Kelet-Magyarország, 1974. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-17 / 165. szám
mérlegen a Spartacus* labdarúgécaapala Készülődés az új A Nyíregyházi Spartacus- Petőfi labdarúgócsapata már az 1974—75-ös bajnoki évadra készül. A csapat elmúlt évi teljesítményéről Demény . Bélával, a Spartacus-Petőfi edzőjével beszélgettünk. — Milyen célkitűzéssel Indultak a bajnoki évadnak? — Az 1973—74-es bajnok- Ságra a vezetőség tervében nem volt irreális célkitűzés. Tervünk az volt, hogy a csa. patnak a középmezőnyben kell végeznie, úgy, hogy minden nehézséget elkerülve alakuljon ki egy játékstílus, ami biztosítéka lehet a középmezőnybe való elhelyezkedésnek. Emellett célul tűztük ki az edzésfegyelem megszilárdítását és pozitív változásokat terveztünk a játékosok magánéletében. Úgy gondoltuk, hogy ha célkitűzésünket sikerül valóra váltani, a csapat két-három éven belül felsőbb osztályba kerülhet. — A bajnokság kezdetekor feltűnő volt, hogy a csapat nem volt egységes? — Valóban igaz. A csapat nem volt egységes, a játékban, a gondolkodásban, a kiegyensúlyozottságban és a felkészültségben. A bajnokságot régi és új játékosokkal kezdtük meg. Kezdetben a csapatnak az egységessé tétele mintha sikerült volna. Ezt fel lehetett mérni az akkori Totó Kupában mutatott játékukban is. Sajnos ez a fejlődés a bajnokságban teljesen megállt és szereplésünk lesújtó volt! Meglepő volt a kulcsfontosságú mérkőzések elvesztése, de igen fájdalmasak voltak az itthoni l:0-ás vereségek, illetőleg döntetlenek is. — A csapatban több mint húszán jutottak szóhoz. Miért került sor Ilyen sok játékos szerepeltetésére? — A 13-as keretünk 27 játékosból alakult ki. Az őszi szereplés alatt 20 játékos jutott szóhoz, tavasszal sérülés, bajnoki évre betegség és egyéb okok miatt ez a szám 24-re emelkedett. Sokan úgy képzelik, hogy ez a kapkodás jele volt, de ezt az élet hozta így. A bajnokság ősszel az elképzelésnek megfelelően indult. Kialakult a közvetlen védelem, játékuk egy bizonyos formában stabilizálódott, amely azonban a későbbiekben, a kényszerből adódó változások miatt meglepően gólképes lett. Sikerült a középpályás sorunkat kialakítani, de játékukat a körülményes elgondolás nélküli egyénies, szórakozó jellegű játék jellemezte. A csapatra jellemző lett a sablonos játék. Ennek a megszüntetése érdekében szerkezeti és személyi változásokat hajtottam végre. A 4—2—4-es játékrendszert megszüntettük és áttértünk a 3—3—4-es hadrendre. Az egysíkú beálló szerepet technikai és taktikai képzetlenség miatt meg kellett szüntetnem. A támadó sor is kezdett alakulni. Az első mérkőzéseken függetlenül a sok kihagyott gólhelyzettől, általában a helyzeteket értékesítették. — Az ősz közepén további hanyatlást figyelhettünk meg a csapatnál. Mivel magyarázza? — Október első hetében kivált két tehetséges és értékes játékosunk, Kozma és Berta. Nem sokkal később katonai szolgálatba bevonult Gáspár és Lakatos. így rövid egy hónap alatt négy aktív játékosunkat vesztettük el. — Újra kellett kezdeni a befejezettnek hitt munkát, úgy a középpályán, mint a támadó sorban. Kialakult egy viszonylagos monopol helyzet, mert eddig sem volt nagy konkurrencia a csere- játékosok, illetőleg a kiegészítő játékosok között, hiszen ezen játékosok messze elmaradtak a minőségileg képzett futballistáktól. A négy játékos kiválása után a csapat hibát hibára halmozott. Ez adódott abból Is, hogy a kulcsjátékosok mélyen a tudásuk alatt szerepeltek. — Az eredményeket vizsgálva milyen megállapításra jutott? — Sajnálattal kellett ész- revennem, hogy általános el- kedvetlenedés jelentkezett a játékosoknál. Emellett néhá- nyan többet képzeltek magukról, mint amennyit érnek ... Jöttek a csalódások, kilengések és az ebből adódó problémák. Még a frissítő edzések sem tudták ezeket a játékosokat regenerálni, összegezve elmondhatom, kevés volt a játékosokban a becsvágy, megelégedtek azzal a szinttel, amit nyújtottak. — Milyen tervei vannak a csapatnak az elkövetkező időre? — Minden erőnket az elkövetkező időszakban a jó szereplés érdekében kell összpontosítani. Közönségünk eredményt követel és vár joggal csapatunktól. Ezért a sportegyesület vezetőivel és a közelmúltban újjáválasztott labdarúgó-szakosztály vezetőivel megfelelő minőségű új játékosok átigazolása érdekében hoztunk döntéseket és tettünk megfelelő lépéseket. Tárgyalások folynak Boros, Szojka (DVSC), Madali- na (Rudabánya), Korponai (ZTE), Farkas (Újpesti Dózsa), Mlinárcsik (DVTK). Szekrényes (Körmend), Juhász (Ny. MEDOSZ), Podlo- vics (Nagyhalász) és Tesch- máyer 11, Pokrovenszki (Ny. Volán-Dózsa), Soltész (DEAC) játékosokkal. Valószínű, hogy az új bajnoki évadban a Spartacus-Petőfi színeiben fognak játszani. Természetesen ehhez még az MLSZ hozzájárulása is szükséges. — A labdarúgócsapatunk jobb szereplését illetően itt az idő, hogy a_mérce magasabbra kerüljön. Ezt pedig nem kampányszerű munkával, hanem türelmes és szilárd alapokra helyezett célkitűzéssel és annak fokozatos végrehajtásával érhetjük eL Panwlik GyQrgy Totófcmácsadó 29. játékhét Ökölvívás: Készülődés az ivas Kupára A Nyíregyházi VSC ökölvívói készülődnek a Miskolcon megrendezésre kerülő Avas Kupa küzdelmekre. A rangos versenyre augusztus 2, 3, 4-én kerül sor, ahol három korcsoportban serdülők, ifik. és felnőttek indulnak el. Heti három edzéssel készül a nyíregyházi csapat. Hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától a nyíregyházi városi stadionban tartják meg a foglalkozásokat. Az edzéseket Mester Gyula és Királyházi István vezeti. A szakosztály vezetői, edzői kérik a versenyzőket, hogy a jelzett időpontban minnél többen jelenjenek meg. VASUTAS TOTO KUPA J, Szolnoki MÁV fi)—Miskolci VSC (3). A pályaelöny eleve a hazaiak mellett szól. Tipp: L 1. Ceglédi VSE (2)-Szegedi VSE (4). E találkozó két pontját is a hazaiak szerzik meg. Tipp: 1. NYÁRI TOTÓ KUPA KELETI CSOPORT 2. Nyíregyházi Spartacus—Petőfi (3)—Debreceni MTE (1). Az eddigi nyári eredmények alapján teljesen nyüt a mérkőzés. Tipp: 1, X, 3. 4 Hajdú Vasas (*)—Kisvárdal SE (4). A klsvárdaiak aligha tudnak pontot szerezni. Tipp: I. Északnyugati csoport 5. Győri Dózsa (1)—Bakony Vegyész (3). Papírforma szerint e találkozón 1« a hazaiak eeäye sek. Tipp: X. ». Bábolna (4) —Sopron (*). Az esélyek kiegyenlítődhetnek a pályán. Tipp:X. délnyugati csoport 7. Máza-Szászvár (3)—Pécsi VSK (1). Jobb a pécsi csapat, r ez az eredményben is kifejezésre juthat. Tipp: 2. DUNÁNTÚLI CSOPORT 8. Bauxitbányász (í)—Körmend (3). A pillanatnyi forma sokat jelenthet e találkozón. Tipp: X, L ÉSZAKI CSOPORT (. Kisterenye (*)—EPGEP fi). A csoport rangadóján a pálva- előny döntő lehet. Tipp: 1, X. ÉSZAKKÖZÉP CSOPORT 1«. KOMÉP (Tatabánya) (S)— Székesfehérvári MÁV (1). A hazai csapat javára billen a mérleg nyelve. Tipp: 1, X. DUNA CSOPORT tt. Növényolaj (3)—Dunaújvárosi Építők (1). A vendégek esélyesebbek. Tipp: X, 2. DÉLKELETI CSOPORT 12 Szabó Lajos SE (4)—Békéscsabai VTSK (3). Küzdelmes, döntetlen körüu eredmény várható, Tipp: X. L ÉSZAKKELETI CSOPORT 12. Sátoraljaújhely (4)—Borsodi Volán (2). A borsodi rangadónak számító találkozón szoros eredmény várható. Tipp: X, 1. POTMÉRKOZÉSEK 14, Leninváros—Rudabánya tipp: 1, X. 15. Aluminium—Pét, tipp: l. 16. Erzsébeti SMTK—Törekvés. tipp; V -y..........elveszünk: LAKATOS. HEGESZTŐ, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, CSŐSZERELŐ. KŐMŰVES SZAKMUNKASOKAT ES SEGÉDMUNKÁSOKAT Vidékieknek szállást biztosítunkÚtiköltséget és különélés! pótlékot fizetünk. FELVÉTELRE JELENTKEZÉS: GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VATT.ALAT KIRENDELTSÉGE NYÍREGYHÁZA, Jókai tér 3. sz4 II emelet. 8 ajtó (autóbusz-állomásnál) héttő, kedd szerda, csütörtöki napokon. (147362; Eredményhirdetés o miskolci sportcsarnokban rendezett második junior súlyemelő Dana Kupa találkozón, a légsútyúak vetélkedője után. A dobogó legmagasabb tokán Száraz László, a Nagykállói SE versenyzője áll, aki 220 kg-os új. országos ifjúsági csúcseredménnyel győzött. i A megyei pontszerző úszóverseny Nagy kálióban Jó idő kedvezett Nagykál- lóban a megyei pontszerző úszóverseny második fordulójának. Az első fordulóhoz hasonlóan, a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi versenyzői szerepeltek legjobban ezúttal is, bár a fiatalabb korosztályokban méltó ellenfelekre találtak a Nyíregyházi Sí versenyzőiben, Néhány értékes helyezés azonban a hazai, — nagy- kállői úszóknak is jutott. Sajnálatos, hogy e 3 egyesületen kívül viszont más résztvevője a versenynek nem volt s ez bizony nem valami biztató a sportág népszerűsége és jövője szempontjából. Eredmények: Béka leány mell: 1. Gergely Gabriella (Nyh. Sí) 2.39.2 2. Tóth Gyöngyi (Nyh. Spartacus) 3.28,9. Béka fiú mell; 1- Vasvári Zoltán 2.12.3. 2. Gergely Tamás 2.18.3 (mindkettő Nyh. Sí). Delfin leány mell: 1. Vass Tünde (Nyh. Spartacus) 1.50. 2. Papp Katalin 2.03,8. 3. Nagy Ildikó 2.05,3 (mindkettő Nyh. Sí). Delfin fiú mell: 1. Sipos Tamás 1.59.6. 2. Péter Tamás 2.03,4 (mindkettő Nyh. Spartacus), 8. Vasvári Zoltán (Nyh. Sí) 2.16.3. Gyermek leány mell: 1. Vass Tünde 1.52,4. 2. Zubcsik Viktória 1.52,6 (mindkettő Nyh. Spart.), 3. Vágó Xlára (Nagykállói SE) 2.03,6. Gyermek fiú mell; 1. Dorogi László (Nyh. Spart.) 1.48,5. 2. Szűcs József (Nk. SE) 1.58,3. 3. Pataki Zsolt (Nyh. Spart.) 2.00,1. Serdülő leány mell: 1. Vass Tünde 1.53,8. 2. Zub- esik Viktória 1.54,8. 3. Péter Katalin 2.03,4 (mindhárom Nyh. Spart.). Serdülő fiú mell: 1. Sziklai György 1.37,8. 2. Bobonka Gyula 1.45,2 (mindkettő Nk. SE). 8. Dorogi László 1.57,7 (Nyh. Spart.). Ifjúsági leány mell: l. Vass Tünde 1.55,8. 2. Zubcsik Viktória 1.57,7. 3. Péter Katalin 2,05 (mindhárom Nyh. Spart.). Ifjúsági fiú mell: 1. Körtvélyfáy Barna (Nyh. Spart.) 1.33. 2. Fülöp Sándor (Nk. SE) 1.33,9. 3. Kaizinger Zoltán (Nyh. Spart.) 1.39. Felnőtt női mell: 1. Vágó Klára (Nk. SE) 2.04,4. Felnőtt férfi mell: 1. Pataki László (Nyh. Spart.) 1,30. 2. Fülöp Sándor (Nk. SE) 1.34,4. 3. Kaizinger Zoltán (Nyh. Spart.) 1.35,2. HÁTUSZÖ SZAMOK: Béka leány: l. Gergely Gizella (Nyh. Sí) 2.48. Béka fiú: 1. Gergely Tamás 2.24,2. 2. Vasvári Zoltán 2.33,8 (mindkettő Nyh. Sí). Delfin leány: 1. Palicz Andrea 2.05.2. 2. Dankó Zsuzsanna 2.13. 3. Nagy Ildikó 2.20,7 (mindhárom Nyh, Sí). Delfin fiú: 1. Sipos Tamás 1.53.2, 2. Péter Tamás 1.54,9 (mindkettő Nyh. Spart). t Gergely Tamás (Nyh. Sí) 2.ao,7. Gyermek leány; 1. Palié* Andrea (Nyh. Sí) 3.02,2. % Dankó Zsófia. 2.10,7. 3. Péter Katalin 2.10,7 (mindkettő Nyh. Spart.). Gyermek fiú: 1. Dorogi László 1.46,3. 3. Sipos Tamás 1.59. 1 Péter Tamás 2.04,9 (mindhárom Nyh. Spart). Serdülő leány: 1. Péter Katalin 2.10,1. 2, Zubcsik Viktória 2.32. 3. Spánca Ágnes 2.37,4 (mindhárom Nyh. Spart.). Serdülő fiú: 1. Dorogi László 1.50,7. 2. Sipo» Tamás 1.58. 3. Péter Tamás 2.02 (mindhárom Nyh. Spart.). Ifjúsági leány: 1. Péter Katalin 2.10,3. 3. Dankó Zsófia 2.37,8 (mindkettő Nyh. Spart.). 3. Vágó Klára (Nk. SE) 2.29,5. Ifjúsági fiú: 1. Körtvélyfáy Barna (Nyh. Spart.) 1.24,8. 2. Fülöp Sándor (Nk. SE) 1.42,3. 3. Hel- meczi István (Nyh. Spart.) 1.46. Férfi: 1. Körtvélyfáy Barna 1.24,5. 2. Pataki László 1.32,6 (mindkettő Nyh. Spart.). 3. Fülöp Sándor (Nk. SE) 1.44,2. A verseny harmadik fordulójára július 21-én 16 érakor Tiszadobon kerül sor, ahol az első fordulóhoz hasonlóan gyorsúszásban és pillangóban versenyező ak ismét a résztvevők. MP» or. MIsM LAwfő Labdarúgó-bajnokságok dítására, ifjúsági csapata is részt vett a bajnokságon. ★ A nyíregyházi járási JT által kiírt Játékvezetői Kupa mérkőzéseken — a vasárnap lejátszott mérkőzések után már csak három csapat maradt állva. Nyíribrony, Besz- terec, Ramocsaháza. RAMOCSAHÄZA—VIRÁNYOS 2:0 (0:0). gyors lefutás után biztosítok. ta a győzelmet, 2:0. Jók: Tóth III., Lucskai, Pásztor, illetve Szalóki II., Szopké, Joő L NYÍRIBRONY—KALMAlf- HÁZA 4:0 (1:0). Kálmánháza, 260 nés& Vezette: Nagy János. Nyíribrony: Bagoly — Abati, Margitics I., Boka. Kőbe, Ádámszkl, Nagy, Vári, Jermák, Kiss, Margitics XL Vasárnap Oroson a nyíregyházi járási I. osztály bajnoka — Oros csapata fogadta Nagycserkesz csapatát OROS—NAGYCSERKESZ 5:1 (3:1). 500 néző. Vezette: Namé- nyi. A végig igen jó iramú sportszerű mérkőzésen gól- ratörőbb csatár játékkal nyert Oros csapata. Góllövők: Hajdú (3), Vida, Hajdú II., illetve Keczkó. Nagycserkesz liest hibázott. A mérkőzés után Oros vendégül látta Nagycserkesz csapatát. A járási labdarúgó szövetség képviselője kifejtette, hogy Oros csapata a tavaszi mérkőzések során öt hazai győzelemmel, négy döntetlen eredményével, valamint három idegenbeli győzelmével szerezte meg a bajnoki címet a hosszú időn át veretlenül vezető Tiszatelek előtt. Ez a sikeres szereplés azért is kiemelkedő, mert a tavasz folyamán Oros csapatából egyetlen játékos sem került a kiállítás sorsára, s ez biztató a jövőre nézve, hiszen Oros anélkül, hogy kötelezve lett lelt volna ifjúsági csapat iaRamocsaháza, 300 néző. Vezette: Tamaskovics. Ramocsaháza: Sipos — Kund, Lénárd, Tóth III, Pásztor, Jenei I., Szabó I., Jenei II., Asztalos, Tóth I, Tóth II., Lucskai. Virányos: Mikó — Szalóki, Molnár, Szopkó, Joó I., Vajké, Szalóki II., Szalóki III., Kanyuk, Joó II. Gráféi Igen jó Iramban kezdődött a mérkőzés és a második félidő 75. percében Molnár a büntetőterületen belül kézzel ütötte el a labdát, a megítélt 11-est Pásztor értékesítette, Iá). A 80. percben Tóth EL Kálmánháza: Márton, — Turóczi I., Turóczi II., Racs- kó, Bodrogi, Trencsényi, Erdei, Szabó I., Szabó II., Kot- riczm, Turóczi III. A mérkőzés végig jő Iramú, változatos volt Az eredmény túlzott, hisz Kálmánháza végig egyenrangú ellenellenfélnek bizonyult, tiyír- Ibrony jobb csatárjátékával győzött. Az első félidőben Vári szerzett vezetést, majd az 59. percben Kiss növelte a vendégek előnyét, míg a további gólszerzők Nagy és Jedenák volt. Jók: Margitics I„ Adámszky, Vári, Kiss, Illetve, Turóczi I., Bodrogi, Erdei, Turóczi III. Bcnasir P#