Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-16 / 63. szám
1974. thárciuí I®. *. dtm WELOT-MAGVARORSZAfll Kétszázötven uj emlíer a „vezérkarban“ Sportegyesiileli közgyűlések után Ilét végi sportműsor Levél az iskoláknak Mint már lapunk sportrovatában korábban közöltük az elmük héten Budapesten az Újpesti Dózsa, Németvölgyi úti fedett teniszcsarno- ikában megtartott Magyarország—Szlovákia utánpótlás teniszmérkőzésen, hat nyíregyházi versenyző szerepelt a magyar válogatottban. A nemzetközi csapatmérkőzésen a magyar fiatalok 14:4 arányú fölényes győzelmet arattak. A válogatott csapattalálko. zót megtekintette Benkei András belügyminiszter elvtárs is, aki a mérkőzések végén külön-külön gratulált a nyíregyházi fiataloknak. A napokban három nyíregyházi iskola igazgatóiénak — 1. számú gyakorló. 2. számú gyakorló, Kölcsey Gimnázium — levelet kézbesített a posta. Feladója a Nvíregv. házi Spartacus-Petőfi SC elnöksége. A «nortégvéstllet levélben felezte ki köszönetét az ^kóláknak azért a segítségért. amelyben léhe^őséeet nvúitottnk a teniszezők felkészülésében valamint ver. Ken yen való indulásukban egvaránt. S végül azokról, akik derekasan helytállnak: Bartha Katalin, 4. osztályos tanuló (1. «•*. gyakorló), Kovács Judit, 8. nsztálvos tanuló (2 sz. gyakorló). K'vzká Tamás. S. osz*áh’os tanuló (1. ez. gyakorló), Sárréti György, 7. osztályos tanuló (2. $z. gyakorló). Erős Béla. 2. osztályos tanuló (Kö’csey Gimnáziumi Koczka János, 2 osztályos 'anuló (Kölcsey Gimnázium. (k. gy.) Sporthírek Hétfőn, március 18-án, délelőtt 10 órakor rendezik meg Nyíregyházán — az Északi körűt Sóstói út és Vasvári Pál utcai szakaszán — az általános iskolások részére a nemzetközi kerékpáros kupa megyei döntőjét. ★ Fehérgyarmaton a helyi gimnázium, szakközépiskola és iparitanuló intézet legjobbjainak részvételével ren- ' dezték meg a községi asztalitenisz középiskolai egyéni bajnokságot A lányok Versenyében Szűcs Etelka (szak- középiskola), a fiúk versenyében pedig Bodó Árpád (gimnázium) végzett első helyen. 1974. január 1. és február 28. között zajlottak le a sportegyesületi közgyűlések. Megyénkben ez időszak alatt 261 megyei sportegyesület tartotta meg közgyűlését. A közgyűlések tapasztalatainak értékelése megtörtént Ennek ismeretében ösz- szességében újabb előbbre lépésről adhatunk számot. Bár a magyar sport átszervezése bizonyos vonatkozásban okozott kis megtorpanást. bizonytalanságot, mégis megállapítható, hogy már az előkészítő munka is lényegesen alaposabb megfontoltabb volt, mint a megelőző időszakokban. A járásokban a sportfelügyelők összehívták a sportegyesületi elnököket, s tájékoztatták őket a legfőbb teendőkről. Az is gyakori volt, hogy a sportfelügyelőségek munkatársai a helyszínen keresték fel az egyesületeket, s nyújtottak segítséget a közgyűlések előkészítéséhez. A közgyűlések zavartalan lebonyolítását nagyban elősegítette, hogy a tanácsi szervek, a különféle helyi társadalmi szervek —KISZ, MHSZ — is jelentősen támogatták a munkát. Bár meg kell említeni, hogy a sportegvesületek vezetői önállóan is komolv és jónak értékelhető munkát végeztek. A fenti alapos előkészítésnek köszönhető, hogy a megve sportegyesületeihek közgyűlésén a tagok nyolcvan százaléka megielent, s hatékonyan részt is vett annak munkájában vita, hozzáMeglepetééek nélkül, av_ esélyesek győzelmével rajtolt az 1974. évi megyei kosárlabda-bajnokság. A bajnokság első fordulójában a résztvevő 38 csapat négy csoportban összesen 18 mérkőzést játszott. Sikeresen mutatkoztak be a Nagyecsedi Gimnázium serdülő leány újoncai, hazai pályán biztosan győzték le a múlt évi bajnokság második helyezett csapatát a Nyíregyházi Krúdy Gimnáziumot. Az is érdekes eredménynek számít viszont, hogy a Nyíregyházi Krúdy Gimnázium leány ifjúsági együttese a vártnál is szólás, vagy javaslattétel formájában. A lezajlott közgyűlések színvonalát nagyban emelte, hogy az illetékes párt- és tanácsi szervek, a tömegszervezetek részt vettek az eseményeken. A közgyűlések —- az OTSH irányelvei szerint zajlottak le. Valamennyi eseményen ismertették és elfogadták a tagok a sportegyesület alapszabályát és fegyelmi szabályzatát. Az elhangzott beszámolók pedig túlnyomó többségükben reálisak, az adott soortegve- Sület életét hasznosan értékelitek voltak. Külön dicséretes, hogy — szinte kivétel nélkül— a józan, tárgyilagos hang dominált a beszámolókban. Azt bizonyítja ez. hogy megyénk sportegyesületei nem járnak a fellegekben, lehetőségeik, saját anyagi erőforrásaik ismeretében munkálkodtak. s tervezik holnapjaikat Örvendetes, hogy egyre több sportegyesületben ismerik fel a tömegsport szükségességét, s igyekeznek azon, hogy a dolgozók egyre nagyobb tömegeit vonják be a rendszeres testedzésbe, sportformákba. Ezen tül az egyesületek nem hanyagolták el a minőségi célkitűzéseket. Egész sor egyesületet lehetne felsorolni, melyek tagsága egy vagy két adott sportágban — melyben lehetőségeik adottal? — magasabb minőségi eredmények elérését is Célul *ózték. S a lezallótt közgyűlések szinte mindegyikén sor keeúlyosabb vereséggel távou zott Nagyecsedről. A serdülő fiúcsoportban már az első fordulóban rangadó jellegű találkozóra került sor. melyen a múlt évi bajnoki ÉVISZ I. legyőzte nagy riválisát a Nyíregyházi Spartacus-Petőfit. Az ifjúsági fiúk mezőnyében viszont a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi 140 (!) pontot dobott Nagy- ecseden. A forduló slágermérkőzése az Ujfehértói Gimnázium— Nagykátlól Budai Gimnázium. leány perdülő tál átkozó volt. A mérkőzés háromszori hossZabbí'ásban, 140 oerces rült a „vezérkarok”: az elnökség és számvizsgáló bizottság tagjainak felfrissítésére, majd újabb két évre szóló megerősítésére. Megyénk sportegyesületeinek mintegy ötven százalékában történtek személyi változások. A sportegyesületi elnökségekbe —• elköltözés, munkahelyi elfoglaltságból adódó Visszalépés, családi okok stb. miatt — a közgyűléseken megyénk 261 egyesületében 250 új tagot választottak a közgyűlésen részt vett sportegyesületi tagok. Az újonhan megválasztott sportegyesületi vezetőségi tagok esetében, dicséretesen előzetes munka is folyt. S ennek nyomán olyan emberek kerültek a helyi soort- vezérkarokba, kik valóban képesek és hallandók is legjobb képességeik szerint dolgozni a jövőben. A lezajlott sportegyesületi közgyűlések egyaránt nagyon mértéktartóan jelölték ki a jövő tennivalóit. A helyi erők felkutatását helyezték előtérbe, a kapcsolatok további szélesítését. S ami talán legfontosabb a sportegyesületi vezetés színvonalának korszerűsítéséről is sok szó esett. Minden remény megvan, hogy megyénk sportegyesületei a lezajlott közgyűlések révén is erősödtek. 53 a jövőben áz. eddigieknél is hatékonyabban tevékenykednek maid. hogv tovább fejlődjék Szábolcs- Szatmár megyében a testnevelési és sporttevékenység. <b. 1.) küzdelem (!) után végül is a hazai csapat nyert kél pont különbséggel, Lrol-ekes- seg, hogy a játékosait e találkozón összesen 74 (I) személyi hibát vétettek, g a harmadik hosszabbításban már mindkét csapatból csak három-három játékos volt a pályán. A megyei kosárlabda-bajnokság idénynyitó első fordulójának eredményei a következők voltak. Serdülő lányok: Nyíregyházi Pénzügyi Szakközépiskola—Nyíregyházi Vasvári Gimnázium 73:13, Ujfehértói Bajcsy-Zsilinszky Gimnázium— Nagykállói Budai Gimnázium 94:92, Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Nagy. kallói Korányi Gimnázium 22:80, Nagyecsedi Gimnázium—Nyíregyházi Krúdy Gimnázium 51:43. Ifjúsági lányok: Nyíregyházi Pénzügyi Szakközépiskola—Nyíregyházi Vasvári Gimnázium 101:14. Kisvár - dai Bessenyei Gimnázium— Nagykállói Korányi Gimnázium 34:119. Vásárosnaményi Gimnázium—Kisvárdai Császy Gimnázium 63Í40, Nagyecsedi Gimnázium—Nyíregyházi Krúdy Gimnázium 63:19. Nyíregyházi Kölcsey Gimnázium—Nyíregyházi Krűdv Gimnázium 27:70, Serdülő fiúk: Nyíregyházi Krúdy Gimnázium I.—Nyír- egy házi V as vári Gimnázi um 99:19, Nyíregyházi ÉVISZ— Spartacus-Petőfi 79:50, Nyíregyházi Pénzügyi Szakközép- iskola—Nagykállói Korányi Gimnázium 70:02, Nyíregyházi 110-es ITSK—Nyíregy. házj Mezőgazdasági Szakközépiskola 22:85, Nyíregyházi ÉVISZ II—Nyíregyházi Krúdy Gimnázium II. 51:42. Ifjúsági fiúk: Nyíregyházi Krúdy Gimnázium—Nyíregyházi Vasvári Gimnázium 102:51, Nyíregyházi Pénzügyi Szakközépiskola—Nagykállói Korányi Gimnázium 73:68, Vásárosnaményi Gimnázium —Nyíregyházi Mezőgazdasági Szakközén!skola 71:6S. Nagy. ecsedi Gimnázium—-Spartacus-Petőfi 18:140. (Vtnzler István8ZOMBAT Kosárlabda: Diósgyőri VTK —Nyíregyházi SpartacusPetőfi, NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés Diósgyőrött, délután 16 óra 15 perckor. Megyei bajnoki mérkőzések, a Krúdy Gimnáziumban 15 órától: Krúdy Gimnázium I—ÉVISZ II. (fiú serdülő), Krúdy Gimnázium— ÉVISZ (fiú ifjúsági), Kölcsey Gimnázium—Kisvárdai Csá- szy Gimnázium (leány ifjúsági). A Vasvári Gimnáziumban 14 óra 30 perctől: Vasvári Gimnázium—Krúdy Gimnázium (leány serdülő), Vasvári Gimnázium—Krúdy Gimnázium (leány ifjúsági), Vasvári Gimnázium—Krúdy Gimnázium II. (fiú serdülő), Vasvári Gimnázium—Spartacus-Petőfi (fiú ifjúsági). A Pénzügyi Szakközépiskolában 15 óra 20 perctől: Pénzügyi Szakközépiskola—Ujfehértói Gimnázium (Rerdülő leány). Pénzügyi Szakközépiskola— Ujfehértói Gimnázium (leány ifjúsági). Nagvkállóban. a Budai Gimnáziumban 14 óra 30 perctől: Nagykállói Budai—Nyh. Tanárképző (serdülő női) Nagyállől Budai—Kisvárdai Bessenyei Gimnázium (ifjúsági leány) mérkőzés. vasárnap Asztalitenisz, megyéi bajnoki mérkőzések, egyaránt délelőtt 9 óra 30 perces kezdettel : Vásárosnaményi Vörös Meteor—Nagykállói SE II, Fehérgyarmati MEDOSZ— Tiszavasvári ITSK, utána: Fehérgyarmati MEDOSZ—Ti- szavasvári Lombik, Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola—Kisvárdai SE, Ujfehértói Gimnázium—Záhonyi VSC. Kosárlabda: megvei bajnoki mérkőzések, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében 8 óra 30 perctől: Mezőgazdasági Szakközépiskola—-ÉVISZ. II. (serdülő fiú). Mezőgazdasági Szak- közép'skola—Nagyecsedi Gimnázium (ifjúsági fiú). Naíykáltóban a Korfinvi Gimnáziumban 0 óra 20 perctől:‘Nagykállói Korányi— Vásárosnaményi Gimnázium (ifjúsági leány), Korányi Gimnázium—Nyíré gvházi 110-es ITSK (serdülő fiú). Kisvárdán a Császy Gimnáziumban 9 óra 40 nerckor: Kisvárdai Császy Gimnázium—Nygvecsedi Gimnázium (ifjúsági leány) mérkőzés. Sakk: A-Nvíree »házi Snár- tacus-Petőfi SC OB U-es csapata Budapesten a Bo. Vasas ellen játssza soronkövetkező balnoki mérkőzését. Súlyemelés: Nacvkánóhan a művelődési házban délelőtt 10 órai kezdettel r°nd«>zik meg a területi serdülő, ifjúsági á* junior seregszemlét. Torna: Megyei középiskolai egyéni és csaoat leáhv és fiú tornászbainokság a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola sportcsarnokában délelőtt 10 órai kezdet-fel. Előtte a. kisdobos lányok és fiúk megyei tomáczbalnoksága. Labdarúgás, NB II: Kistefényéi Bányá«*—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC. Kte- terenyén délután 15 órakor, vezeti: JurinkoVUs (M#d- i véczki, Hamvas). NB III, Északkeleti eső- li port; a mérkőzések egyaránt j délután 15 órakor kezdődnek: ; Tiszalöki MEDOSZ—Záhonyi j! VSC, vezeti: Ambrus (P ter- vári, Nagy). Tuzséri MEDOSZ ;! —Debreceni Kinizsi, vezeti: li Pató I. (Ráca, Sántha). Tö- : rökszentmiklósi Vasas—Ti- i szavasvári Lombik, vezeti: Dull. Hajdú Vasas—Kisvár- j dai SE, vezeti: Borsod me- j; gyei jv. (Csáki, Szathrrárr), ; Szabadnapos a Jászberényi jj Lehel és a Mátészalkai ME- | DQSZ együttese. . |j NB III, Északi csór-őrt: j| Miskolci EAFC—Rake úfizl : Spartacus, Miskolcon 12 >ra- j kor, vezeti: Marmoly (Ká- j rolyfalvi, Megyeri). Megyei 1. osztály: Nyírnia- j! dai MEDOSZ—Nyíregy há.d j, VSC Pusztadoboson, 14 ófa "Ö j perckor, vezeti: Demeter Cs. i (Balogh M. Gáli Jénő'. A j; többi mérkőzés egy arán- 15 órakor kezdődik; Nyíréé házi Volán Dózsa—Vásáro -na- ti ményi Vörös Meteor, Mikro |j pálya. Vezeti: Dalanics '8a- j logh K. Erdei L.). Nagyhal- :i lói SE—Nyíregyházi MF- DOSZ, vezeti: Dr. Some ,Kovács. Kosztyu). Vefice llői T3Z—Nyíregyházi BpftB**, i vezeti; Borsod megyei jv, (Imre, Flischer). Nagyemedi í TSZ—Baktalórámbá*i M.E- DOSZ, vezeti; Puskás (Ma- róthy. Farkas). Nagyhs’ Bszí f Textiles—Nyírbátort MEDOSZ, vezeti; Biiticken Már- íj mezei, Alföldi). Tjrtiködt li TSZ—Balkányi MEDOSZ. vezeti: Vígh (Böjtön Muf' VI), Fehérgyarmati MEDOSZ— í Vásárosnaményi Vörös M te- or, vezeti: Fehér (Dérréiyi Ilcsik). Megvei It. osztály. Valamennyi mérkőzés egyaránt j 15 órakor kezdődik: Nyíf'ss- ! si MEDOSZ—Asztalos SE. II vezeti: Tóth A. (Tóth Járás), Andreái TSZ—Demeesert Kinizsi. vezeti: Kun (Szabót; Sényői TSZ—Dombrádi TSZ. vezétl: Vámosi (Nagy L.). Örményi TSZ—Tiszabef'eil TSZ. vezeti: Szegedi fDe’e), Nyírteleki TSZ—Alaki TSZ, vezeti: Németh M. (Zrtns/ky). Üjfehértói Vörös Meier-— j Kemecsei MEDOSZ, ver c ti: Demeter L. (Szárváp Tt.) Márki TSZ—Hodászi TIE vezeti: Erdei It. (Nádas). Beregi Vasas—Tomvoapé’caí TSZ. vezeti: Giricz (Vári T.), í Ombötyi TSZ—Nábrádi TSZ, vezeti: Salamon (Mikp’á), Nyírbo«óti Tsz—Nagyvár y»- í nyi TSZ, vezti: Németh Lajos (Losoncait, Tunvogma'oi- csi TSZ—Mándnki TSZ, ve- zeti: Kántor (Magyar). T'»- Csordi TSZ—Porcra Imái TSZ; | vozotí: Fgressy (Király O.). Szamoseályi TSZ—Csengeti , MEDOSZ,' vezeti: Jármi ij (Varga). NB-s ifjúsági bajnoki j; kőzések: Mátész,alkai ?ctü- jDOSZ—Hajdúböszörmény, II ii órakor, vezeti: BAfer. DEAC—Tiszavasvári T,omt?1t, 13 órakor, vezeti: Korokrai. A Budakalászi Textilmüvek felvételt hirdet az alábbi munkakörökre Szakmunkás: szövő, lakatos, lextilkészitő, hegesztő, villanyszerelő, esztergályos. Betanított munkás: kompresszorkezelő, raktári dolgozó, vetülékcsévélő, tártöltő, segédm űvezető- pyakornok, irező gépkezelő, cérnázónő, keresztosévélőnő, egyéb betanított munkás Segédmunkás: transzportőr, takarító, textilkészítő-segédmunkás, szén- és salakhordó. A fentieken kívül felveszünk még szövőtanulónak, segédművezető gyakornoknak olyan 15 életévüket betöltött lányokat és fiúkat, akik á 8 általános iskolát sikeresen elvégezték. A VIDÉKIEKET A GYÁR KÖRNYÉKÉN BÉRELT ÉS BERENDEZETT LAKÁSBAN HELYEZZÜK EL. A SZÁLLÁS 3 HÓNAPIG INGYENES, Elhelyezést csak magánosok részére tudunk biztosítani. <érjük, hogy a vidékiek írásban jelentkezzenek. CÍM: LENFONÓ ÉS SZÖVŐIPARI VÁLLALAT BUDAKALÁSZI SZÖVŐGYÁRA. 2011. BUDAKALÁSZ, SZENTENDREI ÚT 1—3. (Sz. 222151) Építőmunkások figyelem! A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat a törzsgárdatagság bővítése céljából felvételre keres KŐMŰVES, LAKATOS, ASZTALOS, HE GESZTÖ, ÁCS, SZIGETELŐ ÉS KÖNNYŰ GÉPKEZELŐ, SZAKMUNKÁSOKAT VALA MINT BETONOZÓKAT ÉS KUBIKOSOKAT, A vidékieket korszerűen felszerelt munkásszállásunkon helyezzük el. Napi kétszeri étkezést é? utazási kedvezményt biztosítunk. Minden szom bat szabad. Ne jelentkezzenek azok, akik az utóbbi két évben háromszor változtattak munkahelyet JELENTKEZÉS A VÁLLALAT munkaerögazdalkodAsAN. Debrecen, Kálvin tér 11. sz. (677(50 D.' Kosárla-c da: Regjei bajnoki eredinényeli t