Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-21 / 272. szám

f973. november 21. KELET-M AGY ARORSZAO f. otflat Szövetség egyesület nélkül... Gondok, feladatok Nyíregyháza tollast abdasporí/ában Tollaslabda. Ma egyike legnépszerűbb sportágaink­nak. A mindennapi élettel összenőtt ez a kedves játék, belopakodott az emberek szí­vébe. A sportág azonban igen sok problémával küzd váro­sunkban. Érdemes visszapillantani a játék múltjára, hiszen so­kan nem is gondolnák, hogy a tollaslabda játék több ezer éves múltra tekint vissza. Ázsiából ered — igazi elődje Európában a XVII. század­ban jelent meg. Ekkor kapta a „Jeu volánt”, vagyis a re­pülőjáték elnevezést. A mai tollaslabdajátékot a brit katonatisztek kezdték terjeszteni. Indiában ismer­ték meg 1860 körül „Poona” néven, majd később Angliá­ban is meghonosították. Er­ről a játékról kiderült, hogy tulajdonképpen nem más, mint ázsiai őse, amit a XIV. században már játszottak Ja­pánban. A „Poonát” Angliában már kezdettől fogva versenysze­rűen játszották. Először 1872- ben Beaufort herceg badmin- toni birtokán. Innen ered a játék nemzetközi elnevezése „Badminton”. A játék névadását erősen befolyásolta maga a toliak­ból készült labda. így lett Magyarországon és néhány országban a játék neve — badminton helyett tollaslab- dázás. A sportág hazai megisme­rését nem lehet pontos dá­tumhoz fűzni. A 30-as évek­ben már játszották az akkori tollasteniszt. Az első tollaslabdaverseny­re 1960 októberében került sor a népligeti sporttelepen. 1966 jelentős esztendő a sport­ág hazai történetében — a tollaslabdát hivatalos sport­ággá nyilvánították. 1967-ben rendezték az első NB I-es és NB Il-es csapatbajnokságot. S mi a helyzet szűkebb pátriánkban, Nyíregyházán? Egy évvel ezelőtt történt, hogy három fiatal a sportág beindításán, megszervezésén fáradozott. — Nem hiába, inert 1972. decemberében meg is alakult a városi tol­laslabda szövetség, s azóta létezik. Pontosabban vegetál! — egyesület nélkül! Mikor megalakultak, mint lenni szo­kott, nagy odaadással, am­bícióval hozzáláttak az első lépésekhez. s nem eredmény­telenül. Azóta azonban nem sok minden változott. A Szorgalom, a kitartás az tö­retlen maradt. Viszont a Sportág fejlődése érdekében nem történt hathatós intéz­kedés! — legalábbis érdem­ben nem! Szabó László, a városi tol­laslabda szövetség főtitkára így vélekedett: — Egy héten egyszer (többre nincs lehetőség) ösz- szejövünk edzeni egy csön­des kis tornateremben, 20— 25-en. Ma még megvan, de lehet, hogy holnap nincs. S akkor hová, merre? Pedig már vannak olyan nyíregy­házi fiatalok, akik rendelkez­nek negyed, harmad, sőt má­sodosztályú minősítéssel, s eljárnak Debrecenbe, Téglás­ra edzeni, mert ott van le­hetőség, van szakosztály. Ha azt mondom, hogy hazánk­ban 46 az első osztályú ver­senyzők száma, ez a tény magáért beszél. Ugyanakkor az idén felvették a sportágat az úttörő olimpiára is. Ez a mostoha körülmények ellené­re is újabb feladatokat, köte­lezettségeket von maga után, hiszen ha akarjuk, hogy a jö­vőben „virágozzék” Szabolcs és Nyíregyháza tollaslabda sportja, akkor az alapok le­rakásánál kell kezdenünk! Már az úttörőknél kezdetét kell venni a komoly munká­nak, és úgy építeni... — Jelenleg a legfontosabb kérdés hogyan tovább? — Egyik legégetőbb gon­dunk a szakosztály mielőb­bi létrehozása, mert enélkül olyanok vagyunk, mint az „úszók víz nélkül” — nem tudunk versenyezni. Ehhez azonban az egyesületek, üze­mek, hivatalok segítségére van szükségünk. Sajnos ezen a téren eddigi próbálkozásaink zsákutcába jutottak! A szakosztály létre­hozásához nagy lendületet adhatna egv-egy jól sikerült bemutató, élversenyzők rész­vételével. — Másik megoldásra váró problémánk, a teremhiány. A városban található gim­náziumokban és általános- is­kolákban vannak ugyan tor­natermek, — de a válasz mindenütt a megszokott — nincs hely. A tollaslabda sportág nyír­egyházi helyzete nem a leg- rózsásabb! S ha a jelenlegi állapot tovább folytatódik, lassan csökken majd az am­bíció, a szorgalom, elfogy a kitartás, és felmerül a nagy kérdés: lenni, vagy nem len­ni? Jó lenne mielőbb megol­dást találni, mert lehetne se­gíteni. A jelenlegi helvzet. szövetség egyesület nélkül, országosan is páratlan! Pauwllk György Totófanácscsdó 47. játékhét NB I. 1. Salgótarjáni BTC(7) —U. Dó­ssá (2). A találkozó teljesen nyílt­nak ígérkezik. Tipp: x,l,2. 2. Vasas(14)—MTK(IO). A pálya­választó csapat esélyesebb a két nagy múltú együttes találkozó­ján. Tipp: 1. 3. Dorog(16) — Zalaegerszeg(11). A dorogiaknak égetően szüksé­gük van a pontokra. Tipp: 1, x. 4. Haladás VSE(12)--Pécsi MSC <6). Bár jó a pécsi csapat, győ­zelme mégis meglepetés lenne Tipp: x,l. NB I B 5. Budafok(3)-MAV DAC(10). Még a döntetlen is meglepetés nek számítana. Tipp: 1. 6. Olajbányász SE (5)—Szolnoki MTE(2). Igen jó az Olajbányát hazai mérlege. Tipp: 1. 7. Kecskemét (9)—Dunaújváros (á). A pályaelőny döntő lesz Tipp: 1. 8. Várpalotai Bányász(15)—Ege (17). Mindkét együttesnek kelle nfek a pontok, viszcr* Eger mé- még nem győzött idegenber Tipp: 1. 8. Kossuth KFSE(6) —Pénzttgj 6r(i4). E találkozó is a hazai csp pat sikerét ígéri. Tipp: 1. NB II, ÉSZAK 10. BVSC(4) Miskolci VSC(l). Nbhéz dolga lesz a .istavezető ttúskolcl csapatnak. Tipp: 1, OLASZ A-OSZTALY 11. Milan(5)— Juventus(2). Leg­valószínűbbnek a döntetlen lát­szik. Tipp: x. 12. Torino (6)— Fiorentina(7). E mérkőzés is szoros eredményt ígér. Tipp: 1, x. 13. Verona(16)—Cagliari(9). Va­lamivel jobb a vendégcsapat. Tipp: x,2. PÓTMÉRKOZÉSEK 14. III. kér. TTVE(14)—Bp. Épí­tők^). Az esélyek kiegyenlítet­tek. Tipp: x. 15. Szegedi VSE(13>—Szabó SE (5). A pályaelőny befolyásolhatja a végeredményt. Tipp: l,x. 16. Szolnoki MÁV(15) -Cegléd (9). Nagyon kellene a két pont a hazaiaknak. Tipp: l,x. OLASZ A-OSZTALY Cagliari—Bologna 0:0, Fioren- ina—Napoli 1:1, Internazionale— Poggia 5:1, Juventus—Genoa 3:0 Lanerossi—Milan 1:1, Roma—Va­rese 1:0, Sampdoria—Torino 1:1. 1. Inter 5 2 3 — 12- 6 7 2. Juventus 5 3 1 1 8- 4 • 3. Napoli 5 2 3 — 6- 3 7 1. Lazio 5 2 2 1 5- 3 6 i. Milan 5 2 2 1 8- 7 6 6. Torino 5 1 4 — 5- 4 6 7. Fiorentina 5 2 2 1 4- 3 6 8. Bologna 5 1 3 1 5- 2 5 9. Cagliari 5 — 5 — 4- 4 5 10. Cesena 5 1 3 1 2- 2 5 11. Roma 5 2 — 3 5- 6 4 12. Genoa 5 X 2 2 3- 6 13. Foggia 5 1 2 2 5- 9 i 14. Lanerossi 5 —­3 2 8-10 15. Sampd.* 5 1 2 2 4- 5 1 16. Verona 5 — 1 4 3- 8 1 • Három büntetőpont levonva. Kádár János és Biszkn Béla Labdarúgó-bajnokságokról jelentjük látogatása a női sakk-bajnokság döntőjén Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Biszkit Béla, a KB titkára kedd este megtekintették a női sakk- bajnokság döntőjének finisét, amelyben az Ivánka—Verőd, a Porubszhy—Crosch és más érdekes játszmákra került sor. Kádár és Biszku elvtársak elbeszélgettek a bajnoki cím elnyerésére esélyes nemzet­közi mesterekkel. A látoga­táson jelen volt Szerén yi Sándor, a Magyar Takk Szö­vetség elnöke. Gábor Zoltán alelnök és Flórián Tibor fő­titkár. (MTI) MA A NÉPSTADIONBAN: Magyarország-NDK barátságos labdarúgá-ntérhűzés Ma 17,30-kor a Népstadi­onban tizenharmadik alka­lommal találkozik Magyar- ország és az NDK labdarúgó válogatottja. Az eddigi mér­kőzések mérlege magyar fö­lényt mutat: 8 győzelmet sze­reztek a magyarok, kétszer nyert az NDK és kétszer döntetlen volt az eredmény. Az összesített gólarány: 26:13 a magyar válogatott javára. Az eddigi 12 mérkőzést 593 500 néző látta. Az össze­sen 39 gólt 14 magyar és 9 NDK játékos (közülük egy öngólt lőtt) szerezte. Farkas János a legeredményesebb, négy gól fűződik a nevéhez. Három-három gólt lőtt Sán­dor Károly, Bene Ferenc és Peter Ducke is Közülük Be­ne és P. Ducke szerdán is játszik. Mindkettőjük előtt itt a lehetőség: előléphetnek a magyar—NDK mérkőzések gólrekorderévé. Jürgen Croy (Motor Zwi­ckau) az NDK válogatott ka­pusa kedden nem érkezett meg Budapestre. Végleges te­hát, hogy Blochwitz véd. Az NDK játékosok az ere­deti terveknek megfelelően kedden edzést tartották. A vendégek A- és utánpót­lás válogatottja — az MLSZ vezetőinek társaságában — kedden délelőtt Heinz Dup- nik-nak, az NDK magyaror­szági nagykövetsége kultúr- attaséjának fogadásán vették részt. Kedden a magyar váloga­tott is edzést tartott. Ma ko­ra délután Illovszky Rudolf szövetségi kapitány megbe­szélést tart a játékosokkal, s ezzel befejeződtek az előké­születek. A viiág spnrfjja AMSZTERDAM A Holland Labdarúgó Szö­vetség az Ajax kérésére en- gedélyzte, hogy Arno Seffen- hagen és Varga Zoltán de­cember 2-től az Ajaxban sze­repelhessen. Steffenhagen és Varga a Holland Labdarúgó Szövetség engedélye alapján december 3-án már játszhat a Spárta Rotterdam elleni mér­kőzésen. RABAT A legjobb marokkói labda­rúgók a mohammedia-i edző­táborban készülnek a döntő világbajnoki selejtező mérkő zésekre. Amennyiben beke rülnek a döntőbe, minden já tékos egy személykocsit kar külön jutalomként. BÉCS Röviddel azután, hogy Inns ­bruck megkapta az 1976. téli olimpiai játékok rendezésé­nek jogát, a tiroli városban megkezdődtek az előkészüle­tek. Megalakították a szerve­ző bizottságot. Az első létesít­mény hónapok alatt elkészült, soiokbcn s az olimpiai jégstadipn mel­letti — a korszerű követelmé­nyeknek megfelelően átalakí­tott — gyorskorcsolyázó pá­lyát kedden délelőtt hivata­losan átadták. A pálya első „vizsgája” februárban lesz; Innsbruck ugyanis itt fen- dezi a gyorskorcsolya világ- bajnokságot. Ujfehértó és Csenger az élen A megyéi TT. osztályú felnőtt labdarugó-bajnokságban „zajlik" az élet. A hagyományokhoz hí­ven az elmúlt vasárnap lejátszott utolsó előtti forduló sem múlt el vaskos meglepetések nélkül. Kü­lönösen az első helyekért folyik nagy harc. Ezt jól bizonyította a legutóbbi forduló is, melynek eredményei nyomán mindkét csoportban változott az élme­zőny. Á Szabolcs csoportban két meglehetősen komoly meglepetés is szüléiéit: Démecser hazai pá­lyán nagy arányú vereséget szenvedett, de a Nyírtass! ME- DOSZ is — újból — kikapott ha­zai környezetben Ajaktól! De ide sorolhatjuk még, hogy a Nyír­egyházi Volán idegenben szerzett két pontot Székely ellenében. Mindezek nyomán á hazai pá­lyán biztos győzelmet aratott Uj­fehértó felkerült a táblázat első helyére. (Milyen jelentős előnye lenne az újfehértői csapatnak, ha az ifjúsági együttes miatt nem vonnák le tőlük két bűn- tetőpontot!?) A Demecsért le- győző Ibrány második lett, s az ugyancsak vereséget szenvedett Asztalos se pedig harmadik. Eredmények: Demecseii Kinizsi—Ibrányi Ts2 0:4, Sényői Tsz—Kemecsei ME- DOSZ 1:3, Nyirtassi MEDOSZ— Ajaki Tsz 1:2, Székely! Tsz- Nylregyházi Volán 2:3, Dombrádi Tsz Aszta! Ős SE 2:0, Anarcsi Tsz-Kótájl Tsz 1:1, Ujfehértói Vörös Meteor—Tiszaberceli Tsz 5;l, Nyírteleki Tsz—Gégényj Tsz 1. Csenger 14 8 3 3 38-20 19 2. Hodász 14 8 3 3 20- 9 19 3. Nábrád 14 6 6 2 24-19 18 4. 5. Nagyvarsány öntböiy 14 14 € 7 5 2 3 26-31 15 5 27-ül 1« 6. T.-pálca 14 6 4 1 28-23 16 7. Nyírbogát 13 8 2 5 24-27 14 8. Beregi Vasas 14 6 2 6 r-22 14 9. Kisléta* 14 6 2 6 30-23 13 10. Mátidok Í4 5 2 7 32-29 12 11. T.-matoles 14 S 2 7 17-18 12 12. Jéke*** 13 7 — 6 28-30 11 13. Szamossályi 14 3 5 6 17-21 11 14. Porcsalma* 14 4 4 8 23-41 11 15. Kocsörd 14 4 1 9 17-30 9 16. Mérk 14 1 3 10 10-25 $ • = egy, «♦ = kettő, ••• = há­rom büntetőpont levonva. Tdth József Nyíregyházi járás, I. osztályt Nyírtét—Nyíribrorly 2:1, Tiszálö- ki Spartacus—Tlszadada 1:1, NyírszöUős—Nyírjákó 1:0, Búj— Őrös 1:2, Kék—Nápkor 2:2, Ti- szadob—Nagycserkesz S:(, Nyír­teleki MEDOSZ—Nyírpazony 4:3. A Nagycserkesz—Nyírjákó mérkőzést a szövetség a pályán lejátszott 2:2 arányú döntetlen eredménnyel igazolta. Egy újra­játszásra rendelt találkozó, a Nyírtét—Tiszádada mérkőzés van hátra, de ez csak a helyezéseken változtathat. Az őszi elsőséget 5 pontos előnnyel szerezte meg Ti- szateiek együttese. 1. tTjfehértó** 14 11 1 2 45-17 21 2. Ibrány 14 8 4 2 40-16 20 3. Asztalos SE 14 8 4 2 26-10 20 4. Demecser 14 8 2 4 40-18 18 5. Nyírtass 14 8 2 4 28-19 18 8. Nyírtelek 14 7 2 5 20-23 16 7. Kemecse 14 5 5 4 20-20 15 8. Dombrád 14 6 2 6 33-25 14 9. Ajak 14 6 2 6 28-24 14 10. Anarcs 14 5 4 5 30-42 14 11. Ny. Volán 14 5 2 7 23-25 12 12. Tiszabercel 14 5 2 7 25-28 12 13. Ró táj* 14 4 4 6 21-41 11 14. Sénvo 14 2 2 10 20-37 6 15. Székely* 14 3 1 10 12-33 fi 16. Gégény 14 — 3 11 11-44 3 1. Tiszatelek 14 9 5 — 31-12 23 2. Oros 14 7 4 3 35-14 18 3. Napkor 14 7 4 3 43-24 18 4. T.-lÖki Spart. 14 8 2 4 26-10 18 5. Nyíribrony 14 7 3 4 22-22 17 6. Nyírteleki M. 14 7 1 6 23-24 15 7. Nyírtét 13 6 2 3 24-27 H 8. Kék 14 4 4 6 34-22 12 9. NyírszőIIfls 14 4 4 6 25-32 12 Nagycserkesz 14 4 4 6 22-30 12 . Tiszadada 13 3 4 6 23-28 10 12. Nyírjákó lé 3 4 7 19-33 10 13. Búj 14 3 4 7 21-36 10 14. Tiszadob 14 4 2 8 11-31 10 15. Nyírpazony 14 3 3 8 29-33 9 Nyíregyházi járás, n. osztályt A Nyugati csoportban is végét ért az őszi idény, az elsőséget Tímár szerezte meg. A Szatmár csoportban az első helyen állott Hodász kikapott Nábrádon. Csenger viszont dön­tetlen eredményt ért el. S jobb gólkülönbséggel a Csengeti ME­DOSZ került a táblázat élére. Érdekes eredmény továbbá, hogy a jól szereplő Ömböly hazai kör­nyezetben mindkét pontot elve­szítette Porcsalma ellen. A Szat­már csoport eredményéi; Tomyospálcal Tsz—Csenger! MEDOSZ 2:2, ömbölyí Tsz— Porosaimái Tsz 1:2, Mérki Tsz— Nagyvarsányi Tsz 0:1, Tunyog- matolcsi Tsz—Szamossályi Tsz 1:0, Nábrádi Tsz—Hodászl Tsz 2:0, Beregi Vasas—Mándoki Tsz 5:3, Kocsordi Tsz—Kislétal Tsz 1:2. 1, Tímár 7 4 3 20- S 11 2. Virányos 7 4 1 2 21- 9 9 3. T.-nagy falu 7 3 3 1 15-11 9 4. Kálmánháza 7 3 3 1 8- 6 9 5. Klsfástanya 7 3 2 2 10-12 8 6. Tiszaeszlár 7 1 3 3 11-20 5 7. Bashalom 7 2 — 5 8-15 i 8. Sóstóhegy 7 — 1 6 8-20 t KEubvetélkedő Borbánján Az elmúlt hétvégén ren­dezték meg a borbányai mű­velődési házban Nyíregyhá_ za város két kiváló ifjúsági klubja között az asztalite­nisz házi bajnokságot. A borbányai ifjúsági klub 6:4 arányban legyőzte a III. ke. rületi Korvin Ottó ifjúsági klub csapatát. Eredmények: Női egyes: Fintor Ágnes (Korvin)—Bodnár Erzsébet (Borbánya) 2:0. Férfi egyes: Szatmári lm. re (K)—Nagy Csaba (B) 2:0, Simon László (B)—Tóth András (K) 2:0, Drenyóvszki László (B)—Volák Mihály (K) 2:1, Szokol Károly (B)— Matyasovszki József (K) 2:1, Tóth József (K)—Daru Sán. dor (B) 2:1, Kekecs István (B)—Szilágyi Sándor (K) 2:1. Férfi páros: Simon. Szokol (B)—Szatmári, Volák (K) 2:1, Daru, Kekecs (B)—Tóth A. Szilágyi (K) 2:0, Matya_ sovszki, Tóth J. (K)—Dre- nyovszki, Nagy Cs. (B) 2:1, Szokol Károly Egressy Pál Kispályás labdarúgás: Nyíregy­házán ez év őszén is megrendez­ték a pedagógusok hagyományos városi, kispályás labdarúgó tor­náját. Érdekesebb eredményeit: Középiskola! válogatott—110-e» ITSK 2:6 Tanárképző—Általános iskolai válogatott 12:2, lio-és ITSK—Általános Iskolai váloga­tott 3:2, Középiskolai Válogatott- Tanárképző 3:6, Tanárképző— 110-es ITSK 1:3, Általános iskolai válogatott—Középiskolai váloga­tott 3:4. Végső sorrend: 1. Borsodi t. 14 10 3 1 32-13 23 2, Borsodi B. 14 10 1 3 39-10 21 3. Törekvés 14 7 3 4 18-10 17 4. Egri Vasas 14 7 2 5 22-15 17 5. Kir&ld 14 8 3 5 21-17 11 6. Petőfibánya 14 5 5 4 15-13 1$ 7, Edeiény 14 7 1 « 17-20 11 8. Rakamaz 14 7 1 6 18-23 11 9. Gyöngyös 14 5 4 5 14-13 14 10. Egercsehi 14 1 2 8 17-23 M 11. Trencsényi SE 14 4 4 6 18-21 12 12. Papp J. SE 14 4 3 7 19-23 11 13. MEAFc 14 3 5 8 18-29 11 14. Miskolci B. 14 3 4 7 9-15 1# 15. Özdvidéki B. 14 3 3 8 1-26 * 16. Hatvani K. 14 2 2 1« 12-25 • Mi lett az „aranycsapat“ tagjaival ? Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar labdarú­gó válogatott... no de nem mese ez. hanem igaz: húsz évvel ezelőtt. 1953. november 25_én. az „évszázad mérkő­zésén” a magyar csapat 6:3_ ra legyőzte Angliát. Azt a ti­zenegyet, amelyet egy csapat sem tudott otthonában le­győzni. Mi lett azokkal a játéko­sokkal. akik a 6:3 részesei voltak? Elöljáróban a mér­kőzés rövid krónikája. A holland Leo Horn síp. jelére százezer néző előtt a következő összeállításban kezdett a magyar csapat: Magyarország: Grosics — Buzánszky, Lóránt Lantos — Bozsik, Zakariás — Budai, Kocsis, Hidegkúti Puskás, Czibor. A Vésig támadó és a kö­zönséget is elkápráztató ma. gyár csapat góljait Hideg­kúti (3), Puskás (2) és Bo­zsik lőtte, az angolokét Ram­sey, Sewel és Mortensen. Grosics Gyula (1926-ban született, 86-szoros váloga­tott) több évig itthon, majd Kmvaitban edzősködött. je­lenleg a Volán Tourist Vál­lalat osztályvezetője, Buzánszky Jenő (1925, 48) több csapatnál edzősködött. Jelenleg a Dorogi Szénbá­nyászati Tröszt főelőadója, az öregfiúk válogatottjának vezetője. Lóránt Gyula (1923, 37) tíz év óta az NSZK-ban él, több csapatnál működött második éve a Kickers Offenbach edzője. Lantos Mihály (1928, 52) Bukovi Márton mellett hoSZ_ szabb ideig az athéni Olym. piakosnak volt a másodedző. ie. jelenleg az NB I/B_s Komlói Bányászt irányítja. Bozsik József (1925, 100) Grosiccsal együtt ő játszotta legtovább a válogatottban, 1962-ig. Edző volt a Hon­védnél, majd szaktanácsadó, most Budapesten a belváros­ban kötöttáru üzlete van. Zakaris József (1924—1971, 35) váratlanul halt meg két évvel ezelőtt, ö is edzőskö­dött, több esztendőn keresz­tül Afrikában. Budai II. László (1928, 39) nem vált meg a honvédség­től, most is aktív tiszt, a szentendrei Kossuth KFSE edzője. Kocsis Sándor (1929, 88) 11 góllal az 1954. éri világ­bajnokság legeredményesebb játékosa volt. 1956-ban kül­földön maradt, Barceloná­ban él. üzleti ügyekkel fog­lalkozik. Hidegkúti Nándor , (1922, 68) itthon és külföldön több klubnál működött. így az olasz Fiorentina és Manto­va, a hazai NB I-beti az MTK és a győri Rába ETO edzője volt, néhány hónap óta a kairói Nacionalt diri­gálja. Puskás Ferenc (1927, 84) 82 góljával minden idők leg. eredményesebb magyar vá­logatottja, 1956 óta ugyan­csak külföldön él. Spanyol- országban a Real Madridban játszott, jelenleg az athéni Panathinaikosz edzője. Czibor Zoltán (1929. 43) a harmadik játékos, aki Spa­nyolországban maradt. Bar. celonában egy presszónak, amely a .,Kék Duna” nevet viseli — a tulajdonosa. NB Hl. Északi csoport: Eger­esein Bányász—Ózdvlaéki Bá­nyász 1:0, Petőfibányai Bányász —Borsodi Volán 1:1, Bp. Törek­vés-Hatvani Kinizsi 3:0, Miskol­ci Bányász—Egri Vasas 0:2, Ki- ráldi Bányász—Papp József SB 2:0, Edelényi Bányász—Miskolci EAFC 2:1, Trencsényi J. SE— Gyöngyösi ESE 0:0. 1. 110-es ITSK S 6-------22-8 lí 2. Tanárképző 6 3—3 31-21 9 3. Középisk. vál. 6 2—4 17-26 4 4. Alt. isk. vál, 6 1—5 13-28 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom