Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-07 / 183. szám

ta&f imm-mimxtmzm Wn: «rgn«n»Ü Elegendő viz a megye­székhelyen Plusz 5 ezer naponként Ennél kellemesebb hírrel aligha szolgálhatunk a héten: hétfő délután bekapcsolták a nyíregyházi vízműhálózatra a Vízmű II. egyik, napi 5000 köbméter vizet adó kútját. Az eredetileg jóval későbbre tervezett átadáshoz a SZA- VICSAV dolgozóin kívül je­lentős mértékben hozzájárult minden közreműködő: a KE- MÉV, a TITÁSZ, a KÖJÁL is, példás együttműködésük a megyeszékhely egész lakos­ságának elismerését váltjaki. Most néhány napig — átme­netileg — előfordulhat, hogy a lakásokban a csapból a megszokottnál kicsit sárgább víz folyik, ezt a megnöveke­dett nyomás okozza, mert feloldja a vezetékekben lera­kodott vasat. Á napi ötezer köbméter plusz víz lehetővé teszi, hogy a SZAVICSAV feloldja az első fokú vízkor­látozást. Lengyel—magyar csere­üdülés. ötvenegy lengyel villamosipari dolgozó, és családtagjaik töltik nyári szabadságukat a TITÁSZ nyíregyházi üzemigazgatósá­ga hét végi üdülőhelyein, il­letve munkásszállásán. Egy­idejűleg a házigazda szerepét betöltő TITÁSZ dolgozói üdülnek két hétig a lengyel Beszkidekben, ahol a TI­TÁSZ lengyel testvérvállala­ta, a rzsesówi áramszolgál- tató vállalat a házigazda. A magyarok a két hét alatt el­látogatnak Rrzsesówba, Krakkóba. Tarnowba, Bem apó szülővárosába és Wielic- kába. a lengyelek pedig *- Sóstó és Nyíregyháza mellett — Debrecen, a Hortobágy, Sárospatak és Nyírbátor ne­vezetességeivel ismerkednek. A LÖNAK VÉLT MENY­ASSZONY. Ez a címe annak a népi komédiának, amellyel ünnepélyes keretek között megnyitják augusztus 11-én, vasárnap a nyírszőlősi mű- velődési házban. a Kincske­reső Klubot. A budapesti pe­remszínpad a népi komédián kívül más vidám gyermek- darabokat is bemutat. NYULTENYÉSZTÖ SZAK­CSOPORT ALAKULT GÁ- VAVENCSELLÖN. Uj nyúl- tenyésztő szakcsoportot szer­vezett a helyi ÁFÉSZ Gáva- vencsellőn. A szakcsoport 28 tagjának 250 „bécsi fehér” anyanyula van. A szövetke­zet a tagokat tápbeszerzéssel segíti, ingyenes állatorvosi vizsgálatot biztosít az állo­mánynak és beszerzi az anvanyulakat. A szakcsoport július végéig 40 mázsa nyu- lat értékesített. Év végéig 200 mázsát kívánnak értéke­síteni. * l A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaholcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. (felefon: 16—70. 16—71, 30—03. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pl.: 47. Kiadja: a Szabolcs megyei fcapkiadó Vállalót, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 30-00. Fostacím: 4401. Nyíregyháza. Pl 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál. m kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteikben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHl Budapest, V., József nádor tér l.) közvet­lenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a KHI 215- 68 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 30—00-ás telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Kv1reg\ háza Dózsa Gvörgy u. 5 l Fe/eiős vezető: Holéczi István i Nagy érdeklődéssel várja a vásárlóközönség az új nyíregyházi Kelet Áruház megnyitását. Az áruház dolgozói ezen a héten megkezdik az áruk rendezését, a polcok feltöltését az augusztus 18-i nyitásra. Képünk: az új alkalmazottak munkavédelmi oktatásáról készült. (Elek Emil felvétele) Zökkenőmentes volt a sör­ellátás a hét végén Nyíregy­házán és Sóstón. Az elmúlt hét csütörtöktől 3000 hekto­liter sört fejtett le 3 mű­szakban a Söripari Vállalat. A vállalat a tartós meleg idő esetén is várhatóan ki tudja elégíteni az igényeket. Forgalom­korlátozás PIHENT A SÁRGA AN- GYAL. Csendes volt az el­múlt hét vége az autómentő szolgálatnál. A „Sárga An­gyal” csak néhányszor, ak­kor is inkább csak meghibá­sodott autók, autóbuszok ja- vitásához vonult ki. Humor­szolgálat A férj munkába indul, a felesége megszólal: — Egy kis meglepetés van a számodra. Vettem hajszeszt, hajhullás el­len. — Nagyon kedves vagy drágám, de nekem nem hullik a hajam — mond­ja csodálkozva a férj. — Nem is neked vet­tem, hanem annak a lánynak, akinek a haj­szálát minden este a ka­bátodon találom. ★ Egy idős ember szem­betalálkozik az utcán egy dohányzó kölyökkel és megjegyzi: — Hé fiacskáml Ko­rán kezded! — Hogy hogy korán, hiszen már dél van! ★ Az anya így szól hat­esztendős kisfiához: —- Már megint pocso­lyába estél az új nadrá­godban? — Anyukám, olyan gyorsan estem el, hogy nem tudtam közben le­húzni...! Hétvégi gyhkessöge’' Színes magyarul beszélő olasz füm- vígjáték. Áz M—7-es autópálya szélesítése miatt a 80. kilo­méternél lévő polgárdi cso­móponton a Budapest felől érkező autósoknak keddtől kezdődően november 7-ig nem lesz lehetőségük arra, hogy Polgárdi és Lepsény községek irányában jobbra letérjenek. Ezeket a közsé­geket a munkálatok tartama alatt a 70. kilométerkőnél lévő szabadbattványi csomó­ponton keresztül a simontor- nya—szabadbattványi úton és a 70. számú főúton érhe­tik el. Sláger a hűtőszekrény. Sátor, háztartási kisgépek, parkettacsiszoló, hengergumi és hűtőgép — az elmúlt hét slágere a Belkereskedelmi, Kölcsönző Vállalatnál. A legkeresettebb ezek közül is a hűtőszekrény, amelyből már nem tudják kielégíteni az igényeket. A vállalat tu­lajdonában lévő- 100 hűtő- szekrény ugyanis már a bér­lőknél van. A keresett cik­kek közé tartozik 'a mély gyermekkocsi és csecsemő- mérleg is. A napokban bar- kácskészlettel bővítették a szolgáltatást. KÖNYVU JDONS ÁGOK: Tilkovszky L.: SS-toborzás Magyarországon (Kossuth) — Rjabcsikov, J.: A kozmosz kolumbuszái (Kossuth) — Pastorale. Reich Károly raj­zai (Miniatűr) —Mracskov- szkaja, I. M.: A revizio­nizmustól az árulásig (Kos­suth) — Történelmi olvasó­könyv I. ForFásszemelvények az ókori történelem tanításé- hoz (Tankönyvkiadó) — Sze­mélygépkocsi-vezetői vizsga tesztkérdései, 2. javított kiadás (Műszaki). Gazdára vár kétmillió forint A lottó 30. játékhét egyet­len öttalálatos lottószelvényét az OTP záhonyi fiókja hozta forgalomba. A nagynyere­ményt 7 487 894 számú szel­vényével egy eddig még is- meretlen szerencsés lottózó mondhatja magáénak. A 30. játékhét négy találatosai kö­zül bemutatta a nyertes szelvényt Bartha Gáspárné nyírbátori és Víg Mária vas- megyeri lakos, akiknek 38—38 ezer forintot megha­ladó nyereményt fizet ki az OTP. Kerékpártúra a vásárosna- ményi járásban. A vásáros- naményi Klub 71 f ifjúsági klub a Szabolcsi Ifjúság cí­mű vetélkedőre való felké­szülés jegyében egésznapos kerékpártúrát rendez augusz­tus 11-én a járásban. A tú­rán a klub tagjai Tákos, Csaroda, Tarpa és Tivadar műemlékeivel, népművésze­tével ismerkednek. A kirán­duláson fürdésre, szalonnasü­tésre és vidám, játékos ve­télkedőre is sor kerül — ír­ja Mátyás Irén klubvezető. A KRÚDY FILMSZÍNHÁZ MŰSORÁN AUGUSZTUS 8-14-IG: ütfäP' • , Koncert szó!őpisztoi%jra PRO GUAM ■ 1374. augusztus 7, szerda IBOLYA NAPJA A Nap kél: 4 óra 28 perckor, nyugszik 19 óra 10 perckor. A Hold kél: 20 óra 24 perckor, nyugszik 8 óra 56 perckor; öt évvel ezelőtt, 1969. augusz­tus 7-én halt meg — 64 éves ko­rában — Kozma József, Párizs­ban élt magyar zeneszerző. ' Zenei tanulmányait a budapes­ti Zenekadamémián végezte. 1933-ban költözött Párizsba, ahol különösen balettekkel, filmzené­vel és népszerű dalokkal szer­zett magának hírnevet. Müvei között oratóriumok, operák, zöngarára írt karakter darabok stb. egyaránt megtalálhatók. Egyik leghíresebb müve A lyoni selyemszövők című orató­riuma. amelynek 1962-ben volt a budapesti bemutatója. A lyo­ni selyemszövőket Jacques Gaucheron, Petőfi egyik kitűnő francia fordítója írta. A nagy- igényű, a lyoni takácsok felke­lését megéneklő, sajátos hangú költeményt a költő Lyon város megalapításának ötszázadik év­fordulójára alkotta. Mint isme- retes, 1831-ben tört ki ez az el­ső francia munkásfelkelés, melyről Engels mint a történe­lem nagy fordulójáról emléke- zett meg. A lyoni munkások később még erőteljesebben har­coltak jogaikért, de most már nem a gyár fekete lobogójával, mint 1831-ben. hanem a vörös zászló alatt. A csaknem másfél évszázaddal ezelőtti ^felkelésük- nek állított nagyszerű emléket. Kozma József művészeti orató­riuma. Szeles id5 Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, elszórtan eső. Egy-két helyen esetleg zivatar. Élénk, időnként erős, helyen­ként viharos lökésekkel ki­sért északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—28 fok között S. MÜSOB: 18,05: Magyar zeneszerzőt — 18.30: Ella Fitzgerald énekel. — 18,50: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok (ism.) — 19,10: Világ­hírű vonósnégyesek felvételei- iből. — 19,45: Az ókor féméi. — 20,00: Giuseppe Taddei énekel. — 20,27: Mozart összes szimfó­niái — XL rész. — 21,31: Rádió­színház. Nyíregyházi rádió 17.30: Műsorismertetés — Hírek — Lapszemle — 17.40: Egy kiló vidámság. Zenei összeállítás — 17.56: Filmkritika — 18.Oi 0 Észak-tiszántúli krónika — 18.15: Hangszerszólók. — 18,25: Fiata­lokról fiataloknak — 18.45; Beat- dalok. Televízió 9.30: Delta. Tudományos híra­dó (ism.). — 9.55: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő an­gol tévéfilmsorozat: Vidéki kas­tély (ism.). — 11.05: Játék a be­tűkkel (ism.). — 11.30: Képes Krónika. Képzőművészeti maga­zin (ism.). — 17.28: Hírek. — 17.35: Sakk-matt. 17.55: A Ljub- janai Rádió énekkórusa énekel. — 18.15: Tesztek. Rövidfilm. — 18.35: Szolgaegyháza—Szabadegy­háza. Dokumentumfilm. — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: Az IvLRT Közönségszolgálatának tájékoz­tatója. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradö. — 20.00: Nagy csaták. Magyarul beszélő francia dokumenturnfilm-sorozat. Vm. rész: A csendes-óceáni csata I. — 21.25: Ki mit tud — Klub. — <12.25: Tv-híradó 3. í. MŰSOR* 20.00: A IV. Veszprémi Tv Szemle díjnyertes művei: Vészi Endre: Agyak a horizonton. Té­véjáték (ism.). — 21.00: Tv-híra­dó 2. — 21.25: Az ember öröksé­ge. (Színes!) Svájci kultúrtörté­neti sorozat L rész: Az Iszlám kapuinál. Bratislava! tv V Kossuth rádió 8,20: Nótacsokor. — 9,10: Rá­diónovella pályázat. — 9,30: Könnyűzene Patachich Iván szerzeményeiből. — 10,05: Érde­kes szigetek. Dr. Balogh János utijegyzetei. — 10,25: Zenekari muzsika. — 11,30: A Szabó-csa­lád (idm.) — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Kocsár Miklós népdalfeldolgozásaiból. — 14,00: Éneklő Ifjúság Budapesten. — 14,30: Nőkről — nőknek. — 15.10: Rejtett kincsek a kaposvári könyvtárban. — 15,31: Arnold Angol táncok. — 15,49: Az 'élő népdal. — 16.00: A világgazda­ság hírei. — 16.05: LjubávuWe­litsch és Rudolf Schock operett­dalokat énekel. — 16,29: Araka tőkés világpiacon. — 16,39 :' Be­mutatjuk új felvételeinket. — 17.20: Uj operalemezeinkből. — 17.52: "Spekuláció — hazai mód­ra. Ernőd Pál riportja. — 18.07: Győri Szabó József nótákat énekel, Jáger Balázs János gor- donkázik. — 18,23: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. — 19,25: Slágermúzeum. — 20,10: A zongoraművészet első aranykora — XVII. rész. — 21.03: Egy asz­tal mellett... — 21.33: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Lakatos Sándor vezetésével, Kemény Klió népdalokat éne­kel. — 22,20: Egy óra dzsessz. — 23,20: Két Bach-kantáta. — 0,10: Furulya és cimbalom-muzsika. 1*7.00: Hírek — 17.05: Ffstafok szemével — 17.50: TV-híradó — 18.10: Autó-motor revű — 38.40: Esti mese — 19.00: TV-hfradó — 19.30: Riportműsor — 30.00: NT>K- film — 21.45: TV-hiradó — 22.10: Fórum. 15.00: FranHa Ölm folyta*fsak­ban. — 16.55: Román zenei kul­túráról.,— 17.25: Folytatásos gyer­mek film. — 17.50: Népi zene. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19.15*. Sportélet. Angol film. A. film- archivum műsora. — 19,30: Rí­nortfilm. — 20,05: Román zene) kultúra. — 20.30: Képzőművészeti műsor. — 20,50; Francia játék­film. Mozlmfimf ”í*'? KRtTDY MOZI 5 A TÁBORNOK Állva alszik Olasz film E. k.: fél 4, háromnegyed J és 8 óra. BÉKE MOZI: BEN WADE ÉS A FARMER E. k.: 4, 6 és 8 őr« Petőfi rádió 8,05: Kamaramuzsika. — 9.03: Kíváncsiak klubja. — 10,00: Ze­nés műsor üdülőknek — 12.03: A puritánok. Részletek Bellini operájából. — 13.03: Szimfonikus táncok. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18,05: Külpolitikai figyelő (ism.) — 18,20: Kodály: Kettő­sök. — 18,35: Kis magyar nép­rajz. — 18,40: Nóták. — 19.11: Az 1972. évi ifjúsági rádióiátékpá- lyázat díjnyertes műveiből (ism.) — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 22,28: Félóra sanzon. — 20.58: Anny Schlemm és Rudolf Schock énekel. — 21.32: Szüksé­ges rossz, amit csinálni kell. — 21,52: Masyar zeneművek. — 23,15: Daljátékokból. KERT MOZI: A SZEMTANÚ Angol film E. k.: 8 óra GORKIJ MOZI: HARMINCKÉT NEVEM VOLT Magyar film E. k. : 4, 6 és 8 óra KISVARDAI MOZI: EMBERI TORPEDO MÁTÉSZALKAI MOZI: LOCSOLOKOCSI Tűzstatisztika Huszoneggyel kevesebb tűz­eset volt a megyében ez év el­ső fél évében, mint tavaly jú- liusig. Az idei 221 tűz több, mint másfél millió forint kárt okozott, negyedmillióval ke­vesebb a tavalyinál. Ezeken kí­vül 19 kár nélküli tűz volt Sza- bolcs-Szatmárban. Egy ember meghalt és 15 megsérült a tü­zek során. Közel ezer állat pusztult el 1974. július elsejéig — lénye­gesen több, mint tavaly. A ma­gyarázat: Rétközbercncsen egy­szerre hétszáz juh égett benn az akolban. A mezőgazdaságban 134 tűz volt, több mint egymil­liós kárt okozva. Hatvannégy lakóház gyulladt ki közel há­romszázezer forint kár kelet­kezett. A közlekedésben négy tűzeset volt tízezer forintos kárral. A tüzek okai lényegében azo­nosak az elmúlt éviekkel, öt­vennégy esetben okozott tüzet gyermekjáték — ami felhívja a figyelmet a szülök felelősségé- ' illetve gondatlanságára. Negyvenkét dohányos ember okozott 170 ezer forintos kárt — ez jóval több a tavalyi 25- nél! Kevesebb volt viszont az elektromos tüzek száma: mind­össze hatszor keletkezett tűz az áram miatt. Hét villámcsa­pás is történt, tizennégyszer su­gárzó hő, ugyanennyiszer épí­tési hiba «11 i r/t gyulladást. TÖLTŐÁLLOMÁS DOMB- HÁDON. Uj üzemanyagtöltő állomást avattak a közel­múltban Dombrádon. A he­lyi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet által üzemeltetett üzemanyagtöltő állomás az első szövetkezeti benzinkút a kisvárdal járás­ban. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A lottó 31. heti számhúzása ismét hozott 4 darab négy- találatos nagynyereményt megyénk lottózóinak. A 7 761 398., 7 837 472., 51 108 972 és az 53 111 351 sz. szelvé­nyek tulajdonosai egyenként 38 ezer forint nyereményhez jutottak. A nyertesek szemé­lye még ismeretlen. Hírszerkesztő: Tamavölgyi György P&PPsäf , n ööSöö! **» ® ofia§c\ $8888 juv !§öo§£

Next

/
Oldalképek
Tartalom