Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
ftELET-iVTAG-YARÖRSZÁÖ I: <m 1373. íJecémSer 24. Szocializmus az emberben Mindennap cselekedni Egy szabolcsi tanítónő a moszkvai béke-világkongresszusról Moszkvai hangulatkép. Balról jobbra: Búza Ilona. Békés megyei tsz-lag, Albert Anlalné szabolcsi tanítónő. Szent- istványi Gyuláné budapesti küldött és Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja, a magyar küldöttség vezetőie. kérdezősködtek az emberek,’ N emrég, a Központi Bizottság novemberi ülésén fogalmazódott meg a követelmény: „Több demokráciát és kevesebb bürokráciát!” Egy jelszó lehet közhely, meglehet, hogy kevés új információt tartalmaz. Itt és most azonban ez a jelszó lényeges, új tartalmat hordoz. Felhívja a figyelmet a szocializmus fontos vonására, hogy tudniillik nálunk olyan társadalom épül, amelyben az ember nem lehet pusztán az igazgatás tárgya, hanem annak alanya, cselekvő résztvevője is. Az új társadalom építésének előbbi korszakaiban a figyelem középpontjában olyan feladatok álltak, mint a szocialista termelési-társadalmi viszonyok megteremtése, az ezeket kifejező intézmények megszervezése a munkásosztály politikai hatalmának segítségével, a termelőerők fejlesztése mindenekelőtt azért, hogy létrejöjjenek az elemi létfeltételek, majd egyre inkább azért, hogy kielégíthetők legyenek a magasabbrendű anyagi és szellemi szükségletek. Mindezt úgy is szokták emlegetni, hogy ezek a szocializmus anyagi intézményei objektív feltételei. Ezek a feltételek, körülmények továbbra is a fejlődés meghatározói és maguk is továbbfejlődnek, de egyre több figyelmet kell fordítani azokra a cselekvő emberekre, akik létrehozták és nap mint nap bővítetten újra termelik a társadalom létfeltételeit, s benne önmagukat is. Mondhatjuk úgy is, hogy olyan korban élünk, amelyben szembetűnően növekszik a tevékeny, aktív oldal, a szubjektum szerepe. Vagyis mindinkább látnivaló lesz, hogy a szocialista társadalom struktúrája, építménye, a személyiségnek, s az egyének alkotta közösségeknek szerves részévé válik. Marx érzékletesen fejezi ki az egyén és a társadalom közötti kölcsönhatásos viszonyt, amikor azt írja, hogy az emberek nemcsak szereplői, hanem szerzői is saját drámájuknak. A marxi történetfelfogás lényegéből fakad, hogy minden előző korszak embereinek cselekedetei objektív, akaratunktól függetlenül létező feltételeket hoznak létre a következő korszak embereinek cselekedeteihez, de ezek az objektív feltételek nem tehetetlenségi erőként hatnak, hanem gyakorlati tettekkel ‘átalakíthatok. Ennek az átalakításnak és átalakíthatóságnak annál inkább vagyunk tudatában, minél inkább uralkodunk létfeltételeink felett. Amilyen mértékben megszabadulunk a létezés elemi gondjaitól, olyan mértékben van meg a lehetősége — de csak a lehetősége! — annak, hogy aktív, tudatos állampolgárok magasabbrendű szükségleteiket és érdekeiket, közösségi, társadalmi érdekben érvényesítsék, közérdekké változtassák. A szocializmusban eddig megtett út a személyiség átalakításának az útja is volt. A kialakult majd megszilárdult új intézményrendszer hatására általánossá vált a szocializmussal való politikai azonosulás, s vele együtt tömegméretűvé a belső azonosulás, vagyis a közösségi életforma és életmód igénye. Tulajdonképpen ennek az igénynek erőteljes jelentkezése teszi érzékelhetővé, láthatóvá azokat a hiányokat, amelyek az emberi magatartásban még jelen vannak. Ha tehát arról beszélünk, hogy a szocializmus az emberben is épül, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy a fejlődés adta feltételek között időszerű egyre nagyobb figyelmet fordítani a mindennapokat közvetlenül befolyásoló demokratikus intézményekre, elsősorban a munkahelyi, üzemi demokráciára és az életmódra. A szocialista demokrácia intézményeiben a szocialista életmód szerint élő közösségi ember a külső, társadalmi s a belső, személyiségadta feltételek szorításában, cselekvés közben alakul ki és nevelődik. Eközben megvívja harcát önmaga belső korlátáival szemben és a másokban levő, viszahúzó, retrog- rád magatartásokkal, tulajdonságokkal szemben is. A szocializmus emberének ehhez a harchoz, hatékony közösségeinek megteremtéséhez, politikai erőre és az azt kifejező politikai szervezetekre van szüksége. A politika a közösségivé válásnak azért feltétele, mert a szocializmus még átmeneti társadalom, amely a benne szükségszerűen jelenlevő áru- pénzviszonyok miatt és a múlt még elevenen ható szokásai, beidegződései, miatt tőle idegen hatásoknak is ki van téve, amelyek az egész nép által támogatott munkáshatalom nélkül eltéríthetnék céljaitól. Ezért politikai eszközökkel, politikai hatalommal kell biztosítani, hogy a fejlődés útja csak egy felé, a szocializmus, a kommunizmus irányába vezessen. A politika hatalmi oldala olyan mértékben szorul háttérbe, amilyen mértékben a kifejlett, hatékony intézményekkel berendezett szocializmus (közösségei megerősödnek, s az egyének nagy többségében is belső szükségletté válik a közösségi élet. Ennek a célnak az eléréséhez megtörténtek az első, döntő lépések. A munkásosztály politikai hatalmának segítségével létrejöttek a gazdaságban a szocialista viszonyok. Ennek hatására átalakultak az emberi kapcsolatok, forradalmi folyamat bontakozott ki a kultúrában és az életmódban. Megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy egyre inkább a közös értékeket vállaló emberek egyetértése és együttműködése legyen a társadalmi egység alapja. Hangsúlyozni kell azonban, hogy csak az alapfeltételek teremtődtek meg ehhez. Társadalmunk közösségeinek és a közösségi embernek a fejlődése még a kezdeteknél tart, és hogy a fejlődés folyamatos, emelkedő legyen, ahhoz nem elég a legböl- csebb felvilágosító szó sem, hanem továbbra is szükséges a politika, mint olyan egyesítő erő, amely a szocializmus alapelveire támaszkodva, az érdekkülönbségek ellenére fenntartja a társadalmi egységet, a gazdaságot pedig az anyagi gazdagság, végső soron a társadalmi gazdagság megterem tő j ekén t, termelő erejeként fejleszti. E nnek a szükségletnek a felismerése fejeződött ki a gazdaságirányítás reformjában is, amelynek célja a szocialista társadalmi viszonyok és ezen belül a szocialista közösségek erősítése, s vele együtt a szocializmus felépítése a személyiségekben, az emberekben is. A politikának, mint nélkülözhetetlen irányító erőnek a szükségessége megköveteli az állami szervezet fenntartását és erősítését is. A szocialista demokrácia koncepciójának lényegéhez tartozik annak elismerése, hogy a társadalomban adódó igazgatási feladatok megoldásához még hosszú ideig szükség van az államra. Ebből következik hogy a szocialista demokrácia fejlesztésének mai céljai közé nem tartozik az államszervezet mellőzése, ellenkezőleg, mivel erre a szervezetre szükség van, ezért elsőrendű társadalmi érdek, hogy hatékonyan, ésszerűen működjön. A demokrácia fejlesztésének folyamata tehát egyszersmind az állam fejlesztésének folyamata is. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert amennyire hiba a szocializmust és anpak intézményeit az embereken kívül, azoktól elszakítva vizsgálni, annyira hiba az is ha az emberek átalakulásáról, fejlődéséről beszélünl' anélkül, hogy figyelembe vennénk azokat a feltétele két, körülményeket, intézmé nyékét, amelyeket korább' vagy ma elő generációk mun kájukkal, cselekvéssel teremtettek. A személyiség átalakítása, a szocializmus felépítése csak az emberek alkotta körülmények, emberek általi szüntelen megváltoztatásával érhető el. Ha az ember azt hallja, békemunka, békeharcos, a mi viszonyain' között először nem is a fogalomra gondol. Inkább békegyűlé- lések, felszólalások, irányelvek, állásfoglalások képei jelennek meg előttünk. Talán csak később gondolunk arra, mindezek mögött emberek vannak. Kétkezi munkások, professzorok, vallásosak és ateisták, kommunisták és nem-kommunisták. Emberek sokasága itthon és külföldön, akik nem a szavakért, a szólamokért gyűl. nek össze és cserélnek véleményt, vagy éppen a hétköznapok során tesznek hitet a békés alkotó élet és munka mellett. Életük alkotóeleme, lelkiismeretük hajtóereje, hogy mindennap tegyenek, mert ahogyan a békeerők moszkvai világ- kongresszusának nyilatkozata megerősíti: az idő nem vár... TSyírjes tanyától a kongresszusig A szabolcsi békeharcosok egy háromgyermekes tanyai tanítónőt küldtek az országos békekongresszusra. onnan a moszkvai béke-világkongresszusra. Albert Antal- nét, aki az Őröshöz tartozó Nyírjes tanyán és a tőle két kilométerre fekvő Nagyszálláson t^nít. Nyíregyházán lakik, innen jár ki busszal minden nap. Sokszor hatkor kel, negyed, fél 8-kor már kint van az iskolában. Olykor késő este kerül haza, mert temérdek társadalmi elfoglaltsággal jár a küldetése, amelyet ő maga választott, amikor tagja lett a békemozgalom nagy csapatának... — Sokan talán nem hiszik el, mennyire örömmel végzem. Milyen megnyugvást, jó érzést kölcsönöz, hogy a napi munkán túl. amit köteles vagyok ellátni, többletet is tudok adni... Mi. óta tagja vagyok az Országos Béketanácsnak, elég gyakran kell felutaznom Pestre, ahol a magyar békemozgalom sok fontos feladatát, hazai és nemzetközi tennivalóit vitatjuk meg. Megtisztelőnek tartom, hogy tagjává választottak az Országos Béketanácsnak, ahol annyi kiváló ember fejti ki erőfeszítéseit. Úgy gondolom, nem azért jelöltek a megyéből, hogy eggyel többen legyünk. Ezért, amikor csak módom van rá, elmondom a javaslataimat, gondolataimat. Arra a kérdésre, vajon a magyar békemozgalom mindennapos munkájában „egy szál” ember javaslata.‘véleménye számottevő-e. Albert- né elgondolkozva válaszol: Valamennyiünk ügye — Azt hiszem, éppen a sok egy szál ember véleménye. akarata, aktivitása teszi erőssé, életképessé, folyton megújulóvá a mozgalmunkat. Mert, mint sok más békeharcosnak. nekem is az a véleményem, amit a moszkvai világkongresszus nyilatkozata jól érzékeltet: nem elegendő csupán a kormányok törekvése, a béke valamennyi földön élő ember közös ügye, egyesíteni kell az erőket. Ez nyilvánult meg Moszkvában, ahol annyi, de» annyi érdeklődésű, világnézetű, társadalmi helyzetű ember gyűlt össze. S mindnyájan egyetértettek abban, hogy a béke nem önmagától maradt és marad fenn. hanem nagy-nagy erőfeszítések árán, amelyben nem kis erő a világ békemozgalma... — Milyen élményekkel tért haza Moszkvából, kikkel találkozott? — Nagy élmény volt részt venni a világkongresszuson, ahol Brezsnyev elvtárs beszéde olyan hangulatot teremtett. olyan kapcsolatot a részvevők körében, amely az együttműködés alapját szolgáltatta. A sok nyelvű, nemzetiségű, felekezetű ember megtalálta az egyetértést. El sem mondhatom szavakban azt az érzést, "amikor ebben a nagy forgatagban, ahol any- nyi világhíres ember jelen volt,, én is úgy éreztem, hozzájuk tartozom, egy nagy- nagy közösséghez. Találkoztam az egyetlen női űrhajóssal. Tyereskovával, Dolores Ibarurival, Allende elnök özvegyével. Részt vettem egy irodalmi esten, ahol kiváló szovjet írók, Szimonov. Po- levoj és mások voltak a beszélgető partnereink. Be is írták a nevüket a könyvembe, amit haza is hoztam— — „Az együttműködés a nevelés és a kultúra területén” nevű szekció munkájában vettem részt, amely azon fáradozott, hogy kidolgozza: az emberiség kulturális kincseit, humanista hagyományait hogyan lehetne jobban megismertetni a különböző népekkel, felhasználni a nemzetköziségre való nevelésben. Találkoztam az egyik nemrég önállóvá lett, fejlődő országban dolgozó szakemberrel, akivel jól el tudtam beszélgetni, mert hazánkban tanult. Ekkor döbbéntem rá, milyen nagy jelentősége van annak, hogy hazánkban és más szocialista országokban egyre több fiatal tanul, sajátítja el a szakmai ismereteket és ezen túl a nemzetköziség érzése, a haladó gondolkodás is kifejlődik bennük. — Biztosak vagyunk benne, nem most mondja el moszkvai élményeit először és utoljára? Nem fárasztó ez? Tettekre sarkallnak — Valóban, eddig hét esetben hívtak meg, úgymondván nem hivatalos élménybeszámolóra. Nagyon jó érzéssel emlékszem vissza ezekre a találkozásokra, szívesen válaszoltam a kérdésekre. Sokan még arra is kíváncsiak voltak, milyen volt a repülőutunk. mit ettünk a gépen, egészen addig, milyen neves emberekkel találkoztam. Legkedvesebb élményem a nyíregyházi első kerületi beszélgetésen volt, ahol nagy-nagy érdeklődéssel, kíváncsisággal hogyan is volt Moszkvában. Ilyenkor mindig el szoktam mondani, hogy a békemozgalom sok évre visszanyúlik, nem most. kezdődött. A moszkvai egy igen jelentős állomása volt, s utána sem pihenhetünk. Amiket az állásfoglalás, a nyilatkozat tar-í talmaz, nem puszta szavak! feladatok, gondok, amelyek! tettekre sarkallnak bennünket éljünk is bárhol és bármilyen körülmények között Nem lehet belefáradni, hiszen ez a pihenő órák, vasárnapok feláldozásával jár. nagy fizikai megerőltetést is jelent...? — Néha érzem a fáradságot. De csak akkor, ha úgy találom, nem elég eredményes a munkám, ha érdektelenség, közömbösség bujkál az arcokon. De ezt kevés alkalommal tapasztalom. — Valóban legtöbbször a pihenő órákat áldozom fel. Különösen az utazás fárasztó. De megéri, mert ez megnyugvást ad. Minden érdekel. ami összefügg az emberrel. az életünkkel. Zaklatott, nyugtalan vagyok, ha nem teszek valamit. hogy másképp legyen, jobban legyen. Élmények — Valamit a családjáról.' — A férjem nyugdíjas pedagógus. Van három gyermekem. Egy 17 éves fiam, ő kísér ki az állomásra, ha ko. rán reggel utazom Pestre. Két kislányom is van, akik majd szét szednek, ha hazaJ megyek, mindegyik azt szej retné, ha vele foglalkoznék! beszélgetnék. Sokat segít a nagynéném, a gyermekek iskolába indításában. — Sajnos nem sok szabad időm van. Három napig a Nyírjesen, három nap Nagyszálláson tanítok, felsőtago. zatban, összevont osztályai kát. Nem könyű. Legtöbb-; szőr otthon rendezgetem a „békedolgokat”, a vacsorafőzés, a dolgozat javítás és a gyermekekkel rögtönzött játékok szünetében. Egyik elképzelésem és javaslatom ami eddig nem valósult meg, hogy az Országos Béketanács ne csak Budapesten vagy a nagyobb városokban, hanem Szabolcs- Szatmár megyében is tartson országos jelentőségű rendezvényeket. Nálunk, ahol három testvéri ország-! gal határos a megyénk... — Mire készülök még ezekben a napokban, hetekben? Kezdődnek a béke és barátsági rendezvények egyre több helyen kell él-’ ménybeszámolót tartani a moszkvai béke-világkongresszusról, Biztos vagyok benne, akik hívnak és várnak, nem közhelyeket, általánosságokat. hanem emberi megfigyeléseket, újszerű gondolatokat, olyan élményeket várnak tőlem, amelyeket a magukénak is érezhetnek. Mert végül is hatszázezer szabolcsi megbizáróból vettem részt a nagy; világtalálkozón... j páll Géza POZSGAY IMRE A legnagyobb gazdagság Tdős Nyíri Jánoséknál a * leveleki házban öreg falióra mutatja az idő múlását a szobába szorult világ ritmusát. János bácsi a hetvenentúliak fehér hajú bölcsességével formálja a szót: — Mindenféle sorsunk volt nekünk, nehezen szereztük ezt a kis szegénységet. Volt úgy, hogy vasárnap bepámáztuk az ablakot, ne lássák, hogy még mindig dolgozunk. Hét gyermeket neveltünk fel tisztességgel. Május nyolcadikén volt az aranylakodalmunk. Hajnalig húzta a cigány... — Tíz esztendeig voltam olajgyári munkás. Jött a háború. 17-ben b"”1tam vörös katonának. Amikor hazajöttem nem sokára megházasodtam. volt eev kis mindenes bolt — abban dolgoztam. Aztán ahogy jöttek a gyerekek, úgy éreztem én is magam mindig jobban — jobban. Azt mondják, sze- gényít a gyerek. Én szerintem, nincs annál nagyobb gazdagság. Nyíri Jánosné csendben figyeli emberét — Keveset aludtam az életemben, azt sem tudtam, melyikhez menjek, amikor ríttak a kicsik. Mégis csak akkor voltam szomorú. amikor enni nem volt mit. Volt olyan hogy mindketten arattunk mégse jutott az asztalra kenyér. Nem volt tehetségünk, hogy felsőbb iskolába adjuk a gyerekeket. Csak a leg- nagyobbik, Kálmán került a gimnáziumba. Most Pesten dolgozik a gázműveknél. Fiatalasszony érkezik, az asztalra teszi a kenyeret, és siet vissza, dolgozni. A legkisebb Nyíri lány. ök a férjével meg a kisfiával itt laknak a szülőknél. — A vejem csinálta a szép kerítést a porta köré, rendes gyerekek — szól János bácsi — és vicces határozottsággal teszi hozzá — de mi parancsolunk! Levelet mutatnak. Az unoka írta. a katonafiú. még őt is ők nevelték. János bácsi komótosan betűzi a levelet: „Kedves Nagyapám! Most köszönöm meg. hogy annyit segített. tanulni engedett. Sokat belemarkolt a hajamba, de most is köszönöm, hogy belemarkolt...” * Szótlanul néznek egymásra, kimondatlanul is értem gondolatukat. Vajon hányán jönnek haza karácsonyra, bányán ülik körbe az asztalt? Mert csak úgy ér valamit az ünnep. ha hangos a ház. Nyíri néni emlékezetében az volt a legszebb karácsony. amikor először került háromfogásos ebéd a család ünnepi asztalára. Most is úgy emlékszik rá. mintha tegnap főzte volna; tyúkhúsleves. káposzta, palacsinta. Pedig de régen volt — ötven éve! KMAÁm ADRIENNE
