Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-31 / 25. szám

*. oTdaT W?f. f&nuSr 5E Váci Mihály emlékére A megyei könyvtár elő­adói esteket rendez a me­gyében Váci Mihály szüle­tésének 50. évfordulóig al­kalmából Fodor Tikár szín­művész közreműködésével. Január 30-án Nagvkállóban és Kállósemjénben kezdődött a sorozat. ianuár 31-én Nyíregyházán két előadásra kerül sor Este hat órakor a SZÁÉV ifjúsági {clubjában, nyolckor oedig a Fegyveres Erők Klubjában mutatja be a művész. Váci verseiből -összeállított műsorát. A program február 1-én Mérk- vállaion fejeződik be. ahol pz irodaim-' esten Ratkó Jó­zsef József Attila-díjas költő !s részt vesz. ELKÉSZÜLT A PEDA­GÓGIAI HŰEK idei prog­ramja. A Nyíregyházán im­már évek óta hagyományos februári rendezvénysorozat idei céljai között az Is sze­repel. hogy egyes rendezvé­nyek kapjanak a megyében is nagyobb visszhangot”, te­hát ne csak a nyíregyházi pedagógusok v^’-'enek részt a pedagógiai hetek esemé­nyein. A februári program megnyitójára ötödikén az úttörőházban kerül sor. FORGALOMKORLÁTO­ZÁS. A KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatóságának köz­leménye szerint február 1- tő! forgalomkorlátozást ve­zetnek be a 35. számú Pol­gár—Nyíregyháza közötti fő közlekedési út 13—25 kilo­méteres szelvénye között. A forgalomkorlátozás a négy tonnánál nagyobb tengely­nyomású járművek közleke­dését megtiltja, az ennél ki­sebb járművek megengedett sebessége óránként 40 kilo­méter lehet. MAGYAR ALAPANYAG­BÓL. Á nyugatnémet Klötzer cég képviselője az elmúlt napokban Nyíregyházán járt és tárgyalt a Nyírség Ruhá­zati Szövetkezet vezetőivel újabb megrendelésekről. A megbeszélés eredményes volt. a közeljövőben magyar alapanyagból készített női kosztümöket rendelnek a nyíregvházi szövetkezettől. Az első xportmegrendelés alaPl'án 400C darab kosztü­möt készítenek a német ve­vőknek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség Nyíregyháza Zrínyi nona u 3—5. Telefon: 16—70. 16—71. 30—SS Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza P£: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadí Vállalat. Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3—3 Telefon: 30—00 Postacím: 4401 Nyíregyháza Pf: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely oostahivatalnál. a kézbesítőknél, a oosta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál. (KH1 Budapest. V. József nádoi tér 1.5 közvet­lenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a KH1 215- (816! pénzforgalmi telzőszámra Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint. Indexszám: 23 059 Kéziratokat nem ^rzünk mee és nem adunk vissza AZ ÚJÉV ELSŐ HALÄSZATA. A tolnai Béke Halászati Szövetkezet' az enyhe időt kihasználva a bogyiszlói holt Du- na-ágban megkezdte a halászást. Képünkön: Osztályozzák a halzsákmányt. (MTI fotó — Fehérváry Ferenc felv. — KS) A KISKORÚAK HÁZA.S- SÁGKÖTÉSI. láthatási - ál­lami gondozásba vételi és megszüntetésig'ügyeivel kap­csolatos döntések megbeszé­lése szerepel a sóstói gyám­ügyi továbbképzés január 31-i programjában. Az elő­adásokat konzultáció követi. A HÁZA“Ó ÉS GÉPJÁR­MŰADÓ. valamint általános adóügyi kérdések szerepel­nek napirendként azon a megbeszélésen, amelyet a mátészalkai járási hivatal­ban tartanak január 31-én gazdasági csoportvezetők és adóügyi előadók részére. GYERMEK. ÉS IFJÚSÁG- VÉDELEM. . A .nyíregyházi járási gyermek, és ifjúság- védelmi bizottság január 29- én megbeszélést tart a já­rási hivatal helyiségében az elmúlt év munkájáról és az aktuális feladatokról. ÖREGEK NAPJA AJA- KON. Az elmúlt vasárnap jól sikerült öregek napját rendezett, nyugdíjasainak és tsz-járadékosainak az ajaki Búzakalász Tsz. Háromszáz­ötven idős dolgozó kapott pénzjutalmat ebből az alka- . lomból. Az "nnepségen az * ajaki pávakor citeraegyütte- se adott műsort. KÜLPOLITIKAI VITA­FÓRUMOT rendeznek feb­ruár 1-én délután 14 órakor a nyíregyházi Fegyveres Erők Klubjában. A kínai külpolitika céljairól és főbb jellemzőiről P. Szabó József újságíró, az MRT külpoliti­kai kommentátora tart elő­adást és vezet vitát, SIPKAY-MÜ NÉMETÜL. A közelmúltban számoltunk be arról. hogy az elmúlt év végén Csehszlovákiában ki­adták Sipkay Barna egyik regényét. A S- :kay-művek idegen nyelvű kiadását leg­utóbb a Berlinben megjelent Húsz magyar elbeszélés cí­mű kötet egyik novellája gazdagította. Ebben a gyűj­teményben tizenkilenc kor­társ magyar rr rző mellett közlik Az orvos esete című Sipkay-novellát. A LAKOSSÁG JOBB EL­LÁTÁSA l'TDEKÉBEN tar­totta meg január 29-én az új év első műszaki tanács­kozását Nyíregyházán az Ál- latforgalmi és Húsipari Vál­lalat. Növelik és bővítik a választékot a különböző húskészítményekből. vala­mint a tartósított árukból. Ebben az évben 166 ezer hízott sertés. 37 ezer vágó- • marha és 75 ezer darab juh felvásárlását tervezik. A 07 jelenti Emberölés a Demecseri MÄV- állomáson. 1974 január 27-én a késő esti órákban a demecseri MÁV álld nás területén Tamás Károly 26 éves büntetett előéletű, Bucsku György 21 éves büntetett előéletű és Haga István 19 éves segédmunkás demecseri lakosok összeszólalkoztak az ott vonat­indulásra váró Szopkó András 23 éves gépszerelő és Hasulyó Jó­zsef 26 éves bádogos kisiparos ajaki lakosokkal. Szóváltás után verekedésre került sor. Tamásiák karóval bántalmazták Szónkét v. 6« társát. A bántalmazás következ­tében Szopkó András sérüléseibe a helyszínen belehalt. Hastilyó Józsefet sérüléseivel a nyíregy­házi kórházba szállították. Vala­mennyien ittas állapotban voltak. A rendőrség Tamást. Bucskut és Hágót emberölés bűntett alapos gvan*«a miatt letartóztatta és a vizsgálatot tovább folytatja. A tévében láttuk FIETE STEIN nyírségi nyomda Nyíregyháza Dózsa György n *■ Felelős vezető: Holéczl István Az NDK megalakulásának 25. évfordulója kapcsán ked­den az. NDK 1 Televízió estjét láttuk. Az igen gazdag prog­ramból a mai NDK-valóság egy részletét bemutató rövid- film (a „Sólyán és dokkr»,”). valamint áz ismeretterjesztő filmek („Meisseni séta”, „As- surtól' Persepolislg”) tetszet­tek jobban. Kevésbé szeren­csés választásnak tűnt a „Fiete Stein” c. játékfilm, amely az egész fő műsoridőt kitöltötte. A téma, a német önvizsgálat, a • fasiszta kor­szak utáni új élet kibonta­kozása Németország keleti felében persze nagyon is az ünnepi alkalomhoz illő volt Fiete Stein, a fiatal kőmű­ves-ács személyes boldogság­vágya megsemmisült a fasisz­ta pokol tüzében: menyasszo­nyát — a szovjet hadifoglyok iránti humánus szimpátiái miatt — egy nagygazdafj ka­tonatiszt besúgására kivé­gezte az SS. A hadifogságból hazatérő Fiete Stein romok­ban találja maga körül a ré­gi világát. Szülei elköltöztek, menyasszonya halott. Bár a romok között tovább él még a régi is, de már sarjad az új, a meghatározó. A fiatal­embert pártfogásba veszik az új világot építeni kezdő kommunisták és a sokat pró­bált, öreg Hans Weiss peda­gógusképző iskolára küldi­mondván, hogy . • elődeitek nem sokat hagytak ránk. de az évszázad hátralevő része tiétek, fiataloké.” Az NDK-beli „fényes szel­lők” időszaka ez a „múlt ka- catja a tűzben, új gúnya a testen, bizalom a szívbtn” időszaka, a kemény és be­váltott elhatározások -koráé, hogy. ......ay igazságot többé nem veszítjük szem. elől” Fiete Stein azonban nehezen tud beilleszkedni ebbe az új világba, annak ellenére- hogy szíve és esze a szocia­lista jövőt építőkhöz húzza egyéni tragédiájának gör­csét elébb föl kell oldania, hitét az életben vissza kell kapnia. Ezt a személyes — s egyben történelmi '— igaz­ságtevés útján éri el. Meny­asszonya besúgóját az ő köz­reműködésével éri el az im­már törvényes igazságszol­gáltatás. Fiete Stein most már hisz a történelmi igazságban, s elindulhat az új életbe. Csakhogy ennek a jelegze- tesen német témának a fel­dolgozása művészileg kevés­bé sikerült. Filmünk redkívül vontatott volt, s árnyalt jel­lemábrázolás helyett élette­lenné sematizált figurákat láthattunk (az egy Hans Weiss kivételével), a törté­nelmi-társadalmi igazságok jórészt átlátszóan didaktikus kinyilatkoztatásokból voltak hallhatók (pl. a pedagógus- képző iskola vezetőjének frá­zisokkal bőven tűzdelt szó­noklatai és monológjai) és nem a cselekményből, hely­zetekből és jellemekből kő-1 vetkeztek meggyőző módon. A film amúgy is hosszú, két­órás tartama alatt — bár­mennyire tiszteljük a monda­nivaló igazságát — bizony unalmas negyedóráink is akadtak. Merkovszky Pál PROGRAM 1871. január 11, csütörtök JANOS NAPJA A Nap kél: 7 óra 13 perckor, nyugszik: 16 óra 43 perckor. A Hold kél: 10 óra 11 perckor, nyugszik: 0 óra 36 perckor. Százhetven évvel ezelőtt, 1804. január 31-én született Bajza Jó­zsef költő, kritikus, publicista, a reformkor irodalmi életének egyik vezéralakja. A Heves megyei Szűcsiben szü­letett, középbirtokos családból. Gyöngyösön, majd a pesti piaris­táknál tanult, s itt iskolatársa volt Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály és Kossuth Lajos. Jogi ta­nulmányait Pesten és Pozsony­ban végezte, ügyvédi vizsgát tett, bár már akkor is többet foglalko-* zott irodalommal. A továbbiak­ban már nem folytatott ügyvédi gyakorlatot. birtokát bérbeadta és végleg Pestre költözött, életét kizárólag az irodalomnak szen­telve. Cikkeiben, vitázó írásaiban a polgárosodás eszméinek szószóló­ja volt, s bátran szembeszállt a feudális tekintélytisztelettel. Köz­reműködött a Kisfaludy Társaság megalapításában: szerkesztője volt a Kritikai Lapoknak, az Au­rórának. a Társalkodónak, majd 1837—1043 között — Vörösmarty- val és Toldyval együtt — az At­hén aeumot szerkesztette. Rövid ide’g HR37—38) az akkor megnvílt nes+i Magvar Színházat, a későb­bi Nemzeti Színházat igazgatta, m^-hen közvetlenül .is bekapcso­lódott a reformkor poétikai har­caiba. A szabadságharc bukása u+áu bujdosott: élutol­só évéiben műven rendelte s^jtó alá. 18*9 ben meg. Felhő, kőd Charles felvételeiből. — 20,33: Operák Schiller nyomán. ■ — 21,03: Zenekari muzsika. — 22,36: Szervánszky Endre: I. vonósné­gyes. Nyíregyházi rádió 13,60—19,00: Észak-tisztántúli krónika. — Offenbach: Orfeusz az alvilágban. — Filmkritika. — Télen a szövetkezeti gépműhely­ben. — Muzsika mindenki kedvé­re. Televízió 8,05: Iskolatévé. Történelem (Ált. islc. 8. oszt.) Rettenet és felszabadulás (ism). — 9,00: Éne­keljünk együtt! (Ált. isk. 1—4. oszt.) Népdalcsokor (új). —.9,05: Rajz. (Ált. isk. 1—4. oszt.) Mű­alkotások bemutatása (ism.). — II, 05: ^agyar nyelvtan. (Ált. isk. 6. oszt.) Ezerszem és a töb­biek'* a rajzkiállításon; (ism). Névmások. — 13.35: Történelem (ismf). — 14,30: Énekeljünk együtt! (ism.) — 14,35: Rajz (ism.). — 16,25: Magyar nyelvtan (ism.). — 17,23: Hírek. — 17,30: MTK—Standa Milán női kosár­labda BEK-mérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. — 19,00: Nő — három szerepben... Egy ruha nyolc változatban. — 19.10: Reklámműsor. — 19,15: Es­ti mese. (Színes ) — 19,30: Tv­mradó. — 20,00: Leonardo da Vinci. (Színes.) Magyarul beszélő olasz tv-filmsorozat V. (befejező) rész. — 21.15: Korok és bútorok III. rész: Reneszánsz. — 21,45: Beszélgetés Király Istvánnal. — 22.25: Tv-híradó/— 2. kiadás. — 22.35: Műkorcsolya EB. (Színes.) Férfi szabadonválasztott gyakor­latok. Közvetítés Zágrábból. Bratislava! tv Várható időjárás ma estig: nyu­gaton is felszakadozó felhőzet, már csak kevés helyen köd, leg- 16.40: Hírek. — 17,00: Fiuk, lá- fellebb egy-két helyen lesz hó- nyok magazinja. — 18,00: Fsti me- szállin»ózás Mérsékelt kei eV. se- _ ig.W: Auto-motor revű.— délkeleti szél Hidegebb idő. Vár" ig.oo: Tv-híradó. — 20.00: Hegy­ható lesmagasabb nappali hó- mászók. — 21,40: Műkorcsolya mérséklet 0, plusz 4 fok között. EB. Kossuth rádió 8,25: Zenekari muzsika. — Közben: 9,05: A Dunánál. — 10,05—10,30: Iskolarádió. — 10,30: Liszt zongoraátiratok. — 11,00: Mindenki könyvtára. — 11.3«; Tamara Milaskina és Wislaw Ochman énekel. — 12,20: KI nyer ma? — 12,35: Melódiakok­tél. — 13,40: Díszpolgárok. — 14,00: Kóruspódium. — 14,10: Gergely Anna és Mozsár Imre nótákat énekel. Balogh Elemér cimbalmozik. — 14,40: Iskolará­dió. — 15,10: Balassa Sándor: Füvósötös, — 15,2j: Jelena Ob- razeova. . és Alekszandr ' Ögnyiv- cev énekel. — 10,»: A világgaz­daság hírei. — Í6,i>5: IróS2jöbám. — 17,05: Prokofjev: Péter és a farkas. — 17,30: Színes népi mu­zsika. — 18,10: Szemünk fénye. —18,35: Cesare Siepi énekel. — 19.25: Kritikusok fóruma. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. — Közben: kb. 20,25: Láttuk, hallottuk. — Kb. 21,40: A Ventures együttes ját­szik. — 22,30: Pataky Kálmán operettdalokat énekel. — 22,45: Vlagyimir Cibin költeményei. — 23,00: Tánczene. — 23,30: Nóták. Petőfi rádió 8,05: Magyar fúvószene. — 8,20: Verbunkosok, népdalok. ■— 9,03: Vidám operettkettősök. — 9,30: Gazdaságról mindenkinek. — 10,00—11,50: A zene hullám­hosszán. — 11.50: Rendeletek és emberek. — 12,00: Zenekari mu­zsika. — 13,03: Nyíregyházi stú­diónk jelentkezik. *— 13,20: Szá­zadunk kórusműveiből. — 14,00 —}8.00: Rádiónapló — kettőtől hatig. .. — 18,10: Csak fiatalok­nak! — 19.10: Hangversenynap­tár. — 19,25: Operettdalok. — 19.44: De Gaulle: Háborús em­lékiratok.— 19.54: .Tó estét, gye­rekek! — 20.25: Ui könyvek (ism.) — 20.28: Az Ifjúsági Rá- diószfnnad bemutatója. A zöld sziget lánya. — 21.28: Rád’óhang- versenyekről. — 21.58: Műhely­titok. Szabó Lőrinc verse. — 22.02: Cimarosa: A három szép­tevő. 3. műsor 18.10: Iskolarádió. — 18.25: Uf ETRENA lemezeinkből. — 19.01: Zenei panoráma. — 19.21: Ma­gyar századok. — 20,02: Ray Román tv 16,35: Német nyelvoktatás. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Bach—Beethoven—Brahms. — 19,30: Ifjúsági est. — 21,23: Mű­korcsolya EB. Férfi egyéni. Közv. Zágrábból. Moziműsor KRÜDY MOZI SUTJESKA Jugoszláv film Előadások kezdete: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! BÉKE MOZI ÉRETT CSERESZNYE NDK-film Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI EGY VÁT.AS MEGLEPETÉSEI Francia—olasz—román fStm Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor! MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: TUDÓSÍTÁS AZ ALVILÁGBÓL Lengyel film Ek.: fél 6 és fél 8 órakor. KISVARDA ÁLDD MEG AZ ÁLLATOKAT ÉS A GYERMEKEKET MÁTÉSZALKA CSENDESEK A HAJNALOK I—n. Másfél hely árral! , NYÍRBÁTORI MOZI EGY *TS HELY A NAP ALATT HOTEL SZABOLCS BÄRS Január 28—31-3g: Fellépnek: Kallus karika­turista. Veszelv Zsuzsa. Ko­vács Ferenc. Bujdosó Mária és Péter Éva. A GYÜMÖLCSÖS RO. VARKÁRTEVŐI címmel hangzik el előadás január 31-én a nyíregyházi városi mű.elődési központ kertba­rát klubjának következő foglalkozásán. Hírszerkesztő: Baraksó Erzsébet AUTÓ- ÉS MOTORKERÉKPÁR-TULAJDONOSOK FIGYELMÉBE! A KŐTELEZŐ GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS 1 974 ÉVI. JANUÁR 1 -ÉN ESEDÉKES DÍJA A HÖ VÉGÉIG PÓTLÉKMENTESEN FIZETHETŐ. A DÍJNAK E HATÁRIDŐN BELÜL TÖRTÉNŐ BEFIZETÉSE A GÉPJÁRMŰ-TULAJDONOSOK ÉRDEKE AZ AUTÓSOK KÉT RÉSZLETBEN, JANUÁRBAN ÉS JÚLIUSBAN FIZETHETIK A DÍJAT. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ NÉVRE SZÓLÓAN MEGKÜLDI A GÉPJÁRMŰ-TULAJDONOSOKNAK -A DÍJ BEFIZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES POSTAUTALVÁNYOKAT* A TÁJÉKOZTATÓT,-A GÉPJÁRMŰ KÁRBEJELENTÓ LAPOT. A VÁLTOZÁSJELENTŐ NYOMTATVÁNYT *HA A KÜLDEMÉNY TULAJDONVÁLTOZÁS, VAGY EGYÉB OK MIATT NEM VOLNA KÉZBESÍTHETŐ. AZ AUTÓS, A MOTOROS A LAKÓHELYE SZERINT ILLETÉKES IGAZ­GATÓSÁGNÁL, ILLETVE ÁB-FIÓKNÁL - A MÚLT ÉVI DÍJ BEFIZETÉSÉNEK IGAZOLÁSÁVAL - VEHETI ÁT A POSTAUTALVÁNYOKAT ÉS A TÖBBI. FELSOROLT NYOMTATVÁNYT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom