Kelet-Magyarország, 1974. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-13 / 162. szám
'4. tíiaf/i SÍÜtW-MAGYARORSZÁ«! ' 1974. Jaffas fs. Szülők fóruma: A gyermek személyisége A gyermek meghatározott tárgyi és személyi környezetben fejlődik. A felnőttek segítségével aktív tevékenysége folyamán kerül kapcsolatba az őt környező valósággal és vonja be szükségletei körébe az őt környező tárgyakat, személyeket. A társas érintkezés igénye, a kapcsolatteremtés képessége, saját magához való viszonya, a fejlődését végigkísérő csoportokban és közösségben formálódik. A csoport életében elfoglalt helye, betöltött szerepe — mely különböző érzelmek átélését jelenti, — alakítja a személyiség erkölcsi arculatát, értékrendszerét, jellembeli tulajdonságait. Ez a folyamat természetesen nem mehet végbe az egyénnek a többi emberre, a csoport normáira, tradícióira gyakorolt aktív hatása nélkül. A személyiség fejlődését alapvetően meghatározó közösségek és tevékenységi formák az életkor alakulásával változnak. A kisiskolás kortól kezdve, de különösen a serdülőkorban a fejlődés alapvetően a közösségben végzett tevékenység (tanulás, munka, szórakozás) és a közösségben létrejött baráti kapcsolatok befolyásolják. Ezzel párhuzamosan az életkorral nő a személyiség önállósága és szerepe saját egyéniségének kialakításában. (L. a tv V. 15-én „Rólad van szó” műsorában). Szükséges mind a családban, iskolában, kollégiumokban egyaránt a tanulói tevékenységek jó megszervezése, a közösségi kapcsolatok rendszerében elfoglalt helyzetük irányítása és befolyásolása abból a célból, hogy olyan típusú emberi kapcsolatok, képességek, törekvések, jellemvonások alakuljanak ki, amelyek embereszményünket jellemzi'. A pszichikus fejlődés bonyolult, összetett dialektikus folyamat. Éppen ezért a fejlődést'nem egyszerűsíthetjük oly módon, hogy a kisebb gyermek pszichikuma kevésbé fejlett, az idősebbeké fejlettebb, — a fejlődés nem tekinthető egyszerű mennyiségi felhalmozódásnak. Az életkori periódusokban a nagyfokú anatómiai, fiziológiai változások, pszichés tulajdonságok változatosak, — de összefüggésben van a neveléssel és a környezettel. Káros az ingerszegény környezet. (kialakul a hátrányos helyzet), de káros a túlzott kényeztetés, féltés is. A nevelésünk, oktatásunk csak akkor lesz eredményes, ha biztosítjuk a külső természettel az aktív érintkezést, a közvetlen szemléltetést. a gyakorlást és a mozgást. A személyiség fejlődéséhez természetesen szükséges az útmutatás, az egyéniség megismerése. Cél: az ép testben ép lélek” kialakítása. Ehhez minden oldalról csak a következetességgel juthatunk el. Különösen igényli ezt a serdülőkorban levő fiatal. Itt jelentkezik átmeneti kiegyensúlyozatlanság, átmeneti idegrendszerbeit zavar, mely nem jelent komoly veszélyt! E korban kell vigyázni talán legjobban a pontos napirendre, az egyenletes életmódra, a rendszeres munkára, tanulásra, pihenésre. Ilyenkor átmeneti magatartásbeli problémák is felmerülhetnek, a nagy mozgásigényesség, (figyelmetlenség, balesetek!) — fokozódik a gyermekcsoportosulás, növekszik a csínytevések száma (felnőttek, pedagógusok becsapása). Megfelelő társadalmi, nevelési körülményekkel ez pozitívan alakítható. A serdülők egy-egy csoportja már felnőttnek érzi magát, s követeli magának a felnőttkor ún. jogait — pl: életmódban, függetlenségben, (társkeresés, kimaradások, kártyázás, italozás...). Sok irányú igényeiket a csoport alakításokban jól felhasználhatjuk nevelési szempontból, különösen az ifjúsági szervezetekben — pl. erős kollektivitást alakíthatunk ld, ha megfelelő romantikát is biztosítunk az