Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

' xtßfe-WKefmjitszAis - wmerimmasBir*- ' A sztori elmarad.. A szőke építőgépészlány Középtermetű, szőke lány, építőgépész szaktechnikus. Egy nő azok közül, akik mun­kahelyül az építőipart választották. Tóth Mária meglepően szerény, fegyelmezett. — Ne gondolja, hogy mindenáron ezt akartam. Tudom, illene ide egy sztori, hogy már gyermekkoromban is erre gondoltam, de.„ Őszinte vagyok: véletlenül sikerült így. Ami­kor a gimnáziumot Vásárosnaményban befe­jeztem, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemre jelentkeztem. Alkalmazott mate­matika szakra. Még másodiknak is a Budapesti Műszaki Egyetem villamosipari karát jelöltem meg. Helyhiány miatt nem vettek fel. Debre­cenbe, az akkori felsőfokú építőgépészeti technikumba irányítottak. Most Ybl Miklós Műszaki Főiskola. így lettem építőgépész szak- technikus... „Nem bánod meg...” t — Mi volt mégis a döntő a választásnál? — Apám egyszerű tsz-tag Oicsván. Bizto­san tanult volna, de kilencen voltak testvérek. Tudja, hogy volt ez akkoriban. Különösen fa­lun. De ő még most is minden után érdeklődő természetű ember. Földrajzban, történelemben például még most is jó vitapartner, a politi­kában is járatos. Engem kezdetben elsősorban a matematika érdekelt. Részt vettem országos versenyeken is. — Az építőiparban — különösén ebben a munkakörben — erre is nagy szükség van. — Természetesen. Hogy végül is így hatá­roztam, arról elsősorban talán a bátyám győ- zött meg. — Első munkahelye a KEMÉV? — Igen. Persze, előbb másutt is érdeklőd­tem, de csak — esetleg — főgépészként alkal­maztak volna. Valamelyik távoli munkahelyen. Akkor egy kicsit elkedvetlenedtem. Itt a' KEMÉV-nél is építészként alkalmaztak. A mű­szaki osztályop, előkészítőnek. Remélem, meg vannak velem elégedve. — Úgy tudom, igen. — Én érzem, hogy tovább kell tanulnom. Igaz, hogy az iskolában sokat foglalkoztunk az építészettel — ennek hasznát is veszem —, de az építészet az nem építőgépészet. A „fellépés“ — Van-e lehetőség a továbbtanulásra? — Februárban kezdődik egy továbbképző tanfolyam Debrecenben. A vállalatnál is aján­lották. Ott megszerezhetem az építőgépész üzemmérnöki diplomát. Egyébként rendszere­sen ellátogatok az MTESZ-ben rendezett tu­dományos-műszaki előadásokra is. — Tulajdonképpen mit csinál egy előké­szítő ? — Eléggé sokrétű a munka. Felül kell vizsgálni a terveket, észrevételezni, és szük­ség szerint egyeztetni. Például kivitelezhető-e? Felderíteni az esetleges hibákat, pontatlansá­gokat, ellenőrizni az anyagszükségletet, továb­bítani a megrendelést az illetékes osztálynak. S végül megkötjük a szerződést. Akad munka a helyszínen is, hiszen meg kell győződni, al­kalmas-e a terület beépítésre, vagy elvégzik az előírt módosításokat. — Milyen munkákon dolgozott már? — Ez csoportmunka. Csak egy-két kivétel akad a kisebbek közül. Például aszfaltburko­lat terveinek ellenőrzése. A nagyobb munká­kon közösen dolgozunk. Ilyenek a mátészalkai MOM. vagy a záhonyi központi kazánház is. — Volt-e már kellemetlensége munka közben ? — Hát... akadt. Nem mennek mindig si­mán a dolgok. Néha vitatkozni is kell az „ügy­felekkel”. Ez pedig nem erős oldalam. Ilyen­kor gondolom, hogy határozottabb fellépésű férfi kellene ebbe a beosztásba... De aztán meg­kísérlem határozottabban fellépni. — Kap hozzá bátorítást? — Igen. Jó a kollektíva. Azért is szeretek itt dolgozni. Még a csoportvezető — Kohári László — is azt mondja ilyenkor: „Majd bele­jön Marika...” Egyszóval tudnak kedvet csi­nálni, ha egy kicsit elkenődik az ember... Sokat tanulni — Mivel tölti szabad idejét? — Színház, mozi. Otthon olvasás, tanulás, rádiózás. Aztán van egy kis társadalmi mun­kám is. Alapszervezeti vezetőségi tag vagyok a KISZ-ben. Tévém még nincs. Ha nézni aka­rom. akkor elmegyek a bátyámékhoz. — Albérlet, vagy...? — Két és fél évig. Aztán a vállalat segít­ségével kaptam egy minigarzont a Vasvári Pál utcában. Harmincháromezret kellett befizetni az OTP-nek. A szüleim is segítettek, meg a vállalattól kértem kölcsön háromezret... Négy­százharminc forintot törlesztek havonta. Ez így, nagyon jó... — További tervei? — Mindenképpen sokat tanulni, mert csak úgy lehet jobban dolgozni, előbbre jutni. Persze nem csak a kereset miatt, mert azzal elégedett vagyok, kétezer-hétszázat kapok. In­kább a magam megelégedésére, hogy többet is adhatok. — Férjhezmenés? — Most még a lakást akarom jobban be­bútorozni. A férjhezmenés nem sürgős, dehát nem lehet azt kiszámítani. Tálán jó lenne egy szakmabeli, hogy több legyen a közös témánk.. A sztori — ezúttal — elmarad. Tóth Árpád A Demecser kincse ^Felutaztam a nővéremhez Budapestre. Megyünk a két cekkerrel a közeli KÖZÉRT- be. Ide jár, ismerik. Látja a vezetőnő, hogy együvé tartozunk. Meg is kérdezi, nagyon ba­rátságosan : — Hány hétig üdült a Balatonon, hogy ilyen jó színe van? Mondom is neki rögtön: — Demecseri tsz-tag vagyok én. Ha iga­zán le akar barnulni, oda jöjjön, kapálni...” ★ , Ezt a történetet Mihalik Sándorné, a de­mecseri Kossuth Termelőszövetkezet Hámán Kató brigádjának egyik tagja mondta el, a me­zőn, egy kis szünetben, amit kértünk. Harmincnyolc fiatalasszonyt, lányt lát­tunk ott kapálni. De amíg megtaláltuk őket.. ! A termelőszövetkezet gépkocsivezetője is el­tévedt. A Keselyős-tagba, ahová aznap jár­tak kendert kapálni, nagyon nehéz dűlőutak vezetnek. A tanyagazda, a brigádvézető mind 99 ...erre tettem az életem...“ E gy szatmári falunyi Rákóczi-tanya Vaja határában. A kis domb, ami a kör­nyező házak fölé emelkedik, még szusszanás- ra sem késztet, de felérve a tetején lévő ház­hoz, körbelátni 350 ember lakhelyét. A ház — körülötte mesebokrok és csudafák — a tele­pülés szíve. Iskola és könyvtár. Azaz mindez így nagyon prózai. Huszonhét esztendő óta sokkal több: kicsit szív és kicsit ész. Péter Sándorné, akit családjával messzi­ről sodort ide az élet, még akkor érkezett, amikor zavar volt a lelkekben, méhkasként élt a régi cselédtelepülés, patvarkodva szólott szomszéd a szomszédhoz, holdnyi föld miatti irigykedés feszegette a vertfalu viskókat. Egy nyugtalan és tanulatlan, mindig megalázott, szabadságot sosem ízlelt népet találtak, akik számára az új élet kezdése egyet jelentett a tenni-nemtudás kínjával. És az asszony, aki először csak egy évre akart maradni, 46-tól máig itt maradt. Itthon, ahogy ma vallja, azok között, akiknek formálásához hozzájárult, mert nem tudott se tétlenkedni, se késleked­ni, amikor kellett. A tanítónőt ma mindenki megállítja az utcán. Az öregebbjét már felnőtt korban 6 ta­nította meg a betűvetésre. A fiatalabbja már mind elibe járt, és ma már azok gyerekei ül­nek a kis tanyai iskola padjaiban. Valahol érezte akkor, amikor odakerült: kevés lesz az, ha csak betűvetésre oktat-szoktat. Mást is akart: belopni a betűt úgy a fejekbe, hogy azok ott ne hagyjanak egy pillanatra sem békét, kö­veteljék a maguk jogát. Tollat ragadott, és könyvet kért. Negyvenhatban, azidőben ami­kor még kevesen gondoltak arra: az iskolá­ban valami olyannak is kell lenni, ami több, mint a tábla, a füzet. Szófukar asszony, ha saját magáról kér­dezik. Pedig volna mit mesélni. Tanított tor­tát sütni, főzött lakodalmakban jó ízeket szok­tató ételt, oktatta a befőzés tudományát be­főttet sosem látott cselédnek. Volt kérvényíró, törvénymagyarázó, ült a dohányosoknál a cso- mózóban, és olvasott fel gyönyörű története­ket. És míg a nebulók fejébe elültette az ábécé varázskertjének betűvirágait, a szülőkben fel­keltette a vágyat, hogy ha először csak szemér­mesen szégyellve, majd mind bátrabban köny­vet kérjenek, vigyenek, vitessenek a pulyával. Egy csendes asszony, aki negyedszázada egy helyben végzi munkáját, ami nem kevés, nem fáradt el. A hajdani kis koldult könyv­tárból letéti lett, majd fiókkönyvtár. Cseré­lődő művekkel, s bár a kötetek száma nem ezernyi, ma már olyan forgalommal, amelyet nem mérhet a statisztika. — Nem hoztam vissza a könyvet, apám elvitte a munkásszállásra... — Édesanyám odaadta a szomszédba, mert olyan jó volt... — Én hoztam vissza, de közben volt... és sorolja a gyerek a könyv illegális vándorút- ját, Maupassant Egy asszony élete című regé­nyének bolyongását házról házra. Vitatják a műveket, szidják a könyvben a bajkeverőt, megsiratják a kihunyt szerel­met, és izgulnak Dumas könyvein. Ha a tévé­ben látnak valamit: ostromolják. És még a múlt télen is kérték: jöjjön este a csomózó- ba és olvasson nekik. Bartha Ferencné, Far­kas Istvánná, ifj. és idős Király Ferencné, Végh Andrásné, Demeter Imre — sorolja las san a neveket, olvasókét, akik már meglett asszonyok, emberek, de továbbvivői annak, amit beléjük palántáit a kopott padokban: a tudás szeretetét. Hogy mi értelme volt? Egy kicsit ez is oka volt, hogy Rákóczi-tanya ma nyugodt, higgadt település. Hatan vannak már, akik egyetemet végeztek. Tucatnyi az érettségizett, a jó szak­munkás, Algyőtől Nyíregyházáig. A tanítvá­nyok között nőttek fel a tsz jó munkásai, a környéken megbecsült emberek. A felsősök, akik a tanyai kollégiumba kerülnek, a nagyon jók közé számítanak. A régi idők emléke vég­képp tovatűnt, s az új és szép porták egy tiszta és szellemileg is letisztult új népet fogadtak be. Péter Sándorné nem is tudná elképzelni, hogy mást és másként is tehetett volna. „Sem­miség, hisz’ ez a dolgom, erre tettem az éle­tem, amikor tanítónak mentem...” Pátosz nél­küli mondat, s ha van ilyen, igazi pedagógus ars poetica. Tudja és érzi, hogy az iskola lassan meg­szűnik, az alsósok is a kollégiumba kerülnek, s közelít felé is a nyugdíj napja. De nem pi­henni akar. Álmodik, hogy az iskolából klub lesz, hogy lesz olvasóhelyiség, hogy akkor csak a könyv lesz a napi munkája, és napi séta a tanyán, hogy elbeszélgessen politikáról, gye­rekről, termésről, családi gondról, adjon taná­csot az orvos helyett, s legyen titokban reg- geliztetője a beszokott gyereknek. Lánya már asszony, tudományos kutató a debreceni könyvtárban. Fia orvos. Útjára bocsátotta őket, hasonlóan sok száz tanyai gyerekhez. Csendesen és észrevétlen élte le élete leg­szebb éveit. S közben talán nem is gondolta: művelt fők sokasága állított neki maradandó emléket. * B. L. másfelé mutatott. Azért, mert ennek a brtgäfl» nak van egy Szabó Andrásné nevű vezetőjefc A fiatalabbaknak Margit néni. Mindent ő tud. Tulajdonképpen megyeszerte Szabó-brigádnals hívják őket. Most nyerték meg az ezüstjei— vényt és — ők mondják — harcba indultak as aranyért Sipos Béla, a területi szövetség titkár» azt mondta, hogy egyszer írni kellene róluk. Harmati László főkertész pedig azt, hogy rit­kán látható ilyen összeforrott, jól szervezett brigád. Asszonybrigád, de van köztük öt idő* férfi is —, mint ezt Szabó Béla elnök — sem­miféle rokona a bjjgádvezető Szabónénak — is elismeri, hogy ez a brigád a tsz valóságos kincse. A hatvan holdról ötszázra növelt ker­tészetnek ők a dolgozói. Most is csak azért kellett utánuk menni a Keselyős-tagba, mert a paprikapalántázást már befejezték, hát egy kicsit besegítenek a növénytermesztésbe. Általában nem bírnak munka nélkül lenni. Ahogy megérkeztünk, Szabóné elrendelte^ hogy „Margitka, és Rózsika menjenek a vizes­kannákért”. Mint kiderült, a két legfiatalabb lány önként vállalja a „vizességet”. Nekik eh­hez nem kell külön vízhordó. Egyébként raj­tuk kívül csak a másik három legfiatalabb asszonynak van egy-egy gyereke. A többiek­nek kettő, három, vagy még több. Itt most csak nyolcvan forint körül k»; resnek. De amikor a saját munkaterületükön, a kertészetben dolgoznak, általában százhú­szat, vagy még többet. Kétezerötszáz forint a megszokott havi fizetés. Persze, meg is kell ezért dolgozni. És a pihenés? A szórakozás? Mondjál^ amikor tavaly elmentek az összes gyerekekkel a hajdúszoboszlói fürdőbe, alig fértek be. Ugyanez a színházban. Ugyanez a helyi kul- túrházban. Pedig összejönnek. Főleg télen,' előadásokra. (Szabóné a nőbizottság elnöke is.) Idén Egerbe készülnek. Azt még nem lát­ták. A sok csevegő asszonyhang közül legin­kább a legfiatalabb, a tizenkilenc éves Lukács Klári, és a leghangadóbb Kerepesi Istvánná és Jónás Miklósné nevére emlékszem. Elmondták: — Szabóné igazságos. Ha valamelyik nő^ nek a gyereke beteg, hazamehet. Ha valaki- | nek családi természetű baja van, otthon ma­radhat. De szólni kell! — Szabóné ezenkívül „ügyvéd” is. Egy­szerűen megkérte brigádja tagjait, hogy „n® * járjanak az irodára”. Ha valakinek panasza, bánata, kérése, kifogása van, mondja el neki. Majd ő kihivat egy gépkocsit a mezőre tízre, amikor a munka már jól megy (erre való. azt mondja), bemegy és elintézi. Eddig mindig, mindent elintézett. Nem is kértek semmi olyasmit, amiben n® a tagnak lett volna igaza. Amikor a tsz megalakult. 1960-ban, még nagyon fiatal volt Szabóné. De kitűnt, hogy ő tudja a leggyorsabban és leghibamenteseb- ben kiszámítani, mennyi a hold, a norma, a napi munka és így tovább. Először csak cso­portvezető lett. Most nyolc éve vezeti ezt az ötven tagú asszonycsapatot — Mindig az öt legjobb munkásunk megy el szülni — panaszkodik tréfásan. Egy brigád tag közbeszól: — És azóta ide csak jöttek. El nem ment a brigádból senki. Mire beszálltunk a járműbe, már minden kapa a földben sercegett Gesztelyi Nagy Zoltán HOZZÁSZÓLÁS AZ EGÉSZSÉGES GYERMEKÉRT Részt vettem a Hazafias Népfront és a megyei egészségügyi szervek által rendezett népesedéspolitikai ankéton. Dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes ismertette ha­zánk népességének alakulását és sok hozzá kapcsolódó problémát, intézkedést. Ez az elő­adás több volt, mint érdekes. Hiszen rólunk volt szó, a jelenünkről és a jövőnkről, gyer­mekeinkről, a meg nem születettekről és a megszületettekről, akiket féltő gond­dal nevelünk, dédelgetünk, akiket minden jó­val szeretnénk ellátni — mindenfajta szá­mítás nélkül (vagy mégsem?). A holnap dol­gozói lesznek ők, akiktől öreg korunk napjai­nak nyugalmát, biztonságát remélhetjük. Kevés a gyerek! Igaz, az utóbbi évek szo­ciális intézkedései, melyeket a párthatároza­tok nyomán államunk tesz a gyermekeket nevelő anyák, családok anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelésére, pozitív hatással voltak a születések számának növekedésére, az is igaz, hogy megyénkben igen jelentős a népszaporulat, háromszorosa az országos át­lagnak, mégis kevés. Ez a tény bizony évtize­dekre előrenézve az eltartók és eltartottak egészséges arányának felborulásához vezet. Nagyon jelentősnek tartom, hogy a népe­sedéspolitikát a maga összetettségében, társa­dalmi beágyazottságában szemléljük. Látnunk kell, hogy a gyerekek számának alakulása nemcsak az anyagiaktól függ értem ezalatt közvetlenül a családoknak juttatott anya­giakat — bár kétségtelenül nagy szerepe van. De nagyon fontos a gyermekek ne­velésének, a szülők nevelési gondjai egy részének átvállalása az iskola — a sokat han­goztatott nevelő iskola által, ahol valóban megkülönböztetett figyelemmel nevelik a sokgyermekes családok gyermekeit, akiket sokszor még „hátrányos helyzetű” jelzővel il­lethetünk. Fontos az emberek tudatának for­málása, művelődési színvonalának emelése, hogy a magasabb áltálános műveltséggel ren­delkező szakmunkás könnyebben sajátít el új munkamódszereket, jobb szervező, okosab­ban él. Ez nagyon sokban érvényes a család belső életének alakításában, szervezésében a gyermekek nevelésében, életszínvonal, kultu­rális szükségletek igénylésében. A felsorolt célok megvalósításáért van tehát szükség az egészségügyi, művelődési és más társadalmi szervek összefogására, együtt­működésére. Ezért tartom jelentősnek, hogy az ankéton az egészségügyiek mellett pedagógu­sok, népművelők és más szervek is részt vettek. Pedagógusok egészségügyi rendezvé­nyen! Néhány évvel ezelőtt elképzelhetet­len volt részvételük — munkaidőben — olyan rendezvényen, melyen nem volt rajta a mű­velődési osztály pecsétje. Nagy eredmény, hogy beláttuk, mennyire szükség van társa­dalmunkban a jelenségek, problémák össze­függéseinek együttes látására. Hogy nincse­nek els'akított, magánakvaló és magáért való dolgok. Nem léphetünk jelentősen előre egy. területen, ha nem fogjuk karon! és visszük előre a láncszerűen beléje akaszkodó, hozzá kapcsolódó többit is. A népesedéspolitikai problémát a jelenlevők mindegyike abból a szempontból igyekezett megközelíteni, ami a hivatása. Én is: milyen feladatokat kell a pe­dagógusoknak, az iskolának vállalni a párt népesedéspolitikai intézkedéseiből, hogy né­pünk továbbfejlődését elősegítsük. Először is lehetőség szerint mindent még kell tenni az előző évben bevezetett oktatási reformok megvalósításáért, ugyanis sok szál­lal kapcsolódik népesedéspolitikánkhoz. Ve­gyük például a tanulók túlterhelésének csök­kentését. Nem volt öncélú. Alig két évvel ezelőtti felmérések szerint a sorozásra kerülő fiúk 30 százaléka szer­vezetileg fejletlen. Sürgősen cselekedni kel­lett. Az ifjúság egészségesebb, harmoniku­sabb terhelése, fejlesztése érdekében vezették be a tananyagcsökkentést, és az ehhez kap­csolódó módszertani változásokat, — aminek megvalósítása nagyon komoly, és nehéz fela­dat — és növelték eggyel a testnevelési órái számát. Fontos feladat a család és iskola kapcso­latának szorosabbra fűzése, melyre soha ner® volt nagyobb szükség, mint napjainkban. Hi­szen az anjmk legnagyobb része dolgozó nő aki gyermekét munkaideje alatt az iskolád bízza. Csak akkor lesz folyamatos és zavar« tálán a gyermek nevelése — és ezt nem lehel eléggé és elégszer hangsúlyozni, ha mind töb­bet tud meg a nevelő és a szülő arról az idő­ről, amit a gyermek nem vele tölt. Csak ak­kor nem maradnak fehér foltok a gyermek nevelésében ha a nevelők tudják, mennyir® képes a szülő, mire építhetnek. ' ' A < v j Kantor Ann*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom