Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
i, oldal 1973. szeptember 5. KW.CT-MAGYAEORSZAf? = VASÁRNAPI MELLÉKLET Csernisevszkif: MIT TEGYÜNK? Gazdálkodás a kultúra pénzével Egy népi ellenőrzési vizsgálat tapasztalatait közli a Kritika REGÉNYRÉSZLET Szasenyka Pribltkova igen szemrevaló és Jóérzésű leány volt. Valami kistisztviselővel, egy derék fiatalemberrel járt jegyben. Amikor egy este elég későn egyedül ment hazafelé, egy ismeretlen úr csatlakozott hozzá. A leány meggyorsította lépteit, üldözője azonban utánairamodott, és elkapta a kezét. Szasenyka a tolakodót ellódította magától, ám hirtelen mozdulatától a férfi mellényzsebéből földre zuhant az órája. Az udvarias úriember erre már a törvényes jog érzésével karon ragadta, és elkiáltotta magát: „Rendőr! Tolvaj!” Két elősiető rendőr a boldogtalan leányt bekísérte az őrszobára. A varrodában három napig semmit sem tudtak róla, és elképzelni sem tudták, hová tűnhetett. Végre negyednap Szasenyka egy jó lelkű rendőrrel levelet küldött Vera Pavlovnának. Lopuhov tüstént az őrszobára sietett, hogy közbelépjen a szerencsétlen leány érdekében, de csak gorombáskodtak vele, amit ő kétszeresen adott vissza, de eredményt nem ért el. Erre elrohant Serge-hez, aki azonban Julie- vel együtt valami pikniken volt, s csak másnap tértek baza. Serge hazaérkezése után két órával a rendőrfelügyelő bocsánatot kért Sza- senykától, aztán hasonló céllat a vőlegény lakására is elment, de nem találta otthon. A vőlegény már előző nap este megtudakolta az őrszobán az aszfaltbetyár címét, és elment, hogy elégtételt követeljen tőle. A díszes férfiú először gúnyos modorban bocsánatot kért, ám amikor a vőlegény párbajra hívta ki, hahotázni kezdett. Erre Szasenyka jövendőbelije megjegyezte: „Nos, akkor ezt a kihívást nem utasítja vissza! — és arcul ütötte, mire az botot ragadott. A vőlegény mellbe vágta úgy, hogy amaz elvágódott, és estébén halántékát a nehéz, faragott asztalláb W- szögellésébe ütötte. Mikor szolgája a zajra berohant, gazdája élettelenül hevert a padlón. A hivatalnok börtönbe jutott, megindult a bűnügyi eljárás, amely végeláthatatlan volt. Mi történt tovább? Tulajdonképpen semmi tnás, csak Szasenyka Prlbitkovát ettől kezdve nem látták többé mosolyogni... Hasonló eseték — ha nem Is ilyen tragikusak — történtek még néhányszor. Mindennapos esetek voltak ezek, amelyek a leányoknak sok könnyébe kerültek, a fiatal vagy idősebb férfiaknak meg rövid, de kellemes szórakozást jelentettek. Vera Pavlovna jól tudta, hogy a jelenlegi fogalmak és viszonyok közt az Ilyen esetek elkerülhetetlenek, hogy sem maguknak a leányoknak az elővigyázatossága, sem másoknak velük való törődése nem háríthatja el azokat. Úgy. vagyunk ezzel, mint a régiek a himlővel, amíg meg nem találták a módját, hogyan kell elejét venni. Ha valaki ma himlőben megbetegszik, többnyire önmaga az oka vagy még inkább hozzátartozói. Azelőtt viszont a járvány sújtotta város vagy falu dögletes levegője volt a betegség oka, vagy pedig valamelyik hlmlőbeteg lelkiismeretlensége, aki ahelyett, hogy vesztegzár alatt várta volna ki felgyógyulását, betegsége csíráit embertársai közé hurcolta. így áll a dolog ezekkel a történetekkel is. Valamikor majd ettől a ragálytól is megszabadulnak az emberek, sőt a gyógyszert is ismerjük már, csak nem alkalmazzák, mint ahogy annak idején is igen soká eltartott, míg általánosan bevezették a himlő elleni szert. Vera Pavlovna tudta, hogy ez az erkölcsi ragály még elhárfthatatlanul dúl városokban és falvakban, s még azok közül Is szed áldozatot, akik a legnagyobb igyekezettel óvakodnak tőle. De sovány vigasz, ha csak azt mondhatja az ember: „Szerencsétlenségednek nem én vagyok az oka, de te magad sem.” Mindazonáltal Vera Pavlovnát minden egyes ilyen hétköznapi eset mélyen elszomorította, azonkívül dolgot is adott neki, Nem egyszer csak utánjárással tudott segíteni, többnyire azonban elég segítségnek bizonyult az is. ha lelket öntött beléjük, megnyugtatta, bátorította őket. visszaadta önbizalmukat, és lelkűkre beszélt: „Nézd, ne sírj, ha abbahagyod a sírást, már nem is lesz min sírnod.” A keserűségnél azonban szerencsére sokkal több Öröme volt! Sőt, eltekintve némi bosszúságtól, csak örömben volt része. Ha egyszer egy fél évben valamelyik „leányát” ért baj miatt akadtak is keserű percei, legalább a többiekben örömét lelte; két-három hét múlva pedig már amannak is újra örülni tudott. Vera Pavlovnát vállalkozásának virágzása boldoggá és vidámmá tette. A szórványosan előforduló, gondot okozó vagy elszomorító esetekért bőségesen kárpótolták a sokkal gyakoribb örvendetes események. Milyen boldog volt, ha sikerült jól elhelyeznie valamelyik munkásnője kis testvérét vagy húgát; vagy amikór a harmadik évben két fiatal leány letette a házi tanítónői vizsgát! De Vera Pavlovnának és a varrodának a legnagyobb örömet az esküvők szerezték, amelyek gyakoriak és szerencsések voltak. A lakodalmak nagyon vidáman folytak le. A menyasszony a tartalékalapból kelengyére valót kapott. Minden házasságkötéskor boldog örömmel különböző ajándékokkal lepték meg a boldogság révébe jutott társnőjüket. Vera' Pavlovnának itt ismét mennyi dolga és gondja akadt! A leányok csak egyet nem értettek Vera Pavlovnán: az első. majd a második menyasszony is őt kérte fel örömanyának, ő azonban kitért, kérésük teljesítése elől. Ezt a tisztet legtöbbnyire Mercalova vagy édesanyja, egy igen tiszteletreméltó hölgy vállalta. Vera Pavlovna szívesen öltöztette és kisérte templomba a menyasszonyt, de csak, mintha egyik barátnője lenne. Először azt hittek, hogy valami nem tetszik neki. Pedig a felkérést mindenkor szívesen vette, mégis elhárította. Hamarosan kiderítették, hogy szerénységből teszt. Vera Pavlovna nem akart hivatalosan a menyasszony védnöknője lenni. Egyébként is minden módon kerülte még a látszatát is, mintha befolyásolni akarná őket. Igyekezett társnőit előtérbe helyezni, és elérte, hogy nem egy vevője nem tudta megkülönböztetni a másik két szabásznőtől. Vera Pavlovna akkor volt a legboldogabb, ha valaki előtt hangoztathatta, hogy az egész vállalkozást maguk a lányok fejlesztették ki és tartják fenn. Ezzel saját magát igyekezett meggyőzni arról, amit szeretett volna elhinni: hogy a varroda nélküle is tovább tud működni, és. hogy tőle függetlenül más hasonló vállalkozások is keletkezhetnek. Miért is ne keletkezhetnének? Az lenne csak szép, mindennél szebb lenne, ha más ilyen varrodák is létesülnének minden olyan segítség nélkül, amely nem maguktól a varrónőktől ered, s maguk a varrónők, kizárólag a saját elgondolásuk és képességük alapján hoznák létre őket: Ez volt Vera Pavlovnának legkedvesebb álmai Rákos Ferenc fordítása A Kritika című művelődéspolitikai folyóirat augusztusi szama nagy közérdeklődésre számot tartó cikket közöl egy népi ellenőrzé- si vizsgálat tapasztalatairól. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság munkacsoportjai hat megye 163 településén végeztek vizsgálatot, hogy megállapítsák: jól használják-e fel a különböző forrásokból (állami költségvetés, vállalatok, szövetkezetek, ÁFÉSZ-ek, tsz-tár- sulások stb.) származó, és a központi irányelvek szerint kulturális célokra fordítandó összegeket. Néhány megállapítást közlünk Itt csupán — futólagosán kiragadva egyet-mást a terjedelmes jelentés tételeiből — ,mert a vizsgálat eredményének a kulturális összegekkel rendelkező Intézmények további gazdálkodásának irányítására — véleményünk szerint — magas tájékoztató értékük van. Megállapítja a jelentés, hogy lényegesen javult az ifjúság szórakozási-művelődési lehetőségeit előmozdító szervező munka. Az elmúlt három évben a vizsgált, egységeknél az ifjúsági klubok száma 49-ről 82-re emelkedett. Az „Egy iskola — egy üzem” társadalmi akció hatására a közoktatási intézmények támogatása 1972-ben az előző két évhez viszonyítva összegszerűleg hétszeresére növekedett Kedvező jelenség, hogy évről évre növekszik a kulturális alapokból finanszírozott társadalmi ünnepségek (esküvők, névadók) száma. A korábbihoz képest mind többet fordítanak szaktanfolyamok szervezésére, különböző oktatási formák bevezetésére — ez a tendencia kiváltképpen a szövetkezeteknél figyelemre méltó, és máris érezteti pozitív hatását Kedvezőtlen, sőt káros jelenségeket is feltárt, az elemzés. Megállapította például, hogy a felelősen gazdálkodó egységek általában nem készítenek hosszú távra érvényes kulturális fejlesztési tervet. Rendszerint a korábbi évek tapasztalatait veszik alapul, szinte ismétlik, s ez gyakran stagnáláshoz vezet, noha nagy igény volna az előrelépésre. Indokolatlanul-terhelik a kulturális költségvetést igen sok helyen a külföldi kirándulások. Jóllehet ezeknek céljuk, hasznuk, sőt kulturális funkciójuk is van, néhány szövetkezet — elsősorban mezőgazdasági — más, ugyancsak- fontos kulturális jellegű kiadás kárára szervez kollektív utazásokat. Szembetűnő a kultúrára költendő összegek más jellegű — elsősorban reprezentációra történő — felhasználása. A megvizsgált 163 termelőüzemben — meglehetősen elkedvetlenítő adat — éteire-italra és egyéb reprezentációs kiadásra a kulturális alapból 3 millió forintot fordítottak, ami az összes kulturális jellegű kiadós 18 százalékát jelenti. A Kritikában közölt cikk táblázatokkal, adatokkal bizonyítja, hogy ez a helyzet a rendszertelen vagy hiányos ellenőrzésből is következik. Külön fejezet foglalkozik a művelődési otthonok hálózatának gondjaival. A vizsgálat megállapította, hogy az utóbbi időben a kis csoportokra épülő kulturális rendezvények a sikeresele, s ahol ezekre — 60k jó példa van erre — nem sajnálják a pénzt, ott máris nagy eredmények mutatkoznak. Kedvezőtlen azonban, hogy a művelődési házak felszereltsége — az előadótermeké, a kluboké — még mindig hiányos, noha az irányelvekben pontosan meghatározták, milyen ütemben és mértékben kell fejleszteni ezeket. Az anyagi gondok a saját jellegű bevétetek minden áron való növelésére késztetik a művelődési házak vezetőit, s így gvakran engednek a kultúrpolitikai célokból, és silány produkcióknak adnak otthont. A bevételek több, mint 70 százaléka alacsony színvonalú szórakoztató rendezvényeikből és terembérekből származik. Részletesen, elemzi a KNEB-vizsgálat a közművelődési könyvtárak tevékenységét; a könyvállomány összetételében, az olvasók növekedésében igen lényeges javulást állapit meg. A jelentéssel való behatóbb megismerkedés elsősorban azok számára fontos, akikegy- egy terület kulturális összegeivel gazdálkodnak; a kedvezőtlen jelenségek bírálatához gazdag tényanyagot, az egyes helyeken nagyon sürgős változtatáshoz hatásos érve- két ad. Űj könyvek Lenin a tudományos munkaszervezésről A Kossuth Könyvkiadó gondozásában a közeljövőben számos érdekes mű jelenik meg. A marxizmus—leninlzmus klasszikusai «órában lát napvilágot Lenin „A lurinniányoa munkaszervezésről” című műve, amely cikkek, beszédek, levelek, jegyzetek gyűjteménye. Dubrovszkij professzor szerkesztésében adja közre a kiadó a „Tudományos munkaszervezés” című gyűjteményes kötetet, amelyben kiváló szakértők foglalják össze a terület alapkérdéseit. A kötetben közölt tanulmányok révén a vállalati vezetők, üzemrészek vezetői, közgazdászok, valamint a munkavédelem, a munkaegészségügy, a munkaügy kérdéseivel foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek sok hasznos és érdekes útmutatást kapnak. Második, átdolgozott kiadásban lát napvilágot Gecse Gusztáv vallástörténeti kislexikonja. A Kossuth Könyvkiadó kislexikonsoro- zatának e figyelemre méltó darabja 400 címszót tartalmaz. Csaknem 100 évet fog át „A nemzetközi munkásmozgalom története 1848—1945” című munka, amely nem csak a mozgalom, hanem a szervezetek története is. A kommunista és munkáspártok jelenkori tevékenységének néhány főbb kérdését vizsgálja „A nemzetközi kommunista mozgalom” című mű. Behatóan elemzi a kommunista mozgalom élcsapatszerepét a forradalmi világmozgalomban, az imperializmus elleni harcban, valamint a forradalmi folyamat egységét és alkotóelemeit. Nagy gyakorlattal és gazdag tapasztalattal rendelkező pártmunkások írásait adja közre „A pártélet és a pártmunka időszerű kérdései” című könyv. A szerzők a X. kongresz- szus által meghatározott politikai feladatokkal összefüggésben vizsgálják a pártépítés, a pártmunka, a pártirányítás kérdéseit, a gazdasági, a politikai, az ideológiai élet területein elméleti és módszertani vonatkozásban. A könyv hasznos segítője lehet a pártszervezeteknek, alapszervezeteknek és minden pártmunkásnak különös tekintettel a XI. párt- kongresszusra való felkészülés időszaikára. A Képcsarnok Benczúr Gyula-kiállítótermében Nyíregyházán megnyitották A Sóstói művésztelep múltja és jelene c. képzőművészeti kiállítást. Képünkön: dr. Dienes Istvánná múzeológus megnyitó beszédét mondja. (Elek Emil felvétele) A kilencvenedik születésnap Czóbel Béla festőművész köszöntése 1863. szeptember 4-én született Budapesten. . . Így kezdődik a lexikonokban Czóbel Béla, Kossuth-díjas festőművész életrajza. Kilenc évtizednyi élet! Kimondani sem könnyű, hát még végigélni! S a kilencven esztendőből hetven az alkotásé. Erről beszélgettünk a napokban szentendrei műteremházában. — Nagybányán kezdtem, aztán München, majd Párizs következett... — idézi a régmúltat. — Nem volt könnyű út. Megőrizni az ember egyéniségét, ez volt a legnehezebb. Nem szegődni egyik kimagasló francia művész nyomába se- •. Picasso egyszer, ha jól emlékszem, 1907-ben felajánlott nekem egy műteremszobát. Nem fogadtam el. Már akkor nagy művész volt. A nagy művész pedig mindig túlontúl erős hatást gyakorol környezetére. .. — Már akkor elköteleztem magam Párizzsal. Az lett a második otthonom. Hosszú évtizedeken át a közelítő tél mindig oda hívott. A tavaszok azonban haza, Szentendrére. A párizsi hónapok alatt általában hat-nyolc képet festettem. Itt, Szentendrén húszat, huszonötöt. Közbekérd ezek: — Mikor járt Párizsban utoljára? — Tavaly ősszel. A kiállításom megnyitójára voltam hivatalos. — Hányadik párizsi kiállítása volt a tavalyi? — önálló tárlatom talán a tizedik... — És másutt? — Chicago, London, Tokió, Genf, Velence, Genova, Amsterdam, Berlin... De lehet, hogy volt még másutt is. A kilencven év nagyon hosszú idő... Műtermében ma is négy-öt megkezdett alkotás. — Talán furcsán hangzik — magyarázza —, de az a módszerem, hogy egyszerre több képen dolgozom. Ha belefáradtam az egyikbe, pihentetem a képet s folytatom a másikat. Hogy miért? Minden kép más világ, más hangulat Más meglátás és más elképzelés. Ez számomra állandó alkotó feszültséget jelent, ami véleményem szerint, elengedhetetlen a művészember számára. Nézem a készülő műveket: Interieur, Csendélet, Ülő lány több változatban is... A formák nem pontosan körülírtak, a színek áttörik, erőszakosan elnyomják és hevítik egymást és valami halk bensőség árad a szemlélő felé. Emberséggel telített művei nem díszletek, amelyeknek egyedüli célja a szem gyönyörködtetése. Lelkűk van, mági- gikus hátterük és morális jelenlétük. Ahogy egyik francia kritikusa írta: „Megkapó őszinte líraiságán keresztül Czóbel egyre tisztább és egyre áttetszőbb dalt hallat. A nyugatom és a szelidség — s ezt elkeseredett korunk túlságosan kész elfeledni — irne ez a két do-, log, ami gyakran az erő bizonyossága.” S tegyük hozzá: Czóbel Béla művészetének ereje. Bárki meggyőződhet róla, hiszen ezekben a napokban egyszerre két űjabb kiállítása is nyílik. Az egyik az Emst Múzeumban, ahol tavaly és idén készült huszonöt olajfestménye, s több grafikája látható. A másik szű- kebb pátriájában. Szentendrén — grafikáiból. Czóbel Béla a mai magyar niktura egyik legrangosabb nagy öregje. Művészete időtálló, mert képei ízig-vérig festőnek és mélységesen humanista embernek az ecsetjéből születtek. Prukner Pál
