Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
WM TU. S»A<SYAft6ft§2:AÖ EALKOTOK ES ALKOTÁSOK Berecz András BERECZ ANDRÁS FŐISKOLAI ADJUNKTUS — ez olvasható a nyíregyházi tanárképző főiskola ötödik emeleti rajz tanszékének egyik szobaajtaján. Ebben a „szerepben” az olvasók és a nagyközönség számára kevésbé ismerős, nevét inkább mint festőművészét emlegetik, gyakori vendége a képző- fnűyészeti kiállításoknak Nyíregyházán, a megyében és a megyén túl is. Amikor fotós kollégámmal felkerestük, éppen óráról jött ki. s fiatalabbkori rajzaival szinte kitapétázott szobájában növendékeinek munkáival foglalatoskodott. A hagyományos kérdésre, amely szinte mjnden hasonló beszélgetésen elhangzik — hogyan lesz valaki festőművész — nem a hagyományos választ adja. Nem készült már eleve festőművésznek, mint mondta, egyszerre vo(t „költő”, zeneszerető és a képzőművészelek iránt érdeklődő, eltökélt célja azonban az volt. hogv zenész lesz. Hangszereken tanult látszani, ha módja van. ma is szívesen leül Ny zongora mellé. A képzőművészet hirtelen *öá- pontos fogalmazása szerint „elkapta”. Megyénkben is dolgoznak főfoglalkozású képzőművészek, akik a munka mellett legfeljebb kiállítások összeállításával, szervező munkával foglalkoznak. Festőművészeink többsége azonban egyszerre pedagógus is. általában irajz szakos tanárok Berecz Andrásnak, a festőművésznek és oedagőgusnak vajon mit jelent ez a kettős feladat, kiegészítik-e egymást « tulajdonképoen rokon, de mégis külön-kü- Jön felkészültséget és egyéniséget kívánó feladatok? A rajz oktatásáról az a véleménye, hogy végülis nein egv szimola tantárgy, sokkal inkább a művészeti, esztétikai nevelés egyik területe, eszköze. — MÜVfiS^FTPFDAGŐGIAl MUNKÁNAK TARTOM amelynek eredményei az én ps°temben akkor mutatkoznak meg. akkor tudom mérni« ha régebbi tehetséges tanítványaim egv idő után vissza-viszaiönnek. s bizonyítékot adnak arra, hogy jó támpontot kap^k itt a főiskolán. Berecz András mint festőművész 1962 óta jpr ekkor mutatkozott be először a nyíregyházi közönségnek — rendszeres megyei kiállítóink közé tartozik. Az első jelentkezések után évéig tapadt nevéhez kiállítások katalógusaiban, ritkáiban a kolorista ielző Újabban mint a népdalok festőjét emlegetik. Számon tartja-e ezeket a jelz'ket. kifejezőnek találja-e műveinek jellemzésére? — A főiskolai idők után, amikor újra elkezdtem festeni á természethez, a látványhoz legközelebb álló. a valóság színeit legjobban visszaadó, egyre érzékenyebb ábrázolásra törekedtem Saját átértékelésben ezeket a képeket csúnyán kifejezve lefestésnek nevezem. Eaeltnek 3 képeknek volt egy festői értékük, de mélyebb érzelmi megnyilvánulásnak, mélyebb gondolatoknak ezekben nem volt szerepük. A színt ma sem tagadom meg. a kifeje zés egyik fő eszközének tekintem, de az a véleményem, hogy mindig kell valami új, feszítő dolognak jelentkeznie, ami nem önismétléshez. hanem az eddigi munkásságom újraértékeléséhez vezet, az arra érdemes dolgok újrafelhasználásához. Ez az új, feszítő dolog egy idő óta a népművészet. Említette, hogyan került kapcsolatba a népdalokkal. Újabban ismét aktuális a népművészet reneszánszáról beszélni, hiszen nagyon sok példa van a népművészeti motívumok felkutatására, alkalmazására a kórusoktól a lakáskultúráig. Hogyan jelentkezik ez Berecz András munkáiban? — NEKEM A NÉPMŰVÉSZET SZERELEM. Örökké tartó, állandó kapcsolat. Nagy neveket említhetek, akikre állandóan hatottak például a népdalok, Beethovent. Bartókot, Kodályt. A népdalok belépése a képeimbe már egy megállapodott felfogás eredménye volt nálam, új impulzusokat adott egy hallott dal képi megfogalmazása. Ezt a fajta munkát szolgálattevésnek, szolgálatban állásnak érzem. Ez a letisztultabb felfogás 1967-től kezdődött, s éppen most készülök Népdalok című kiállításomra, amelynek bemutatója az új múzeumban lesz, s Béres Ferenc népdalénekest kértem meg: elevenítse meg a képekhez tartozó népdalokat. A legújabb tárlatára készülő Berecz András tizenkét éve jelentkezik rendszeresen a közönség előtt. Megyei kiállításain kívül áldandó vendége a hódmezővásárhelyi tárlatoknak, a területi bemutatóknak. Volt önálló tárlata Debrecenben, gyűjteményes kiállítás- Budapesten a Fényes Adolf teremhen, önálló kiállításon szerepelt a Tornyai múzeumban Hódmezővásárhelyen, közös tárlaton a Nemzeti Galériában: ez utóbbin a képzőművészek kelet-magyarországi területi csoportjának bemutatóján. A TANAUI munka és a festészet mellett kimaradó időben főleg zenét hallgat, legkedvesebb időtöltése azonban ha nagyokat sétál a város utcáin. A kiadós gyaloglásokat a szemlélődésre, az újabb témák gyűjtésére használja. Ritkán ad el képeket, a legritkábban a képcsarnok közvetítésével, inkább csak barátainak, a közvetlenül érdeklődőknek Képzőművészeti alaptag, tagja a területi csoportnak. rendszeres vendége a hódmezővásárhelyi művésztelepnek, dolgozott a tokaji művésztelepen is. Erre emlékszik vissza szívesen, ez ugyanis alkalmat adott más művészek munkáinak, stílusának megismerésére, az önvizsgálatra, a képzőművészet mai képének áttekintésére. B. E. VÄSJnNÄPT MÉLT.tfkt W 9 cMtff Szabol csból * in dúlt KÓSA FERENC Egy filmrendező portréjához Leonardo megfesthette mestere, Verrochio vásznán az egyik angyalfigurát, Ilf Petrovval közösen írta meg az Aranyborjút, a művészet többi területéről is említhetnénk további példákat arra vonatkozóan, hogy az alkotás közös tevékenység eredménye is lehet, de ezek mindenképp kivételek. A film viszont minden esetben kollektív alkotó munka végeredménye: író, rendező, operatőr, színész, zeneszerző dolgozik közösen, hogy később a kritika, a filmtörténet egy-egy félmondattal elintézze őket. Lehetetlen vállalkozás lenne még egy konkrét film kapcsán is megközelítő pontossággal megállapítani, hogy az alkotók közül ki milyen arányban részese a végeredménynek, de az kétségtelen, hogy döntően a rendező vállán nyugszik a teher, ezért a film a rendezőé. Kósa Ferenc portréja mégis megrajzolha- tatlan Csoóri Sándor és Sára Sándor említése nélkül. Többnyire a kritika is így szól róluk: Kósáék, azaz ők hárman. Meglehetősen ritka dolog a filmelméletben, hogy a szakma ilyen egyértelműen ismerje el az alkotói közösséget, az író és az operatőr művészi jelenlétét az alkotásban. Az alkotó többnyire küzdelmes munkával, lépésről lépésre haladva jut el a csúcsig; ilyen értelemben szabálytalan Kósa Ferenc pályaképe. Egy fiatalember, ajci Nyíregyházáról indult el, mihamar lehetőséget kap nagy játékfilm készítésére. Önmagában ez a tény is jelentős, és különösen az, ha a vállalkozás méreteire gondolunk, valamint a vállalt feladat nagyságát nézzük. Mert a Tízezer nap olyan kérdéseket vet fel, és olyan kérdésekre keres választ, amelyeket felelős módon csak Fábri Zoltán Húsz órája tudott képekben megjeleníteni, de ez a film sem lehetett példa Kósa számára, hiszen szinte egyidőben forgattak. A megvalósítás méltó a vállalkozáshoz, s a minősítést a világközvélemény adta: a legjelentősebb fesztiválok egyikén, Cannes-ban a rendezés díját nyeri, a 1’ Avant-Scéne 1968. decemberi száma teljes terjedelemben, gazdagon illusztrálva közli a film forgatókönyvét. (Milyen kár, hogy magyar nyelven ma is hozzáférhetetlen.) B. Nagy László, a közelmúltban elhunyt jelentős kritikus, teljes joggal írhatta annak idején az Élet és Irodalomban kritikája elé a címet: „Egy filmművész születése”, A siker mégsem volt teljes. Hiába a díj, a szakmai kritika elismerése, a Tízezer nap a közönség körében elég hűvös fogadtatásra talált. Ugyanakkor az a nézőréteg, amely megkedvelte, joggal félthette a rendezőt a következő lépéstől, akit az első film magas mércéje már kötelezett. De felesleges volt az aggodalom: az ítélet úgy idézte Dózsa György alakját, hogy a rendező (az alkotótársakkal együtt) nem engedve a művészi igényességből, megtalálta az utat a nézőkhöz is. Ezt jelezte az 1970-es pécsi filmszemle, ahol e film kapta a közönség díját, s a nézőszám már közeljár a millióhoz. i A két nagyjátékfilm között, 1967-ben elkészült József Attila írása alapján az öngyilkosság, mely Tours-ban, a rövidfilmek fesztiválján nemzetközi filmkritikái díjban részesült. Az ítélet nyomán gyűrűző vitahullámok újra magasra csaptak a harmadik film, a Nincs id 5 bemutatásakor a 73-as pécsi filmszemlén. A kritikai fogadtatás nem olyan egységes, mint a korábbi művek esetében, de mindenképpen világossá teszi azt a határozott művészi programot, azt az elkötelezettséget, amellyel Kósa feleletet keres korunk egyik legfontosabb kérdésére. „őrizd az embert. Ha lehet: életeddel, ha lehet: munkáddal, ha nem lehet: haláloddal.” Már majdnem közhely, hogy a jelentős filmrendezők tulajdonképpen minden filmjükben ugyanarról szólnak, csak más-más nézőpontról közelítik meg témájukat: Bergman az ember veszedelmes elmagányosodásáról, Jancsó a hatalom és nép viszonyáról, Fellini önmagáról. Mi az a közös gondolat, közös jegy, amely Kósa filmjeinek összekötő íve? „Mi mindig a szerelemről akartunk filmet készíteni. Ha társunk és bújtogatónk volt — azért, ha ellenfelünk — azért... máig megoldatlan rejtély magunknak is,... miért: a történelem, a társadalom szerkezeteit s politikák csapongásait kutattuk eszelőse?».” w* írják. A Tízezer nap 30 év krónikája: a felszabadulás, a földosztás, a személyi kultusz, az ellenforradalom, s az azt követő esztendők által teremtett helyzetek bonyolult viszonyai közé állítja párhuzamosan vezetve két hőse sorsát. Széles István életének tragikumát az adja. hogy kevésbé képes megtalálni az adott körülmények között a helyes cselekvés útját Bánó Fülöp alakját pedig azért érezhetjük élőnek, mert sorsa, hibái és tévedései ellenére is a nemes célokért vívott küzdelem példája. A film jellemeinek és élethelyzeteinek „aranyfedezetét” az a hatalmas méretű, szociográfiai pontosságú — nagyrészt megyénkben folytatott gyűjtőtevékenység adja, amely megelőzte a forgatást. Nyilván e munka nyomán gazdagodott a film a folklór elemeivel, melyek sohasem díszítőelemként vannak jelen, hanem „játszanak”, beletartoznak a film logikai rendjébe Segítenek megteremteni azt a lírai, már-már balladisztikus hangot, amely Mikszáth paraszti tárgyú novelláinak hangulatára emlékeztet. „A ballada sose kaland, sose fölbuzdulás, sose századoknak szóló hév — mindig választás” — írja Csoóri egy tanulmányában. Az ítélet Dózsája is .választás előtt áll: a halál vagy a forradalom megtagadása. Werbőczi a fegyveres győzelem után Dóz£a lelkét is szeretné legyőzni. A szerzők e lehetséges, de történelmileg nem igazolt találkozást teszik meg kiindulópontnak, a parasztháború esemény- történetéből alig mutatnak valamit, inkább lendületét, sodrását érzékeljük. A fáklyák lo- bogásának kísértetfényében özönlő paraszthad képe is inkább a sajátos balladai eszközrendszerbe illeszkedik. A cselekmény vezetés egyértelművé teszi, hogy a főcél nem történelmi illusztráció készítése, hanem olyan szituáció sor megteremtése, mely alkalmat ad a szerzőknek a forradalommal kapcsolatos gondolataik kifejtésére. Dózsa-portréjuk úgy emberi léptékű, hogy a Hérosz palástját nein emelik le a válláról, de nagyságát nem tőle idegen díszek ráagga- tásával teremtik meg, hanem a benne levő valóságos emberi értékek kibontakoztatásyí- val. Igaz, hogy mindebben jelentős része van Bessenyei György emlékezetes alakításának is. A Nincs idő kapcsán elhangzott legsúlyosabb vád úgy szólt, hogy az éhségsztrájkot folytató három kommunista alakja kevéssé kimunkált, cselekvésük háttere nem eléggé motivált. Három nagyjátékfilm ad lehetőséget Kósa eszközrendszerének vizsgálatára. Egyértelműen kiderül, hogy nem a tragédia műfajában akarja kifejezni önmagát, holott mindegyik filmjének cselekménye kínálná ezt a megoldást. -A Tízezer nap tragikuma lírává szelídül, hiszen a tragédia hősei „elégnek” a küzdelemben. Az ítélet főkonfliktusa magában Dózsában zajlik. A Nincs idő-ben a három kommunista szerepének gondosabb, részletesebb indoklását csak a többi szereplő rovására tehetnék meg gz alkotók, de ezzel mintegy drámai középpontot képeznének, s hogy nem ez a céljuk, azt leginkább a film groteszk elemei bizonyítják. A filmbeli kommunisták halála így legfeljebb egy mikroközösség szempontjából tragédia, a történelmi folyamat szemszögéből szükséges áldozat a győzelemhez. Sorsuk viszont alapot ad a néző számára kísérletet tenni azon kérdések megválaszolására, amelyeket az alkotók írásban is megfogalmaztak» „A lehetőségektől megfosztott ember lehet-* maradhat-e forradalmár, és ha igen — hogyan? Választhat-e az értelmes és hiábavald kockázat között? Visszhangtalan térben várhat-e visszhangot?” Időközben készül a negyedik film, a Hőszakadás. Az előzetes hírek alapján úgy tö- nik, a szerző Kósáék a megkezdett utat foljM tatjuk: a* értelmes emberi cselekvés, a forral dalmár magatartás lehetőségeit kutatják. Ezért is öröm szárú ónkra minden alkaton* amikor Kosa Ferenc hazalátogat megyénkb* hogy az alkotómunkáról, filmjeiről, törekvéseiről a legilletékesebbekkel, a filmek nézőivel, a szűkebb haza közönségével találkozzot* mint legközelebb most, a Művészeti Hetelj március 10—12-i nyft-egyházi rendezvény«* Hamar Pttor
