Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-04 / 259. szám

Könyörtelen dimenzió Kevés az időnk — mind sietősebben élünk. A áoj-, amelyben létezünk, tevékenykednünk megada­tott, egyre szűkmarkúbban bánik az idővel: többet cs többet próbálunk préselni a napok tágíthatatlan huszonnégy órában rögzített kereteibe. Hovatovább •eményteien rendet-arányt tartanunk napi elintézen- iómk s a rendelkezésre álló idő ellentmondásában, ■'s_ mindezek kifejezéseként: ijesztően emelkedik az dőzavarból, korunk e sajátos társadalmi oxigénhiá­nyából szárma-ző civilizációs betegségek grafikongör- >éje... Lám, hétköznapjainkban is mindegyre job- 'an érzékeljük a jelenséget, amit az ezredfordulóhoz özulitő világ filozófus ábrázolásában az idő gyorsu- isaként jellemeznek. Erőteljesebben érzékelhető ez a gyorsulás or- aguk, nemzetek versenypályáján. A növekedés esz- ndokbcn számított üteme, a gyarapodás idöegvsé- •kben meghatározott mértéke és a feladatok hal- aza között bizony nem könnyű összhangot terem­ni. S itt már témánk lényegéhez közelítünk, ahhoz sajátosan ellentmondásos viszonyhoz, amely ben- nket, hazai állapotainkat az időhöz, ehhez a kő- ■*- steten dimenzióhoz fűz. kétségtelen, hogy a Világban először ■ ^ocialis».a országok láttak hozzá az idő tervszer* asznositasahoz, hiszen az ötéves tervek rendszer w uSKfcb mÜlt céltudatos törekvés az idő és a fel­ÄÄTk úgy * mondhatunk-zeüexíi.esenck meg terem tósére. Másfelől* alinhi SdéTmhell2h^ea^U i®'“ ? Wzdasúgi-társadalm »diüt 2rl h len űzőjét csak mostanában zajuk teljes jelentősegében tisztelni, értékelni. ,,n^mlfltetéSÜ1 hadd utaljunk a gazdasági néző “kvarmyira tontos időtényező talán leglátvá lyosabb jelentkezesi módjára: a gyártmányok újdon agertekébol vagy avultságából származó haszonra »nnnem'6' ,Koz,;udo™asú> hogy korunk gazdálkodásá an nemcsftk az hozhat- hasznot, ha valamilyen jó vuhitk^H0 te™?k...előállítására képeseknek bizo .vulnak. de rendkívül nagy mértékben az is ha el kent vagy az elsők között bocsátjuk ’ ki bi jaonságot. Nem árt néhány tény tükrében is megismernünk, e.ckora értékekről, milyen arányú nemzeti haszonról 1 -v veszteségről van itt szó. A tavaly rendezett >argazdasagi tudományos konferencián ismertettek t.v figyelemreméltó vizsgálatot, amely ezt az ön­magában is sokatmondó címet viselte: Az időtényező erepe o. beruházások gazdaságosságában. Nos, az temzés számokat közölt az építéssel összefüggő, ki- itelezés alatt álló beruházások várható megvaíósu­asi idejéről, s ezekből kitűnt, hogy — például __ a 00—200 millió forint közötti összeggel kivitelezett íéiuházások átlagos ideje 1969-ben 4,9 esztendő volt, 1971-ben pedig 5,9, ugyanez az időérték a 200—500 milliós beruházásoknál az 1969-beli 4,5 évről 1971- oen 6,3 évre; az 500 millió feletti beruházásoknál pedig 6,9 évről 8,4 évre emelkedett. Elegendő ezekre a száfnokra pillantanunk, hogy elképzeljük, mit jelent a jól hasznosított vagy az el­fecsérelt idő, mekkora értéktől fosztja meg a nép- gazdasagunkat átlagadatokban szereplő sok-sok több­let-esztendő. Ám a gazdálkodás köznapi folyamatában jobbá- ra nem is ennyire látványos formában. Ilyen mér­hető módon van jelen az idő. Gondoljunk arra. hogy például a munka és üzemszervezés esetében, noha ez önmagában is fontos, vajon mennyire lényeges az is: mikorra érnek be egy-egy vállalatnál a szervezési intézkedések, mennyi idő alatt jönnek létre a haté­konyabb termelés feltételei. Ismeretes az is, hogy központi határozatok, társadalmi erőfeszítések cél­pontja a gyártmányszerkezet korszerűsítése, az új, a haladást képviselő termékek meghonosítása és a ré­giek, az elavultak kiszorítása. A gond jobbára az utóbbi cél megvalósítása körül sűrűsödik. Túl lassan, a kelleténél több időt felhasználva szűnik meg a ré­gebbi gyártmányok előállítása; főleg a gépiparban jelzik a statisztikák a termékcserélődés figyelmezte­tően vontatott ütemét. Márpedig minden nap, hét, ameddig az elavult, a gazdaságtalan termék életét meghosszabbítjuk, nemzeti javainkat csökkenti, vagy legalábbis gyarapodásának lehetséges ütemét kor­látozza. Az idő — amely a személyes lét és a népgazda­sági fejlődés egyetemes kerete —, gyorsulásával vol­taképpen élevitélünk alapvető átrendezését feltétele­zi. Arra gondolunk, hogy valahol a folyamatok mé­lyében nem választható ketté a magánélet és a köz­tevékenység szokásrendszere, valahol találkozik a vál­lalati-népgazdasági méretű időpazarlás, életrendünk olykor régies időfecsérlő módszereivel. Valóban mint­ha még nem tanultuk volna meg eléggé — minden­napos életmódunkban — milyen nagy bűn az időt, és mindig mások idejét pazarolni. Mintha jelképes jelentőségű lenne a szűkre mé­retezett lift, amely csak két utassal Indulhat — mert sehol senki nem számította ki, mekkora tékozlás ez a látszat-takarékosság, mennyi elfolyó perc következik ügyeink intézésekor a liftajtó előtti tömeges ácsorgá- sokból. Folytathatnák a sort a hivatali előszobák vára­kozóival, a pult előtt sorakozókkal, a sok-sok elveszített oerccel, amely nemzeti méretekben hatalmas értéket képviselő időmennyiséggé összegeződik. Igaz. azt mondhatnék: ugyan milyen jogon szá­moljuk országos keretekben az elpazarolt magán- .dókét, a nullára redukált ácsorgás-órákat?' Nos, azon a jogon, hogy az időnek, mint pótolhatatlan nemzeti értéknek egyetemesen kell elismerést nyernie válla­lati kalkulációban és szemléletben, beruházási szá­mításban és életvitelben. Ha emitt — történetesen a liftajtó előtt — nincs jelentőségük a perceknek, ha tágítva immár a lift-jelképet: az egész életrendsze­rünkben nem válik megbocsáthatatlan könnyelmű­séggé az idő tékozlása, akkor ez szükségképp hat a gyárkapun belüli időértelmezésre is' T. A. Ősz a nyíregyházi Benczúr tért parkban. (Hamme! J. felvétele! Terpeszkedő kerülgetés Ülnek, senkivel nem tö­rődnek, aztán addig izeg- nek-mozognak. amíg végül a maguk helye mellett másét is elfoglalják. Elterpeszked­nek a vonat padján vagy a piac árusítóhelyén, ahol ép­pen tehetik ezt. Nemcsak asszonyságok terpeszked­nek. hanem szavak, kifejezé­sek is. Megkopott nyelvér­zék, kényelmesség jóvoltából íródnak ilyen mondatok: „Már folynak az előkészü­letek az egészségi hónap megrendezésére, amelyre az előző évekhez hasonlóan má­jusban kerül sor. A hónap alkalmából az üzemekben előadásokra, ankétokra ke­rül sor., Bejelentették egy kétnapos ankét szervezését, ezen sor kerül vetélkedőre is.” Újságokban, előadásokban, tájékoztatókban az előbbi­eken kívül még sok mindem­re sor kerül. Az már szinte megszokott, hogy táncmulat­ságáé. előadási vwsesayt. színházi bemutatót sohasem tartanait, rendeznek, intéz­nek, vizsgálnak. Az előadásra sor kerül, ami után vitára kerül sor, majd a vita hevében teitle- gességre Is sor kerül. Az. csak természetes, hogy ezek után sor kerül vizsgálatnál, maid az ügy bírósági tár­gyalására. Ezen többek kö­zött vád. és védőbeszédre kerül sor. majd végül sor ke­rül az ítélet kihirdetésére. Ha a félek fellebbeznek,, esetleg újabb fejlemények kerülnek sorra — akkor nincs irgalom: soha nem ke­rül -or a .kor kerül” végére. Csak akkor, ha véglege­sen elintézést nyer az ügy. Mert nyerni is «a&retnek, 'JotüctciSsesi a jáv&iiaíí aseiv­bets, a kissé iusta-fülűek, lusta-kezüek. „A község járdái domború kiképzést nyertek, s ha a vizet elvezető árkok teljes kiépülést nyernek, sor kerül­het más munkálatokra is,. — mondják, írják. Pedig a falu járdája, akár betonból, akár salakból készült, meg­elégedne az árok kiásásával — nyerés nélkül. Amire valamiért nem ke­rült sor és nem is nyert el­intézést. sem kiképzést —az jelentkezik. Különösen a problémák jelentkező termé­szetűek. . . „Sok probléma jelentke zeit az év folyamán. Egyik visszatérő problémaként je>- lenikeaaÁt a túlterhelés...” tervek hiánya, a felkészület­lenség. a leltárhiány '<—nek nyomában a rendőrség is...). Az előbbiekből kiderül, hogy a túlterhelés már egy­szer jelentkezett most kény­telen volt visszatérni ésvisz- szatéró problémaként jelent­kezni. Bizonyos, hogy avisz- ezatérés is sikertelen volt. De úgy kell a túl terhelés­nek: miért kerülgeti a lénye­get jelentkezéssel, probléma­ként? A sok terpeszkedő, más helyét elfoglaló kifejezés a lényeget kerülgeti, kissé el is ködösíti. Mintha nem ma­ga a táncmulatság, az előa­dás. a járda melletti árok. a túlterhelés lenne a mondani­való lényege, hanem az, hogy ezekre sor kerül, hogy je­lentkeznek, nyernek. Az ol­vasók. a hallgatók pedig egy­szerű, világos szavakat, be­szédet várnak, terpeszkedő kerülgetés, felesleges jelent­kezés nélkül, Vteese Is*Wésí Gyatorsji jtíetókezik még x

Next

/
Oldalképek
Tartalom