Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
WM. mérető* H KELET-MAíSYARORSÍAG — VASÁRNAPI MELLffKT.« % t am Csenger és „hetedhét községe“ — Nálunk még az Állami Népi Együttes is megbukott — foglalta össze nem kis keserűséggel a legutóbbi évek közművelődési tapasztalatait Gellért Zsigmond, a csengeri körzeti művelődési ház igazgatója. — De megbukott a Déryné Színház is. Egyszerűen az érdektelenség miatt. Eleinte, amikor kezdett idejárni a Déryné, sőt, még öt-hat éven át is szinte verekedtek a jegyért. Később a tsz is hiába vette meg a színházjegyet, ingyen se jöttek. Nem a darabra, a nevekre jön be a közönség. Ha bírnánk pénzzel, s hozatnánk a kedvenceket, mindig telt ház lenne. Így olyan megoldásokat kellett keresni, amelyek anyagilag a művelődési háznak is megfelelnek, s adnak annyi vonzerőt is, amire bejön a közönség. 1 A kínálat pedig havonta a következő: egy ŐRI rendezvény — amitől a jóérzésű szervezők már előre rettegnek, milyen „meglepetéseket” tartogat — két TIT előadás — ha neves, idegen a meghívott; jönnek, ha ismertebb helyi előadó; jóval kevesebben — és egy bál. A művelődési háznak egyelőre nagy szüksége van a bevételes rendezvényekre, mint például a legutóbbi Szécsi táncdalestre, hatezer forint tiszta nyereséggel. A közönség azonban keveset lát ezekből a kulisszatitkokból, s valljuk be, nem is érdekli, miből jön ösz- sze az átalakítási, tatarozási, bútorvásárlási összeg. A közönség abból is keveset lát, hogyan ütköznek össze a művelődés és a pénz- gazdálkodás kulturális és anyagi céljai. A közönséget, igényei szerint rétegeződve csak az érdekli, tudnak-e olyan programot kínálni, amiért érdemes a kényelmes tv-nézés helyett felöltözni, elmenni, fizetni. A havi négy rendezvény szükséges, de csak egy-egy réteg érdeklődésével találkozik. Zsúfoltak a bálok, a könnyűzenei koncertek míg a TIT előadásoknál túlzás lenne vonzerőről beszélni. Tudja ezt a művelődési ház vezetősége is. Az időnkénti sok: átlagosan elosztva igencsak kevés. Olyan megoldásokat azonban eddig néni találtak, amelyek a közönség érdeklődése szerint több szinten szolgálnák a közművelődést. Üj feladatok előtt állt a művelődési ház, miután Csenger, mint járási székhely megszűnt. Azelőtt amíg huszonnégy felé kellett osztani a pénzt, Csenger 160 ezres kerettel gazdálkodott. Most, a hozzátartozó községekkel együtt több mint 400 ezer van a kezükben. Több lett a pénz, kevesebb a terület, s mégsem ezzel egyenes arányban változott a közművelődés helyzete. Sőt. Elmaradtak a színházi előadások, megbukott a népi együttes. Ennek ellenére példáu] a körzethez tartozó Csengersimán országos hírű a Röpülj páva kör. Gellért Zsigmond szerint ez a tipikus példa arra, hogy nem lehet csak úgy, a levegőbe kitűzni közművelődési célokat, az eredményekhez az egyes népművelők jóértelmű megszállottságára is szükség van. — Az ottani népművelőknek jó a módszere, de azt is hozzá kell tenni, hogy sikereikhez több éves kitartó munkára volt szükség. A községi tanács titkára, Szakács Gábor a fiataloknak szánja a közművelődés fellendítésének szerepét. Ismeri a művelődési ház erőfeszítéseit, s azt sem hallgatja el, hogy az idősebbek érdeklődésének felkeltése nem járt sikerrel. Az ifjúság egyelőre mozgolódik, külön klubja van a tsz-nek. külön az állami gazdaságnak. Ezek viszonylag zártkörűek, a a legfontosabb szerepe tehát a községi klubnak van, oda tartozhatnának azok, akikrr>- denhonnan kimaradnak. Csenger közművelődéséről, a művelődési ház szerepéről jóval be- lenyugvóbban beszél, mint a művelődési ház igazgatója, kevesebb türelmetlenséggel. A fiatalokban bízik. Számára, ha csupán áttételesen tartozik is a művelődéshez, fontos az ifjúság szemléletváltozása. Egy példát említ. — A művelődési házban tartottuk annak idején az egyik fiatal társadalmi esküvőjét. Akkoriban még ritkaságnak számított. Azóta ugyanaz a fiatal már második gyermekét hozza ide névadóra. S mivel a példa ragadós szinte minden héten van ilyen rendezvényünk. Bíznak a fiatalokban, de lehe-e lemon dani az idősebbekről? Gellért Zsigmond hetente végigjárja „hetedhét községét” közismert Trabantjával. Szervez, tippeket ad, intézkedik, csoportokat szállíttat. Nincs benne semmi irigység, ha a körzeti művelődési házhoz tartozó községek valamelyike lefőzi a csengerieket pávakörrel, ifjúsági klubbal, szakelőadással. Saját „gyermek” mind a hét, közös a sikerek öröme. A körzeti művelődési ház gondjai azonban egyediek. A könyvtár példáját említve egy kis nosztalgia is vegyül szavaiba. — Könyvtáros koromban megszoktam, hogy módszertani irányítóink, feletteseink időről időre jöttek, érdeklődtek, tanácsokat, ötleteket hoztak. A községi könyvtárban ez most is így van. A művelődési ház meg mintha mostohagyerek lenne. Ránk se nyitják az ajtót. Se azzal, hogy jól dolgozunk, se azzal, hogy rosszul. — Magunknak kell a megoldásokat megtalálni — fogalmazták meg a község kulturális életének vezetői. Keresgetik ezeket a megoldásokat, amelyek hol beválnak, hol nem. Asztalos József, az általános iskola igazgatója az útrabocsájtó intézmény, az iskola felelősségét hangsúlyozza. Ezért alakítottak ki kapcsolatokat olyan üzemekkel, amelyek év- ről-évre fogadják a szakmunkásképzőbe jelentkező csengeri fiatalokat. Üjabban a lányokat is. Pályaválasztási kiállításokra, üzem- látogatásokra járnak, hogy a gyerekeknek már az iskolában fogalmuk legyen a leendő munkahelyről. Három körzetesített községbe rendszeresen kijárnak a pedagógusok a szülőkhöz. Arra pedig egyenesen büszkék, hogy évek óta mindig megfelelő érdeklődés kíséri a dolgozók esti iskoláját. A százhatvan órás tanfolyam újabban valóságos főnyeremény, tanévenként két osztályt tudnak levizsgáztatni. Napjaink közművelődési vitáinak egyik visszatérője a korosztályok művelődése. Az általános kép azt mutatja, hogy gyakoriak és jók a kapcsolatok művelődési házak és iskolák között. Okuk van azonban azoknak a töréseknek, amelyek az iskolából kikerülő és munkába álló fiatalok művelődési térképén tapasztalhatók. Az iskola befejezésével, megszakad egy folyamat. Ügy látszik, mintha az iskola lenne a legutolsó „művelődési intézmény”, ahol lehetőség van a közművelődés céljainak tömeges terjesztésére. Népművelők kísérleteznek korosztályonként olyan vonzerőt adni a művelődési házaknak, amely nagyobb érdeklődést hoz a jelenleginél. Ezek a kísérletek azonban nem veszélytelenek, s csak speciális, egyéni módszerekkel lehet elébemenni az igen erősen létező igényeknek; mint azt most Csengerben is kezdik megpróbálni. — Jó a kapcsolat a művelődési ház és az általános iskola között. — mondták mindkét helyen. Ennek a kapcsolatnak egy része sajnos egy kényszermegoldásból született. Az iskolai tornaórákat tartják a művelődési ház nagytermében. Az iskola adja a szenet, a művelődési ház a helyet. Ez a kényszer azonban szerencsére nem rontotta az együttműködést. Sőt, a közeljövőben újabb eredményeket is hozhat, a hamarosan megnyíló értelmiségi klubban, amelyet a pedagógusok mellett mezőgazdászoknak, orvosoknak, műszakiaknak szánnak. Majdani működésétől sokat remélnek. Míg máshol az a gond. hogy az orvos, a mezőgazdász nem vesz részt a község kulturális életében, addig Csengerben a művelődési ház a két iskola pedagógusainak összehozását akarja elősegíteni. Az értelmiségi klubbal van még egy másik ötlet; negyedikes lányok önkéntes jelentkezésével pótmama szolgálat szervezésére gondolnak a klub foglalkozásainak ideiére, hogy az anyukák se maradianak távol. Tervezik azt is, hogy megpróbálják a munkásfiatalok körében népszerűvé tenni a filharmóniai koncerteket, jelenleg ugyanis kizárólag gimnazistákból ált a bérletes közönség. A közeli és távolabbi jövőre gondolva oedig az általános és közéoiskolával való kapcsolatokat szeretnék mélyíteni. Gvermek és ifjúsági műkedvelő csoportok működtetését tervezik, bábcsapatra, gyermekklubra, közös rendezvényre, névadókra, eqkíivűkre szóié mő«-mokra gondolnak. Kisebb és nagyobb diákoknak akiket a műyeiő'Sési ijáz a pedagógusokhoz hasonlóan összehozhat az- zal a nem tikolt szá^d'SVVsl hogv megnróbál- ják kialakítani a művelődési ház teendő közönségét és törzsvendégeit. Baraksó Erzsébet Öt világrész elbeszélései A szépirodalmat kedvelők között bi. ti zonyosan sokan vannak olyanok, akik a novellákat szeretik a legjobban. Ezek igényét próbálja kielégíteni az Európa Könyvkiadó, amikor évenként egybegyűjt egy-egy kötetnyit a mai világirodalom köréből. Az Égtájak 1973. évi kötetét a kiadó szerkesztősége válogatta a népek irodalmából, és Karig Sára szerkesztette majdnem 500 oldalt tartalmazó kötetté. Kétségkívül az Európa Könyvkiadó háza táján ismerik a legjobban a modern világirodalom valamennyi színét, Karig Sára pedig maga is a fordítók között szerepel, így hát joggal reménykedhet az olvasó abban, hogy igényesen megválasztott írásokat fog lapozgatni. Az összkép azonban mást éreztet. A válogatók azzal okoznak csalódást, hogy az alcímben jelzett öt világrész helyett csak négynek az irodalmából válogattak, meglehetősen aránytalanul és elvtelenül: pl. fekete Afrikát mindössze Nigéria, Latin-Amerikát pedig csak Nicaragua képviseli, Ausztrália pedig még egyetlen helyet sem kapott az antológiában. A szerkesztő viszont azzal maradt adósa az olvasónak, amit a kötet élére tett Shakes- peare-idézettel sejtet: „Több dolgok vannak földön és egen..Azt várná az ember, hogy a „földi élet” mellé a „repülős élet” és a világűr meghódításának ábrándjait, romantikáját és valóságos tényeit fogja állítani Karig Sára. i A kötet anyagának egésze viszont nagyon is a Földhöz tapad, így az idézet mindössze a sokszínűségre utalhatna, ha az összkép végül is nem azt alakítaná ki bennünk, hogy több rutinból megírt, néha pedig a mindennapi újságírás szintjén rekedt novella tölti meg a kötet nagyobbik felét. Ezekhez járul még néhány kisebb bosszúság, mint pl. az, hogy az antológia háromnegyed részét kontinensünk irodalma teszi ki, miért is nemcsak Európa-centrikus, hanem kissé színe-hagyott is az Égtájak 1973. évi kötete. Az afrikai Okeke-Ezigbo nem tartozik az ismertebb írók közé, novellájával azonban jó hatást kelt. Kontinensének azt a felemás helyzetéből adódó problémáját szólaltatja meg, amelyet a függetlenség jelent a Brit Nemzetközösség keretén belül. Az üzérkedés és a létbizonytalanság fájdalommal tölti el, az idegenek packázása, a törvények kijátszása pedig rezignálttá változtatja az írói megfogalmazást Az amerikai földrész sajátos gondjait mutatja be Alfaro és Birmingham. Egyikük neve sem mond különösebbet az olvasónak, mostani írásaik sem fokozzák tovább érdeklődésünket. Az előbbi egy majomszállítmány útját kísérve szól a „nagy üzletért” folyó hajszáról, a pénz mindent elnémító hatalmáról és az embert majom-állattá alacsonyító magatartásról. Az utóbbi viszont jól megtervezett formai újítással erősíti fel mondanivalóját, azonban ez sem terjed túl az előbbi témakörökön. Itt egy ifjú pár eltorzult nászutazásának történetében fogalmazza meg az író mondanivalóját: „Érzelmekből, hangulatokból csinálunk üzeletet.” Alfaro írásából a logikai. Birmingham novellájából a lélektani megokolás hiányát fájlaljuk. JC zsia színeiből Apavdin mutatja be •f*- az értelmiség forradalmasodását. öt is a „névtelenek” közül emelték ki a válogatók, s ez a kis elbeszélése sem kelti fel a további érdeklődést. Csupán a téma választás merészsége ad tartást írásának. A török társadalmi életet hozza ember-közeibe egy tanári szoba belső életének leírásában. Nyíltan politizál, szinte már agitál is, amikor az elnyomás ellen szervezkedőkről megállapítja: „Valójában sokan vagyunk.” Rövid írása valamiféle szociográfiai felméréssé bővül, ahogyan sorra veszi az oktatás és a kisváros ellátásának rendjét. Az izraeli Bősem, novellájának hőse látszólag szenvtelenül emlékezik viasza gyermek- és ifjúkorára. Az érzések azonban visszafolytottan is izzanak, hiszen azt az időt eleveníti fel, amikor szinte mozdulatlan volt a települések élete, és békésen kereskedett egymással arab és zsidó. Írásának értékét az aktualitáson túl a megfogalmazás egyszerűsége, és az elmúló idő érzékeltetésének finomsága adja. A Szovjet-Azerbajdzsánban élő Ibrahim- bekov egy nyaraló építési munkálatainak tör ténetébe ágyazza a felnövekvő ifjúság farosba vágyódását, közben azonban erkölcsi kérdéseket is feszeget. Rádöbbenti az olvasót arra. hogy az urbanizáció veszélyei között sok más mellett a legfájóbb az, hogy egyedül maradnak az öreg szülők, magányossá válnak a családi tűzhelyek. Az önös érdeküket védő gyermekekkel szemben figyelmeztet az író valamennyiünket: „Természetesen jó, ha valaki szilárd jellemű, mint egyesek, ... de jónak lenni szintén nem olyan rossz.” Az emberi tartalom megfogalmazasa is sikeres: a szikár stílust valósághűen oldja fel a befejezés lírai melegsége és benső hangulata. A z európai irodalom terméséből ki- emelkedik a bolgár Conev novellája. Giordano Bruno tanait megfogalmazva különböző emberi magatartásformákat leplez le, s ezekkel rá tudja döbbenteni az olvasókat arra, hogy egyetlen eszméből sem szabad dogmát csinálni. A mondanivalót körülvevő légkört fegyelmezett egyszerűséggel és az epigrammák módján szerkesztett csattanós befejezéssel éri el. Ugyancsak az átlag fölött van Suksin írása. Egy asztalosmester oknyomozó történetének feltárása közben bemutatja a szovjet élet új jelenségeit: az egyre inkább műveltebbé váló mesterembereket, a tanácsi szervek mindenre kiterjedő gondoskodását, valamint a régi világ egyházi jellegű építményeinek mai sorsát. A leíró részeket célszerűen váltogatja az író egyszer töprengő gondolatokkal, máskor szinte már-már költői megnyilatkozásokkal. Az antológiába került ismert írók közül Böll elbeszélése az élet „széleit” mutatja be a szokottnál talán halványabb erővel, Seghers pedig három geológus különös útjának meghökkentő befejezését meséli el a vártnál kevesebb drámaisággal. 40 elbeszélés sorakozik egymás után a szerzők betűrendje szerint. A szép számú írógárdáról ezúttal sem közöl életrajzi tájékoztatást a szerkesztő, pedig ennek hiánvát minduntalan megérzi az olvasó, olykor pedig még bosszankodásra is ingerli, azzal, hogy hiába keresgél felvilágosítást a lexikonokban. Csorba Sándor Krutilla József: öreg fa.
