Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-09 / 185. szám
RELET-MAGYARORSZÁG I9T3. augusztus 9. S. c*&fi Gazdasági jegyzetek Kerékpárköpeny Nyíregyházáról Mindennapos kapcsolat EGYIK TERMELŐSZÖVETKEZETBEN kérdezem a sertésgondozót: mi újság? A kérdezett nem soká gondolkozik. Azzal kezdi a feleletet, egyenesben .vannak a demokráciával. Éppen elmondhat egy esetet, ami vele történt a legutóbbi tervtárgyaló közgyűlésen. Már lementek a „nagy dolgok”, a tagság előre is ismerve, egyetértett a vezetőség elképzeléseivel. Akkor kért ő szót. Azt mondta, helyes az egyetértés. Csak kis ügyet említene, de szerinte fontos. Egy-két holdnyi káposztáról sem kellene megfeledkezni. Ki lehet szorítani a csatorna mentén, öntözésre. Az jó a káposztának. Mert mi legyen, ha töltött káposztát akarnak főzni. Vannak lakodalmak, disznótorok meg egyéb többcsaládos összejövetelek. Vegyenek másutt káposztát? A legközelebbi nagyközség piaca jó tíz kilométer. Szóval, legyen egy pár hold káposzta. És — most megvan. Öntözötten különösen nagyszerű is. Hát szerinte ez is hozzá tartozik a demokráciához. A vezetőség nem intette le ilyen „kicsinységért”. Az pedig mind több .szövetkezetben gyakorlattá válik, hogy a közös gazdaság nagyobb figyelmet fordít kiöregedett tagságára, a gyerekes nők helyzetére, a fiatalokkal való törődésre, a szocialista versenymozgalomra és általában a falura, községre. Szavaz a tagság a járadékosok hivatalos illetményének rendszeres kiegészítésére, egy vagy több óvodai gondozónak vállalja a közös kasszából való fizetését, jóváhagyja szocialista brigádok jutalmazását, társadalmi munkát végeznek a falu, a község szépítése, fejlesztése érdekében. AZ IGAZSÁGHOZ TARTOZIK persze, hogy nem teljesen kerek ez a kör. Épp a minap ejtett gondolkodóba egy tsz-elnökkel folytatott beszélgetés. Csakis egyes szám első személyben beszélt. Az egyik mondata: „Elintéztem a kombájnosok- kak ha végeznek az általam kitűzött időre az aratással, külön ötszáz forintot teszek a zsebükbe.” Kétségtelen, eredményeket ért el az utóbbi években ez a szövetkezet. S önkéntelenül kívánkozik a kérdés: az elnök érte el? Van része benne. De vajon ilyen hanggal, magatartással meddig tarthat az eredmények ívelése? Nem széle- sedik-e a túlságosan magabiztos, személyét mindénekelőtt tartó elnök és a dolgozó tagság közötti szakadék? Mert eléggé hosszú idő óta hangsúlyozottan azt tartjuk, a tsz-tagság a szövetkezet tényleges gazdája. Szerencsére ma már kevés az egy személyben való gazda. S minden bizonnyal az ilyen helyeken is előbb-utóbb a reális helyzet felismerésére kényszerít a tagság. Előbbre látni A nyírségi tsz-ek területi SZÖVETSÉGE idén új módszert vezetett be. A szövetség titkára és szakreferensei is részt vesznek egy- egy tagszövetkezet határ- szemléjén. Sőt, most már az a cél, minden gazdaságban sor kerüljön erre. ' Legutóbb a nyírbogát! Rákóczi Termelőszövetkezetben volt ilyen határszemle. A szövetségi emberek részvételével nem csupán szétnéztek a gazdaság területén. És nem csak a tervhez hasonlították a látottakat. Ezúttal az kapott nagyobb hangsúlyt, a tsz eddigi eredményeit, jelenlegi helyzetét figyelembe véve, hogyan legyen tovább. Ugyanis ez vált a szövetkezeti gazdaságok egyik legnagyobb gondjává és válik mind követelődzőb- ben. Mind gyakrabban hallani: a kapa is a kasza sorsára jutott. Alig akad alkalom kézi növényművelésre. Több helyen már csakis kényszerűségből hagynak a gazdasági vezetők ilyen lehetőséget, hogy az alapszabályban előírt kötelező munkanapokat teljesítsék a dolgozók. Az említett bogáti tsz-nél az a helyzet, hogy 1975-ig 1200 hektáron fejezik be az erdősítést. Már elvégezték 950 hektáron. Ennyi területen jó időn át nincs szántás, vetés, sem betakarítás. Csak időszakos ápolást kell végezni. Közben a tsz tovább gépesít, alkalmazza a korszerű módszereket, úgy, hogy a tagság mégis dolgozhasson, meghatározott munkája után lehetőleg mind kedvezőbb részesedése legyen. NEM LEHET FIGYELMEN KÍVÜL HAGYNI a szakosításokat, az optimális nagyüzemi területek kialakítását. Vagy: érdemes-e minden gyümölcsös rekonstrukcióra? Milyen tájegységi állatfajta erőteljesebb fejlesztése, tenyésztése a leggazdaságosabb? Milyen területeken szükséges egyesülések, esetleges kooperációk létrehozása? Megannyi lényeges szempont. A szövetkezeti gazdaságok vezetőinek a mindennapok feladatai mellett nem kis töprengést, gondot és vitát okoznak. Lényegében ezért vált szükségessé a szövetségi szakemberek bevonása a határszemlékbe. (asztalos) Mezei Andrási A futás Fiamnak magyarázni kell: mi az a tuja. A tuja, a villamos hátulja, mondom. A szó le van rövidítve. Nem, nem a növényről van szó, amit szintén- tujának neveznek. Az én időmben még minden pesti srác ismerte ezt a szót, ha nem is tujázott mindenki: mondjuk a jó cserkészek, vízicserkészelc, a kadétok. A szívgárdistákért már nem tenném tűzbe a kezem. Azt az áhitatos csórókra találták ki a tiszik. A paptanárok. Az én időmben mindig kuporgott egy-egy kisfiú a pesti villamosok ütközőjén, úgy, hogy a vastag gumitömlőbe kapaszkodott, a lába meg lazán kalimpált a visszafelé futó macskakövek felett. Kuporgott, mondom, hogy az ablakból ne lássa meg a klajzi. A megállók előtt pedig ugrásra, futásra készen figyelt. A jobb lábát megtámasztotta az ütköző alatti keresztvasba, hogy a lassító kocsi sebességének megfelelő erővel lökhesse magát vissza, ha ugrik a kalauz is, ha menekülni kell. Mert ne üljön tujára az, aki a legnagyobb sebesség mellett is, nem tud a leugrás után állva maradni. „Begyújtani a fékező rakétát” — ahogy ma mondják a srácok. Hiszen akkorát kellett taszítani a robogó villamoson, amekkora erővel vitte volna a fiút magával... De manapság se srác a tűjén, se kalauz. Se azok a régi villamosok. A 46-os a Fasorban, ahogy a Lövölde térnél kikanyarodott, azután végig a Bethlen Gábor utcán — még a zúgása is más volt, mint a mai kocsiknak, hogy csak egyet említsek, az eltűnt sínek és lassan feledésbe menő villamosok közül. Gizi, akivel én akkoriban jártam, a rohadt Rauchhal ugrott föl a 46-os villamos utolsó peronjára, röhögve, hogy nekem nincs jegyem, nincs pénzem, és hogy máris indul a kocsi a Keletibe. Hogy ők még elérik a 9 órás HÉV indulását, Mátyásföld felé. Röhögtök? Hát csak röhögjetek. Ugrás a tujára. De ők hívják aklaj- zit. Az ablakon váltig kidugja a karját. A lyukasztójával kokizza a fejemet. Megállj Rauch! Te is megbánod, Gizi! Jól áll nálad a Rauch. Tudja a tangóharmó- nikán a Ravel Bolerót. Ezzel fogott meg, pedig nekem azt mondtad, hogy nem is tetszik a szája. Éjjel pedig, ha alszik (erről én nem is beszéltem) félig nyitva vannak a szemei. Hát akkor futás. Egyenletes sprint végig a 46-os villamos mellett egész a Keleti pályaudvarig. Na mi van, Rauch? Nem röhögsz? Lesed, hogy lemaradok-e? Hogy kilóg-e már a nyelvem? Szúr-e a bordáim között? És leülök-e a járda szélére összegörnyedve néhány megálló után, mondjuk a Bethlen téren? Rohadt Rauch, abból te nem eszel. Jó kis tomacsu- kám van. És lehet, hogy nem tudom a Ravel Boierót. Nincs is hallásom. „Botfüled van, fiam” — mondta a fater, aki zenész és megsimogatta a fejemet szomorúan. De futni azt tudok, Rauch. No mi van? Miért nem fűzöd a „csajt”? Mit kiabálsz, Gizi? Azt, hogy hajrá, Dulci? (Mert így hívtak akkoriban.) Drukkolsz a klajzi mellett? Hány megálló van hátra? Istenem, mennyi? Rohadtul szúr a bordáim között. Azt kívánom, hogy legyen utas. Legalább egyetlen le- vagy fölszálló a következő megállóban, nehogy megállás nélkül tovább csengesse a klajzá a villamost. Meg aztán sose voltam jó hosszú távon. Ez az igazság. De a klajzinak fényes a pofája. Valami kapisgál benne. Úgy látszik, mégse bumbur- nyák. Mielőtt a Beszkárthoz bezupált, lehet, hogy ő is tujázott. Lógott a lépcsőn. Ki- figyuzta, hogy melyik peronon van a klajzi, meg minden. Jó kis hecc. Este 9 órakor végig a villamos mellett a Lövölde térig, be a teniszpályánál a Bethlen Gábor utcára. És már az egész villamos drukkol. A Rauchnak olyan a pofaszíne, mint a romlott parizeré. A lóparizeré. „Lépj fel, deskös!” — kiabálja a klajzi, kihajolva a kellemes meleg szélben. Túl a kétszázezren A Taurus Gumigyár nyíregyházi kerékpárgumíüköpeny-üzemében a tervek szerint ex ev vegere egymillió kerékpár köpenyt gyártanak, (Elek Emil felvétele) Ez a csarnok olyan, mint a többi. Lehet, hogy egy kicsivel jobb, lehet, hogy nem. Látszatra tágas, kényelmes, világos, valószínűleg meleg télen. Nyáron a hőség jobbára a vulkanizáló prések mellett állókat csapja meg. Fintor Ferenc például ott áll 6 prése mellett, egész nap, kezét védőkesztyű óvja a melegtől, izmos testén fekete atlétatrikó feszül. Egyszerűnék tűnik, amit csinál: a félkész kerékpárköpenyt ráteszi a formára, egy gombnyomással összezárja a gépet, az 4 és fél perc múlva önműködően kinyílik, immár a kész, az adott formára vulkanizált kerékpárköpennyel. Azt kiveszi, egy újabb félkész darabot tesz be, ismét összezár a prés, és így tovább. Egy műszakban 480-szor, hogy telje„De nincsen pénzem” — zihálom a maradék erőmmel. „Nem baj, csak gyere. Lépj fel, ha mondom” — és a kezét nyújtja a klajzi, mintha egy dobogóra segítene fel, mondjuk valami maratoni futás után, de itt a finis még hátra van. Kezet lebőgés lenne elfogadni. Elvágná magát az ember vele. Ott van a szép, vörösessárga fogantyú. A télen fagyos, a nyáron jó meleg, erŐ6 fogantyú, amit, ha sikerül megfogni, még meg kell várni, hogy az ugrásra kijöjjön a lépés. Akkor kell ugrani, nehogy kézen fogva húzzon a villamos. Az Is lebőgés. Kész röhej. Nem beszélve arról, hogy fölmázolja az ember a követ a pofájával. Igen, kisfiam, a fogantyút úgy kell fogni, a villamos mellett sprintelve, mintha annak a segítsége nélkül is föl tudnál lépni. Amikor ug- rasz, akkor szorítod, akkor húzod... De hát nincsenek elméletek. Az igaz dolgok megelőzik a spekulációt. A klajzi a 46-oson Mvett egy vonaljegyet a nagy barna bőrtáskájából. Letépte az egyik sarkát és ünnepélyesen a kezembe nyomta, teljesen ingyen, akár valami kitüntetést. „Jól van, fiam. Bátor proligyerek vagy.” Gizi pedig belém fogódzott. Odanyomta ^ az orrát a rohadt hízelgő az ingemhez. Azt se bánta, hogy csupa izzadtság. A Rauch kifelé fordult. Állati szép keze volt. Ezt meg kell hagyni. Hosszú ujjaival a villamos ablakán billentyűzött valamit. Biztos a Ravel Bolerót sítse a. normát. Minden gép mellett a napi kimutatás, hogy melyik műszakban hány köpenyt gyártottak. — Nem nagyon szeretem látni, ha máshol a miénknél több van kiírva — vélekedik. „Megérte...“ A Taurus nyíregyházi gumigyárban még fél éve sincs, hogy egy új termékkel, a ke- rékpárköpeny-gyártással foglalkozik. Például gyors beruházással, hiszen a műit év elején született meg a döntés, hogy a világszerte keresett kerékpárköpeny gyártását Budapestről a nyíregyházi gyárba telepítik. Zömében az ottani gépeket hozták le, de újakkal is kiegészítették a gépparkot. — Itt ez a felépítő gép — magyarázza Molnár Béla üzemvezető. (A drótperemes köpenyt ez alakítja ki két szál drótból és a gumiheve- derből.) — Olyan munkást tettünk mellé, aki a pesti gyárban tanult. Indítsa meg, csináljon egy köpenyt. Nézzük, nem jó. Nekiálltunk, szétszedtük a gépet. Kezdtük elölről. Tegye fel a drótot, indítson. Megint nem jó. Végül teljesen szétszedtük a gépet, át kellett zsírozni. Kiderült, hogy ezt Pesten nem használták, még ott van benne a rozsdásodástól védő gépzsír, ahogy Csehszlovákiából hozták. — Két hét múlva egy fő munkás már fölépített 90— 100 köpenyt. Aztán láttuk, hogy simán hozzák a kétszázat is. Végül a cseh gyártmányú gépeken 244 lett a norma. — És teljesítik? — Ha már bejön, igyekszik, hogy meglegyen a normája — mondja az együk legügyesebb kezű asszony, Kertész Józsefné. — Ha a teljesítmény megvan, 10 forint az órabér. — És a pesti három hónap? — Nehéz volt, de vállaltuk. A kisfiú első osztályos, a nagymamánál hagytam. A másik üzemben 7,50 volt az órabérem, megérte a tanulást Többségben export Az áj üzem a gyárnak és a munkásnak egyaránt kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket Egyelőre cfrótperemes kerékpárköpenyeiket gyártanak, tűi vannak a 200 ezer darabon. A gumiperemes köpenyek gyártásának üzemszerű megindításával együtt az év végére el kell érni a tel jes kapacitást. Jövőre már 3 millió darab hagyhatja el az üzemet. S ebből 2 millió exportra. Slágertermék lesz a kerék-' párköpeny. Ráadásul jó üzletnek bizonyul: a tőkés exportpiacon 30 forint alatt kap a magyar népgazdaság egy dollárt. Az eladással pedig nlincs gond, kelendő a magyar áru, jói jár vele a gyár. És a munkás se bánja meg, ahogy Bodó Janosné dicsekszik: • — Csak a különéléssel keres többet a férjem, mint én. Ö Miskolcra jár, én mindennap hazamegyek. Törékeny, mosolygós fiatal- asszony. Három hónapja jár be Ibrányból húgával együtt. Húga a kempingüzemben dolgozik, de nem vele egy műszakban. — Mert a gyereket így tudjuk vinni a bölcsődébe. Egyikünk viszi, a másik hozza. Gonddal, bajjal _ Egy új üzem indítása a legnagyobb előrelátással sem megy zökkenőmentesen. Ezt be kell kalkulálni, miközben a munkás, a műszerész, a művezető, az üzemvezető azon van, hogy ne látszódjon az indít* keserve. A gépeik úgy működjenek, mintha évek óta itt lennének, az emberek úgy szokjanak össze a munkában, hogy segítsék egymást. A préseknél például a hőfokszabályozással, a pontos automatizálással volt baj kezdetben. Azóta nincs. A munkások pedig összedolgoznak. A két sor présen hol az egyik, hol a másik nem csak a maga sorával bajlódik. így egy röpke cigarettaszünetre is jut idő a másiknak. A gépéket szintén kiismerik. — Nem bánom, ha a lakatosi, nem látóm egy műszak alatt sem — bizonygatja Fintor Ferenc. A kerékpárköpeny-gyártás- sal óvatosan bántak a Taurus tervezői. Az éves exporttervet csak 30 ezer darabban, határozták meg. Az érzem alaposan rácáfolt a tervre. h. *S
