Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-18 / 244. szám
EU SrXTI. ÉVFOLYAM. 244. SZAM ÄRA: 80 FILLÉR 1974. OKTÓBER 18.. PENTES k/ Pártoktatás Folytatja munkáját Varsóban a konzultatív találkozó Ponomarjor: „Szavatoljuk a tartós békét Európában“ Fock Jenő látogatása a NIM-ben Ennek az esztendőnek a pártoktatást tekintve két dolog ad különös jelentőséget és fontosságot: egyik az, hogy párt- szervezeteink, az alapszervezetek készülnek a X. kongresszus mérlegének megvonására, értékelik, mit, hogyan valósítottak meg, a másik pedig az, hogy ugyan ez idő alatt jó politikai légkörben, nagy aktivitás, sál kezdődött meg megyeszerte a XI. pártkongresszusra való ké. szülődés. Nem lehet sikeres az a párt- oktatás, ahol ezzel a két fontos tényezővel nem számolnak, ahol nem veszik figyelembe a felszabadulás 30 esztendeje óta elért sikereket, a szocialista munkaversenyt nem serkentik, a nem e gondolatok jegyében értékelik a tanultakat. Nem vé. tétlenül hangsúlyozzuk éppen most ezt. Tudjuk, hogy a marxizmus— leninizmus ideológiája a tömegek gyakorlati cselekvésének vezérfonala. Ezt kell szolgálni propagandistáknak, hall* gotoknak, ezt kell figyelembe venni, amikor a jövő héten hét_ főn minden különösebb látványosság nélkül megkezdődik az 1974-1975-ös pártoktatási év. Szabolcs-Szatmárban több mint 21 ezer hallgató ismerkedik különböző szinteken a mar. xizmus— leninizmus tudományá. val, a párt politikájával, mérlegeli a kongresszusok jegyé, ben, hol is tartunk a szocializmus építésében. Mint minden esztendőben, most is, újabb rá. termett, képzett propagandisták kezdik meg pártmunkájukat. Lényeges, hogy minden segítséget megkapjanak. Sikeresen részt vettek az előkészítőkön, a hallgatók kiválogatását a párt- szervezetekben elvégezték, tankönyvek vannak, most a tanuláson a sor. Fontos azonban figyelembe venni, ne iskolás módszerrel történjék ez. Elsősorban azért ne, nehogy elveszítse a pártoktatás a mozgalmi jellegét. Ha valóban aktív részeseivé válnak a hallgatók a tanultaknak, akkor segíthetnek a saját munkaterületükön abban, hogy a még elmaradottakat pótolják pártszervezeteink egy-egy párthatározat végrehajtásában. Kongresszusi oktatási év az idei. Erre kell felkészíteni a hallgatókat úgy, hogy adjanak majd elvi, gyakorlati segítséget a politika, a megjelenő kongresszusi határozatok helyes értelmezéséhez és alkalmazásához. örvendetes, hogy nőtt az érdeklődés az idén a pártoktatás iránt. Csaknem minden tanfolyamra vonatkozik ez. S ha így van, akkor ez bizonyos fokmérő is. Legyünk azon, hogy ennek a bizalomnak, érdeklődésnek minden tekintetben megfeleljünk. Farkas Kálmán Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára — mint már jelentettük — szerdán felszólalt az európai kommunista és munkáspártok varsói konzultatív találkozóján. A szónok bevezetőben méltatta a konzultatív találkozó jelentőségét, részletesen elemezte a nemzetközi, és ezen belül az európai kommunista és munkásmozgalom jelenlegi helyzetét, valamint a nemzetközi erőviszonyok általános alakulását. A konzultatív találkozó közelebbi céljairól a következőket mondotta: véleményünk szerint az európai dolgozók és az európai népélr “3tt álló, jelenlegi perspektivikus fő feladat az, hogy kontinensünket a szilárd/és tartós béke kontinensévé változtassuk. Ez valóban történelmi feladat es megoldásához, feltétlenül biztosítani kell a szocialista államok, a munkásosztály, a dolgozók, az európai demokratikus és békeszerető erők erőfeszítéseinek egyesítését; a testvérpártök küszöbönálló konferenciája jelentősen hozzájárulhat ehhez. A szónok ezután Leonyid Brezsnyev legutóbbi Varsóban Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter csütörtökön hazaérkezett a Szovjetunióból, ahová D. SZ. Poljanszkijnak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterének meghívására utazott és ahol megnyitotta a kijevi magyar mezőgazdasági és élelmiszer- ipari kiállítást. Dr. Dimény Imre moszkvai' tárgyalásairól az MTI munkatársának elmondotta: a mezőgazdasági miniszteren kívül alkalma volt találkozni a Szovjetunió élelmiszer- ipari, hús- és tejipari, valamint mezőgazdasági gépgyártási miniszterével, az erdészeti bizottság elnökével, és a mikrobiológiai főhatóság vezetőjével. A széles körű tárgyalásokon felmérték a j^pf QrQTPef egVÜf+n'v'íVaH'Sc'V. nek eddigi eredményeit és kölcsönöse!, tájékozódtak a további lehetőségekről. Egész sor kérdésben eredményre vezettek a megbeszélések: egyebek között elhatározták, hogy az állattenyésztés egyes ágazataiban közös erőfeszítéseket tesznek ■a legkorszerűbb technolóelhangzott beszédének az európai kommunista és munkáspártok új konferenciájára vonatkozó részéből idézve rámutatott: nézetünk szerint a konferencia előtt kettős természetű probléma áll: meg kell határozni, hogy a tömegeket miként mozgósítsuk további harcra annak érdekében, hogy visszavonhatatlanná tegyük az enyhülés fo- lyamatát. Szavatoljuk a tartós békét Európában, s ugyanakkor a lehető legteljesebben kiaknázzuk a nemzetközi enyhülést a dolgozók érdekeiben. Ami a dolog egyik oldalát illeti, itt mindenekelőtt az olyan konkrét kérdések megoldásáról van szó, amelyektől a politikai enyhülés elmélyítése, a katonai enyhüléssel való kiegészítése, a fegyverkezési hajsza megfékezése, valamint a háború materiális előkészületeinek beszüntetése függ. De szó van az államok és a népek közötti gazdasági, tudományos-műszaki, kulturális és egyéb természetű együttműködés fejlesztéséről is. Küldöttségünk abból indul ki, hogy a kommunisták konferenciájára az európai biztonsági értekezlet befejegiák kicserélésére, elterjesztésére, a sertéstenyésztés és a baromfihús termelés került a közös program előterébe, továbbá előrehaladott tárgyalásokra került sor a Magyarországon szovjet segítséggel' létesítendő nerctelepről is. A növény- termesztők a jövőben még szorosabbra fűzik kapcsoTegnap a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán befejeződött az időszerű felsőoktatás—poltikai kérdések megvitatására ösz- szehívott tanácskozás, amelyen az ország valamennyi tanárképző egyetemének, főiskolájának, tanító- és óvónőképző intézetének rektorai, igazgatói, illetve helyetteseik jelen voltak. Dr. Margócsy József főigazzése után kerülne sor. Ez lehetővé tenné a kommunisták számára, hogy saját platformon lépjenek fel, amellyel a munkásosztályhoz, a néptömegekhez fordulnak, és amely előmozdítaná a harc kiszélesítését azért, hogy Európát a tartós béke kontinensévé változtassuk. Ami a konferencia másik célkitűzését illeti, az abban foglalható össze, hogy az enyhülést a dolgozók érdekeinek megfelelően kell kiaknázni, véleményünk szerint a kommunisták konferenciájukon az európai tartós béke kérdését közvetlen kapcsolóiban vethetnék fel a társadalmi fejlődéssel, a dolgozók érdek- védelmével, felvázolhatnák a lehetőséget arra, hogy a dolgozókat miként védjék meg az inflációtól, a drágaságtól, valamint a permanens gazdasági megrázkódtatásoktól. Ponomarjov így folytatta: napjainkban mindjobban megnyilvánul a különbség Európa szocialista és kapitalista része között. A dolgozók milliói keresnek választ arra, mi az oka annak, hogy a .válság harapófogói egyre szorosabbra zárulnak a tőke övezetében. Erre azonban sem az uralkodó felső kötök, sem az ellenzéki burzsoá pártok, de még a szociáldemokraták sem tudnak megfelelő választ adni. Csakis a marxista—leninista tanításra támaszkodó kommunista pártok (Folytatás a 2. oldalon) lataikat, a szaporítóanyagtermesztést együttes munkával fejlesztik. A miniszter arról is tájékoztatott, hogy a kijevi kiállítás alkalmából Ukrajna állami vezetőivel további, széles körű együttműködés lehetőségeiről folytatott eszmecserét. (MTI) gató tájékoztatása szerint a tanácskozás második napján tovább elemezték a dr. Ga- ramvölgyi Károly oktatásügyi miniszterhelyettes vitaindító előadásában fölvetett problémákat. A felsőoktatási intézmények vezetői egyetértettek abban, hogy szorosabbá kell tenni a pedagógusképző iskolák kapcsolatát, a tanárok és hallgatók együttműködését. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke szerdán látogatást tett a Nehézipari Minisztériumban. A kormány elnökét dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter és Kovács Sándor, a minisztérium párt- bizottságának titkára fogadta. A nehézipari miniszter tájékoztatást adott a tárca Lázár György miniszterelnök-helyettes, aki a KGST Végrehajtó Bizottságának csütörtökön végétért 69. ülésén elnökölt, elutazása előtt nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda moszkvai tudósítójának az ülés eredményeiről. A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az ülés napirendjén) 14 téma szerepelt. Ezek között egyaránt megtalálhatók az időszerű és a távlati, a szervezeti és a jogi kérdések. A KGST és más nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatokkal foglalkozva — mondotta Lázár György — meghatároztuk azokat a feladatokat is, amelyek abból adódnak, hogy a Az idén is sok munkája van a Szabolcs-Szatmár megyei AGROBER-nek. A vállalat 500 létesítmény beruházási ügyeit intézi. De 586 azoknak az épülő létesítményeknek a száma, amelyekhez köze van a vállalatnak. Ezek kivitelezési értéke az 1 milliárd 126 millió forintot is meghaladja. Ezekben a hetekben a vállalat megyénk tsz-einek 478 beruházásán dolgozik, az állami gazdaságoknak 54 beruházási ügyet intéz. A számok a szabolcsi mezőgazdaság gyors ütemű fejlődéséről tanúskodnak. Az esős időjárás miatt a tsz-eknek nagy szükségük van a száritó üzemekre. Ezért a vállalat a közelmúltban 12 szárítóüzemet adott át a megyében, egyebek közt Vállaj, Nyírcsaholy és Nagycserkesz tsz-e kapott szárítót. Ezeket az üzemeket a tsz-ek folyamatosan használják, közben a végleges átadásra is sor kerül. Most van folyamatban 16 darab szárítóüzem tervezése. Ezeket a létesítményeket azonban csak a jövő évben adják át rendeltetésüknek. A szarvasmarha-program megvalósítását is nagyban segíti az AGROBER. Négy darab nagyméretű szarvasmarha-telep beruházásával foglalkozik a vállalat, két telepet műszakilag már át is adtak rendeltetésének. Egyiket Lényén, a másikat Tunyogma- tolcson. A két telepen folyamatosan 648 szarvasmarhát helyeznek el. Beregdarócon és Ajakon a közelmúltban kezdhelyzetéről, időszerű gazdaságpolitikai feldatairól. A kormány elnöke megbeszélést folytatott egyebek között az energiaellátási, energiatakarékossági és az ezzel összefüggő távlati fejlesztési, valamint a beruházási munka színvonalának javításival kapcsolatos kérdésekről. KGST megfigyelői státust kapott az ENSZ-ben. A végrehajtó bizottságban tárgyalt kérdések között kiemelkedő helyet foglalt zl a környezetvédelmi együttműködés 1980-ig szóló programja. Közismert, hogy a környezeti ártalmak tekintetében a szocialista országok helyzete lényegesen kedvezőbb, mint a fejlett tőkésór- szágoké. Befejezésül szólnom keit még a végrehajtó bizottság ülésének egy fontos eseményéről. Ezen az ülésen emlékeztünk meg aról, hogy Jugoszlávia tíz éve vesz részt a KGST munkájában — fejezte be nyilatkozatát. > ték el egy-egy telep építését Az említett négy telep a tejellátást segíti majd. Barabáson az elmúlt napokban kezdték építeni a 424 férőhelyes tehenészeti telepet. A barabásiak a húsellátás javítására rendezkednek be. Egy-egy hizómarha-telepet építenek Ibrányban és Nyír. csaholyban. AZ építkezések jó ütemben haladnak, 1975- tól évente mindkét telepről ezer—ezer darab hízott szarvasmarhát adnak a piacra. Ezen kívül hét darab egyedi hizómarha-istálló építése van folyamatban megyénkben. Ezekben a létesítményekben jövőre kezdik a „termelést”. A húsellátást javítja az a három sertéstelep is, amelyet a közelmúltban adtak át. A három telepen az idén mintegy 20 ezer darab sertést hizlalnak a kereskedelemnek. Jó ütemben halad a mátészalkai közös húsfeldolgozó üzem építése is. Ennek a létesítménynek a műszaki átadására azonban csak jövőre kerül sor. Jelentősen bővül az idén a mezőgazdasági üzemek bekö- tőút-hálózata is. Az AGROBER év végéig a szabolcsi tsz-eknek és állami gazdaságoknak 20 bekötő utat ad át. Üj bekötő utat kap a közeljövőben egyebek között a Szamost menti Állami Gazdaság is Fehérgyarmaton, öt állami gazdaságban és 20 tsz-ben a bekötő út építésének kivitele, zése előkészítés alatt áll. Az átmenő beruházásokkal és az új tervezésekkel várhatóan jövőre is sok dolga lesz a vállalatnak. Tovább fejlődnek a magyar-szovjet mezőgazdasági kapcsolatok Dr. Dimény Imre moszkvai tárgyalásai Befejeződött a pedagógusképző intézetek vezetőinek tanácskozása Lázár György nyilatkozata a KGST V.B. üléséről Szárítók, tehenészeti télepek, bekötő Htok Újabb mezőgazdasági létesítmények megyénkben MSZMP SZABOLCS-SZA TMÁR MEG Y£J BIZOTTSÁGI ÉS A MEGYÉI TANÁCS LÁPJA Varsóban csütörtökön folytatta tanácskozásait az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója. A résztvevő 28 testvérpárt küldöttségei kontinensünk kommunista és munkáspártjai nemzetközi konferenciája összehívásának és előkészítésének kérdését vitatják meg. A találkozó első napjáról kiadott közlemény hangoztatja, hogy a tanácskozás a testvéri együttműködés és kölcsönös megértés légkörében folyik.