Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-15 / 241. szám
ff?¥. oírfólíér I?. rw^mkotarokih!:*» JEGYZETEK Életmód F igyelmet keltő vita folyt a közelmúltban a rádióban az életmód és az életviszonyok aktuális kérdéséről a hazai szociológiai kutatások tükrében. A vitapartnerek azokat a változásokat és irányzatokat vizsgálták, amelyek a különböző társadalmi rétegekben tapasztalhatók. Például az, hogy még ma is, a nagy lakásépítkezések korszakában, az átlagigények forradalmi átalakulásának idején a la- lakásoknak alig egynegyedében van fürdőszoba, de elmaradottabb falusi településeken még a 2—3 százalékot sem éri el. Más vizsgálatok az életkörülmények három fontos tényezője köré csoportosíthatók: a lakáshelyzet, a fogyasztási cikkek összetétele és a szabad idő felhasználása az egymástól különböző társadalmi rétegekben, s ezekből vonnak le következtetéseket az életmód változásairól. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a szocializmus riem csupán a javakban való igazságosabb részesedést kívánja, hanem a javak felhasználásának értékesebb módját, nem csupán a civilizációt, hanem kultúrát, s nem csupán kultúrát, hanem az emberi humánumnak minden tekintetben megfelelő életmódot, akkor az úgynevezett életmódkutatás .előtt nagy jövő áll. Kétségtelen, hogy ez a kutatási terület rengeteg információt szolgáltathat a mai gyakorlati politikai tevékenységhez is. Kiindulópontja lehet fontos szociális természetű és a kultúrálódással összefüggő elhatározásoknak. A baj viszont az, hogy egyelőre még túlságosan külön utakon jár a szociológiai kutatás és a gyakorlati társadalompolitikai tevékenység *— ha úgy tetszik, a pártmunka is. A párt-, tanácsi és kulturális szervek szinte naponta végeznek kisebb-nagyobb felméréseket különböző rétegek és csoportok helyzetének tisztázására, s igyekeznek túljutni a pusztán statisz. tikai megállapításokon, szüntelenül keresik a módokat és eszközöket, amelyekkel kedvezően lehet befolyásolni a változásokat. Természetszerű tehát, hogy igénybe kell vennünk a tudományosan képzett szakemberek tapasztalatait, mert fontos összefüggésekre csak így deríthetnek fényt. Másrészről viszont a szociológiai kutatásokban tapasztalni a sokoldalú összefüggések rendszeréből kiragadott, a gyakorlati élettől elvonatkoztatott témafeldolgozást, amelynek így a tudományos értéke is vitatható. Nehezen lehetne megjelölni még egy kutatási területet, amely jobban kívánná meg a mindennapi, aktiv, szoros együttműködést a gyakorlati társadalompoliti. kai tevékenységgel, mint a szociológia. Sokszor hangoztatjuk, hogy a gazdaság- irányítási rendszerünk célja: jobb feltételeket teremteni az emberi tudat szocialista átformálásához. Ez viszont pontos és mélyreható társadalomismeret nélkül épp úgy nem mehet végbe, mint ahogyan pontos és valósághű térkép nélkül nem lehet hadműveletet folytatni. Elvégre nemcsak a gazdasági életben kell létrehozni a jobb kooperáció feltételeit, hanem társadalompolitikai kutatások és a gyakorlati politika között is. S nem is csak egy szűkebb körben, hanem intézményesen és a jelenleginél jóval szélesebb felületen. A rádióban el- hanzott viták csak aláhúzzák e feladat szűk-* ségességét. K. F. A hallgatás ára A z Indokolatlanul gyanusítgatókat, az alaptalanul rágalmazókat, a rosszhiszemű bejelentőket a törvény erejével is felelőségre vonja a társadalom. Senki nem ütközik meg, ellenkezőleg, helyesléssel fogadja, ha egy rágalomhadjárat elindítója elnyeri példás büntetését. Jogos a védekezés, hiszen az áská- lódás van annyira veszélyes mint a csalás, vagy a lopás, fölér a társadalmi tulajdon megkárosításával A rágalom fölbolydítója a nyugodt munkahelyi légkört, embereket sodor méltatlan helyzetekbe, időt, energiát von el a feasznos tevékenységtől, tehát végső soron forintokban kimutatható kárt okoz. De igaz ugyanennek a fordítottja is. A kár semmivel sem kevesebb, ha a látszólag nyugodt légkör fenntartásáért tények, megalapozott vélemények 'éShállgafásával' kell megfizetni Nagy ár a hallgatás. Roncsolja az egész, »égés munkahelyi légkört, akár a meggondolatlan fecsegés. Baljós feszültséggel telíti meg a levegőt, sérelmeket halmoz, szabad utat biztosít a törtetőknek és a hatalmukkal visszaélőknek, teret enged a hibák halmozódásának. A kezdetben még kigyomlálható hiba gyökerei megerősödnek, elburjánzik mint az elősdi növény, alattomosan terjeszkedik. Fejlődését a hallgatás táplálja. Növekedését azok segítik elő, akik maguk is viselik következményeit. Az óvatosságból, kényelmes, ségből kimondatlanul maradt szavak előbb- ntóbb maguk is a legnagyobb kényelmetlenséget okozzák. A hibákat újabb hibák tetézik, eltemetik a tisztességes szándékot, s nem marad más megoldás, mint erőszakos beavatkozással megszabadulni tőlük. Ilyenkor azután, hiába a halogatás, nemcsak a vétkesek, a néma szemlélők is kénytelenek megszólalni. A bírósági tárgyalásokon, a fegyelmi eljárások során egyszerre kiderül: a történtek nem okoztak meglepetést, látható előzményei voltak, sokan észre Is vették a jeleket, csak éppen nem szóltak miatta. Egyszerűbbnek vél. ték a hallgatást, meggyőzték magukat, hogy amit észrevették nem rájuk tartozik, elég ha a sajat dolgukkal törődnek. A kisebb-nagyobb ügyekben elszántan hallgatok többnyire az ilyen esetek során jönnek rá, hogy hallgatásuk tárgya igenis a saját dolguk. A rákérdezésre megoldódik a nyelvük, mintha csak a biztatásra vártak volna. Megszűnik az óvatoskodás, van véleményük, gyakran az adott ügytől függetlenül észrevételeket, sérelmeket is fölsorolnak. Legfeljebb akkor hallgatnak el ismét, ha azt is megkérdezik tőlük: miért nem szóltak idejében? Erre a kérdésre valóban nehezen lehet választ találni. A hallgatók nemcsak a szájukra ügyelnek, hanem úgy tűnik, a fülüket, szemüket is becsukják, nem hajlandók észrevenni a társadalom számos biztatását Bebújnak óvatoskodásuk bástyái mögé és csak akkor lépnek elő, ha név szerint hívják őket, kíséretet adnak melléjük. Mintha nekik lenne okuk félelemre, restellkedésre, nem azoknak, akik a hibákat elkövetik. Hiába zárják ki önmagukat környezetük életéből a hallgatással, hiába próbálnak megmenekedni a felelősségtől. Előbb vagy utóbb kötelességmulasztókká lesznek, ha akarják, ha nem. Bekövetkezik amitől tarthattak, mert rájuk nehezedik a hallgatás súlya. Senki nem ismeri be szívesen saját gyávaságát, a közömbösség sem erény, sokáig nem lehet károsodás nélkül ilyen tulajdonságokkal élni, dolgozni. Aki mindenekelőtt a saját kényelmét, nyugalmát tartja fontosnak, egy idő után magára marad. Elveszti kapcsolatát munkatársaival, úgy érzi kiszolgáltatottjává lett az eseményeknek mert nem vesz részt alakításukban. Az üzemi demokrácia fejlesztése, az egyéni véleményeket közös álláspontra hozó munkahelyi közösségek kialakítása ma minden gyárban, hivatalban, az érdeklődés, a figyelem középpontjába került. Gyakorlása közben nyilt, bátor szókimondást várnak az emberektől, mert nincs más módja, hogy egyetértő légkörben, a célokra összpontosított energiával, a munkában örömet találva lehessen dolgozni. Akik hibákat látva is némák maradnak és saját vélt érdekeiket fontosabbnak tartják a mulasztások helyrehozásánál, a hibák kijavításánál, ennek az egész társadalmat átfogó törekvésnek szegülnek ellen. A közösség életére, munkájára bármilyen formában kiható ügyekkel kapcsolatban mindenki rendelkezik a szólás jogával. És vétkessé válik, ha jogát nem gyakorolja. ▼. e. Az V. ötéves tervben is „Szabolcs mint ielt terület szerepel“ Interjú Drecin Józseffel, az Orsz&sfos Tervhivatal elnökhelyettesével A múlt héten Nyíregyházán, a technika házában Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnöke tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást az V. ötéves terv kidolgozásának néhány főbb kérdéséről. Ebből az alkalomból kértük meg, hogy az országos gondok mellett a szabolcsi tervezést és fejlesztést is érintő néhány kérdésre adjon választ olvasóinknak. ■— Várható-e, hogy sws V. ötéves terv időszakában is folytatódik Szabolcs- Szatmár iparfejlesztési támogatása, hogy az országos arányokhoz felzárkózzon minél előbb a megye? — Az biztos, hogy lesz iparfejlesztési alap a következő öt évben is. Bár országosan is kevesebb az ilyen irányú fejlesztési feladat — a korábbi évek támogatása a legtöbb helyen meghozta az eredményét — azonban még mindig vannak olyan területek, ahol iparfejlesztési támogatásra szükség van. ügy számolunk, hogy Szabolcs mint kiemelt terület szerepel az iparfejlesztésnél, ugyanakkor az itteni látogatásom is arról győz meg, hogy itt is kisebbek ezek a feladatok, kevesebb a fehér folt. — Milyen egyéb pénzügyi források vannak még, amelyek révén lehet támogatni az iparfejlesz-. tést? A tervező munka mennyiben tudja befolyásolni a vállalatokat? — Az állami pénzből származó iparfejlesztés, pontosabban területfejlesztés nem csak ebből a pénzből, tehát az iparfejlesztési alapból szármázik. Egyébként is az még nem véglegesen kimunkált, hogy csak iparfejlesztési alapot szerepeltessünk, vagy összevonjuk a budapesti ipar- kitelepítési alappal — ha jól tudom a megye erre az ötéves tervre a 480 milliós iparfejlesztési alap mellett 120 milliós ipartelepítési alapot is kapott. A tervezés szempontjából az összevonás lényege az, hogy együttesen a tanácsoknál is jobban ellenőrizhető az így kapott pénzösszegek felhasználása, hogy azok mennyire felelnek meg a hatékonyságnak. A tervezésnek a másik, segítséget adó formája, hogy a vállalatokat is orientálni tudjuk, hol telepítsenek üzemet. A lényeg, legyen perspektíva abban, hogy egy vállalat letelepüljön, űj gyártó kapacitást hozzon létre. — Ehhez kapcsolódik, hogy a beruházásoknál a vállalati és az állami kiemelt beruházások aránya nagy mértékben befolyásolja egy-egy terület ipari fejlődésének ütemét. A vállalatok általában nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy kiemelt nagy beruházásokat hajtsanak végre. Az V. ötéves terv hogyan számol az állami és a vállalati beruházások arányának változásával? — Bár a gazdasági irányítási rendszer azt követelné meg, hogy a vállalati beruházások aránya növekedjék, mégis ezt az ütemet nem valószínű, hogy meg tudjuk teremteni. Ennek az általános érvei között szerepel, hogy hazánkban a feladatok nagysága már általában olyan, hogy csak vállalati keretek között nem lehet megoldani a fejlesztést. Ezért itt az állami támogatásra van szükség, amely lehet egyrészt közvetlen juttatás, másrészt közvetett formájú, amikor hitelekkel, egyéb támogatással segítjük elő egy-egy fejlesztési cél megvalósítását. Ehhez a témakörhöz tartozik, hogy egyes, kevésbé fejlett területeken — mint amilyen ez a megye is — a nagyobb állami támogatások révén lehet a területi aránytalanságokat megszüntetni, Illetve mérsékelni, hiszen egy nagyobb iparral rendelkező körzetben több vállalati alap is képződik a további fejlesztésre. — A megyén bei öl a további fejlesatés egyik gátló tényezője, hogy nincs meg a kellő infrastrukturális háttér, különösen a közlekedés nem éri el azt a színvonalat, amely lehetővé tenné a kisebb körzetekben lévő ingázási. — Ismerem a mátészalkai gondokat, hogy a vállalatok arra panaszkodnak, nincs elég munkaerő, mert nem tudják megoldani környékről a munkások szállítását. — Csak a Volán fejlese* lése képzelhető el, vagy pedig járható az as at. amelyet a mai gyakorlat mutat, hogy a vállalatok külön-külön szereznek be Járműveket, s oldják meg a, munkásszállítást? ■— Ez az, amit nem a felsői színtű tervezésnél lehet megoldani. A vállalatoknál legalább egy minimálisan kicsi öntevékenység kell. Arra egyiknek sincs ereje, hogy önmagában megoldja a munkásszállítást, viszont azt senki sem gátolja, hogy összefogjanak, s megtalálják a megfelelő formát, amelynek révén — a közösen használt kocsikkal — már jól meg tudják szervezni a munkás- szállítást, amennyiben a Volán ezt rövid időn belül nem tudja megoldani. Lányi Boton«! A Hortobágyi Állami Gazdaság 35 halastaván folytatódik a* őszi nagy lehalászás. Mintegy 260 vagon halra számítanak. (Telefoto - MTI) Harminc éve történt«. A végzetes nap 1 944 őszén Horthy-Ma- gyarország a „náci birodalom” utolsó csatlósa, katonai helyzete kritikus. Október első napjaiban a szovjet csapatok felszabadították Békés, Csongrád megye nagy részét, október 11-én szabad már Szeged is, sőt a szovjet egységek átkeltek a Tiszán. Debrecen térségében pedig ezekben a napokban kezdődött a közép-európai harcok egyik legnagyobb tankcsatája, amelynek győzelmes kimenetele után nemcsak az egész Tiszántúl szabadult fel, hanem megnyílt az út Szlovákia felé. Ezek után szeptember végén—október elején Horthy és klikkje is kénytelen belátni. hogy Hitler képtelen feltartóztatni a szovjet hadsereget, de azt is. hogy nincs remény a nyugati hatalmakkal különbékére, még csak jelképes angolszász ejtőernyős egységek magyar .földre érkezésére sem. Egy lehetőség van «supán: a Szovjetunióhoz fordulni, fegyverszünetet kérni és segítségével szakítani és szembefordulni a nácikkal. Horthy — hosszas húza- vona után — végül is szeptember végén fegyverszüneti delegációt küldött a Szovjetunióba, majd lépéseket tett a kiugrás végrehajtására. Tárgyalt az átállásról belső bizalmasaival és a Magyar Fronttal is. Sajnos e megbeszélések után még a beavatottak is Inkább csak sejtették, hogy készülőben van valami, mint- ;em ismerték volna teendőiket Még saját kormánya is csak október 14-én este, illetve 15-én tudta meg, hogy Horthy fegyverszünetet kért a szovjet kormánytól, azt pedig még szűkebb környezete előtt is elhallgatta, hogy Faraghó tábornok Moszkvában az előzetes fegyverszünetet október 11-én, hozzájárulásával alá is írta. így nem véletlen, hogy október 15-én a déli órákban a magyar rádióban elhangzó kormányzói proklamáció váratlanul és jórészt felkészületlenül érte a kiugrást szorgalmazó és vállaló katonai és politikai erőket. „Ma már mindem józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Nemet Birodalom ezt a háborút elvesztette — hangzott a proklamáció. Olyan nép, amely egy már elvesztett háborúban szolgalelküséggel, idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedné tenni apaitól örököli földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését” — fogalmazta még Horthy a meztelen igazságot. A kormányzó azonban még a proklamációban is hű maradt önmagához, amikor bejelentette: „elhatároztam, a magyar nemzet becsületét megőrzőm a volt szövetségessel szemben is... Ezért közöltöm a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk...” Közben teljesen megfeledkezett arról, hogy a hadsereg és a demokratikus erők feladatait, a kiugrás sikeréhez feltétlen szÜMMpcs intézkedéseket is meghatározza. Amilyen példátlan felelőtlenséget és tehetetlensége’ tükröztek az előkészületek, olyan kétségbeejtő tragikussá váltak a következmények. Hitler okulva a romániai fordulatból, jó előre felkészült a Horthy-féle kísérlet elhárítására: a fővárost német csapatok, telték körül. Mozgósították utolsó támaszukat, a nyilasokat és felkészültek a Vár fegyveres elfoglalására. A nyilas puccs könnyebben sikerült mint a nácik és lakájai remélték. A hadseregnek szóló kormányzói titkos hadparancsot nem továbbították, a vezérkar, a tisztikar nagyobbik része áruló lett, a nácik és a nyilasok oldalára állt. A Magyar Front, amely október 17-ére mozgósított, még felkészületlen, tehát tehetetlen volt. így németek és nyilasok birtokába került pár órával később a hatalom. A háborúból való kilépés kudarca végső soron tehát nem annyira a túlerő, hanem a felkészületlenség, a múlttal való határozott szembenézés félelmének következménye. A provokáció után néhány órával — ugyancsak a rádióban — elhangzott Szatosi tekkel előbb készült hadparancsa, amely a nemzet „legteljesebb erőkifejtését” helyezte kilátásba a németek oldalán. „Harcunk alapelve: vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk. Más alapelvet nem ismerek el se józannak, se tárgyilagosnak” — mondotta Szálasi. S már csak a szörnyű színjáték utolsó felvonása, tragikomédiája volt hátra: Horthy saját és családja biztonsága érdekében hajlandó volt az „alkotmányos” látszatot ellátszani, a proklamációt visz- szavonni és lemondani államfői tisztségéről Szálasi javára. Ilyenformán került október végzetes napjaiban az utolsókat vonagló magvar fasiszta rendszer kormány- rúdja a nácik leggátlástalanabb kiszolgálója, a nyilas söpredék kezébe.
