Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-06 / 234. szám
& oldat RELÉT-MAGYAftÓRSZAö 1973. október 8. n ' (Folytatás as 1. oldalról) — Az emberek tudatának, magatartásának, életmódjá. nak megváltoztatásáért, 6ZO. cialfeta szellemű fejlesztésé, ért csak köztük és velük együtt lehet eredményesen fellépni. Ehhez a demokrácia, a közösségek erősítése és a közösségi nevelés je. lenti a megfelelő módszert. — A harmonikus, érzelemgazdag, tevékeny embert élethez, felfogásunk szerint hozzátartoznak a család, a gyermekek is. Ezt a témát manapság úgy emlegetik, mint demográfiai problémát. Állami és társadalmi szerveknek ez valóban demográfia — magyarul: népszaporulat — kérdése, de maguknak az embereknek legszemélyesebb ügyüket, jövendő sorsukat jelentik az élettárs, a család, a gyermekeik. — Társadalmunk az egyéni boldogságot nem tudja intézményesen biztosítani, de a tömeges boldogtalanság társadalmi feltételeit meg tudjuk szüntetni. Megtettük ezt az elmúlt évtizedekben, teszük ma is — a ma időszerűeket. Megszüntettük a kizsákmányolást, a szegénység felszámolására óriási lépéseket tettünk, közeli és távlati terveink szerint életszínvonalpolitikánk célja, hogy a családok alapszükségleteit — köztük az elsőrendű szerepet játszó lakást — minden dolgozó megszerezhesse. Szorgalmazzuk az emberi együttélés és tevékenység jó kereteit biztosító társadalmi feltételek — anyagiak, szellemiek. egészségügyiek és szemléletiek — megteremtését. Ez utóbbinál arra fordítunk figyelmet, hogy mit tartanak értéknek az emberek. — Azzal a szemlélettel kell most erőteljesen foglalkoznunk. hogy az életszínvonal emelkedése nyomán elterjedt a nézet: először jönnek az anyagiak és majd azután jön a család. De közben fellép a másokkal való rivalizálás az életvitelben és marad az egy gyerek vagy egy sem, majd fellépnek az üresség, céltalanság s az anyagiakra koncentrált család hideg légkörének érzelmi következményei. A fiatalok nevelésében döntő az, hogy idejében felismertessük velük: az önzés, az egyéni igények kielégítése semmit nem fog nekik nyújtani. Gazdag és tartalmas emberi kapcsolatokra csak kölcsönösség alapján tehetnek szert. — Elutasítjuk a demográfia kérdés nacionalista felfogását: az e kérdésekkel kapcsolatos konzervatív nézeteket, Illetve a konzervativizmus visszacsempészésére irányuló törekvéseket: de azt az „életforma-forradalom” jelszavával összetapadó — úgymond — „modem” felfogást is, amely szerint a régi családforma kártékony és a radikális változást a minden kötöttség (tehát valódi felelősség) felszámolása hozza. Uj életforma tényleg kell! Mégpedig olyan, amely gazdag érzelmi és szellemi tartalommal, a családtagok egyenjogúsága, egymásért érzett felelőssége alapján Biztosítja a családi harmóniát, fiz értékes egyéni életet. — A közszellem negatívu- mai elleni harc nem lehet sikeres magányos egyének szórványos morális fellépésével. Sikeres harcot a kollektívák erejével vívhatunk Ugyanakkor egyéni kiállás is kell a szocializmus eszméi mellett, a szocialista életfelfogás fo a szocialista gyakorlati életvitel mellett! Csak ott formálódhatnak közösségek, ahol egyéniségek vannak. — Pártbizottságaink a maguk területén a mindenkori társadalmi okok elemzésével szolgálhatják a legjobban ezt a nagy távlatú harcot. — Nagy és lelkesítő célok vannak előttünk. Van jó programunk: a párt politikája. ötéves tervünk, előkészületben lévő távlati terveink: van szervezett erőnk, a párt-, állami, gazdasági, társadalmi szervezetek. így szervezetten és a közösségek útján sorban napirendre tűzhetjük a megoldandó feladatokat, tettek kel szolgálhatjuk megoldásukat. Ckililieii folytattdik a terror A haladó világ Corvalan megmentéséért Miközben a chilei katonai junta folytatja Luis Corva- lánnak, a Chilei Kommunista Párt letartóztatott főtitkárának vallatását, nagyszabású hajszát indított a szocialista párt főtitkárának. Carlos Al- tamiranónak a kézrekerítésé- re. - - - ............ Santiagói tudósítók egybehangzó véleménye szerint Santiago tartományban azért hosszabbították meg a kijárási tilalmat, mert a puccsisták mindenáron el akarják fogni Altamiranót. A chilei fővárosban tegnap este. miután 2 órával előbbre hozták a kijárási tilalom kezdetét, katonai járőrök hatoltak be a munkásnegyedekbe és más kerületekbe is a szocialista párti politikus rejtekhelyének felkutatásáért. Chilei hadügyminisztériu- mi forrásból származó értesülések szerint Altamiranó valószínűleg Santiagóban tartózkodik, ezért a katonák házról házra átfésülik az egyes lakónegyedeket. Egy katonai vésztörvényszék tegnap halálra ítélte Jósé Gregorio Liendót, népszerű nevén Pepe parancsnokot, aki szeptember 12-én, közvetlenül a fasiszta puccs után, partizán csoportjával megtámadott egy csen dórlaktanyát. Pepe parancsnokot az ütközetben foglyul ejtették. Az ítéletet tegnap végrehajtották. A kolumbiai liberális párt és a nemzeti népi szövetség képviselői, valamint Hernando Echeverri, az országos ellenzéki szövetség elnökjelöltje közös táviratban szólította fel Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt, sürgősen lépjen közbe LuisCorvalán és Clodomiro Almeyda Medina életének megkíméléséért. valamint a politikai okokból bebörtönzött chileiek szaba- donbocsátásáért. Franciaország Santiago de Chile-i nagykövete csütörtökön kormányának aggodalmát tolmácsolta a katonai junta hatóságainak a vésztörvényszék elé állított Luis Corvalán sorsa miatt. Mexikó legnagyobb szak- szervezeti szövetségei felszólították az Egyesült Nemzetek Szervezetét, vesse latba tekintélyét Lius Corvalán életének megmentéséért. A mexikói emberek határozottan elítélik a véres terrort és szolidaritást vállalnak a chilei demokratákkal — írja a TASZSZ tudósítója. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének végrehajtó irodája hivatalos nyilatkozatban tiltakozott a Chilei Kommunista Párt főtitkárának letartóztatása miatt és erélyesen követelte, hogy azonnal bocsássák szabadon Corvalánt. A jugoszláv kommunisták, a jugoszláv dolgozók ismét teljes szolidaritásukról biztosítják a chilei haladó és demokratikus erőket — áll a nyilatkozatban. „Kíméljék meg Luis Corvalán életét! Haladéktalanul bocsássák szabadon a letartóztatott hazafiakat!” — áll a határozatban, amelyet 19 japán tömegszervezet Tokióban tartott rendkívüli konferenciáján egyhangúlag hagyott jóvá. „Semmiféle kapcsolatot se a chilei katonai juntával!” „Minden eszközzel Luis Corvalán életének megmentéséért!” — ezekkel és hasonló jelszavakkal követelte több ezer angol munkás a szigetország számos üzemében, hogy Edward Heath kormánya szakítsa meg minden kapcsolatát a santiagói hatóságokkal. Számos indiai újság is követeli a Chilei Kommunista Párt főtitkára életének megmentését, a politikai bebör- tönzöttek kiszabadítását. Jövő kedden Belgium számos ipari üzemében rövid munkabeszüntetéssel tiltakoznak a munkások a chilei reakció terrorja ellen. A szocialista szakszervezeti szövetség felhívására, amelyet a Belga Kommunista Párt is támogat, kedden délben rövid időre leállnak a gyárak, a villamosok, autóbuszok. a vonatok és megszólaltatják gyári szirénákat. A gépkocsival közlekedőket arra hívták fel, hogy kürtjelzésekkel fejezzék ki szolidaritásukat a chilei néppel. A tiltakozás fő jelszava: „állítsuk meg a fasizmust, a katonai diktatúrát”. Számos üzemben röp- gyűléseket is tartanak majd a munkások. Az Egyesült Államok csütörtökön úgy döntött, hogy 24 millió dolláros hitelt nyit a chilei katonai juntának, hogy 120 ezer tonna amerikai búzát vásárolhasson. Salvador Allende kormánya annak idején többször kérte az Egyesült Államoktól, hogy adjon el Chilének búzát, de Washington ezt következetesen megtagadta. Az amerikai kormánynak a chilei katonai juntával szemben tanúsított semleges magatartását a Henry Kissinger elnökletével zárt ajtók mögött összeülj „különleges akciócsoport” tanácskozásán határozták el a puccsot követő napokban — áll abban a dokumentumban, amelyet a szenátus külügyi bizottsága hozott nyilvánosságra csütörtökön. Saigon újra provokál DIFK-filtakozás a területrabló hadműveletek ellen A saigoni rezsim hadosztálynyi erőkkel, légi és tüzérségi támogatással nagyszabású támadást indított a központi fennsíkon, a Pleikutól 35 kilométerrel nyugatra fekvő Le Minh támaszpont körüli felszabadított terület ellen — jelentik nyugati hír- ügynökségek katonai körökből nyert értesüléseiket idézve. Saigonban hivatalosan a támadást nem jelentették be. Néhány héttel ezelőtt a saigoni hadvezetőség nagyarányú erősítéseket küldött oda, ezek megkezdték a környező felszabadított terület támadását, lakosainak elhurcolását A felszabadító fegyv- veres erők ellentámadással állították helyre a tűzszünet megkötése előtti helyzetet. Saigoni részről úgy állítják be, hogy a felszabadító erők a támaszpontot támadták meg és foglalták el, s most a felszabadított terület ellen intézett támadásukat a támaszpont visszaszerzésére indított akciókén tüntetik fel. A dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány szóvivőjének a VNA által ismertetett nyilatkozata rámutat, hogy a saigoni kormányzat azért agyalta ki a Le Minh támaszpont elleni úgynevezett támadást a felszabadító erők részéről, hogy ürügyet találjon katonai képviselőinek közönséges magatartására a kétoldalú katonai vegyesbizottságban és további provokációs cselekményeket követhessen el. A DIFK határozottan elítéli a provokációs cselekményekre és fenyegetésekre épülő terveiket; követeli, hogy a saigoni kormányzat vessen haladéktalanul véget a párizsi egyezményt sértő cselekedeteinek, szavatolja a DIFK katonai küldöttsége számára a biztonságot és a kedvező munkakörülményeket. — állapítja meg a DIFK szóvivője. Willi StopH az NDK külpolitikájáról Mint már jelentettük, Willi Stoph, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, az NDK Államtanácsának újonnan megválasztott elnöke csütörtökön fogadta a diplomáciai képviseletek vezetőit. A diplomaták szerencsekívánatait megköszönő beszédében Willi Stoph egyebek között kijelentette: Az NDK minden erőfeszítést megtett és megtesz annak érdekében, hogy egyenjogú kapcsolatokat teremtsen minden néppel és állammal Külpolitikánknak ezt a fontos elvét a jövőben is következetesen megvalósítjuk. Most a köztársaság megalakulása 24. évfordulójának küszöbén alista államnak a nemzetközi pozíciói elismerést, végérvényesen és visszavonhatatlanul megerősítést nyertek. Ennek ragyogó tanúbizonysága az is, hogy az NDK tagja lett az ENSZ-nek. Az Államtanács elnöke köszönetét fejezte ki sok ország és mindenekelőtt a Szovjetunói kormányának azért az aktív támogatásért, amelyet az NDK-nak nyújtottak a diplomáciai blokád áttöréséhez. A Német Demokratikus Köztársaság külpolitikája megmásíthatatlan alapjának tekinti a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival fennálló szövetség és baráti együttműködés a Német Demokratikus Köz társaságban mély aggodalmat kelt az ellenforradalmi fasiszta katonai puccs következtében kialakult helyzet. Elítéljük a népi egység törvényes kormányának erőszakos megdöntését, csakúgy, mint a chilei hazafiakkal való embertelen leszámolást. HARMINC ÉVE: Koszorúzás a Batthyány- emSókmécsesnél 1943. OKTÓBER 6 ÁN Hazánkban október ható. dika nemcsak gyásznap, ha. nem jelkép is: az 1848—49. es forradalom és szabadság. harc tizenhárom hős tábornokának kivégzésével ez a nap az önkényuralom brutalitását idéző emlékezés napja lett, s egyben a né. met imperializmus vészé, lyeire figyelmeztető jelkép. Ezért volt nagyjelentőségű a politikai demonstráció, az első magyar független felelős kormány elnöke, Batthyány Lajos kivégzése helyén emelt örökmécsesnél, amelynek a második világ, háború éveiben először 1941 ben, majd 1943. október 6. án szolgált színhelyéül a kis belvárosi tér. A harminc esztendővel ezelőtti koszorúzást az tette különösen időszerűvé, hogy a német fasiszta hadsereg oldalán a Szovjetunióra tö. rő Horthy-hadsereg fegyverei alaposan megcsorbultak: 1942—43 telén lejátszódott a dráma, a Don-kanyarban el. pusztult a 2. magyar hadsereg. A náci hadigépezet ennek ellenére újabb és újabb követeléseket támasztott Ma. gyarországgal szemben. „Idegen és vesztett ügyért vérzik, pusztul a magyar” — állapította meg 1943 áprili. sában a KMP Központi Bizottságának programnyilat, kozata, amely félreérthetet, lenül kimondta: ha a hazaárulók tovább viszik a nem. zetet a hitlerista háboruút. ján, akikor még nagyobb ál. dozat és veszteség vár a* országra. „Magyar katonák újabb százezreit fogják halálba kergetni Hitlerért. Megszállás fenyegeti az or. szagot, átvonuló terep éa hadszíntér lesz Magyaror. szág, amelyet a szövetsége, sek bombázni fognak, a ten., gelyseregek pedig kifosztanak”. A kommunisták ezért a füevetlen. szabad, demokratikus Magyarország zászla. ia alá hívtak „minden ipari és szellemi munkást, min. den dolgozó parasztot, min. den haladó polgárt”. A KPM nyilatkozata kertelés nélkül kinyilvánította: „A munkás , osztályra vár az a történelmi feladat, hogy vezetője legyen a Magyarország függetlenségéért vívott harcnak”. Ilyen politikai légkörben került sor öntudatos buda. pesti ifjúmunkások, diákok nagy figyelmet keltő de. monstrációjára 1943. október 6-án a Batthyány.emlék, mécsesnél. így vált a háborúval szembeforduló legön. tudatosabb erőik nagy visszhangot keltett demonstrációjává az 1848—49.es ma. gyár forradalom és szabad, ságharc hagyományainak kegyeletes felelevenítése, a bátor figyelmeztetés a né. met imperializmus fenyegető veszélyeire, még ha a ko_ szőrű zó lelkes fiatalok reménysége — az új Magyar- ország megszületése — csak jó másfél esztendő múltán és annyi szenvedés áránvál. hatott is valósággá. u. u Fehér és t>lros zászló Berlin romi cin... 30 éves a testvéri Lengyel Néphadsereg A lengyel emberek számára feledhetetlen jelkép és emlék, hogy a szovjet hadsereg mellett harcoló lengyel alakulatok katonái, a szovjet katonák mellett kitűzték nemzeti lobogóját Berlin romjaira. A fehér.piros len. gyei zászló ott lengett 1945 tavaszán a legyőzött fasiszta főváros felett. Hitler náci Németországa példátlan vérengzést hajtott végre 1939 után a legyőzött Lengyelországban. A mérhe. tetlen technikai és ember, fölényben támadó teuton hordák a lengyel nép megsemmisítését tűzték célul. Többi között Varsó teljes elpusztítását. Céljukat rész. ben meg tudták valósítani. De a lengyel népet megtörni nem sikerült. A nép legjobb fiai tízezrével, százezrével hagyták el hazájukat és csat. lakoztak a szövetségesekhez. A Lengyel Néphadsereg re. vansot vett a hitleri fasisz. tákon, hozzájárult a náci Németország felett aratott végső győzelemhez. Május 8-án múlt 30 éve, hogy megjelent a szovjet kormánynak az a közleménye, amelyben hozzájárult, hogy az OKA-parti Sielcében megalakuljon az 1. Tadeusz Kosciuszko Gyalogos Had. osztály. A Hadosztály első csatáját 1943 október 12.én vívta Lenino.nál. s ezzel bebizonyította a II. világháború résztvevőinek, hogy a szovjet hadsereg oldalán olyan reguláris lengyel íegy. veres erők is harcolnak, amelyek a Szovjetunió te. rületén alakultak meg az ott élő lengyel kommunistái« kezdeményezésére. 1944 júliusáig a lengyel fegyveres erőknek ez a magja több mint 100 ezer főt számláló, korszerűen felszerelt hadse. reggé nőtt. A lengyel és szovjet ka. tonák közös harca — a Népi Gárdának az ország területén folytatott akcióihoz ha. sonlóan — tudatosította a munkásosztállyal és a len.' gyei baloldallal, hogy törté.' nelmünk során első ízben elvesztette a burzsoázia a fegyveres erők birtoklásának monopóliumát. Ez nemcsak a háború folytatása szempontjából volt különösen jelentős, hanem a nép, az állam jövője szemszögéből is. A lengyel fegyveres erők a Szovjetunió sokoldalú támogatására támaszkodva nagy szerepet játszhattak a lengyel nép előtt álló politikai kérdé-; sek megoldásában is. Az 1945-ös januári offen-: zíva idején a Lengyel Had. sereg már 300 ezer katonát számolt. Az offenzíva kezde. te a I. Lengyel Hadsereg számára Varsó felszabadítását jelentette. P zután pedig az I. Bjelorusz Front köte lékében harcolt tovább. S végül részt vett Berlin ostromában is. A Lengyel Néphadsereg ma a legkorszerűbben felszerelt hadsereg, szocialista hazája vívmányainak hű védelmezője, tagja a Varsói Szerződésnek. Szovjetunió és a többi szocialista ország testvéri összefogásával egyik védője Európa békéjének. megelégedéssel állapíthatjuk állandó és sokoldalú szilárdítá- meg, hogy a Német Demok- sát — hangsúlyozta Willi ratikus Köztársaságnak mint Stoph, majd a chilei esemé- független és szuverén szoci- nyékről szólva kijelentette: Izraeli csapatösszevonósok a szír iái— libanoni határon Robbanással fenyeget a feszültség A kairól lapok jelentése szerint az izraeli hadsereg nagyszabású csapa tösszevo. násokat hajt végre a Szíriái fronton és a libanoni határ mentén. A szíriai hadveze. té6 arra következtet az el. lenséges tüzérségi és páncélos egységek felvonulásából, valamint az intenzív légi tevékenységből, hogy Izrael nagyarányú támadásra készül. Ezt a feltételezést támaszt ja annak a megtévesztő cél zatú izraeli propagandának a feledése is, amely — az 1967.es taktikát követve — előre az arab országokra próbálja hárítani a felelős, séget az összecsapások ki. újulásáért. A robbanással fenyegető feszültség közvetlen kiváltó oka minden bizonnyal abban rejlik, hogy Izrael aa arab országokon akar bősz. szut állni azért a vereségért; amelyet Ausztriában, az ot„- tani zsidó kivándorlási köZj pont bezárásával szenvedett ti.