Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)

1974-09-10 / 211. szám

1974. szeptember 10. mtLBT-MACTAROTtSZAö T t LABDARÚGÁS, NB III: I\yh. Spartacus-Petőíí— Debreceni MTE 4sl (3:1) Debrecen, 1000 néző. ve­zette: Bállá Gy. Nyíregyháza: Pilcsuk — Kemecsei, Kléninger, Szek­rényes, Teschmayer, Madali- na, Tóth (Szórád), Nagy, Kozma (Kegye), Korponai, Szojka. Edző: Demény Béla. DMTE: Gillányi — Loós (Lakatos), Pál, Sulyovszki, Szabolcsi, Debreceni, Szabó, Kovács M. (Szolga), Kerekes, Patai. Kovács G. Edző: Szentmarjai Tibor. Az 5.. percben Tóth és Su- lyOvszki küzdött a labdáért, utóbbi hazaíadott és labdája a kiinduló kapus fölött a hálóba hullott, 1:0 (öngól). A 17. percben Kovács M. ré­vén egyenlített a hazai együttes. A 25. percben Szoj­ka futott el, nagyszerűen Miskolc, 1500 néző. vezet­te : Marmoly. MVSC: Kun — Szabó Z., Szűcs, István, Szabó Gy., Locker, (Molnár), Lipták T., Galló. Leiszt', Kiss, Fekete. Edző: Virágh István. KSE: Kovács B. — Regő- czi, Gál, Komáromi, Tóth, Kovács M., Szeregnyi (Kul­csár), Nagy (Molnár), Bács­kái, Does, Turtóczki. Edző: Oláh Tibor. A nagy lendülettel kezdő hazai együttes Galló révén a 7. percben szerzett veze­tést, 1:0. A változatlanul nagy iramot diktáló miskolci csapat Kiss, Fekete, majd ismét Galló révén növelte félidőig 4:0-ra előnyét Szü­adott be, s az üresen ha­gyott Tóth a kapu közepébe lőtt, 2:1. A 40. percben Koz­ma ugrott ki, s bár bal ol­dalra kisodródott, mégis a kapu közepébe helyezett, 3:1. Az 54. percben Tóthot buk­tatták a DMTE védői, s a megítélt 11-est Teschmayer értékesítette, 4:1. A 60. percben buktatás miatt a debreceniek jutottak 11-es- hez, de Szabó a jobb kapu­fát találta el és a nyíregy­házi védők felszabadítottak. A nyíregyházi együttes végig jó teljesítményt nyúj­tott, győzelme megérdemelt. Jók: Pilcsuk (a mezőny leg­jobbja), Teschmayer, Tóth, Szojka, illetve: Debreceni. Kovács György net után megnyugodott a kisvárdai együttes, s Does és Bácskái góljával 4:2-re szépítettek. A végeredmény a 80. percben alakult ki, amikor a kisvárdai védők Gallót buktatták a kapu előtt. A megítélt 11-est Kiss értékesítette, 5:2. A miskolci együttes telje­sen megérdemelten nyert. A kisvárdai együttes, ha ha­marabb le tudta volna vet­kőzni megilletődöttségét, úgy lényegesen csökkenthét­té volna a vereség arányát. Jók: Fekete, Galló, Szabó Z., Illetve: Kovács B., Bácskái, Dócs. Terebessy Attila nár II, Héri, Sonkolya (An­gel). A mérkőzés 65. percéig nem birt egymással a két csapat. Ekkor Szilvási té­vén szerezte meg a nyíregy- házi csapat a vezetést — les­góllal. A 83. percben a ven- csellői Müller elrúghatta volna a labdát, de könnyel- műsködött. Ványi II. meg­szerezte a labdát, s a kapu előtt felvágták. A jogos bün­tetőt Takács értékesítette. Mezey Gyula NYÍREGYHÁZI VOLÁN DÖZS A—TISZA VASVÄRI LOMBIK 2:1 (0:0) Nyíregyháza, 300 néző, ve­zette: Kreisz. Volán-Dózsa: Tornai T. — Tarr, Tóth, Raska, Szokol, Zsíros (Papp), Teschmayer, Tornai M., Sárkány, Hor­váth .(Fintor), Pavelcsák, Tiszavasvári: Farkas — Gulyás (Tarr>, Bíró, Bene, Zsoldos, Kiss I. (Páli), Si­ket, Reznek. Kiss II, Gács, Nagy. Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő. Szünet után jobban kezdett Tisza­vasvári, s vezetést is szer­zett. A Volán-Dózsa nem adta fel, s megfordította a mérkőzés sorsát. Az utolsó tíz percben a tiszavasváriak nagy fölényben voltak, de a jól és nyugodtan védekező Volán-Dózsa megérdemelten győzött. Gólszerző: Sárkány, Tornai M., illetve: Kiss II. Demeter Csaba A megyei I. osztályú baj­nokság további eredményei: Baktalórántházi MEDOSZ— Nagykállói SE 3:0, Rakama- zi Spartacus—Nagyhalászi Textiles 4:3, Tiszalöki ME­DOSZ—Fehérgyarmati ME­DOSZ 1:2, Vásárosnaményi Vörös Meteor—Tyukodi Tsz 3:1, Nyírbátori MF.DOSZ— Mátészalkai MEDOSZ 2:0. Táblázatok Miskolci VSC— Kisvárdai SE 5:2 (4:0) Hajdúböszörményi Bocskai —Záhonyi VSC 3:1 (2:1) Hajdúböszörmény, 1000 né­ző. vezette: Lénárt. Hajdúböszörmény: Lovass — Kiss, Csatári, K. Tóth I., K. Tóth IX, Nagy L, Molnár I, Andorkó, Konyári, Várdal, Nagy IX. (Molnár P.). Edző: Lévai Antal. Záhony: Hegedűs — Ráti, Jászfai, Urr. Kovács, Dallos, Mező (Szűcs), Balázs, Erdei II, Ambrusz (Máté), Nagy. Edző: Somkerekei György. A hazai csapat mindkét félidőben nagy becsvággyal küzdött, s a kapu előtt adó­dó helyzeteit is jól használta ki. A záhonyi együttes a ve­reség ellenére Is egyenran­gú ellenfél volt, viszont jó néhány gólhelyzetet kiha­gyott. Gólszerzők: Konyári (2), Várdai, illetve: Erdei II. Jók: Lovas, K. Tóth I, Ko­nyári, illetve: Hegedűs. Er­dei II, Máté. nb m, Északkeleti csoport Kazincbarcika—Borsodi V. -^4:2 SKSE—Kisterenye 4:3 Lehel SC—Leninváros 1:0 Hajdú Vasas—S.-újhely 2:0 Nagy bátony—Gyöngyös 2:2 DEAC—Borsodi B. 4:1 Hudnhányai Bányász— Tuzséri MEDOSZ 2:1 (2:0) Tuesér-, 400 néző, vezette Tóth B. Rudabánya: Dezső — Tires, Somogyi, Völgyesi, Békéi, Baí'ta, Röpi, Ruttkai, Tóth (Miksztai), Sarkadi (Molnár), Labancz. Edző: Olaj György. Tuzsér: Révész S. — Ré­vész Z., Tóth A., Szűcs, He­gedűs, Tóth I, Márta (Ka- zuska), Tóth II, Ivíaczkó, Ré- vé:S2 B., Révész D. (Köblös) Edző: Birinvi József. A hazai együttes az első játékrészben idegesen ját szott. Ezzel szemben a ven­dégek jól érvényesítettél! nagyobb rutinjukat, s két­gólos előnyre tettek szert. Szünet után nagy lendület­tel támadott a tuzséri csa­pat, de kapu előtti helyze­teit csatárai elkapkodták így csupán szépíteni sike­rült. Gólszerző: Sarkadi, La­bancz, illetjVe: Maczkó. Jók: Völgyesi, Ruttkai, Sarkadi, illetve: Révész Z., Hegedűs, Tóth I. 1. Kazincb. 7 4 2 1 17-11 10 2. MVSC 7 4 2 1 16-13 10 3. Lehel SC 7 4 1 2 11- 7 9 4. Nagybátony 7 2 5 — 9- 5 9 5. SKSE 7 4 1 2 16-13 9 6. Záhony 7 4 1 2 11- 9 9 7. DMTE 7 4 1 2 12-13 9 8. Leninváros 7 3 2 2 12- 1 8 9. DEAC 7 3 2 2 14-11 8 10. Rudabánya 7 3 2 2 13-13 8 11. Nyíregyháza 7 2 3 2 12- 8 7 12. Gyöngyös 7 3 1 3 14-13 7 13. H. Bocskai 7 3 1 3 12-12 7 Kisvárda 7 3 1 3 12-12 7 15. Hajdú V. 7 2 2 3 6-11 6 16. Kisterenye 7 1 2 4 8-12 4 17. S.-újhely 7 2 — 5 5-10 4 18. Borsodi B. 7 1 2 4 7-15 4 19. Borsodi V. 7 — 3 4 8-14 3 20. Tuzsér MEGYEI I. 7 — 2 5 5-17 OSZTÁLY 2 1. Ny. MEDOSZ 4 4 _ _ 11- 2 8 Rakamaz 4 3 1 — 7- 3 7 3. F.-gyarmat 4 3 — 1 10- 8 6 4. Ny. Építők 4 3 — 1 6- 4 6 5. T.-vesvári 4 2 1 1 11- 3 5 6. Nagyhalász 4 2 1 1 15-11 5 7. Ny. Volán D. 4 2 1 1 5- 4 5 8. Tyúkod 4 2 — 2 8- 7 4 9. Baktalóránth. 4 2 — 2 11-12 4 10. Nyírbátor 4 2 — 2 6- 7 4 11. V.-namény 4 1 1 2 8-14 3 12. Mátészalka 4 1 — 3 6- 7 2 13. Nyírmada 4 1 — 3 2- 6 ? 14. Nagykálló 4 1 — 3 3-11 2 15. Vencsellö 4 — 1 3 2- 6 t 16. Tiszalök 4 — — 4 4-10 — Megyei I. osztályú mérkőzések NYÍREGYHÁZI MEDOSZ —NYÍRMADAI MEDOSZ 3:0 (3:0) Nyíregyháza, 500 néző, ve zette. Tóth A. Nyíregyháza: Belus — Ju­hász. Miskolczi.Szinyéri, Szek­rényes Polacsek. Hudák (Ko­vács B.). Nagy. Varga (Né­meth) Fancas. Kovács L. Nyírmada: Szegedi — Ja­kab. Csoba. Ferenczi, Tóth Gy.. Csonka Klinyecz (Ma­gos), Kozma. Tóth S.. Ján- vári. Samu. Tervszerűbben és mind -, két félidőben erőteljesebb támadójátékot nyújtva ját­szott a nyíregyházi csapat, g győzelme teljesen megérde­melt. Gólszerző: Miskolczi (11-esből), Farkas 2. nyíregyházi építők— VENCSELLÖI TSZ 2:0 (0:0) ’Nyíregyháza, 100 néző, ve- ette: Csáki. Építők: Ványi I. — Varga, Ferenczi, Takács. Serényi (Pecséri), Kalakai, Nagy, Farkas (Dobránszki), Szil­vási, Ványi IX, Rácz. Vencsellö Hengsperger I — Márton (Hengsperger III), Müller Kaczur, Déváid, Bod­nár I, Tóth II, Tóth I, Bod­Figymiííió 400 ezret fizet a totó 1. SZEOL—Dunaújváros 3:2 1 2. Budafok—Oroszlány 4:0 1 3. Várpalota—Debr. VSC 4:1 1 4. Olajbányász—Szekszárd 4:0 l 5. Ózd—Szolnoki MTE 0:8 2 6. Komló—Ganz-MAVAG 1:0 1 7. FÖSPED—MÁV DAC 1:1 X 8. Kossuth KFSE—Eger 1:0 1 9. K. Rákóczi—Volán 1:2 2 10. Bp. Spartacus—Dorog 5:1 1 11. Pénzügyőr—Pécsi VSK 1:2 2 12. D. Építők—BKV Előre 1:1 X 13. Siófok—K. Táncsics 3:0 1 14. Dunakeszi—Győri Dózsa 1:2 2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: a totó 36. játékhetén az egy darab ti­zenhárom plusz egyes szel­vényre 1 403 319 forintot fi­zetnek. 13-as szelvény öt darab van, ezekre a nyere­mény egyenként 154 232 fo­rint. :A 275 tizenkéttalálatos szelvényre 2243 forint, a 4029 darab tizenegyes szelvényre 153, míg a 31 160 darab tizes szelvényre egyen­ként 30 forintot fizetnek ki. Wllái^csűcsok az atlétikai üli záB*ónag>ján Vasárnap tizenkét döntővel befejeződtek a római atléti­kai Európa-bajnokság küz­delmei. Az utolsó verseny­napon két világcsúcs is szü­letett, s mindkettő az NDK versenyzőinek nevéhez fűző­dik. Eredmények: FÉRFIAK 110 m gát: 1. Guy Drut (francia) 13.40, 2. M. Wodzyn- ski (lengyel) 13.67, 3. L. Wod- zynsky (lengyel) 13.71. 1500 m: 1. Klaus Peter Jus­tus (NDK) 3:40.6, 2. Hansen (dán) 3:40.8, 3. Wessinghate (NSZK) 3:41.1. 5000 m: 1. Brendan Foster (brit) 13:17.2, 2. Kuschmann (NDK) 13:24.0, 3. Viren (finn) 13:24.6. Maraton: 1. lan Thompson (brit) 2:13:18.8, 2. Lesse (NDK) 2:14:57.4, 3. Roelants (belgái 2:16:29.7, ...6. Sze­keres 2:20:12.9. Hármasugrás: 1. Viktor Szanyejev (szovjet) 17,23, 2, Sontag (lengyel) 16,61, 3. Drehmel (NDK) 16,54. Gerely: 1. Hannu SUtonen (finn) 89,58, 2. Hanisch (NDK) 85,46, 3. Thorlslund (norvég) 83,68. ... 