Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-11 / 187. szám

WT4. augusztus ti: KTTLTtt MäCYÄRORSzm« * <*m Ki kit szolgál ? Gondolatok a munkásosztály fogalmához EX-KATEDBA HANG­ZOTT EL a következő mon­dat: Micsoda dolog az, hogy a hivatalban az uralkodó osztályt saját „kiszolgálói” rendreutasítják! Egyik hivatalunkban tör­tént meg ugyanis az egyik munkással, hogy a fiatal tiszt­viselőnő rászólt: várjon so­rára. Úgy vélem, hogy az eset kapcsán tisztáznunk kell: mi a munkásosztály esetében az uralkodó osztály­ról és nem uralkodó ember­ről beszélünk. Az osztály fo­galmát soha nem szabad fel­cserélni, összekeverni az egyes ember fogalmával. Egészen más az, ha az egyes ember — legyen az munkás, mérnök tisztviselő — téved, annak következménye is ál­talában csak az egyénre van kihatással. A munkásosztályt történel­mi hivatásának a teljesítése érdekében szükséges — ha úgy tetszik — kiszolgálni. És ez olyan ügy szolgálata, amely együtt jár az egész osz­tály, az összes elnyomott fel­szabadításával, érdekeinek az érvényesítésével. S ezt az osztály, annak vezető pártja érvényesíti. Ezek tudatában irányítja a társadalom fejlő­déséért, átalakulásáért folyó forradalmat. Lényegében a munkásság osztályérdekei nek az érvényesítése a fel­adat. Márpedig ezt szolgálni egyet jelent a társadalmi ha­ladással, saját osztályunk, csoportunk érdekeinek a szolgálatával is. E gondolatkörben szükséges szólni a másik — ugyancsak végletes — felfogásról, amely egy értelmiségi körben hangzott el valahogy így: „Csak azért tanuljon valaki, hogy a munkásosztály kiszol­gálója legyen?!” Hogy érdemes-e manap­ság tanulni? Erről valóban azokat kell megkérdezni, akik szabad időt feláldozva, utazást vállalva, a munka nehézségeit leküzdve vállal­ják. És ezek száma nem ke­vés. Hogy miért teszik? Van benne egy kis csakazértis, amolyan hiúságféle, rátarti- ság, nem akarnak lemaradni, meg akarják mutatni, ők is érnek annyit, mint a másik. És persze érdekek is. Több a pénz, a kereset, nagyobb a megbecsülés. És gondolom, senki nem azért tanul, hogy a „munkásosztály kiszolgáló­ja” váljék belőle. Aki tanul, többet tud, magasabb poszt­ra kerül, s valóban a mun­kásosztály ideológiájának, politikájának, akaratának, a szocializmus megvalósításá­nak cselekvő részese lesz. Van más félreértés is, amit el kell oszlatni. Ez pedig az, hogv ha valaki tanult, elvé­gezte a főiskolát, egye­temet, a fizikai mun­kásból technikus, mér­nök lett, a munkás gyereké­ből orvos, vagyis más osz­tályba, csoportba került, ak­kor ez már ledegradálást je­lent. Szó sincs erről! KÉTSÉGTELEN, HOGY ott, ahol a X. pártkongresszus határozatát homályosan ér­telmezik, ilyen nézetek ér­vényesülhetnek. Pedig a do­log világos. Megszűnt a kate­gorizálás, az emberek szár­mazás szerinti beskatulyázá­sa. Azért, hogy közelítsük egymáshoz a társadalom osz­tályait és rétegeit, a munkás- osztályt, a termelőszövetkeze­ti parasztságot, a szocialista jegyeiben erősödő értelmisé­get. Hogy a válaszfalakat le­bontsuk, s az új alapokon nyugvó munkás-paraszt szö­vetséggel olyan erős igazi szocialista népi-nemzeti egy­séget valósítsunk meg, amely a társadalom haladását mind jobban és gyorsabban előse­gíti . Persze, ez hosszú folya­mat. És ebben a csendes, nem látványos, de valójában még­is a szocialista forradalom kiteljesedéséért vívott esz­mei-ideológiai harcban az általánosan kedvező ered­mények mellett hibák Is be­csúsznak. Küzdenünk kell ezek ellen. Megszámlálhatatlan ve­gyes család él hazánkban, s így természetesen megyénk­ben Is. Milyen elvi alapról, álláspontról ítéljük meg őket? Hová, a munkásosztály­hoz, tsz-parasztsághoz, értel­miséghez soroljuk-e azokat a családokat, ahol csaknem minden osztály, réteg tagja megtalálható? Milyen mércét használjunk? Az értelmiség­nek azt a részét, amely a korszerű technikai színvona­lon álló termeléssel közvet­len kapcsolatban van, a munkásosztályhoz soroljuk. Vajon itt a „besorolás” alap­ja az, hogy honnan jött? Nem! És mégcsak nem is az, hogy hová tartozónak érzi magát politikai, világnézeti állásfoglalása, meggyőződése alapján, hanem az, hogy mi­lyen a munkamegosztásból adódó technikai viszonya a termelési eszközökhöz. Egy ember, egy munkás magán viselhet, magában hordhat olyan pozitív jegye­ket, amelyek jellemzők, meg­határozók saját osztályájára. Ilyenek például: a forradal- miság, a kollektivizmus, a politikai hűség, a szervezeti készség, stb. Vajon ez csak azt jelenti, hogy ilyen jegyei vannak? Ennél sokkal ösz- szetettebb, bonyolultabb az ember. És kétségtelen, nem csupán egy pozitívan, vagy negatívan élő, gondolkodó munkásból kell megítélni a munkásosztályt. Nem abból a munkásból kell következ­tetni az osztályra és főleg megítélni annak vezető sze­repre való alkalmasságát, aki nem rendelkezik azokkal a pozitív tulajdonságokkal, amelyek jellemzik az osz­tályt VITATKOZÓ PARTNE­REIMET is inkább az bosz- szantotta, hogy még mindig sok a negatív jelenség, még mindig sok a teendő a fejek tisztulásáért. A tudat, a gon­dolkodás átalakítása érdeké­ben sok történt már, de még nem elég. Pártunk X. kong­resszusa klasszikusan fogal­mazta meg, hogyan érvénye­sül a munkásosztály vezető szerepe. „A munkásosztály vezető szerepe — mondotta Kádár János elvtárs, a Köz­ponti Bizottság beszámolójá­ban — hazánkban az osztály­szervezetek, a munkásosztály forradalmi pártja és szakszer­vezetei útján, továbbá az ál­lamhatalom útján valósul meg. A munkásosztály vezető szerepét érvényesíti az a több százezer munkás, akik a hatalom kivívásával egyidő- ben és azóta az ország vezető posztjaira kerültek. Érvénye­sül rendszerünk szocialista demokratizmusa révén.” Természetesen olyan mér­tékben, amilyen mértékben ezeket a társadalmi-gazdasá- gi-politikai-kulturális élet te­rületén gyakoroljuk, megva­lósítjuk. Végeredményben nagyon leegyszerűsítve min­den kérdést: ha az jó ügyet szolgál, akkor a proletárdik­tatúrát erősíti, a munkásha­talmat szolgálja, ha ellenkező irányban hat, akkor gyengíti, a szocializmus elméletét-gya- korlatát, hadállásait. S ez lehet negatív szemé­lyes megnyilvánulás, nem megfelelő viselkedés a hiva­talban, a társaságban, a mun­kában, a brigádban, a család­ban; rossz értékelés, ítélkezés emberek ügyében vagy embe­ri viszonylatokban, az igazság feltárásában vagy elhallgatá­sában, fontos kérdések is­mertetésében, vagy rosszul informáltságban — tudati, ér­telmi, érzelmi tényezőkben. NEM LEHET REÁLIS a munkásosztályról vallott né­zetünk, ha általánosítunk, ha egyetlen munkás műveletlen- ségéről, udvariatlan viselke­déséből következtetünk osztá­lyára. s ennek alapján ítéljük meg a munkásosztály vezető szerepét. Mint ahogy legalább ilyen helytelen, ha egy állami hivatalnok bürokratizmusá­ból, nyegle magatartásából ítéljük meg az egész állam- apparátus magatartását, az uralkodó osztályhoz, a mun­kásosztályhoz való viszonyát. Ezek csak arra jók, hogy gyengítsék a munkásosztály és a szövetségesei közötti kap­csolatot. Az ellenük való fel­lépés kötelessége ’a munkás­nak, parasztnak, .értelmiségi­nek. Ha ezt tesszük, végered­ményben a munkásosztály ér­dekében, a szocializmus javá­ra cselekszünk. Farkas Kálmán Miloslav Svandrlik: A harmadik feleség — Szeretsz? — kérdezte fl harmadik feleségem. — Természetesen, drágám — feleltem, ahogy illik. — Jobban, mint a másodi­kat szeretted? — faggatott. — Téged másképp szeret­lek! — mondtam. — Az ak­kor egy hirtelen érzelmi fel­lángolás volt. Ellenőrizhetet­len mámor Melletted az áll­hatatosság és a biztonság ér­zése tölt el. Te az én végle­ges kísérőm vagy, drágám! — De jobban, vagy kevés­bé szeretsz? — Az érzelmeket nem le­het mérni, drágám! — Szóval, nem akarod el­ismerni, hogy a második fe­leségedet jobban szeretted? — Ez badarság! Hogy lehet két teljesen különböző dol­got összehasonlítani? A má­sodik feleségem csodálatos teremtés volt ugyan, de nem voltak olyan tulajdonságai, mini nerced. Szerettem, de most csak téged szeretlek... — És hogyan szeretsz en­gem? Nagyon! — Jobban, mint az első fe­leségedet? — Miért kezded most meg már az elsőt emlegetni? — Biztosan nagyon szeret­ted őt! — Természetesen, ö volt az első szerelmem, öt már a második gimnáziumban megismertem. — Ha a gimnázium he­lyett valami technikumba jár­tál volna, nem ismerted vol­na meg... és most nagyobb lenne a fizetésed! — Akkor még nem voltam elég körültekintő! — Jó, azért ne borulj ki mindjárt magadból. Jobban szeretted az első feleségedet, mint ingem? — Hányszor mondjam ne­ked, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet összeha­sonlítani. Hogyan lehetne egy narancsot egy barackkal, vagy krumplival összevetni? — Ki a narancs és ki a krumpli? — Ez csak példa voltl — Tudom. Gondolom, én vagyok a krupli! — Nagyon kérlek...! — Tudod mit? — kérdezte hirtelen. — Ha kevésbé sze­retsz, mint az első felesége­det és még kevésbé, mint a másodikat, legalább Ígérd meg, hogy jobban szeretsz, mint majd a negyediket fo­god! Ezt meg tudom ígérni— Oroszból fordította: Antatfy István Megérkeztek a vendégkombáj’nok Fábiánházára Vendégek „kombájnországból“ Szeszélyes nyár kő- szöntget ránk az utóbbi időben. Derűre ború, bo­rúra derű... S ez így megy kiszámíthatatlan hullám­zással. Nem csak az üdülő embert tréfálja meg, ha­nem a szabad ég munká­sait, az aratókat is. Ta­valy a szabolcsi kombáj- nosok több mint ötszáz ki­lométert vonatoztak, s Győr megyében szálltak a búzaföldekre, hogy egyet­len szem termés se menjen veszendőbe. Szűcs András, a Szatmár- beregi Tsz Szövetség mun­katársa Mátészalkáról vezé­nyelte a kombájnnokkal megrakott irányvonatokat Győrbe. Most pedig ők vár­ják a vendégeket „kombájn­országból”. A 70 szatmári, beregi termelőszövetkezet 31400 hektáros kalászosából néhány ezer hektárnyi lábon álL Nagy szük­ség van a véghaj­rában a szomszédos járások­ból érkező kombájnokra, jól jött a megyén túli segítség is: Hajdúból és Szolnokból. Napokkal ezelőtt kezdték meg a munkát a szatmári földeken a Hajdú megyéből érkezett kombájnosok; a nagyecsedi Rákóczi Tsz táb­láiban három, a jánkmajtisi Dózsa Tsz-ében négy. E hé­ten, csütörtökön délben jött az újabb „felmentő sereg”. Három hajdúsági — nádud­vari — kombájn a fábiánhá- zi Kossuth földjére, Szolnok megyéből is megérkeztek a vendégkombájnosok: kettő a csengerújfalui Béke, ugyan­csak kettő a fábiánházi Kos­suth, a mérki Kossuth, a botpaládi Üj Barázda és a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Tsz tábláján állt munkába. Gépkocsink nyeli a kilo­métereket, amikor nyomába eredünk az ecsedi lápon ara­tó vendégkombájnosoknak. Előttünk, Fábiánháza alatt furcsa lassan haladó gép vonja magára a figyelmet. A hagyományos kombájnhoz egyáltalán nem hasonlít. A gép ajtaján lévő betűk el- osztlatják a kételyeinket: az új NDK gyármányú kom- bájn ez, nyergében két haj­dúsági emberrel... — Reggel négykor Indul­tunk Hajdúszoboszlóról. Teg­nap este Hajdúszováton arat­tunk, — magyarázza a kéré­sünkre rövid műszaki pihe­nőt tartó Nemes József és Szombati Sándor, a nádud­vari Vörös Csillag Tsz két kombájnosa. A gumikerekű kombájnok saját „lábon” tet­ték meg az utat Fábiánházá- ig. Húsz kilométeres sebesség­gel haladnak az E 512-esek. — Tavaly már arattunk ezen a vidéken, Tarpán és Nagyecseden — folytatja Nemes József, s hozzáteszi: — A család, főleg a kislány nem nagyon örült, hogy ilyen messzire kellett jönnünk. De nem olyan sok ez a néhány nap, learatunk és indulunk haza... Mit vár, mit kíván a kom- bájnos? „Kicsi szalmát, nagy kalászt” — válaszolják kó­rusban. Kevés gazt, mert be­szorulnak a csigák és folyton igazgatni kell. A kombájn­Nemas József Szombati Sándor ban, mint legjobb segítőtárs­ban nagyon bíznak. Volt olyan nap, hogy 90 mázsán felül vágtak vele... — Aztán, mondják meg a sógoromnak, Boros Antal­nak Nagyecseden, hogy itt vagyunk a szomszédban... — kérte búcsúzóul Nemes Jó­zsef. Akkor még nem gon­doltuk, hogy az üzenet át­adása nem is olyan egyszerű ezen az ördöngős lápi föl­dön... A nagyecsedi Rákóczi Tsz irodái szinte üresek, min­denki a földeken. Nemes Gabriella, a tsz fiatal üzem­gazdásza vállalkozik, hogy elkísér bennünket a lápra, ahol a vendégkombájnosok aratnak. Nyaktörő utakon megyünk a kőkeményre szá­radt lápon. Mintha a föld nyelte volna el a búzatáblá­kat. Jó hat—nyolc kilomé­terre vagyunk már a lápl földön, Zsigulinkat megpró­báljuk vontatókra felcserél­ni. Nézzük a zöld határt és az üzemgazdász lány kita­lálja mire gondolunk: — Először a Veres és a Csapó tagba arattak a nád­udvariak, — magyarázza. Négy és fél nap alatt 160 hektárral végeztek, vasárnap is dolgoztak. Aztán jöttek ide, ahol most járunk. Na­gyon cifrákat mondhattak, mert valósággal zöld szecska jött ki a kombájnból, nem is hasonlított a szalmához. Boros Antalt a hatalma« lápi világ elrejtette előlünk, már egy újabb táblában bir­kózott a talajjal, a dudvá- val, nem sikerült átadni a sógora, Nemes József üzene­tét. Visszajövet viszont ta­lálkoztunk a Fábiánházára érkező többi nádudvari kom­bájnnal. A tsz központja előtt álltak a Jóim Deere-k. kora reggel óta úton voltak a Hajdúságból. Egyikük kor­mányosa, Bogár Gyula tavaly márt járt Szabolcsban, Nyír­teleken. Ugyanezzel a sok mindent tudó masinával, ak­kor kukoricát „arattak”. — Ügy hallottuk, elég ga­zos, egyenetlen itt a föld. Mindenesetre az első kör megmondja, mire kell vi­gyázni, mondják. Több kér­désünk lenne még; vajon hány liter vizet iszik egy kombájnos egy műszak alatt, éget-e a nap a kis üveg „ka­litkában”, hány órát bimak egy huzamban, — és hason­lók. Kevés szóval válaszolt Bogár Gyula, Nagy Dezső, Borbély Antal és Rábai Gyu­la. Bármilyen furcsán hang- zik, a modem kombájnok fülkéiben nem olyan elvisel­hetetlen már a munka, mint a régebbiekben. Légkondicio­náló berendezés hüti a forró­sodó levegőt. Azt mondják a kormányosok: néha a fülké­ben kellemesebb, mint kint a szaoadban. Nem sok vizet fogyasztanak, de a vendég­látók rendszerint ellátják őket hősivel, cólával, feketé­vel... Egy—két óránként vált­ják egymást... — Első dolgunk lesz, hogy küldünk haza egy képeslapot — mondta búcsúzóul Rábai Gyula. És a vendégkombájnosok asztalhoz ültek a fábiánházi tsz-irodában, hogy a húsle­ves, sült hús és burgonya után, elinduljanak a határ­ba... Azóta valószínű többször kémlelik az eget, nézik a felhőket, meddig engedi őket dolgozni az időjárás... Biztos, hogy vasárnap is ott ülnek a kombájnokon. Fán Oém

Next

/
Oldalképek
Tartalom