ifjúsági szervezetekben, ifjúsági klubokban, kirándulásokon. Irányítsuk gyermekeink fejlődését, személyiségük alakulását, de ne állandó tiltásokkal — megbeszélés, meggyőzés módszereivel — ezek lelki katalizátorként hatnak, és gondolkodóbakká lesznek gyermekeink — hisz él bennük az önállóság vágya. Ne mindig csak a gyermeket lássuk bennük, hanem egy kicsit a felnőttet is. A harmonikus ifjúvá nevelés, sok megértést és , céltudatos hozzáértést igényel, a kis közösségben a családban és a nagy közösségben a társadalomban egyaránt. Adorján Istvánná középiskolai tanár G'bCK'MCKQZiAO A nagypapa mindenáron meg akarta magyarázni Petikének, hogy mi az a csoda. — Ha leesel a háztetőről és nem ütöd meg magad; az mi? — Véletlen, nagypapl. — S ha másodszor is leesel és ismét nem történt semmi bajod, az mi? — Szerencse, nagypapa. — S ha többször egymás után leesel és nem lesz semmi bajod? — Ez az edzés eredménye, nagyapa. * Gyurika kiságyából nézte 6 televízióban a jégkorong mérkőzést. Elaludt. Reggel édesanyja ébresztette: — Kelj fel! Már hét tíz-. — Ki javára? — kérdezte Gyurika álmosan. ★ — Nagymama, ma egyetlen egy tojást sem tojtak a tyúkok! — Mit csodálkozol, szabad szombat van! ★ A fiú kérdezi az apját: — Édesapa, meddig maradhatok még kinn? — Ameddig csak akarsz, de egy óra múlva légy itthon. ★ Zsuzsi későn jött haza az iskolából, mert a tanítónéni bezárta. Nem tudta megmondani, hol vannak a Pire- neusok. — Úgy kell neked, — mondta a kis öccse, — legalább legközelebb emlékezni fogsz, mit hová teszel. ★ Lacika szakácskönyvet vásárol édesanyja névnapjára. — Ezt a nyolcvan forintosat kéred vagy elég lesz az ötven forintos is? — Elég lesz a kisebb is, mi nem eszünk sokat! If GYEREKEKNEK 11 cvehekeknek ■ GYEREKEKNEK 88 TÖRD A FE IED i VÍZSZINTES: 1. Felkavar. 6. Bróm vegy- jele. 7. Lárma. 8. Helyrag. 9. Göröngy. ,11. Érzékszerv. 12. Szamócadarab! 14. Dal. 16. Megfejtendő. 18. Európai nép. 20. Műtrágyáról ismert dunántúli település. 21. -ban, -ben, több nyugati nyelven. 22. Mocsár. 24. Szovjet folyam. 25. Fut. 27. Cipel. 28. Vissza juttatta! 29. ÖOAA. for vegyjele. 14. Létezett. 15. Megfejtendő. 17. ítélet egynemű betűi. 19. Hirtelen meghúz. 21. Halpete. 23. Lóca. 24. Azonos betűk. 26. LA. 27. Csapadék. Megfejtendő: Három állam az amerikai kontinensről: vízszintes 16, függőleges 6, 15. \ FÜGGŐLEGES: 1. A jókedv egyik válfaja. 2. Kétjegyű mássalhangzó. 3. Lárma. 4. Dorgáló jellegű indulatszó. 5. Ez irányba. 6. Megfejtendő. 10. Központ, sűrűsödés, mag (pld. betegségnél is van ilyen). 11. Angolul egy. 13. Szén, hidrogén, foszMúltheti megfejtés: SVÉDORSZÁG — DÁNIA — BULGÁRIA — ISLAND. Könyvjutalom: Szilágyi György Napkor, Baksa Sándor Baktalórántháza, Kovács Erzsébet Nyírcsaholy. Kiss Sándor Tiszalök és Földesi Éva Nyíregyháza. Szappanbuborék Szappanba borékot fú a kicsi Marosa, a szappanbuborék száll fel a magasba. Csodálatos szép gömb, mint csillogó lepke, az ég s föld rózsásan tükröződik benne. i Kis egér a lyukban s Mucu vadászlesben kuporog a lyuknál. De buborék rebben s az egér lesését ott-hagyja a macska s a szép színes gömböt leüti kis mancsa. Hajlongó almafán piros almák között veréb ugrabugrál, még ilyen örömöt! De buborék röppen, mint egy arany alma. S belecsíp a csepp csőr s szétpattan pukkanva. A virágos dombon kapirgáló jércék, köztük egy kakas is, rőt taraján fény ég. Ámde buborék ring s ő rákukorékol s néhány gyémánt vízcsepp lesz a buborékból. A kis Dakszli Makszi szaladgál a kertben s ni, a feje fölött nagy buborék rebben. S belebök orrával s a ragyogó napban a lengő buborék azonnal szétpattan. A szappanbuborék száll, száll a magasba s színarany-színben ég, ahogy fújja Marosa. Szagos rét alatta, kéklő ég fölötte. S minden gömb szétoszlik fénylő tündökölve. Ölbey Irén Úttörőposta Az Ifivezetők III. Országos Parlamentjéről, a kisvárdai úttörők sikeréről, és néhány megyei táborról számolunk be röviden e heti postánkban. Horváth László ifivezető levelében a következőket írta: „Baranya megyében rendezték meg június 24—28-ig az Ifivezetők III. Országos Parlamentjét. A Szabolcs- Szatmár megyei KTSZ-tag úttörővezetőket tizenkét ifivezető képviselte. A Sikondán megtartott nyítóműsorban a küldöttek megyéjüket, munkájukat mutatták be. Másnap tanácskozás következett. Pécsett került sof a plenáris ülésre, melyen Szabó Ferenc, az Országos Úttörőtanács elnöke elemezte az eddigi munkánkat és vázolta a feladatainkat. A következő napokban szekció üléseken vitattuk meg a parlament anyagát. A szekciók a következő témákkal foglalkoztak: a KISZmegbizatással, a KlSZ-tagság- ra való felkészítéssel, az ifivezetők és az úttörővezetők együttműködéséről, az ifivezetők képzéséről és arról, ki a teljes értékű úttörővezető. hangzottak itthoni hasznosításáról.” A kisvárdai 4-es számú általános iskola úttörőcsapata első helyezést ért el a Megyei Úttörő Szemlén, ök képviselték Szabolcs-Szatmár megyét az idei, Szentendrén megrendezett Országos Üttörő Honvédelmi Szemlén. Az országos verseny június 25—július 1-ig tartott. A hét nap programjában egész napos menetverseny, sportnap, menetdalverseny, lövészet, honvédelmi verseny, szellemi vetélkedő és játékok szerepeltek. A megyét képviselő pajtások elnyerték a „Kiváló harci brigád” címet. A különböző versenyszámokban elért kimagasló teljesítményükről tanúskodik a jutalmul kapott három oklevél, egy négyszemélyes sátorfelszerelés, két futball- és egy kézilabda-, tollaslabda-felszerelések, társasjátékok. A jutalmakat és az ajándéktárgyakat a fegyveres testületek képviselői adták át a fiataloknak. Utazásunkról, elhelyezésünkről, étkezésükről a hadsereg gondoskodott. Megyénk küldöttei minden szekció munkájában részt vettek. A záró, plenáris ülésen a szekciók beszámoltak munkájukról, mely alapján a parlament „útravalót” készített. Ez tartalmazza az ifivezetők egységes fogadalomtételét, az öt éve dolgozó ifik részére alapított jelvény tervezetét, az úttörőcsapatok és az ifivezetői klubok feladatát, munkamódszerét, s segít eligazodni a hagyományok rendszerében. „Útravalót” eljutatják a KLSZ-szervezetek- hez és az úttörőcsapatokhoz. Utolsó este az ifivezetők báljával fejeződött be, a tartalmas, színvonalas rendezvény. Reméljük ez a parlament is elősegítette munkánk javítását. Feladataink közül a legfontosabb van még hátra: a csapatoknak, az ifitársaiknak és az úttörőknek beszámolunk a parlamenten végzett munkáról és az ott elTábori hírek Július 13—22-ig tart a fizikai dolgozók gyermekeinek tábora a Sóstón. A gyermekek most végezték el a nyolcadik osztályt, s felvételt nyertek valamely középiskolába. A tíznapos táborban felkészítik őket a KISZ és az ifivezetői munkára, valamint tíz órában matematikából, magyarból és oroszból továbbképzés van. A tábort a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a megyei úttörő elnökség szervezte. ★ Július 25—augusztus 3-ig őrsvezetóképző tábor nyitja meg kapuit a Sóstón, augusztus 6—14-ig pedig a kisdobos őrsvezetők képzését tartják meg. Tíz nap után úttörő honvédelmi táborozok veszik birtokukba a Sóstót. Nyári foglalkozás L/ gyerekeknek Könyv, játék, tanulás Á bűvös üvegcserép Itt a nyár és az embernek minduntalan az évszak— Látod, ez itt Csipkerózsika vára — mondta mosolyogva a csillogó üvegcserép a kertben játszadozó kislánynak. — A virágoskert közepén áll. Élénkzöld színben pompázik , és sűrű tövis borítja. A sok-sok kisebb- nagyobb ablaka zárva van, mindegyiken leeresztett zöld redőny. Mély csend honol, mert még mindönki alszik a várban. — Öh, mondd, mikor ébredsz már fel, kicsi Csipkerózsika — kérdezte a gerle, csőrével kopogtatva a zöld redőnyökön. — Öh, mikor jön már meg az aranyhajú Napherceg napsugár kocsiján, hogy felébressze mély álmából a várkisasszonyt, — dalolta a rigó. Hirtelen egyre közelebbről hallatszott valamiféle csen- gés-bongás. — Látod, ez ő, az Aranyhajú Nap herceg közeledik. Nézd milyen iramban száguld, hogy mielőbb ideérjen a várhoz. Arany kardijával vágja 'maga előtt az utat, hogy minél előbb megérkezzen és bekopogjon a zöld redőnyökön. És Íme,' mintegy parancsszóra megtörtént a várva-várt csoda. Egymás után tárulnak ki a vár ablakai. — Itt van már a május? — kérdi a Rőzsakirály, kihajolva az ablakon. Bizony-bizony — helyesel a Rózsakirálynő, kitekintve egy másik ablakon. És egymás után nyílnak ki a vár ablakai, ébren vannak már a Rózsalovagok és Udvarhölgyek. A Rózsavár udvari bolondja is talpon van és bohóckodásával szórakoztatja a vár népét. A Rózsavár szakácsa sem tétlen. Végül ébredezik mély álmából Csipkerózsika is. És a vár toronyablakából elődugja rózsaszirmokkal ékesített fejecskéjét. Kedvesen mosolyogva köszönti lovagját: — Légy üdvözölve Aranyhajú Naphercegem, tudtam, hogy ismét eljössz és felkeltesz álmomból. — Éljen — turbékolják boldogan a gerlék. — Hurrá — dalolják a rigók. Egy szempillantás alatt, mintegy varázsszóra, virág- baborult a rózsabokor. Szlovákból fordította: Dr. Papp Sándorné kai járó és már természetesnek tűnő pihenési, kulturálódási és szórakozási lehetőségek jutnak eszébe. Miután a nyár mindenkié, így tehát a gyerekekét, a kisdiákokét is, érdemes felfigyelni nyári programjukra. A megyei könyvtár, szervezésében a gyermekek számára szép nyári műsorokat állítottak össze. Ez az akció a megye fiókkönyvtáraival karöltve s azokkal összhangban történik, de a szervező szétep a megyei könyvtárnak marad. Horváth Gabriella igazgatónővel és Bory Zsolt főkönyvtárossal beszélgetve elmondták, hogy július 17-én olvasótábor nyílik általános iskolai diákok számára a Tisza-parton Tivadarnál. A tábor vezetője Balázsi Zoltánná szakreferens lesz. Célja: az olvasás megszerettetése és a diákkönyvtárosok képzése. A „Garabonciások” nevű budapesti együttes igen hasznos és értékes programsorozattal lepi meg megyénk fal- vait. A csoportban megtalálható a pedagógus, a könyvtáros, a bábjátékíró, óvónő, muzeológus, akik teljesen önzetlen módon, társadalmi munkában nyújtják az érdekes, szellemet ébresztgető előadásokat az elhanyagoltabb körzetek Iskolásainak. Havonta szombaton és vasárnap szerepelnek előre megszervezetten a tanulmányi időben és a vakációban egyaránt. Legközelebb július 20-án látogatnak. Vaja községbe. Nagyon aktív munkát végez a könyvtár gyermekrészlege. Egy hónapban több alkalommal alsósoknak és felsősöknek diafilmvetítéssel egybekötött foglalkozásokat tart. Vezetője Czirják Jánosné közölte, hogy a gyermekek roppant könnyed módon játékos formában ismerhetik meg saját irodalmukat, dalokat tanulhatnak meg. vetélkedhetnek, prózát mondhatnak, és a legügyesebbeket jutalmazzák. A felnőttek számára az Olvasó Munkásért nevű mozgalom indult meg. A könyv, a kultúra és pedagógia — igen fontos helyet érdemelt ki a szünidei hétköznapok sorában. Ki kell használni minden alkalmat, eshetőséget a gyerekeknek, de a felnőttek kulturálódási vágyának kielégítéséhez. B. Bt