Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-25 / 146. szám

WT4. június 25. KELET-MAOTÄ1lORS3EÄ<5 A munkásosztály fogalmához A munkásosztály fogalmának helyes ér­telmezése mindenkor elvi jelentőségű kérdés, meghatározásakor a marxizmus—leni- nizmus ezzel kapcsolatos iránytmutató tanítá­sait és társadalmunk jelenlegi helyzetét kell fi­gyelembe venni. Anélkül, hogy elébe vágnánk a kérdésről folytatott tudományos vitáknak, a már eddig elért eredmények alapján is meg­határozható a munkásosztály köre tudomá­nyos, szociológiai értelemben (a termelés tár­sadalmi rendszerében elfoglalt helye szerint) és szélesebben, politikai értelemben is.’ A munkásosztályhoz tartoznak a termelés­ben elfoglalt helyük szerint az állami és szö­vetkezeti ipar (bányászat, gyár-, építőipar),'az állami mezó-, erdőgazdaságok és a vízgazdál­kodás; a közlekedés, szállítás és hírközlés; az állami és szövetkezeti kereskedelmi és egyéb szolgáltatások fizikai dolgozói, valamint a felsorolt ágazatok művezetői és technikusai, il­letve az ennek megfelelő szintű (funkciójú) közvetlen termelésirányítók. Az'összes foglal­koztatottaknak így 58 százaléka, mintegy 2,9 millió fő tartozik a munkásosztályhoz. Politikai értelemben a munkásosztályhoz tartoznak a fenti ágazatok nyugdíjas munká­sai, valamint azok, akik korábban munkások voltak és jelenleg a politikai, állami és kul­turális élet posztjain dolgoznak. Velük kiegé­szülve a munkásosztály létszáma mintegy 3,5 millió. A korábbi elméleti, szociológiai vizsgála­tok nyomán a munkásosztályhoz soroljuk a művezetőket, technikusokat, illetve az ennek megfelelő színtű (funkciójú) termelés-irányí­tókat is. A hivatalos statisztika korábban csak a fizikai állományban levőket sorolta a mun­kásosztályhoz. Ismeretes a tőkés országok kommunista ideológusainak a munkásosztály fogalmáról folytatott vitája. A vita egyik főkérdése az volt, igaz-e, hogy a marxizmus-leninizmus csak a fizikai munkát végzp bérmunkásokat tekinti munkásnak. A vitázók többségének az volt a véleménye, hogy az alapvető osztályis­mérvek, a munkásosztály marxi meghatáro­zása alapján a legfejlettebb tőkés országokban üzemi műszaki' dolgozók zöme a munkásosz­tályhoz sorolandó, mert 1. ezek a dolgozók sem rendelkeznek a termelés és a csere esz­közeivel; 2. a munkaerejük eladásából élnek, tehát bérmunkásak; 3. értéktöbbletet termel­nek a tőkésnek, tehát kizsákmányolt dolgo­zók. Különben maga Marx sem csak a fizikai munkásokat tekintette munkásnak. Az „össz- munkás” fogalmába azokat sorolta, akik részt vesznek a termelőmunkában. Ugyanakkor rá­mutatott, hogy a technika fejlődésével a ter­melőmunka fogalma kiszélesedik: a termék elkészítésében részt vesz a segédmunkás, a szakmunkás, de a tervezőmérnök és az igaz­gató is. Valamennyiük munkája a termék el­készítéséhez szükséges „összmunka” része. S mivel a termelés feltételezi a szállítást is, Marx termelőmunkásnak tekintette a szállí­tás, a közlekedés dolgozóit is. A z „összmunkás” közgazdasági fogalma azonban sokkal szélesebb a munkás- osztály fogalmánál, amely politikai kategória is. A termelőmunka kritériuma csak egyik is­mérve a munkásosztály meghatározásának s pusztán aszerint, hogy valaki • termelőmunkát végez, vagy sem, nem lehet eldönteni az ille­tő osztályhelyzetét. Az osztályismérvék fontos tényezője ugyanis a termelés rendszerében elfoglalt hely is (nevezetesen, hogy beosztott részmunkát végző, vagy vezető), és a jövedelemszerzés módja (bérjutalék, osztalék) és mértéke is. Így az elmaradott országokban a mérnök, a technikus olyan mértékben kivételezett hely­zetben van, olyan magas a jövedelme (ame­lyet különben tőkésíthet is), hogy ez már szo­ciális