Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

EXXL ÉVFOLYAM. 133. SZÄM ARA! 1 FORINT 1974. JUNTOS 9., VASÄRNAf Szatmár-beregi körkép Jót tett az eső — Gondok a vegyszerrel Aratásra készen a termelőszövetkezetek Tanácskozáson mondták három járás — a mátészal­kai, a fehérgyarmati és a vásárosnaményi — néhány termelőszövetkezetének el. nőkéi milyen az év kezdete. Jakab Gyula, a fábián- házi Kossuth Termelőszövet, kezet: — Kezdtem a vegyszerek hatásával — mondta. — Ez a legfájóbb pontunk, mert náilunk nagyon gyengén ha. tot'.ak a vegyszerek. Talán azért is, mert nem volt karai csapadék. Emiatt a cukorré­pát mégiscsak kapálni kell. Kukoricánkban sok kárt akoztak a fácánok. Kiették a gyenge szálakat. Emiatt a kukorica egy részét újra kel­lett vetni. Őszi kalászosaink körülbelül olyanok, mint ta­valy. A májusi esők mindent rendbehoztak. Nagyon szépek a kalászosok. A betakarításra felkészültünk, akár azonnal is teljes erővel kezdhetjük az Tóth Elek, az ópályl Kos. strth Termelőszövetkezet el. rvöke így foglalta össze a je­lenlegi helyzetet: — Ősz} kalászosaink na­gyon gyengék voltak, külö­nösen a homokon. Már-már azt hittük, hogy mindennek befellegzett Egyes táblákat ki akartunk szántani, hogy legalább kukoricával bevet­hessük. De az eső úgy rend. behozta a kalászosokat hogy rájuk se ismerünk. Olyan termésünk azonban, mint ta. valy, most nem lesz. Tíz­tizenöt százalékkal kevesebb, re számítunk. Az aratásra mi is készen állunk, ha nem is teljes kapacitással, de nagy erőkkel akár azonnal is kezd­hetnénk. A tavasziak elég jók. Nálunk újravetés nem volt De a vegyszerek hatása nálunk is gyenge. A növény- ápolás nagyon jól megy. Berki Zoltán, a nagysze­kerest Egyesült Erő Terme­lőszövetkezet elnöke: — Megközelítően se lesz annyi gabonánk, mint ta­valy. Ritkák a vetések, emi­att 10—20 százalékkal keve. sebb termésre számítunk, mint amennyit tavaly beta­karítottunk. A napraforgónk és a cukorrépánk egyenlet­lenül kelt. A kukoricánk elég jó. Az aratást azonnal is kezdhetjük, mert minden kombájnunk készen áll. Oly­annyira kész minden gépja­vítás, hogy a szerelők ka­pálni járnak a határba. — A mi termelőszövetke­zetünk kicsi. Mit is mond­jak róla? — kezdte Juhász Imre, a panyolai Szikra Tsz elnöke. — Az ősziek nem adnak annyit, mint tavaly, de az aratásra készen ál­lunk. Minden kombájnunk jó, két új kombájnt nemrég vásároltunk. A tavasziakat időben elvetettük, de a vegyszerek hatása nagyon gyenge volt. Vagy 30 hektár kukoricát ki kellett szántani és újrave'ni, annyira elölte a perlyefű, mert nem hatotta vegyszer. Gyönyörűek viszont az almásaink, sokkal többet ígérnek, mint tavaly. Bajkai Zoltán, a tyukodi Kossuth Termelőszövetkezet elnöke haragos mondattal kezdte a beszámolót. — Azon gondolkodom, hogy beperelem az AGRO- KER-t — mondta. — Annyi­ra minimális a vegyszerek hatasa, hogy belefulladunk a gyomtengerbe. Különösen most, az esők után. Hétszáz. ezer forintot költöttünk vegy­szerekre és mégis kapálni kell a lápon. Szerintem a vegyszerekben van a hiba, nem az időjárásban. Nem megfelelő az összetételük, nincs meg az a hatásfokuk, amelyet az AGROKER hir. det... A gabonáink rendbe­jöttek. A tervet teljesíteni tudjuk, de tíz százalékkal gyengébb termésünk lesz, mint tavaly. Vártuk az esőt. Ezzel jártunk jól. Az esők előtt mindent elvetettünk és most minden növény egyen­letesen fejlődik. — Kicsi a mi gazdasá­gunk, hát keveset beszélek róla — mondotta Bódi San. dor, a szamosta’árfalvi Ady Endre Termelőszövetkezet el­nöke. — Az ősziek szépeik. A lucernát öntöztük. Gyümöl­csöseink 20—25 százalékkal többet ígérnek a tavalyi tér. mésnél. pedig tavaly se pa­naszkodtunk. Szendrei József Befejeződtek az építők napi ünnepségek megyénkben Szabolcs-Szatmár megyé­ben a héten is folytatódtak az építők napja ünnepségei. Pénteken és szombaton is számos helyen került még sor a megemlékezésre, a ki­tüntetések és jutalmak át­adására. Két napon át tar­tottak ünnepségeket a Kelet- magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál. Pén­teken délután a vállalat munkahelyein került sor az ünnepségekre, ahol a kitün­tetések és jutalmak átadá­sára került sor. A szombat délelőtti nyíregyházi, köz­ponti ünnepségen — ahová meghívták a vállalati kiváló brigádok vezetőit, az arany­koszorús szocialista brigádok' vezetőit, a szakma kiváló cí­met nyert kitüntetettjeit is — részt vett Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, Gyuricsku Kál­mán. g vires’ ná rt bízott” titkára. Tóth Kalmán, vál­lalat igazgatója mondott ün­nepi köszöntőt. Ünnepséget tartottak pén­teken délután a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat mun­kahelyein is. Az egyes szá­mú főépítésvezetőség dolgo­zói Ujfehértón. a kettes szá­mú főépítésvezetőség dolgo­zói Vásárosnaményban, míg • hármas számú főépítés­vezetőség dolgozói Kisarban ünnepelték meg az építők napját. A vállalati központ és a géptelep dolgozói a nyíregyházi. Tünde utcai te­lepén emlékeztek meg az építők napjáról. Pénteken délután rendezték meg az építők napja ünnepséget a JTYIRTERV Tanácsi Tervező Irodánál is. Az ünnepségen részt vett Lencsés János, az ÉFÉDOSZ megyebizottságá­nak titkára és dr. Vityi Ti­bor, a megyei tanács vb osz­tályvezető- h elyettese. Megemlékeztek az építők napjáról a Szabolcs-Szatmár megyei KISZÖV-nél is. Ez alkalommal, pénteken dél­után Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke miniszteri kiüntetést adott át. Szombaton délelőtt tartot­ták meg az építők napját a nemrég Kiváló címmel ki­tüntetett Szabolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vál­lalatnál. A központi telepen megtartóit ünnepségre meg­hívták a kitüntetett brigád­tagokat is. Részt vett az ün­nepségen Lencsés János, az ÉFÉDOSZ megyebizottságá­nak titkára. Mészáros Mik­lós, a városi pártbizottság osztályvezetője és Zilahi József, a megyei tanáé« vb osztályvezetője. A megjelen­teket Kiszely János, a vál­lalat szakszervezeti bizottsá­gának titkára köszöntötte majd Jeszenszki István, a vállalat igazgatója kitünteté­seket adott át a dolgozók­nak. A kitüntetettek részére délután a vállalat sóstói üdü­lőjében rendeztek fogadást. Lázár György hazaérkezett Szófiából 1974. június 7-én és 8-án Lázár György, a Miniszter­tanácselnökhelyettese, az Or. szagos Tervhivatal elnöke és Ivan Hiev, a Bolgár Népköz- társaság miniszterelnök-he. lyettese, az állami tervbizott­ság elnöke Szófiában tár­gyalásokat folytattak. A tár­gyalások során áttekintették a kétoldalú gazdasági kap­csolatok időszerű kérdéseit, összegezték az 1976—1980-as időszakra szóló tervegyezte, tésnek a gépiparban, a ko­hászatban és a vegyiparban elért eddigi eredményeit és kijelölték a további felada­todat, valamint jóváhagyták a két ország központi terve­ző szerveinek együttműködé­si programját. Szófiai tartóz­kodása során Lázár György elvtárs meglátogatta az IZOT számítástechnikai-egyesülés egyik gyárát és beszélgetést, folytatott az üzem vezetői, vei. Lázár György, kíséreté szombaton hazaérkezett Szó­fiából. Fogadására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent dr. Hetényi István tervhiva­tali államtitkár, valamint Trombitás Dezső miniszter- helyettes. Jelen volt Sztoco Sztanoev, a Bolgár Népköz­társaság magyarországi nagy. követe is. Szakmunkás]’elöltek ballagása Megyénk gsakmunkásképző intézeteinek csaknem gzáz tantermét öltöztették díszbe, borították el virágokkal a hét végén befe­jeződött tanév utolsó, ünnepélyes napján. Tizenkét szakmunkásképző intézetben eze­ken az utolsó napokon búcsúztátták a végzős harmadéveseket, a legtöbb iskolában pedig június 8-án, szombaton rendezték a balla­gást. Ebben a tanévben csaknem tízezer fia­tal tanult a szakmunkásképző intézetekben.' Közülük mintegy háromezren vettek búcsút az iskolától, hogy az utolsó vakáció után el­foglalják helyüket a munkapadok mellett. Megyénk legnagyobb ilyen iskolájában, a nyíregyházi 110-es szakmunkásképző intézet­ben is szombaton járták körbe utoljára a ter­meket a végzős növendékek. Ebben az isko. Iában idén kilencszázkilencvenhatan szerez­nek szakmunkás-bizonyítványt. Négyszázharminc leendő szakmunkás ballagott a 107-es sz. Mező Imre iskolában. A nyíregyház! 110-es szakmunkásképző Iskolától kilencszáz-kilencvenhat diák búcsúzott. A kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola 3/G osztálya szeretettel kö­szöntötte osztályfőnökét. (Hammel József felvételei) Megnyílt a lipcsei mezőgazdasági kfáiiitás Szombaton délután nyílt meg a lipcsei mezőgazdasági kiállítás, a megnyitón részt vett Willi Stoph, az NDK ál­lamtanácsának elnöke, vala­mint az NSZEP Politikai Bi­zottságának több tagja. Ott voltak a KGST-országok kül­döttei is. A Magyar delegá­ciót Vámsa Jenő mezőgazda­sági és élelmezésügyi minisz­terhelyettes vezette. A kiállításon, amelyre az NDK és a KGST fennállásá- hak negyedszázados évfordu­lója jegyében került sor, 7500 négyzetméter alapterü­letű pavilonban vés*, részt a kilenc KGST-ország, Ma­gyarország ebből az élelmi­szer-gazdasági KGST-pavh* Ionban 530, az erdészeti és faipari pavilonban 240, a gé­pesítési bemutatón 800 négy­zetméternyi alapterületen szerepel. A magyar kiállítók között huszonhat gazdaság, intézmény és vállalat képvü sélteti magát

Next

/
Oldalképek
Tartalom