Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-19 / 194. szám
ÍZ MSZMP SZABOLCSSZATMiPMCGYFIBlZaiTSAGi ÉS í ME£'Yíl T4NÍCS iAPii" f K3TXI. fi V FOLT AM, 194. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1974. AUGUSZTUS 19, HÉTFŐ Lossnczi Pál beszéde a kecskeméti nagygyűlésen A Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei, kecskeméti városi és járási bizottsága vasárnap délután Kecskeméten ünnepi nagygyűlést rendezett az alkotmány születésének 25. évfordulója tiszteletére. Kecskemét dolgozóin kívül a megye városaiból, járásaiból is több ezren érkeztek az ünnepségre. Dr. Bo- dóczky László, a Bács- Kiskun megyei népfrontbizottság elnöke köszöntötte a megyei nagygyűlés több mint huszonötezer részvevőjét. Ezután Lo- sonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Igen tisztelt ünnepi nagygyűlés ! Kedves elvtársnők és elvtársak ! Kedves kecskeméti és Bács- Kiskun megyei barátaim! Alkotmányunk napjának, az új kenyér hagyományos, szép ünnepének előestéjén tisztelettel köszöntőm nagygyűlésünk minden résztvevőjét, Kecskemét, Bács-Kiskun megye lakosságát és egész dolgozó népünket. Örülök, hogy a mostani ünnepet, alkotmányunk megszületésének negyedszázados fordulóját együtt tölthetem el — a költő szavaival élve — „az alföld tengersik vidékének” munkásaival, parasztjaival, értelmiségeivel. Megtiszteltetés számomra, hogy augusztus 20-a alkalmából átadhatom valamennyiüknek — országunk minden dolgos emberének, egész ünneplő népünknek — a Magyar Szocialista Munkásoárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány szívélyes üdvözletét, legjobb kívánságait. Az idei, mostani ünnepségünknek és megemlékezésünknek a 25 éves távolság, a negyedszázad alatt megtett út sajátos fényt és jelleget ad. Huszonöt esztendő telt el azóta. hogy a magyar ország- gyűlés 1949-ben ünnepélyesen törvénybe iktatta nép- köztársaságunk alkotmányát, azt az alaptörvényt, amely — a nép akaratából, a nemzet programjaként — szentesítette a munkásosztály, a dolgozó nép kivívott hatalmát, és törvénybe foglalta a szocialista társadalom megteremtésének szándékát. Szocialista alkotmányunk elfogadása — ezt akkor is éreztük, tudtuk, s ma ember- öltőnyi távlatból nézve még inkább megerősíthetjük — történelmi tett volt: az új honfoglalás és az új állam- alapítás nagy munkáját hozta tető alá a nép. Ezzel a, jogi lépéssel a magyar nép ezer esztendő jogtalanságának, elnyomatásának vetett véget. Lezárta azt a kort, melyben a nép munkájával, áldozatvállalásával, társadalomformáló erejével olyan körülmények közepette tartotta fenn és éltette Magyarországot, hogy ő maga jogfosztottként élt saját Rónában. Népünk pontot tett az úri Magyarország történelmének végére és új fejezetet nyitott az addigi történelmünk oly sok keservet, nyomorúságot, szegénységet és vért látott könyvében. Az 1949-ben elfogadott alkotmányunk már összegezhette a kibontakozóban levő új korszak első vívmányait is: felmérte azt a néhány esztendős utat, amelyet a magyar nép azt követően járt végig, hogy a Szovjetunió —• a második világháborúban kivívott nagy győzelmei nyomán — óriási véráldozatokkal felszabadította hazánkat is, lehetőséget teremtve ezzel az igazságos, kizsákmányolástól mentes, szocialista társadalom megteremtésére Magyarországon. Népünk történelmet formáló munkája nyomán jelentősen és meghatározóan előbbre léptünk a felszabadulást követő években kiharcolt óriási politikai, társadalmi és gazdasági vívmányokon: újabb, gyökeres változások mentek végbe társadalmunk életének egészében. Alkotmányunk ezt tömören így fejezi ki: „A Magyar Népköztársaság szocialista állam, a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé”. Államépítő tevékenységünk — melynek alkotmányunk megteremtése egyik kimagasló és irányt mutató eseménye — eredménnyel teljesítette és teljesíti feladatát. Alkotmányunk megfelelő teret és feltételeket teremtett és teremt ahhoz, hogy az élet által megkövetelt módon, és hatásfokkal alakuljanak állami, társadalmi intézményeink, berendezkedésünk. Kedves barátaim! Munkásosztályunk, parasztságunk, a dolgozó emberek nagy többsége szívesen, felelősséggel tesz eleget kötelezettségeinek, teljesíti a reá háruló feladatokat. Ez a széles körű társadalmi összefogás biztosítja, hogy népgazdaságunk — a párt X. kongresz- szusa határozatainak megfelelően — a IV. ötéves terv előírásaival összhangban fejlődik. A számok nyelvén szólva: három év alatt nemzeti jövedelmünk a tervezett 15— 16 százalék helyett 19 százalékkal nőtt. Az ipari növekedés üteme — a tervezettnek megfelelően — évi 5—7 százalék fölé emelkedett. A mezőgazdaság eredménye az előirányzott évi 2,9 százalék helyett 6 százalék. Külkereskedelmi forgalmunk az ötéves terv eddigi időszakában gyorsabban növekedett a tervezettnél. A számok tehát egyértelműen azt bizonyítják, bogy a negyedik ötéves terv fő elő(Folytatás a 2. oldalon) M A : nagygyűlés Nyírbátorban Megkezdődtek az alkotmánynapi ünnepségek megyénkben Városi tanácsi és népfront- bizottsági együttes ünnepi ülésekkel, iskolák, óvodák, bölcsődék, művelődési házak, nagyáruház és telefon- központ avatással megkezdődtek megyénkben az alkotmánynapi ünnepségek. Az ünnepségsorozatban kiemelkedő jelentőségű lesz a ma délután Nyírbátorban rendezendő nagygyűlés, ahol dr. Tar Imre, az MSZMP Bzabolcs-Szatmár megyei bizottságának első titkára mond ünnepi beszédet. Ma kerül sor a nyírtass! ünnepi nagygyűlésre is, amelyen Erdei Lászlómé, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, megyénk országgyűlési képviselője lesz az ünnepség szónoka. Holnap, augusztus 20-án egésznapos ünnepséget tartanak Vásárosnaményban, a Tisza-parton, ahol Kállai Sándor, a megyei pártbizottság titkára mond beszédet. Nyírbogáton és Nagyhalászban az alkotmány törvénybe iktatásának 25. évfordulójával együtt ünnepük a termelőszövetkezet megalakulásának negyedszázados évfordulóját. Vasárnap, ma és holnap ünnepi nagygyűléseket rendeztek, illetve rendeznek a megye minden nagyközségében és ■ nagyobb községekben, amelyeken részt vesznek a községében munkás—paraszttársközségek lakói is. A megye több városában és nagyközségében munkás—paraszt találkozókat, kulturális és sportvetélkedőket tartanak, amelyek közül kiemelkedik a Kemecsei Állami Gazdaságban holnap tartandó egész napos vetélkedő, amelyen az ország állami gazdaságainak KISZ-fiataljai vesznek részt. Több helyen termékkiállításokat nyitnak, aratóbálokat rendeznek, a nagykállói járás több tanyáján tanyanapot tartanak, ahol az alkotmány törvénybe iktatásának 25. évfordulójával együtt emlékeznek az államalapító István királyra és az áj kenyér ünnepére. Tovább iparosodik megyénk Tízmilliárdos termelés — Bővülő energiahálózat — UJ üzemek, szociális létesítmények a beruházások között i Mátészalka: modem gépek segítik a termelést a bútorgyárban. (Hammel József felvétele) Szaboles-Szatmár megye iparának újabb, jelentős szakasza az 1974-es esztendő, hiszen a termelési érték már meghaladja a tízmilliárd forintot. A mintegy kétmilliárd forint értékű növekedés majdnem annyi, mint a harmadik ötéves tervet megelőzően egy év össztermelése. A termelés ilyen arányú, az országos átlagnál is nagyobb mérvű felfutását nagyban elősegítik a korábban megkezdett, már elkészült és as ez évben is folyamatosan megvalósuló beruházások. A negyedik ötéves terv időszakában fejlesztésre szánt, (Folytatás a 2. oldalon) i Átadták Nyíregyházán az ország legnagyobb szövetkezeti áruházát Bartolák Mihály átadja az ű] áruházai (Elek Emil fetvétele) Határidő előtt, alig több, mint két év alatt készült el Nyíregyházán a szövetkezeti kereskedelem legnagyobb létesítménye, a Mártírok téri Kelet Áruház. A több, mint öt és félezer négyzetméter alapterületű, impozáns külsejű áruház beruházási költsége meghaladja a 120 millió forintot és jelenleg az ország legnagyobb szövetkezeti kereskedelmi egysége. Az áruház átadására — alkotmányunk ünnepének tiszteletére — augusztus 18-án került sor. Az átadást megelőzően a megyei tanács nagytermé ben ünnepi igazgatótanácsi ülést rendeztek. Az ülésen részt vettek: dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, Kállai Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Kanda Pál, az SZMT vezető titkára, Varga Gyula, a városi pártbizottság első titkára, a megyei párt vb tagjai. Bartolák Mihály, a SZÖ- VOSZ elnökhelyettese, dr. Czimbalmos Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Szilágyi Gyula, a MÉSZÖV elnöke, Németh József, az MSZMP KB munkatársa. Részt vett az ünnepségen a Szovjetunió Kárpátontöli területének delegációja. A küldöttséget 1. A. Sesztyingyeszjátmij, a területi tanács elnökhelyettese vezette. Az ünnepélyes igazgatótanácsi ülésen Gátfalvi Barnabás, a KELETSZÖVKER igazgatója méltatta az alkotmány 25. évfordulójának jelentőségét, amelynek tiszteletére átadásra került a szövetkezeti mozgalom e jelentős kereskedelmi objektuma, egy modern, komplex áruház. Beszélt a vállalat tevékenységéről, melynek tekintélyes részét képezi már a kishatármenti forgalom, a szovjet társszervezetekkel folytatott ilyen irányú munka is. A szovjet kishatármenti forgalom keretében például ez évben ötvenmillió, jövőre pedig hetvenmil- lió forint értékű árucsereforgalmat bonyolítanak le. Az új áruház megnyitásához is többmillió forint értékű árut biztosított a szovjet partner. Az előadó megköszönte a kivitelezők odaadó, gyors munkáját, az áruházi dolgozók tevékeny közreműködését, amellyel lehetővé vált. hogy as eredeti határidő helyett augusztus SO-ra megnyithassák Nyíregyháza leg* nagyobb áruházát. Az igazgatótanács a bért»* házás befejezését jegyzőkönyvben rögzítette, s ez alkalommal került sor a munka során kitűnt dolgozók te-^ vékenységének elismerésére. A Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Gátfalvi Barnabás, a KELETSZÖVKER igazgatója és Nagy Ferenc, a SZÁÉV művezetője. A SZÖVOSZ Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Somorjai Béla, a SZÁÉV műszaki igazgatóhelyettese, Horváth István művezető, Gégény Gábor MÉSZÖV osztályvezető, Csécsi György áruházi igazgató, Szilágyi Mária személyzeti vezető, Nagy Károly pénzügyi osztályvezető és Spekker Jár nos, a SZÁÉV dolgozója. Heten a vállalat kiváló dolgod zója kitüntetésben részesültek. Az ünnepi ülés résztvevői ezután megtekintették as áruházat, majd déli 12 órakor sor került a megnyitóra. A Kelet Áruházat Bartolála Mihály, a SZÖVOSZ elnök- helyettese adta át a vásárlóközönségnek. A megnyitói kővető percekben megkesdE dOtt a vásárlás.