Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
15. oldal KELET MAGYARORSZÄÖ 1974. március W. Mint icmeretes Tatabányán a kisgyermekes szülők tonclíaHak «■n'"Mtésérc gyermekszállódat nyitottak. A város ötös számú bölcsődéjében rendezték be •> bébi szállodát. A szolgáltatást örömmel fogadták a szülők. (MTI fotó — Tóth István) A Művészeti Hetek programjából Március 10-én a Fegyveres Erők Klubjában, li-én a Mórié/ Zsigmónd Művelődési Ház klubjában és 12-én a tanárképző főiskolán találkozik' a közönséggel Kosa Ferenc. n Nincs idő című magvar film rendezőle. Március 12-én és 13-ári a Bartók Színház vendég iá tikára kerül sor a ’ Nvíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban, A kétrészes Férfikor című oolbeat színművet mutatták be, melvet Mesterházi Fajos munkája ■ alapján írt és rendezett Kazán István. Bérletes előadáson kivi'! adiák március tl-én a Móricz Zsigmónd Színházban M iliére a TTersaillcs-l rögtön- ztk és Gömböc űr című vígjátékokat a Debreceni Csokonai Színház vendégjátékaként. A.darabokat Hagy András László rendezte. A MTESZ MÁTÉSZALKAI HELYI CSOPORTJA rendezésében március li-én előadást tart Parányi András üzemgazdasági főosztályvezető A korszerű üzemszervezés feltételeinek megteremtése címmel az Ipari Szerelvény és Gépgyár mátészalkai gyáregységében. Ugyanezen a napon pedig Baros Szabolcs tanársegéd előadása hangzik ei a • gyártástervezést feladatokról és a munkahely szervezett kialakításáról Nyíregy- ' házán a MTESZ Víz utcai székhazában. A Magyai Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telelőn: 16—71) 16—71. 30—03 Telexszám: megyében 341. megyén k/vüi 73 341. Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf ■ 47. Kiadta: a Szabolcs megyei LapkiadC Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Hona u 3—3 Telelőn: 30-00 Postacím: 4403 Nyíregyháza. Pf: 25. Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető bármely . postahivatalnál a kézbesítőknél a posta hírlápig-letekben és a Posta Központ: U'riao irodánál khj Budapest V . József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a KHI 215- 68 162 pénzforgalmi íelzőszámra Előfizetési dll: egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzflnk meg és nem adunk vissza. • Felvilágosítás hirdetés ügyben m—00-0. telefonon NYÍRSÉG] NYOMDA Kylregyháza Dózsa György a. 5. Felelős vezető: Uoléczj István IDŐS NŐK MEGBECSÜLÉSE. Fehérgyarmaton az öregek napközi otthonábar rendezte meg nőnapi ünnep ségét a nagyközségi tanác: március 9-én délelőtt. t művelődési központ citera zenekara adott műsort. Ke tajban . ugyancsak az öregen otthonában rendezett nőnapi ühhenséget a KISZ szervezet. Mindkét ünnepségen virággal, apró ajándékokkal kedveskedtek az idős asszonyoknak. MÉRLEGZÁRÓ KÖZGYŰLÉSEKET tartanak március 10-én a nyíregyházi fodrász és március, 11-én a nyíregyházi asztalosipari, a tiszalö- ki vegyesipari és a kisvárdai fodrász szövetkezetekben. üdvözöljük az Es*e Tamás Népét Pénteken mar az olvasó kezébe került a megye első termelőszövetkezeti üzemi lapia. az Esze Tamás Népe. Ezután havonta rendszeresén jelenik meg szép, ízléses kivitelben, nyomdai technikával előállítva. Már a címe is jelzi, hogy Tarpa, a tarpa—guides —tivadari tertnelőszövetkezet lapja. A három község nemrégen mondta ki az egyesülést és január 1. óta egy tsz- ben gazdálkodik. Jelenleg a megyében ez a legnagyobb termelőszövetkezet, 1700 tagú a nyugdíjasokkal és a járadékosokkal együtt. Gyors, korszerű tájékoztatásukhoz nagyon sokat segít az üzemi lap. A Kelet-Magyarország szerkesztősége örömmel üdvözli a megye első termelőszövetkezeti lapját és sok si- .kert kíván munkájához. MÁTÉSZALKAI DALOS TAVASZ ünnepélyes megnyitóját március 10-én délután 6 órakor tartják. Megnyitó beszédet mond Gyúró Imre, a megyed tanács elnökhelyettese. A műsoron szerepel Beethoven Karfantáziája és F-dur románca. Közreműködik Biró Katalin zongorán és Pálkövi Mária hegedűn. 107 ezret fizet a lottó A Sportfogadási es Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a, 10. héten öttalálatos szelvény nem volt, négyes találatot 49 fogadó ért el, nyereményük egyenként 107 203 forint. Hármas találata 6511 fogadónak volt, nyereményük 403 forint. Kéttalálatos szelvények száma 197 011 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. KIÁLLÍTÁS. A tornyospál- j jai művelődési házban már- | clus 11-én egyhetes, a mező- jazdasági. termelőszövetkezetek 25 évi eredményeit bemutató kiállítás nyílik. A több, mint 50 tablóból álló bemutatót Bacskárdi Jenő, általános iskolai igazgató nyitja meg. Ezt követően Korszerű állattenyésztés címmel tartanak Plmvetítéssel egybekötött előadást. Űj ifjúsági klub alakult Nyíregyházán, a városi művelődési központban. A klub tagjait olyan üzemekből szervezték, ahol eddig még nem alakult üzemi klub. Változatos és színes programmal láttak munkához. melyek között előadások kirándulások. érdekes műsorok szerepelnek. UJ IFJÚSÁGI BRIGÁD. Március 8-án megalakult a nyíregyházi Tempó Szövetkezetben a Bláthy Ottó ifjúsági brigád. Tagjai villany- szerelők. s ezzel a szövetkezetben már 9 brigád dolgozik 107 taggal. A Bláthy-brigád szocialista' szerződést kötött a kállósemjéni tanyasi kollégiummal és vállalták, hogy társadalmi munkában elvégzik a villanyszerelési munkát a kollégiumban. Terven felüli nyereséget fizettek március 9-én a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban. A múlt övhez képest 78 százalékkal, a termelési tervhez viszonvítvs pedig 28 százalékkal teljesítették túl kötelezettségüket. A 22 vidéki egység és a központ dolgozóinak 5 millió 800 ezer forintos nyereséget osztottak ki. TIZENHÉT FÉLE GÉP. A nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat 1974-ben 17 féle mező- gazdasági gépet gyárt nagysorozatban, összesen 207 millió forint értékben. A gépekhez 50 millió forint értékű alkatrészt is készítenek. [DÖS TSZ-TAGOK SEGÍTÉSÉ. Az apagyi Hunyadi Termelőszövetkezet kétszáztíz járadékosának és nyugdíjasának egy-egy szekér irtás- tűzifát juttatott díjmentesen. A tüzelő és a fuvarköltség együttesen mintegy harmincezer forintot jelent A negyedszázados jubileum alkalmából került bevezetésre a Takarékpénztárnál a törzsgárda rendszer. Ez alkalommal 6 dolgozó 25 éves, 15 dolgozó 20 éves 44 dolgozó 15 éves, 84 dolgozó 10 éves takarékpénztári munka, viszonya alapján vette át az oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat. PROGRAM 1971. március 10, vasárnap ILDIKÓ NAPJA A Nap kél: 6 őrá 08 perckor, nyugszik: 17 óra 41 perckor. A Hold kél: 20 óra 44 perckor, nyugszik: 6 óra 33 perckor. 1974. március 11, hétfő SZILÁRD NAPJA A Nap kél: 6 óra 06 perckor, nyugszik: 17 óra 43 perckor. A Hold kél: 21 óra 55 perckor, nyugszik: 7 óra OO perckor. Hűvös marad az idő Várható időjárás ma estig: tobbfeLé felhős, esős idő. Hideg, szeles idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—a fok között. . Kossuth rádió VASÁRNAP 8,20: Teresa Berganza és Héráiul Prey enekei. — 9,GO: szoijauok játszók, regélők! Iro- dauui színpadok és amatőr színjei woZoii Gi sz~»£,iJ.c versenye. — bzerkeszun üzenetek. — A Maöyar Rádió es Televízió gyermuKKorusa énekel. — w,**: <L,enes rekxamturmix. — Vasárnapi koktél. — 12,10: áuaes anyanyelvűnk. — 12,15: Kovacs Apollónia és Mozsár Imre énekei. — 13,08: Nem azért mondom... — 13,13: Nag: mesterek — világhírű eiőauomüvé- szek. — Közben: 13,51: Pillantás a szocialista világba. — 15,98: Sanzon — lexikon. — 16,95: Leonardo és a többiek. — 16,15: Bemutatjuk új felvételeinket. — 17,05: Az élete regény volt. — 18,05: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. — 18,23: Világlira. —• 18,38: Népdalkörök országszerte. — 19,10: öt perc sport. — 19,15: Mozart-műveltségi verseny. — 2j,45: „Uj dalokat sodornak a szelek . ..” Bolgár irodalmi est közvetítése a szentesi Tóth József ” Színházteremből. — 21,45: Klarinét és szakszofonszólök. — 22,10: Sporthírek. — 22,25: Miskolci Balogh János népi zenekara játszik. — 23,10: Szólistaparádé. — OúO: Operettdalok. HÉTFŐ *1* Mária és Szabó Miklós operett- felvételeibőL — 17,00: A vasárnap spdrtja. — 17,30: Színes népi muzsika. — 18,05: Ez is az is . .. — 19,50: Jó estét, gyerekek! — 20,10: öt perc sport. — 20,15: Februárban hallották először. — 21,02: Vámbéry nyomában Perzsiában. I. rész. — 21,17: 150 éve született Smetana. HÉTFŐ 8,05: Nótacsokor. — 9,08: Ezer- egy délelőtt. — 10,0u: A zene hullámhosszán. — Közben: kb. 10,30: Néhány szó zene közben. — 12,00: Edwin Fischer Schubert—-műveket zongorázik — 12,43: Hány tantárgy a világ? — 13,03: Két szimfónia. — 14,00: Kettőtől hatig. . . — 18,95: Külpolitikai figyelő (ism.) — 18,20: Könnyűzenei Olimpia — Elődöntő. — 19,27: Rádió szabadegyetem. Az élet asszimetriája. — 19,52: Jó estét, gyerekek! —20,10: Uj könyvek (ism.) — 20,13: Kettesben . — 21,13: Zenekari muzsika. — 22,00: Népdalok. — 22,30: Közvetítés a Jégkorong VB-ről. — 23,15: A hét zeneműve. — 23,45: Operettdalok. 3. műsor VASÁRNAP 8,09: A Baden-Badenl Rádió zenekarának hangversenye az 1973. évi montreuxi fesztiválon. — Közben: 8,41: Álom az ifjúságról. Füst Milán verse. — 3,44: A hangversenykozvetil.es folytatása. — 10,90: Uj Zenei Újság. (Ism.) — io,35: Donizetti: Lammermoori Lucia — őrúlési jelenet. — 18,57: Fjotrusko. Karácsony Benő regénye . rádióra alkalmazva. (Ism.) — 12,10: Chopin- és Liszt-zongoraművek. — 14,05: Don Carlos. Részletek Verdi operájából. — 15.08: Művészlemezek. — 16,07: Pori dzsesszíesztivál ’73. III. rész. — 16,40: Raktárak. — 17.0(1: Szimfonikus zene. — 18,05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: Az Uj Budapest vonósnégyes hangversenye. — .Közben: 19.05: A magyar költészet századai. n. rész. Rsm.) — 19,21: A liang- versenyközvetítés folytatása. — 19,54): Akit Móricz Zsigmónd fedezett fel... (Ism.) — 20,45: Legszebb kóruslemezeinkböl. — 21.12: Könnyűzene — hangszer- szólók. — 21,30: Zenekari muzsika. HÉTFŐ Hírek. — 22,30: Telesport; 1, Férfi Kézilabda VB (színes). Közvetítés Berlinből, felvételről. 2. Sporthírek. Bratislava! tv VASÁRNAP 8.40: Gyermekműsor. — &,00: Pajtások. Tv-sorozat 6. rész. — 9.30: Sí Világkupa. — 11,30: A Sportka húzasa. — 11,40: Sí Világkupa, — 12,30: NDK tv-sorozat. — 13.00: Sí Világkupa. — 13,30: Mezőgazdasági magazin. — 14,50: Televízióval országjáráson. — 18,40: Esti mese. — 19,00- Tv-híradó. — 19,30: Csehszlovákia—-Szovjetunió jégkorong-mér- közee. — 20,05: NDK-magazin. HÉTFŐ 15,20: Fúvós zene. —15,40: Hírek. —H5,45: Pedagógiák műsora. — 10,10: Beszélgessünk oroszul. — 16,40: Műszaki érdekességek. — 17,10: Ipari tanülók műsora. — 17,45: Tv-híradó. — 18,00- Esti mese. — 13,10: Szórakoztató műsor. — 19,00: Tv- híradó. — 19.40: Kísérlet 14 millióért. — 20,05: Az apa napraforgója. Tv-film. — 20,10: Tv-híradó. Román tv VASÁRNAP 7.40: Pioníroknak. — 3,35: A 13-as ház folyt. film. — 9.00: A falu életéből. — 10,15: A tudomány világa. — 10.40: Zenés műsor — 12.00: Vasárnapi albiun. — 14,30/ Képek Uj Guineából. — 14,45:, ökölvívó mérkőzés Románia—NDK. — 15,20: Az Aeneas c. folytatásos film. — Megyeközi kórusverseny. — 17,40': Férfi kézilabda VB döntője, a szünetben a legkisebbeknek A cavriola nevű spanyol film bemutatója. — 21,15: Hírek után sport HÉTFŐ 15,30: Magyar nyelvű attak. — 18,05: Népi muzsikák és dalok. — 18,20: Ä legkisebbeknek. — 19,30: Az operett történetéből. — 19,45: Irodalmi, művészeti tv újság. — 20.3U: A Germinal c. Zola regényéből készült tv-füm befejező epizódja Moziműsor KRPDT MOZI 8,49: Beethoven: Fidelio — A II. felv. fináléja. — 9,05: A 22- es csapdája, Joseph Heller regénye folytatásoKban XX. rész (Ism.) — 9,30: A hét zenemüve. — 10,05: Iskolarádiő. — 10,35: Szimfónikus: zene. — 11,44: Az esztendő négy szakasza — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Verbunkosok, nóták .— 14,02: Édes anyanyelvűnk. - 14,07: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,22: Kóruspódium. — 14.34: Megjelenés élőt». — 15,10: Iskolarádió. '— is,50: Fuvősesztrád — 16,00: A világ- gazdaság hírei. — 16,05: Bemutatjuk uj felvételeinket. — 16,40: Vendégkönyv. — 16.57: Kecskés András lanton játszik. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.2«: A hét rádióhallgatója. —.17,4«: Az agykéreg titkai nyomában. — 18,00: szóljatok játszók, regélők. — 19,4«: Mozart Műveltségi verseny. — 21,13: Az Állami Népi Együttes műsorából. — a, 30: 18,95: fekolarádió. — !8,S5: Századunk kamarazenéjéből. — 18,48: Korunk operacsillagaf (ism.) — 19.43: Huszonöt pere beat — 20,08: Rádiószínház. — 20,51: Schubert: Mirian diadaléneke. — 21,10: Láttuk, hallottuk (ism.) — 21,30: Count Bálié és Kansas City 7 játszik — 22 07 ■ Hangfelvételek felsőfokon. Jfyíregyházi rádió • VASÁRNAP to.«»—19.00: TavasznyBás a “TV sza mentén. — Tiszai dalok. — Sport. vrPn- n ’ ■ * 08.00—18,00: fisEak-tiszántűü krónika. — Hegedűszólók. — Orvosi tanácsok. — Válaszolunk hallgatóinknak. —Tánczene. Televízió KABARÉ Amerikai ***** 25. 1c.: fél 4. liáromnegyed 8 és 8 órakor. BÉKE MOZI Kő A SZAJBAM Színes oiaez Mm Március 11-érv: vRgül Magyar fűm E. k.; 4, 6 été' 8 GORKIJ MOZI A KUTYÁS HÖLGY Szovjet film E. k: i 6 és 8 őrm. MÓRICZ ZSIGMÓND MOZ*; Mikronlánc. — 22,20: Verdi: Aida, — Amneris és Ratíames kettőse és jelenet a IV felvonásból. — 22,45: A XX. század gondolatai. — 23,00: Tánczene öt országból. — o.io: Julian Bream lanton játszik. Petőfi rádió " VASÁRNAP MO: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.00: A rádió Kabarészínháza. (Ism.) — 10,10: Magyar Múzsa. — 11,03: Beethoven: III. „Eroica” szimfónia. — 11,53: Láttuk, hallottuk a kiállítótermekben. — 12,00: A Csehszlovák Rádió Svitorka íúvószenekara játszik. — 12,13: Mit üzen a rádió? — 12.48: Minibocs. Fésűs Éva mesejátéka. (Ism.) — 14,00: Táskarádió. — 15,00: Debussy-művek. — 15,20: Körkapcsolás bajnoki labdarugó-mérkőzésekről. — 16.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16,40: Gyurk'ovics ff.««; Tskolatévé? Felsőfokú matematika. Görbe alatti terület és határozott integrál. — 0.20: Csak gyerekeknek! 1. Alomn^a- nó beavatkozik. NDK bábfilm. 2. Az eltáncolt cipő, lengyel rajzfilm. 3. Szép tájak, szovjet kis- film. — 10.10: Zsebtévé (ism.) — 10,40: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora: Szimatolunk. — 11,00: Emlékezetes hangversenyek. Bartók: II. zongoraverseny. — 11.30: Odüsszeia (színes). Homérosz hőskölteményének magyarul beszélő olasz tévéfilmváltozata. IV. rész (ism.) —14.03. Pedagógusok fóruma. Ui utakon az anyanyelv tanítás. (Bajai kísérlet). — 14,50: Korok. Arany János: A walesi bárdok (ism.1 — 15.50: Flugos futam. Amerikai ratzfrimsorozat. n. rész: Dilis Dakota derby. — ÍR.10: Műsorainkat ajánljuk! — ÍR.35: .RéklámmŰRor. — 16,45* Delta. Tudományos híradó. — 17.10: Pocok, az o-dfipnintorryg. Té^éfdm sv^r^kokriek. TV. réfz. — 17.40: A7 MPT Körcmség^oltá^koztatóia, — 17.45: Ké7Íl«oV»r!o VB (SZÍnPSV. Döntő rn^v/^s. Közvetítés hol közben: Ect.i rn.e<;e. — 19.00’ A HÉT... __ on.ftj-i. _ «mrfTrü’Pk — 2a.10: Oros7 klaszSZíku'sóTr • rul beszélő szovjet film. — 28.25: NINCS EDO Magyar film E. k.: fél 6 éb fél 8 dr*. KIS VÁRD A Ml FÉRFIAK Március li-én; * PLUTO ÉS PUCK (Fél helyárral f) Első előadás. MACBETH Esti előadás, MÁTÉSZALKA A SZERELEM HATARAi Március li-én.: ÄLLD MEG AZ AT T. ÁTOK AT ÉS A GYERMEKEKET NYÍRBÁTORI MOZI: ELEFÁNTKIRALY Március 11.-én: A SZERELEM HATARAI EGYRE NÉPSZERŰBBEK a családi névadóünnepségek. Március 10-én három gyermek névadóját rendezik meg Nyíregyházán a házasságkötő teremben. Az ünnepségeken a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat; Szervező Iroda kain arakórusa iép íeL III. tanszaki hangverseny. A Nyíregyházi Állami Zeneiskola magánének tanszakának III. versenyére kerül sor március 13-án a TIT helyiségében. A műsoron Caccini, Pergolesi, Haydn. Mozart, Beethoven, Schubert, Erkel- dalok, áriák és duettek szere- peinek. ARANYLAKODALMUKAT TARTOTTÁK az elmúlt napokban Sóstóhegyen Kulin Lajos és Zsoldos Amália, gyermekeik, unokáik és rokonaik társaságában. A Magyar Televízió ifjúsági osztálya filmet készít a záhonyi átrakókörzetben. Március 12—14 között forgatják a filmet, amelyben a munkássá válás gondjairól, örömeiről faggatják a vasutas fiatalokat. MÁRCIUS 11-fiN HÉTFŐN Vásárosmaményban országos állat- és kirakóvásárt tartanak. A szentendrei teátrum ai idén kezdi meg hatodik évadját. A város főterén, felállt* tott szabadtéri színpadon eb. ben az évben Goldoni: A ká. véház című vígjátékét mutatják be. Szárobéki Gábornak, a Kaposvári' Csiky Gergely Színház főrendezőjének irányításával. A szentendrei nyár keretében zajló műsort. 14 alkalommal tekinthetik meg az érdeklődők. Az első előadást július 6-án tartják. Hírszerkesztő: Balogh Júlia VSc VVVvv V. V SÖA OOt 5oc W, XX? onauOcg VSgőooQ<