Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-29 / 150. szám
W ACT? AttÖlSZ ÄÄ 1974. Jűnlus 29. *\ oíéléll Szülők fóruma: Bizonyítvány osztás után Ismét eltelt egy tanév. A közelmúltban újra kézbevették a tanulók és a szülők az iskolai' teljesítményeket dokumentáló bizonyítványokat. Ez így van rendjén, hiszen életünk szükségszerű velejárója, hogy a végzett munka értékelést, minősítést kapjon. A különböző munkahelyeken a dolgozó ember munkájának minősítése ma nagyon sokrétű, változatos módon jut kifejezésre. Így a fizetés, a jutalom, az elismerés, a kitüntetések különböző formái... stb. mind a dolgozó ember tevékenységének különböző minősítései, értékelései. A munkahelyekhez hasonlóan oktatási intézményeinkben a diákok „tanuló emberek”-nek minősíthetők. Munkájuk a tanulás, amellyel felkészülnek arra, hogy majdan képesek legyenek a társadalom számára közvetlenül, vagy közvetve értéket létrehozni, termelni. így a 10 hónapos munka értékelése, annak minősége és minősítése nem lehet közömbös sem a tanulók, sem a szülők, sem az iskola számára. Jelentős előbbrelépést az MSZMP KB 1972. évi júniusi határozata „Az állami oktatás helyzetéről és feladatairól” hozott, melyben határozottan és egyértelműen kerültek megfogalmazásra értékelési rendszerünk hibái, fogyatékosságai. Ennek eredményeként a tanulók értékelésében már az 1972/73 tanévtől néhány változtatásra kerül sor. így: az általános iskola első osztályában az év végi elbírálásnál a továbbhaladás szempontjából a környezetismeret, gyakorlati foglalkozás, ének-zene, testnevelés tárgyakból kapott esetleges elégtelen osztályzat nem jelent évismétlést; az első. osztály hoz hasonlóan az ötödik osztályban sem kapnak a tanulók lezárt osztályzatokat félévkor; ugyancsak nem kapnak lezárt osztályzatokat az egyes újonnan belépő tantárgyakból sem a tanulók félévkor. Az idei tanévben még tovább léptünk, hiszen a szeptemberben életbe lépett új rendtartás megszüntette a félévi értesítőkben és az év végi bizonyítványokban a tanulmányi átlagot. Az új helyzet új gondokat szült. A szülőkkel tanulókkal folytatott beszélgetéseink során arról győződtünk meg, hogy bizonytalanság volt, s esetenként tanácstalanul álltak a gyakorlati tennivalók, lehetőségek között. Ennek tudható be, hogy a tanulók munkavégzésében a kérdéses osztályokban és tantárgyakban néhány helyen lazulás volt tapasztalható, egyesek közülük tantárgyakat, tantárgycsoportokat rövidebb-hosszabb ideig elhanyagoltak, vagy nem vették elég komolyan. Csak folyamatos, meggyőző munkával sikerült elérni a tanulókkal beláttatni, hogy a rendelkezések bevezetése nem azt jelenti, hogy csökkent az ellenőrzés, az értékelés szerepe az iskolákban, hanem éppen ennek ellenkezőjét, azt, hogy az oktató-nevelő munkában az értékelést ellenőrzést az eddiginél sokkal körültekintőbben, rendszeresebben kívánjuk végezni úgy, hogy fejlődésükről, eredményeikről — egész személyiségükről — hitelesebb képet tudjunk adni, mely a szülőknek is biztosabb alapul szolgálhat gyermekük megítélésében. Ezért a tanév során nevelőink a segítségnyújtást, a tanulók támogatását kiemelten fontos feladatként kezelték, s ezt úgy oldották meg, hogy többször adtak lehetőséget a tanulóknak a felelésre, a rövidebb-hosszabb beszámolásokra. A cél tehát nem az volt, hogy több — esetleg rossz — érdemjegyeket szerezzenek a tanulók, hanem az, hogy lehetőséget kapjanak az új tanárral, az új tárgy nyelvezetével való ismerkedésre, szükség esetén a javításra, és így biztonságosabbá, alaposabbá váljék tudásuk. A tanulók teljesítményét i's többféleképpen értékelték: egy-egy kézmozdulattal, arckifejezéssel elismerő vagy rosszalló szóval, szóbeli, írásbeli dicsérettel, elmarasztalással... stb. A többféle értékelés, a tanulmányi átlag megszüntetése egyaránt a folyamatos értékelés fontosságát jelzi valamennyi tárgyból és a sokoldalú képességfejlesztést kívánja szolgálni. Az átlag megszüntetése arra irányul, hogy az átlag egy-két tizeddel való emelése helyett a szabadon levő energiát arra használják fel a tanulók, hogy valamiből az átlagos fölé emelkedjenek, hogy azokból a tárgyakból (tantárgycsoportokból), amelyekhez az átlagosnál jobb érzékkel és képességekkel rendelkeznek, tudjanak kiemelkedőt produkálni. Ezzel párhuzamosan azt is hangsúlyozni kívánjuk, hogy az átlag eltörlése nem menti fel a tanulókat azon kötelezettségük alól, hogy minden tantárgy anyagát a legjobb képességük szerint tanuljanak. A jó tanulásra a folyamatos és rendszeres felkészülésre ebben a tanévben is szükség volt és a jövő években is szükség lesz és ez a tanulók folyamatos kötelessége marad, mert csak így tudnak megfelelni a magasabb követelményeknek. Tehát nem valamiféle „általános könnyítésről”, a „mérce leszállításáról” van szó, hanem arról, hogy az értékelési rendszerünket közelíteni kívánjuk az élethez. Ezt az értékelést kell közös gyakorlattá tenni az iskolában és a szülői házban egyaránt. Ennek megvalósítása érdekében nagyobb figyelmet kell fordítanunk gyermekeink adottságának, tehetségének, képességének megfigyelésére, a jó tulajdonságok fejlesztésére. A bizonyítvány osztás után a megkérdezett tanulók jelentős része a: „Milyen volt a bizonyítványod?” kérdésre még ma is — a tanulmányi átlag eltörlése után — átlaggal válaszolt, 3,5; 4,2; 2,8 stb. Tehát ők maguknak, s a szülők i's csak úgy „megnyugtatásként” — mondták kiszámították az átlagot. Pedig már felismertük hogy az átlag nem sokat mond a gyermekről, hiszen egy jótanuló gyermeknek is lehetnek problémái egyes tantárgyakból, vagy a gyengébb képességű tanuló is lehet egy-egy tárgyból kiemelkedő, s ezt az átlag nem mutatja meg. Ezért akkor járunk jó úton, ha a bizonyítvány kézbevételekor nem a tanulmányi átlag kiszámításán, vagy elhagyásán töprengünk, hanem azt vizsgáljuk meg, hogy gyermekünk milyen tantárgyakból (tantárgycsoportokból) nyújt kiemelkedő teljesítményt, milyen tantárgyakból (tantárgycsoportokból) képes csak átlagos teljesítményt elérni, és milyen tantárgyakból (tantárgycsoportokból) szorul több segítségre, hogy legalább az évfolyama minimális követelményének eleget tudjon tenni. Tapasztalatainkat érdemes összevetni a gyermek egész éven át tartó munkafegyelmével, szorgalmával, magatartásával. Az ilyen elemzés nemcsak egy év munkájának minősítésére ad jó alapot, hanem alkalmas a jövő tanévi feladatok meghatározására is az iskolában és a szülői házban egyaránt, s ha ezt a jövőben sikerül közös gyakorlattá tenni, akkor rövidebb idő alatt érhetjük el, hogy gyermekeinkben a külső értékmérő normák — belső értékmérő normákká alakulnak. Vass Lajosné Vízszintes: 1. Megfejtendő. 0. Görög betű, de karcol, vés is, fedd is. 7. Esetlegesen. 8. Talmi. 9. ... és Petrov, ismert szovjet írópár. 11. Ut, olaszul vagy latinul. 12. Névelővel, konyhaedény. 14. Szavát alig hallani. 16. Megfejtendő, a függ. 15. folytatása (első négyzetben két betű). 18. Alumínium vegyjele. 20. Szemmel érzékel. 21. Ajándékoz. 22. Házikó. 24. össze-vissza kár! 25. Tanít. 27. Kölykez. 28. Tréfa. 29. Igen-igen lent van az alja. Függőleges: 1. Üzlet. 2. Részvénytársaság. 3. Nyit. 4. Puhafém. 5. BÁIL. 6. Zűrzavar, ijedt kavarodás. 10. Reszkető (utolsó négyzetben két betű). 11. Létezik. 13. Azonos mássalhang» Hogyan lehetnék olyan jó focista, mint Flóri bácsi volt? Mikor tetszett először játszani? Melyik lábbal kell többet gyakorolni? — ilyen és ehhez hasonló kérdések özönével árasztják el Albert Fróriánt azóta, hogy elbúcsúzott a Ferencvárostól és válogatottól is. Válaszolnia — legalábbis mindenkinek és mindenre — szinte lehetetlen volna, de élménybeszámolókon már többször elmondta az 1967. évi „aranylabdás”, hogy miként lett játékos, kis korában hol hogyan és mennyit focizott, s minek köszönhette sikereit Mi is megkértük, hogy adjon néhány jó tanácsot azoknak a gyerekeknek, akik látták, csodálták, rajongtak érte, no meg azoknak is, akik csak hírből ismerték, de szeretnének olyan jó labdarúgók lenni, mint ő volt — Szüleim elbeszélése szerint már pöttöm koromban a legnagyobb örömöm az volt, ha labdát kaptam ajándékba, s azt válogatás nélkül mindenhol rugdoshattam — mondta a 75-szörös válogatott. — S szándékosan mondtam, hogy mindenhol, mert lehetett az játszótér, udvar, folyosó, vagy akár szoba, boldog voltam, ha a labdát kergethettem. S úgy érzem, a tehetség mellett ez az egyik leglényegesebb alapja annak, hogy valakiből jó játékos legyen. Szeretni kell a labdát, rajongani a futballért, s nem utolsó sorban áldozni érte. Albert Flórián már 12 éves korában, 1953-ban bekerült a Fradi úttörő csapatába, s végigjárta a fautball-iskola minden „osztályát”, tehát fokozatosan lépett egyre előbbre. Hat alkalommal volt úttörő, 17-szer ifjúsági, egyszer B, 12-szer olimpiai, 75-szőr pedig A válogatott. Góljainak száma is bizonyítja kivételes zók. 14. Testrész. 15. Megfejtendő. 17. Nyit. 19. Huzamosan tartózkodó. 21. Nagy tó a Szovjetunióban. 23. Mely személyek? 24. Kinek a tulajdona. 26. Kettőzve dunántúli város. 27. Farkas Miklós. Megfejtendő: Két huszadik századi magyar zeneszerző (vízszintes 1, függőleges 15. és vízszintes 16.). Múlt heti megfejtés: — ARANY — PETŐFI — GÁRDONYI. Könyvjutalmat nyertek: Jónay Mihály Császárszállás, Vincze Anikó Jánkmajtis, Székely Endre Szamosbecs, Bánházi György Encsencs, Turcsik Ottó Nyíregyháza. Megfejtéseket csak levelezőlapon fogadunk el. tehetségét: 350 bajnoki mérkőzésen 257 gólt szerzett, az A válogatottban pedig 31 alkalommal talált a hálóba. — A labdarúgás elsajátításának az ABC-jében az első lépés a technikai elemek megismerése, — folytatja. — A labda kezelése, vezetése, átvétele és továbbítása nem lehet egysíkú. Aki jó focista akar lenni, ügyelnie kell arra, hogy ne legyen egylábas, tehát jobbal és ballal egyaránt jól tudjon bánni a labdával. Ez, a sportág mai fejlettségi fokán különösen fontos, hiszen a gyors játékban, az állandó hullámzásban, a kapu előtti helyzetek alkalmával nincs idő azon tűnődni: milyen kár, hogy bal lábra jött a labda... Mert aki kimondottan jobblábas, ilyenkor bizony sokszor célt téveszt. — Külön „iskola” a fejjáték elsajátítása. Azt, hogy sok gólt sikerült éles fejessel vagy „bólintással” a kapuba juttatnom, a sok gyakorlásnak köszönhetem. Tehát folyamatosan erre is fel kell készülni. — A technika megismerése és elsajátítása mellett később törekedni kell a taktikai variációk begyakorlására, s mindehhez természetesen —■ ugyancsak fokozatosan — meg kell szerezni a szükséges erőt, kondíciót. Ma. amikor a sportorvosi tudomány igen magas színvonalat képvisel, a gyerekek minden jótanácsot megkaphatnak a „doktorbácsiktól”. Ne csak az edzőnek, nekik is fogadjanak szót. — S mindezen túl azt tanácsolhatom : játszani, játszani, és megint csak játszani... Ez a döntő, hogy tehetségből ügyes, kiforrott, a mai követelményeknek megfelelő labdarúgó legyen. Kozák Mihály Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy icipici pó- kocska. olyan kicsi, mint egy pont a mondat végén. Csak a lábai voltak nagyok és kuszák. Ezekkel a lábakkal gyönyörű pókhálót szőtt magának, ez volt a lakása. A pókháló ezüstös szálait magasan, a faágak közé feszítette ki s azután, mint aki jól végezte a dolgát, kiállt a háza kapujába és pipára gyújtott. Arra repült egy aranyos potrohú legyecske nagy, örvendező zümmögéssel: Süt a nap, az arany nap, gyémánt színű a harmat, jaj de gyönyörű az élet, most van jó dolga a légynek, zümizüm. A jókedvű legyecskét a pókocska megszólította: — Hé, szomszéd, ne dalolj csak. Igen unatkozom. Egy kicsit elbeszélgetnénk egymással. Térj be hozzám, cimbora. Megkínállak egy kis finom mézes borral, halló. A legyecske nagy barátja volt a mézes bornak. — Szívesen, — felelte. — Most van egy kis ráérő időm. így került a legyecske a pók hálójába, ott az ezüstös szálak azonnal begubancolták. A pók a légyre ugrott és kiszívta a vérét. S azután a pók újra kiállott a háza kapujába pipázgatva. Arra repült egy csillogő- villogó méhecske nagy bolond zümmögéssel: Jaj de gyönyörű a rét, minden virág táncra lép, a virágból a kis méhek szürcsölik az édes mézet, zimziri zimziri züm. A pókocska a méhecskét is megszólította:^ — Drága egy szorgalmatos barátom, mindig csudá- lom, milyen dolgos munkás kis állatka vagy. Nagyon unatkozom, kerülj beljebb hozzám, üssük agyon együtt az unalmas időt. Van egy kis mézes borom, iszogassunk, dalolgossunk együtt. — No, egy pillanatra, — így a kicsi méh, — mert igen sok a dolgom. így került a méhecske is a hálóba. Az ezüst selyem szálak azonnal körülgubancolták, a pókocska pedig rárohant a méhecskére és kiszívta a vérét. Sütött a nap, gyönyörű Volt egyszer egy tücsök, bizony, póruljárt az erdőszélen, mert a jégeső lábát és szárnyát verte. így hát repülni nein tudott, és csak sántikálva járt szegényke. Ahogy a sáros úton meg- megállt, előbukkant Biga uram csigahintója, és gazdája leszólt a bakról: — Sánta tücsök, mássz fel nyomban, hazaviszlek a hin- tómban! Ingyen fuvar, nincsen ára, s otthon leszel napnyugtára. örült ennek a tücsök, nagynehezen felkapaszkodott a csigakocsira, Biga uram pedig az ostorát pattogtatva, jó tanáccsal szolgált: — Mivel gyorsan hajtok én, jól fogózz meg, kisö- csém! Az út vége messze van, s elszédít a nagy iram! Belekapaszkodott a tücsök a csigaház sarkába, hanem egy idő múlva megkérdezte: — Ostor pattog ostor hátán, mért nem indulsz, Biga bátyám? No, erre méregbe jött a csigabeli Biga, és ráripako- dott: — Fékomadta, ily.en szégyen! Hisz robogunk mi már régen, ámde, ha te úgy akarod, szállj le innen, s menj gyalog! A szegény tücsök Jemá- szott a kocsiról, és tovább nyári idő volt s a pókocska, mintha semmi se történt volna, újra kiállott a háza kapujába jókedvűen, pöfékelve. Arra röpködött egy diri-diri dongó s így énekelt: Én vagyok a potrohos diri-dongó, a gonosz, fény tündököl a subámon, gyilkol és mar a fulánkom, zimmazumma, zimmazum. — Drága egy kebelbarátom, — szólt neki hízelegve a kicsi pók, — térj be hozzám egy pohár mézes borra. Iszogatunk, beszélgetünk s majd csak eltelik lassan ez az unalmas nap. — Szívesen, kedves barátom, — felelte a dungó, mert ő se tudott ellenállni a mézes bornak. S a dongó pontosan úgy járt, mint a legyecske, meg a méhecske. De akkor már a pókocská- ban nagyon dolgozott az önérzetes kevélység. A hasa, amely akkorka volt csak, mint a mondat végén a pont, nagy kerekre, puffadtra dagadt. A pókháló legmagasabb csúcsán pihent meg őszemélyisége s onnan kiabálta: — Én vagyok a fő-fő pók, \a legyőzhetetlen. Az egész nagy, kerek erdőben nincs senki nálam erősebb. No, ki áll ki velem birkózásra. — De ez már mégis csak sok, — csóválta meg a fejét Süni Simon. — Szerencséd, hogy nem érem el a hálódat, mert becsületszavamra, azonnal szétrombolnám. A nyuszikák és őzikék is nagyon haragudtak a kicsi pókra. A szarvas meg na- gvott ugrott s egyszeribe elérte a pókhálót s hatalmas agancsával szét is rombolta azt. Hajléktalanná vált akkor a kicsi pók. S elment hatalmasabb rokonához, a keresztes pókhoz és tőle kért szállást. — Gyere be. öcskös, túsz rokonok volnánk, vagy mi a szösz, — mondta a kicsi póknak. — No, szedd a lábad egy-kettő. De ahogy a kicsi pók belé-’ pett a keresztes pók hajlék kába, a keresztes pók azonnal ráugrott a kicsi pókra és kiszívta a vérét. A szerencsétlen kis pók épp úgy járt, mint azok az áldozatok, amelyek az ő karmai közé kerültek. (Jlbw íré« vánszorgott, de nem sokáig, mert Rák koma dugta ki az orrát a patak-parti bokorból. Amint meglátta a sántikáló tücsköt, mindjárt ajánlkozott: — A hátamon elvinnélek; hogyha meg nem sértenélek. És bár én csak l^gsan má- szok, pompás lesz az utazásod. Felült a tücsök a rák hátára, de mivel fáradt is volt meg álmos is, hamar elaludt szegényke. Amikor egy zökkenőnél kinyitotta a szemét és körülnézett, nagyott kiáltott: — Hohó, rákom, tüstént álljunk, hiszen rossz irányba járunk! Ut előttem, út mögöttem, s oda vittél, honnan jöttem! Le is ugrott a rák hátáról,' de még a komának állott feljebb: — Ha már hálát nem is várok, tudhatnád, hogy hátra járok, s nem előre szaladgálok. Most aztán csak bicegj tova, te bolondos tücsök koma! Hanem a tücsök nem bicegett. Tán a kis alvás tett jót neki, mert nagyszerűen mozgatta a lábát. A szárnyával is próbálkozott, és annak se volt kutya baja. Menten haza is repült a tanyájára! Zsombok Zoltán! Albert Flórián tanácsai gyerekeknek A szegény tücsök GYEREKEKNEK El Gyerekeknek gö GYEREKEKNEK ■ Gyerekeknél A dicsekedő pók TÖRD A FE IED t