Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-19 / 115. szám
pRISS, ÜDE MÁJUSI REGGEL.. Szin- " te harapni lehet a levegőt. A kert csupa zöld. A kavicsúton türelmetlenül járókelő apák, álmatlanság a szemükben, feszült várakozás, izgalom. Benn a szülőotthonban patyolattisztaság, csend. És milyen természe- amikor ez^ me§töri a felsíró gyermek Újszülött jött a világra! Az édesanya szeretné világba kiáltani, de csak piheg, kövér cseppek hullnak arcára. Óvatosan lépkedünk a folyosón dr. Balá- zsy Lászlóval, a baktalórántházi szülőotthon vezető főorvosával. Egy baba sír fel valamelyik szobából. —Néhány perccel ezelőtt született — mondja örömmel. Aztán előkerül a statisztika. Együtt számolgatjuk, hány csecsemő is született ez év első negyedében. Szép a szám: 149 És ebből harmincöt anya szülte meg harmadik gyermekét. Ezennel tudatjuk Drágár nagyapával, hogy megszületett tizenkettedik unokája, Csaba. Olyan, mint egy kis potyka. És tudatjuk Drágár Péterrel, az édesapával, hogy május 12-én éjfél előtt, huszonhárom óra 05 perckor világrajött harmadik fia Csaba. Két napos. 3 kiló 55 deka. Édesanyjával együtt egészségesek. Drágár Péterné a 2-es szobában fekszik Itt piheni az élet születésével járó fájdalmakat, az izgalmat, amit újszülött fiával átélt. Mi voltunk első látogatói, mi kívánhattunk jó egészséget neki és újszülött fiának. Napkorra való a kismama. Most 28 éves lesz szeptemberben. Nagyon várja már a férjét és a sógornőjét. „Itt volt a férjem éjszaka, míg megszültem Csabát, csak nem lehetett 1 bejönni." Fiú lett a harmadik várva-várt újszülött is. A legidősebb Tibor, 4 esztendős, Péter 21 hónapos és Csaba 2 napos. „Kicsit gyorsan jöttek, de így sikerült, akartuk.” Piheg a mama, látszik még az arcán a fáradtság. Kinyitom az ablakot, levegő áramlik be. Megkönnyebbül. „Én nem dolgoztam eddig sem. Otthon vagyok, a háztartást vezetem. meg elég munkát ad a három fiú most már. Nem a pénzért szültem, nekem nem járnak kedvezmények, szülési szabadság. Szültem, mert szeretem, imádom a gyereket. Hiába van a kisfiamnak Tibinek, öccse nagyon várja már haza Csabikát.” „Tibi kislányt szeretett volna. Mondta is, mikor jöttem, anyukám mond meg a doktor bácsinak mi ketten fiúk vagyunk, s nekünk kislányt adjon. Ezt azért mondta, mert a sógornőmnek két kislánya van.” És az édesanya a" következőket üzente az édesapával Tibinek: „ Mond meg Tibikének, hogy a „doktor” néni — mert ő vezette a Szülést — azt mondta, hogy most csak fiúk vannak. Nem tudom, mit szólhatott a „nagyfiam.” Drágár Péter, az apa rakodómunkás a napkori Kossuth Tsz-ben. Biztosan nagyon várja már feleségét, kisfiát haza. „Sokat segített, hogy terhes lettem. A követ felmosta, a jószágot elrendezte, a kertet karbantartja. És most ő egyedül gondozza két kisfiúnkat is. Ha otthon is, elmentem valahová, rámaradtak a kicsik. Óvoda van, de bölcsőde nincs nálunk. Oda azoknak a gyerekeit veszik fel elsősorban, akiknek a szülei dolgoznak.” \ o1 \TTHON LESZ HÁROM GYERMEKÉVEL Margitka asszony. Sokallja, hogy nem látja a másik kettőt. „Már két napja vagyok benn. Olyan nehezen telnek az órák. Május 20-án készülök haza.” Innen csak nyolc nap után engedik haza a kismamákat, őrizik, vigyázzák őket, gyermekeiket. Csak akkor távozhatnak, ha teljesen egészségesek mindketten. „Remélem nem lesz semmi baj, s elmehetünk.” Csaba betoppant a családba, változásokat okoz. Változik a család életrendje. Bár, mint anyuka mondja, nem lesz libling, kifogott, kedvenc, mert őneki mindhárom egyforma. „Csak több lesz a munka, a hátramozdítás. Étetgetni, tisztába rakni.” És áradozik másik két fiáról, újságolja, milyen huncutok, hogj Játszanak esténként, az apjukkal, mikor megérkezik a munkából. És ő milyen boldogan nézi őket. „Ki sem lehet fejezni, mit érez ilyenkor egy anya. Nekem ez a boldogság. így az igazi. Három gyerekkel. Értük élünk, dolgozunk.” Pihen a kismama. És tudatom, hogy pihen, egészséges a kis Vityi Andrea is, aki Andrásnak készült, s lány lett belőle Pihen édesanyja Vityi Andrásné, született Kovács Irén is, aki május 12-én vasárnap reggel 7 óra 05 perckor hozta világra harmadik lánygyermekét, Andreát 2 kiló 20 dekával. Pasztelszínű köntöst visel Irén asz- szony, mosolyog, szeretné tudtul adni mindenkinek, hogy ő, aki öt évig beteg volt, s azt javasolták ne szüljön, most mégis újszü- - lőttel örvendeztette meg a családot. „Fiúi vártunk nagyon az az igazság. De így sike rült.” — Akarták a harmadik gyermeket? — Akartuk. El voltam tiltva, s látja semmi bajom — örevendezik. — Akár holnap is szülnék egyet. Attól tartottak, hogy a lábam nem bírja, de semmi baja. — Miért akarták a harmadik gyermeket! — Elsősorban fiú miatt, de a családtervezésnél így számoltunk. Nekünk kell három gyerek. Szerintem az igazi család itt kezdődik. Vityi Andrásné kismama az 1-es szoba lakója. Itt pihen. Tisztaságban, felügyelet mellet. „Férjem vasárnap Nyíregyházáról, a munkahelyéről jött be, hogy lássa újszülött lányát, örült, boldog volt, hogy jól vagyunk mindketten. /A FEHÉRTÓN ÉL a Vityi család. Leg- idősebb kislányuk Edit 10 éves, a középső Irénke 7, most ősszel kerül iskolába. És a legkisebb, Andrea. Vityiné otthon van a gyerekekkel, háztartást vezet, ellátja a családot. Nem is igen tudna dolgozni. „Sokan talán elsősorban a pénz miatt gondolnak a szülésre. Engem nem ez késztetett, hanem a család. Szeretem a gyerekeket.” Férje az építőiparban dolgozik. Gépkezelő. Mint elmondta havi 3 ezren felül keres. Nem sok, nem is kevés. Anyósuk is velük él. ók tartják. „Ügy kell beosztani a keresetet, hogy mindenre jusson.” Nem panaszkodik. Pedig most sokasodnak majd gondjai. Edit még járt óvodába, Irén már nem. Nem vették fel, mivel édesanyja nem dolgozik. Andreával meg otthon kell maradni. „Most kettő jár majd ősztől iskolába, őket készíteni, ellátni. Több munka vár rám az biztos, de szívesen vállalom. Már el is felejtettem, hogy nem fiú. Csak abban a pillanatban van az ember eszébe, aztán látja, milyen aranyos, egészséges és boldog az ember. Editnek és Irénnek lett igaza, ők lányi vártak. És így lett. Várják haza Andreát. Elégedett a kismama. Gyerekeivel, férjével. „Nem lehet semmi panaszom. Férjem nagyon szereti a családját, minden szabad idejét otthon tölti, káros szenvedélye nincs. És mi azt tartjuk, hogy ahol egy gyerek van, az1 elkényeztetik. És láttam egy gyerek sem jár különbül, mint nekem a kettő, s ezután a három. Egy fizetést is be lehet úgy osztani, hogy erre is, arra is ragasszon az ember.” Természetes, hogy most a legkisebb, Andrea körül forog majd a világ otthon Várják már őket. Még nem tudta Irén asz- szony május 14-én mikor mehetnek haza „Attól függ, hogyan fejlődik Andrea. Ügy látom jól eszik, fejlődik. És ez mindennél nagyobb boldogság nekem.” Hogy honnan tudta, honnan látta? K ifürkészhetetlen, megfoghatatlan, mint az anyai érzás De ők, az anyák, az első pillanattól érzik, ők látják azt is, amit mások nem. ők érzik azt is, amit mások soha. Ayák. ‘ Baktalórántháza, 1974. május 14-én. Farkas Kálmán OTTHON ,Anyu meg apu gyára* Indul a Pápai család Pápai Ildi és Pisti papírgyári óvodások, néhány lépés választja el őket a gyártól — „anyu meg apu gyárától”. Látták már ők is, hogyan dolgoznak a gépek, a legkisebbek gyárlátogatásán még csokit is kaptak a végén. De nem ez volt a legjobb benne — mondják cáfolhatatlan komolysággal —, mozogtak a gépek! és milyen nagyra nőttek1 Ildi és Pisti élete a műszakhoz igazodik, ahogy Ildi mondta: Jövünk mi is munkába mint a nagyok... „Nincs még egy olyan!" A nagyok munkájáról keveset tudnak a papírgyár legkisebbjei. A folyamatos műszakban hat naponként váltja egymást a három műszak, két szabadnap van közte. Nem szombatra, vasárnapra esik, mikor, hogy jön ki. A folyamatosok mégsem cserélnének senkivel — jó pénz az! Pápai Istvánnénak két éve nincsenek vasárnapjai. Nem bánja, jól jár így a család. Dolgozott az almatárolóban, volt ládagyári majd konzervgyári munkás. — Mégis itt találtam meg a számításom a papírgyárban, kényszerű volt az a vándorlás. Most itt lakunk a kisteleki-szőlőben, az iskola mellett. Biciklivel nyolc percre van a gyár. Szép házat építettünk — nem azért mondom, de nincs még egy olyan abban az utcában! Elmosolyodik csendes büszkeséggel. — Targoncás vagyok a gyárban. Először gépnél dolgoztam, aztán hogy a férjem jelentkezett erre a tanfolyamra, nekem is megtetszett — mentem utána, ő meg biztatott. Mi ebben a munkában a szép? Én úgy gonodolom, hogy minden munka az, ha szívlel, becsülettel csinálja az ember. Szeretem az állandó mozgást, a figyelmet, mert nagy ügyelem kell emberek és gépek között! Hétköznapok — Nekünk minden héten másképp van a lapunk, a legjobb az, amikor délelőtti mű- ■zakba jövünk. Fél ötkor csörög a vekker, •endberakjuk magunkat, reggelizünk, és indul a Pápai család. A két gyereket Ildit és Pistit az apjuk hozza biciklivel, az enyémen nincs még csomagtartó. Nem mondom, volt már olyan, hogy korareggel aludt a két lurkó a kerékpáron. Azt meg elfelejtettem mondani — mosolyog sopánkodva —, hogy reggel mielőtt MUNKÁBAN elindulunk hatszáz kiscsirke és három mala» gondját is letudjuk. — Hatszáz ... — Annyi, annyi — mi ebben a hihetek; len? Nem mondom, míg dolgozunk, rájuk néznek a szüleim, de minden munka a miénk velük. Nem engedi a csodálkozást, tovább mondja egy napúk történetét. — Bevisszük a gyerekeket az óvodába, mi meg dolgozni megyünk. Át se kell öltözni, csak köpenyt veszek — tiszta munka a targoncázás. Ha úgy jön, megebédelünk a gyárban, de ez ritkábban van, otthon főzök inkább. Mit mondjak magának? Délután végzem az asszonyi munkát, főzök, takarítok, mosok, vasalok — így sorban. Este bekapcsoljuk a televíziót, lefektetjük a gyerekeket, és mi gondolatban már a holnapot éljük. Foglalkoztatja az embert a gyár, a munka, mert jó dolog, hogy van mire gondolni, csak most az a baj, hogy kevesen vagyunk targoncások, nincs egy pillanat megállás, nprn mintha sokat álltam volna életemben. Május elsején Kiváló dolgozó kitüntetést kaptam. A játék az igazi »BESEGÍTÜNK egy kicsit. A papírgyári óvoda mai naposa Pápai Ildi. Ebédhez rendezi a termet, takarít, megteríti az asztalokat, kirakja a tányérokat — sürgeti a gyerekhad. Ildi már nagylány, iskolába megy őszre. Az óvónők tisztelettel beszélnek a Pápai családról: — Nincs messze a gyár, hamar eljut ide minden, a jó is a rossz is. Pápaiékról még nem hallottunk rosszat. Parkosítottunk a múltkor itt az, óvoda előtt, jöttek a szülők a műszak után, Pápaiék szó nélkül fogták a szerszámot, és dolgoztak estig. Meglepődik a két gyerek, mikor meglátják anyukát — szokatlan látogatás. Szokatlan vagy nem szokatlan — egy pillanat, és a nyakába kapaszkodik mind a kettő. — Amikor a gyárban voltak ezek a gyerekek — szól Pápainé, mi nem voltunk benn, mert éjszakások voltunk akkor. Mondták a többiek, hogy úgy járt ennek a két gyereknek a szeme, keresték anyukát... Ildi nem sokat törődik a nagyok beszédével, egyébként is — itt van anyuka! — érdekli is más. Juditkát azért még bemutatja — ő is hadd szerepeljen az újságban —, mert Juditka a komoly barátnő, és óvónő akar lenni ő is. Mert jó, jó szépek azok a gépek ott a gyárban, de a játék az igazi! És az óvónő egész életében a játékok között marad... Kolláth Adrienne és Hammel József riportul „Akartuk..." A harmadik
