Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-27 / 199. szám
1974. augusztus 27. KELÉT WAGYARÖRSaAO 5 ZENEI NAPOK Megyei együttesek Nyírbátorban Ajándék Mándoknak Értékes képzőművészeti alkotás tulajdonosa lett a mán- doki egészségügyi gyermekotthon. Takács Erzsébet SZOT- díjas szobrászművész A copfos című terrakotta szobrát ajándékozta az intézménynek. A szép alkotást, amelyet képünk mutat be, a művésznő Láng Gépgyárban lévő műtermében vették át az otthon képviselői. Ezzel a szoborral is szebbé teszik a környezetet, segítik az ott élők szépérzékének fejlesztését. Takács Erzsébet a fjé*— ''’indokra látogat, felkeresi a gyermekotthont. HOZZÁSZÓLÁS Á paposi műemlék sorsa Mint Ifjúsági hangversenyek ismertetője, jó néhány éve járom Szabolcs megyét, s természetesen ezek a turnék sohasem kerülhették ki Nyírbátort, a múzeumot. a református műemléktemplomot. Tudtam, olvastam az immár nyolcéves múltra visz- szatekintő zenei napokról, de a nyárnak ez az időszaka mindig másfelé szólított: más hazai és külföldi fesztiválokra, Tihanyba, Kőröshegyre, Veronába, Salzburgba és így tovább. Viszont éppen az ilyen, viszonylag sűrű fesz- tivál-„járás” kínál érdekes összehasonlítási alapot — akkor is, ha tudomásul vesz- szük, hogy mindegyik eseménysorozatnak a környezet és a hagyomány kialakította sajátos arculata van, ezek tehát igen nehezen vethetők egybe, mégkevésbé valamiféle mérlegkészítés szándékával. És mégis, nyugodt szívvel írhatom: a nyírbátori műemléktemplom nemzetközi mértékkel mérve is jó helyszín: szép, hangulatos, zenélésre — és a zene befogadására — alkalmas, a remekművek teljés átélését- átérzését ígéri. De bármiféle köncertél- ményhez aligha elgendő a még oly megragadó környezet. Rendkívül fontos a műsorösszeállítás. és Nyírbátor esetében — a korábbi évek programjai ismeretében *— erről is csak dicséröen írhatok. Leginkább a nagyobb szabású, kórusos-zenekárós művek érvényesülnek az országos viszonylatban párját ritkító gyönyörű boltozat alatt. Helyes, hogy nemzeti értékéink — pl. évről évre a Psalmus Hungaricus — is otthonra találnak ebben az eseménysorozatban. Adott tehát a műemlék-hangversenyterem, a gondosan válogatott program — marad a megvalósítás. • Az idei megnyitó hangverseny ígéretes újdonságot kínált: a vendégművészek mellett „helyi” együttesek muzsikáltak, mármint a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar és az ugyancsak szabolcsi (összevont) kórusok, helyi karnagyok irányításával. Ez önmagában példamutató kezdeményezés, különösen akkor, ha hozzátesszük: illúziót adó produkciókat hallhattunk! Hangsúlyozni is felesleges. így, aktív közreműködéssel lesz a hangver- senv igazán a megye sajátja — így már nemcsak a szép helvszínt adják, hanem többet. Olyan többletet, mely mindenképpen jó irányban hat: pezsdíti, élénkíti a megye zenei életét, s ezen túlmenően: rangot, hírnevet is ad. hiszen a koncertet igen sokan hallgatták, akik az ország más féléből, sőt. Külföldről jöttek. Az aktivizálódás így válik nemes értelmű — és szükséges — propagandává. A rendezőséget tiszta szívvel csak arra biztathatjuk, hogy a helyi együttesek szerepeltetése is legyen hagyomány: évről évre kapjanak lehetőséget, hogy munkájuk eredm^nvé- ben a nyírbátori fesztiválközönség is gyönyörködjön. Két oratorikus remekmű hangzott el augusztus 17-én; szombat este. Pergolesi Stábot matere és Händel: Sándor ünnep c. kompozíciója. A Stabat matere szövege a középkori költészet szép alkotása: a keresztfa tövén álló Anya fájdalmának, lelkiállapotának megható érzésvilágát vetíti elénk, nem dra- matikusan, nem a tragédiára „kihegyezetten”, sokkal inkább lírai szemlélődéssel. Pergolesi zenéje is ennek megfelelően nem bombasztikus. hanem lírai vallomássorozat, érdekes módon nem a XVIII. század oratóriumainak, vallásos műveinek hangján, hanem a korabeli olasz operára emlékeztetőén. S hogy mennyire így van, bizonyítja a tény, hogy Pergolesi korábbi darabjaiból — „világi” opuszaiból is kölcsönzött egyes részeket. Érdekes tudnunk, hogy a szerző eredetileg nem gondolt énekkar felléptetésére, csak női szólistákra, a mai háng- versenygyakorlatban alakult ki a női kar és szólisták vál- takoztatása. Fehér Ottó vezényletével jól érvényesült a lírai alaphangulat. Nagyon szépen rajzolta, formálta a dallamokat, különösen a kórusrészekben. Megértő partnerre talált a hajlékony, árnyalt tónussal és stílusosan éneklő női karban. Talán csak a zenekar „kezelésében” tűnt Fehér Ottó még egy kissé bátortalannak, s ezért érezhettünk egy-két helyen intenzitáscsökkenést, ami azonban nem veszélyeztette a kedvező összbenyomást. Molnár László vezényelte Händel sokkal fényesebb, dramatikusabb, nagyobb tablókban építkező oratóriumát, a Sándor ünnepet, mely talán minden más Händel- oratóriumnál frappánsabban hirdeti — szövegben,.- zenében egyaránt — a zene hatalmát, diadalát. Molnár dinamikus művész, szívvel-lé- lekkel és fejjel is érzi, átéli a muzsikát, a közreműködőket maximális erőfeszítésre serkenti. Az ő keze alatt a zenekar biztosabban játszott, csak néhol csúsztak az interpretálásba kisebb- nagyobb pontatlanságok. A szólisták kíséretét jól oldotta meg, nemkülönben a kórustömbök életre keltését. Végig lendület, tűz, szárnyaló költőiség, _ ragyogás jellemezte az előadást. Elismerően írhatunk a kórusokról (bár itt is kísért az országos méretű „tenorbetegség” — azaz az igazán jó tenorok hiánya), a karigazgatók: Fehér Ottó és Gebri József előkészítő tevékenységéről; egészében» az elmúlt hónapok alatt is reményteljesen fejlődő Szabolcsi Szimfonikusokról; valamint a neves szólistákról. Utóbbiak közül elsősorban a művésznőket, Budai Líviát, Gábor Artemist kell kiemelnünk — ritka ihletett tolmácsolásukért, hasonlóképpen nagyszerű alakítást nyújtott Sólyom Nagy Sándor, és Szabó Miklós is a tőle megszokott rangon illeszkedett az együttesbe. Folyó évi július 4-én megjelent lapjuk foglalkozott „Egy romlásnak induló kis műemlék” cím alatt Korok- nay Gyula tollából a paposi római-katolikus műemléktemplom sorsával. Mindenekelőtt hálásan köszönöm, hogy a műemléktemplomunkról, amely már használaton kívül áll, egy kiváló cikket jelentettek meg. Ugyanakkor felhívják ezen műemlék speciális értékére az olvasó közönség figyelmét és felhívással fordul a cikk az illetékesekhez a megmentés céljábóL Az alábbiakban leírom, mit tettem 1971. április 16. óta a műemlékért: 1971. június 25-én 31. szám alatt megkerestém az ÓMF- et, hogy a műemléktemplomot tatarozza és tárja fel a benne levő értékeket. 10 275/ 1971. szám alatt válaszolt az OMF az írásos megkeresésemre. Ebben az iratában helyszíni szemlét ígér, amely 1972. januárjában valósult meg Személyesen megtekintette a templomot dr. Barcza Géza osztályvezető és Votin József előadó. A tárgyalásunk következményeként 1972. március 19-én tartott egyháztanácsi ülésen az egyházközség a műemléktemplom tulajdonjogáról lgmondott. Egyben felajánlotta a Jármi-Papos VB-nak, hogy az OMF végezzél el az állagmegóvási és feltárási munkálatokat, majd a helyi Hazafias Nép- frontbizottság helytörténeti múzeumot alakít ki benne. Az egri főegyházmegye a határozatot jóváhagyta és egyben megbízott az ajándékozási szerződés végrehajtásával. Ezek után a közigazgatási szervek és az OMF remélhetően megteszik a szükséges lépéseket a papósi műemléktemplom érdekében. Dr. Miklós Dezső * plébános Juhász Előd r \ Eorő apróvadak Mezőgazdasági üzemeinket minden szakember figyelmeset!, hogy az aratás csak akkor van befejezve, ba a szalmale- lúzás és tarlóhántás Is megtörtént mert jönnek nyakunkra a .agy munkák, az Őszi csúcsidő, amikor minden vonöerdt az ilma, cukorrépa és a többi termény szállítása fog lekötni. Igen lm, de sok helyen már nem kell a szalma. Éppen ezért a ' íOtobájnok által elég magasan hagyott tanokat szokás szertnt getik Szabolcs-Szatmárban. Ez eddig rendben Is volna. Munkát takarítanak meg vele és a beszántott pernye hasznos a xlajban. Már beszélni lehetne az égetés különböző módjáról. Sok le.'yen például nagy területeken körös-körül gyújtották meg a tarlót. Ennek az a következménye, hogy a bentszorult apró t-adak — egyebek közt az igen értékes foglyok és fácánok — negsülnek a tűzben, mert nincs hová menni. Köztudomású, ■ügy apróvadán ómé nyűnk igen jelentős nyugati valutát Is •oi az országnak. Ezenkívül természetesen Így vagy úgy a dusi jövedelmet Is növeji. Semmi akadálya tehát annak, hogy rlót égessenek, de ne így kör-körösen. (ONZ) Rlövényvédoszep- és növényvédelmi gép- kiállítás A Nemzetközi Almatermesztési Tanácskozás keretében augusztus 28—29-én a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán vállalatunk hazai növényvédőszer- és növényvédőgépbemutatót tart. A kiállítást 28-án 12 óra 30-kór nyitjuk meg Szakmai tanácsadás a helyszínen. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! AGROKER NYÍREGYHAZA (X) AÜMiáiiÜjELflTT Két évvel ezelőtt a televízió több műsorral is tisztelgett — halálának ötszázadik évfordulóján — a nagy magyar humanista költő, Janus Pannonius emléke előtt. Ö volt az, aki a magyar világi — a nem egyházi vallásos tematikájú — lírát még latin nyelven ugyan, kiteljesítette. Sokoldalú, színes egyénisége, élete, neveltetése és pályafutása, magasrendű költészete nagyon is vonzó, semhogy újra meg ne próbálkozzon valaki mai tollforgató ennek a rendkívüli művésznek új módon való megközelítésével. A róla szóló tévéjáték — miként a szerzők jelölik: concerto — írásakor és készítésekor Gyöngyossy Imre, Ka- bay Barna és Bendek Katalin azt a célt követték, mint a televízió újság előzetesében a rendező írja, hogy ezt a magas színvonalú humanista költészetet „ ... a történelmi tények meghamisítása nélkül, a verses műsorok ismert formáitól eltérő módon, a sajátos műfaji lehetőségek fel- használásával ..mutassák be, a költő életének nagy fordulóit saját szavaival idézzék fel, s még a politikában mesterien taktikázó Mátyás királyról is — akinek politikája Janus Pannonius sorsának alkulására nagy befolyással volt — képet adjanak. Könnyű dolog a szándék, a cél és a megvalósulás közötti külöttbözetet számonkérni az alkotóktól, dehát a recenzensnek ez is feladata részben, különösképp, ha a szerzők meg is vallják céjukat. Egyébként ők maguk is érezhették, sőt tudhatták, hogy nem sikerült a történelmi tényeket, a történelmi szituációkat eléggé világosan megrajzolniuk a tévéjátékban, mert szükségét érezték egy epilógusnak. Ebben a két neves történész — Benda Kálmán és Szűcs Jenő — beszélgetett Janus Pannonius- ról és természetesen Mályás- ról, ennek politikájáról, a történelmi helyzetről. Ebben elmondták mindazt a lényegest, ami kimaradt a darabból — mert nem tudták beilleszteni az általuk választott keretbe, részben azért, mert meghirdetett szándékuk ellenére sem használták fel a televízió adta sajátos műfaji lehetőségeket. A stilizált mozgások ugyan átlényegíthetők a televíziós eszköztárba, még talán a bábjáték is, de emez nem olyan kapcsolással és formában, hogy itt láttuk. Ebben a tévéjátékban a látomások inkább színpadi fórmanyelven fogalmazódtak meg, semmint televíziós nyelven. A szerzők és a rendező sajnos nem találták még azt a módot, azokat a valóban televíziós eszközöket, amelyekkel a valóság és a látomás villódzásait plasztikusan érzékeltetni lehet, oly módon, hogy ebben a halál előtti lázas állapotbeli fantáziajátékban a történelmi hitel és a költői egyéniség egyaránt csorbítatlan maradjon. Kozák András minden igyekezete és tehetsége kellett ahhoz, hogy időnként, néhány másodpercre, percre létrejöjjön az, ami az egész tévéjáték alaphangulata kellett volna, hogy legyen. De még ő is sokat bajlódott a beállítás egyhangúságával. Ezt a tévéjátékot az élvezhette valamennyire, aki jól ismeri Janus Pannonius költészetét, s azt a kort amelyben élt, azokat azonban, akik nem ismerik költeményeit, nem igen fogja arra késztetni, hogy keressék a könyvek között Janus köteteit. Seregri István MELLETT Románia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából, a „Román Kultúra Hete” keretében elhangzott adások jelentették a múlt heti rádióműsorok egyik kiemelkedő, tematikai keretbe is foglalt részét. (Itt jegyezzük meg, hogy — hasonlóan a nemrég megrendezett Lengyel Kultúra Hetéhez — ezek a gondosan előkészített, változatos műsorok egy hétre sűrítve kiválóan alkalmasak egy-egy szomszédos szocialista ország élete szinte teljes keresztmetszetének figyelmünk fókuszába állítására.) Sok műsort hallhattunk a román múlt felidézésével a felszabadulás élményköréből, Románia mai társadalmi, gazdasági és sokszínű kulturális életéről. Éppen témagazdagsága, jó váltásokban pergő ritmusa és tok helyszínre eljutó rádiószerűsége miatt nekünk Se- diánszky János színes műsora, a „Román rapszódia” tetszett a legjobban a ripor- tázsműsorok közül. Titus Popovici elbeszélésének rádióváltozata, az „Ipu halála” is mélyebben rögződött bennünk. A modern művészi eszközökkel kimunkált, fájdalmas lírájú hangjáték a múlt társadalmi mélységeibe világított a fel- szabadulást megelőző pillanatban, mikor Ipu. a falu bolondja az áhított földért és szép eltemetéséért — melyet el is próbáltatott — magára vállalta volna a halált, a náci katona mások által történt megöléséért, hogy föld legalább feleségének és gyermekeinek jusson... A rádiójátékot Kora Ilona a Temesvári Állami Magyar Színház rendezője biztos érzékkel, hiteles hangulatteremtő erővél rendezte meg a Magvar Rádió mikrofonja előtt. A népes szereplőgárdából Káló Flórián, Bozókp István, Máthé Erzsi, Szabó Gyula és narrátorként Tyll Attila alakítását emelhetnénk ki. Ezúttal is friss, változatos és tartalmas volt szombat délután az Ipper Pál szerkesztette „168 óra”, a rádió politikai magazinja. A világpolitika két prominens szereplőjének (Rockefeller, Shirley Temple, az egykori gyermeksztár) portréja mellett az új csepeli vezérigazgató, Soltész István életútjának tanulságos megrajzolásától a riportig („Hová lett 5000 Ft?”) terjedt a műfaji skála, sőt a nyelvészkedés és a „Francia kapcsolat” c. film világsikerének frappáns elemzése (Szántó Erikától) is belefért. Török Tamás rendezői sorozatának minden bizonnyal emlékezetes darabja marad a 3. műsorban hallott vasárnap késő esti rádiószínházi bemutató a ,„Krúdy-fan- tázia”. Különleges produkció volt, a rádiós lehetőségek szinte teljes kihasználásávaL Nem hagyományos dramati- zálást hallottunk, hanem jellemző részleteket a Krúdy- művekből, az eredeti párbeszédek valahogyan mégis kifejező egésszé kerekedett foszlányait, fogadósok, pincérek egyidejű „alábeszélte- tésével”, az imádott hősnők sóhajaival, vízcsobogással, zenével tarkított hapgeffek- tusokkal. Az álom és a valóság határán játszó produkció mégis valóságosnak tűnt. A nagy író életét idézte "Jcedves hőseiben, s az ő életformája és műveinek világa hitélesen érvényesült e fantáziában. A színészek közül elsősorban a már igazi Szindbádként megismert L atinovits Zoltán most Rezeda ’Kázmérként mutatkozott be, mint eszményi Krúdy-hős. Császár Aú- géla Afltóhiájánák el tudtuk hinni, hogy Rezeda Kázmér már akkor is őt kereste, 20 évvel azelőtt, „...mikor a Nyírség este magára húzogatta álomködös kendőjét...” Merkovszky Fái
