Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)
1974-09-08 / 210. szám
8 rrí —VAS AnN^PT MTBt.T'.WTT I9T4. szeptember t Közművelődésünk távlatai a jövő közelebb van, mint gondolnánk. **• Akik manapság az egyetemek és főiskolák népművelési tananyagával birkóznak, másfél évtized múlva közművelődésünk „derékhadát” alkotják. Javarészt rajtuk áll vagy bukik: a nyolcvanas, kilencvenes években a korszerűség jellemzi-e közművelődési rendszerünket, vagy sem. Ez, persze, nem utolsósorban azon múlik, hogy ma helyesen készítjük-e föl őket a jövőre. Csakhogy a kellő fölkészítés előfeltétele: legalább többé-kevésbé reális elképzelés kialakítása a holnapról. Az életmód, a műveltség, a gondolkodásmód várható magyarországi változásairól. Aligha kell bizonygatni, hogy erre korántsem csak a leendő népművelők oktatása miatt van szükség. Sokkal inkább azért, mert a művelődés: állandó folyamat. A társadalom szüntelen önmegújításának, szellemi kiteljesedésének folyamata. Legutóbb az MSZMP Központi Bizottságának ülésén is szó esett a közművelődés jövőjéről. Sőt, az ülésen elfogadott határozat előírja: ki kell dolgozni a közművelődés fejlesztésének 15 éves távlati tervét. Mégpedig nem csak országos, s nem is csupán állami szinten. Hiszen a művelődés nem egyedül az állam gondja. Valamennyi társadalmi és tömegszervezet is felelős érte. Kézenfekvő, hogy nekik szintén ki kell alakítaniuk a maguk távlati elképzeléseit. Éppúgy, mint az irányításuk alatt álló helyi szervezeteknek. TVjern könnyű meghatározni, miből |ndúljunk ki? A józanság azt diktálja: reális lehetőségeinkből. Azaz az előreláthatólag rendelkezésünkre álló anyagiakból. De ki tudná megmondani, hogy a következő 15 év során miként nő nemzeti jövedelmünk, s ebből menynyi jut majd közművelődésre? Ez egyrészt óvatosságra int, másrészt pedig arra, hogy ne csak a nemzeti jövedelem alakulására alapozzuk elképzeléseinket. Az illetékes állami szervek — a többi között az Országos Tervhivatal és a Művelődés- ügyi Minisztérium vezetésével — már elkészítették az első terv tanulmányt. Ez egyelőre nemigen több gondolatébresztő vitaalapnál. Azt szeretnék, ha év végére nagyjából végleges formába önthetnék. Addig a szakemberek még vitatkozhatnak rajta: vajon a következő másfél évtized során az a legásszerűbb-e, ha a már meglévő létesítmény-hálózat korszerűsítésére körülbelül ugyanannyit költenek, mint új létesítmények építésére; milyen arányban célszerű fölosztani az anyagiakat a különböző kulturális területek között. A gazdaságirányítás reformja a kultúra anyagi erőforrásainak hajszálereit is átrendezte. Most már nem az állam rendelkezik valamennyi, művelődésre szánt pénzzel. Tekintélyes összegek gyűlnek össze a gazdaságosan dolgozó gyárakban, vállalatoknál, ter'szövetkezeteknél. Olyannyira, hogy közülük egvik-másik — a szó anyagi értelmében — kulturális „nagyhatalommá” vált. Szinte közhely: egy nagyvállalat, egy gazdag téesz szava szűkebb hazáiéban immár kulturális szempontból is perdöntő. S méginkább az lesz a jövőben. A közművelődésre jutó többletpénz túlnyomó része jelenleg nem az állami költség- vetésből, hanem a részesedési alapokból származik; azaz amilyen mértékben erősödnek meg a termelőszövetkezetek, s gyarapodnak a vállalatok, úgy nő az az összeg is, amelyet saját belátásuk szerint használhatnak föl. Éppen ezzel kapcsolatban lehet rendkívül hasznos szerepe az előrelátó tervezésnek. A népi ellenőrzés nem egy vizsgálata ugyanis megállapította: a szóbanforgó anyagiak tekintélyes részét nem a legésszerűbben hasznosítják. Kulturális címszó alatt olykor olyasmire is költenek, aminek nincs sok köze a művelődéshez. Nemcsak a hozzá nem értés miatt. (Bár az is elgondolkoztató: a vállalati, termelőszövetkezeti kulturális alapok sorsáról gazdasági, nem pedig művelődési szakemberek határoznak.) A távlati terv elkészítése remélhetőleg változtat a helyzeten. Hiszen tervezni csakis együttesen lehet. Eay-egy helység közművelődési jövőjének fölvázolása elképzelhetetlen anélkül, hogy számba ne vennék az á’lami erőforrások mellett a helyieket is. „Közös kasszát” kell tehát csinálni, s ebből gazdálkodni. Ilymódon megszüntethető az anyagi erők szétforgácsolása, jobban érvényesülhet a szakértelem. S szinte fölbecsülhetetlen: a kisüzemek, kisvállalatok is a jövő kialakításának részeseivé válnak; nem azt érzik, hogy csekélyke pénzükkel „úgysem lehet számottevő dologhoz kezdeni”. U ' ;y tetszik, mindez mégiscsak amellett szól, hogy a magyar közművelődés holnapja elsősorban az anyagiakon múlik. Ez azonban csak féligazság. Különben mi magyarázná, hogy péládul a nagyjából azonos nemzeti jövedelemmel rendelkező országok közművelődési rendszere többnyire egyáltalán nem hasonlóképpen fejlett. A nemzeti gazdagodás nem vonja maga után az egyes ember szellemi gazdagodását. Bár az tagadhatatlan, hogy kedvezőbb körülményeket teremt hozzá. Ezekkel élni csöppet sem magától értetődő, s nem is egyszerű. Még szocialista társadalomban sem. A következő másfél évtized alatt ugyanis nálunk az anyagi jólét elérése szinte mindenki számára többé-kevésbé kézzelfoghatóvá válik. A mi rendünk azonban nem békélhet meg azzal, hogy a gazdagodás során az emberek szemében a kulturális értékek másodlagossá váljanak az autó, a víkendház és társai mögött. \ Nyilvánvaló, hogy közművelődésünk távlati tervezésénél az életmód, az életszemlélet, az életkörülmények mind gyorsabb alakváltásait is tekintetbe kell venni. A többi között a mezőgazdaság technikái tökéletesítésének éppúgy megvannak a közművelődési következményei, mint például az ipar vidékre telepítésének. Hiszen az új ipari-gazdasági központok egyúttal sajátos arculatú kulturális központokká is válhatnak. S lakóik anvagi gyarapodása szellemi gazdagodással is párosulhat. Kell-e bizonygatni: ebben óriási szerepe lehet az okos, előrelátó közművelődési tervezésnek is. V. M Megjelent a Szabolcs-Szatmári Szemle Egv nagyszerű műmelléklet, rajta egy rajz 8 150 évvel ezelőtti Nyíregyháza látképével. Dienes ö. István e muhkájá köszönti a Szemle idei harmadik számának olvasóját a borító után. És ez egyben már utalás is arra, hogy folyóiratunk e száma nem a szokásos sorba illeszkedik, hanem az örökváltság 150. és a felszabadulás 30. évfordulójának szelleme és gondolatisága fogja össze a megjelent írásokat valamint az illusztrációkat. Ezt a gondolatot fejti ki a szerkesztő bizottság bevezető írása is, amely mintegy kézvezetőként igazítja el az érdekességeket váró olvasót. Az első írás szerzője Szilágyi Imre, a Statisztikai Hivatal igazgatója. A megyeszékhely fejlődését sumázza, és szövegközti számtáblái különösen izgalmassá teszik eszmefuttatását. Alkalom nyílik az összehasonlításra, ugyanakkor sokan, főleg az idősebbek, a század első harmadának számaiban saját sorsuk jelekbe merevedett történelmét is felfedezik. Kalata Gyula építészmérnök Nyíregyházát, mint várost mutatja be. Fő súlyt kap írásában a gyorsan urbanizálódó település, amit légifel- vétel. makett, és néhány karakterisztikus fénykép tesz látványossá Csikós Balázs, a Kelet- Mf mrorszá? főszerkesztő-helyettese a város mezőgazdaságáról irt. Nyomon követi a művelési ágakat, és érzékelhetően mutatja be, hogy a különböző területről idetelepültek sajátos mezőgazdasáei kultúrája miképp szintetizáló- dott ezen a tájon. Margócsy József, a tanár- kéoző főigazgatója Nyíregyháza talán utolsó polihisztora, a városszerető és ismerő ember líráiávil átszőtt tudóménvos emlékezésében a művelődés és szellemi élet keresztmetszetét adja. ..Emlékezésforgácsoknak” nevezi írását, és éonen e szubjektív elemek vegviíiése teszi cikkét nemcsak élvezetessé, hanem hitelessé is. Dr. Németh Zoltán főiskolai docens a nyíregyházi szlovák népcsoport mai helyzetét vizsgálja. Ez alkalmat nyújt az avatott szlaviszti kával foglalkozó szakembernek, hogv az ézze1 g7;/> »art femvaí í<érintse, mind, a ma mind a lövő szempontját elemezve. TCnJtnvó János a művelődésügvi osztály vezetőié Sóstófürdő történetét örökíti meg. Ez az írása a történész, a földrajzos és a líASlpatrióta hármas egységbe forrott vallomása, de egyben kívánsága is, hogy a város e csodás tája méltóbb legyen híréhez és hivatásához. A Tanulmányok, cikkek fejezet után kö vetkezik a Szemle Történelem című szakasza, amelynek bevezető írása Cservenyák László tollából származik. A történész-közgazdász, aki a megyei pártbizottság osztályvezetője Nyíregyháza örökváltsága a Dessewffyekkel címmel a nagy történelmi esemény első fázisát írja le részletesen, méltó emléket állítva a szabadságot áhító nyíregyháziak erőfeszítésének E tanulmányhoz kapcsolódik szervesen a kor hátterét bemutató írás. Hársfalvi Péter főigazgató-helyettes, főiskolai tanár tollából, aki a refo-mk->ri Nyíregyházáról ír, korabeli fel jegyzéseket idézve. A Művé zel rovatban két, helvi vonatlm zásű téma szerepel. Csősz Erzsébet a tirpák dalok gyűjtéséről ad számot, egy sor érdekes, ezeddig ismeretlen kottát és szöveget is publikálva. Fazekas Árpád egy elfelejtett nyíregyházi festő, Jankovics Pál portréját rajzolja neg nébánv >-zép kép reprodukcióiéval is bizonyítva a Benczúr-rokon festő kvalitását. Csorba Sándor tanár a nyíregyházi emléktáblák között kalauzolja az olvasót, izgalmas körséta keretében mutatva be a sokszor bizony emlékezetünkből kihulló jelentős embereket, akik Nyíregyháza szellemtörténetének jelentős egyéniségei voltak, és nagymértékben járultak honré 07 egve*eme° rmgvar mlHiVc; ér művelődési élet híréhez. A Krónika rovatban Fekszi István a szabolcsi képviselők munkájából ír. felsorolván 1 mai honatváink körborroű munkásságának néhány momentumát. Marik Sándor újságíró a magyar munkásmozgalom nyíregyházi képviselőjének, az idén elhunyt Fazekas Jánosnak állít emléket. A Könyvekről rovatban Merkorszky Pál, Dankó Imre, Balogh István, Szabó Márton és Mózes Mihály recenzióit találjuk. A Szabolcs- Szatmárj Szemle ünnepi számában megjelent llusztráciők közül elsősorban szót érd®m»lno' a városról készült fényképek (Hammel József és Elek Emil munkái), a régi városról, az első címerről készült pontos rajzok. A festmények — talán a fekete-fehér nyomás miatt — elmaradnak a várakozástól, és kevéssé járulnak hozzá az ünnepi szám jellegének erősítéséhez. A sóstói ősz egyik jellegzetessége lett, hogy szeptember táján megjelennek palettájukkal, festőállványukkal, vésőjükkel a nemzetközi művésztelep vendégei. Kíváncsi szemek kísérik őket a sétányokon, az erdőszélen, a Krúdy-szálló előtt, ahol éppen felütik sátrukat, azaz vászonra, papírra vetik itt szerzett élményeiket. Az idén nyolcadik alkalommal fogadja magyar és külföldi vendégeit a Sóstó, hogy alkotói otthont nyújtson számukra egy hónapig. A szomszédos, országokból, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Lengyelországból, az NDK-ból és Bulgáriából érkeztek a művészvendégek. Élmény ez a művésztelep alkotóinak, alkotásaik bemutatása pedig a szabolcsi közönséget juttatják maradandó és értékes élményekhez... Hammel József felvételei Első vázlatát rajzolja Otis Novak csehszlovák művész. Sóstóhegyi tájképen dolgoiik Jurij Po-iljansz- ki, a művésztelep leningrádi vendége. Miniatűr munkán dolgozik Papi Lajos klsúj. szállási szobrászművész. A lengyel képiőművészeket Andrzej Kólód ziejek és Jan Popek képviseli. Gyertyával füstölt lapot készít elő munkájához Vladimir Genadiev (plovdivi) grafikus. Dzsafarov Aszaf azerbajdzsán! akvarellista keveri színeit. Vendégművészek Sóstón
