Kelet-Magyarország, 1974. április (34. évfolyam, 78-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
*. oMa! KELET-MAGYARORSZÁG vasárnapi melléklet Í5Y5” IptfHs H' íj ka meg újra láthattuk, mennyire mások lettek az emberek, mikor II- Jícshez jöttek. Ezért is szerették az elvtársak Iljioset, ő maga pedig oly sokat merített a velük való együtüétből. mint senki talán Nem mindenki tud tanulni az élettől, az emberektől. Iljics tudott, senkinek nem panaszkodott, nem adta a diplomatát, senkinek nem hintett port a szemébe, s az emberek érezték, hogy egyenes, őszinte velük szemben. Jellemző tulajdonsága volt az elvtársakról való gondoskodás — a börtönben éppúgy, mint szabadlábon, a száműzetésben és az emigrációban éppúgy, mint amikor a Népbiztosok Tanácsának elnöke volt. És nemcsak az elvtársakról gondoskodott, hanem nagyon távol álló emberekről, ha rászorultak a segítségére. Az egyetlen hozzám írt levelében, amely megmaradt, a következő mondat olvasható: „.. .A segítséget kérő leveleket, melyek Időnként a címedre érkeznek, elolvasom és igyekszem megtenni, amit lehet.” Ez 1919 nyarán volt. amikor Iljicsnek igazán volt elég egyéb gondja is. Teljes erővel dúlt a polgárháború. Ugyanebben a levélben ezt írja: „Ugv látszik, a Krím megint a fehéreké.” Szinte ki sem látszott a munkából, de ha segíteni kellett valakin, sohasem hallottam tőle. hogy nem ér rá. Állandóan mondogatta, hogv többet kell törődnöm a munkatársaimmal, s amikor egvik beosztottamat a Közoktatásügyi Nén- biztosságról a tisztogatás alkalmával alaptalanul megtámadták, tudott időt szakítani arra. hogy a régi dokumentumok közül előássa azt az anyagot, amely szerint az illető még október előtt, még a Bund tagjaként védelmébe vette a bolsevikokat. Lenin jó ember volt, mondják némelyek. De a régi erényszótárból vett jóság kevéssé illik Iljicsre, valahogy nem is elég. meg nem is pontos. Iljics sohasem vonult vissza családjába vagy a maga körébe, ami régen annyira általános volt. Soha nem különítette ei a személyest a társadalmitól, e kettő eggyé- olvadt benne. Sohasem tudott volna megszeretni egy olyan nőt. aki nem azonos nézeteket vall vele. aki nem társa a munkájában. Szenvedélyesen ragaszkodott az emberekhez: rendkívül jellemző a Plehanovhoz való ragaszkodása, akitől oly sokat kapott — ez azonban soha nem tartotta vissza attól, hogy telies erőből harcoljon Plehanov ellen, ha úgy látta, hogy Plehanovnak nincs igaza, hogv álláspontja árt az ügvnek. és nem tartotta vissza attól sem. hogv végleg szakítson vele. mikor ..honvédő” lett. Az ügy sikerei szívből jövő örömet szereztek Iljicsnek. Az ügy volt az élete, szerelem, szenvedélye. Arra törekedett, hogy minél közelebb kerüljön a tömegekhez, és ezt el is tudta érni. Ö maga nagyon sokat köszönhetett a munkásokkal való kapcsolatának; ennek köszönhette, hogy minden egyes szakaszban helyesen értelmezte a proletariá-- tus harcának feladatait. Ha figyelmesen ta- I nulmányozzuk, hogyan dolgozott Lenin mint I tudományos kutató, mint propagandista, mint agitátor, mint szerkesztő, mint szervező, akkor mint embert is megértjük. A cikkeiben és beszédeiben elszórt megjegyzések, sőt egyes kifejezések fordulatok ezreiből sugárzik felénk Iljicsnek. a kollektivistának, a munkásügy harcosának egyénisége. Kollektivistának. a munkásügy harcosának lenni nagy boldogság. Az ember szüntelenül érzi. hogyan válik egyre tágabbá a látóköre, mélyebbé az életszemlélete, szélesebbé tevékenységének szférája, s hogyan nő a hozzáértése; hogyan nő. erősödik együtt a tömeggel, az üggyel. Ezért tudott Iljics olyan magával ragadóan nevetni, ezért tréfálkozott olyan vidáman, ezért szerette úgy „az élet zöld fáját”, ezért lelte akkora örömét az életben. Lenin nem lehetett volna olyan, amilyen volt, ha nem ebben a korban, nem n proletárforradalmak, és a szocializmus építésének korában élt volna, hanem egy másik korban. A marxizmus elméletének köszönhette megingathatatlan hitét a proletariátus ügyének győzelmében, s éleslátását amelyre oly nagy szükség volt; a proletariátushoz kivételes közelségben folytatott harca es munkája, a proletariátus ügyéért vívott harca alakította ki benne a jövő emberének ronasait, akinek jelleme annyira más, mint a tömegtől”. a sokaságtól egyaránt távol allo nemesi, vagy polgári és kispolgári hősé. Ha megértjük Iljicset mint embert, akkor jobban megértjük azt is. mi a szocializmus építésé, akkor megérezzük azt is. mi- l.'en a szocialista rendszer embere. Nagyon sokat írnak mostanában Vlagyimir Iljicsről. Ezekben a visszaemlékezésekre gyakran valamiféle aszkétának, hémbor, miszler-családapának ábrázolják át Valahogyan eltorzul a róla alkotott kép. Nem ilyen volt o. Olyan ember volt. akitől semmi sem idegen, ami emberi. Az életet a maga t/ű•Iessegeben, sokrétűségében szerette és szomjasan itta. Életünket is úgv festik le, mintha csupa nélkülözés lett volna. Ez nem igaz. Az ilyen nyomort, hogv nincs miből kenyeret venni soha nem ismertük. Talán így éltek az emigráns elvtársak? Igaz. akadtak köztük! akik két éven át nem jutottak kenyérkeresethez. és Oroszországból sem kaptak pénzt úgyhogy valóban éheztek. Velünk ez nem fordult elő. Az Igaz, hogv egyszerűbben éltünk. De talán a duskálásban és Dompában van az élet öröme? Vlagyimir Iliics értett hozzá, hogv élvezze az élet valódi örömeit. Nagyon szerette a természetet. Most nem beszélek Szibériáról, de az emigrációban is állandóan eljártunk a városon kívülre hogv teleszivjuk magunkat friss levegővel, jó nagyokat csavarógtunk. és a levegőtől, a mozgástól. az élményektől megittasulva tértünk haza. A mi életmódunk erősen különbözött a több; emigránsétól. Ezek szerették a véget nem érő beszélgetéseket, fecsegést, egyN. K. Krupszkaja Lenin az ember egy csésze tea mellett, füstfelhőkbe burkolózva. Vlagyimir Iljicset az ilyen fecsegés szörnyen fárasztotta, és mindig megszökött, hogy egy kicsit sétáljon. Emlékszem, emigránséletünk első évében. Münhcenben egy alkalommal magunkkal vittük sétálni Marto- vot és Anna Iljinyicsnát, hogy megmutassuk nekik kedvenc helyünket — egy elhagyott zugot az Isar partján, ahová a sűrű bozóton át kellett utat tömi. Alig telt el egv fél óra, ők annyira kimerültek és olyan zsörtölődés- be fogtak, hogy gyorsan áteveztünk velük a város civilizált részébe és azután nélkülük mentünk el’ a „mi” helyünkre. Később, amikor Svájcban már kerékpárunk is volt, kirándulásaink köre jócskán megnőtt. Emlékszem, Londonban egyszer va- lainelyik elvtárs. aki azt hitte, hogy Iljics mást se tesz, mint reggeltől estig a British Múseumban kuksol, mennyire elcsodálkozott azon, hogy sétálni készül, mire Vere Ivanovna Zaszulics felháborodottan kiáltott fel: — De hiszen szenvedélyesen szereti a természetet! — Emlékszem, én akkor azt gondoltam magamban: bizony. így igaz. Nagyon szerette még Iljics megfigyelni a mindennapi életet. Hová mindenhová el nem keveredtünk vele Münchenben, Londonban, Párizsban! Kikereste az újságokból, mikor és hol, melyik peremkerületben, olcsó kis kávéházakban, vagy — Angliában —• templomokban tartanak különféle szocialista gyűléseket. Látni akarta a német, az angol, a francia munkás életét, hallani, hogy beszélnek a népes nagygyűléseken, hanem baráti körben; tudni akarta, hogyan gondolkozik, miféle célok étletik. Csak választási gyűlésen hányon vettünk részt Párizsban! Azokban az országokban, ahol éltünk, jobban ismertük a munkások életét, mint az emigránsok általában. Emlékszem Párizsban volt egy időszak, amikor a francia forradalmi dalokért lelkesedtünk, Vlagyimir Iljics megismerkedett egy Montéhus nevű énekessel, aki forradalmi dalokat szerzett és adott elő kivételes tehetséggel. Egy kommünsfr fia volt. s a munkásnegyedek kedvence. Iljics egy időben nagyon sokat dúdolta egyik dalát, a Salut á vous, soldats de 17-et: azokhoz a francia katonákhoz szólt, akik megtagadták, hogy tüzet nyissanak a sztrájkolókra. Tetszett neki az a dala is. amelyben azokat a szocialista képviselőket gúnyolta ki, akiket a tudatlan parasztok választottak meg, s akik a 15 000 frankos képviselői fizetésért árulják el a parlamentben a nép szabadságát... Aztán jött a színházba járás időszaka. Iljics kikereste a hirdetésekből, hogy melyik külvárosi szin- házban tartanak előadást Montéhus felléptével. Párizs térképével felfegyverkezve jutottunk el ezekbe a távoli külvárosokba. Előbb végignéztük a színdarabot, többnyiré valami szentimentális-sikamlós sülétlenséget. amivel olyan előszeretettel eteti a francia burzsoázia a munkásokat, s ezután következett Montéhus. A munkások tomboló tapsorkánnal fogadták, ő pedig rövid munkászekében, a nyaka körül kendővel, ahogy a francia munkások járnak, aktuális dalokat énekelt nekik, kicsúfolta a burzsoáziát, dalolt a nehéz munkássorsról és a munkásszolidaritásról. A párizsi külvárosok publikuma, a munkásközönség élénken reagált mindenre: a divatos, magas kalapot viselő hölgyre, akit az egész nézőtér csúfolni kezdett, éppúgy, mint a darab' tartalmára. — Ejnye, te csibész! — kiáltja oda az egyik háztulajdonost alakító színésznek, mikor ez azt követeli a házában lakó fiatal lánytól, hogy legyen az övé. Iljics szeretett feloldódni ebben a munkástömegben. Montéhus egyszer fellépett a mi orosz összejöveteleink egyikén, és utána késő éjszakáig beszélgetett Vlagyimir Iljiccsel a közelgő világforradalomról. A kommunár fia és az orosz bolsevik — mindkettő a maga módján álmodott erről a forradalomról. (Részlet Krupszkaja írásából Lenin születésének 104. évfordulója alkalmából.) Felix Pita Rodiiguez: Lenin Lenin E név rejtett üveg csillogása, finom ezüstjonál, és valahol a távolban eredő forrás — e név erősebb mint a szél és mélyebb mint az éjszaka. és tömörebb, mint a vízsugár, és tisztább, mint a tengerszem, melyet a hajnal fénye tesz átlátszóvá. Lenin Nincs a földön drágább, mint ez a név, az álmodozások fennsíkjának gyöngéd neve, védve az emberi ész villámaitól. Nincs a földön semmi, mely hozzá volna mérhető, mely világosabban tárná fel gazdagságát. Lenin És az alkimista gyökér ereje teljével, meg az alkony szigorú antracitja, mit megőrzött fekete tábláján a föld évszázados emlékezete, meg a bazaltok, melyek hallgatagon alszanak a világ labirintusaiban, sötét titkoktól mentesen, melyeknek lassú fejlődése meghatározott — mind a feledés homályába veszhetnek, de e rövid név keményebb a fémnél, kibontva hegesztett acél szirmait, minden egyes élettel újra megszületik. Fordította: Sigér Imre Somoskői Lajos: Leninhez Kevesebb ma már a kő, a szó is. amelyet néha a szívünkre dobnak, és ízesítőbb már a só is. amit az asztalunkra hoznak. Kevesebb talán az altató is, amit haragunk italába lopnak, s tán őszintébb már a szó is, amely minket tart újra jobbnak. ... és mégis hányszor kellenéi még, mint mérce, súly. vagy emberérték.^ bogy igazabbak legyenek a gondok. Lenin! Szavadba bújnak mind ragyogni, maguk kis vágyát eldadogni: tiszták, csak ösztönösek, s demagógok. Pénteken a tanyarendszer jövőjét reálisan körvonalazó vitaműsorral fejeződött be a televízió fenti című. megyénkben is nagy érdeklődéssel kísért háromrészes dokumentumfilm sorozata, melyet Dr. Romány Pcíl vezetett és kommentált végig. Tegyük mindjárt hozzá: kiválóan, az igencsak összetett problémák beható ismeretének teljes vértezeté- ben. a tanyaiak iránt érzett szeretettel és sorsukért való nagyon rokonszenves felelősségvállalással — egész szocializmust építő társadalmunk nevében is. Ahogyan ő a záróbeszélgetésben fogalmazott: a tanyaiak és a Magyar Népköztársaság érdekeinek egyaránt megfelelően kell foglalkozni a tanyai emberek gondjaival, sorsukkal és jövőjükkel, A dokúmentumfilm-sorozát bemutatta a múltat, melynek tárgyi és életformái emlékei sokban bizony nem is tűntek relikviáknak. Sajnos, a mi megyénkben is vannak még bőven „hagyományos” tanyák, ahol esténként petróleumlámpa pislákol és amelyeket tavasz- szal-ősszel szinte elzár a világtól a földúti sár, télen a hó. Megtalálhatjuk nálunk a látott mai tanyatípusokat is. a gazdálkodó-árutermelő típustól a tsz-majoroik mellett az olyaA látóhatár szélén nőkig, amelyek lakóhelyül szolgálnak csupán. Bár a műsor lokálisan a Bács-Kiskun megyei tanyavilágról szólt, a látott-hallott tanyai problémákat és tanulságokat Szabolcs-Szat- márban is magunkénak érezhettük, hiszen közismert, hogy itt 65 000 ember, a lakosság 11 %-a élt még 1970-ben is tanyán, illetve külterületen, S a lélekszám csökkenése 10 év alatt csak 3,3 %-os volt. (Igaz, hogy ugyancsak ebben az időszakban a külterületi lakott helyek 17,5 %-a szűnt meg, ami elsősorban a magányos, hagyományos tanyák felszámolódásának gyorsabb ütemét mutatja.) A műsor legizgalmasabb kérdése a tanyák jövőjének várható alakulása-alakitása volt. A készítők jól dokumentálták, hogy bár a fejlődés a gazdaságilag életképtelen (sőt a közérdeket néhol sértő), civilizált életforma kialakítására lehetőséget nem nyújtó tanyáll fokozatos megszűnésének irányába vezet, de ez a folyamat sokkal lassúbb, mint korábban gondoltuk. (Ebbe az irányba mutat egyébként a tanyai lakosság elöregedése, a fiatalok elvándorlása is a tanyáról.) És főleg nagyonr nagyon gondosan, szinte egyedileg kell megvizsgálni. mérlegelni ezt a folyamatot, a tanyán lakók mai érdekeinek megfelelően. Aa is kiderült az illetékes vezetők nyilatkozataiból, hogy többet kell tennünk a távlatilag is életképes tanyák gazdasági, kommunális és kulturális fejlesztéséért, s a többiek még sokáig meglévő érdekében felül kell vizsgálni néhány építési tilalmi, tatarozási és egyéb korlátoz» jogszabályt, A „főszereplőik” természetesen magúk » tanyai lakosok voltak. Őszinte, megnyerő közvetlenséggel nyitották meg szívüket és elméjüket. mondták el gondjaikat és terveiket nemcsak ehhez kívánatos jó emberi kapcsolatokat azonnal megteremteni tudott műsorvezetőnek, hanem a tévén keresztül az égés* ország nyilvánosságának. Á kitűnő műsotw rozat teljes stábját dicséret illeti, Merkovszky Pa! Tanyai udvarok. (Krutilla József tusrajza)
