Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

^"1. oldal REEff-MÄÜYÄRÖRgZAg - VASÁRNAP! MffXeM? Adalékok Vörösmarty és Bajza szatmári bujdosásához f&fi. mJrrTiTs %ST i, 1 tó, •* — CSALÁD (SZŐNYI GYULA RAJZA) MŰVÉSZETI HETEK °ro Gálaest Nyíregyházán — Bemutatók a megyében öt megye népitáncosainak versenye Vörösmarty Mihály és Bajza József életé­vel kapcsolatos munkák és egyéb források többnyire csak általánosságban és bizonytala­nul emlékeznek a két költő életének azon kor­szakáról, amikor Szatmár vármegyében búj- dostak a világosi fegyverletétel utáni hetek­ben. A témával foglalkozó irodalomból ismere­tes, hogy a világosi tragédia után először Arad­ra menekültek, majd később, kerülővel Nagy­károlyba érkeztek az egyik Károlyi gróf ins­pektorához, Pákh Déneshez. Miután a nagykárolyiak fáklyás zenét akar­tak adni tiszteletükre, rövid idő múlva IKis- Ecsedre mentek egy másik jóbaráthoz, Kózsár Mihály kasznárhoz. Az akkori idők körülmé­nyeit figyelembe véve, onnan Is menekülniük kellett. A századforduló divatos írója, Vay Sarolta szerint ezután Mátészalkára, Vay Mihály ta­nyájára érkeztek. A szakirodalom is említi Vay Mihályt, (éppen Vayk, azaz Vay Sarolta Vasárnapi Ujság-beli cikke nyomán!) az isko­lai - tankönyvekből mindenki megtudhatja, hogy Gebén (a későbbi Nyírkátán) huzamo­sabb ideig vendégeskedtek Csanády János fő­szolgabíró házában, itt született a híres Gör- gey-vers, az Átok, mindketten írtak Csanády- né Freyseisen Piroska emlékkönyvébe. Gyulai Pál szerint a két költő Gebén mintegy három hétig tartózkodott. Fentiek — ha nem is általánosan — de lsmörtdí* Annál inkább érdekesebb Papp Artur má­tészalkai pap-író két közleménye, ami a nem­rég előkerült MÁTÉ-SZALKA című újság 1890. okt. 28-i számában jelent meg. A cikket az alábbiakban teljes terjedelmében, betűhű formában közöljük: _ Vörösmarty és Bajza Máté-Szalkán. A halhatatlan költő Vörösmarty Mihály, köl­tőtársával Bajza Józseffel, mint „menekült’' abban a korban, mikor az ember nem ta­lálta honát a hazában, azaz az 1849-ik év vége felé Máté-Szalka mezőváros egyik vendégszerető házát Is igénybe vette kis időre tovább utazása alkalmával. Akkor a hazafiúi bánat sokkal nagyobb volt, hogy- sem kedélyes időtöltésről szó lehetett vol­na. Mindemellett is a vendégszerető házi­gazda, a nagyhírű ügyvéd Beszterczey Fe- rencz, a derék menekülteknek , , igyekezett Dála töltött idejöket — már amennyire azon korban lehetett — kedélyessé tenni. E ezélből meghívta magához mindjárt az első este vacsorára barátját Papp Istvánt a mátészalkai ref. lelkészt is, gondolván, hogy a hazafiúi bánat, talán ha többek közt megoszlik, könnyebbé leend. A vacsora már épen javába folyt, midőn a szíves házigaz­da asztala mellől kiszólíttatván, pár perez múlva azon aggodalmas hírrel tért vissza, szavait a lelkészhez intézvén: barátom! meg ne Ijedj! cseléded érted jött, házadhoz ka­tonák érkeztek! A lelkész az akkori viszo­nyok közt, miikor már a katonalátogatások nem czél nélkül történtek, indulandó volt haza bizonyos aggodalommal. „Megyünk mi is!” hangzott mind a derék „menekültek”, mind a szíves házigazda részéről azonnal a szózat, s a lelkészt koromsötét éjben, mert hiszen lámpával nem jó volt akkor járni, térdig érő sárban'követték lakásáig, mely­nek utczaajtója előtt megállapodtak, mond­ván: be nem megyünk, de hogy ha szükség kívánja, csak kiáltson a lelkész, számíthat rajok. Szegény jó „menekültek” kerülték a katonákat s íme a veszély pillanatában, még talán brachiumra is készek lettek vol­na! De kik voltak hát a katonák? Egy szat- mármegyei komisszárius pár pandúrral, kik történetesen éjjeli szállást kérték a lelkész nejétől s kiket a lelkész után küldött jám­bor cseléd egész „osztrák ármádiának” né­zett. Ekkor nem... hanem a másik napon, mikor már az „osztrák ármádia” elvonult a parochiáról, Papp István lelkész asztalá­nál, a ma is fennálló tisztes papilakban ürí­tették a megszabadulásért az „öröm-poha­rat”, Vörösmarty, Bajza, Beszterczey a há­zigazdával. így történt ez, ezelőtt 42 évvel;! úgy írtuk le, amint' a boldog időkben el- | beszéltetni hallottuk, s amint ezt már az 1874-ik évi „Üstökös” 8. számában közzé­tettük. A cikk avKülönfélék rovatban jelent meg, ugyanazon a hasábon következik a másik: — Vörösmarty és a fizikus. — Ez is a mit közleni akarok — akkor történt, mikor Vörösmarty Máté-Szalkán, a Beszterczey vendégszerető házánál időzött. Megfordult akl^>r Beszterczeynél egy Lakatos (?) nevű ügyvéd is, egyik szomszéd községből, ki nagy „f 1 z i k u s” hírében állott. A társal- kodásba Lakatos csakhamar belekeverte a fizikát, kedvencz tárgyát s egész passzióval kezdte kifejteni azt, hogy minden „tűznek forrása a nap” s bizonyítgatta ezt többek azzal, hogy ha tüzet raknak, p. o. a pászto­rok odakint a mezőn. „Hol virágzik a kakukfű s szarkaláb. Hol nem porzik, puha fűben jár a láb”, szép verőfényes délben — tüzet raknak, a tűz lángjai mind-mind föl­felé csapkodnak, fölfelé törnek a naphoz, mi nyilván mutatja, hogy minden tűznek forrása a nap” ... A költő Vörösmarty, mi­kor végig hallgatta az okoskodást, hát csak ennyit mondott: „ugye mikor estve van, földünk elfordul a naptól, a nap nem fe­jünk felett, hanem alattunk van? ha már ekkor a pásztorok odakint a mezőn „Hol virágzik a kakukfű s szarkaláb. Hol nem porzik puha fűben a láb” tüzet raknak, 'a lángok ekkor is fölfelé törnek, pedig ön- szerint lefelé kellene az alattunk levő nap­hoz tömiök.” Lakatos többé nem szólott a fizikáról. Vörösmarty pedig utángondolta^ hogy ez a „kakukfűt, szarkalábot” emlegető fiskális jobb költő lehet, mint fizikus. Közli: Papp Arthur El kell mondanunk, hogy Papp Artur apja, Papp István, református lelkész volt 1849-ben Mátészalkán, így a „hagyományt” szinte első­kézből kapta. A cikk szavahihetőségében nincs okunk kételkedni. Tény, hogy amikor úgy, hogy „Máté-Szalka mezőváros egyik vendégszerető házát is igény­be vette kis időre tovább utazása alkalmá­val”, kiderült, hogy több helyen is vendéges­kedhettek — nem egyszerre, mint ahogyan egyesek kajánul szeretnék kihallani. Beszterczey Ferenc a mátészalkai reformá­tus egyház főkurátora is volt. Részt vett a hí­res szatmári 12 pont megalkotóinak választ­mányában. Itt kell elmondanunk, hogy a korabeli egy­házi presbitériumi jegyzőkönyvekből hiányoz­nak azok a lapok, amelyek a forradalom em­lékét örökítették. Az önkény a legdrasztiku- sabban tiporta el ezeket. Ne is csodálkozzunk azon, hogy az egyházi anyagban nem találunk vonatkozásokat. Bajza és Vörösmarty levelezése immáron Ismert. Csupán érdekesség, hogy Vörösmarty Vadász Miklós, Bajza Kovács Vince, Bállá Jó­zsef, Borsodi József, Horváth Károly néven szerepelt. Papp Artur cikkében említett üstökös-beli írás is birtokunkban van. Ismertetésére bem térünk ki, mert lényegében a fentieket mond­ja eL Nyéki Károly A nyíregyházi Művészeti Hetek keretében Nyíregyházán kerül sor a szövetkezeti népv- táncosok ötödik országos találkozójának és versenyének területi bemutatójára. A rende­zők — a MÉSZÖV és a KISZÖV elnöksége — Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád és Szabolcs megye huszonnégy együttesét látják vendégül az április 6-án és 7-én rendezendő, minősítés­sel egybekötött versenyen. Több, országosan is elismert együttes fo­gadta el a meghívást a kétnapos programra, köztük a Mezőkövesdi Matyó Táncegyüttes, a Sátoraljaújhelyi* Hegyalja Táncegyüttes, a Debreceni ÁFÉSZ Tánccsoport és a Nógrád Megyei Cigányegyüttes. Megyénk színeiben a minősítő versenyen részt vesz a Mátészalkai Cigányegyüttes, az ajaki Röpülj páva kör tánc­együttese, a Fergeteges Táncegyüttes Ökőritó- fülpösrőL A tánccsoportok eddig elért eredményest és minősítésük alapján az együttesek színvo­nalát jelző arany, ezüst, vagy bronz fokív zatért versenyeznek. A szakmai jellegű bemu­tatók és konzultációk mellett a csoportok a nagyközönség előtti fellépésekre is készülőd­nek. Április 6-án este a nyíregyházi Móric» Zsigmond Színházban gálaesten mutatkoznak be a legjobb együttesek, ahol fellép — verse­nyen kívül — az ÖKISZ Erkel Ferenc Művész­együttes is. Aznap este a megyében is tarta­nak előadásokat, az egyik programra Ujfehér- tón, a másikra Nagykállóban kerül sor. A» Erkel-égyüttes Önálló műsorát Ttszavasvári- ban mutatja be 7*én este. A nyíregyházi területi verseny zsűrije — amelynek munkájában a Népművelési Intézel képviseletében részt vesz Vásárhelyi László is — a minősítés mellett egyben kiválasztja azo­kat a legjobb csoportokat is, amelyeknek tag­jai a júliusban Balatonfüreden rendezendő nemzetközi szövetkezeti napon mutatják majd be műsorukat Akács László*­A jogosítvány — Jóska bátyám, ha volna egy Fecskére való ideje, most egy akkora nagy nemet mon­danék arra, amit a múltkor annyira bizony­gattam, mint ez a daru. Miről is ment a szö­veg? Ugye arról, hogy tényleg ki tud-e ma­radni az ember abból, amit nagyon-nagyon szeretne. Maga azt mondta; nem lehet lábán fogni, visszahúzni az egyszer már elszaladt időt; én meg art, hogy igenis lehet: ha valaki igazán megszorítja magát, hát az mindenkor megszerezheti magának, amit egyszer kigon­dolt. Maga azt mondta: nincs az az OTP, ami meg tudná fizetni a Jurcsek-majori kapálást, törekhordást — azokat a sötéttől-sötétig vé­gigdolgozott napokat, éveket; én meg azt; aki­nek pótolni valója van, az pótolhatja, csak Szorítsa meg magát rendesen. Jóska bátyám, magának van igaza: nem lehet lábán fogni visszahúzni az időt. Kapkodhatunk utána, de megmarkolni nem tudjuk, ami egyszer elsza­ladt... Tudja, hogy most jártam ki az autós tan folyamot. Nem azért, hogy lerakjam ezt a si­mítófát, és odaüljek egy kormánykerék mögé, hanem mert apámék eladták szegény nagy­anyám tanyáját, aminek az árából éppen tud­tunk venni egy fölújított, újragumizott állami Volgát; hát ezt fogom majd én hajtani, vinni rajta szombaton, vasárnap a cserkeszőlői für­dőbe a famíliát. De ez most nem érdekes. Amit el akarok mondani az az, hogy járt velünk a tanfolyamra egy olyan maga korabeli ember. Még a haja is ügy őszült meg egy csíkban elől, mint a magáé; valami bombázáskor ment el a színe negyvennégyben, Fehérvár alatt. Hát ez a maga formájú ember mindjárt az első órán az oktató elé ült. Kirakott maga elé egy csomó könyvet — régi KRESZ-t ,új KRESZ-t, így gondozt ezt, úgy gondozt amazt —, és pis­logott, figyelt, kaparta bele az irkáiba, amit az oktató mondott. Tudja milyen egy ilyen tanfolyami csoport: egyik tagnak is, másiknak is nevet ad a viccesebbje. Ezt a szorgalmas- kodó manust elneveztük Lisztes Zsigának. Lisztesnek azért, mert hogy olyan furcsán fe- héredett meg a haja; Zsigának meg azért, mert, hogy mesélte, már odahaza, a vasajtós garázsában várta, hogy hajtsák, a null kilo­méteres Zsiguli. Már, csak a jogosítvány kell — magyarázta a cigarettaszünetekben Lisztes Zsiga —, és irány a Balaton, irány a Mátra, irány az egész világ. Azért vettem azt a sok könyvet, hogy jól megtanuljak mindent; hiba ne legyen, ha becsapja maga után a kocsiajtót a család. Tényleg rettentően tanult. Ha a tolla meg­állt, akkor a szája kezdett járni: majd min­ien szabályt, előírást újrakérdezett. Amikor meg elmentünk a tanműhelvbe, ahol a szét­szedett motorokat mutogatják, ott maradt óra után is: újra meg újra elmondatta magának. Hogy gyújt a gyertya, hol nyit a szelep. Ml, akik ezt a tanfolyamot Is csak úgy csi- láltuk, hogy majd csak durran a végén vala­hogy, megesküdtünk volna rá: külön nyomat­nak neki jogosítványt, aranyból. Aki így teszi- zeszi magát; aki így hajt. így tanul... Hogy az a jogsi mégsem lesz arany, az má­sodik héten kezdett kiderülni. Most az a dir vat, hogy papíron feleltetnek az oktatók. Van egy kérdés, utána meg három felelet, amiből csak egy a jó. Treszt, vagy milyen rendszer ez, a fene emlékszik már, hogy mondták. Szóval, a második héten egy ilyen próbafeleltetés volt. Kaptunk egy-egy lapot, aztán ikszelni kellett. Hát mi nézegettük a képeket, hogy ha ez a kocsi balról jön, és a sarkon semmi tábla, ak­kor az a jobbról jövő járműnek... meg hogy a köralakú táblán a ferde fekete vonal az... Nem olyan rettenetes dolgok ezek; annyit lát­ja az utcán is az ember, meg lehet őket ta­nulni. Fél órát kaptunk a válaszolgatásía — tizenöt-húsz perc múlva már odakint füstölt majd az egész gyülekezet. Lisztes Zsigáitól úgy kellett elkunyerálni a lapot vagy tíz perccel a szabott idő után. ö találta el a legkevesebb választ. Még azt se tudta, hogy mit Jelent a köralakú tábla szélén az a vastag piros kari­ka, pedig hát ezt még a szódáslovak is tud­ják; se oda be, se onnan ki — pofonegyszerű. Később szóban is feleltünk. Oda kellett menni az oktató mellé, és ahogy mutogatta a falra akasztott képeket, mondogattuk, mi in­dulhat hamarabb, a biciklis vagy az autóbusz meg hogy hol kell zsírzás és hol az olajozás. Lisztes Zsiga a táblák előtt sem remekelt Olyanokat mondott, hogy a sínen előzhet, meg az előzés ugyanaz, mint a kikerülés — csupa- csupa butaságot. Áz oktató kínlódott vele, ott tartotta, éppen csak tölcsért nem dugott a fe­jébe, hogy tán majd úgy... A lényeg az, hogy Lisztes Zsjgá — hiába vette meg azt a sok könyvet, hiába írt tele egy rakás irkát — csak nem tudta megtanulni, amit kell. Ahogy kö­zeledett a vizsga, úgy rázta egyre többet azt f hirtelen fehéredet! haját. Furcsa szokása volt! tarkón vágta magát, ha rossz választ adott. A végén bizony minden óra után vörös volt a tarkója... És a szövege! Ahogy mondta: me­lyik sógora szerezte a téglát a garázshoz, ki hegesztette a vasajtót, azt a tűzbiztos, leminiu- mozott vásajtót... Meg hogy hány szezonban kínlódott a káposztával, kalarábéval: hány hajnalt nem aludt át, amíg az a nyolcvanas összejött... Neon volt valami vidám dolog a sírókáját végighallgatni! Tudja maga is előre: Lisztes Zsiga már a KRESZ-vizsgán kibukott. A huszonvalahány kérdés közül jó ha hármat-négyet eltalált. De nemcsak az első próbálkozása nem sikerült, hiába fizétte be a pótdíjat másodszorra, har­madszorra is. A végén már azt is megmond­ták neki: hiába próbálkozik; arra, hogy le­vizsgázzon, semmi remény,. Lisztes Zsiga ott maradt a tűzbiztos vasaj­tóval meg a null kilométeres Zsigulijával... Jóska bátyám! Most mondom ki azt a nagy nemet, ami akkora, mint ez a daru. Igaza volt: nem léhet lábán fogni, visszahúzni az időt. Lisztes Zsiga érttette meg ezt velem. Az a szerencsétlen Lisztes Zsiga, akinek akkor ju­tott ki az a kocsi, amikor már nem fogott az agya. Hiába erőltette, hiába tette-vette ma­gát, nem bírta fölfogni, ami azokban a köny­vekben le van írva. Becsapta az idő: késő« gurította oda neki a Zsiguliját... Mit mondjak még azon kívül, hogy újra :sak hajtogatom: igaza van. Talán még azt, Hogy a magunkfajta fiatalabbak elől is meg- •megugrik, de ha úgy vigyázunk, talán még­sem szalad el teljesen az idő. Vagyishogy ép- oen most könnyebb együtt futni vele! Akkor kikövetelni tőle, ami jár, amikor annak sora , van. Húsz, harminc évesen megtanulni azt a KRESZ-t, és nem ötvenen túl rágódni rajta. Ért engem ugye? Nem hazudtolja meg, amit mondok! Igen, az idő lábát nem lehet meg­fogni, együtt kell szaladni vele. Ha lehet,' együtt kell szaladni. Erre szorítsa magát az ember. Szorítsa; most, akiben van akarat, szo­ríthatja... Na, nyomjuk el a csikket, aztán ad­jad neki. Szegény Lisztes Zsiga, vajon mii rakhatott a lemíniumozott vasajtók mögé?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom