Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

- ofM —M"EHJEgESf Nyáron sincs vakáció Népművelés Tunyogmatolcson Tunyogmatolcs neve először az árvízi ka­tasztrófa idején röppent szét az országban. Újabban is egyre többet hallat magáról a 3200 lelkes szatmári község, de most már jóval szerencsésebb témákban. Említhetjük az or­szágos versenyben kiváló címet nyert ifjúsági klubját; tízéves, egészen egyedi tervek sze­rint dolgozó mezőgazdasági szakkörét; régi­ségeket gyűjtő honismereti csoportját; s a legnagyobb „sláger” — a Röpülj páva-cigány- kört, amelynek tagjai a Népművelési Intézet részére végeznek gyűjtőmunkát. Hétköznap­jaik munkájáról és ünnepnapjaik sikereiről a művelődési \ ■. igazgatójával, gazdasági ve­zetőjével — í .á egyben több csoport vezetője is — a községi tanács elnökével, utcai járó­kelőkkel beszélgettünk. Nem igaz, hogy létezik olyan község, ahol a művelődés ügye már eleve jó, s nem kell megdolgozni minden egyes eredményért. Összefoglalva ez volt a véleményük a tu- nyogmatolcsiaknak elismert sikereikről. Szá­molni kellett a kísérletekkel, kudarcokkal, míg a megfelelő formák kialakultak. Otthon- maradóbbak letek az emberek — így fogal­mazott az egyik csoport vezetője. A moziba sem járnak annyian, mint régen. Hajnaltól késő estig dolgoznak, szorgalmas, pénzszerető nép. S főleg igényesebbek lettek. Említették a sok csalódást, amit az ORI- rendezvények okoztak. Késve érkeztek, „összecsapták” a műsort, a közönség pedig úgy fejezte ki véleményét, hogy legközelebb nem jött el. Legutóbb még Harangozó Teri fel­lépése is ráfizetéses volt. Szinház évek óta nem volt a községben. Pedig gyönyörű a nagy­termük, az öltöző és a világítás is megfelelne a Déryné fogadására. Talán, ha a tsz kultu­rális célokra is szánna abból a bizonyos alapból, könnyebb lenne a bérletesek mellé szabadjegyeket eladni. De az egyik tsz évek óta veszteséges, a másik meg azért nem ad, mert nem ad az egyik. Ezért kellett a népművelés „fegyverei" közül olyanokat válogatni, ami vonzerőit ad, rendszeres lehetőséget a 6zabad idő értelmes eltöltésére, s főleg széles skálát a gyermek­kortól a nyugdíjas korig. Tizenegy szakkör, csoport, klub működik jelenleg, s ezek nagy részében a nyár sem számít vakációnak. A gyermekklub és az irodalmi színpad munkája hasonló, verselemzésekkel, ének-, zenetanu­lással foglalkoznak, s ezek a csoportok abban is hasonlítanak, hogy a tanév végén kérték, ne szűnjön meg nyárra sem a munka. Az irodalmi színpad gimnazista és ipari tanulói­nak szerepléséről rendszeresen értesítik az iskolákat. A csoport vezetője mesélt az egyik ilyen levél visszhangjáról. Egy gimnáziumi igazgató eljött megnézni a szakkört, mert lát­ni akarta, hogyan tudták rávenni egyik diák­ját Tunyogmatolcson, hogy verset mond­jon. A másik emlék a szülőkkel kapcsolatos. Már több alkalommal meghívták az édes­anyákat, például anyák napján, s a közös kö­szöntő után minden anyuka megnyugodott, jó helyen van a gyerek. Az ABC-bolt pénztárosa az .egész község klubtagjai nevében beszélt az ifjúsági klub­ról. Azt mondja: a táncos estek — így húsz fölött — már nem neki valók, azonban az ő korosztályának is kell egy hely, ahova elme­hetnek. Ha a klub nem lenne, csak a bisztrót választhatnák, az meg inkább kocsma. Heten- ként kétszer találkoznak kötött foglalkozáson ahol leggyakrabban ifjúságpolitikai, művé­Só cTmet SZ°- TaValy elnyerték a kör A ^űveiődési ház mezőgazdasági szak­fo Ji.H 'k°f PAk0rOSZtálynak nyW speciális el­foglaltságot. Arra büszkék, hogy tíz év alatt alig csökkent a tagságuk, s alig maradt el fog­lalkozás. Szakembereket hívnak meg, saját kísérteti parcellájuk van, külön takarékbe- tetkonyvuk. Annak idején a tsz-dolgozók to­vábbképzésére hozták létre ezt a csoportot, s együtt maradtak a tanfolyam után is. A gyü­mölcsösök gondozása és az új növényneme- sitesi módszerek adják a fő témát, amihez a művelődési ház könyvtára szakkönyvekkel nyújt segítséget. Érdekes és igényes munkára is vállalkoz­nak a művelődési házban működő csoportok. A vegyes korú honismereti szakkör egy kis falumúzeum létrehozásán dolgozik. Gyűlnek a tárgyak a pincében. Hégi használati eszközök, gubaszövőszék, s a helybeli fazekasság emlé­kei. így_ sikerült megmenteni egy szövőszéket, amit már évek óta el akart tüzelni a gazdája, de végül mindig megmenekült, mert rárakták a takarmányt és elfelejtették, hogy ott van. Ez a csoport nem csak tárgyi emlékeket gyűit, hanem feldolgozza Tunyogmatolcs eredetét, dülőútjainak elnevezését. A község térképe már el is készült A tavaszi budapesti bemutató óta a leg­többet a Röpülj páva-köröket emlegetik. Ének a cigányokról címmel a fővárosi művelődési házban olyan nagy sikert arattak, hogy a Népművelési Intézet érdeklődését is felkel­tették. Az intézettől a közelmúltban egy cso­magot kaptak, benne egy magnó és 13 tekercs száláig. Hozzá a „használati utasítás”: keres­sék fel a község idős lakóit, a tisztán éneklő cigányokat, s ha lehet, minden szalagot tölt­senek meg saját gyűjtésű, még nem hallott népdallal. Két éve működik a Röpülj páva-együttes és a citerazenekar, összesen több mint 30 taggal. Ez év elején pedig megalakult a Röpülj páva-cigányegyüttes is, saját zenekarral. Har­minchárom tagját a közösség maga válogat­ja; aki többet „iszik”, azt kizárják, s aki csak énekel, de nem tud táncolni, azt is elküldik. Szabályaik a viselkedésre is vonatkoznak, munkából hazajövet nem mennek be próbára, előbb hazamennek, mosakszanak, átöltöznek. Nagyon népszerűek a községben, kétórás ön­álló műsorukat telt ház előtt mutatták be. Ennek a csoportnak is érdekes a története. Itt is tartottak filmankétot a Meztelen vagy című cigánytémájú filmből, s utána azonnal meg is született az elhatározás. Nekik is van­nak értékeik, miért ne mutathatnák be? Ezek az értékek hamarosan közkinccsé válnak, amint a magnószalagok megtelnék. Eddig 12 idősebb cigányénekes népballadáit, dalait őrzi a készülék. A tekercseket a Népművelési In­tézet szakemberei vizsgálják majd meg, s döntenek, melyek a „másolt”, s melyek az eredeti dalok, amelyeket feldolgozni, meg­őrizni érdemes. ”^W11’ Baraksó Erzsébet Korszerű műveltség Az előző két cikkben szó volt arról, hogy tények, adatok egyszeregye nélkül nincs gon­dolkodás, nincs se korszerű, se korszerűtlen műveltség. Azután arról is szó esett, hogy ha mindig csak a tényeket, adatokat kérik szá­mon érettségin, vizsgákon, vetélkedőkön, ak­kor éppen a gondolkodás marad eh Most már itt az ideje válaszolni a cím­ben kérdésként is meglapuló kijelentésre: mi­lyen is hát a korszerű műveltség? Megint kezdjük egy negatívummal a választ. Nemrég a televízióban a Nobel-díjas, magyar szárma­zású fizikus, Wiegner Jenő mondotta, hogy 30 —40 évvel ezelőtt még lehetett olyan fizikus, aki saját kora minden fontos, fizikailag érde­mes tudományos eredményét ismerte, érthet­te. Ma már elképzelhetetlen mindez egyetlen személyről. Matematikatudósok állítják, hogy vannak olyan részterületei a matematikának, amit ugyanúgy nem értenek, mint a laikusok. Mindebből talán következik, hogy a művelt­séget és a korszerűséget nem lehet azon mér­ni, mennyi tényt, adatot ismer fejből valaki. A korszerű műveltség fokmérője csak a gondolkodás dialektikája, rugalmassága lehet. Mit jelent ez? Próbáljuk példákkal illuszt­rálni. Petőfi és 1848 mostanában az évforduló apropójából sok könyv, újságcikk témája, s hallhatunk a televízióban egyetemista fiatalo­kat, akik őszintén elmondták: számukra ide­gen Petőfi, annyira mások a mai körülmé­nyek. hogy élete példája érdektelen nekik. El­feledkeznek arról, hogy egy eszme igazságát felismerni, aztán vállalni is ezt az igazságot, akár a halál árán, ez örök érvényű példa. Természetesen a jelen más típusú feladatokat állít a forradalmárok elé. Aki azonban dia- lekti'kusan gondolkodik a történelemben, az képes egyszerre látni az azonosságot és a kü­lönbséget, s az ebből adódó következtetéseket. Egy másik példa a természettudomány köréből. Heisenberg a világ ma élő talán leg­nagyobb fizikusa írta le egy szemléletes pél­dában, miért nehéz megmagyarázni laikusok­nak a modeu-n atomfizikát. Képzeljünk el egv zárt szekrényt., amit belül még egy fal két rekeszre oszt. Ezen a belső falon van egy lyuk, amin egy atomi részecske ide-oda mozoghat. Ha ez az elemi részecske egy bizonyos hatá­ron alul kicsi, sebessége viszont, amivel a lyukon át ide-oda szaladgál egy határon túl nagy, akkor olyan állapot jön létre, amely­ben már nem lehet azt mondani, hogy most a szekrény egyik felében van, most a másikban. Mint állapot, mint energia, mindkét oldalon jelen van, s ezt a matematika nyelvén le is le­het írni Egy rugalmatlanul, antí dialektikusán gondolkodó ember ezek után azt hihetné: lám, megbízhatatlan a világ, már az sem igaz, hogy valami egyszerre csak itt, vagy csak ott lehet, s nem lehet két helyen is ugyanakkor. Pedig ez a fizikai — és logikai — törvény változat­lanul igaz, a testek és a sebesség bizonyos méreteinél, arányainál. Csak ha túllépi eze­ket a határokat, akkor érvényesek más sza­bályok. Ezt tudomásul venni csak a dialek­tikus gondolkodás képes. Még egy elég gyakori példa ezútttal a művészetek területéről. Valakinek nem tet­szik egy műalkotás — film, szobor, festmény, stb. —, mert rokonszenvesnek találja ugyan a témát, de a bemutatott gondolat, a kifeje­zett érzelem olyan formák között jelenik meg, ami számára nem rokonszenves. Másoknak nagyon tetszik egy festmény technikája, a szí­nek, a kompozíció, noha amit a művész kö­zölni akar vele, érdektelen a számára. Mind a két eset a gondolkodás antidialektikus jel­legére vall, mert elképzel művészi tartalma­kat a formáktól függetlenül. Nem érti, érzi, hogy a tartalom nem más, mint a forma köz­vetítette gondolat, amely csak azért testesül­het meg, mert akadt forma, amely kifejezni tudta. A példákat lehetne szaporítani, de talán ennyi is elegendő annak bizonyítására, hogy nem könnyű dolog — még az élet köznapi dolgaiban sem — dialektikusán gondolkodni. Talán az is kiderül, hogy valóban tények, adatok, összefüggések ismerete nélkül sem­vám?PMo tem-l6het, Ílyen S°nd°lkodást el- S(.M1 nwr csak az a kérdés, hogy mi- kent függ össze bizonyos tények, adatok isme­rete es a dialektikus gondolkodás? Arról már beszéltünk az imént, hogy nem , mennyiségi összefüggésről van szó. Ilyen alapon egy tudóst se lehetne kor­szerűen műveltnek tartani, mert ha érti is a sajat szakterülete minden csínját-bínját, az elet más dolgaibp éppen olyan járatlan le­nét, mint egy számadó juhász. Másrészt vi­szont elképzelhető egy számadó juhász aki korszerűen műveltnek tartható. Például ak­kor ha tudja, milyenek a gazdaságos fajták, melyek a legelőnyösebb birkafajták az ő terü­leten, isimeri a különböző tartási formák elő­nyeit és hátrányait, az oltóanyagokat és a be­tegségek megelőzésének módját, saját foglal­kozásának múltját, jövőjének lehetőségeit, azt, hogy munkája eredményessége milyen következményekkel jár a gazdasági egységre, ahol dolgozik, ha van fogalma arról, mi elő­nyös-és mi hátrányos a gyerekének, a család­jának, az országnak, és kíváncsi más számadó juhászok és más foglalkozású emberek éle­tére is. w Mert a korszerű műveltség helyes modell-' Je. amely felé törekedhetünk, amelyet reális célként és reális társadalmi igényként ma­gunk elé tűzhetünk: egy-egy szakma minél mélyebb, egyben minél átfogóbb ismerete, s ezzel összefüggésben azoknak a kapcsolatok­nak az ismerete is, amely a többi emberhez köt mind annyiunkat. (Éppen ebben adhat oly sok segítséget a művészet.) Ez a szakmai is­meret. ha együtt jár a természetes kíváncsi­sággal minden ismeretlen iránt, és a dialek­tikus gondolkodással, amellyel minden új is­meretet a meglévők rendszerében tudunk el­helyezni, hogy a valóságról, önmagunkról hű képünk leaven: ez áll a legközelebb az igaz­sághoz. Röviden szólva tehát a korszerű mű­veltség így összefoglalható: szakma, kíváncsi­ság, dialektikus gondolkodás. Lehet, hogy so­kak számára túlságosan egyszerűnek hat ez a műveltségmodell, de jobbat nemigen lehet ta­lálni. Ennyi az egész, ilyen kevés— és ilyen rettentő sok. Bernáfh László Erdős István: Senki sincs becsapva egészen Ülök egy bársony fotel mélyén, olvasni akartam, újra meg újra bepárásodik a szem­üvegem. Egy biztos: a házasságunknak befel­legzett. Nem, nem azért gondolom ezt, mert egy idegen férfival szeretkeztem, és most a mindenféle következményektől félek. Nem. Az elmúlt hat évtől félek, s a tegnapi nekibá- torodás csak arra volt jó, hogy ha kis időre is, kihajítsam az ablakon az illúzióimat, s meg- érezzek valamit jóságos helyzetemből. Az anyám kézen fogva odavezette a kis­fiámat a feldíszített fenyőfa elé, megrázták a csengőket, s halkan ünnepélyesen énekelni kezdtek: mennyből íz angyal. A fiam, mint egy idomított kis állatka tátogott, látta a nagyanyja sugárzó örömét, s büszke volt a teljesítményére. Mikor meggyújtották a gyer­tyákat. és a szoba ismerős tárgyai riasztó ár­nyékként táncolni kezdtek a falon, elbőgtem magam Szerencsére senki sem figyelt rám; Dani a tapsikoló gyerekkel ügetett ide-oda a szobában, anyám mákos kalácsot szeletelt, a vendég nagymami meg aiándékcsomagokat bontott. Lobogtak a gyertyák kis semmi láng­jai s bár tudtam, ha elengedem magam, sem­mivel sem érezhetem magam különbnek ná­luk; nem bírtam letaposni a közhelyeimet Néztem őt, amint ott csoszogott kövéren, szu­szogva a fia körül, majd lehunytam a szeme­met: azt játszom, amit akarok. Messzi múltat játszom: bár most már ez is teljesen felesle­ges. Kacat. Kézen fogva mendegéltek. — Ne félj, megvéd elek én, ha kitör a há­ború. A fiú szava komoly. Zöld orkán, fekete vászonnadrág. Farmer a lányon is. Autó liheg. Lenn körben neonok, fenn csillagtüzek. Vilá­gos az est sötétje. Mályvák, fű. szürke beton — Drága — gondolja magábaú a lány. s Bézi a fiú szemöldökének ívét. „ A kezembe nyomtak valami süteményt, rágcsálok. Tegnap voltam huszonhárom évesj Péntek volt, december huszonharmadika. So­kan felköszön főttek a cégnél, rendes emberek. A konyaktól kicsit kóválygott a fejem, azért remekül éreztem magam. Délben Dani áttele­fonált; estére asztalt rendelt a bárban. Hat éve vagyunk házasok, van egy négyéves fiam. Ebéd után a helyettes osztályvezető annak biztos tudatában, hogy tetszik nekem, nyíltan kitámadott. — Hello, maga huszonhárom éves! Sosem iszunk? — Nincs mit, öreg. Elillant«: — Majd meghívlak. — Nocsak? — Ne ijedezz, hozzám! — Hagyjál békén a hülyeségeddel, öreg! Mert mindjárt elcsábulok. Csak órákkal később jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nem utasítottam vissza. Meg­ijedtem, s úgy kellett elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy nem voltam határozott. Dani fél négykor megint odatelefonált. — Mi van, te kis ünnepelt, mi újság? — Errefelé semmi. — Mondj már valamit! , — Mit mondanék? — Akármit. Kinéztem az ablakon. Havas hegyoldalon pont szemben velem kis, fekete emberkék nyü­zsögtek, rágyújtottam, közvetlen közeiről rá­fújtam a füstöt az ablaküvegre. — Kérdezhetek is? Hát persze! Lentről egy hülye busz beledudált a ki­rakodó hangulatomba. S már reflexmozdulat­tal védekeztem. — Közel van a zenekarhoz az az asztal? Dani felkacagott, tudtam, hogy arra gon­dolja sztriptíz miatt kérdoTmt — Egészen közel van. Dehogy is akartam én az esti buTiről ér­deklődni, az utolsó lehetséges pillanatban sza­ladt ki a számon a kérdés, mégis mondjak va­lamit. Dani nyugodtan búcsúzott, hiszen be­szélgettünk, minden rendben. Mit mondhatott volna, ha megkérdem, miért gondolok mosta­nában a jövő helyett egyre többet azokra a napokra, mikor megszerettem őt? Lehet egy­általán egy ilyen kérdésre válaszolni? Értel­metlen dolog naponta kérődzve visszakeresni magunkban a mentegető múltat: Kézen fogva mentek, hullt a hó. A fiú szava komoly. — Megvédelek én az ő szeretetüktől. Zöld lódén, fekete nadrág, nadrág _a lá­nyon is, meg rövid szárú csizma. A villamos sárga, kabátos öregember rájuk csenget, roz­zant ijesztgető. Fehér minden, újságot tol elé­jük egy kamasz. Fák, csend, befagyott tó. — Drága, — gondolja magában a lány, s nézi a fiú szemöldökének ívét. Fél öt előtt az öreg, megint bedugta a fejét az ajtónyitáson. — ötkor, ötkor várlak, a csemegesarkon. Mire megmoccantam, messze járt. Resz­ketett a kezem a számológépen. Később kér­dezett valamit a gépírólány, azt sem tudtam, mit motyogok. Szerencsére Dani újra hívott — Megvárjalak, te ünnepelt? Két térdem riadtan koccant össze az asztal alatt. — Felugróm Zsuzsához, úgy másfél órá­ra... — Ne várjalak? — Ne. Majd jövők. Hét körül A csemege kirakatában, mindenféle fé­nyes piásüvegek közt, — hogy mennyit iszunk mi is mostanában —, ott felejtettek egy kis csokoládé mikulást Hasra fordulva szundi­zott. Az öreg késett, s mikor hátulról váratla­nul megfogta a könyökömet, elszabadult be­lőlem a szóáradat. — Mit képzelsz te rólam, mi vagyok én? Azonnal kérj bocsánatot az előbbi disznó­ságaidért, nem tűröm, hogy velem... Mosolygott, s ahogy lassan elindultam mellette, átnézett a fejem fölött, úgy mondta. — Gyérei i — Nem megyek. És közben mentem. Gépiesen raktam va­donatúj spanyol import cipőmet egymás elé, és majd megfulladtam az izgalomtól. Muszáj volt hadarni magamban mentségül, ami léte­zett még: mentek, fogták egymás kezét, tél volt, tavasz, ősz, nyár, ibolyaillat, mályva, há­borús szorongás, vászonnadrág, komoly tekin­tet, hókabátos féli, lihegő neonok, drága, drá­ga? Akartam, nem tudtam megállni. A liftben szédülés környékezett, de ahogy kiszálltunk elmúlt. Az öreg tapintatos volt, messze tőlem leült egy sarokban, a magnóval babrált. Az­tán a szépségemet dicsérte, a hajam fényét, a mellemet. S valami lángról beszélt, egy ki­csi lángról, mely mindig ott lobog settenkedve a tenyeremen. Ezt nem értettem, de jólesett. Ittunk. Feloldódtak bennem a görcsök, a ze­ne feldobott, kiegyenesített. Zongora, dob. bő­gő, rekedtes férfihang, a magnószalag mint­ha az ujjaim közül futott volna ki. Tágranyílt szemmel lélegeztem a sötétben. Úgy vetkőz­tem le. hogy az öreg tán észre sem vette, csak ült mélyen lekuporodva a magnó mellett a szőnyegen. — Nincs sok időm, öreg. Félórás késéssel érkeztem haza, Dani va­csorázott épp, nem tett szemrehányást a ké­sésért. semmit nem kérdezett, soha nem el­lenőrizte az útjaimat, vakon bízott bennem. A bárban millió gratulációt kellett elvi­selnem a huszonhárom évem ürügyén, sokan megcsókoltak. Dani igazán boldog volt, mert úgy érezte, örülök mindennek, ami körülöt­tem van. Hajnalban sétáltunk, mint a szerel­mesek, kapualjban csókolóztunk mint a bLo­kálok. Darának minden igazi volt. Reggel nem mentem be a vállalathoz.' Dani beteget jelentett helyettem. Itthon ma­radtam. A délutánt a hatalmas fenyőfa körül töltötte a család: a díszítés szertartása elá­rasztotta. S most itt a boldog karácsony. Ülök egv fotel mélyén, térdemen már ott az ajándékom: aranylánc kék kazettában. Sok­sok puszi mindenkitől, mindenkinek. Dani ew sarokban anyámmal beszélget, elégedet­tek, fényesek. Anvám suttog. — Észrevetted? Magdi a boldogságtól eft> járta magái

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom