Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

fW8. December K

KELET-MAGYARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLfiKLEÍ

9. ami

A munkásműveltségről

TARTOK TŐLE, hogy az utóbbi időben kissé egyszerűsítettük ezt a kérdést. Mintha csupán arról lenne szó: ki és hol tanul, melyik üzem vagy vállalat milyen szervezett tanulási formát biztosít (vagy nem biztosít) munkásainak. Igaz, ez az első, és talán legfontosabb. De vajon elmondható-e, hogy a mindent megoldó?

Nemrég a papírgyárban járva fiatal munkások arról beszélgettek, hogy ók a technikumot célozzák meg. Alig néhány nap múltán egy építkezésen viszont éppen arról volt szó: sokan még a nyolc általánost sem végezték el. Vagyis a skála kitágult, mint ahogy kibővült a munkások köre, ott találjuk köztük az érettségizett fiatalt, a régi rutinnal rendelkező idősebb szakit, a faluról bekerült, korán iskolahagyottat. Azaz kétségtelen: a továbbtanulás, az általános iskolai műveltségi foktól az egyetemig szükségszerű program. De vajon ez műveltség-e? Tudásnak tudás lesz beiőle, (és ez még nem egyenlő a műveltséggel), de ez legfeljebb csak alap. Illetve egy alapszint.

Ha műveltségről hallok — és ez most nem valamiféle egyéni definíció akar lenni —, sohasem csak a tárgyi ismeretre gondolok. Ideképzelem a társadalmi szokások illendő betartását, a politikai érdeklődést és igényt, s művelődés valamilyen területe iránti kíváncsiságot, sőt, ha úgy tetszik az aktivitást is. E fogalomkörbe sorolnék viselkedést, kulturált hangnemet, a lakás használatát és okszerű berendezését, az érzéket a korszerűség, a szép, az igaz iránt. Vagyis alig van valami, ami kimaradhatna.

Mindezt vajon beteljesítheti-e bármilyen iskola? Nem. Ehhez kiindulást teremt. Akkor vajon mi az az út, amelyen folytatni kell az előrehaladást? Valami szervezett „továbbok- tatódás” vajon? Lehet, hogy van hely, ahol igen. Mégis úgy tűnik, hogy ennél egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb is a dolog. A megoldást abban látom, hogy visszanyúlunk a hagyományhoz, és erre építve, modernizálva, egy új hagyományt teremtünk. Miről is van szó?

Szinte látom, hogy félretéve a nehézségeket, lemondva a kisebb ellenállás útjáról, az üzemekben, a gazdaságokban a szakszervezet, az ifjúsági szervezet célul tűzi ki a művelődő közösségek megteremtését. Hogy ezekben milyen erő lehet! Az ember szinte rá 'sodátkozik, amikor látja a 100 éve működő munkáskórusokat, hall évtizedes zenekarokról, régiek emlékezetéből előjönnek mun- kásolvasókörök élményt és műveltséget adó összejövetelei. És ezek esetében még mentséget spm találunk arra, hogy ma nincsenek Mert aligha akad, aki azt mondaná: bezzeg légen egyszerűbb volt. Miért? Mert akkor 10 órás volt a munkaidő? Mert nem volt szabad szombat? Mert akkor mindez a hatalom korlátaiba ütközött?

MA A LEHETŐSÉG ADOTT. Csupán szervezés kérdése az egész. Jel tudom, ez a legnehezebb, de enélkül nem megy. Mert mi minden lehetséges. Elképzelhető, hogy egyre szaporodó gyárainkban megszületnek a kórusok. Nem a nagy szereplés, nem a nemzetközi hírnév igényével. Elsősorban azzal a céllal bogy a zenekedvelők közös művelődésének fórumai legyenek. Aztán a közönség, a saját kollektíva elé lépve ők műveljenek. Vagy

nézzünk egy más példát: ha valahol 5 gitározni és dobolni tudó legény összetalálkozik, máris alakítanak egy beat-zenekart. Nem hiszem, hogy egy sokszáz fős üzemben ne akadnának olyanok, akik más hangszeren játszanak akarnának játszani, szórakoztatva magukat, idővel másokat. De ne csak muzsikáljunk, énekeljünk. Egyre több helyen alakítanak könyvtárat az üzemben. Az is jó, ha itt kölcsönöznek. De mennyi még a lehetőség! Lehetne itt rendezni alkalomszerűen beszélgetéseket az előző napi tévé-műsorról, Vagy egy jó vitát egy-egy rádiószínházi műsorról. Vagy éppen a színházi előadásról. Kötetlenül érdekesen. Mindennek a gazdája lehet az olvasókör, a klub. Vagy uram bocsá’ a régi munkásszínjátszás hagyományaira építve nem teremthet-e egy-egy üzem pódiumot a saját tehetségeknek? Nem valamiféle amatőr- színjátszásra gondolok. Saját erő. saját szórakoztatásra, az emberben feszülő szereplési vágy kiélésére kínált lehetőség.

Lényegében a művelődő közösségeken van a hangsúly. Ezek képesek arra, hogy a sajátos érdeklődési terület kiteljesítése mellett alkalmai legyenek a politizálásnak, a közéleti eszmecserének, a közösségi szellem megteremtődésének. E kollektívák fogadhatják magukba a szocialista brigádok tagjait, akik így a formális művelődési kötelezettség teljesítés helyett valóban művelődési alkalmat kaphassanak. Itt tűnhetnek el a különbségek különböző ismeretanyaggal rendelkezők között, hiszen a közös érdeklődés, igény egy csoportba hozza össze az embereket.

MINDEZ SZÉP ELKÉPZELÉS. Vajon van-e erő és lehetőség, hogy valóra is váljék? Es hol? Talán kezdhetnők azzal, hogy a szak- szervezeti művelődési házakból kisepernék a kocsmákat. Aztán folytathatnánk azzal, hogy a sok különböző üzemi klubból valóban klubot csinálnánk, ahol nemcsak ulti van, ahol nemcsak néhány műszaki tölti az idejét. Aztán megkeresnénk azokat, akik nemcsak elfogadják, de vallják Is, hogy a közművelődésért, a munkások művelődéséért érdemes áldozni a szabad időből. Aztán le kell ülni és ötleni. Mert az ötleten múlik minden további. Nem fikciókat kell kisütni, hanem a valódi munkásigényhez megtalálni a korszerű formát, a vonzó megoldást. De nem az íróasztal mellett! A munkások — ha talán nem is fogalmaznak a művelődés szakmai vagy éppen tolvajnyelvén — biztosan pontos információt adnak arról, mi az, amit kívánnak, ami érdekli őket, aminek érdekében szívesen áldoznak időt és erőt.

MEGYÉNK IPARA FIATAL. Nem csodálható, hogy a munkások művelődésének hagyományai itt kevésbé ismertek. De pppén ezért, most, amikor oly felelősséggel kezdünk hozzá ahhoz, hogy pótoljuk az általános ismeretek hiányát, amikor lehetőséget teremtünk a továbbtanulás, a, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy van más feladat is. Egyidejű és egyenrangú, össze kell hangolnunk az oktatás és népművelés fogalmait, gyakorlatát, hogy így részeredmények helyett szolgáljunk egy nagyobb célt: a köz mű. velődését, a társadalmi vezető erő, a munkásság magasabb szintű szellemi tevékenységét.

Burget Lajos

tsz-tagok, meg a munkások vadásznak, csupa erős. edzett ember, nem remeg a kezük, lőni is nagyon jól tudnak, mert katonaviseltek és megtanultak célozni. Hát ezért rosszabb most nyúlnak lenni, mint régen — mondta az öreg.

— Ugyan nagypapa — szólt a fiatal nyúl. —r Szerintem sokkal jobb és kényelmesebb most nyúlnak lenni, különösen azóta, hogy megalakultak a tsz-ek.

— Már miért lenne jobb? — kérdezte az öreg.

Azért — felelte a fiatal —, mert most decemberben is ehetsz a földeken cukorrépát és kukoricái

Nevettünk, jól mulattunk a viccen és mentünk tovább. A földeket mindenütt hó takarta, szikrázott a határ, mert a hó visszaverte a napsugarakat s valósággal vakított a fény. Én a pálinkát kezdtem emlegetni, hogy mennyire jó lenne egy kortyocska. A vadász- mester mosolygott és így szólt:

— Az most nincs. Vadászat közben szigorúan tilos szeszes italt fogyasztani, legalább olyan tilos, mint gépkocsivezetés közben, ha nem tilosabb — tette hozzá és ujját is felemelte. — Töltött fegyver és szeszesital éppen úgy nem fér össze, mint a volán és a szesz. Vigyázni kell egymásra és önmagunkra. A mi vadásztársulatunk tagjai ezt szigorúan tartiák. S amíg én leszek itt a vadászmester, aligha kerül pálinka a hátizsákba ..

Ekkor értettem meg, miért vizsgálta végig a vadászmester induláskor az összes hátizsákot, de még a szekérderékban a szalmát is. Egyedül a fogatosnak engedélyezett reggel egy féldecit, mondván, hogy az ő kezében nem lesz fegyver, csak a gyeplő, hajtani se jöhet, mert a lovakkal kell maradnia.

— Precíz ember. Ilyenkor ő a parancsnok, figyeld meg, mindenki engedelmeskedik neki.

Megindultunk az erdőben. A gallyak szövevényrengetege közt szinte kristályokra törve pergett át a fény. Színesen vibrált, cikk- cakkok milliói villogtak vakítva. Nyakunkba hócsomók hulltak a megbolygatott erdő fainak ágairól. Ropogott az avar. s a ho alatt a sok száraz gally. Dördültek a fegyverek s csengett az erdő Az eredmény: igaza van az preg nyúlnak. A mostani vadászok keze nem remeg.' jól céloznak és találnak. Erősek, edzettek, mert szerszámokat mozgatnak szakaRatkó József új versei

JÓ HAZÁT

CSAK ÉN

Földet, föld alá holtat, holt alá deszkát, apró férget, tetejükbe meztelen fejfát — s pillantok istenre, jól van-e.

Mormolom a receptet: földet, hegyet és vizet arányosan.

Tervezem nevét, zászlaját, bronzkori népét, véreimet.

Hó és zúzmarás vér határán, hajnal s halál igézetében jó hazát csak így, láztalanul, nem hebehurgyán, mégis hittel.

AMI FELEDHETETLEN

Csak azt, ami feledhetetlen,

a kézen fogva vezetett kaszát,

vas jó ízét, a hajnal fejebúbját,

amikor megszületik,

fecske mocorgó talpát a tenyeremben

kő hűségét, barázda fekete fényét,

kalapács hajnali paroláját,

ujjaim emlékeit,

kezed egy mozdulatát

s a vihar gyorsfényképein szemed.

Nem tudom az Istent bemérni, nem ad jelet

Csak én sugárzók. A csillagok üresen fénylenek.

BARTÓK

Megdőrdül a patyolathómlok, elijeszti a pimaszok elbutult hegedűit.

Leinti a nagyszájú csendet

Ajánl tiszta beszédet lezüllött szó helyett zenét.

S kiállva sárkányos kapukba hazakiáltja a jövőt

Lépked, ím, térdig a földben, néha már szeméig merül. Medvével üzen igazat.

Pálcája kiegyenesített villám.

A mai magyar grafika

seregszemléjén

datlan, naponta nyolc-tíz, néha több órán át. volt köztünk növénytermesztő munkás, műhelyi szerelő, tehenész, könyvelő és traktoros is Megfigyeltem: emberi létük és a termesze

közt teljes az összhang, tökéletes a harmónir Minden fát, bokrot, utat, csapást ismernek. í nem csak a vadászatot, hanem az egész természetet élvezik, szeretik, pedig benne élnek munka közben se szakadnak el tőle. Arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha valamilye- módon minden ember ilyen kapcsolatban ilyen harmóniában lehetne a természettel. Különösen azok, akik gyárakban, irodákbar töltik a napok , i heteket, hónapokat. Persze mindenki nem vadászhat, mert akkor nem maradna vad és még nagyobb igaza lenne az öreg nyúlnak. De a természettel lehet találkozni vadászat nélkül is. Egy kiadós séta benne legalább vasárnaponként — többet ér mindenféle más pihenésnél. Alighanem sokkal egészségesebbek lennénk és tovább élnénk — sokan el se híznának —, ha a tunyaságot legyőzve hetente legalább egyszer találkoznak és barátkoznának a természettel. Nem csak nyáron, ilyenkor, télen is, mert akár-, mennyire hideg van, ha a terepen mozog, m netel az ember — nem fázik. /

Minden hajtás után szép terítéket Jk tunk le a léniákon, az erdő Jűlőútjain.nd- fácánkakast és nyulat. A vadászmesteiakast ta, hogy az idén már több mint ezol, erős lőttek, és még több nyulat, de vanük, vé- gazdag a vadállomány. Igaz, gon dik, télen etetik is a vadakat. aszályban. Leértünk a Tiszához. Az őyó szelíden téli hidegben összezsugorodott ablak soka- nyújtózkodott a partok köz' ságát sodorta. Még nem álJúideg nap és be- — Még két-három i1 — Évek óta nem áll — mondta a tsz-e’ volt befagyva a Tisza eszem be jutott Szme- Néztem a Tíszár széles Angara, ame- ria, a másfél kilastag jégpáncél borított, lyet három méttunk, fújtunk egy kicsit. Cigarettára fu Tisza túlsó partján Is dur- Hallottuk, bK, ott is vadásznak.

Szendrei József

ecember másodikén nyílt meg a „Miskolci Galériádban a VII. Országos Grafikai Biennálé. Szinte minden jelentős, ma élő művész szerepel rajta, akik a sokszorosító grafika, — a színes és fekete rézkarc, a rézmetszet, a fa —, és linóleummetszet és a litográfia területén dolgoznak; 67 alkotó állít ki mintegy 280 művet.

A magas színvonalú tárlatra jellemző még a modern hangvétel, a technika tökéletes, — sok esetben bravúros birtoklása és alkalmazása, valamint a fiatal grafikus-nemzedék felvonulása, és tisztelgés a nemrég elhunyt Kondor Béla emléke előtt. így a grafikai lapokon több művész, köztük Kovács Imre, Pásztor Gábor, Kass János, Würtz Ádám állít emléket a nagy példaképnek és volt pályatársnak.

Hagyomány, hogy a biennálé mindenkori nagydíjasa a közvetkező alkalommal, egy külön teremben nagyobb önálló anyagot mutat be; így az idén az 1971-es év nagydíjasa Würtz Ádám grafikusművész mutat be egy szép, színes kollekciót linómetszeteiből.

Ezévben a Borsod-Abaúj-Zemplén megye tanácsának nagydíját Lenkey Zoltán, — Mii kolc megyei váfos tanácsának díjait KjSS János és Tóth Imre, — a Szakszerv''etek Borsod megyei tanácsának díját Czi-*e Ff~ renc, — a Kommunista Ifjúsági jZÖVetség Központi Bizottságának díját Kov‘s Imre. Kazincbarcika Város díját Szer" J Imre’ — a Magyar Népköztársaság j^esze 1 Alapjáaz ezévben élőnk díját Rékassy Csaba. . r/.ör kiadott Kondor Bé’ ^kennet pedig "ásztor Gábor grafi^muvesznek adományozták.

A tárlat rend"se * Pé,damutató és ötletes; - Kass, érd?me\ A iratnál /iso fenyKépe es verssorai fo- Kondor ela^ ma;jc| g kiállftók arcképei

Fent* á t ^kben a színes és fekete nyomatok1 vá’ Ava’ aIkot<’k szerint csoportosítva.

alaprajzi elrendezésben, jó megvilá- e! eL tekithetők meg. Az egyik fülkében 8"ircnyomógép látható működés közben, — feutt az elmúlt évek díjnyertes műveit és íűvészeti kis filmeket vetítenek.

Az érdeklődők és a sokszorosító grafika nyelvét értők gyönyörűségüket lelhetik a kiállított lapokban, így Czinke Ferenc salgótarjáni grafikus „Egy szénégető álma" című -V nes fametszet-sorozatában, amely finom és modern vonalkultúrájával emelked Rékassy Csaba „Csillagképek” című • szete szinte már düreri finomságú, Ku miskolci művész a tőle már megszok bosztus formavilágú nagyméretű fáméi két állít ki. Meg kell állni feltétlenül ve Gyula színes kórajzai, Végh Andrá,s linói előtt is.

Figyelmet érdemel az a tény is, \ hogy a miskolci és az észak-magyarországi J alkotók nagy számban és igen jól szerepelnek; így Barczi Pál, Mazsaroff Miklós, Czifíke Ferenc, Feledy Gyula, Kunt Ernő, Lukovszky László,''

I.óránt János, Tóth Imre, és mások. A debreceni grafikusok közül Józsa János, és Révész Napsugár két-két litográfiával, Szabó László linómetszetekkel szerepel.

És mindjárt felvetődhet a kérdés, hogy miért nem vesznek rajta részt a szabolcsi alkotók? (Esetleg a két elszármazott művészj Váci András és Banga Ferenc szépíti a helv. retet.) Magyarázatnak elfogadható az, hogy meghívást sem kaptak rá. Ugyan akkor el kell ismerni azt, hogy a legutóbbi időkig nem volt hazája e megye a sokszorosító grafikának. Nyírbátorban történtek lépések a linómetszés meghonosítására, az eredményeik biztatóak. A nyíregyházi Tanárképző Főiskola a napokban kapott egy rézkarcnyomó gépet. A technikai feltételek tehát javulnak, és fejlődés várható e téren is a jövőben; talán már a 75-ös biennálén résztvehetünk.

I

A másik gondolat ami e tárlat és megyénk kapcsán felmerülhet az, hogy Nyiregv- háza is beállhatna adottságai, — a Főiskola Kerengője, — folytán az országos képzőművészeti rendezvényeket vállaló városok sorába. Jelenleg a helyzet az, hogy a budapesti nemzetközi kisplasztikái biennálén kívül, — Miskolc a grafikát, Pécs a kerámiát, Debrecen a táblaképet, Szombathely a textilművészetet, Salgótarján a zománcfestészetet tekintheti sajátjának. Jutna még műfaj Nyíregyházának is, és egy ilyen rendezvény a helyi művészeti élet fellendítésén till országos és nemzetközi elismerést is jelentene a városnak.

Lakatos József

FALUSI TÁJ. (Kiss Attila rajzaj