5. Wolfer- mann (NSZK) 83.36. 6. Lu- szisz (szovjet) 83,06, 7. Né­meth 81,06. 4xt00 m váltó: 1. Francia- ország 38.69, 2. Olaszország 38,88, 3. NDK 38.99. 4x400 m váltó: 1. Nagv­Britannia 3:03.3. 2. NSZK 3:03.5, 3. Franciaország 3:04.6 NŐK 1500 m: 1. Gunhild Hoff­meister (NDK) 4:02.3, 2. To- mova (bolgár) 4:09.0, 3. An­dersen (norvég) 4:05.2. 4x100 m váltó. 1. NDK 42.51 világrekord (régi: NDK 42.80), 2. NSZK 42.75, 3. Len­gyelország 43.48. , 6. Ma­gyarország 44.51, országos csúcs (régi: 44.60), 4x400 m váltó: 1, NDK 3:25.2, 2. Finnország 3:2’5.7. 3, Szovjetunió 3:26.1, 4. Len­gyelország 3:26.4. Magas: 1. Rosemarie Wit- schas (NDK) 195, új világ­csúcs (régi: Blagojeva 194), 2. Karbanova (csehszlovák) 191, 3. Simeoni (olasz) 189. cremtabuzat arany ez őst bronz NDK 10 IS 6 Szovjetunió 9 1 6 N.-Rrítannia 4 3 3 Lengyelorsz. 4 ' 3 3 Finnország 4 1 4 Franciaország 2 2 1 NSZK 1 5 fi Olaszország 1 2 2 Jugoszlávia 1 1 1 Dánia 1 1 —— Bulgária 1 1 — Magyarország 1 — —■ Csehszlovákia — 3 2 Románia — 1 1 Svájc — 1 1 Norvégia — ■ — 2 Belgium — — l KÉZILABDA NB II: Idegenben nyert a Tiszavasvári Lombik NB II-es kézilabda csapa­taink közül három is megle­petést okozott. A Tiszavasvá­ri Lombik férfi együttese idegenben nyert — ez volt az egyetlen kellemes meglepe­tés. Kellemetlenül érte a szurkolókat viszont a Sparta- cus-Petőfi hazai veresége, de az is hogy a Mátészalkai ME­DOSZ női csapata igen sú­lyos vereséget szenvedett. A Nyírbátori Vasas hazai pá­lyán a várakozásnak megfe­lelően — győzelmet aratott. Eredmények: Tiszavasvári Lombik—Sal­gótarjáni Építők 20:13 (9:8). Férfi mérkőzés Salgótarján­ban. A második félidő köze- k péig 12:12-ig fej-fej mellett alakúit az eredmény. Ettől kezdve elhúzott a tiszavasvá­ri együttes: sorozatban hét gólt lőtt és megérdemelten nyert az elfáradt hazaiakkal szemben. Gólszerző: Gazdag, Molnár 5-5, Papp 3, Újhelyi, Bagdi, Puskás 2-2, Kató 1. Nyírbátori Vasas—Bp. Te­lefongyár 18:11 (10:7). Férfi mérkőzés Nyírbátorban. A hazaiak első perctől kezdve irányították a játékot, mind­két félidőben jobbak voltak és biztosan szerezték meg a győzelmet. Zalka SE—Nyíregyházi Snartacus-Petőfi 15:13 (6:7). Férfi mérkőzés Nyíregyhá­zán. Az első percekben 5.1 -re elhúzott a nyíregyházi csa­pat, de ettől kezdve leféke­zett,. Szünet után a lelkesén és keményen küzdő Zalka SE izgalmas hajrában nyert. Eb­ben az is közrejátszott, hogy a nyíregyházi csapat az utol­só percekben két 7-est is ki­hagyott. B VSC—Mátészalkai ME­DOSZ VM 22:5 (15:4). Női mérkőzés Budapesten. Mind­két félidőben igen gyengén játszott a mátészalkai együt­tes, s a találkozó sorsa már az első játékrészben eldőlt. Gólszerző: Tálas 2, Balogh, Kónya, Kovács 1-1. Leninvárosi MTK—Nyír­egyházi Tanárképző Főisko­la elmaradt. A női mérkőzé­sen a két csapat megjelent Leninvárosban, a mérkőzés színhelyén, viszont a találko­zó játékvezetője — nyilván adminisztrációs hiba folvtán — Nyíregyházára érkezett ASZTALITENISZ NB I: Ceglédi VSE— Nagykállói SE 18:7 A Nagykállói SE NB I-es férfi asztalitenisz csapata va­sárnap hazai környezetben nagy riválisát, a Ceglédi VSE-t fogadta. Sajnos a nagykállói csapatnak nem sikerült az utolsó nagy lehe­tőséget kihasználnia. Pedig a mérkőzés jól kezdődött, mert 5:3-ra a káliói csapat húzott el. Ezzel sajnos el is lőtte puskaporát, mert utána a ceglédiek sorrendben tíz mérkőzést nyertek... A ha­NB II-es röplabda csapata­ink az elmúlt hét végén há­rom bajnoki mérkőzést ját­szottak. A Taurus SE női együttese idegenben, a Spar- tacus-Petőfi férfi csapata ha­zai pályán nyert, míg az NYVSC lányai hazai környe­zetben veszítettek. Eredmé­nyek: Nyíregyházi Taurus SE— Kisterenyei Bányász 3:1 (15:9, 10:15, 15:7, 15:12) Női mérkő­zés Kisterenyén. A nyíregy­házi csapat végig egysége­sebb volt, s színvonalas és jó teljesítménnyel megérdemel­ten nyert. zaiak e találkozón nem csu­pán Lipcsey hiányát érezték, hanem az asztalhoz lépő já­tékosok is elég nagy hibaszá­zalékkal játszottak. A mérkőzés végeredménye: Ceglédi VSE—Nagykállói SE 1827. Győztek: Réti dr., Bod­rogi 5-5, Kudelich, G* Biró 3-3, Farkas 2, illetve: Karsay 3, Kovács II. 2, Vajda S, Vaj­da L. 1-1. dr. Miski László Nyíregyházi Spartacus-Pe- tőfi SC—Kazincbarcikai Ve­gyész 3:0 (15:11, 15:8, 15:10). Férfi mérkőzés Nyíregyhá­zán. A nyíregyházi együttes mezőnyben és hálónál egy­aránt jobb volt ellenfelénél, s biztosan nyerte a találkozót Borsodi Volán—Nyíregyhá­zi VSC 3:2 (15:7, 15:8, 11:15, 13:15, 15:11). Női mérkőzés Nyíregyházán. A fiatal, tar­talékos nyíregyházi együttes 0:2 után egyenlített, a döntő­ben is vezetett, de a hajrát már nem bírta. Jók: Palaticz, Nyári, Mileffné. Lövészek versenye A Területi lövészklub versenyzőinek sikerével ért véget Nyírbá­torban, a kismezei lőtéren, a lövészklubok között megren­dezett négyfordulós bajnok­ság utolsó felvonása. A közel két hónapon át tartó küzdelem végső győz. tese ugyancsak a Területi lö- vészklüb lett A 4. forduló eredményei, női egyéni: l. Lőrincz Mária (MÁV) 78, 2. Bihari Mária (Területi lövészklub) 69, 3. Zum Magdolna, (MÁV) 64. Csapatban: 1. MÁV (Lőrincz Mária. Zum Magdolna, Be­nedek Mária) 165, 2. Területi lövészklub 156 körrel. Ifjúsági fiúk: 1. Papp Ká­roly (Területi lövészklub) 92, 2- Iván József (Növényolaj, ipari Vállalat) 90, 3. Oláh Já­nos (Nyírgyulaj) 86. Csapat­ban: 1. Területi lövészklub (Papp Károly, Pataki Sándor, Végh László) 248, 2. Növény, olajipari vállalat 225, 3. MÁV 206 köregység. Férfi egyéni: 1. Hutóczki Sándor (Területi lövészklub) 82, 2. László Sándor (Növénye olajipari Vállalat) 79, 3. Vjncze Albert (Növényolaj, ipari Vállalat) 78. Csapatban: 1. Növényolajipari Vállalat (László Sándor, Vincze Al­bert, Fülep József) 230, 2. Nyírgyulaj 188, 3. Területi lövészklub 152 kör. Négy forduló után a ver­seny végeredménye a követ­kező: 1. Területi lövészklub 2061, 2. MÁV lövészklubja 1989. 3. Növényolajipari Vál­lalat lövészklubja 1667. 4. Nyírgyulaji lövészklub 1409 kör. Szabó Gyula RÖPLABDA NB Rí Két győzelem — egy vereség

Next

/
Oldalképek
Tartalom