Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-20 / 246. szám

I. oldal KELET-MAGYARORSZÄG k&73. október 5«. Szülök fóruma & Ifjúság ^ Ifjúság & Ifjúság & Ifjúság & Ifjúság & Ifjúság ^ Gyermekeink takarékosságáról Hogy a takarékosságnak milyen óriási szerepe van a társadalom, az ember életében, arról azt hi­szem, nem kell sokat beszélnem. Beszélni kell azon­ban gyermekeink takarékosságáról, mert tapasztaltam, hogy sok szülőben nincs tisztázva ennek jelentősége, illetve nincs kellő értékére emelve nevelési rendsze­rében. Gyakran leegyszerűsítik a dolgot, csak ver­senynek tekintik, vagy éppen púpnak a háton. Kü­lönösen mikor hónap vége felé lelkes kis csemetéik nyaggatják őket, hogy adjanak pénzt a takarékba, mert ennek meg annak mennyi van már. Ilyenkor aztán bosszankodnak, tisztelik az iskolát, a tanítókat, hogy mi a fenének kellett ezt is kitalálni, csak a baj van vele. Hosszas viták után aztán odaadnak egy tí­zest, hogy hallgassanak máj végre, ne idegesítsék az embert, meg hát... senki se akar lemaradni. Tudnunk kell, hogy a gyermektakarékossági moz­galom nem öncél. Célja, hogy már gyermekkorban kialakítsa a személyiség sok fontos, nélkülözhetetlen jellemvonását — a pénzzel való okos gazdálkodást, a takarékosságot, a megbízhatóságot és becsületességet. Az iskolai takarékossági mozgalom keret, melyet főleg a szülőknek kell tartalommal megtölteni, vagy­is úgy kell gyerekeiket irányítati, hogy a bélyeggyűj­tés gyakorlóterület legyen, melyen belül alkalma nyí­lik a gyereknek a felsorolt és még fel nem sorolt de az életben szükséges tulajdonságok kialakítására. Csak így van értelme. Ha a szülő csak odaadja a pénzt, és ő beteszi a takarékba, főleg a szülők takarékosságát növelik. Legfontosabb, de egyben a legnehezebb is, hogy megtaláljuk a helyes módot, hogyan, miért és mennyi pénzt adjunk a gyereknek. Erre vonatkozóan külön­féle gyakorlatok alakultak ki a családokban. Van ahol a piros pontokat, ötösöket, dicséreteket váltják be forintokra. Ez azonban az iskolai értékelés mai alakuló, változó gyakorlata miatt válságba került. Azonkívül egyre többen jöttek rá, hogy nem is he­lyes, sok negativ vonás kialakulásának a bölcsője lett a gyermekkori „aci-nesze”. Amikor azt hitték, hogy a forintokkal értékelik a gyermek munkáját, valójá­ban lebecsülték; és téves hiedelmeket ültettek el ben­ne önmagával kapcsolatban, mert kivették kötelessé­gei közül — mellyel szüleinek tartozik a gondosko­dásukért — a tanulást. A munkát szeresse meg a gyermek, a jól végzett munka tiszta örömét, az örömszerzés örömét. De akkor hogyan? Ajánlatos minél változatosabb módot találni rá. Ha valami nagyobb dolgot aka­runk neki venni, gyűjtessük vele apránként össze. A havi fizetés beosztásakor egyszer-egyszer számol­junk úgy, hogy neki is jusson a takarékba. Ha a kö­telességén felül sokkal többet dolgozik, esetleg olyat, amit mással végeztetnénk el, ismerjük el pénzjuta­lommal is. Mezőgazdasági vagy a nyári munkájáért kapott pénz egy részét tetessük a takarékba. Újabban sokkal jobban örülnek gyermekeink a névnapi százas­nak, mint egy háromszázas ajándéknak. Van ennek fény- és árnyoldala is. Egy kis számítás: azt úgyis megveszik, ezért meg azt vesz, amit akar; ami sokszor édesanyának, vagy apának valami szép. Csak ne ve­zessen túlzott anyagiassághoz! Gyűjtsön papírt, ron­gyot! Ne csak várja, hogy kapjon, hanem tegyen is érte. A bélyeggyűjtési verseny hasznos, ha nem (vagy ha nemcsak) a papák pénztárcái versenyeznek. (Ne vegye ezt tőlem rossznéven az OTP, én pedagógus vagyok!) Egy-egy ügyes bevásárlás után kapja meg az üres üvegek árát, vagy a maradék pénzt, miután előbb elszámoltattuk vele. Mert szinte minden gye­rek megpróbál néhányszor „elfelejtkezni” róla. Ezen a ponton nagyon szigorúnak kell lenni az első esetben is, mindenfajta tisztességtelen kis spekulációnak elejét kell venni. Ekkor tanulja meg, hogy bármennyire is szeretne sok bélyeget gyűjteni, a család pénzéhez, a közös pénzhez nem nyúlhat. A gyermek jellemfejlesztésének hasznos köszörű­köve a zsebpénz. Egy ismerősömnél nagyon ügyesen alkalmazták. Első osztályos korától volt a gyereknek zsebpénze, nem sok hetenként egy tízes, ami a gye­rek felsőbb osztályos korában 15-re emelkedett. — Anyuka, kérem a heti járandóságomat — jelentkezett a gyerek érte^ szombatonként. Megkapta a pénzt, és ebből kellett magának a szükséges apróbb vennivalóit elintézni, egy füzetet, mozit, ha megkívánta, egy fa­gyit vagy csokit ami maradt, betette a takarékba, bé­lyeget vásárolt rajta. Megtanult bánni a pénzzel, megismerte az értékét, és megtanult lemondani néha a fagyiról, a cukorról, hogy ne 3, hanem 5 forintos bélyeget vehessen. Félreértés ne essék nem akarom lebeszélni a szü­lőket, sőt. Csak a takarékosság nevelőhatásának kiak­názására szeretném felhívni a figyelmet. Az ötletsze­rűség, hangulat helyett a tervszerűségre, amelynél a legfontosabb szempont: meddig és hogyan válik a gyermekem hasznára, és mennyi jut. Meg kell tanul­nia a gyereknek azt is, hogy csak addig lehet nyújtóz­kodni, ameddig a takaró ér. Kántor Zoltánné Várkonyi Katalin: Aranyhal Aranyhal cikázó villanás, hfls vízben elhaló csobbanás Nem ijeszt sem hullám, sem a part, üvegfal vesz körül fogva tart. Ne cikázz, ne siess, hova futsz — fogoly vagy messzire sose jutsz. Állj meg hát,'állj meg egy szóra már... Megcsillant, elsuhant, jaj de kár. Meséltem volna egy szép mesét: „Távoli tengerek énekét”. TÖRD A FEIEDI A majdnem pórul)árt utacska VÍZSZINTES: 1. Alapvető. 6. Kálium, oxigén vegvjele. 7. ízesít. 8. Szolmizációs hang. 9. Szov­jet folyam. 11. Tisztít. 12. Két darab. • 14. Pengető« hangszer. 16. Megfejtendő (folytatása a függ. 6. sor­ban). 18. Ajándékoz. 20. Ele­mi részecske. 21. Kiejtett mássalhangzó. 22. Zabái. 24. Belső el választású mirigy. 25. Ilyen lámpa is van. 27. Díszt. 28. Só, németül. 29. Ütő. FÜGGŐLEGES: 1. Hosszú ideig. 2. Egy­mást követő betűk az ABC- ben. 3. Betegség. 4. Határo­zott névelő. 5. Névelővel, szovjet folyam, csatorna köti össze a Volgával. 6. Megfej­tendő (folytatása a függ. 15. sorban). 10. A. R. Cs. 11. E Azt mondta egyszer a sün­disznó a teknősbékának, ami­kor egy zsombék tövében véletlenül összetalálkoztak; — Nem vagyok irigy ter­mészetű, de téged bizony irigyellek, teknőc barátom. Csontkemény páncélod meg­véd minden ellenségedtől; aki beléd akarná mélyeszteni a karmát vagy a fogót, bi­zony beletörne annak a bicskája. Mármint a karma vagy a foga. így válaszol erre a beszédre a teknősbéka: — En pedig téged irigyel­lek, kedves sün barátom. Pedig én se vagyok irigy ter­mészetű; nem vétek én még a légynek se, legfeljebb be­kapom, mert mi tagadás, kedvelem a legyet. És ám­bár igaz, hogy az én kőke­mény pajzsomat egyetlen el­lenségem se tudja átharapni, de mégis idegesítő, amikor valamelyik rossz szándékú támadó kopogtat a hátamon. Téged ettől megkímélt a sorsod, mert ha behúzod a fejedet és felmereszted a tüskéidet, ezeknek a félelmes szúrószerszámoknak láttára minden támadó meghátrál. Én tehát szívesen cserélnék veled védelmi eszközt. — Én pedig teveled cse­rélnék szívesen — felelte a sün, akit tüskésdisznónak is szokás nevezni. — Rendben van — mond­ta erre a teknősbéka. — Add ide a tüskéidet, én azután odaadom a páncélomat. A sün gondolkozott egy ideig. — Talán úgy lenne jó, ha te kezdenéd el a vetkőzést — szólalt meg végül. — Té­ged illet az elsőség, hiszen te vagy az idősebb. — Csak látszatra — fe­lelte a teknős. — Hiszen még csak nyolcvan éves vagyok, napi, 13. Galeri egynemű betűi, 14. Ipari rostnövény. 15. Megfejtendő. 17. Himál- lat. 19. Nótája. 21. Lágy hú­sú, apró magvu gyümölcs. 23. Azonos betűk. 24. Mező- gazdasági gép. 26. ... a cso­dák csodája (nagysikerű amerikai mesefilm címe volt). 27. Időegység. MEGFEJTENDŐ: Az idén került a népi mű­emlékek listájára a híres ... vízszintes 16, függ. 6, 15. MULTHETI MEGFEJTÉS: Megyénk híres ipari mű­emléke a TURISTVÁNDI VÍZIMALOM. Könyvjutalom: Bán Lajos Nyíregyháza, Lipták Mária Tiszavasvári, Pályi Beáta Gyügye. Tóth Barnabás Gyüre és Juhász András Kömörő. Ez nálunk teknősbékáknál az ifjúkor kezdetének szá­mít ... Addig vitáztak, vitatkoz­tak, hogy ki kezdje el a „ru­hacserét”, míg beleuntak és otthagyták egymást. Maradt tehát minden a régiben. Pe­dig, ha akkor meg tudtak volna egyezni, akkor ma a teknősbékát tüskésbékának, a tüskésdisznót pedig tek­nősdisznónak neveznék. De mint mondtam, nem egyeztek meg, így tehát ma­radt minden a régiben. A teknősbékát továbbra is tek­nősbékának és nem tüskés­békának, a tüskésdisznót to­vábbra is tüskésdisznónak és nem teknősdisznónak hív­ják. Valamikor régesrégen, amikor még a kő is lágy volt, óriások éltek a Balaton kö­rül. A tihanyi félszigeten volt az óriás király gyönyörű gyöngyház-kagyló palotája. Boldogan élt volna ott az óriás király kedves jó fele­ségével, de volt egy nagyon gonosz vásott leánya, az a gonosz óriásleány megkese­rítette az óriás király és óriás királyné életét. A gonosz leány örökösen csúfolódott. Mindenkire nyel­vet öltögetett. Még az anyját, meg az apját is kicsúfolta. Hatalmas erdőség vette körül az óriás király gyöngy­ház-palotáját. Egyszer az óriás király­leány azzal mulatott, hogy az erdő bársonyszirmú vadr- virágait tépdeste, szaggatta durván és kegyetlen örömmel. S amikor egy kötényre valót leszaggatott, belehajigálta a Balatonba. Rengette, ringat­Lubosék udvarán át vezet egy kis út a lomkamrától a nyúlketrecig, Lubos taposta azt ki, amikor napjában többször végigmegy azon, hogy megetesse nyúlait. Az utacska gyakran elgon­dolkozott sorsa fellett. Jogo­san tette, mivel oly rövidke volt, hogy az udvarból még a lábát sem húzhatta ki. így nem is tudhatta, milyen vi­lág van a kapun kívül. Többször kérte már Lu- bost, könyörgött Duncso ku­tyának is. hogv vigyék el va­lamerre magukkal, de mind­hiába. Egyik nap Lubos szü­leit jött meglátogatni Nelőj erdész bácsi, Amikor az utacska észre­vette, hogy az erdész bácsi készül hazamenni, így szólt magában: Most vagy soha! — és észrevétlenül kiosont a kapun az erdész bácsi háta mögött. Majd állandóan nyo­mában haladt. Jóideje mentek már.Nejőj bácsi elől, az utacska mö­götte. Már olyan fáradt volt. hogy a világ kezdte őt nem érdekelni. — De ha már egyszer út­nak indultam, ki kell tarta­nom — bátorította magát az utacska. Ahogy így elgondol­kodva lépkedett, észre sem vette, hogy a szürkületben szemeiül tévesztette erdész bácsit. Mit is csinálhatott a sze­gény utacska leült a fűbe egy magas bükkfa alá. Egy- szercsak egy furcsa csobo­gásra figyelt fel. — Ki van ott? — kérdezte rémülten az utacska. — Hát ki más lenne, én vagyok az, Locsi-Pocsi pa­tak, — hallatszott a bokrok mögül. Az utacska még so­ha nem látott patakot, de tu­domásul vette és megnyu­godott összehúzta magát a . fűben é« elaludt, . ;scr Ezalatt.'. Nelő.i erdész bácsi .V lesben ült a bükkfa sűrű ko­ronájában Virradatkor megjelent előtte a tisztáson a vadkan. Az erdész éppen megcélozta puskájával, és lőni készült, amikor egv kakas felébredve éjszakai álmából erőteljesen rázendített. — Kukurikúúú. .. A vaddisznó megijedt és elmenekült az erdő sűrűjé­be. Az erdészt ez a dolog any- nvira felbőszítette, hogy rá­lőtt a kukorékoló kakasra. Szerencsére csak az énekét találta el, amit ellőtt a cső­rétől. A kakas éneke felrepült a levegőbe, egyet-kettőt per­dült. és beleesett a patakba. Az erdész egetverő lövésé­re felriadt az alvó utacska. Felült és rémülten nézett kö­rül. hogy mi is történt. Fenyegető néma csend volt mindenütt, csupán egy-egy ta az ezüstkék hab a fénylő, szelíd virágszirmokat. — Jaj, jaj, jaj — zokogott az erdő, — Jaj, jaj, jaj — zokogtak a szomorú virágok. — Jaj, jaj, jaj, hahaha — csúfolódott az óriás király­kisasszony. Egyszercsak egy szegény, hétrétgörnyedt. összetöpörö- dött anyókát pillantott meg a gonoszszívű leány, Gallyat szedett a szegény asszony az erdőn. Sötét, vad láng vil­lant meg a királyleány sze­mében. — No, most vén banya, megtréfóllak — sziszegte. S nekiment durván a sze­gény, jó öreg asszonynak. A gallyat elszedte tőle és a Ba­latonba dobálta. S a szegény öreg asszonyon lökött egyet, úgy, hogy az öreg néni el­esett s a földről még fel se bírt tápászkodni. — Jaj, a csontom, jaj, a há­halk kukorikú hangzott fel a bokor mellől. — Ki van ott?—suttogta az utacska. — Csak én, a Kukorikú patak, talán nem ismersz?! Hát bizony nem ismerte fel. Ilyesmivel még soha nem találkozott. A hang ismerős­nek tűnt. Hiszen gyakran hallotta Lubosék udvarán is. De ott azzal Csipicsőr kakas büszkélkedett. És most itt van egy kukorékoló patak. Hát ezt már nem! Rémülten nyakába vette lábait, éis ro­hanni kezdett, ahogyan csak bírt. Átfutott a patakon Is. és egyszercsak Nelőj erdész bá­csi háza előtt találta magát. Az erdészházból a hosszú­lábú Csaholó futott ki. és hangos ugatással nekirontott az utacskának. Mindenáron bele akart marni. Bizony a szerencsétlen utacska sem volt rest, meg­fordult és futásnak eredt. A nagy ugatásra felébredt Lubos is. Kiment az udvar­ra, hogy megetesse a nyúlait. És mit látott! A kiskamrától a nyúlólig semmilyen út nem vezetett. — Anyukám... anyukám., — Mi történt? — futott ki Lubos anvja. — Elveszett az utacskánk! Édesanya kezét tördelve szótlanul állt az udvar köze­pén. — Elmegyek és megkere­sem, — szólt Lubos, ámula­tából magához térve. & el­ment. .. Sokáig ment — mendegélt de az utacskára seholsem si­került rátalálnia. Amikor be­tért az erdőbe, a csobogó patak mentén, — amely már visszaadta a kakasnak as énekét — rálelt az utacska nyomára. — De most merre tovább? Hová tűnhetett? Merre me­hetett ? Talán1 csak nem ful­ladt bele a patakba? — jai- veszékelt Lubos. Átlábalt a Locsi-Pocsi patakon és ment tovább. A sűrű fűben aa utacska további nyomára lelt. Megnyugodva betért az erdő sűrűjébe. Nem akart hinni a szemeinek, az utacs­ka ott feküdt a bojtorjánok) közt és keservesen sírciogált. Köszöntötték egymást, mint ahogyan az a jó bará­tokhoz illik. Az utacska el­panaszolta Lubosnak. ho­gyan tévedt el és megkérte, hogy kísérje haza. Lubos boldogan megígérte és máris sietős léptekkel el­indultak hazafelé. Lubos elől, és az utacska szorosan a nyomában. Az utacska hazaérkezése megható látványt nyújtott Mindenki örömmel fogadta és üdvözölte a majdnem pó­ruljárt utaeskát. Szlovákból fordította: Dr. Papp Sándorné tani — nyögött, jajgatott vér­ző szívvel szegény. — Jaj a csontom, hahaha, jaj a hátam, hahaha. Megjár­tad te vén banya — csúfoló­dott kacagva a királykisasz- szony. S akkor a szegény öreg­asszonynak kegyetlen átok­ra fakadt a szája: — Elszedted a gallyaimat. S úgy ellöktél, hogy felkelni se tudok. S most még utánoz­va csúfolod, gúnyolod a sza­vaimat is. Válj hát vissz­hanggá, te kegyetlenszívű le­ány s egyebet se tégy. csata az emberek beszédét ismétel­gesd. Kiabáld vissza az em­beri szavakat utánozva, kot­nyelesen az idők végezetéig. S visszhanggá változott a királyleány. Ott leng, ott kó­vályog azóta Tihany part­jain láthatatlanul. S ha vaJ laki elkiáltja ott magát, zo­kogva ismételgeti az emberi szavakat. ölbey Íré® A sün és a teknősbéka Heves Ferenc A tihanyi visszhang meséje

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom