Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-21 / 143. szám

r 1 ^4. fim. fátéat ft----------------- ■ A dél-vietnami nődelegáció látogatása A hazánkban tartózkodó dél-vietnami nőküldöttség tiszteletére a nőtanács elnök­sége csütörtökön fogadást rendezett az MNOT székhá­zában. A baráti találkozón Makoldi Mihály né, az MNOT al elnöke szeretettel köszön­tötte a kedves vendégeket, külön a delegáció vezetőjét, Nguyen Thi Dinh asszonyt, a Dél-Vietnam Felszabadítá­sáért Küzdő Nőszövetség el­nökét, a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága elnöksé­gének tagját, a dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők helyettes főparancsno­kát. Külön köszöntötte ab­ból az alkalomból, hogy nem­régiben kitüntették a nem­zetközi Lenin békedíjjal. Dinh asszony köszönetét mondott a magyar népnek, a lányok, asszonyok millióinak azért a segítségért, amelyet az agresszió elleni' harcban nyújtottak hazájának. — Öröm találkozni a szocializ­must építő magyar nép, a nők képviselőivel — mondotta — akik kezdettől tettekkel, tár­sadalmi akciókkal, politikai, erkölcsi és anyagi áldozat- vállalással támogatták a viet­nami nép igazságos küzdel­mét. Mindezt jól tudják a vietnami asszonyok, s a test­véri segítségnyújtás most az újjáépítés időszakában sem lankad. Dinh asszony a to­vábbiakban hangsúlyozta: kormányuk és népük, hazá­juk asszonyai nagyra becsü­lik a magyar nép segítségét, a nemzetközi ellenőrző bi­zottságban résztvevő magyar fél tevékenységét. Kiemelte: a párizsi egyezmény aláírása Után nagy erőt kell összpon­tosítani az egyezmény betar­tására, a különböző terület­sértő manőverek megfékezé­sére. A delegáció tagjai a to­vábbiakban beszámoltak a Dél-Vietnamban élő lányok, asszonyok, az édesanyák helyzetéről és munkájáról. A Dél-Vietnam felszabadításá­ért küzdő nőszövetség meg­alakulása óta legfőbb felada­tának tekinti a vietnami asz­szonyok egységfrontba tömö­rítését, a hazájuk független­ségéért, a békéért folytatott harcra való mozgósítást. A mozgalomban több mint két­millió nő vesz részt. A nő­szövetség erőteljesen küzd a dél-vietnami lakosság életkö­rülményeinek javításáért. Mint Dinh asszony elmondta, az asszonyok eddig is a nép­pel együtt harcoltak az ag­resszió elleni fegyveres hábo­rúban, s most az újjáépítés legalább ilyen áldozatkész munkát követel. A háború következtében több mint 300 ezer asszony maradt özvegyen, és több mint 800 ezer árvagyerekről kell gondoskodni Dél-Viet­namban. A saigoni rendszer által kivetett magas adóter­hek, az infláció, a külföldi tő­kés vállalatoknál dolgozó munkások kizsákmányolása, a rendkívül rossz megélhetési körülmények főleg a nagy- családosokat érintik súlyo­san. A nőszövetség feladata, hogy az említett társadalmi problémák megoldását segít­se városokban, falvakban po­litikai harcot folytatnak azért, hogy az asszonyok követeljék a saigoni kormánytól az élet- körülmények javítását. A vendégek megemlítették, hogy a felszabadított területeken nagy erőfeszítéseket tettek már eddig is a családok, a gyermekek életkörülményei­nek javításáért. Kórházakat, iskolákat és más közintézmé­nyeket építettek, de a párizsi egyezmény aláírása óta el­múlt rövid idő alatt csak kez­deti eredményeket lehetett el­érni. Az újjáépítésben biz­tonságot és erőt ad a testvéri szocialista országok segítő­készsége, amely a — legnehe­zebb idők után — napjaink­ban is konkrét tettekben nyilvánul meg. A baráti találkozón részt vett Nguyen Phu Soai, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövete és Nguyey Manh Camn, a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövete. Jelen volt Bényei Béla, ha­zánk dél-vietnami nagyköve­te. A kereskedelmi dolgozók munkaidő- csökkentéséről tanácskoznak Nyíregyházán (Folytatás az 1. oldalról) tesz ki, az új létszámigény pedig 350 fő. Munka- és üzemszervezéssel, létszám­növeléssel, a nyitvatartási idő szűkítésével és egyéb módszerekkel érik el a keres­kedelemben a munkaidő csökkentését. Fontos feladat volt, hogy a jelenlegi nyitva­tartási idő csak kis mérték­ben csökkenjen, s elsősor­ban az egyszemélyes boltok­nál alkalmazzák ezt a gya­korlatot. A többletszabadidőt a dolgozók 55,9 százaléka a heti pihenőnaphoz kapcsoltan kapja meg, hétközben 29,4, az éves szabadsághoz csatol­tan pedig a dolgozók 11,6 százaléka. A lakossági ellá­tás szempontjából fontos, hogy a jóváhagyott. tervek alapján konkrét, személyekre szóló intézkedési tervet ké­szítsenek a vállalatok, a la­kosságot már a jövő héttől tájékoztassák az új nyitvatar­tási rendről, valamint a ta­nácsi szerveket és a partne­reket is. Fokozott figyelmet kell fordítaniuk az árufeltöl­tésre, az árufogadásra, a ren­delésekre, s arra, hogy a ke­reskedelmi dolgozóknak a tervek szerint adják ki a szabadidőt, az érdekeltségük ne csökkenjen. A központi apparátus dol­gozói kéthetenként kapnak szabadnapot, amit úgy kell megszervezni, hogy a folya­matos munkát ne akadályoz­za. Az oktatási kérdésekről szólva dr. Hagymási József elmondta, hogy 1970 óta a ke­reskedelmi dolgozók 40 szá­zaléka vett részt a különböző képzési formákban. Kétez­ren szereztek szakképesítést, 208-an végeztek a szakközép- iskolában, bolt- és üzletve­zetői tanfolyamon 408-an, pedagógiai minimum tanfo­lyamon 208-an, ellenőri és árkalkulátori tanfolyamon 114-en illetve 74-en végeztek. Oj kategóriaként megindult a betanított kereskedelmi dolgozóképzés, s ezt a jövő­ben is folytatni fogiák. To­vábbi feladatok adódnak a továbbképzés és a képesítést nyújtó szakvizsgák területén. Magdeburgs ifjúmunkások megyénkben A KISZ—FDJ országos hart sági táborban hazánk­ban tartózkodó NDK-beli fi­atalok egy csoportja tegnap megyénkbe érkezett. Az NDK-beli Magdeburg megye ifjúmunkásait képviselő ti­zenöt fős csoport két naPrr látogatott Szabojcs-Szatmár megvébe Csütörtökön a KISZ megyebizoftgágán Cser- nussi Endre, a KISZ megyei bizottságának titkára fogadta a vendégeket. tájékoztatta >ket a sza bölcs-szatmári fia­talok életéről, munkájáról. z ifjúsági mozgalom teyé- mységéről. Ma délelőtt a magdeburgi iildöttség az új Nyíregyházi Tejporgyárban tesz látoga­tást, majd vidéki körirtal fejezi be szabolcsi tartózko­dását. Politikai botrány Olaszországban Olasz fasiszták megdöbbentő gyilkosság­sorozata Moszkvától — Moszkváig: 25 hónap a szovjet—amerikai kapcsolatok történetéből — Emlékek a Kataün-teremből 1. Az utóbbi évek egyik leg­súlyosabb politikai botrányá­nak körvonalai rajzolódnak ki Olaszországban. Vala­mennyi napilap csütörtökön szenzációs tálalásban közöl­te, hogy az olasz hadsereg kémszolgálata (SÍD) és a biz­tonsági szervek olyan fasisz­ta személyeket szerveztek be kötelékükbe, akik révén kül­földi titkosszolgálatokkal, mindenekelőtt a nyugatné­met kémszervezetekkel ösz- szejátszva, politikai gyilkos­ságokat követtek el Olaszor­szágban. A L’ Espresso és a L’ Europeo című magazin ha­sábjain szerdán interjú je­lent meg egy bizonyos Guido Giannettinitől, aki az olasz szociális mozgalom elneve­zésű újfasiszta párt közpon­ti lapjának szerkesztője volt, és akit 1969 óta köröznek. Az a vád ellene, hogy tevé­kenyen részt vett a milánói mezőgazdasági bankban el­követett véres merénylet el­követésében. (1969-ben egy pokolgéppel 16 embert öltek meg.) Giannettini az inter­júban közli, hogy a SID-nek dolgozott és számos jelenté/ valamint információt szol­gáltatott az olasz és nemzet­közi szélsőjobboldali moz­galmaknak. „Többször kép­viseltem az olasz hadsereget A Szovjetszkaja Rosszija csütörtöki számában azt kom­mentálja, hogy a Kínai Nép- köztársaság milyen politikát folytat a fejlődő országokkal szemben. A lap bevezető­ben megállapítja: Pekingben arról álmodoznak, hogy egy hatalmas maoista birodalom­hoz csatolják a harmadik vi­lágot. Azt feltétlenül jól lát­ják, hogy miközben a fejlő­dő országok az elmaradott­ság leküzdésének lehető leg­rövidebb útjait keresik, a szocialista közösség államai felé fordulnak, amelyek gyorsan haladnak előre a sokoldalú fejlődés útján. Ez azonban egyáltalán nem il­lik bele a maoisták Kína- centrikus elképzeléseibe — hangzik a cikk. A pekingi vezetés tehát széles körű propagandahad­járatot indított, amelynek az a célja, hogy éket verjenek a nemzeti felszabadító moz­galom és szövetségese, a szo­cialista közösség közé. A Szovjetszkaja Rosszija felhívja a figyelmet: és a kormányt különféle nemzetközi tanácskozásokon, NATO-megbeszéléseken és katonai hadgyakorlatokon” — mondta. Elmondotta azt is, hogy a nyugatnémet tit­kosszolgálatok kompromit­tálták magukat annak a Luigl Calabresi milánói vizs­gálóbírónak a meggyilkolá­sában, aki „túl sokat tudott meg” a titkos szervezetek közötti kapcsolatokról, illet­ve a titkos szervezetek és az olasz parlamenten kívüli szélsőséges mozgalmak vi­szonyáról. A francia fővárosban meg­interjúvolt olasz fasiszta el­mondta még, hogy jelenleg is olasz és külföldi fasiszta csoportoknak dolgozik; ezek a „háttérből erősen befolyá­solják az olasz politikai éle­tet.” Giannettini kijelentette, hogy jelenleg „még csak” információszerzéssel foglal­kozik, de elérkezhet a nyílt „akció vállalásának” pillana­ta. Ez utóbbin — mondta — nem bombák robbantása, hanem „katonai puccs vagy polgárháború” értendő. „A polgárháború jelenleg az egyetlen lehetséges alterna­tíva” — hangoztatta Gian­nettini, hozzátéve, hogy ak­kor és ott lépi át az olasz határt, amikor és ahol akarja. A pekingi vezetés szeretné berántani a fegyverkezési hajszába a gyarmati rabság­ból nemrég felszabadult né­peket. Ázsia, Afrika és La- tin-Ameíika népeinek azon­ban jogában áll, hogy bár­milyen eszközzel is szembe­száll janak az agresszorokkal, vagy felszámolják . az ag­resszió következményeit (s ezt nagyonis jól bebizonyí­totta Egyiptom és Szíria ta­valy októberben, amikor a Szovjetunió és más szocialis­ta államok segítségére tá­maszkodott). Ezt azonban Pekingben nem veszik tekin­tetbe. A maoisták ahelyett, hogy az imperialistákat a leszerelésre kényszerítenék és ezáltal megteremtenék azt a lehetőséget, hogy a népek erőfeszítéseiket a gazdaság fejlesztésére koncetrálhas- sák, megpróbálják, hogy a fejlődő országokat berántsák a fegyverkezési hajszába, az anyagi és a pénzügyi tarta­lékok eltékozlásába — fejezi be cikkét a szovjet lap. A nagy Kreml-palota Ka- talin-terme történelmet idé­ző színhelye volt a második világháború utáni legfonto­sabb szovjet—amerikai csúcs- ( találkozónak, mert annak az orosz uralkodónak; a nevét idézi, aki megteremtette a diplomáciai együttműködés első hagyományát Oroszor­szág és az Egyesült Államok között, amidőn megtagadta a támogatást Angliától a ten­geren túli gyarmatok ellen vívott háborújában. A nem­zetközi kapcsolatok új rend­szerének kialakítása helyileg is éppen ebben az arannyal és kristállyal gazdagon éke­sített fogadóteremben kez­dődött 1970 augusztus 12-én. Koszigin és Brandt itt írták alá a szovjet—nyugatnémet szerződést Az első találkozó Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon moszkvai ta­lálkozója alighanem a szov­jet—amerikai kapcsolatok ed­digi leghosszabb jégkorszakát zárta le. Az 1972 májusi csúcstalálkozó első napjai­ban éppen ezért még senki sem tudta, valóban sikerül-e végrehajtani a sokat emle­getett fordulatot az enyhülés felé. Nixon távozásakor a vn-u- kovói kormányrepülőtéren a helyőrségi katonazenelcar a „Moszkvában én sietve lép­kedek, hová, még magam sem tudom” kezdetű sláger­indulóval búcsúztatta a ven­déget, pedig akkor már tisztán látható volt, hogy merge tart Nixon ég merre tart, a szovjet—amerikai együttműködés. A csúcstalál­kozó mérlegében ott voltak a súlyok: öt kétoldalú megál­lapodás a tudomány, a tech­nika, a környezetvédelem és a kulturális élet különböző területein val<f együttműkö­désről, egy kereskedelmi kor­mányközi bizottság megala­kulása, a szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveinek deklarációja és a közös köz­lemény. A Katalin-teremben írták alá a stratégiai elhárító ra­kétafegyverek korlátpzá- zásról szóló egyezményt, valamint a támadó ra- kétafegyverek gyártását kor­látozó ideiglenes megállapo­dást. Ezek a legújabbkor; történelem folyamán elsőíz- ben rögzítették nemzetközi jogi érvénnyel, hogy az Egyesült Államok többé nem képes és nem szándékszik egyoldalú katonai fölényt biztosítani magának a világ- ban. Ha fontossági sorrendet keresünk a szovjet—amerikai kapcsolatok további esemé­nyei között, akkor egy má­sik — amerikai földön le. zajlott — csúcstalálkozóval kell kezdenünk: Brezsnyev tavalyi Egyesült Államok, beli hivatalos látogatásának felidézésével. Színes fényképek Amikor e sorok írója leg. utóbb a Kremlben járt, s abban a szerencsében volt része, hogy néhány percet Leonyid Brezsnyev dolgozó- szobájában tölthetett — az SZKP főtitkára külügymi­niszterünket fogadta bemu­tatkozó látogatáson —, a főtitkár íróasztalán könyvek, dossziék, aláírásra váró ok- mányök sokaságában az ame­rikai útról készült színes dia. sorozatokat is ott látta még, jóllehet akkor már három­negyed év telt eh a találkozó óta. Nos igen: a dolgok termé­szetes rendjéhez tartozik, hogy az ember megkúlönbpz- tetfett figyelmet szentel élete és pályája legfontosabb ál­lomásainak. Az atomháború elhárításáról aláirt 1973 <évi szovjet—amerikai megálla­podás minden bizonnyal ezek közé sorolandó Leonyid Brezsnyev korszakos sike­rekben bővelkedő diplomá­ciai pályafutásában. Mégin- kább az a külső szemlélő, a békére és biztonságra vágyó ember szempontjából. A június 27-én kezdődő újabb csúcstalálkozót meg. előzőén és, sokszor roppant ellentmondásos jóslatkam­pány közepette különösen lé­nyeges emlékeztetni arra, hogy az eltelt két év az enyhülés olyan bizonyítékait szolgáltatta, amelyek aligha törölhetek ki a század törté­netéből egy esetleges ameri­kai kormányváltozás, vagy — ve”vük a legrosszabb variá­ciót — egy esetleges eny. hülési „hullámvölgy” követ­keztében. Sapvjet részről ezalatt a két esztendő alatt számos hi­vatalos és nemhivatalos kí­vánság hangzott el arról, hogy az ideológiai, kulturá­lis és sok egyéb tekintetben változatlanul és szükségsze­rűen szembenálló nagyha­talmaik továbbra is azt a párhuzamos. s a végtelenben sem található, de egymás éa a biztonság érdekeit leg. alább nem keresztező utat járják, amely a Katalin-te- remlből indult. Következik: A szerény másfél milliárd. Bokor Pál A Szovjetszkaja Rosszija cikke Peking és a harmadik ffilág FELICE CHILANTI: Három zászlói Salvaforo GimliaMÓnak 43. — Ez a halálos ítéletem. Anyját kiengedték a bör­tönből. neki pedig útlevelet és nagyobb összeget ígértek, ő azonban érezte, hogy csa­lás az egész. Néha úgy lát­szott, belenyugszik sorsába, máskor viszont fenyegető­zött. újabb mészárlásokat he­lyezett kilátásba. Pisciottá- nak és Passatempónak újra meg újra azt javasolta, hogy gyilkoljanak meg egy csomó csendőrt. Egy hátborzongató tervet, is forgatott fejében arról, hogyan tűnjön el. Két alve- zárét megbízta: keressenek egy olyan termetű fiút, mint 5. vagyis keressenek egy ha­sonmást. akit össze lehet cse­rélni Salvatore Giuiianóval. Ezt a fiút meg akarta ölni, holttestet el akarta torzítani, gztán kihajítani az ország­úira. olyan iratokkal és bizo­nyítékokkal, melyek azt a hitet keltik, hogy az ő hul­lája. És aztán? Aztán bosszút állunk — ez volt a rögesz­méje, hirtelen világgá kia­bálni az igazságot, „akkor aztán mindenért fizetni fog­nak”; egyszer csak megjele. pik a portellai ügy bírósági tárgyalásán a viterbói tör­vényszék előtt, és elmondja az igazat. És újra meg újra végig­gondolta, csiszolgatta tervét. — Minden nagy urat meg kell ölnünk: gondold csak el Gaspare! Megtalálják a holttestemet: a hulla alá óriási aknát teszünk. Amikor a halott Giulianót megmoz­dítják, mindenki. aki ott lesz. ügyész, rendőrkapitány, ezredes, képviselő, mind a levegőbe röpül. És már kereste is mód­ját, hogyan készítse el azt az aknát, találkozni akart Ba- dalamentlvel, meg akarta beszélni vele. Pispiptta Ősz- szenézett Passatempóval. te­kintetükben ugyanaz a gon­dolat: hát vége! Passatempo Trapani és Casteliammare felé indult bandája néhány tagjával. Még mindig a határt, a he­gyeket járta. Félt. hogy a maffia fogságába kerül, tud­ta, hogy az első áldozatok közt lesz. A maffia ugyanis a rendőrséggel karöltve el­határozta: légüres teret te­remt Giuliano körül, és eh­hez az embereit kellett el­fogni, eltüntetni, kinyírni. Sorban mindegyiket. Február elején Pisciotta is elindult. . De nagyon beteg volt. kezeltetnie kellett ma­gát Giuliano egész áldott napokat töltött De Maria ügyvédnél, sötétedéskor vi­szont elegánsan felöltözött, az utcán autó várta. Az estéket a maffiavezéreknél töltötte. Néhanapján találko­zott anyjával, és magával vitte a városba. Az állami rendszámú autót minden ellenőrzési ponton simán átengedték. Giuliano minden razziáról, a különít­mény minden megmozdulá­sáról tudott. A rendőrség és a csend őr­ség besúgóinak pevét is is­merte. Néhány besúgónak meg éppen az volt a felada­ta, hogy a nyomozást félre­vezesse, Giulianót fedezze. A maffiavezérek közben Rómában egyeztették tervei, két. Á végső hadművelet márciusban kezdődött. Man- nino és Badalamenti WUer- tóztatásával. A monrealei maffiások, akikhez Mannino azért fordult, hogy hozzák össze Giuiianóval, bizonyos Nitto Minasolát. egy maffiás pásztort jelöltek ki összekö­tőül. Ez az ember írástudat­lan volt ugyan, de ravasz, mint a róka. Ég Mannino egy reggel el­ment Minasolához a Carolj- na-villába, Monrealéba. Má­sok is voltak ott. Amint be­lépett, azonnal lefogta]*, megkötözték, és egy zsákba dugták. A levél, amelyet Giulianónak akart kijl^éni, így kezdődött: „Kedves Sal­va, rosszat sejtek”, befejezé­sül pedig pénzt kért feleséj» és gyereke számára. (Folytatjuk) KTtf-rr-ftTAGYARORSZAÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom