Kelet-Magyarország, 1974. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-31 / 177. szám
1 táti é Í97l. fÖÍHift Ml'SZERKESZTI: Dr. Széliért Gyuláné LÉGYFOGÓ _ Csak nyugodtan fiúk, az idén sem lehet légyfogót kopni... . (Kiss Ernő rajza) Szerkesztői üzenetek POSTABONTÁS A panaszok között nein ritkák a birtokhábórítási ügyek. Mint például: a gyümölcsfa ága áthajlik a szomszéd telkére és azt « árnyékolja; más telkére néző ablakot nem az előírások szerint, nem a megfelelő magasságban helyezték el; a melléképületet, istállót védőtávolságon belül építették és lehetne tovább sorolni az eseteket, de nem ez a célunk. Helyette — csak úgy név és színhely megjelölése nélkül — néhány gondolatot szeretnénk elmondani a bírtokháborftási ügyek következményeiről Mert hogy is kezdődik? Valaki szabálytalanságot követ el, először csak csendes 'figyelmeztetéssel adják a szomszédok egymás tűm. tára, hogy mi sérti őket, - majd megpróbálnak államigazgatási úton igazságot keresni, vagy írnak a sajtónak, a rádiónak, súlyos esetekben pedig a bírósághoz fordulnak. rta ilyen levelet kapunk és a kérés jogos, a tanácsi szervek segítségével közbenjárásunk mindig eredményes, s már örülünk az ügy győzelmének, amikor tudomásunkra jut: míg az ügy a hivatalos utat járta, a szomszédok között megromlott a viszonv, kihékít- héfetlenek. Mindennek el- lnondiák egymást, naponta keserítik meg egymás életét. rombolják egymás idegéit. olykor tettlegességig fa üli a veszekedés. Mindez elkerülhető lett volna, ha az együttélés írott szabályait mindenki tudomásul veszi, vágj7 ha ez nem ismert előttük, óva- tosságból — az említett kellemetlenségek elkerülése érdekében — időben tanácsot, szakvéleményt kérnek, például a községi tanácstól. De ha valaki fnégsem etí tette, hibát követett el, lássa be és iéyékezzék jóvátenni, s tekintet nélkül arra, hogy ki kezdte a „háborúságot”, mindkét fél próbálja meg abbahagyni az ellenségeskedést. a perlekedést. Hiszen az ügy teljes győzelmét. a panasz megnvngta- tó elintézését — a hivatalos részén túlmenően — számunkra is ez, jelentené. Éhhez viszont a bíróság, va?rv a sajtó iószán^éka. segítsége nem elegendő. CSALÁDI PÓTLÉK Mostanában több olvasónk is kérte levelében, hogy tájékoztassuk a Minisztertanács 3I/1973. számú rendeletéről, amely 1974. június hó l-én lépett életbe. E rendelet szerint 1974, június 1-től ugyanis emelni kellett a kétgyermekes dolgozók, valamint a tsz-tagok családi pótlékának összegét. A továbbiakban a munkaviszonyban álló dolgozók részére két gyermek után havi 600 Ft családi pótlék jár. A három vagy több gyermek utáni családi pótlék összege változatlan maradt- A termelőszövetkezeti tagok két gyermek után havi 500 Ft családi pótlékra jogosultak, míg három vagy több gyermek után itt is változatlan a segély összege. Azok a dolgozók, akik azon a címen részesülnek égv gyermek után családi pótlékban, hogv jogosultságuk korábban két vagv több gyermek után állott fenn, havi 300 Ft, míg az é címen jogosult termelőszövetkezeti tasok havi 260 Ft családi pótlékban részesülnek egv gvermek után. Az egvedülálló dolgozók, akik egv gyermeket tartanak el. tünhio i-től havi 300 Ft családi pótlékra jogosultak. akik két gyermeket tartanak el változatlanul 6411 Ft családi nótiékot kannak Az egvedülálló termeiőszö vetkezeti tagoknál változatlan a családi oótiék összege egv gverm°k után 270 Ft ké+ a vermek után 540 Ft. Az egvedü'á'ló dolgozókká1 azonos összegű családi pótlékban részesülnek azok is. akik egy vagy két beteg gyermeket tartanak el. Miért nem lehet kapni az évtizedek óta jól bevált légyfogópapírt? — kérdezi Tábor Gábor, Nyíregyháza, Munkás utca 27- szám alatti olvasónk és levelét azzal folytatja: modern lakásokban talán már nem esztétikus a papír légyfogó, de konyhában, mellékhelyiségekben még mindig megfelel, és főként, mert olcsó a jelenleg kapható Unitbx, ChemotpS stb. légyirtőkkal szembén. Ifj. Rigán Sándor tisza- szälkäi, Ényédi Péterhé ke- mecsei, özv.. Pápai Gyuláné nyírcsaholyi, Mészáros György nyíregyházi, Novák Istvánná anarcsi és Fodor István papi lakosoknak levélben válaszoltunk. Dicsó Béla mándoki, Kormány Gáborné hagyhalászi, ]?ragonya Béláné újdombrá- di, Kapal Istvánná búji, Ancsák Istvánná nyíregyházi, Lórin ez Sándor nyíregyházi, ifj. Hadházi István nyírbátori, Fodor József csengeri, Pataki Emma nyírkátai, id. Varga Károly nagyari, Cseh Lászlóné csarodai, Tóth Sándor ópályi, Zám László papi, Kun Gyula sóstógyógyfürdői, özv. Kompár T. Károlyné sönkádi olvasóink ügyében az illetékesek segítségét kértük. Dálnoky .Sándor tiszakere- esertyi lakos kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Kérjük Rezes Jánosné mátészalkai olvasónkat, írja meg pontos címét, hogy ügyével érdemben foglalkozhassunk. Sepa János Demecser, Iskola utcai lakos bejelentése alapján a TITÄSZ kisvárdai kirendeltsége többszöri méréssel megállapította, hogy az utcában az áram feszültségének csökkenése a 10 százalékot. riétn haladja még, s ez megengedett. A kirendeltség azonban .továbbra is figyelemmel kíséri az Iskola utca feszültségviszonyait, s ha problémát találnák, úgy javasolni foaiá'c az utcai kis- fésztiltségü - hálózat rekonstrukcióiát. i'letve a vezetékek kicserélését. aác. Szitha Miklósné nyíregyházi olvasónk a közelmúltban szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében ázt kérdezte: hová fordulhat orvosi segítségért a kismama, ha rosszul érzi magát, s ez a rosszullét nem függ össze a terhességével? Olvasónk érdeklődésére az adott okot, hogy amikor rokonságában egy ilyén eset előfordult, a kismamát az SZTK nőgvó- gyászatáról a kórházba, majd onnan a körzeti orvosához küldték. A kérdésre a meKÁBELFEKTETÉS Június 5-én a Fórum rovatban „Elpusztult fű” címmel közölt cikkel kapcsolatosan közöljük, hogy a váfos közvilágításinak korszerűsítése kapcsán számos területén került sor kábelfektetésre, ami zöldövezet, járda, esetleg útburkolat megbontásával járt. A didiben Szereplő munkák elkezdése előtt félmérés készült a kényszerű rongálásokról, s a városi tanács műszaki osztálya vállalta, hogy a károk helyreállítását a kertészeti' vállalattal terhűnkre elvégeztetik. Megjegyzésünk; a Városi Tanács VB Műszaki Osztálya július 9-én kelt levelében közölte, hogy a Dózsa György utcai zöldsáv helyreállítását a Kertészeti és Parképítő Vállalatnál megrendelték. MINDEN MÁSODIK „Minden második ég” címmel megjeleni — szintén a vállalatunkat érintő cikkre közöljük hogy a Toldi utcai közvilágítási lámpákat megvizsgáltuk s a bejelentés napján a hibás égőket kicseréltük. Saiiios naay gondot. ókoz a Toldi utcai közvilágítás zavartalan üzemeltetésénél az. hogy felelőtlen személyek szándékosan roneáüák a lámpatesteket. az égőket kővel kiütik. Több esetben előfordult. hőgy a közvilágítási biztosító szerelvényeket is meggyei tanács vb egészségügyi osztályától kaptunk felvilágosítást, s mivel olvasónk pontos címét nem közölte, ezúton szeretnénk tájékoztatni. Mindén hevénv lázas megbetegedés esetén legelőször a körzeti orvost kell felkeresni, aki vizsgálata alapján a megfelelő gyógyszereket felírja, illetve szükség esetén kiegészítő szakvizsgálatot kér a szakrendelésektől. Ha történetesen terhes nőről van szó, akkor is legelőször a körzeti orvosához kell fordulnia. A terhéstánácsadáSra csupán a terhességgel kapcsolatos problémák tartoznak. A terhestanácsadás szakorvosa csak a terhességgel kapcsolatos veszélyállapotok vagy szövődmények esetén tartja megfigyelés, illetve gyógykezelés alatt a terhes mámákat. Nyíregyházi lakos esetében táppénzen is tartja a terheseket. Nyíregyházán általában naponta két alkalommal rendelnek a körZeti orvosok, illetve egyes körzetekben egy rendelőben párhuzamosan két körzet lakosait látják el. Ilyen körzetekben de. 8-tól 12-ig és délután 2-től 6-ig tart a rendelési idő, tehát sürgős esetben a nappal nyolc órájában orvosi ellátásban részésülhetnek a betegek. Feka Bertalan mátyusi olvasónk az építési kölcsönt megkapja — kaptuk a tájékoztatást az OTP megyei igazgatóságától. Lakatos István ököritófül- pösi lakos a gyermekgondozási segélyt visszamenőleg is megkapta, úgyszintén .Major Aiidrásné ‘sóstógyógyfürdői olvasónk is az árvaellátás összegét;’ Pleha Páíné több petneházi lakos nevében közölt panaszára a Baktalórántházi ÁFÉSZ elnöke közölte, hogy az elhullott näposlibäk árát visszafizették a károsultaknak. Az elhullás nemcsak Petneházán történt, hanem a szövetkezet területéhez tartozó összes községben, ezért a kártalanítás hosszabb időt vett igénybe. mert valamennyi vásárló esetében fel kellett mérni a kárt, ugyanis a szövetkezet csak azután fordulhat í-éklamációVal szállító partneréhez. rongálták, a biztosító betéteket kivették a kábelszek- rényből. Ez pedig rendkívül súlyos életveszélyt jelenthet bárki számára. Énnek megszüntetése és a közvilágítás zavartalanságának az érdekében 'vállalatunk a lakosság segítségét kéri. különösén a garázda személyek leleplezéséhez. TITÁSZ Vállalat Nyíregyházi Üzemigazgatósága POSTA A Kelet-Magyarórszág június 12-i számában ..Péntek helyett hétfőn” címmel megjelent észrevételre közöljük, hogy a postán is bevezetett munkaidőcsökkentés miatt a postavezérigazgatóság utasítása szerint a pénteken felvett ajánlott küldemények és postautalványok hétfőn kerülnek kézbesítésre, kivéve s munkabér jellegű utalványokat. ..Hogy miért a közönséges levelet kézbesítik” — a levélírónak erre a kérdésére elmondtuk, hogy a levélnek hírközlő .tájékoztató jellege van. sokkal több emhert érint és annak tartalma miatt, késedelmes kézbesítés e«°tén az egyéneknek sokkal több erkölcsi és smvági kára származhatna mini a sokkal kisebb csoportot érintő meghatározóit jellegű utalványok esetében. Debreceni Postaigazgatóság SZEMÉTTELEP? Kis túlzással szeméttelepnek is lehetne nevezni a Simái üt és az Orgona utca közötti útszakaszt. Ügy tudom, korábban már történt intézkédés a KÖJÁL részéről ennek megszüntetésére. De a jelenlegi állapot újabb és hathatósabb intézkedést sürget, elsősorban közegészség- ügy:, de nem utolsósorban esztétikai szempontból is — teszi szóvá Szegedi Sándor Nyíregyháza, Orgona utca 8. szám alatti lakos. PIHENŐPAD Örömmel vettük, hogy a Nyír. fa téri autóbuszmegállóknál pihenőpadokat helyeztek el a közelmúltban. Kár, hogy a Jókai téri autóbusz-pályaudvarra egyetlen sem került, pedig ott is Ugyancsak Sokan várakoznak. Nem egyszer idős emberek, betegek és kisgyermekes anyák, akik szívesen leülnének, de hová? Most legfeljebb az útszegélybe vagy a fűre. És még egy: aki a pályaudvarin gyakran megfordul, sokszor látja szemetesnek. Ezen is lehetne változtatni, kevesebben dobnák a földre a papírt, az almacsutkát, ha néhány szeméttaroló lenne — javasolja Szekrényes Gyúld- né nyíregyházi olvasónk, s ehhez a témához kapcsolódik az a kérés is, mely szerint: pihenőpadot kérnek a Makarenkő és az Arany János utca sarkán levő autóbusz-megállóban várakozó idős emberek is. fénykép Ez év május 15-én a Nyíre egyházi Fótó-Műanyag ipari Szövetkezet baktalórántházi fényképészrészlegének munkatársa két gyermekünkről felvételt készített- A nyersképeket bemutatta, a további rendelést felvette, mi 120 forintot kifiátettünk, de a képek azóta sem készültek el. Sajnos, többen jártunk Így a községben, s egy hónap óta felénk sem néz aj említett részleg dolgozója — panaszolja Kovács Lászlóné Vaja, Ady utca 2. szám alatti lakos. GARNITÚRA * Még 1973. július 20-án súroltuk azt a Mohács-garnitúrát, amelyet alig használtunk, de már rengeteg bosszúságot okozott. Rövid használat után ugyanis a re- kamié használhatatlanná vált. A Bútorértékesítő Vállalat jegyzőkönyvbe is foglalta, hogy a rekami'ét ki kell cserélni. Azóta cseré helyett már csak javítást ígérnek. Egy év elteltével jó lenné végre tudni a re- kámié sorsát! Ezt kérdezem a garnitúra készítőjétől, a Mohácsi Szék és Kárpit Ipari Vállalattól és a Bútorértékesítő Vállalat garanciális részlégétől — panaszolja Korsós Imréné Mátészalka, Kodály Zoltán út 11. szám alatti lakos. SZŰKÖS HELYEN A közelmúltban többször foglalkozott a Kelet- Magyarország a nyíregyházi városközoont üzleteinek áthelyezésével. Sok jó változtatásról adtak hírt. de — szerintem —* egv közkedvelt boltról megfeledkezhettek az illetékesek. Ez pedig a Zrínvi Ilona utcai „finom falatok boltja”. Ehhez hasonló szeszmentes üzletet más városokban sokkal többet találunk. A nyíregyházi nélda is mutatis: eredeti forgalmának többszörösét bónyoh'tia le szűkös helyen, s az áruház átadása után ez még nöyekedni fog. Éppen ezért egy alkalmasabb, nagyobb helyiségbe kellene költöztetni, végleges helyre a mostani közelében, s erre az áruházavatás után az általános költöztetésnél lehetőség nyílna. A jelenlegi hely alkalmas lenne bármilyen — kisebb forgalmú — üzlet céljára, tehát a vállalatok és a vásárlók nem károsodnának, viszont a kiszolgálás, a raktározás ebben a kedvelt üzletben is megfelelő színvonalú leheb» ne. (M- S.) . ... ....■ • • JOGÁSZUNK ÍRJA: A méhészek védelméről Több méhész aláírással kapott szerkesztőségünk levelet, melyben előadják, hogy eí év kora tavaszán a méhészetükhöz nem messze levő termelőszövetkezetben cserebogár ellep porzást hajtottak végre Wofatox-szal. A porzás idején szél fújt, emiatt a porzószer a szomszédos gyümölcsfákat is ellepte, amelyek akkor virágoztak. Olvasóink ugyanazon délutáni órákban észlelték a méhek tömeges elhullását ezt nyombari' bejelentették a városi főállatorvosnak, majd á következő napón a városi növény véd élmi felügyelőnek, akik megjelentek a telephelyükön is, észlelték a tömeges elhullást, megtörtént a kár felmérése is, ezen részt vett a méh-egészségügyi felügyelő. Az Országos Állategészségügyi Intézet a vizsgálata alapján megállapította, hogy az elhullást a Wofátox permetezőszer okozta. Olvasóinknak a kára a felvett előzetes becslés szerint több, mint 50 ezer forint. Káruk megtérítése érdekében a tsz-hez fordultak, azonban az nem hajlandó megtéríteni a kárukat, azzal az indoklással, hogy a vegyszeres növényvédelem időpontját az elsőfokú növényvédelmi szakigazgatási szervnél ők bejelentették, a hatóságnak lett volna kötelessége értesíteni erről a tényről a méhészeket, hegy azök kéllő védekezés érdekében a szükséges intézkedéseket megtegyék. Nem vitás az sem, hogy a szakigazgatási szerv nem tett élegét a 43/1968/XII. 6. MÉM. számú rendelet 49—50 J-Siban foglalt előírásnak, és elmulasztotta a méhészek értesítését azzal az indokolással, hogy nincs még olyan gyümölcsfa, amelynek virágzása megindult, így a porzás a máhekre nem lesz veszélyes. Mindezek ellenére kártérítést nem hajlandó fizetni a Szakigazgatási szerv azzal az indoklással, hogy a kárért a termelőszövetkezet a felelős. Olvasóink kérdése at. hogy követelésükké! ki ellen kell fordulni. 4s milyen mértékű lehet az 6 kárigényük? A méhekre veszélyes növényvédőízerrel való permetezés fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül, éppen ezért á bekövétkezétt kárért a termelőszöketkézét felelősséggé! tár tózik. A Polgári TöfvénvkÖnvv 345. §-a előírja högy aki foko. zött veszéllyel iáró tevékenységet folytat, köteles áZ ebből eredő kárt megtéríteni. E felelősségnek szerződésben történő korlátozása. vagy kizárása semmis. Csak abban az esetben mente sül a felelősség alól. l a bizonyítja, hogy a kár! olyan elháríthatatlan ok idézte elő. amely a fokozott veszéllyel járó tévé kenvséa körén kívül esik. Ilyen körülmények között a termelőszövetkezet nem mentesül a felelősség alól arra való hivatkozással* hogy a szák- igazgatási szervnek bejelentette az erős méreggel való permetezést, meg kellett vóloa győződnie arról, hogy a méhészek értesítése megtörtént-é. és ha a szakigazgatási szerv ezt elrtiu- lasztotta. a termelőszövetkezetnek kellett voin° értesítenie a méhészedet a Dermeíezés időpontiáról. Mint fentehb említettük, csak abban az esetben mentesülne a tsz. ha a kárt elháríthatatlan külső ok idézte volna elő amely a tévékenVségi körén kívül esik, az adott esetben érről nein lehet szó. Kitűnik a levélből az is. hógv hasonló vita a termelőszövetkezet és a méhészek között máskor is volt, a tsz tudott arról, hogy körzetében nagyarányú méhészeti tevékenységet folytatnak ígv fokozottabb kötelessége lett völna maximálisan gondoskodni a megfelelő óvintézkedésekről. Olvasóinknak' az esetleges oerben igazolni kell azt. hogy a kárelhárítás érdekében a megfelelő szakmai intézkedéseket megtették, a méhék gyógyszert kaptak, és cukorral etették őket stb.. hogy ezzel az elhullás fokozódását megakadályozzák. Dr. Juhász Barnabás A.x illetékes Tálaszol