Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-08 / 56. szám

lfM. márchis 8. KCLer-MAOTAIIORSKM I ■A iVe csafe virágot adjunk nekik Asszonysorsokról ­Juhászné: Ezeknek a pótmamája vagyok..; Szoboszlainé: Tizenöt éve dolgozom itt egyedül. Tóth Erzsébet: Ha férjhez megyek, két gyermeket szeretnék. nőnapon Egy esztendőben tulajdonképpen 365 nőnap van. Ha nem így lenne, akkor megállná* nak üzemek, otthonok, boltok, hivatalok, iskolák, bölcsődék, éhesek maradnának felnőttek és gyerekek. Hogy mégis van egy nap, amit kiragadunk a sok közül, az elsősorban azért fontos, hogy ezzel is figyelmeztessük önmagunkat: nem ez az egy a legfontosabb. Hanem a többi. Amikor nincs virág. Vagy ajándék-zsebkendő. Amikor kell a szeretet, a becsülés, a segítés, a munkamegosztás. Takácsi ié: Munka közben is a gyerekek vannak az eszemben... Három műszakban Négy gépen dolgozik a nagyhalászi zsák­gyárban. Egy gép egy műszak alatt 63 ezer fordulattal vetél. Takács Ferencné 72 óta re- gulázza az ezernyi szálat, alakítja anyaggá. Derűs asszony, olyan, akit „töltöttgalambnak” szoktak kedvesen becézni. Arca mosolyog, és. ez nála nem álarc. Az életet, amely néha bi­zony nem könnyű, ezzel a derűvel fogja fel. — Férjem is itt dolgozik a gyárban, moz­donyfűtő. Úgy sikerült, hogy váltóműszakosok vagyunk. Én három műszakban dolgozom, s amikor éjszakás vagyok, az uram van otthon. Persze előfordul, hogy nem sikerül az egyez­tetés, ilyenkor a gyerekek egymásra vigyáz­nak. A legkisebb négyéves, óvodás, a másik , kettő kilenc és tízéves. így aztán megoszlik a gcnd is, a munka is. Persze elhiheti, hogy éj­szakánként itt a gép mellett bizony nagyon hazagondolok. De ez érthető, hiszen anya va­gyok, és néha magam is úgy érzem, kevés jut belőlem-a gyerekeknek. — A tanulásban az apjuk segít, én pedig, miközben mosok, főzök, takarítok, hallgatom őket, hiszen annyi mindent akarnak elmesélni. Hogy van óvoda, az könnyít a dolgomon. És tegyem hozzá, jól is keresek, a havi kétezret elérem. A férjem is jól keres. így hát most házépítésen törjük a fejünket, nagy a család, és kellene az összkomfort. Márcsak a gyere­kek miatt is. Igényünk van nekünk is erre, de nekik is. Már lánykoromban itt kezdtem az üzemben, akkor a kendereseknél, idősza­kos munkásnőként. Már nem is tudnék mást elképzelni, mint gyárat, ezt a pontos, rend­szeres munkát, ami ha megerőltető is néha, de szép. Amikor elfáradok — és ez mindeh- nap így van — el-elnézem a tévét, ennyi a kikapcsolódás. Tudom, nem sok. De ennyi jut, hisz’ ott a kiskert, az aprójószág, a hízó, a ház körüli munka. Ha mind csináljuk, akkor is jut kinek-kinek bőven. Egyedül, de nem magányosan özvegy Juhász Józsefnénak a mosástól vörös a i keze. Mert mosni, azt kell, hiszen a lji£ Évji, a lánya ad tnunkát. De félbe kell hagyni, hiszen van foglalkozása, amely kora hajnaltól késő estig a legkülönbözőbb idő­pontban szólítja el otthonából. A Kemecsei Állami Gazdaság borjúnevelőjében dolgozik, 240 kis állat van gondjaira bízva. Reggel 5- kor kezdődik, és fél kilenc, amikorra végez. Aztán 11-kor újra az istállókhoz indul, hogy fél egyig másodszor keverje meg a téjporos tápot a cumira váró bociknak. Délután há­romtól este hétig ismét a jószágokhoz siet, hiszen egyetlen egyszer sem maradhat el az etetés. A felelősség óriási, ami reá hárul. — Nyolc éve, hogy elvesztettem az ura­mat. A kislánnyal maradtunk ketten. Nagyon nehéz egyedül, tje itt a gazdaságban, ahol la­kom, mégsem érzem magányosnak magam. Furcsa, de az embereken kívül társaimnak ér­zem a tehetetlen kis borjakat is, amolyan pót­mamájuk vagyok. Szép munka ez. Szeretem. Pedig először nagyon tartottam tőle. Mosónő voltam. Amikor a- férjem meghalt, a gazda­ság úgy érezte: a nyolcszázból, amit ott kere­sek, aligha tudunk megélni. Akkor ajánlot­tak: tanuljam ki ezt, és akkor jól járok. A háromezer forintot megkeresem. Szeretnék építeni még szobát a házhoz, aztán, rende­sen öltöztetni Évát. Mert ő is ismeri már a divatot. A nagymama ugyan rosszallja a mi­nit, de én megértem. Fiatal, neki még jól áll. — Jólesik az is, hogy a munkámért ugyanannyit kapok, mint a velem dolgozó férfiak. Megbecsülnek, kitüntetést, jutalmat is kapok. Igaz, ez a munkakör aztán semmi más­ra nem enged időt. Nem jutok el egy szülői értekezletre, nem jutok el a moziba, s a presszóba se ülhetek be, mert mit szólnának hozzá ... Este, ha nem vagyok fáradt, nézem a televíziót, és amikor zenét hallok, akkor mindig Éva sorsán jár az eszem. Jó hallása van, szépen énekel. Vajon sikerülne-e zenei iskolában továbbtaníttatni? És ha igen, akkor elkerül itthonról. S vajon kibírom-é majd nélküle egyedül? És vajon mi lenne a leg­jobb neki...? Irénke néni így ismeri az egész Puskin utca Nyíregy­házán, de még a környék is. Tizenöt éve el­adó abban a kis egyszemélyes boltban, az ut­ca közepe táján. Ö is ismer mindenkit. Az olyan fiatalasszonyt is, aki valamikor pulya- ként jött hozzá forinttal csokiért. Emelget 25 literes tejeskannát, szódásládát, söröset, húsz­kilós sószsákot, cukrosat, kiszolgál, mosolyog és szó nélkül is tudja, kinek mi kell. És ha valaki, úgy ő naponta teljesít egy olyan ke­rékpáros kocogást, ami egy versenyzőnek is becsületére válna. — A Bújtoson lakunk, a férjem is eladó. Szoboszlai Andrást ismerik a Toldi utca kör­nyékiek, tudom, jó kereskedő. Nos, reggel fel­ülök a kerékpárra, és idejövök. Nyitok hét­kor. Délben bezárok, irány hazafelé, főzés, egy kis mosás, meg ami akad. Aztán fél négy­kor nyitok újra. Fél hatkor kellene zárni, de hát lehet, ha teli a bolt? Első a vevő. Utána itt takarítok, majd a bevétellel elkerekezek a főpostára. Feladom a pénzt, onnan haza. És még mondja valaki, hogy nem sportolok? — Ebből az üzletből szeretnék nyugdíjba menni. Még három év a híja. Csak azt nem tudom, mi lesz, ha csökkentik a munkaidőt? Nem szeretném, ha más jönne ide. Ez nekem itt olyan, mintha otthon lennék. Vevők szól­nak közbe: „Nekem közelebbre is esik bolt, de idejárok. Jobb az ellátás, mint másutt.” „Irénke néni boltja a mi ABC-nk”. — Lányom férjnél van, és amit megké­sünk a férjemmel együtt, elég a nyugodt élet­hez. Igaz, nem könnyű. De azt hiszem, talán éppen ezért szeretem. A túl könnyű dolog mindig kicsit gyanús. A nyugalomért és be­csületért mindig és mindenkinek meg kellett dolgoznia... Versenyre készülve Bosszantja, hogy megfázott. Most, hogy a megyei versenyt megnyerte, a varrónő-tanulók országos versenyére készül a Dózsa György úti szalonban Tóth Erzsébet Harmadéves, Baktárói került Nyíregyházára. De éz a bosz- szúság se az igazi, Erzsébet szerintem csak nevetni tud, olyan szívvel és ívelt szájjal, ahogy csak 18 éves korban lehet — A szakmát magam választottam, és örülök, hqgy nem sültem fel. Pedig van kö­vetelmény bőven, tanulni kellett eddig is, de a java hátra van. Mert ha szakmunkás le­szek, akkor a ruhaipari technikumba készü­lök. Azt hiszem, nincs .megállás. Nemcsak a divat miatt. Egy embémek ma tanulni kell ahhoz, hogy megállhasson tartósan a saját lá­bán. — Persze hogy gondolkoztam a későbbie­ken is. Úgy két-három év múlva szeretnék férjhez menni. Csak olyanhoz, akit szeretek. Nem, most nincs senki a láthatáron. (Nevet. De gyanús?!). Utána szeretném, ha lenne két gyerekem. Igen. Kettő. Egy gyerek az kevés. Ha mindez sikerül, akkor talán jó varrónő leszek, és biztos, hogy boldog ember. Most, ha időm van rá, járok színházba, táncolni, mo­ziba, olvasgatok, olyan vagyok, mint a többi fiatal. Mint a többség. Mert ne higgye ej sen­kinek, ha azt mondják, jaj ezek a mai fia­talok. Nem vagyunk mi olyan rosszak... Babos Csorna felesége Ilyen keresztnevu férfi az országban egy van — tudatta egy levél az Akadémiától a Babos-házaspárral Koczogh-tanyán, más ne­vén a Béke-telepen. Babos ehhez csak annyit tesz hozzá: ő viszont hiszi, ilyen feleség, mint az övé, csupán egy van a világon. És hinni kell neki. — Tanítónő vagyok, és tanárnő. A képző után úgy éreztem, hogy kell a főiskola. Eger- ben kezdtem, Nyíregyházán végeztem, fgy aztán itt a tanyán tanítok egy második osz­tályt, és rajzot a felsőtagozaton. Nagyon sze­retem mind a kétféle munkát. Jobb így, min­den életkort nyomon követek, mindenkit meg­ismerek. így aztán amikor elmegyek az ifjú­sági klubba, amelyet vezetek, minden lány és fiú már jó ismerősöm, hiszen járt elibém. 1967 óta dolgozunk itt a férjemmel, és nem is vágyunk el innen, Mondhatná valaki: vajon miért ragaszkodunk ehhez a helyhez, amikor két gyermekünk van, és végtére eléggé mesz- sze a várostól? Nos, egyszerű, autónk van, így eljutunk mindenüvé, tehát távolság nince. A másik: ez az iskola lehetőséget ad ahhoz, hogy az ember megvalósítsa önmagát — A férjem néha sokallja, amit vállalok. Biztos igaza is van. De sokszor nem tudok nemet mondani. Mert a 12 idetartozó tanyán megkell látogatni a családokat Az órákra ké­szülni kell, dolgozatot is javítok, a klubot is vállaltam. És a két saját gyerekem, nos, itt néha furdall a lelkiismeret. Az égő feketesze­mű Csilla, a kis ötéves, és Csaba a másodikos nagyon vágyik néha Édesanya után. A szépszerpű tanítónénire, Magdolna né­nire áhítattal néz az osztály. Olvassák gyö­nyörű kerek betűit, amelyeket kis dolgozatok végére ír: „Betűtávolság!” „Ne nyomd össze”. És hallgatják szavait, a kis tanyai agyakat nyitogató mondatokat. — Tizenhat éves voltam, amikor a fér­jem udvarolni kezdett nekem. Neki köszönhe­tem, hogy tanító lettem. És neki köszönhetem, hogy szép családban, boldogan élek. Szeretem a munkám, és szeretek minden gyermekét. Babosné: Itt tudom magam kiteljesíteni. Szeretik a munkát, szeretik az életet, szeretik a családot, szeretik a hivatást, ök, a nők, a fiatalok és az idősebbek. Vállalják sokszor a nehéz és még nehezebb feladatokat, de közben az ő mosolyuk, az ő szavuk csillapít, ad erőt, lelkesít és vígasztal. Hogy mi min­den múlik rajtuk, azt sokszor nem is gondoljuk Végig. Hiszen egy évben 365 napig élnek köztünk és velünk. Ezen az egy napon ne csakvirágot adjunk nekik. És kötelező kíván­ságokat. Gondoljuk végig szép, nemes sorsukat Bürget ytjos Megbecsülés — falun A nyírlövő—lövőpetri Kossuth Tsz-ben több a nő, mint a férfi. Nem rossz a közös gazdaság. A benne dolgozók megtalálják szá­mításukat. Ezúttal csak nőket kértünk me& beszéljenek életükről. Nagy Károlyné, a nőbizottság titkára: > — Korábban sok mindenben háttérbei» voltunk. Nem volt képviseletünk a vezetőség­ben, a különböző bizottságokban. Csupa* munkát vártak tőlünk, amiben nem is marad­tunk el. Ennek köszönhető jórészt, hogy fejlő­dött a termelőszövetkezetünk. Bebizonyítottuk: egyáltalán nem értékeljük magunkat kisebbre a férfiaknál. Megváltozott a helyzet. Négy nő van az igazgatási vezetőségben. A (döntő bi­zottságban és a háztáji bizottságban is- egy- egy nő foglal helyet. A szociális — kuíturálU bizottság mindhárom tagja nő. Gál Károlyné, a nőbizottság elnöke: — Az a legnagyobb hiányosság még ná­lunk, hogy a dolgozó nők téli foglalkoztatása bizonytalan. A növénytermesztésben viszont: nagyon is helyt kell állni. Valamiképp előbb­re kellene jutni a tsz-nek a gazdálkodós kor­szerűsítésében. Hiányoljuk, hogy egyetlen női brigádvezetőnk sincs. Pedig van olyan, aki megfelelne ilyen posztra. Akár továbbtanulást is kész volna vállalni... — Az is igaz, nagyrészt a nők kezdemé/ nyezték az öreg, munkaképtelen tagok jobb segítését. Aztán a háztáji földjük díjtalan mű­velését egészen a termés hazaszállításáig. Miklósvári Miklósné: — Férjem a tsz kerékgyártója. Vélem együtt két lányom is a tsz-ben dolgozik. Va­gyis: négyen, az egész család a szövetkezetben vagyunk. Négyen dolgozunk, átlagosan hét- nyolcezer forint bejön a családhoz havonta. Van is mindenünk. Bár a két lány ütött mát olyan hangot: elmennének városba. Mi az ar>- jukkái, meggyőző szavakkal marasztaljuk őket. Akárhol dolgoznának, nem vehetnénk annyi mindent, mint így. Ifjú Makiári Károlyné: — A férjem megijedt, mikor hetvenegy­ben egyesült a tsz-ünk, a lövői a petrivel. Hogy az gyengébb volt, s a mienket is vízre viszi. Elment a férjem az iparba. Én marad- tím a tsz-ben. Nem bántam meg. A keresetem nem kevesebb a férjeménél. És megvan a jog­folytonosságom a második gyerekszülésre, ne­velésre. Csak... arról bizony tenni lehetne valámif; ne csak nyáron legyen dolguk a nők­nek a közösben. Télen rövid ideig dohánycso­mózás, aztán semmi. Pusztai Gézáné: — Elvártam volna már valamilyen jutal­mat. Eddig kilenc éven át fejtem a tsz tehe­neit. Nem könnyű. Tavaly minden nap tizen­négyet fejtünk meg a férjemmel. Reggel, es­te. Elhiszem én, hogy nem döntő a tsz-ben á tehénállomány. De mégiscsak helyt kell állni naponta tizennégy—tizenöt tehén mellett. Az állatorvostól eddig mindig dicséretet kaptunk. Amilyen szakszerűen rendben találja a gon­dozásunkkal az állatokat. S micsoda borjúkat nevelünk! Hogy jó a részesedésünk is, az már csak természetes. — Mondom, vártam volna már a tsz-tő! elismerést. Legalább egy jutalomüdülés meg­adását. Az jót tenne. Mert... én annyira el­foglalt vagyok. A jószágoknak nem számít; esős nap vagy vasárnap... És... ez minde­nekelőtt: családanya vagyok. Mennyire örül­tem épp nemrég, mikor a nagyobbik gyerme­künk, az iskolás fiú megyei ping-pong verse­nyen vett részt. Meg mikor a kislányunk is szépen elkészíti a leckét, tisztán megy isko­lába ... Asztalos Bálin# A nők köszöntése Csütörtökön szerte az országban megkez­dődtek a nemzetközi nőnapot köszöntő ünnep­ségek. A nők napja az idén hazánkban egy­ben figyelemre méltó számvetés is: minde­nütt felmérik a nőpolitikái határozat gyakor­lati megvalósításának eddigi eredményeit s meghatározzák az ezzel összefüggő további feladatokat. Ez volt a témája annak a megyei nőaktíva ülésnek Is, amelyet csütörtökön Szé­kesfehérvárott az MSZMP megyei oktatáii igazgatóságának székházában rendeztek. Vas megye központi nőnapi ünnepsége * szombathelyi Savaria filmszínházban zajlott le, mintegy ötszáz asszony és lány részvételé­vel. A Nógrád megyei Textilipari Vállal*» többségében nőket foglalkoztató központi üze­mében rendezett ünnepségen Hoffer István, a megyei tanács elnöke köszöntötte a nőket. Borsod megye ipari üzemeinek többségé­ben köztük a Diósgyőri Gépgyárban, ugyan­csak csütörtökön köszöntötték a nőket. Diós­győrött a Vasas művészegyüttes adott műsort a tiszteletükre. Miskolcon a Hazafias Népfront megyei bizottsága fogadást adott a mozgalom­ban kiemelkedően tevékenykedő nők tisztele­tére. Bács-Kiskun megyében csütörtökön meg­rendezett sok nőnapi ünnepség közül a legje­lentősebb Kecskeméten zajlott le a szövetke­zetek székházában. A különböző tfpusú szö­vetkezetek legjobb nődolgozóit köszöntötték, Békéscsabán „Termő ékes ág” címmel rende­zett ötletes és látványos országos szabadtéri fotókiállítás nyílt a nőnapi ünnepségek nyi­tányaként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom