Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-05 / 182. szám

Falüvég. (Tóth Béla, MTI felvétele)

Bürget La fost

— Oroszéktól Ignáczékig pont egy kilométer. Arra van a falu széle. A régi temető meg a Gyöngyvirág utca. A feszületnél kicsit balra fordul az út. A Gyulaji. Amerre a Gencsi-birtok volt egykor. Meglátni ott az új házsort.

Idős Truczkó Mihályné mondta. Dohányt fűzni indult. Az irányt megmutatta. A portákat elsorolta. A gáztelepet is, a központifűtés-szerelő házát is.

Háza előtt sepert özvegy Ignácz Jánosné. Nyolcvanéves arcán minden év tíz ráncot húzott. Már apró és hajlott asszony, olyan, mint a háza. Az épület vége romban, nádte,- tejét felverte a gaz. A fal hófehér. Makacsul kapaszkodik a földbe. Régi sírokra néző ablakát barna papír fedi, mintha a lakó nem akarná látni a múlandóság kilométerköveit.

— Ez volt az utolsó ház. Meg a Torzsán Albié. Most itt árválkodunk a sok szép ház között. Rám se nyit ajtót senki. A háromszáz forintnyi nyugdíjból nem futja a ház (javítására. Van ez több, mint százéves is.’ Úgy vette a férjem, készen. Nem is emlékszem hányban. Szabadkéményes. Erőm se nincs, hogy bajlódjak vele. Nem is kell így senkinek.

Mondja, és őrül, hogy valaki figyel rá. Közben néz az úton előre, a szép házak, az új kerítések felé. özvegy Ignáczné Kislétán határjelző. A régi faluvég élő emléke. A tisztes szegénységé, akinek ma sincs mása, mint jó híre, aki mellett elfutottak a házak, elrohant az út, elszáguldott a történelem.

Fordul az út kissé balra és én vele. Ez jószerivel a tsz-elnök háza lesz — nézek a kerítés mögé. így magyarázták az imént. De továbbcsábít az újabb látvány. A beton villanyoszlopok, a kövesút egy pont felé futó játéka vonz. Aztán kutya riaszt a kerítés mellett. A gazda csillapítja. Fodor Bertalan.

— Kell itt a kutya. Pesten dolgozom, egyszer jövök haza a héten. Jár erre róka is, meg kétlábú róka is néha. Csoda, ha az asszony egyedül nem mer kinézni se? Azért mégse cserélnék a bentlakókkal. Tágas erre, nem tömör. Még a levegő is jobb. Csak víz lenne. Mert egy fürdőszobát még Illesztek ehhez a 23 éves házhoz. A gyerekkel is könnyebb. Este be a kádba, és kész. Meg nekem is jólesne, amikor hazajövök. Azt mondják, meglesz a vízmű. Még biztos megérem.

Aztán mutat az út másik oldalára. Magyarázza, mint épül be majd a mostani kis erdő. Mert abból is házhely lesz. Hat vagy fcét. És akkor aztán készen is lesz az utca.

— Falu széle ez?

Rámnéz, kicsit csodálkozik. ---- ' —

— Az. Persze hogy az. De nem úgy van, mint régen; Ez már'nem jeleht semmit. Van utunk, villanyunk, közelben bolt. Látja, ha nem mondja, sosem jut eszembe, hogy itt a falu széle.

Diófa levelét morzsolgatom az ujjam között. Van itt minden ház előtt. Aga kibólint a kerítésen, illata körülfonja a járókelőt. Nap fénye elől szemérmesen zárja szirmait az esti viola. Majd dália pirosa robban a zöldben. Nézegetem meszelt szabolcsi kerítés mögött a virágokat. Ujfalusiék kertjében.

Ferenc bácsi, a gazda és felesége a dohánnyal foglalatoskodik. Az öreg 65 éves, éjjeliőr a szövetkezetnél. Hogy mikor alszik? Nos, ilyenkor erre alig marad idő. Nem engedi a négy tehén, a négy disznó, a kert, az aprójószág, a kaszálnivaló, meg a háztáji.

— Nem tudnánk mi munka nélkül élni. Négy gyereket neveltünk fel tisztességben, megszoktuk a munkát. Az asszony is velem kaszál, ha kell. Van is szénám, szép kazallal ■— mutat hátra az udvarban.

A házat nézem, melynek az utcában alig akad párja. Ujfalusiné mentegetőzik:

— Nem modem már. Hatvanban építettük. Akkor az L-alakú volt a divat. Ma a tömbös. Van ebben három szoba, meg konyha, spájz, nyári konyha. Aztán az istálló, meg ami kell. Mondják is a fiaim, minek hajtjuk magunkat. Most egy szép bútrot szeretnék még a nagyszobába. Egy kicsit élvezni akarjuk az életet. Az ember nyugdíjba megy köze lesen.- Talán könnyebb lesz.

Körbevisz a házon, a verandán, megmutat mindent. Egy pillanatra be kell nézni a kéthetes kisbikához is. Megriad az idegentől, aztán kicsit bátorságot színlelve szétterpeszti mellső lábait, és leszegi a fejét. Az udvaron ott a rakodó, mögötte a hatszázöles kert, benne tengeri. Libacsapat készül egy kis fürdésre. Itt tágas a kert, végtelen a határ. Ha kinéz Ujfalusi Ferenc a fasor felé, ellát az utolsó házig. Oda, ahol lánya lakik. Lánczi Andrásné.

Láncziék kerítésénél véget ér Kisléta. Innen már fák között megy tovább az út, almáskert és dohányföld között. Itt áll az utolsó A-t utánzó villanyoszlop, melyről lefelejtették a lámpát. A ház ura kombájnon ül, arat valahol a határban. Az asszonyra és három leányára két kutya vigyáz. Amikor férjhez ment 17 éves volt. Ma a lánya annyi. A szobát esslingeni redőny hűvösíti. Az előszobában a hűtőgép duruzsol, a két szobaablak között vakon bámul a tévé képernyője. Vajon milyen lehet itt élni, a falu utolsó házában?

— Szélső, de nem utolsó — mondja kicsit büszkén. És igaza van. — És minden csodálatosan szép. Nézzen szét. Tudja milyen az almáskert, amikor virágzik? Mint a mennyország. És ott szemben a dohány. Nézze, milyen a zöldje. Én nem tudnék a

faluban bent lákhi. Mégván itt is mindenünk. A regi kocsi helyett most várjuk a Zsigulit. Innen is eljutunk mindenüvé. De kell is a hétvégi pihenés. Egy kereset van, az uramé. A három gyerek pedig sokba kerül. így aztán nekem is kijut a munkából. Kért, tehén,, baromfi, aztán nyáron a dohány, ősszel az almaszedés. Néha még az is pihentet, ha kiállók a kert végibe, és elnézem mint fújja a szél a lombot, mint mennek a tsz-majorba" az emberek. Csak egyért haragszom. Az út miatt. Amikor csinálták, mondtam is a vezetőnek: nem lesz ez így jó. Gödör van itt. Mondták: csal a szeme! És most nézze. Ott úsznak a kacsák benne. Ott van a baj, hogy aki ezt mérte, még mindig azt hiszi, hogy ahol egy falu véget ér, ott a világnak is vége. Pedig ha úgy nézzük, talán éppen itt kezdődik ...

Gondolkodom Láncziné szaván. Valahogy olyan ez, mint Madách elmélkedése a kezdet és vég felett. Mert valóban: tér és idő randevújában hol is a kezdet, hol a vég ? Ez a falu és történelme itt kezdődik vagy itt ér-e véget? Nem tágult-e vajon negyed évszázad alatt sok száz métert az út? És nem rohant-e sok száz évet az idő? És pont errefelé.

— Gyakran előfordul, hogy esténként is bekopog valaki. Aki erről érkezik a faluba. Az út után kérdezősködnek. Merthogy ez a ház a szélső, szemben egy garázzsal ér véget a község. Nem tagadom, kicsit jólesik, hogy éppen a mi házunk köszönti az idejövőt.

Indulok visszafelé az úton. Amelyet ők járnak nap nap után. A kicsik, akik az óvó* dába sietnek. Az idősek, akik szebb életük művét dédelgetik itt a Gyulaji útfélen. A fiatalok, a gyermeket várók, a tervezők. A Zetoron rohanók, a Skodán utazók, a tehe- nes szekéren menők. A házakat nézem, a meszelt kerítés mögöttieket, a betonfal mögé búvókat, a tág ablakosokat, a virágoskert közepén ülőket, a régimóduakat, a koporsós kapukat, a bokor mögé rejtőzködő portákat. Más és más ízlés, tehetség, igény, szorgalom teremtette mindezt. Emberszázak művei. Az ős-örök otthonteremtés megannyi példája. Az ismerősök szavai járnak az eszemben, amit otthonaikban, kertjeikben elmondtak. Az örömök, a gondok, a sikerek, a vágyak. És íme, milyen gyorsan elszaladt az idő, elfogytak a méterek. A tanácselnök, Orosz József szobájában találom magam, akácámyé- kolta vastag falak mögött.

Fiatal elnök. Még nem láthatta, hol is volt a régi falu széle. Neki természetesen egy az egész. Mint ahogyan az is. Míg beszél, idézgetem eszemben a nemrég látottakat és hallottakat.

— A vízügyiek már készítik társadalmi mtmkában a vízműtársulás tanulmánytervét. Kisléta, Pócspetri és Máriapócs fog össze a vízért. Aztán jöhet a részletes terv, majd a vezeték.

(Fodor Bertalan megéri. S ugye ine?ty» nyivel könnyebb lesz a falu szélen Lánczinér nak! És Piránszkiné, aki most szíve alatt hordja magzatát, talán ettől kicsit megkönnyebbül?)

— Házhelyet csinálunk a Gyulaji úton. Sokan vannak, akik idekészülnek. Nemcsak falubeliek. Jönnének a Baromiakról, a Hegedűs-tanyáról is.

(Ujfalusi bácsinak is lesz szembeszom- szédja. Talán valamelyik fia ideköltözik. Mert jó hely ígérkezik itt. Tágas kert, nagy porta.)

— Az idén 50 ezer forintot fordítunk a villanyfejlesztésre. Már 22 higanygőzlámpát felszereltek. A TITASZ 14 hagyományos lámpa felszerelését plusz ajánlotta.

(Talán jut egy belőle a szélső házhoz. Mert úgy Lánczinak is könnyebb lesz behajtani az új Zsigával. Meg aztán tisztesség dolga is, hogy az első oszlopon legyen egy égő. Még az érkezés is más.)

'— A bolt, ami most a falu szélén van, marad. Sőt, korszerűsíteni kell. De még ez is kevés. Kellene ide egy presszó, meg ami még több, jó ellátás. Most a hússal van sok gond. Még a kényszervágottat is elviszik. Nagy gondja ez a tanácsnak.

(No, Fodomé, talán nem keU soká biztatni már az embert, hogy Pestről hozza a Jiúst. Meg a szomszédok, nekik se kell örökké csirkét enni. Hiába, nemcsak faluszéli gond ez.)

— Aztán az utak Az Idén 628 ezret fordítunk építésre. De maradnak még a járdák. De nincs pénz tovább. Valamit majd kiagyalunk. Egy biztos, a lakosságon nem fog múlni. Tudnak ők munkával adózni, ha ilyen ügyről van szó.

(Bizony, Ujfalusi néni, Lánczi gyerekek, gondolkodnak mások is azon, hogy könnyebben eljussanak egymáshoz. Meg Fodoréknah se soká kell taposni a homokot. És ami igaz. Piránszkinénak is több kedve lenne a falu széléhez, ha a gyermekkocsi járdán gurulna majd.)

Hallgatom a fiatal tanácselnököt, de köbben mindig fel-felvillan Ignáczné arca előttem. A ráncok, a kihunyó szem fáradt fénye, a száj reszketése, a bizakodás kérő csengése. Alig ezer méterre innen, mégis a múltban, ötven házzal arrébb, de ezen az úton minden ház egy-egy évet jeiöL Jó lenne feledni, öt is, a múltat is, amit jelképez. De nem szabad. Kell ő, hogy az ember még jobban szerethesse az újat, «ni utána épült, ami mohos kerítése után született.

Már csak idő kérdése, dózerek mennek és kiegyenesedik a kislétai utca, termőre fordulnak a most ültetett gyümölcsfák, új otthonok sorával alakul ki a Gyulaji út Megszoknak itt a gatyás galambok, megszeretik egymást az itt élők. új közösség születik, erős, tág portán élő, házán messze túl, a világba ellátó. _

Faluvég

Vasárnapi melléklet

i