Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

9 oldal KELET-MÁOY ARORSZÄ® 1974. auffusrtas T' A ciprusi tárgyalások újabb szakasza várható nyilatkozatok a genfi megállapodásról Érthető módon a világ közvéleményét kedd este óta elsősorban az foglalkoztatja, hogy milyen fogadtatásra ta­lál a Genf ben aláírt ciprusi' megállapodás. Különben a szigetországból nem érkeztek nyugtalanító hírek, vagyis a szembenálló felek nem szeg­ték meg a tűzszünetet, a genfi, háromhatalmi nyi­latkozat vegyes visszhangot váltott ki. Callaghan angol külügy­miniszter szerda reggel a londoni repülőtéren egyet­len szóval, szokatlanul tö­mören fejezte ki véleményét, amikor megkérdezték, sike­resnek tekinti-e a genfi ta­nácskozásokat. Válasza így hangzott: „Igen”. Jó jel, hogy Cipruson az élet lassan visszatér a nor­mális kerékvágásba: kinyi­tottak a bankok és megindult a közlekedés. Denktas, a ciprusi török közösség ve­zetője „jóhírnek” nevezte a genfi megállapodást. Egyben hangsúlyozta: a ciprusi prob­léma rendezésében továbbra is a föderatív megoldás híve marad. Kleridesz ügyvezető ciprusi elnök üdvözölte a genfi megállapodást, amely véget vetett a harcoknak. Nagy figyelmet keltett Ecevit török miniszterelnök szerdai üzenete a török fegy­veres erők vezérkari főnöké­hez. A kormányfő szerint a genfi megállapodás megte- remtette ,,a ciprusi törökök jogait biztosító új ciprusi rend alapját”. Véleménye szerint Törökország Genf- ben tanúsított szilárdságá­nak a legfőbb forrása a tö­rök fegyveres erők Cipruson aratott győzelme volt. Ugyanakkor a szélsőjobbol­dali török nemzeti jólét pártjának vezetője — Ece­vit miniszterelnök koalíciós partnere — bírálta a megál­lapodást. Aggodalmát arra alapozta, hogy a genfi meg­állapodás bizonyos cikke­lyeinek helytelen értelmezése esetén Törökország mindent elveszíthet Cipruson. Karamanlisz görög kor­mányfő első nyilatkozatá­ban hangsúlyozta: a meg­állapodás kiindulópontot je­lent a ciprusi kérdés igaz­ságos rendezéséhez. „Ennek megoldása biztosítaná a kap­csolatok helyreállítását Gö­rögország és Törökország kö­zött és szavatolná a békét a világnak ebben a térségé­ben” — mondta a minisz­terelnök. Makariosz ciprusi elnök — aki Londonban tartózko­dik — óvatos fenntartással fogadta a genfi megállapo­dás hírét. Örömének adott kifejezést, hogy a tűzszünet! megállapodás véget vet a vérontásnak, ugyanakkor rámutatott: a török csapatok Ciprusról történő kivonásá­ról rendkívül homályosan intézkedik a megállapodás. Genf tulajdonképpen az első lépés a ciprusi rendezés útján. Ez derül ki a nyilat­kozatok többségéből, mint ahogy a reális adottságok is további tárgyalásokat, az érdekeltek újabb eszmecse­réit feltételezik. A görög kommunisták sajtóértekezlete Hosszú évek óta először kaptak lehetőséget a görög kommunisták arra, hogy új­ságírókhoz szóljanak. Szer­dán Antoniosz Ambatielosz, Nikosz Valudisz, Grigoriosz Farakoszt és A. Lannu — va­lamennyien alig néhány nap­ja szabadultak a katonai junta börtöneiből — sajtóér­tekezletet tartottak külföldi újságíróknak. Az egybegyűltekhez for­dulva, Ambatielosz kijelen­tette: az utóbbi időben vég­bement politikai változások kezdetétől fogva a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bi­zottsága, és magunk a bör­tönből kijövet adott nyilat­kozatainkban az eseményeket nagy sikerként jellemeztük. Hangsúlyoztuk ugyanakkor, hogy a változások nem felel­nek meg teljes egészükben a széleskörű diktatúraellenes mozgalom tényleges követe­léseinek és nem adnak ele­gendő biztosítékot arra, hogy az országban demokratikus változások lesznek. A ciprusi problémát érint­ve, Ambatielosz megjegyez­te, hogy megoldása nagy je­lentőségű, A GKP álláspont-' ja szerint — mondotta — valamennyi népi demokrati­kus erőt egyesíteni keli a Ciprusi Köztársaság területi egységéért és függetlensé­géért, a ciprusi alkotmányos rend helyreállításáért vívott harcban. Újságírók kérdéseire vá­laszolva Ambatielosz hang­súlyozta, hogy a gqrög kom­munisták egyesítésének alap­ja a GKP programja. Közöl­te, hogy rövidesen megjele­nik a Nea Demokratia, a demokratikus és baloldali erők lapja. LISSZABON: GoncaSves ezredes nyilatkozata Kis Csaba, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Vasco Goncalves ezredes, az ideiglenes portugál kor­mány elnöke a Capital című lisszaboni lapnak adott nyi­latkozatában kijelentette: egyelőre nem Indultak meg tárgyalások ’ arról, hogyan ruházzák át a hatalmat Por­tugália eddigi afrikai gyar­matain a helyi lakosság kép­viselőire, a felszabadítási szervezetekre. „Ezeket a megbeszéléseket az érdekelt felek képviselőinek kell le- folytatniok, olyan formá­ban, amely megfelel az ösz- szes érdekeltek érdekeinek” — mondotta a miniszterel­nök. Goncalves nyilatkozatában elmondotta, hogy a kormány jelenleg az ország gazdasági és szociális problémáinak megoldását igyekszik előké­szíteni. A lisszaboni kormány egyébként határozatot ho­zott arról, hogy változatla­nul fenntartja az árak és a bérek befagyasztásáról ki­adott korábbi rendelkezést. Angola fővárosából, Lu­andából Lisszabonba érke­zett jelentések szerint a vá­rosban kisebb összetűzések voltak a fehér lakosság egyes képviselői és a* afri­kaiak között, de az általános helyzet kielégítő, 'S a város- han nyugalom van. Egyes demokratikus szervezetek csütörtökre nagygyűlést hív­tak össze, hogy köszöntsék a küszöbönálló függetlenséget, egyelőre azonban bizonyta­lan, hogy a gyűlésre sor ke­rülhet-e, mert néhányan po­litikai provokációktól tarta­nak. A két másik afrikai terü­leten, Bissau-Guineában és Mozambikban a helyzet nor­mális. Mozambikban számos olyan politikai szervezet je­lentette be működésének megszűnését, amely a közel­múltban alakult a helyi lakosság soraiban. Ezek a szervezetek általában azért oszlottak fel, mert a portu­gál hatóságok a Frelimo-t ismerik el a mozambiki la­kosság egyetlen jogos kép­viselőjének. / Lisszabonban könyv for­májában jelent meg Alvaro Cunhalnak, a Portugál Kom­munista Párt főtitkárának több beszéde, főként azok, amelyeket az országban vég­bement demokratikus for­dulat óta mondott. Sokszo­rosított formában megjelent a Portugál Kommunista Párt története is. Több kiadásban adták közre az elmúlt he­tekben Marx és Lenin né­hány művét. Nagy népsze­rűségnek örvendenek azok a kiadványok is, amelyek az április 25-i demokratikus fordulattal foglalkoznak, közlik annak dokumentu­mait. A nap legfontosabb hangdokumentumairól hang­lemez is készült. Forró Watergate-napok ? A washingtoni forró nyár kellős közepén felforrósodott az oly hosszú ideje húzódó Watergate-ügy. Ezen a hé­ten számos olyan esemény történt, amelyek már lehe­tővé teszik egy valószínű „menetrend” felvázolását. Ez a menetrend azzal lenne kapcsolatos, hogy Nixon el­nök „alkotmányos vád alá helyezése” (angolul: impe­achment) mikor és milyen felté_telék között következ­het Be. Mielőtt a menetrend tárgy­szerű ismertetéséhez fog­nánk, előre kell bocsátani: az Egyesült Államokon kí­vüli országokat a Water­gate-ügy elsősorban abból a szempontból érdekli, hogy milyen hatása lehet a nem­zetközi enyhülés irányzatá­ra. Senkinek sem voltak il­lúziói arról, hogy a pénz és a korrupció milyen szerepet játszik hosszú évtizedek óta az amerikai politikában, te­kintet nélkül az elnök párt­állására vggy személyes tu­lajdonságaira. Épp ilyen ke­véssé lepte meg Európát és a világot az, hogy a hatalom a maga belpolitikai céljai­nak elérésére titkosszolgála­ti módszereket vagy — az elektronikus korszak kellős közepén — lehallgató készü­lékeket vesz igénybe. Éppen ezért az Egyesült Államokon kívül sokan értetlenül szem­lélték és ólszentnek tartot­ták Nixon elnök ellenfelei­nek morális felháborodását. Úgy vélték — és némi jog­gal —, hogy a megelőző évtizedekben alkalmazott módszerek lényegében nem változtak; a különbség most csupán gz, hogy az admi­nisztráció emberei ügyetle­nek voltak, a manipulációk nyilvánosságra kerültek és ez módot nyújtott Nixon és a republikánus adminisztrá­ció ellenfeleinek egy párat­lan hevességű politikai had­járat megindítására. Nixon, aki belpolitikai ér­telemben egész életében az amerikai politikai színkép jobbszárnyához tartozott, külpolitikájában az utóbbi években számos pozitív lé­pést tett. Ez nyilván nem egyéniségének változásából fakadt — hanem abból a pem értéktelen tulajdonsá­gából, hogy -képes volt tu­domásul venni és felismerni a nemzetközi helyzetben be­következett változásokat. Ezért egészében realista külpolitikát folytatott, ami egyik tényezőjévé vált a nemzetközi enyhülés irány­zatának. Az enyhülés szem­pontjából .Nixon személyes sorsának alakulása nem kö­zömbös, de nem is döntő. Az enyhülés irányzatát a nem­zetközi erőviszonyok szemé­lyektől független fejlődése váltotta ki. Ezt az irányzatot az Egyesült Államok vezető politikai személyiségeinek többsége támogatja. Ráadá­sul: Nixon 1976-ban. tehát valamivel több mint két év 1 múlva egyébként is végleg távozik a Feliér Házból, az enyhülés politiKájg pedig nem rövid lejáratú taktikai manőver, hanem történelmi tendencia. Persze nem mindegy, hogy a Watergate-ügy mennyire bénítja meg a Fehér Ház külpolitikai cselekvőképes- • ségét. Vagy éppen: mennyi­re teszi lehetővé az enyhü­lés ellenségeinek, hogy zsa­rolják a belpolitikailag szo­rult helyzetben lévő admi­nisztrációt és megakadályoz­zák, hogy az ésszerű nem­zetközi 'kompromisszumokat kössön. Ebből a taktikai — de nem elhanyagolható je­lentőségű — szempontból az enyhülés folyamatát kétség­telenül zavarhatja, illetve lassíthatja a Watergate-ügy felduzzasztása. A hét eseményei kedve­zőtlenek voltak Nixon el­nök számára. A nyomás fo­kozódását már jelezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság — tag­jainak jó részét maga Nixon nevezte ki — egyhangúlag kötelezte az elnököt: szolgál­tassa ki az ügyet vizsgáló Sirica szövetségi bírónak a Fehér Házban folytatott be­szélgetések még meglévő magnetofon szalagjait — szám szerint hatvannégyet. A Legfelsőbb Bíróság dönté­se olyan taktikai vereséget jelentett Nixon számára, amely befolyásolta az ügyet vizsgáló képviselőházi bi­zottság munkáját- Ez a har­mincnyolc tagú bizottság (teljes nevén: a képviselőház jogügyi bizottsága) fogal­mazza meg a Nixon elleni alkotmányos vádemelés cikkelyeit és szavaz arról, hogy ajánlja-e a képviselő­háznak a vádemelést. Az el­ső lényeges cikkelyt meg­fogalmazták és az „az igaz­ságszolgáltatás” akadályozá­sával vádolta az elnököt a Watergate-ügy kapcsán. A második cikkelyt, amely „a hatalommal való visszaélés­sel" vádolja az elnököt, ugyancsak jóváhagyták. Az első cikkelyt a bizottság 27:11 .arányban, a másodikat 28:10 arányban fogadta el. Ez azt jelenti, hogy az első esetben hat, a második esetben hét köztársaságpárti képviselő is a vádemelést ajánlotta. így gyengének tekinthető Ford alelnöknek az az érvelése, hogy a Watergate-íigyet a demokraták „pártpolitikai célokra” akarják felhasz­nálni. Miután a jogügyi bizottság befejezte munkáját, körül­belül tíz nappal később ke­rül az ügy a képviselőház elé, ahol augusztus utolsó hetére várható a szavazás. A képviselőházban egysze­rű szótöbbséggel döntenek. Ez — figyelembe véve a jog­ügyi bizottság republikánus tagjainak a magatartását — valószínűvé teszi, hogy a képviselőház is a vádemelés mellett szavaz. Ennek azonban Nixon elnök szempontjából (noha természetesen súlyos politikai csapás) még min­dig nincs döntő jelentősége. A. képviselőház esetleges Nixon-ellenes döntése ugyan­is a szenátus elé kerül, amely bírósággá alakul át, s dönt az alkotmányos vádemelés­ről. Ez nem büntetőjogi, ha­nem kifejezetten alkotmány- jogi kérdés. Amennyiben a szenátus, mint bíróság az elnököt bű­nösnek találja, akkor tá­voznia kell hivatalából és helyét Ford jelenlegi álel­nök venné át — természete­sen csak 1976-ig, a követ­kező elnökválasztás időpont­jáig. Ehhez a döntéshez azon­ban már nem egyszerű több­ség kell, hanem kétharma­dos többség. Kétes, hogy — hacsak időközben valamilyen elsöprő erejű új bizonyí­ték nem merül fel — a szenátusban Nixon ellenfelei elérik-e ezt a többségét. Amennyiben nem, Nixon hi­vatalban marad és az ügy lezárul. Természetesen óriási erők csapnak össze ezekben a hetekben az amerikai bel­politika kulisszái mögött. Az összecsapásokban a vi- lágot elsősorban érdeklő kül­politikai kérdések aláren­delt szerepet játszanak- Sok­kal inkább személyi, párt- taktikai és a novemberi rész­leges választásokkal össze­függő pozícióharcról van szó. Emellett jelentős szere­pe lesz annak is, hogy a sze­nátus tagjainak jórésze — személyes véleményétől füg­getlenül — magának az el­nöki hivatalnak a tekinté­lyét kívánja majd megóvni. Mindez a Nixont napjaink­ban érő súlyos politikai csa­pások ellenére a Wattergate- ügy vitáját továbra is telje­sen nyílttá teszi. TiifaBcozé táviratok (Folytatás az 1.oldalról) kóló ítéletek azonnali felül­vizsgálását, valamennyi ha­ladószellemű _po}itikai üldö­zött azonnali szabadohbocsá- tását! A Magyar Országos Béke­tanács elnöksége táviratá­ban megdöbbenésének ad ki­fejezést) hogy a chilei légi­erő hadbírósága 67 hazafi felett ítélkezett, s csupán há­rom személyt mentett fel. Az elítéltek nem hazaárulók! Az igazság és a békeszerető magyar nép nevében tiltako­zunk a törvénytelenül kisza­bott büntetések ellen. Köve­teljük az ítéletek megsem­misítését, a jogsértő módon fogvatartott hazafiak szaba- donbocsátását —- hangzik a tiltakozás. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa táviratában szintén erélyesen követeli a chilei légierő törvényszéke által hozott törvénytelen íté­letek megsemmisítését, az elítélt hazafiak azonnali sza- badonbocsátását. Táviratban tiltakozott a chilei hadbíróság törvényte­len ítéletei ellen a Magyar Nők Országos Tanácsa is. LÁSZLÓ LAJOS: ijfénbéMMészok * ' RÉSZLETEK A GONDOLAT KIADÓNÁL AZ IDEI KÖNYV­HÉTRE MEGJELENT RIPORTKÖNYVBÖL 23. Vagy mégsem? És egyszer­re, mint a gépfegyver, kat­togni kezd a műanyag ko­bak a fejemen. Megállók. Kezdem felemelni a fejemet, de felülről rámordítanak. — Csak maga elé nézzen, se le, se föl! Egyre kevesebb az erőm, a kattogás most már teljesen bevette magát az agyamba, mást nem is hallok, csak ezt közben a lábam dermed, merevedik, s aztán megáll Lenézek. Alattam imbolygó fény. Csak felfelé lépien n® féljen... De én már nem tudok to- vábbmepni. Arra gondolok, ha visszalépnék, és meg­csúsznék, lesodornám az alattam levőt. Itt pedig nem maradhatok. Nem marad más hátra, én is ordítok. — Ha nekem adják az egész bányát, akkor se tu­dok tovább... Már indulok • is vissza, csökönyös, konok elszántság­gal. Az aknász kénytelen hátrálni. Sehova se nézek, csak a lábam rakom, a tö­megvonzás törvényei szerint egyre lejjebb nehezedek a vasfogakra, mígnem a bo­torkáló csizma biztos talaj­ra lép. Kobakom alól csu­rog a verejték, a hátamon is izzadtság csiklandoz. Az aknász áll, és maga elé néz. Tudom, hogy csak a jól ne­vel tség tartja attól vissza, hogy kinevessen- Megvárjuk az üzemvezetőt, és aztán is­mét előre. Egy darabig mindhárman hallgatunk, én szégyenem­ben, ők udvariasságból. Az­tán mégiscsak szólnom kell. — Nincs olyan feltörés, amihez nem kell létrát mászni? Megállnak, egymásra néz­nek, aztán az üzemvezető diplomatikusan megszólal. — Nincs, mert olyan nem is lehet, élvégre azért fel­törés, hogy felfelé haladva bányásszuk az ércet. De ér­zékeltetni azért tudjuk majd, hogy milyen. Elmegyünk egy olyan munkahelyre, ahol mór befejezték a termelést, és éppen az utolsó sziklákat rakják csillébe- Ott nem kell mászni. Gyalogolunk vagy ötszáz métert. Beszélgetünk. Az üzemvezető — egykori szén­bányász, aki a szverdlovszki egyetem ösztöndíjasaként szerzett mérnöki diplomát — panaszkodik. Nehéz, nagyon nehéz dolgozni ebben az ak­nában, ahol most is vagyunk, nyolcszázhúsz méterre a föld alatt, vagyis Magyarország legmélyebb pontján, ahol 40 fokos hőséget lehelnek 3 sziklák, ahol ráfrüccsen- tik a hűsítő vizet, pattogni kezd a szikla, borotvaéles sziklapattintások fröccsen­nek róla, és ez a szikla na­gyon kemény. Keményebb a betonná}, és búskor ke­ményebb, mint a szén, olyan, mint az üveg. Három hó­napja kezdték meg itt a mű­velést, de még mindig nem tudtak akklimatizálódni az emberek, akik eddig fele ilyen mély bányában, s ter­mészetesen kisebb meleg­ben dolgoztak. A munká­sok egytizede felmondott az elmúlt negyedévben, akik vállalták a mély szinteket, nehezen bírják, de már va­lószínű, hogy itt maradnak. Az emberek kétharmadrészt falusi származékok. Közülük is sokan elmentek, amikor bemutattuk nekik az akná­kat. Legalább négyötöde a jelentkezőknek megpucolt. —* Én is közéjük tartoz­tam volna. Az a létra, az a kopogás nem megy ki a fe­jemből­— Tériszonya van. Nem kellett volna lenéznie. Egyébként van néhány bá­nyász is, aki nem tud mász­ni. Azokat más munkahelyre küldjük- Sajnos, sok a me­redek fejtés, harmincöt­negyvenöt fokos dőlésüek, ezekbe létrán kell felmász­ni, sokszor hason kúszva ter­melnek bennük. Van, ahol ötven-hatvan méter hosszú létrán, kötélhágcsón mász­nak fel a fejtési üregekbe. Megborzongok. Sose tud­nám megszokni. — És a kopogás? Az aknász most már nem tartja vissza a nevetését. — Megbocsát, azt hittem, észrevette, hiszen többször lenézett,. feltekintett. Apró kövek Hulltak le a munka­helyről, azok verték a mű­anyagkobakot géppuska kattogáshoz hasonlóan. Operátorok haladnak el mellettünk, hónuk alatt a „tapogató”, a sugárzást ész­«■ lelő berendezés, a Geiger— Müller-számlálócsővel. Meg­állunk velük az egyik szür­ke, barnafoltos sziklánál Beállítják a készüléket- Mérnek. A mutató kétszef körülszalad a skálán- Dús urántest a közelben. De mel­lette már meddő, nem leng ki a készülék mutatója. Ez a bánya szüntelen témát ad a kutatóknak, a geológusok­nak, a geofizikusoknak, a technikusoknak. A bányá­ban minden nyolcadik em­ber technikus vagy geoló­gus. És most itt állunk egy alacsony deszkapalánk előtt. Hason csúszva, de ezt már megmászom. Sziklába vágott ajtó, de azon beiül... Temp­lom. Sziklába vájt templom. Több hajós, oszlopokkal, vagyis acéltámos biztosító berendezéssel- Oltár is van a közepén, hatalmas, szürke szikla. — Meddő — mustrálja kö­rül az „oltárt" az üzemveze­tő. — Itt marad. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom