Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)

1974-09-27 / 226. szám

fm. sseplemSer TK T m Bozsik és Stastny „főpróbája“ a Práterben „Hová tűnt Krankl ezüst cipője?” — ezt kérdezték egymástól az osztrák válo­gatott vezetői St. Pöltenben, amikor a rennbahni pályá­ról az öltözőbe ment. Krankl ugyanis a magyarok ellen készülő osztrák válogatott utolsó előkészületi találko­zóján hat gól közül egyet sem lőtt. Pedig... a Rapid csatára 36 góljával az elmúlt bajnoki évadban Európában a második helyre került és ezért ezüstcipőt kap. (A csa­tár rögtön nyilatkozott: „A lövőformámat a magyarok ellen tartogatom.”) ' Amit St. Pöltenben lát­tunk az nem sok volt sem Krankltól, sem pedig a töb­bi osztrák játékostól. Éppen ezért csütörtökön valameny- nyi osztrák lap bírálóan írt az előkészületi mérkőzésen látottakról. A szaksajtó elé­gedetlen, s talán maga a kapitány, Stastny is, aki az újságírók kérdésére: teszt- jellegűnek szánta-e a szerdai St. Pölten-i mérkőzést, vagy csak átmozgató edzésnek? — ingerülten ennyit válaszolt: „Kérem, én most erről nem nyilatkozom..Az öltöző­ből kihangzó megjegyzések arra engedtek következtet­ni, hogy a kapitány is elé­gedetlen volt, de az MTI tu­dósítójának kérdésére mégis azt válaszolta: „Szép, sport­szerű mérkőzést várok, bi­zonyára jó játékkal lepjük meg a közönséget, nemcsak mi, hanem a magyarok is. Á kapitány arra a kérdés­re, mi lesz csapatának ösz- szeállítása, ezt felelte: „Csak a mérkőzés előtti órákban tudok véglegesen dönteni, mert sérültjeim vannak. Köglbergérnek fáj a boká­ja, de ennék ellenére remé­lem szombatig rendbe jön. Koncília is kénytelen volt kihagyni a szerdai játékot, akárcsak Éigenstiller, akinek térdsérülése makacs termé­szetű. s így ő a legkérdője- lesebb jelöltem.. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy szombaton délután a Práterben Bozsik József és Leopold Stastny „főpróbát” tart. Mindkét ka­pitány nagy feladatokra ké­szül, s ezért bátran nyúlnak fiatalok után. Ezt teszi Bo­zsik, dé Stastny is. A ma­gyar csapat leszűkített kere­tével kapcsolatban a Kronen Zeitung budapesti tudósítója megírta: Bene négy gólt lőtt ugyan a szerdai bajnoki for­dulóban, de ennek ellenére nem került újólag számítás­ba. A lap cikkének főcíme: „Négy gól — na és...” a magyar csapat fiatalabb lesz, mint az osztrákoké s éttől Bécsben tartanak. S hogy a félelem jogos-e vagy sem, az csak szombaton derül ki. Á nagyválogatottak szom­bati találkozóját már pénte­ken megelőzi egy „magyar- osztrák” mérkőzés. Grazban villanyfényes találkozó kere­tében a két ország öreg­fiúk válogatottja küzd — nagy nevekkel a pályán. MHSZ-sportesemények A Nyíregyházi TITÁSZ MHSZ Lövészklubja népes mezőnyök részvételével bo­nyolította le az összetett hon­védelmi verseny üzemi dön­tőjét. Eredmények: Nők: 1. Czövek Zoltánná 5:45, 2. Szalontai Klára 7:25 perc. Férfiak, I. korcso­port: 1. Mihalkó József 4:05, 2. Vajda Béla 4:25, 3. Mohá­csi Tibor 5:55 perc. Férfiak, II. korcsoport: 1. Lakatos József 5:25, 2. Pápai László 5:26, 3. Csáki Gyula 5:45 perc. ★ Nyíregyházán sikeres ren­dezésben zajlott le a tarta­lékosok területi lövészver­senye, melyen nyolc klub indította el versenyzőit. Eredmények: Egyéni: 1. Varga István (Zalka Máté Klub) 182, 2. Varga Ferenc (TITÁSZ) 178, 3. Lengyel István (110- es ITSK) 178, 4. Obermayer Mihály (Megyei Tanács) 175, 5. Tisza Miklós (Megyei Ta­nács) 170 köregységgel. Csapatban: 1. Zalka Máté Területi Klub 810, 2. Me­gyei Tanács 800, 3. TITÁSZ 668 köregységgel. Tarcsa Bálint Közületek, autósok figyelem! A „KELET” Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat Bogyó utcai telepén 60—70%-os futózatlan gumiabroncsok kaphatók. A gumiabroncsok mérete a következő: 1200—20 1100—20 900—20 825—20 650—20 260—20 Érdeklődni a helyszínen. Megvásárolható: Nyíregyháza, Bogyó u. 2. Telefonon: 10—988/6 mellék. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (319814) Sakk, pingpong és a többiek Barabási sportjegyzetek Labdarúgó -bajnokságok Vásárosnaményi járás: Ge- lénes—Jánd 3:0, Tiszaszalka —Olcsva 3:1, Vitka—Bereg- daróc 0:1, Nagyvarsány II— Vámosatya 0:1, Gergelyi- ugornya—Lónya 4:0, Tisza- adony—Aranyosapáti 4:1, Tarpa—Barabás 0:0, a két pontot Tarpa javára írták. 1. Tiszaszalka 8 7 1 — 22- 5 15 2. Tarpa 8 7 — 1 32- 9 14 3. Tiszaadony 8 5 1 2 23-18 n 4. Vámosatya 7 5 — 2 14-11 10 5. Olcsva 6 4 — 2 36-11 8 6. G.-ugornya 8 4 — 4 22-14 8 7. Csar. Tákos 6 3 1 2 15-10 7 8. Gelénes 7 3 1 3 15-15 7 9. Barabás 6 3 — 3 10-12 6 10. Beregdaróc 6 2 1 3 11-15 5 11. .Jánd 7 1 3 3 9-20 5 12. Aranyosapálí 7 2 1 4 *-26 5 13. T.-kerecseny 6 1 1 4 13-27 3 14. Lönya G — 1 5 5-25 1 L*>. Vitka 8 — 1 7 6-29 1 Nagvvars. n. 8 2 1 5 15-17 5 Czimbaimos Téréi I Nyíregyházi járás, 1. osz­tály: Búj—Székely 0:1, Kék —Kótaj 2:0, Sényő—Tiszálö- ki Spartacus 1:0, Nyírteleki TSZ—Tiszadada 3:0, Oros— Nyírpazony 1 ;0, Tiszalelek— Napkor 0:5_ Tíszadob—Nyír- ibrony 0:4,’ Nagycserkesz— Tiszabercel 3:2. Lakatos Sándor » Kisvirdai járás, I. osztály: Tiszabezdéd—Jéke 2:1, Ti- szakanyár—Ajak 1 :t, Fé- nyeslitke—Mezőladány 4:1, Gégény—Dombrád félbesza­kadt. Dögé—Mándok 4:2, Pap—Anarcs 2:3, Petneháza —Szabolcsbáka 6:0, Gyula­háza—Pátroha elmaradt. A félbeszakadt Gégény— Dombrád mérkőzés két pont­ját a járási labdarúgó szö­vetség 0:0 gólkülönbséggel a Dombrádi TSZ javára iga­zolta. 1. Naokor C 5 1 — 24- 5 11 2. Kótaj 6 4 1 1 18- 3 9 3. Kék 6 4 1 1 13- 5 9 4. Nagycserkesz 6 3 2 1 14- 9 8 5. Székely 6 4 — 2 10- 6 8 6. Oros 6 3 1 2 17-11 7 7. Nyírt. TSZ 6 2 3 19-7 7 8. Nyírpazony 6 3 — 3 11-12 6 9. Tiszabercel 6 2 1 3 14-11 5 10. Sényö. 6 2 1 3 10-14 5 11. Nyíribrony 6 2 —• 4 12-14 4 12. Tiszadada 6 1 2 3 10-14 4 13. Búj 6 1 2 3 10-15 4 14. Tiszatelek 6 1 2 3 4-12 4 15. T.-löki Spart. 6 — 3 3 7-18 3 16. Tiszadob 6 1 — 5 6-33 2 Nyíregyházi járás, II. osz­tály. Keleti csoport: Nyirtu- ra—Demecseri TSZ 2:1, Ra- mocsaháza—Vasmegyer Ti- szarád 2:3, Nyírtét—Nyír- kére^ 6:1, Beszterec—Apagy 2:1, Nyírjákó—Magy 5:L 1. Mándok 7 6 — 1 85-11 tJ 2? Dombrád 7 6 —. X 23-12 12 3. Ajak 7 5 1 1 28-8 11 4. Anarcs 7 4 1 2 12-11 9 5. Pap 7 4 — 3 15-13 8 6. T.-bezdéd 7 4 — 3 19-18 8 7. Jéke 7 3 1 3 21-15 7 8. Fényeslítke 7 3 1 3 18-15 7 9. Dögé 7 3 1 3 15-14 7 10. Gyulaháza; 6 3 — 3 16-16 6 11. Petneháza 7 2 2 3 13-15 6 12. Pátrohá 6 3 —a 3 6-13 6 13o Tiszakanyár 7 2 1 4 ll-lo 5 14. Gégény 7 2 — 5 13-11 4 15. Mezőladány 7 1 — 6 11-28 2 16» Szabolcsbáka 7 — — 7 5-45 — 1. Levelek S 5 — — 20-10 W 2. Demecseri T. 6 4 1 1 12- 6 9 3. Nyírtét 6 2 3 1 16-12 7 4. Apagy 5 3 1 1 11- 8 7 5. Vasm.-Trád 6 2 3 1 10- 9 7 6. Nyirtura 5 2 2 1 11-10 6 7. Beszterec 6 2 2 2 9-10 6 8. Nyirkércs 5 2 — 3 10-iá 4 9. Nyírjákó 6 1 — 5 9-14 2 10­Ramocsah. 5 — 1 4 7-12 1 1L Magy 5 — 1 4 4-15 1 Kisvár dal járás, II. osztály: Eperjeske—Laskod 4.0, Lö- vőpetri — Szabolcsveres- mart 6:0, Tiszamogyorós— Berkesz 8:2, Újkenéz—Ko­moró 1:2, Tiszaszentmárton —Nyírkárász 1:2, Rétközbe- réncs—Kékese elmaradt Nyíregyházi járás, ti. osz­tály, Nyugati csoport: Nyír­szőlős—Tímár 0:0, Kálmán- háza—Sóstóhegy 0:0, Tisza- nagyfalu—Bashalom Kisfástanva—Virányos 2:1, a Nyírteleki MEDOSZ—Ra- kamaz II. mérkőzés elma­radt, mert utóbbi nem jelént meg. 1. Benk T 6 1 — 30- 7 13 2. Lövöpetr! 6 5 — 1 28- 8 10 3. Nyírkárász 6 5 — 1 15- 9 10 4. Koraoró 6 4 — 2 13- 6 8 5. Kékese 6 4 — 2 15-10 8 6. T.-sztmárton 6 4 — 2 14-19 8 7. Eperjeske 7 2 2 3 13-10 6 8. T.-mogyorós 6 2 2 2 15-11 6 1. Kisíástanya 1 4 1 — 11-7 § 2. Tímár 6 2 4 — 16-11 9 3. Nyírtelki M. 5 2 2 1 13- 9 6 4. Káimánháza 4 1 3 — 7- 4 5 5. T.-nagyfalu 4 2 1 1 10- 9 5 6c Nyírszőlős 5, 1 2 2 10-10 4 7. Virányos i 1 1 2 6- 7 3 8. Bashalom * 1 1 2 5- 9 3 9. T.-eszlár 5 — 2 3 3-11 2 10. Sóstóhegy 4 — 1 3 4- 8 1 11. Rakamaz n. 5 2 — 3 8- t < Egressy Tál SPORTHÍREK Tény, hogy Barabás köz­ség nincs éppen Nyíregyháza szomszédságában. A Bereg csücskében lévő település annak ellenére is kiesik kis­sé a megye sportvérkerin­géséből, hogy manapság az autók korszakában a távolsá­gok — főleg megyén belül — egyre zsugorodnak. Az is valószínű, hogy a sportkedvelők nagy többsé­ge számára eléggé ismeret­len érthetően — egy-egy tá­voli község sportélete. Min­den lekicsinylő szándék nélkül, a legtöbben ezt kér­deznék: milyen is lehet a sportélet a vásárosnaményi járás — nem is túlzottan nagy — községében, Bara­báson ? Meg valljuk, mi is ilyesfaj­ta gondolatokkal érkeztünk meg Barabásra. A tsz égisze alatt A vásárosnaményi járási sportfelügyelőség javaslatá­ra egyenesen a barabási Bé­ke Tsz-be méntünk. Ném véletlenül, hiszen a termelő­szövetkezet égisze alatt zaj lik a községben a sportélet. Balázs András elnök, Bajnai Sándor főkönyvelő, Bencs Tibor főagronómus. Kun Barnabás párttitkár, a tsz főkertésze alkotják a sport­egyesület vezérkarát. Orosz Pál sportegyesületi elnök­kel. Azt is be kel! ismernünk, hogy teljesen felkészültünk arra. hogy ha a falu sport­járól esik szó — a labdarú­gó csapat „ szerepléséről, gondjairól hallunk elsősor­ban. Nos tévedtünk... Úgy kellett rákérdeznünk a labdarúgó csapatra Ba­lázs András a következőket mondta a barabási focisták­ról: — Az igaz, hogy szurko­lunk a futballcsapatnak. Né­ha talán kicsit túl „hango­san” is... A megerősített já­rási bajnokságban szerepe! a csapat, közepesen. Ha túl­zottan akarnánk, talán tud­nánk úgy intézni, hogy lé­nyegesen jobban szerepel­jen... Különösebben nem tö­rekszünk érré. A községnek komoly megerőltetést jelen­tene anyagilag, ha mondjuk feljutna a csapat a megyei II. osztályba. Ott csak kín­lódnánk. A járási bajnokság inkább megfelel adottsága­inknak. „ Mi van a foci mellett? Érdekes, de mindenként re­ális vélemény! Mert mihek tovább nyújtózni, mint ameddig a takaró ér. Sok kisebb sportegyesület számá­ra mégszívielendő. Ha nem mindenáron a labdarúgás, akkor milyen a község sportéleté? Mi van a foci mellett? Barabáson — ezt több be­regi községben is tapasztal­tuk — komoly hagyományai vannak a falusi dolgozók spartakiád rendezvényeinek. A járási és megyei döntők­ről évekig beszélnek! S e rendezvény kapcsán honosod­tak meg a különféle sport­ágak. így tett igen nagy népsze­rűségre szert a sakkozás a községben. A nyári időszak­ban is leülnek a barabásiak a táblák mellé, ha idejük engedi. A téli hónapokban viszont annál nagyabb a „mozgás”... Szívesen sakkoz­nak a tsz vezetői is — s mel­lettük idős Virágh József, Gerzsenyi Ferenc, Tóth Jó­zsef, Orosz Pál, Paop István is megbízhatóan és jól ját­szik. De a fiatalok is egyre többen „bűvölik” a figurá­kat, A serdülők és a lányok is. Beregszászi Ildikó példá­ul járási spartakiád döntőt is nyert... A járás élvonalában A barabási férfi sakkozók­nak sincs restelkedni való­juk. A múlt évben megnyer­ték a járási spartakiád csa­patbajnokságot, s a me­gyei döntőn is negyedikek lettek. Egyéniben Gerzse­nyi Ferenc, de másolj, is jócskán jeleskedtek. A járás élvonalához tartoznak. Ugyancsak népszerű a köz­ségben az asztalitenisz sport­ág. Fiatalok, korosabbak egyaránt játszanak. Mintegy 20—25 asztaliteniszezőt tar­tanak nyilván a községben. A tsz kezelésében lévő kul- tűrötthonban székelnek — a sakkozókkal együtt —s né­ha még torzsalkodás is adó­dik, hogy ki következzék asztalhoz... A község férfi asztalitenisz csapata a járási csapatbajnokságban szere­pel... A község férfi kézilabdá­zói is szépen szerepeltek. A járási spartakiádon szerzett első hely után, a megyei döntőn harmadikok lettek. S a barabási fiatal atléták kö­zül Kiss Tibor, Kozák Géza és Varga Árpád jutott be Nyíregyházára, a megyei spartakiád döntőre. __ Mindezek jól bizonyítják, hogy a megyeszékhelytől tá­voli községekben is lehet sportéletet kialakítani. A he­lyi igényeknek, viszonyok­nak megfelelőt. A „min­denáron” kikapcsolása nél­kül, úgy, hogy azzal a köz­ség sportkedvelőinek te­remtsenek elsősorban állan­dó lehetőséget Ha lenne egy terem... A helyi igények! Ez lé­nyeges, s Barabáson is sió esett róla... Bencs Tibor említette, s ezeket mondta: — Lehetőségeinkhez mér­ten elég tartalmas Barabás sportélete, bár még tovább is léphetnénk. Hiszen az eddi­ginél lényegesen többen sak­koznának, asztali teniszezné­nek .. Csak épp helyiség gondunk