Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-04 / 154. szám

I oldaí KÉLET-MÁGYARÖRSZA<3 tm. jútíus i. FÓRUM HAZÁI KILÁTÓ Szerkesztői üzenetek MÁTÉSZALKAI TELKEK "főbb mátészalkai olvasónk kérte, hogy foglalkozzunk az új telékrendelettel kapcsola­tos problémájukkal. Levél­íróink szóvá tették, hogy a helyi tanács miért nem veszi át a tulajdonosoktól azt a területet, melyre az új ren­delet értelmében nem jogo­sultak? E kérdéssel megkerestük a Szabolcs-Szafmár Megyei Tá­háos VB építési, közlekedési és vízügyi osztályát, ahon­nan a következő tájékozta­tást kaptuk: „A mátészalkai lakosok ál. tál a kérelemben előadottak helyszíni szemle, illetve az érdeklődők személyének is­merete nélkül, valamint konkrétabb kérdés hiányá­ban nem bírálhatók el, mi- vei levelükben átfogó problémát vetnek fel. Ettől függetlenül azonban röviden ismertetjük a témához kap­csolódó jogszabályokét. A magyar forradalmi munkás- paraszt kormány 1969 őszén tárgyalta a telekgazdálkodás, illetve a telekellátottság egyes kérdéseit, melyről megjelent az 1031/1969 (Vili. 31.) Korm. sz. határozat. A szükséges rendeletek megje­lentetéséről az érintett szak­minisztériumok 197Ó. év ele­jén gondoskodtak. Ekkor je­lentek meg a telekadóról, a közműfejlesztési hozzájáru­lásról, a tanácsi telekvásár­lásról és értékesítésről és a személyi telektulajdon mér­tékéről szóló jogszabályok. A későbbiek során a személyi telektulajdon egyes kérdései­nek újabb szabályozása vált szükségessé, s így jelent meg a 31/1971. (X. 5.) Kormány számú és annak végrehajtá­sa tárgyában a 25/1971. (X. 5.) ÉVM—IM. sz. együttes rendelet, majd a 41/1972. ÉVM—IM. sz. és 42/1972. ÉVM—IM. sz. együttes köz­lemény, amelyek már egyér­telműen meghatározták a ta­nácsok ilyen Irányú felada­tait. A kormányrendelet ér­telmében egy személy, ille­tőleg egy család telektulaj­dona egy lakó-, illetőleg egy üdülőtelek. Ennek értelmé­ben a többlettelkek elide­genítési kötelezettség alá es­nek. Az elidegenítési határ­idő 1972. december hó 31- vel lett meghatározva, amely lejárt, ezért a helyi tanács végrehajtó bizottsága a több­lettelek tanácsi értékesí­tését rendeli el azokban a településekben, ahol a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága ezt a kötelezettséget megállapította. Ezekben a településekben, de egyéb községekben is a többlette­lekre progresszív telekadót kell kivetni. Azok a szemé­lyek, akik már lakóházzal rendelkeznek, s többlettel- kük van, progresszív telek­adót fizetnek. Amennyiben a fizetési kötelezettség miatt a telküket el kívánják adni és árra vevő nem jelentkezik, úgy a magyar állam javára äz ilyen ingatlanon fennálló tulajdonhányadukat a közsé­gi tanács végrehajtó bizott­sága útján felajánlhatják. A tanács a felajánlást köteles elfogadni, ha az ingatlan te­hermentes. A tanácsi érté­kesítést! telkek értékét a mindenkori forgalmi árhoz kell közelíteni. Egyes ingat­lanokra több vevő is jelent­kezhet. Ilyen esetben a vég­rehajtó bizottság a legmaga­sabb ajánlattevőt köteles ki­jelölni vevőnek, egyben kö­telezi. hogy az ingatlant 60 napon belül köteles megvá­sárolni. Egy-egy beépítetlen ingatlan több építési teleknék is minősülhet. A földrészle­tek elidegenítése előtt a he­lyi tanács vb építési szak­igazgatási szervé nyilatkoza­tát kell kikérni arról, hogy á Kéfdésés ingatlan hány épí­tési teleknek minősül. Villás Gyula nyírteleki ol­vasónk kedves köszönő so­rait megkaptuk. örülünk, hogy segíthettünk. Sallós Miklósné ramocsaházi, Mol­nár Pál ópályi, Virág József* rté ujkeriézi, Csorba Káröty pátrohai, Papp József újfé- héftói, id. Adorján Béláné magos ligeti lakosok ügyében az illetékesek segítségét kér- tűk. Tomasovszki László Május 30-án „Luxus” cím­mel cikk jelent meg a Kelet- Magyarország Fórum rovatá­ban, mellyel kapcsolatosan vizsgálatot folytattunk és megállapítottuk, hogy a cikk­ben említett napon és vona­lon beállított csuklós autó­busz foglalkoztatása szüksé­ges volt, mivel a gépjármű felúj í fásból érkezett és olyan vonalon kellett azt foglalkoz­tatni, ahol az utasok száma viszonylag kevés. megálló A Kelet-Magyarország Fó­rum rovatában javaslatot közöltek Jármi község autó­busz-megállóhelyéinek át­rendezésével kapcsolatosan, melyre a következő tájékoz­tatást adjuk: 1972. októberében a máté­szalkai járási hivatalnál me­netrendi értekezletét tartot­tunk, ahol mindenre kiterje­dő közlekedési problémákat beszéltünk, Illetve vitattunk meg. Erre az értekezletre a járás összes községeitől az 1973—74. évi autóbusz-menet- rend szerkesztéséhez az igé­nyeket a járási hivatalon ke­resztül bekértük. Jármi köz­ségnek az autóbusz-megállók­kal kapcsolatos problémája, újabb igénye nem szerepelt, így azokat az 1972—73. évi menetrend szerint meghagy­tuk. Tekintettel arra, hogy a menetrend Budapesten az Athenaeum Nyomdában ké­szül, a határidőt (1973. már­cius 16.) pontosan tartánunk kellett, így a májusban fel­merült igényt már nem tud­tuk figyelembe venni. A köz­Még 1972 szeptemberében beadtam javításra a Mándo- ki Építő- és Szakipari Szö­vetkezetbe az AT típusú rá­diómat. Átvételkor megálla­pították, hogy a hálózati transzformátor hibásodott meg. A ktsz még a mai napig is arra hivatkozik, hogy nem kapnak trafót, s amiatt nem tudják a rádió­mat megjavítani. Igaz, „ked­vező” ajánlatot kaptam az egyik szerelőjüktől: adjam el neki a rádiót. Ekkor támadt az a gyanúm: talán saját ré­szére tudna trafót szerezni? Vagy ha magáénak tudná a készüléket, úgy a tekercse­lést ő maga is elvégezné? Vajon ugyanezt miért nem teszik meg égy ügyfélnek? Ö ráér, talán erre gondol a ktsz? — olvastuk Erdei Fe­renc tiszabezdédi lakos le­velében. TITASZ-üzemigázgatóság 2 fő hegesztői vizsgával rendelkező lakatost felvesz Jelentkezés: Nyíregyháza, Kórház tt. 2. (643) nyíregyházi olvasónknak le­vélben Válaszoltunk. Verés Józsefné tiszalöki lakos ke­rékpárját a Nyíregyházi Vas- éS Fémipari Ktsz megjaví­totta. Kiss István fehérgyar­mati olvasónk panaszával kapcsolatosan az Észak-ma- gyarországi Tégla- és Cse­répipari Vállalat a szüksé­ges intézkedést megtette. Az oktatásügyi intézmé­nyekben dolgozó többgyer­mekes, vagy gyermeküket egyedül nevelő anyák életkö­rülményeiről és gondjainak enyhítéséről tárgyalt csütör­töki ülésén a Pedagógusok Szakszervezetének elnöksé­ge. A megyék jelentései és a tapasztalatok alapján megál­lapítható: a többgyermekes pedagógusnők is lelkiismere­tesen, becsületesen végzik munkájukat. Sajnálatos azon­ban, hogy nagyon kevés in­tézményben adtak a vezetők jütalomszabadságot, főként az óvónőknek, a technikai és ádrfilnisztfátív dolgozóknak. Azt is megállapították, TEJFÖL Mosonyi Sámuel űjfehértói olvasónk a közelmúltban szó­vá tette, hogy a poharas tej­föl ételben történő felhasz­nálásakor összecsomósodik, az étel majdnem élvezhetet­lenné válik tőle. Olvasónk észrevételével megkerestük a Szabolcs megyei Tejipari Vállalatot, ahonnan hasznos tanácsot kaptunk a poharas tejföl felhasználására, mely­nek megtartása mellett elke­rülhető a levélírónk által említett kellemetlenség. A tejipari vállalat válasza a következő: „A vállalat által gyártott tejföl — mely az egész országban azonos szab­vány szerint készül — 16 %-os zsírtartalmú. Savanyú tejtermék, melynek féhéPj normális hőmérsékleten al­vadt állapotban vannak. Vi­szonylag magas víztartalmú. Ezért erőteljes hőkezelés, például forralás hatására a fehérjék a savókiválás után kicsapódnak, túrószerű kép­ződmények keletkeznek. A Tejipari Vállalatok Trösztje megbízta vállalatunkat a 25 %-os zsírtartalmú tejföl ár- kalkulációjának és kísérleti gyártásának kidolgozásával. Ez a magasabb zsírtartalmú tejföl a hővel szembén el- lenállóbb lesz. A jelenleg forgalomban lévő tejföl fel- használására azt tanácsoljuk, hogy forró ételre a tejfölt közvetlenül ne öntsük. Ha­baráshoz úgy használjuk, hogy előre keverjük bele a lisztet, esetleg a vizet és szűrőn keresztül tegyük a langyos ételbe. A főzési mű­veletet ezt követően foly­tassuk. önmagában a tej­fölt csak alacsonyabb hő­mérsékletű (például tálra ki­szedett) ételre tegyük.” VÉDENI KELLENE ■v Naponta gyönyörködöm a Széchenyi utcát övező park­ban, a kis fenyőfákban, a vi­rágtartók élénk virágaiban. Ezek igazi díszévé váltak az utcának, üdévé, „élővé” te­szik. Sajnos, most veszély­ben vannak a fenyők és a virágtartók a Széchenyi ut­ca J. számú épület tataro­zása miatt. Senki nem gon­dolt arra, hogy jelenleg a munkaterületen lévő fenyő­fákat ráccsal védeni kellett volna, vagy hogy a műkő virágtartókat — tekintve, hogy azok elmozdíthatok — ideiglenesen át kellett vol­na helyezni — teszi szóvá Nagy Zoltán nyíregyházi le­vélírónk. katyüs üt , Hodász és Kántorjánosi községeket összekötő út rendkívül rossz állapotban van. Az elmúlt év őszén el­kezdték ugyan a felújítását, de a tél miatt abbahagyták, s azóta is úgy van. Az úton 20—25 cm mély kátyúk van­nak, a padkán úgyszintén, melyek esős időben vízzel megtelnek, s a közlekedés szempontjából még baleset- veszély esebbek. Vajon az őszi szállítások idejére rend­be hozzák ezt az utat? —kér­dezi levelében Nagy Miklós HNF-titkár, kántorjánosi ol­vasónk. i hogy kevés helyen kapják meg a hetenkénti teljes sza­badnapot. Kedvező viszont, hogy a legtöbb iskolában már sikerült olyan óraren­det összeállítani, amely Sze­rint óráikat folyamatosan tarthatják meg. Mentesítet­ték őket a helyettesítés, a ta­nítási órán kívüli elfoglaltság és a tanítási szünetek alkal­mával a különböző beosztá­sok alól. Több megyében segélyezés­sel igyekeznek csökkenteni az ' eltérő szociális helyzetből fa­kadó különbségeket. Leg­utóbb Vas megyében 162 pe­dagóguscsalád részére 79 ezer forint munkáltatói Se­gélyt utaltak ki, míg a szak­Busris busazsákmány Mégkezdődött a Balatonba másfél évvel ezelőtt telepített busák halászata. Már az első próbálkozások meglepő si­kert hoztak. A kihelyezett 3Ö dekás halacskák azóta nagyra nőttek: elérték a másfél-két kilogrammos súlyt. A keszt­helyi halászbrigád egy fo­gásra 40 mázsát zsákmányolt és a tihanyi brigád hálójába, is 12 mázsa busa kefült. (Veszprémi Napló) Edzésben a ménes Nyári szállására — a Bükk­fennsíkon elhelyezkedő Nagy­mezőre — hajtották hazánk egyetlen lipicai törzsménesét. A körülbelül 50 állat késő őszig marad a sziklás hegyi terepen, ahol fáradtságot jól tűrő, kecses járású igás- és ugrólovakat nevelnek belő­lük. íténdszeres edzésben vannak: naponta mintegy 30 kilométert hajtják az egész ménest a nehéz hegyi tere­pen. (Déli Hírlap) Anna-báli meghívók A nyári balatoni program kiemelkedő eseménye, a 148. balatonfüredi Anna-bál iránt élénk az érdeklődés belföldön és külföldön egyaránt, A jú­lius 28-án Sorra kerülő bálra egyre érkéznek a jegyigény­lő levelek. Az elsők már ta­valy jelentkeztek, hogy idő­ben biztosítsák belépőjegyü­ket. Az Anna-bál díszes meg­hívóit — az előzetes jelentke­zések sorrendjében — már postázták a világ 22 országá­ba. (Veszprémi Napló) Motel Gyulának A gyulai kempingben a Bé­kés megyei Vendéglátóipar! Vállalat szerelőbrigádja 100 személyes motelt épít előre gyártott panelekből. A ter­vek szerint idén július elején már beköltözik az első turis­tacsoport. A következő lép­csőben felújítják a szenny­vízrendszert és építenek egy éttermet is. A beruházás tel­jes összege meghaladja a 3 millió forintot, melyhez ide­genforgalmi hozzájárulást is kapott a vállalat. (Békés megyei Népújság) ti lésgyár Az Ikarus pusztavámi gyá­rában tavaly decemberben adták át az 5000 négyzetmé­ter alapterületű üzemcsarno­kot, Ebben az új csarnokban valósították meg az autóbusz- ülések gyártását. Januárban megkezdték az üzemszerű termelést, az ülésvázak gyár­tását. az ülőháttámlap habo­sítását. A habosítást az ülé­szervezeti segély összege csaknem 48 ezer forint volt. Somogy megyében az elmúlt tanévben 39 család kapott se­gélyt, Szabolcs megyében pe­dig 45 ezer forint volt a munkáltatói és a szakszerve­zeti segély együttes összege. A kedvezmények biztosítá­sa az alsó fokti oktatási intéz­mények közül az óvodákban oldhatók meg a legnehezeb­ben. Középfokú oktatási in­tézményeinkben — a mate­matika, a fizika és a kémia szakosok kivételével — a ked­vezmények biztosítása vi­szonylag a legjöbbaii keresz­tülvihető. A megvalósítás lehetőségei­ben eltérő a helyzet a váro­sek tömeggyártásában első­ként itt vezették be hazánk­ban. (Fejér megyei Hírlap) Gördülő méhkaptár A vándorméhészek tevé­kenységének megkönnyítésé­re gördülő méhkaptár minta­példányait készítették el a Hódmezővásárhelyi Mezőgaz­dasági Gépgyártó Vállalatnál. Ehhez a rendíeiszedő-önra- kodó mezőgazdasági pótko­csik atvázszerkezetét használ­ták fel. Ebből az egvtenge- lyés, széte-s gumikerekekkel ellátott járműből alakították ki a különleges ,,vándor-mé­hest”. A Cellákban 60 méh- kaptárat helyezhetnek el úgy, hogy a jármű középfolyosó­járól mindegyik kantár meg­közelíthető. A méhészek így égy-egy ,,mézlegelő” kimerü­lése után rakodás nélkül út­ra kelhetnek újabb területek­re. (Csongrád megyei Hirlap) Múzeumutca Pécs történelmi városköz­pontjában egyedülálló múze­um együttes — valóságos mú- zeumutca — kialakítása kez­dődött meg. A múzeumok a mecsekaljai város legrégibb ép utcáját foglalják majd el; az ódon hangulatú Káptalan Utcát, amelynek két oldalán XVIII. és XIX. században épült. Úgynevezett kanonok! házak sorakoznak. Ezeket a szép barokk épületeket teszik alkalmassá az értékes képző- művészeti gyűjtemények be« fogadására, bemutatására. Mindegyik ház egy-egy jeles mester alkotásának ad majd otthont. (Dunántúli Napid) Termálvizet találtak Olajkutató - fúrás mélyítés® közben magas hőfokú termál­vizet találtak a Komárom megyei Ács község határá­ban. A fúrólyukon át n»ev mélységből percenként 1700 liter 71 fokos víz tör a fel­színre. Az értékes hévíz hasz­nosításáig egyelőre fojtó kútJ fejjel látták el a fúrólyukat. A tervek szerint a természet váratlan „ajándékát” zöldsége termesztésnél hasznosítják. (Komárom megyei Dolgozók Lapja) Magára gyújtotta a vikendházat Miskolcon, az Egyetemvá­ros fölötti Nagycsermőke-he- gyén egy női holttestet talál­tak, s a halálesetet feltehe­tően súlyos égési sérülések okozták. A helyszínen talált nyomok öngyilkosságra en­gednek következtetni. , A le­égett vfkendház közelében megtalálták a halott nő tás­káját, amelyben egy rövid búcsúlevél mellett Novák Jánosné miskolci lakos nevé­re szóló autóbuszbérlet is volt. A tűzrendészeti tájékoz­tatás szerint Novákné ben­zinnel lelocsolta a víkendhá- zat és magát is. mielőtt a tü­zet meggyújtotta volna. (Eszakmagyarország1) sok és a vidéki települések között. Kisközségekben és osztatlan iskolákban szinte megoldhatatlan, és általában is nehezebb vidéken a ked­vezményeket garantálni, mint a központibb fekvésű és jobban ellátott városokban. A Pedagógusok Szakszer­vezetének elnökségé aláhúz­ta : szorgalmazni kell, hogy az állami lakások juttatásakor a nagycsaládosok és a gyerme­küket egyedül nevelő pedá- gógusnők előnyben részesül­jenek. Fontos, hogy a nagy- családosok és a gyermeküket egyedül nevelő anyák na­gyobb arányban részesüljenek segélyezésben és a SZOT csa­ládos üdültetésében. (MTÖ A lap megírta — az illetékes válaszol LUXUS NEM TUDJAK JAVÍTANI? sóg igényét nyilvántartásba vettük, s az ez év őszén meg-1 tartandó menetrendi érte­kezleten napirendre tűzzük, s majd a helyszínen megvizs­gálva döntünk a kérés telje­sítéséről. Volán 5. sz. Vállalat Nyíregyháza OSZLOP „Oszlop—kanyarban" cím­mel megjelent cikkre az alábbi választ adjuk: Nylrbogdány község kisfe­szültségű hálózata a 4-es szá­mú főútvonal mentén a falu­villamosítás óta (1964.) nem lett megváltoztatva. A kisfe­szültségű hálózat nyomvonal vezetésére annak idején köz- igazgatási bejárást tartot­tunk, ahol a meghívott ille­tékes szervek a nyomvonal vezetésé ellen nem emeltek kifogást. Megítélésünk sze­rint a 4-es főútvonal korsze­rűsítésével az útburkolat kő- zelebb került az oszlopsorhoz, és így fordult elő, hogy az említett kanyarban lévő támoszlop is az útburkolat széléhez került. A kisfeszült­ségű hálózat egyes oszlopai- nak áthelyezését csak abban az esetben tudjuk megtenni, ha azt tőlünk a községi ta­nács végrehajtó bizottsága vagy a közúti igazgatóság az útkorszerűsítés kapcsán meg­rendeli és az áthelyezés költ­ségét fizeti. Egyébként az egyes oszlopok nyomvonal­ból való áthelyezése esztéti­kailag is rontaná a hálózat képét. Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat nyíregyházi üzemigazgatósága ÓVODAI ÉVZÁRÓ Kedves, bensőséges ünnep­ség színhelye volt június 24-én a nyírbogáti óvoda. Nyolcvannégy apróság ké­szült izgalommal, hogy tu­dásukról bizonyságot tegye­nek ezen a napon az évzáró ünnepség keretében. Sok kedves vers hangzott el, me­lyeket körjátékok, jelenetek és közös éneklések tarkítot­ták. A műsor után csengő- szó mellett vonultak ki a te­remből a hatévesek Fábián Károlyné vezető óvónő kísé­retében. A búcsúzó huszon­hét óvodás — akik szeptem­bertől iskolások lesznek — „útravatóul” füzetet és ce­ruzát kaptak ajándékba — közölté Fügedi Imre nyírbo­gát! tudósítónk. Napirenden: a többgyermekes pedagógusnők helyzete

Next

/
Oldalképek
Tartalom