Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-11 / 264. szám
8. oldal ftWTTrr MAGVARnRSrÁG — VASÁRNAPI MELLÉRT T*T 1973. november fi. Dávid lózsef: „Hétkrajcáros” családi fészkünk Amikor a feleségemnek udvaroltam — 1947 telén — s úgy éreztük, hogy életünk már elválaszthatatlanul közös, azt mondtam: hozzám se gyere, ha legalább hat gyereket nem szülsz. Ügy nézett rám, mint akit vad, forró táncba hívnák. Pördült is egyet előttem, s ma — 27 év távlatából — úgy látom őt, mint egy több színben nyíló hajnalka virágot, ahogy — az akkor divatos — harangszoknyája a forgástól kifeszült. Nevetett, s inkább csak érezte, mint értette, hogy én halálos komolyan gondoltam a hat gyermeket. Arcomba is vágta — visszanevelte — hajdani hősködésem, amikor három fiunk után azt mondta a középső egy vasárnapi ebédelés közben: így a hugi, meg úgy a hugi... i — Ugyan, miféle hugi? — néztem a három legény kére, s édesanyjukra, nem kis megütközéssel, hiszen mint később kiderült, ők hamarabb tudtak mindent, mint én. — üesz hugi — zúgták a fiúk kórusban, lén meg: lesz ám a keresztanyátok térde kalácsa. Az asszony meg csak mosolygott. Óh az a fenséges és biztonságos szűz máriás mosoly! Amiben gyönyörködnöm kellett volna, de úgy begurultam, hogy házasságunk legkegyetlenebb viharelemeit szabadítottam el. Dörgésem, villámlásaim közben ő csak annyit szólt: mit akarsz, hisz ez még csak a negyedik — s kihasználva döbbenetem csendjét, halkan hozzátette: lány lesz. Ez már biztosan kislány lesz.., Ennek a — megfellebbezhetetlen csodálatos anyai megérzésének — megintcsak örülnöm kellett volna, hiszen úgy hiányzott már a kamaszodó fiúk közé egy picurka tündér, mint elnémult szájra az ének. De hát hogy a... jó istenbe énekelhet az ember, amikor ezernyi kis napi nyomorúság tátogatta ránk undok pofáját. Már eddig is erőnkön felül vállaltuk a magunk, s a nemzet fenntartásának gondját. Ráadásul én meg olyan konzervatív voltam a gyerekek ellátását, nevelését Illetően, hogy az első gyerek után kivettem az asszonyt a munkából; ha szegények vagyunk is. nekem otthon rend legyen ,s a gyerekek se bitangoljanak az utcán. Nopersze a fejemhez verték százszor — még jóbarátaim is — minek kellett ennyi gyerek? Hogy okos ember manapság így meg úgy... „Okos” ember! Hogyan magyarázhattam volna meg nekik, hogy a gyermekáldás nem vállalása nem az okosságon, hanem öimőL hide©*— sőt gyilkos — számításon múlik. Hogyan magyarázza meg a gyümölcsfa meddőségét, gyümölcstelenségét, ha virágos agait letördelték? Ki érti meg egv olyan szívnek a tisztaságát, amely nagy létszámú családi fészekben pirosodott? Óh én naív! Ebben a technikától megré- szegült rohanó világban ki hajtja meg fejét —. s a társadalmi státuszszimbólumok kapcsaiba szorított derekát — a természet törvényei előtt?! Nagy árat fizettünk — mondogatjuk nem kis öniróniával néha az egy gyerekesek, vagy Pardi Anna: November A tarlók borotválatlan férfiarcán nyári káprázatok kilőtt félszemét takarja sár, fekete banditakötés. S mit rövid napsütésben árnyék kiformált; elhagyott dobokat, hegedűt, trombitát összegyűjti az alkony öreg kéregető asszonya, összegyűjti kóbor fia a szél, s holt lovak farához ütődik, cseng, zenél az egész vidék. Fazekai Lajost Adjon az ember... Igazságot halljatok emberek, mint mesét a gyermek. Üvölt a kor. Otthonaink falában antennák gyökereznek. Dalt és zenét! ne üvöltést, ricsajt hozzatok hideg drótok. Az éj csöndjével takaródzatok, ti gonddal vívódók. Sugár-ujjal érintse arcotok a Nap-kontyú virradat; S úgy nézzetek az égre, a tájba, mint a hajnali tavak. Igazságot halljatok emberek, mint mesét a gyermek. Adjon az ember az embernek hitet, békét, szerelmet. a gyermek nélküliek anyagi gyarapodását, fennhéjázó polgári jólétét látva. Tőlük — a jó módot illetően — legalább tíz; vagy tizenöt évvel vagyunk lemaradva. De lehet-e a boldogságnak ára? Lehet-e a kétségtelenül keserves lemondásokat a tiszta örömökkel egy párhuzamba vonni? A móiiczi hétkrajcáros ház volt a mi há- zunk, ahol mindig „hibádzott” egy krajcár ahhoz, hogy legyen elegendő kis cipő, füzet, vagy meleg takaró. De ha keservesen, izzadva is,'mindig nevetve kerestük, mókázva kutattuk a hiányzó krajcárokat. Nincs itt helyem azokról a csodálatos gyönyörűségekről írni, amikben gyermekeink fürdetik tisztára nap mint nap szívünket már huszonöt éve. És ebbe a napi szívfürdőbe már belepezsdíti harmatos rózsaillatát hároméves tündér kisunokánk is. A vakarcs, a kilencéves csöpp lányom — a család „hercegkisasszonya”, akit félő, hogy egyszer megzabálnak a bátyusok — persze még nem érti, hogyan lehet ö ilyen kicsinyen ■ nagy is, meg néni is, vagyis a 23 éves bátyja fiának a nagynénikéje. Ezen mi is nagyokat kacagtunk, dehát nincs mese: Ágnes nagynéni, akinek van egy Tamás nevű unokaöccse. Hogy mi mehet végbe egy ilyen csöpp kis tündér érzésvilágában, az öcsi babusgatása, pajtáskodása, szeretgeté- se közben én azt csak sejtem. S talán nem mondok szamárságot, ha azt gondolom, hogy már itt, ebben a korban elkezdődik — a ma oly sokat emlegetett — családtervezés. . Ez írás címe után ítélve a felületes olvasó azt gondolhatná, hogy panaszkodom, vagy irigykedtem azokra, akik az anyagi javak birtoklásában — már beérhetetlenül — előttünk járnak. Szó sincs erről. Sőt éppenséggel dicsekszem, Meggyőződésem — különösen, mert a négyből három gyerek már felnőtt — hogy én vagyok a boldog — s velem együtt a három, négy, öt családosok — az irigylésre méltó emberek. Az idő, a mi szép, nagy emberi akarásunkat igazolta. Lassan a társadalom is belátja már, hogy jövőt ringató bölcsőket féltő, segítő kezekkel kell körülvenni. Erős a mi hazánk. Erősebb, mint történelme során bármikor. Bizonyítja ezt az a rop* pant anyagi áldozat, amit most már meghoz* hatott a nemzet fenntartásáért, a holnapért. De... A többgyermekes családok rendszeres és minden eddiginél nagyobb anyagi támogatása szerintem csak arra jó, hogy kevesebb keserűség cseppenjen a gyermekáldás édes örömeibe, hogy ne „hibádzon” ezután az a bizonyos hetedik krajcár és hogy a harmadik gyermek is olyan szép ruhában mehessen az iskolába, mint ahol csak egyecske van. Vállalni nem azért „érdemes”, most mér a több gyereket, mert felneveltetésük kevesebb gonddal jár, hanem mert öröm, a legtisztább, a legboldogítóbb öröm. Mert erre az örömtörekvésre van berendezkedve — a természet törvényei szerint — minden porci- “ kánk. E nélkül minden más öröm, gyönyörűség csak olyan, mint a cgiklandozással «előidézett nevetés ... A végén valami közgazdasági „okoskodással” azt is kifejthetném, hogy a gyermekeink közül három már részt vesz a termelőmunkában. Tehát társadalmi értékeket hoznak létre S bármennyire igazságos is nálunk a javak társadalmi elosztása, lehet, hogy nekem e fiaim által létrehozott javakból kevesebb jut mint azoknak, akik csak addig vállalták a szocializmus építését, amíg élnek, illetve amíg dolgozni tudnak. De nem „okoskodom”. Inkább egy kis történettel szeretném a mondandóm befejezni: Volt idő, amikor egy szelet csokit négy darabra kellett aprítani. Persze- az osztozkodás rendszerint így is sértődésekkel zárult, amin később úgy próbáltunk segíteni, hogy számozott cédulákat raktunk egy kalapba, s mindenki egyformán húzhatott. A szerencsétől függően az egyes számú nyertes nyúlhatott először a négy darabra vágott csoki egyikéhez és így tovább. De kiderült, hogy a szerencsére sem lehet bízni a javak igazságos el- . osztását, mert például a legkisebb fiú háromszor egymás után csak azt kaphatta a szájába, ami utolsónak maradt, mivel a szerencse neki csak a négyes számot juttatta. Él is pityeredéit a sikertelenségen. Mi az asszonnyal tehetetlenül álltunk, de nagy boldogságunkra végre kibuggyan gyermekeinkből, amit addig sohasem tapasztaltunk: a legtisztább közössé- ‘ gi érzelem, az egymás javára való lemondás erénye. Mert az történt, hogy a legnagyobbik kezdeményezésére mind a hárman letették részüket az asztalra, azzal a felkiáltással: az már nem igazság, hogy az öcsi harmadszor se tud választani. Legyen ő most az első. Mire Zoli tiltakozott: hogyisne. Hugi a legkisebb, meg ő lány is, legyen övé az elsőség. És a továbbiakban — amíg nem került •airíioeviknek külön szelet csoki — a választásban a legkisebb kezdte a sort, s nagyság szerint többiek. Gyerekmese? Lehet. De nekem jogom van ezt komolyan venni, s legalább olyan nagy- rabecsülfii, mint a felnőttek egymás iránti tiszteletét, s a nagyobb család, a társadalom érdekeiért vállalt lemondani tudását.,. Hanglemezfigyelő A legkiforrottabb és egyben legnépszerűbb késői Haydn szimfóniák két nagy csoportra oszlanak: „Párizsiak” és „Londoniak” címmel három-, illetve tizenkét szimfóniát tartalmazó sorozatot ismerünk, amelyek a mester érett művészetén kívül, egyre növekvő világhírét is tanúsítják. E két sorozat egy-egy darabja szólal meg az új lemezen. A Párizsi szimfóniák közül az 1786-ban keletkezett darabnak „mellékneve” is van: „Medveszimfónia”. Haydnnál gyakori az ilyenfajta címadás, ám a címeknek csak egy része utal a mű programjára, keletkezési alkalmára, vagy hangulati tartalmára; néhányat a kortársak utólag ragasztottak a művekhez. A „Medve” alcímet a szimfónia utolsó tételének brummogó duda-basszusától kapta. Az „Ustdob-ütés” szimfónia Haydn első londoni útjának emlékét őrzi. A második tétel halk bevezető zenéje után hirtelen megszólaló üstdob Haydn tréfája, hogy az esetleg elbóbiskoló közönséget felriassza. Ezt a szimfóniát Angliában „meglepetés szimfóniának” nevezték, azóta mindkét címet használják. A mű_ vek az Állami Hangversenyzenekar t.olmácso_ lásában Peren esik János avatott vezényletével kerültek felvételre. Bartók „nagy” hegedűversenyének 1939_ es bemutató előadását őrző hangfelvétele felbecsülhetetlen értékű dokumentum. Az Amszterdami Concertgebouw-ban lezajló premiert örökítette meg a Hilversumi Rádió mikrofonja Székely Zoltán szólista-közreműködésével, Willem Mengelberg vezényletével. Székely Zoltán Bartók kamaramuzsikus partnere és jóbarátja, számos művének első meg- szólaltatója volt. A hegedűversenynek nemcsak bemutató előadása fűződik nevéhez, de a mű végső formábaöntése is a Bartókkal közösen végzett munka eredménye. Ilymódon a premiert őrző szalag egyike azon kevésszámú felvételeknek, amelyek Bartók személyes részvételével, irányításával készültek, az ,ő elképzeléseit tolmácsolják az utókor számára. Az egykori felvétel — a Hungaroton la. boratóriumában történt gondos restaurálás után — most első ízben a hanglemezgyűjtőkhöz is eljutott. A fiatal hangszeres előadóművészek bemutatása után a Hungaroton útnakindította az ifjú énekesek sorozatának első hanglemezét. Verdi: A végzet hatalma című operájának közismert részleteivel mutatkoznak be az Operaház legtehetségesebb fiatal szólistái, ■»kik közül néhányan már jelentős külföldi sikerekkel is büszkélkedhetnek. Az opera szoprán főszerepét Leonórát Marton Éva énekli, aki jelenleg a frankfurti operaház szólistáija. Partnere Alvaro szerepében Karizs Béta az Operaház repertoár-darabjainak számos tenor főszerepében bizonyította már ké_ pességeit. Kováts Kolos nevét több nemzetközi verseny első díja tette ismertté; Miller Lajos, Erese Margit és Bordás György is jelentős szerepekben mutatkoztak be az Operaház színpadán. A felvétel karmestere Kó_ ródi András biztos kézzel irányítja az énekeseket és együtteseit a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát és a Rádióénekkart. (K.) Lengyel Anna ANYÁM az utolsó otthon hol sterilizálják jajveszékelésemet az utolsó négy fal amely a magánügyeket nem hallgatja ki az utolsó ágy mely nem birtokol de mindig befogad » az utolsó hang amelytől eltűröm a tagadószavakat az utolsó hallgatás melyben kibillen a zajszintmérő mutatója az utolsó példakép nagy városok Robinson Crousoe-ja az utolsó kapcsolat melyben érdek nélkül szolgálom magamat az utolsó kapcsolat melyben érdek nélkül szolgálom magamat s az első szív amely hibásan improvizál bizonytalan dobolása a múlandóság bizonyossága így beszélünk mi József Attila írta le valaha: „...jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat.” Azóta elmúlt harminchét esztendő és nem tudni miért, ez a komoly „komoly” szó megelégelte a maga higgadtságát. Mostanában egyre-másra próbálja elhódítani más szavak helyét. Üzemi jelentésekben, felszólalásokban, nem egyszer hírlapi cikkekben vállal szereplést — más helyen. Egy üzemi lapban olvastam a nyilatkozó üzemvezető szavait: „A minőség ugyan javult, de nem érte el azt a szintet, amelyet terveztünk, és sajnos volt komoly reklamáció is.” Ha nem ismerném ezt a fajta üzemi zsargont, azt is gondolhatnám, érkezett egy sereg reklamáció, de a legtöbb közülük komolytalan volt, talán tréfás is. Az üzemvezető — gondolom — inkább így mondta volna: Aminőség ugyan javult, de nem érte el azt a szin tét, amit terveztek, és sajnos volt jelentős (nagy jelentőségű, sok gyártmányt érintő, indokolt, megalapozott stb.) reklamáció is. A „komoly” nem áll egyedül az új szóhonfoglalásban. Néhány más kifejezés is oda- furakodott szerényebb társai helyére. Az előbbi üzemvezető nyilatkozatából: „A jelentős mennyiségű ejőszallítások negatívuma, hogy a tételes szállításokból mintegy tízezer tonna a lemaradás.” A negatívum úgy látszik jól érzi magát nem üzemi környezetben is: „A kapun kilépve pedig szemünk elé tárul a Balaton, a maga szépségével, mintegy két kilométeres távolságból. A távolság, ez az egyetlen negatívuma a tábornak, de ez is vitatható, hiszen közben még egy cukrászda is van az út mellett...” Mi a rossz és mi a jó abban a táborban, azt persze ezután sem tudom, a kissé nyakaiéként fogalmazás miatt. A „negatívum” semmivel sem tette világosabbá, érthetőbbé a táborról szóló tudósítást. Szinte az az olvasó érzése: éppen az volt a sorok Írójának célja, hogy homályban maradjon valami. A ..komoly” és a „negatívum” mellé még iónéhány kifejezést sorolhatnék, megtáltosodott szavakat: döntő hozzászólás a szűk keresztmetszethez, a munkaironthoz stb. Fura- kodó idegen kifejezéseket is mondhatnék: Az 'Ptimális kapacitás melletti produkció volumene lineáris változásai — így és amúgy... Az ilyen kifejezésekkel, idegen szavakkal feleslegesen megtűzdelt, elkoptatott mondatok nem teszik érthetőbbé, értékesebbé sem az írást, sem az előadást, de a szerzőjét sem. Az üzemek munkásai, az előadások hallgatói megfontolt, világos beszédet várnak az írástudóktól, azoktól, akik eléjük állnak. Komoly szóval akarnak tájékozódni, vitázni, dönteni, komoly dolgaikban. . Vincze István Képzőművészeink vázlatkönyvéből: Nők a békéért. (Kiss Attila rajza) „Komoly” - reklamáció