van. A sportegye­sület és a tsz jó kapcsolatok­kal rendelkezik. A községi tanáccsal és a különféle szervekkél szót tudunk érte­ni. Remény van, hogy jö­vőre „belép” az ifjúsági ház — s ez nagy segítség lesz. A sport fejlesztése s elsősor­ban az iskolások érdekében az lenne nagy áldás, ha egy tornaterem — ha szükség­megoldásként is — épülne a községben. A tsz szívesen se­gítene ilyesmi kezdeménye­zést ! Nem egyszerű és néhány nap alatt megvalósítható ja­vaslat ez, de mindenként gondolatébresztő! Bézi László Szerdán délután játszották le Leninvárosban a Leninvá- rosi MTK—Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola, NB H-es női kézilabda bajnoki mér­kőzést. A korábbról elmaradt találkozó 15:15 (8:5) arányú döntetlen eredménnyel vég­ződött. A nyíregyházi csapat gólszerzői: Tóth 5, Beres- nyák, Kobzos 3—3, Rák 2, Szeibel, Kiss. A nyíregyházi városi sport- felügyelőség idén is megren­dezi hagyományos őszi-téli asztalitenisz csapatbajnok­ságát. A városi asztalitenisz csapatbajnokság nevezési ha­tárideje augusztus 5-én zá­rult. * ötven százalékosan szere­peltek megyénk NB IlI-as tekecsapatai a legutóbbi baj­noki fordulóban. Két csapa­tunk gvőzelmet aratott, ket­tő pedig vereséget szenve­dett. A Nyíregyházi TITÁSZ Elektromos Hajdúnánás el­len 6:2-re nyert, a Nyíregy­házi Spartacus-Petőfi SC pe­dig a Szolnoki MÁV Il-őt győzte le 5:3-ra. A Nyíregy­házi Taurus SC a Szolnoki MÁV I. ellen 7:1, a Nyíregy­házi Volán-Dózsa pedig a D. Bocskai ellen 6:2 arányban maradt alul. Érdekesnek ígérkező ba­rátságos labdarúgó-mérkő­zésre kerül sor a fehérgyar­mati járásban október 13-án. A járás labdarúgó játékve­zetőinek válogatottja mérkő­zik majd a járásnak azzal a csapatával, mely vállalja a „füttyösök” elleni találkozót ’ ★ A nyíregyházi városi teke csapatbajnokság legutóbbi fordulójában az alábbi ered­mények születtek: Nyíregy­házi Volán-Dózsa II—Oros II. 5:1, Oros I—Nyíregyházi Taurus III. 5:1, Nyíregyházi Spartacus-Petőfi II—Nyír­egyházi ÉPSZER 5:1, . KE- MÉV—Nyíregyházi Taurus II. 2:4. * Kelet-TÜZÉP területi sport- vetélkedőt rendeztek Debre­cenben Szolnok, Hajdú-Bi- har és Szabolcs-Szatmár me­gye TÜZÉP-dolgozóinak részs vételével. Eredmények: Sakk: 1. Szolnok, 2. Haj­dú, 3. Szabolcs.. Asztalite­nisz, hők: i. Szabolcs Ú (Vasas Éva, Tóth Tamásnéj Halász Sándomé), 2. Szabóiéi II. Férfiak: 1. Szabolcs (Kuli csár Tibor, Lukács Béla, Ju­hász Zoltán), 2. Hájdú, 3. Szolnok. Kispályás lábdarú-í • gás: 1. Szabolcs, 2. Szolnok* 3. Hajdú. A Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat í 1974. október 1-től pala ni ennyi egységében megvásárolható és beváltható kávébérletei bocsát ki. A bérlettulajdonosok között 1974. december 6-án ajándéksorsolást tartunk. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI SZÁLLODA ÉS VENDÉGLÁTÓ V. 9. Berkesz C 1 1 3 12-20 « 10. Laskod 6 2 — « 13-20 4 11. Sz.-veresmart 6 1 — 5 12-22 2 12. Rétközber. 6 1 — 5 9-34 Z 13. Újkenéz 14. Zsurk 7 — 1 vissz: 6 7-20 llépett 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom