Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

ftT3. november If: KT^ET-WÄG V ARÖnSZ"A « 8. «Mal /ás elégedetlen vásárlő Körforgás bőit, nagyker és gyár közöli Vevő és eladó a vasboltban: — Egy ajtózárat kérek! — Sajnos nincs, a nagyker nem szállít. — Mikor lesz? — Azt nem tudom meg­mondani. Naponta tucatszor hallha­tó párbeszéd ez a megye bár­melyik vasboltjában. Az aj­tózárat az egyszerűség kedvé­ért választottak példaként, hiszen bármelyik lakásban elromolhat, de sorolhatnánk a vasas szakmából sok cikket, amelvre szintén vadászni kell a vásárlónak. A harapó­fogótól az egyszerű lapátig, vagy éppen fürdőkádig szé­les a skála. Vajon miért, s igaz-e. hogy „csak” a nagyker nem szál­lít? Ennek megítélésére alig­ha volna elég bármelyik me­gyejáró vásárló, mert végül- is a vas- és edényboltok több­sége nagy áruválasztékkal rendelkezik, a forgalom is nő, csak sokszor az az áru hiányzik, ami éppen akkor, neki kellene. A boltokban pedig csak a nagykerről hall. Utánanéztek a népi ellenőrök Nézzünk néhány számot. A vegyesiparcikkek forgalma nagy mértékben növekszik megyénkben. Az utóbbi öt esztendő alatt több, mint másfélszeresére emelkedett az éves forgalom. Ide tarto­zik sok tartós fogyasztási cikk, de itt vannak a kézi­szerszámok, különböző szer­áruk, csavarok, épületvasa­lások, zárak, zománcozott edények, különböző huzalok, villany- és vízvezetékszerelé­si cikkek — szóval mindaz, amely bármelyik háztartás­ban, városon és falun egy­aránt, bármikor szükséges lehet. Hogy miért van sokféle hiányzó cikk. arra keresett választ egy országos vizsgát lat keretében megyénk népi ellenőreinek egy csoportja, akik nem elégedtek meg a válasszal: „Sajnos, nincs, a nagyker nem szállít.” Mert nézzük tovább az ajtózárak témáját. A, népi_ ellenőrök vizsgálatának ide_ jén a kétféle szokásos nor­mál ajtózárból a két nyílt egyházi, a mátészalkai . a nyírmeggyes!, a nyírbátori, a tiszalöki és a tiszavasvári szakboltokból mindössze a nyíregyházi 10-osban és a tiszavasváriban volt néhány, a többiben egyik fajtából sem. Ugyanakkor a Hajdú— Szabolcs megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat nyíregyházi telepén sem volt egyetlen zár sem raktáron. Tehát nem is volt miből és honnan szállítani a boltokba. A népi ellenőrök utánanéztek, rniért. Megál­lapították. hogy az első fél­évben például az Elzett Fémlemezipari Művek a hét centiméter széles normál zárból a 28 ezer darabos rendeléssel szemben 13 ezret szállított (46.4 százalék), a nyolc centiméteres fajtából az ötezres rendeléssel szem­ben egyetlen darabot sem. A gyártóművel kapcsolatban azt tudták megjegyezni, hogy csak „az igény alatt vállal”. Azaz. sokkal több kellene, mint amennyit termelnek. Mit rendelnek? Korántsem 'akarjuk leszű­kíteni a gondokat egy ajtó­zárproblémára. mint tipiku­sát említjük. Az már rész­letesebb vizsgálatot és elemzést igényelne, hogyan fordulhat elő, hogy egyik­másik gyakran szükséges áruból többszöri megrende- lésre 1970_től. más fajták- ból 4fßto*b&b, egyetlen -dara, bot sem kapott egy ü/.’.ef (mint például a nyírbátori Új garanciális szolgáltatás Ezer érés műkédés — hibátlanul Már bővebb hírt adtunk az október elsejétől életbe lé­pett újrendszerű garanciális javításról, melyet a Videoton gyár az Elektron és az Elekt­ron-családhoz tartozó készü­lékeknél vezetett be, de talán nem felesleges egy részlete­sebb tájékoztatás. Annál is inkább, mivel a lakosság nagy részét érinti és az min­dig hasznos, ha a vásárló y dja, milyen jogok illetik meg. Még a székesfehérvári egy éves kísérlet előtt a gyár a Gelkával, a KERMI-vel és a MEI-vel alaposan megvizs­gáltatta a készülékeket , és meghatározták azok minősé­gi szintjét. A tartós élettar­tam vizsgálat alapján pélául ezer óra üzemidőt villái a gyár, ami azt jelenti, hogy két javítás között ezer órás hibátlan működést garantál­nak. A minőség és a márka­védelem érdekében szétvá­lasztották a készülék- és al­katrészgyártó üzemet. így próbálnak javítani az alkat­részellátáson, a selejtmen- tes termelésen, hiszen az ott dolgozók „zsebe” * érzi meg ezután — jóval érzékenyeb­ben — a felületes munkát. Tovább növeli a minőségi színvonalat és a jobb szolgál­tatást. hogy az új rendszerű jótállási füzet adatait számí­tógépek dolgozzák fel. A ké­szülékek piaci mozgása ígv pontosan nyomon követhető, ha valamely területen soro­zatosan baj van a készülé­kekkel a evár szakembere' intézkedni tudnak. Nem for­dulhat elő tű lkészi otes!és az alkatrészellátásnál és a hi- ánvzó cikkeket rövid időn be­lül pótolni lehet. A gépek kizárják a szubjektivitást, a többszörös biztonság érdeké­ben azonnal „dönteni tud- nak’. Minden kereskedelmi egy­ség adott Gelka szervizhez tartozik. A szakemberek gondoskodnak arról, hogy a még el nem adott televíziók minősége hibátlan legyen. Az eladóknak ismerniük kell a készülékeket, hogy tanácsot ' tudjanak adni, a típusokat be tudják mutatni. Vásárlásnál a bolt az új jótállási, füzetben levő leve­lezőlapot elküldi a szerviz­hez, -ahonnan egy szerelő két napon belül felkeresi a tu­lajdonost és a lakásán üzem­be helyezi a készüléket. El­magyarázza a működését, sőt segítséget ad az antenna sze­reléséhez, vagy beszerzésé­hez. A pontos munka a műsze­rész érdeke, hiszen ezután már nem teljesítménybérben dolgozik, hanem bizonyos átalányt kap minden készü­lék után. Ez az összeg nem emelkedik, ha egy génét egy- szei; vagy ötször kell javíta­nia. A műszerész egy megha­tározott körzetet lát el, így egy vásárló készülékét min­dig ugyanaz a szerelő javít­ja. Az összegyűjtött jótállási jegyek alapján tudja, hogy előzőleg milyen hibákat ész­lelt. öt javítás után a készü­léket ki kell cserélni. A kö­telező garanciális időn kívül a gyár még egy évet vállal — díjmentes alkatrész, képcső­cserét és egyéb javítást. Az űi rendszerrel megszű­nik a javító személytelensé­ge. Ha panasz van, a felelős könnyen megállapítható. A székesfehérvári tapasztalatok 'ók és iavult, a minőség is. A szolgáltatás azonban cSak ak­kor lesz eredményes, ha a Videotonba Gelka és a keres­kedelem mindent elkövet a poros együttműködés érde­kében és az előírásokat be­tartják. Balogh Júlia ÁFÉSZ vasboltjában megál­lapították a népi ellenőrök). Mégis, hol lehet a hiba? Az egyik résztéma a rende­léseknél kereshető. A nagy, kereskedelmi vállalatok munkatársai például fel sem vesznek megrendelést olyan árura, amely pillanat nyilag nincs raktáron. Eb­ben persze van logika, el­lenben a gond az hogy a kiskereskedelmi vállalat így hiteltérdemlően bizonyítani sem tudja: egyszer, tízszer rendelt a nagyiccétől. vagy egyszer sem. A témánál meg kell '-jegyezni, hogy éppen a vas- és műszaki áruknál több száz nagyon gyakori, és több ezer rendszeresen szűk. séges cikket kell tartani ah. hoz. hogy élfogadható vá 'asztékot találjon a vásárló. Ehhez nagy gyakorlatú, ügyes szakemberekre van szükség a boltokban, és a nagykereskedelmi vállala­toknál egyaránt. Még egy összegezett meg­állapítás: a nagykereskedel­mi vállalatok — tizenöt szakboltban végzett vizsgá­lat alapján — a kiskereske. delem megrendeléseit körül, belül 40—50 százalékban tel­jesítik. Hiányos „luány könyvek“ Ez tehát a körkép egyik része. Az is igaz viszont, hogy az érintett cikkekben az üzletekben módszeres pi­ackutatás nem történik. Ál­talában .hiány-könyvet” ve­zetnek a boltokban. Tény azonban, hogy ezeket a nyi], vántarstásokat a munkaigé­nyesség miatt sok apró cikkről nem vezetik rend­szeresen. A kiskereskedelmi szakemberek gyakran tü­relmetlenek. , i\a: többszöri megrendelés után sem kap­nak bizonyos-.cikkekből. Ez érthető is. viszont az ' már nem. hogy Ilyenkor gyakran a már szükséges megrende lést is elmulasztják. Bonyolítja a helyzetet, hogy a vállalatok negyed­éves. egyéves rendeléseket teljesítenek — s azt . sem mindig -a rendelés szerinti részletezésben, tehát elég nehéz lépést tartani az újabb igényekké!, és ezzel együtt hiányoznak a hagyo­mányos cikkek. összességében azt a követ­keztetést lehet levonni, hogy’ a sokéves gyakorlat alig változott. Újítani kellene, mert ha a kisker, nagyker. gyár útvonalat mindig a hagyományos formában jár­ják. a hiányzó cikkek alig fognak csökkeni. M. S. Bach-zenét is játszik ... Számítógépek a tanárképzés szolgálatában Az adatelőkészítő berendezést operátor kezeli... A matematika hallgatók egy csoport­ja adjunktusuk előadását hallgatják az adatleolvasógép működéséről. (Elek Emil felv.) A számítógép-család, amely tavaly kapott hely’et a nyíregyházi tanárképző fő­iskolán. valójában az idei tanévben kezd komolyabb mértékű segítője lenni a ta. nárképzésnek. Elsősorban a matematika szakos hallga­tóknak, de igénybe veszik a mintegy 16 ezer ’ szókészlet­tel rendelkező TPA 1000/1 elnevezésű családfőnek szá­mító „központi agyat” a különböző szakos hallgatók is. Főként felmérések, sta­tisztikák elkészítésénél. Sok egyéb tulajdonsága mellett egyetlen másodperc alatt egy millió összeadást., 600 ezer szorzást tud elvégezni, ötszáz utasítást képes vég­rehajtani. A matematika tanszék szá. mítógépcsoportjának* létre_.. hozása — ami a technikai eszközöket illeti — hatmil­lió forintba került. Éves fenntartása a kezelő, oktató személyzet bérével együtt fél millió , forintot tesz ki. A gépcsalád feje, a TPA 1000/1, nevű számítógép a hónapok során szépen,gya­rapodott. különféle hazai és külföldi, a központi „agyat” kiszolgáló génekkel, adat- előkészítő feldolgozó, leol­vasó, rögzítő masinákkal. Ahogy gyarapodott létszám, ban és bonyolultságban is továbblépett a számítógép- csatád. úgy kellett beleta­nulniuk a «gépeket kezelő, azoknak utasításokat. Drog. romokat kidolgozó matema­tikusoknak. mérnököknek technikusoknak. Napi tízórás munkára fogták a gépeket, s a kidol­gozott programok alapján részt vesznek a matematikai képzésben. Mellékesen olyan praktikus — a gépek számá­ra gyermekjátéknak számító — hasznot is végeznek a ..TPA és társai”, hogy meg­kímélik a bérszámfejtőkel. Ez év januárjától gépek számfejtik a főiskola mint­egy hatszáz dolgozójának havi bérét... Főiskolán kívül is van ér­deklődés a számítógép-cso­port iránt. Különböző válla, latok — mint a tejipar, az ÉPSZER. egy vidéki kórház — jelentkeztek már; sze­relnék igénybe venni a gé_ . pék gyors adatfeldolgozó, áz emberi agyat mentesítő munkáját. A számítógépcsoport. Mecz András adjunktus, csoport- vezető és munkatársai nem tekintik tabunak a technika Nyíregyházán meghonosodott vívmányait, szívesen segíte­nek. De leginkább a számító- gépes szemlélet kialakítása, hoz szeretnének hozzájárul­ni a megve ipari üzemeiben, intézményeiben, ahol az évek során szinte nélkülöz­hetetlenné válnak e modem eszközök. Tervezésnél, adat. feldolgozásnál, üzem mun­kaszervezésnél és más terü­leteken... A tanárképző főiskola gépcsaládjának jelenleg egy csoportvezetője vah, Mecz András adjunktus, két prog­ramozó, két úgynevezett operátor és remény van egy elektromérnök jövőbeni al­kalmazására is. A gépek nagy szakértelmet, a keze­lőktől állandó tanulást és türelmet is kívánnak. A jQ vagy kevésbé jó programok kidolgozásától függ, hogyan engedelmeskednek az embe. ri „narancsnak”. S függ egy kissé a klimatikus viszo. nyoktól is. olykor az áram- ingadozás is befolyásolja a működésüket. A klimatikus herendexé- . sek vásárlása egy későbbi feladat lesz. s együttjárhat a gépasaiád további gyara­podásával hisz várhatóan tovább bővül majd az évek Spián a számítógép-csoport gépállománya, s bázisává válik a szabolcsi számítógé­pes technika elterjedésének is. / Jelenlegi funkciója, minél eredményesebben részt ven­ni a tanárképzésben, megis­mertetni a mintegy kétszáz főt kitevő matematikus sza­kosokat a modem elektroni­ka-számítógéptechnika alap. elemeivel. Sok mindent tud a ma, gvar gyártmányú számító, gép. melyet iól segítnek nemzetközi „társai”, a kü­lönböző külföldi országok­ban készült gének. Búcsú­záéikor számunkra egv Bach. mű részletét is lejátszotta az elektronikus .számítógép egy gombnyomásra, melyet tér- _ mészetesen az embert Me.’ ményesoég. aev táplált bele. Az elektronikus jelzések bo. nvoluVt kapcsolatával — vált zenévé... Páll Géza A tárgyaSóterQmb&l ■ •' - ■ 4 ' ’ \ s .; és fél év egy éráért — Néni kérem, tessék el­jönni velem a Kert utca 7 szám alá, mert oda ment be az a bácsi, aly elvette az órámat. Egy kilenc éves kislány kérte ezt a szívességet egy idegen asszonytól a kórház előtti buszmegállóban. Az asszony — vagy mert nem hitte, vagy mert nem akart mások dolgába avatkozni — nem vállalta a kísérő szere„ pét, hazaküldte a kislányt. Kenyérért küldte el ez év január 9-én délután édes- an'rta kilenc éves kislányát. A Leningrad utcán a gyerek a síkos iárdán csúszkált, amikor odament hozzá egv magas, középkorú férfi és rászólt: — Ne csúszkálj kislány, mert a szüleid nem azért veszik a cipőt, hogy itt el­koptasd. A kislány megfogadta a tanácsot és elindult az Áchim András utca felé. A férfi követte. A. hideg, miatt nem volt forgalmas az utca és mikor .senki nem járt a környéken. a férfi ismét megszólította a kislányt. — Hány óra? — kérdezte, /krhikór á kislány megmond­ta. azt válaszolta a férfi, hogy ez1 az óra nem jól jár. Aztán azt is felajánlotta, hogyha oda adja neki. ak­kor majd megjavíttatja. Amikor nem kapta meg. nem hagyta annyiban a dolgot, erőszakkal lecsatolta az órát. A gyerek kiabálni akart, de a férfi rászólt, ha kiabál ; „megfojtja”. Annyira vtgyá- ] zatos volt. hogy gyorsan nem szabad .lelépni”, mert akkor mégis csak segítséget hívhat. Elővett a zsebéből 3.60-at és odaadta a kis­lánynak. hogv vegyen neki| kenyeret. Azt is mondta, hogy amíg a kislány vissza­tér. addig megjavítja az órát. Ebbő! oersze egy szó sem volt igaz. mert ahogy a gyerek elment a Váci Mi­hály úti kenyérbolt felé, a férfi továbbáll. A kislány sírva hazament, a férfi pedig száz forintért eladta az órát. Huczman János 43 éves Nyíregyháza. Maláta utcai alkalmi munkás volt. a férfi, aki ilyen módon szerzett pénzt, hogy legyen miből in­ni. De nem ez volt az első pénzszerzési manővere. Ta­valy szeptemberben például egyik ismerősétől arra kért 50 forintot, hogy a nővére fát vásárol és épp ennyi hi. ányzik a pénzből. Aztán ez év januárjában egy asszony nak azt állította, hogy együtt dolgozik a lányával Napko. ron és egy tanítónőnek árut szállít, de elromlott a gép­kocsi és sürgősen száz To­rnaira lenne szükség. Egy másik asszonytól ötven fo­rintot csalt ki. mondván, a férje küldte, mert a főnök, nek disznót vesznek. és ennyi hiányzik a pénzből Kért bútorra 35 forintot, az­tán egy gyerektől 40 forin­tot. hogy az aojával már ezt megbeszélte. Mindebből per­sze egy szó sem volt igaz. csak annyi, hogy Huczman. nak nem volt kedve dolgoz­ni, inni pedig nagyon sze­retett. ■ Huczmann János ügyét a napokban tárgyalta -a nyír­egyházi járásbíróság dr. Péli. Tóth Sándor tanácsa. Egy rendbeli visszaesőként el- í köyetett rablásban és hat­rendbeli csalás vétségében állapították meg Hucz­man bűnösségét és ezért hal. mazati büntetésül három év és hat hónap szabadságvesz tésre ítélték. Mellékbünte­tésként, négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Huczmannak fegyházban kell letölteni büntetését, de nem is csak három és fél évet. hanem a múlt évben lopásért kiszabott — háro-m év Dróba időre felfüggesztett — hathónapos szabadság- vesztést is. A bíróság elren­delte. hogy a büntetés ideie alatt Huczman kényszerei, vonó kezelésnek vesse alá magát. A bíróság súlyosító kö­rülményként értékelte a kettőnél többszöri halmaza_ tót. enyhítő körülményként pedig, hogy Huczman a ká. rókát megtérítette, továbbá beismerő megbánó vallomást tett. Az ítélet jogerős. (balogh)

Next

/
Oldalképek
Tartalom