különbség a munkásosztály zömét ké­pező fizikai dolgozókhoz képest. A mi iparunk jelenleg a gépesített, futó­szalagos termelés szintjén áll; az automatizá­lás, a komplex gépesítés, egyáltalán a tudo­mányos és technikai forradalom új vívmá­nyait tömegesen még csak ezután alkal­mazzuk. Munkásosztályunk ennek megfelelő kép­zettsége, anyagi-szociális helyzete mellett a termelés közvetlen irányítói — ideértve a technikusokat is — a munkásosztályhoz tar­toznak. Az üzem műszaki, közgazdasági veze­tő értelmisége és a munkásosztály között is csökken a különbség, jelentős közeledés ment végbe az előbb említett tényezőkön túl a tár­sadalmi kapcsolatok, származás vonatkozásá­ban. Ez a folyamat azonban még nem fejező­dött be, így a műszaki értelmiségnek ez a ré­sze nem sorolható a munkásosztályhoz. A munkásosztály különböző kategóriái­nak felsorolása bizonyítja, hogy nem értünk egyet a munkásosztály határait leszű­kítő nézetekkel. Így azzal az állásponttal sem, amely a munkásosztályt azonosítja az iparban foglalkoztatott munkások statisztikai összegé­vel. Részben horizontálisan válnak széleseb­bé e határok: a szállítás, a kereskedelem, a szolgáltatások és a mezőgazdaság dolgozóinak egy része is a munkásosztályhoz sorolható. A technikai fejlődés következtében pedig ma már a közvetlen irányító személyzet (műveze­tők. technikusok) irányába vertikálisan is tá­gulnak e határok. Igen jelentős mintegy 200 000 fős csoport­ról van szó. Nagy többségük munkás volt, vagy munka közben szerzett szaktudásával, vagy valamilyen iskola elvégzésével vált a termelés közvetlen irányítójává. A munkások nemcsak szakképzettebb, legtehetségesebb és igyekvőbb csoportjáról van szó, hanem politi­kailag is öntudatos rétegről. A Csepel Vas- és Fémművek munkásairól végzett felmérés adatai szerint a művezetők 68 százaléka, a csoportvezetők 46,4 százaléka, a technikusok 46.4 százaléka, míg a szakmunkásoknak csak 21.8 százaléka és a segédmunkásoknak csak 7,3 százaléka lett párttag az üzemben. Ennek figyelmen kívül hagyása objektíve a munkás- osztály arányának, súlyának csökkentésével jár. U gyanakkor ellenkező előjelű túlzásoktól is óvakodni kell. A múltban a munkásosz­tói is óvakodni kell. A múltban a munkásosz­tály fogalmáról, kiterjedéséről folytatott vi­tában a kelleténél jobban előtérbe kerültek’ a munkásosztályon belül végbement változások,- s háttérbe szorultak a munkásosztály állandó vonásai, amelyek pedig minden változás mel­lett, vagy éppen azok révén fdlytonosan jel­lemzik az osztályt. A munkásosztály határai­nak a határesetet képező rétegeknek a vizsgá­lata esetenként háttérbe szorította a munkás- osztály gerincét képező ipari munkásság, ezen belül is a nagyipari, nagyüzemi munkásság kérdéseit. Már pedig a munkásosztály vezető szerepe és a szocialista építés szempontjából a legtipikusabb munkáscsoport a nagyüzemi munkásság. Politikánknak ennek feltételeiből és érdekeiből kell kiindulnia. Ez természete­sen nem mond ellent annak a ténynek, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés­sel fokozatosan egyre újabb és újabb csopor­tok és rétegek válnak a munkásosztály szer­ves részévé. Blaskovits János Megérten/, megelőzni, segíteni „Felvetettük és intézkedtek«“ Az üzemi demokrácia érvényesülése • • a HODIKOl fehérgyarmati üzemében Nem fogad zárt kapu, vagy okvetetlenkedő portás, mert nincs. Mégis nehéz bejutni. A körös-körüj folyó építkezés állja lépten-nyomon útját an­nak, aki be akar menni a HÓDIKÖT hetes számú, fe­hérgyarmati üzemébe. Az új üzemből lényegében még csak egy csarnok készült el. Az, amelyikben termelnek. s amelyből úgy-ahogy irodát is rekesztettek. A másik csar­nokrész ég a főépület — ahol majd a szociális helyiségek és az iroda is helyet kap — még csak éppen tető alatt. Ideiglenesen elválasztva a késztől. A leendő gyárudvaron, a bejáratnál is kiásott csator­naárok, építőanyag. Ha esik az eső. különösen művészet közlekedni. Menny} gond, — gondolná az ember. — Szeptemberre elkészül a fürdő-öltöző, az iroda és lesz ebédelési lehetőség is — mondja Tóth Mihályné üzem. vezető. — Mindezt , látják, tudják is a dolgozók és meg­értik. A problémák, amelyek felvetődnek, amiről beszélnek, azok inkább a munkával, a termeléssel kapcsolatosak... Aláírta a kérést Valóban korszerű a már üzemelő munkahely, s még jobb lesz itt. ha teljesen el­készül az épület. Különösen azok tudják mindezt értékel­ni, akik 1972. novemberében, a régi futball pályán kezdték, egy árvíz után maradt, ba­rakkszerű felvonulási épület­ben. Ott még százhuszan vol­tak. itt — lényegesen korsze­rűbb körülmények között — már 230-an. S hatszázan lesz­nek. ha befejeződik a beruhá­zás. Nők, szinte valamennyi­en. — Nekünk elsősorban az a fontos és jó — szól, szinte valamennyiük nevében a gé­pen dolgozó Nagy Józsefné —, hogy végre van egy olyan üzem js Fehérgyarmaton, amelyik sok nőt foglalkoztat. A járdát említi, amelyet fórumon is felvetettek s amelyet a gyár is segített megoldani. Aztán a vidékről bejárók problémája, ö is alá­írta a kérést: úgy módosítsák az étekezési időt. hogy hama­rabb mehessenek el. ne kés­sék le az autóbuszt Két éve dolgozik már az üzemben Bihari Mária és au­tóbusszal jár be, Köleséről. Sok gondot okozott neki és másoknak is a buszjárat mi­atti késés.-^Felvetettük és elintézték, hogy a késéseket hetenként két alkalommal ledolgozzuk. Volt probléma a normával is. Abban is intézkedtek. Mátyus Magdolna és Szabó Rozália «légedet ;ek. szeretnek itt dolgozni. Nekik még nem volt semmiféle problémájuk. Az üzemben az átlagéletkor huszonhárom év. Maga az üzemvezető is csak huszonöt éves. Klára, Klárika, a fiata. labbak még esetleg hozzáte­szik. hogy néni. így szólítják szinte valamennyien, a ke­resztnevén Tóth Mihálynét, ' aki Csaholcon született, de már nyolc éve él Fehérgyar­maton. Vajon nem származik e hátránya ebből a közvetlen kapcsolatból? — Jó a munkafegyelem. Ami probléma akad, az in­kább azoknál fordul elő. akik még nem dolgoztak sehoL Hogy idevaló vagyok, az in­kább talán nekem okoz na­gyobb gondot, mert szinte két tűz között vagyok. A központ, ban képviselem a fehérgyar­matiakat, vagyis az itt dolgo­zókat. itt meg végre kell haj­tatnom az utasításokat Ügy, hogy se itt, se ott, ne legyen baj. „Veríe az asztalt“ Bizony nem volt könnyű dolga az üzemvezetőnek, amikor szóvá tették a dolgo­zzák, hogy sok az állásidő, mert akadozik az anyagellá­tás. Mit tehetett? Elutazott a központba és „verte az asz­talt.” ' Türelmet kértek, de intéz­kedtek. — A kezdet volt inkább ne­héz, mert két profillal indul­tunk, kétfajta géppel — ma­gyarázza Tóth Mihályné. — Amikor átálltunk egyre az év elejétől, akkor meg az volt a baj, hogy a sikhurkodó gé­pekhez került dolgozók új betanulási időt kértek. Megkapták. De vajon megoldód ik-e minden probléma, s van-e olyan, amit egyáltalán fel sem vetnek? Mit lehet várni egy kezdő üzemtől, ahol a munkások nagy része fiatal, tapasztalatlan, itt kezdett elő­ször dolgozni. levelet a postás hozta. Nem vitte fel a lakás­ra, ahogy már az utóbbi idő­ben szokta, csak bedobta a postaládába. Pedig jó párszor megkérte már az öreget, (meg egy-két fröccsrevalóval is megtoldotta), hogy ha le­velük jön, azt a lakás ajtaján dobja be. Úgy látszik azon­ban, néha mégis megfeledke­zik róla. Nézi forgatja a kissé gyű­rött borítékot. Nem az anyja írása. Azt megismeri az eről­tetett, felemás betűkről. Sze­gény, mindig nagyon szépen szeretne írni a fiáéknak a vá­rosba, nehogy szégyenkezni­ük kelljen a postás előtt. Az­tán addig formálja, görnbö- lyítgeti a betűket, amíg vé­gül úgy néz ki, mintha egy első elemista írta volna. — Már megint az anyád írt? — kiabál ki a felesége a konyhából, ahol a vasárnapi ebédet készíti. Amióta a ko­csit megvették, mindig siet a főzéssel. Enni is csak úgy esznek, kutyafuttában. Ugyanis valaki már biztosan várja őket, aztán csak nyom­ják a dudát, és kiabálnak fel, hogy mikor mentiek már. — Biztosan már megint hív ha­za bennünket — hallja ismét az asszony hangját. — Az is­„Gyertek haza, fiam” tennek nem bírja megérteni, hogy nekünk már nem szó­rakozás ülni a falu végén, a rozzant viskója előtt. Bezzeg szórakozás volt, amikor összekerültek, heten­ként hozták a batyut otthon­ról. Nemhogy a vasárnapot, de már a szombatot is otthon töltötték. Pedig a ház akkor is a falu végén volt. A házat még az apja épí­tette, mielőtt elvitték a hábo­rúba, ahol oda is maradt. Ki­csi ház az, egyedül a falu végén. Mindössze egy szoba konyha. Ebben nőtt fel. A szél úgy átfújta, hogy majd megfagytak benne télen. Hi­ába fűtöttek, a meleg elszö­kött belőle. Pedig az anyja mindig dugdosta befele a nyílásokat. — Drága szívem. Ne töp­rengj már annyit, inkább öl-, tözz! Tudod, hogy Vincéék' mindjárt itt lesznek és nem szeretném, ha várnának ránk. Aztán még ebédelni is kell. Hát, igen. A Vlncééknek nem szabad várniuk. Az any­ja bezzeg már közel egy éve várja, hogy hazamentenek és megmutassák neki az új ko­csit, ami már nem is új. Pe­dig, de szeretné látni' a kis öreg. Azt írta, nem is hiszi el. míg a két szemével nem látja. A faluban persze min­denkinek eldicsekedett vele. Micsoda ügyes az ő egyszem fia, szokta mondani. Különb háza van ,mint a faluban bárkinek. És micsoda beren­dezés?! Meg központi fűtés... Szegény mama. Hát még ha látta volna! Hisz’ nem is volt náluk, egyszer sem. Azelőtt, amíg az új lakást megkapták van már talán tíz éve is, nagyon vágyott hoz­zájuk. Nem akart mást, ahogy mondogatta, csak meg­nézi. hogyan élnek ők ott a városban. Meg hogy megvan-e mindenük, ami kell. Mért ott nem lehet ám a szomszédból kérni semmit, mondogatja. De ahányszor erre kerülj a sor, illetve az anyja felvetette, hogy elmen­ne hozzájuk, ä felesége min­dig leintette. — Ugyan már, anyuka ... — mondta ilyenkor. — Hát hogyan is tudna maga oda eljönni? Várja meg, míg megkapjuk a kocsit, akkor majd mi elvisszük, ahány­szor csak akarja. Hát, a kocsi az megvan. De idő, az valahogy sosincs. Per­sze. ő is hibás benne. Kicsit erélyesebbnek kellett volna lenni. Dehát a programot az asszony csinálja, ö a vezető, neki van jogosítványa. Hi­szen, ha tudna kocsit vezet­ni... De neki nem adtak en­gedélyt, azt mondta az orvos, túlságosan rövidlátó. Így az­tán oda mennek, ahová a fe­leségének kedve van. Már­pedig hazamenni, úgy lát­szik, nincs kedvé. Valamit kiabál az asszony, de nem is figyel rá. Válaszol­ni kellene neki, de mit? Azt, hogy amióta ez a rohadt ko­csi megvan, soha, semmire nincs Idő? Most a Kissékkel kell menni kirándulni, más­kor a munkatársakkal, majd külföldre mennek, csak ép­pen haza nem jut idő soha. Legfeljebb, ha az eső esik. De akkor meg sár van, nem lehet behatiani. Persze, ha por van, akkor az a baj. Az öreg meg csak írja a levele­ket, kérdi, hogy vonnak, inti, vigyázzanak magukra, s a vé­ge mindig ugyanaz: „Gyertek haza. fiam!” Rosszat sejtve szakítja fel a boríték tetejét. Csak most ne legyen semmi baja még, fogadkozik magában. Dél­után, akár megy vele az asz- szony, akár nem, vonatra ül és hozza magával. Ott egye meg a fene azt a kocsit ahol van! Elhozza 6 a vonattal, vagy az ölében, akárhogy. Csak ne legyen semmi baja! Amikor kicsi volt, az anyja mindig szánkón húzta az is­kolába. Mert az iskola elég messze volt, a falu középén, ö meg hajlamos volt rá, hogy egykettőre megbetegedjen, így aztán az anyja nagyon óvta, főleg a hidegtől. Ha hó nem volt, sokszor még a há­tán is elvitte télen. Pedig ő sem volt valami nagy erő­ben. Óvatosan teregeti szét a kockás füzetlapot. Falun nem használnak levélpapírt. Szinte minden háznál akad gyerek, aki iskolába jár, annak van füzete és arra írnak. Előbb azt hiszi nincs ráírva sem­mi. Szinte üres az egész pa­pír. Aztán észreveszi a leg­alján a mindössze pár sort. ..Ne gyertek haza. Anyád már egy hete a kórházban van.” Fabrik Rhmk> A párbalapszepvezet tíz taggal alakult meg február végén. A szakszervezetnek műhelyül - zottsága van, nyolcvan taggal, Májusban voLt. egy éve. hogy működik. A KISZ-nek a'ap. szervezete van mindkét mű­szakban, a közeljövőben ala­kul meg a csúcsvezetőéeg, Legaktívabb talán a szakszer, vezet Jó a műhelybizalmiak tevékenysége. — A probléma az — mond­ja Bányász Lajosné, a szak­szervezet műhelybizottságá- nak titkára —. hogy a tagok nem eléggé aktívak. Mi is bajban vagyunk, mert érez­zük. hogy van probléma. Segí. ten( is tudnánk, ha mondanák. Mint például a lépcsős nor­mák bevezetése, a betanulási időnél. / Ehhez hasonló tapasztalata van Tóth Gyuláménak, a párt. alapszervezet titkárának iá — Rá kelli nevelni az embe­reket, hogy mondják el ész­revételeiket, javaslataikat. Ha kell. bíráljanak. ^Sajnos, nem megy máról holnapra... — Tőlem megkérdezték a fiatalok — folytatja Mátyus Katalin KISZ-titkár —. hogy például miért keli ledolgozni a tanulás miatt kiesett órá­kat? „Menetközben* válaszol rá az üzemvezető: —- Igen. tudok róla, de nem változtathatunk rajta. Gim­náziumba járó tizenkét lány. . ról van szó, akik kulcsfontos­ságú helyen dolgoznak. Meg­kapják a tanulmányi és vizs­ga szabadságot de az iskolá­ban. a tanulással .eltöltött időt — ha az muhkaidőki- esó*ei jár — le kell dolgozni. Más a helyzet az üzem érde­kében végzett kimondottan szakmai jellegű tanulással. Jelenleg harminc dolgozó tel. jes tanulási idejét fizeti • vállalat.. A hallgatás nem jó Tart Gábornál még csak két beié dolgozik,' de máris véleményt alkot: — Az első besyurnásaám jók, úgy látom, törődnek az emberekkel. Mégis van vala­mi. amit úgy érzem meg kell mondanom: kevés az egy munkadarabra adotbídő. Igaz, én még kezdő vagyok- de fi­zetéskor beszéltek < erről töb­ben BS— Bátrabban szálai i Vajon efmondták-e iffletékes helyen, vagy csak: maguk kő. zött beszéltek r«8a? Igaza van a műhelybrzotteági tit­kárnak? Nem eléggé aktívak még? Mint ahogy most szól­tak csak azért, hogy nem jó a világítás a csarnokban? A világítótestek egy részét úgy helyezték el, hogy vagy a gép, vagy a dolgozó fogja el a fényt a munka alatt lévő darabról. Az is igaz. hogy a vállalat központjából nem küldték el az utolsó percig & kilátásba helyezett tréningru. hókat, amelyben májú® 1-én akartak felvonutrn a fiatalok, Szóvátették ? Kérték a fele- lősségrevomást ? Többet, sokka; Jobbét keö azért tenni hogy a HÖDIKOT fehérgyarmati egységénél is kialakuljon az egészséges üze­mi demokrácia légköre. Akar. ni kell ezt nem csak a válla, latvezetésnek, az üzemvezető­nek. hanem a kétkezi munká­soknak ». Ehhez uyújWhat több segít, séget a pártwerseae*, a ha. marosan megatefewto KTSZ- essúeevezetőség, az aiapszer- vezetefc, a szakszervezeti mű. helybi-zottság és aktívái. Szervezzenek mwá több, olyan Kwwmc*, ahol elmond. vastafcaBsat act üzemben dol­gozó asaonyok. lányók. Azok, akik még olykor a biz. tatást-jB-ekeaejÉk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom