Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-16 / 217. szám

ttm. szeptember TÄ. «BLET-MAGYARORSZÄG VASÁRNAPI MELLEKI/Ett* ». «fasi Az országos honismereti diáktábor haszna Bartók nyomában. Szemmelverés ellen. Dedikált Móricz könyvek Az Olvasó népért mozgalom indulása óta mind többször és egyre tágabb körben hallha­tó ez a kifejezés. A szülő eleinte nem tudja mire vélni, milyen is lehet az az óra, amely­re nem kell készülni, a „rendhagyó” kifejezést utoljára a nyelvórákon hallotta, olyan „enge­detlen” igékkel kapcsolatban, amelyek nem hajlandók alkalmazkodni az igeragozás tör­vényeihez — no de az irodalomban? Hiszen ott ugyanis minden rendhagyó, lévén minden író és költő öntörvényű alkotó, — ám miként lehetne maga az óra rendhagyó, mikor fel­adata éppen az, hogy rendszert teremtsen, megkönnyítendő a művek gazdag áramának befogadását? Hogy felel meg céljának az óra, ha maga is „elhagyja” a rendet? Nem hagyja el. Az elnevezésen lehetne vitatkozni, de tulajdonképpen „szemléltető óráról” van szó. Óráról, ahol nincs feleltetés és nincs magyarázat, ahol csak a mű szólal meg, előadóművészek tolmácsolásában. De hol itt az újítás — mondhatnánk — hiszen min­den tanár felolvas verseket, prózai szövegré­szeket is, és ha jó tanár, akkor előadókész­ségben sem szűkölködik? Csakhogy, ha van is némi rokonság a katedra és a színpad közölt, a tanár mégsem színész. Lehet, hogy vonzó előadásmódja kö­zelhozza az írót, de aligha mindegyiket. Ta­lán szépen tolmácsolja kedvenceit, de vajon hogyan közvetíti azokat, akik esetleg csak élete valamelyik szakaszában idegenek szá­mára? Fiatalon talán a „Közelítő tél” nem kelt benne visszhangot, később esetleg a „Mi­nek nevezzelek?” ébreszt kellemetlen asszo­ciációkat, mert öregedő hitvesét legszíveseb­ben sárkánynak nevezné... De nem válogat­hat: neki a tantervben előírt anyagot taníta­nia kell. s egyelőre még a tananyagon belüli mozgástere ugyancsak szűk. Az előadóművész viszont mentes a kötött­ségektől. Repertoárja személyes vonzalmait tükrözi. Öl egy-egy korszak, tananyagrész szemléltetésére hívják meg, s az adott időszak jeles költőit szabad választás alapján mutat­ja be, de még magát a kort is önként válasz­totta. belső' rezonanciái alánján. Ezért hívják egyszer egyik, másszor másik előadóművészt. A rendhagyó óra mégsem merül ki vers- mondásban. Ä művészekhez énekes is társul, a versekhez a kor zenéje. Eav lépés tehát ez a módszer a tantárgyi koncentráció (más mű­szóval: integrált oktatás) felé, ahol nem me­rednek merev válaszfalak a testvérmúzsák közé, a kor szellemisége pedig egyszerre több­féle módon szólalhat meg. (A tanterem díszí­tése. reprodukciós albumok kézből kézbe adá­sa ilyenkor a kor képzőművészetét is hozzá­kapcsolhatja az előbbiekhez.) A rendhagyó óra célja: a művészi él­mény adta katharzis. A művészetek, s első­sorban az irodalom megszerettetése ama kós­toló alapján, amit egy-egy óra szűkre határolt perceiben adhat, sokszor nagyon is hatásosan. Oktatásmódszertani szempontból a rend­hagyó óra napjainkig a faltörő kos szerepét játszotta, rést nyitott a lexikális közlés merev bástyáin, s egyengette az utat a ma már pol­gárjogot nyert „mű-központú” tanítás felé. Mert sokáig az volt a tanítás célia. hogy lexikális ismeretekkel töltse meg a diák fe­jét. a tankönyvekben az életrajzi adatokat frázisokkal teli. nehezen érthető és unalmat sugárzó szövegtömeg követte, mely szürke egyhangúságával nemcsak a műveket takarta el. de egyformára is gyúrta az alkotókat; az élveboncolásra emlékeztető verselemzések pe­dig agyonmagvarázással tették lehetetlenné az igazi hatást. Hiszen a mű éppen azzal ad él­Baláts Béla : Rokonok Ezerkilencszáznegyvenlcettő telén, Voro- nyezs közelében Issambajev-nek, a Vörös Hadsereg hadnagyának, különös élménye volt. Issambajev, aki szovjet-ázsiai kozák, azt a megbízást kapta, hogy kémlelje ki egy ma­gyar ezred állásait egy bizonyos erdőben. Fel­adata végeztével visszafelé indult saját egy­ségének állásai felé, de egy gödörbe lépve ki­ficamította a lábát. Heves fájdalmat érzett, amint a lábát ki­húzta: barna arca a kiálló pofacsontokkal, s mongolos metszcsű szemeivel megmerevedett. Köröskörül ellenség. — Hitler csatlós-hadse­rege. — és ő még lépni sem tud! Alighogy számotadott önmagának súlyos helyzetéről, a hó megroppant a közelben. Ott... a bokor mögött... Issambajev felismer­te egy magyar katona alakját. A hadnagy kihúzta a revolverét és halkan sziszegte: „Fel a kezekkel!” A magyar katona csak ekkor vette észre. Azonnal eldobta a puskáját és felnyújtotta a két karját. Amint ijedten nézte azt a kemény arcú, mongol szemű tisztet, akinek foglya volt, a félelem nőttön-nőtt benne. Vajon igaz-e, amit a német tisztok mondanak, hogy a vörösök minden foglyot lelőnek? És ez a vörös méghozzá egy félvad ázsiai! Lehet-e megértést, vagy kegyelmet várni egy ilyen embertől ? Közben a kozák azon gondolkozott, hogyan leplezze saját tehetetlenségét ellensége előtt? Hogy időt nyerjen, kérdezgetni kezdte: — „Ki vagy?” „Budapesti egyetemi hallgató” — hang­zott a válasz. irodalomóra ményt, hogy a befogadóban gondolatok és ér­zelmek sorát indítja el: a túlmagyarázás pe­dig ezt a „lélektől lélekig” hullámzó áramkört szakítja szét. A mű-központú tanítás arra törekszik, hogy az író ónmagáért szóljon, hogy a mű nyomán támadt érdeklődés más művekre és az alkotó személyére, az alkotás körülmé­nyeire is kiáradjon. Csupán példaként: aki is­meri és szereti — mondjuk — Csokonait, az biztosan megjegyzi magolás nélkül, hogy mi­kor élt, s hol, megérzi a debreceni izeket sza­vában, s gondolatait is felismeri, hogy hozzá­kapcsolja őket a felvilágosodás eszméihez, hi­szen a Rousseauval való lélekrokonságról val- ló sor („mint egy Rousseau Ermenonvillében ember és polgár leszek”) önmagáért szól. De így van ez mindenkinél: Dante elképzelhetet­len Firenze nélkül, Shakespeare mögött is ott a Tower, Erzsébet udvara, s a londoni kézmű­vesek cégtáblái. A műtől, mindig eljutunk — saját kíváncsiságunktól űzve — az irodalom- történeti tényékhez. Fordítva ritkán: adatok és unalmas szövegek aligha indítanak el az íróhoz (legfeljebb rosszul sikerült szobrához), a megtanult adatok pedig használatlan lim­lomként peregnek ki az emlékezetből, mikor már jeles-szerzésre nem alkalmasak. Az Olvasó népért mozgalom indította el a rendhagyó irodalomórákat, s ma már arra törekszünk, hogy minden óra közelítsen hoz- zájuk, ha előadóművészt nem is lehet, nem is kell minden órára meghívni. A jó tanár pótolhatja, s ahol úgy érzi segítségre van szüksége, hanglemezeket is felhasználhat, mind a versmondás, mind a zene közvetítésé­re. A rendhagyó irodalomóra önmaga meg­szüntetésének céljával született, s ha szükség is lesz rá még egy ideig, előbb utóbb a közös, iskolai irodalmi délutánok soro?" tava válik, már csak azért is, mert osztályonkénti, óra­keretben való megrendezése túlságosan költ­séges. Bozóky fiva Parasztfej Szatmárcsekéről. (Berecz András rajza) „Melyik fakultásról?” „Nyelvészet”. „Magyar nyelvészet?” „Igen”. A fogoly nemigen értette, mire jé ez a beszélgetés. Mit tudhat egy ázsiai vad­ember a filológiáról? „Hallgattad Németh professzor előadá­sait?” — folytatta a kérdezgetést Issambajev Most már a magyarnak elállt a lélegzete, „Hogyne, hogyne!” — hebegte. „De honnan ismeri...?” Halvány mosoly vonult át a kozák arcán. Csendesen felelte: „Két hónappal a háború kitörése előtt kaptam az utolsó levelet Németh professzor­tól. Magam is nyelvész vagyok, az alma-atai kozák egyetem professzora. A kozák és ma­gyar nyelvi rokonságot tanulmányozom.” , Most Issambajev foglya kezdett moso­lyogni. „A magyarság gyökerei Közép-Ázsiába nyúlnak, — bólintott. — Azaz mi...” Hirtelen megállott. Suhogó zaj támadt a közelben, mintha vízesés lenne. A magyar ágyúk kezdték meg a támadást. Egy gránát robbant mellettük. A magyar gyorsan lela­pult. A hadnagy is megpróbált lehasalni, de fájó lábától nem tudott. Foglya most észre kellett, hogy vegye: azzal a lábbal baj van. Egy percig mindketten hallgattak. Majd a diák szólt csendesen: „Németh professzor szerint a kozákok és a magyarok rokonok. Ha ön nem tud járni, engedje meg, hogy segítsé­gére legyek”. Már esteledett, amikor a vörös katonák a hadtestparancsnokság felé szaladtak, hogy a különös jelenetet nézzék: egy magyar hadifo­goly cipelte hátán a szovjet tisztet, aki elfog­ta. „Ki cipelt téged, Issambajev?” — kérdez­ték nevetve. „Egy rokon” — hangzott a nyugodt vá­lasz. Milyen munkásmozgalmi emléket lehet ott felfedezni, ahol nem volt jelentős munkás- mozgalmi múlt? Hogyan változik, alakul egy tsz gazdálkodása a kezdetektől máig? Öriz- nek-e régi tárgyakat, használati eszközöket a múltszázadi parasztházakban? Ahogy a régi házak pusztulnak, régi la­kóikkal együtt, úgy vesznek el a múlt szelle­mi emlékei is. Némelyik közülük ma már csak mosolyogni való érdekesség, vagy éppen történelem. Felkutatásuk általában a népraj­zos szakemberek feladata, amihez a nyári szünidőben, augusztusban segítséget kaptak egy sereg középiskolástól az első országos hon­ismereti diáktáborban. Fontos dokumentumok Jöttek az ország minden részéből, szinte valamennyi megye középiskoláinak honisme­reti szakköréből a kutató kedvű diákok. Olyan zárt területeket jártak be, ahol jelentősebb kutatómunkát még nem végzett senki, vagy olyan témához gyűjtöttek anyagot, amelynek csak részletei yoltak ismertek. Fontos doku­mentumokkal gazdagították a Jósa András Múzeum anyagát, s néhány témában a to­vábbi kutatásokhoz szolgáltattak eddig isme­retlen alapokat. Dr. Németh Péter muzeoló­gus, aki a tábor szakmai vezetője volt, már elkészítette a „mérleget”; milyen hasznot „hoztak” tehát a gyűjtések a megyének, szű­kebben a múzeumnak? A nyolc szekcióban végzett gyűjtőmunka egyik haszna, hogy szé­lesebb közönség számára is hozzáférhetővé teszik — külön kiadványokban, könyvekben — a diákok feldolgozott gyűjtési eredményét. To­vábbi kutatásokhoz, szakdolgozatok írásához komoly segítség lehet a nyolcféle téma fel­dolgozása. . A munkásmozgalmi csoport a jelentős ipar nélküli, tehát nagy munkásmozgalmi múlttal nem rendelkező vidékeken olyan té- rr»a után kutatott, amelynek egy részét h szak- 'rodalom már ismeri, más részei viszont is- neretlenek. Baicsv-Zsilinszkv taroai választó- körzeti működésének előzményeiről, 1935-ös korteseinek visszaemlékezései után az esemé­nyekről, a mai Tarpáról, és az ismert vissza­emlékezéseket felhasználva Baicsy-Zsilinszky Hetének utolsó szakaszáról gyűjtött anyagot. Megismerkedtek a Horthy-korszak választási manővereivel, s az 19.35-ös választáshoz kap­csolódva több dokumentumot sikerült össze­gyűjteni egy Nagy Ernő nevezetű vezető kor­tes működéséről, amelyről a szakirodalom ed­dig csak homályos részleteket ismert. Ebből a gyűjtésből tehát a Bajcsy-Zsilinszky iroda­lomnak is haszna lesz; az erről a témáról ké­szült pályamunkából a legfontosabb részlete­ket országos támogatással megjelenő megyei könyvben adják ki. Móricz Zsigmond nyomában Beregdnróc. Bedes'irány. Mároknani kö­zös termelőszövetkezete megalakulásának, gazdálkodásának, tagiai véleményének aprólé­kos feldolgozására vállalkozott a tsz-történe- ti csoport. Ez űttörőmunka. mert alig akad vállalkozó, aki ezzel a területtel foglalkozna. A gyűjtés során film is készült a tsz-ről. ame­lyet az utolsó napon már be is mutattak. A részletekbe menő, szfociograf'kus feldolgozás pedig külön könvvben jelenik meg 1975-re. Általában minden nagyobb települé­sünknek. városunknak kialakulását, történe­tét feldolgozták már, kivéve Vásárosa aménvt. Ezért választotta ezt a községet a tábor hely­történeti csoportja. A vásárosmményi mú­zeum, az egvházi levéltár és az idős embe­rek visszaemlékezése segítségével a középkor­tól a felszabadulás utánig gyűjtöttek adatokat a település történetéhez, társadalmi változá­saihoz, a Tanácsköztársaság, a világháborúk, a földosztás, az első tsz történetéhez. Bartók Béla nyomában indult, el a zene­szerző és gyűjtő 1912-ben lejegyzett egyik da­lának változatát keresni a népzenei csoport. A harmadik nap találtak rá a 91 éves özvegy Paróczai Józsefnére, aki emlékezett a dalra, s magnóra énekelte. Természetesen nemcsak ez volt a cél. Kétszáz dalt gyűjtöttek, ebből a legszebb százötvenet jegyezték kottapapirra. Eredeti, ismeretlen dal alig hangzott el. in­kább a már ismertek variánsaival találkoz­tak. Néhány szép gyermekmondóka egészíti ki a múzeumnak átadott összeállításukat. Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc-emié- kek után járt az irodalmi csoport. Tiszabe- csen a Tücsökzene keletkezési körülményeit kutatták, s azt, hogy egy-egy verssor milyen élményből született. Sokan emlékeznek még a Gáborjáni Szabó Mihálynál — a költő nagy­bátyjánál — vendégeskedő fiatalemberre, aki társaitól elvonulva mindig a könyveket bújta. Tiszacsécsén arra kerestek választ, hogyan él Móricz az emberek emlékezetében. Arra nem is számítottak, hogy ismeretlen doku­mentumokra is akadnak. Két dedikált Mó- ricz-könyvet találtak Nyilas Kálmánnak szó­ló ajánló sorokkal, s az egyik házban eev fényképet Móriczról és a két Nyilas atyafi­ról. Ezeket a dokumentumokat a múzeum sze­retné a Móricz-emlékszobába megvásárolni. „Főzz meg kilenc szalmagörcsöt...“ A tábor munkájának értékelésekor har­madik helyen végzett földrajzi névgyűjtők Jánd község teljes feltérképezését végezték el. A falu földrajzi névanyaga a nyíregyházi ta. nárképző főiskola és a debreceni egyetem munkáját segíti, hiszen a megye helységnév- tárának sorozatában a nagy precizitással ké­szült munkát kiegészítések, változtatások nél­kül ki lehet adni. A tárgyi néphagyományokat gyűjtő cso­port a Felső-Tisza-vidéke parasztportáinak építményeiről és berendezéséről készített fel­méréseket, rajzokat. Ezek a múlt századi pa­rasztházak amelyek hamarosan el fognak tűnni, így „maradnak meg” a szentendrei és a nyíregyházi skanzenben. Szatmárcsekétől Botpaládig hét község 35 házáról készültek dokumentum értékű rajzok, fényképek. A múzeum Szakemberei által is értékelt munka méltán nyerte el> az országos verseny máso­dik díját. Értékes és gazdag összeállításáért Farkas József tanár vezetésével a néprajzi csoport kapta az első dijat. A legjobban összeállított pályázat Hete és Fejércse egykori népszoká­sait örökíti meg a születéstől a halálig. A táplálkozás, a gyógyítás, a párválasztás, a gazdálkodás és a temetkezés kötött formáit, a népi hiedelmeket feldolgozó munkájukban több érdekes részletet lehet felfedezni. Idős asszonyok mondják el például, hogyan készül a jó kovász. Egy idős ember azt mesélte el, hogyan járt túl egy legény az öregek eszén, s mint a mesében, hogyan választhatta azt. akit szeretett. A legények kedden, csütörtökön és szombaton járhattak a lányos házakhoz. 9 és 10 óra között. Aki tovább maradt, azt udvar­áénak tekintették. És így tovább az esküvőig, minden az „előírások” szerint. A gyógyítás szokásaiból többen is elmondták, mit kellett tenni szemmelverés ellen. íme az egyik példa: Főzz meg kilenc szalmagörcsöt, s levővel mosd meg a beteg kezét és lábát. Egy másik közlés szerint kilenc parázsló szénre kellett vizet önteni, s levét a beteggel megitatni. Minderre ma már csak a legöregebbek emlékeznek. Szatmár és Bereg legeldugottabb sarkaiban ezeket a legöregebbeket keresték meg a tábor csoportjai, több ezer embert, hoav a múltban szokásos emlékeket, történeteket a kutatás és a következő nemzedékek számá­ra megőrizzék. Baraksó Erzsébet Rendhagyó Régi tirpák ház, a Kemecsei utón. (Imre György rajza)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom