Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-24 / 171. szám

f fws. Ä* a Rudabánya—Nyíregyházi Petőfi 2:1 (1:1) Spartacus­MÁV 4tZ (1:#). Cegléd, 800 zelmet a ceglédi tizenegy, néző, V; Jurinkovits. Jó ira- G.: Fekete (3), Liptai, ill. mű mérkőzésen jobb csatár- Murza, Rozsán. Jó: Fekete, játékával szerezte meg a győ- Liptai, ül. Murza. Jól fizet a totó Rúdabányán került sor a két egy csoportban szereplő NB Il-es csapat Nyári Totó Kupa mérkőzésére. Erősen felázott talajú pályán 300 néző előtt Kiss P. játékve­zetése mellett a Nyíregy­házi Spartacus-Petőfi az alábbi összeállításban szere­pelt. Kovács — Tornai (Klénin- ger), Illés, Neumann, Sor­bán, Zsíros, Kemecsei, Ze- lenka. Kozma, Lakatos, Sin- ka (Kondor). A nyíregyházi csapat ve- ’ zette az első gólveszélyes támadást. A 4. percben Koz­ma visszafejelt egy labdát, melyet Lakatos jó helyzet­ben fölé lőtt. Á hazaiak csak a 19. percben veszé­lyeztettek először, de táma­dásuk végén Kovács fel­ugorva lehúzta a labdát. A változatos találkozón a 28. percben Sorbán éles lövését ütötte ki Birkás, a hazaiak kapusa. A 39. percben Sinkát buk­tatták, s mintegy 18 mé­terről szabadrúgáshoz ju­tott a nyíregyházi csapat A végrehajtás során Zsíros a sorfal mellett élesen a há­lóba lőtt, 0:1. A rudabányai együttes vé­delmi hibából egyenlített a félidő utolsó percében. Tor­nai mellett Oláh tisztán futhatott el, középre adott, s a jó ütemben érkező Rutt- kay a lábak között háló­ba sodorta a labdát, 1:1. Szünet után a 67. perc­ben Illés kitámadott és Ruttkay fölötte Rőthyhez továbbított, aki futtából, 7 méterről a bal kapufát ta­lálta el a labdával. Ennél az akciónál szerencséje volt a nyíregyházi együttesnek. Három perc múlva viszont már a vezetést is megsze­rezte a rudabányai együt­tes. Ruttkay kapura lőtt, a labda Illésen irányt változ­tatott, s a bal kapufa mel­lett a hálóba perdült, 2:1. A 75. percben egyenlíthe­tett volna a nyíregyházi csapat. Jó helyzetben Koz­ma felé szállt a labda. Le- vehette volna, s tetszés sze­rint lőhetett volna a kapu­ba, de ehelyett egyből és gyengén a kapus kezébe perdítette a labdát. A 78. percben is a szerencse men­tette meg a hazaiakat az egyenlítő góltól. Zelenka szépen vitte el mellel a lab­dát hátvédje mellett, s éles lövését a hazai kapus, Bir­kás a gólvonalon, vetődve ki tudta nyomni szögletre. A 81. percben újabb gól­helyzet adódott a rudabá- nyai kapu előtt. Lakatos elé perdült a labda, de a játé­kos lábáról lepattanva a kapus kezébe jutott a labda. A mérkőzés jó iramú, küzdelmes játékot hozott, a látottak alapján a döntetlen felelt volna meg igazság /> eredménynek. Bár ezen a találkozón a nyíregyházi csapat sérült játékosait is nélkülözni volt kénytelen, mégis időközönként fiatal­jai jó teljesítményt nyúj­tottak. Jók: Lakatos, Koz­ma és Zsíros. Az Északi csoport másik mérkőzésén a Borsodi Bá­nyász hazai pályán fogadta az Özdi Kohász csapatát, melyet 2:1 (1:1) arányban győzött le. Ezen a találko­zón a gólokat Molnár, Fa­zekas, illetve Uthy szerez­ték A esoDort állása: Szűcs, Ambrus, Kovács (Fe­hér), Bajnoczi, Balogh (Aspi- rány). Az Oroszlány fölény­ben játszott, a cserékkel so­kat javult támadósorának a játéka és 0:1-ről fordította a maga javára a mérkőzést. Az Eger csak a mezőnyben ado­gatott jól, csatárai a kapu előtt csak távoli lövésekkel próbálkoztak. G: Tóth, Tam- bor, Papp, ill. Ambrus. Jó: Jelinek, Máté, Koródi, Tóth, Papp, ill. Mészáros, Szegő, Patvaros, Szűcs. Kecskeméti SC—Dorogi AC 1:0 (0:0). Dorog, 500 néző. V: Teuschler. Kecskemét: Divi- nyi (Winter) — Oláh. Kuru- csai, Kecskés, Diószegi (Bott- ka), Gyiffkó dr., Kókai, Czéh, Csik, Padlás, Kerekes (Czir- kos). Dorog: Horváth I — Berecz, Tóth, Temesvári, Ta­kács, Kecskés, Ecker, Rátvai, Reich, Csőri (Baumann), Bar- talos. Az I. félidőben lagy­matag mezőnyjáték folyt, enyhe «;cskeméti fölénnyel. Lövés szinte nem is ment a -kapukra. Szünet után sem' sokban változott a játék ké­pe, a nagyon könnyedén ját­szó dorogiakat a vendégek alaposan megtréfálták, mert három perccel a mérkőzés befejezése előtt berúgták az egyetlen, kecskeméti győzel­met jelentő gólt. G: Padlás. Jó: Oláh, Kecskés, Gyiffkó dr., Csik, Padlás, ill. Kecs­kés, Csőri. Budafoki MTE—Várpalotai Bányász 2:0 (0:0). Budafok, 800 néző. V: Maczkó I. J. Budafok: Németh (Deésy) — Szöllősi, Szőke (Tátrai), Tóth, Sárközi, Kapitány, Ozsváth (Nell), Kalmár II, Haífner, Kalmár I, Fazekas. Várpalo­ta: Palotai — Süke, Csapó, Janás, Kun, Kisbej, Horváth E., Kerkai (Kaszás), Lakics, Mártái (Ocskó), Horváth L. Különösen a II. félidőben volt élvezetes a játék. A Bu­dafok többet támadott, több helyzetet dolgozott ki, győ­zelme nagyobb arányú is le­hetett volna. G: Haffner, Kalmár I. Jó: Tóth, Tátrai, Kapitány, Haffner, ill. Palo­tai, Csapó, Kun, Kisbej. Kossuth KFSE—Ganz-MÁ- VAG 2:0 (0:0). Kőbányai Ú1< 400 néző. V: Borsos J. KKFSE: Szűcs — Öze, Wé- ber, Zöldi, Ebedli, Staller, Antoni, Karalyos (Vad), Eröss, Pogács, Jernei. Ganz- MÁVAG: Meyer (Szilasi) — Ständer, Monostori, Marczell, Végh, Vaskor, Molnár I, Mol­nár II (Tóth), Kecskés, Nagy (Zsoldos), Királyhegyi. A Ganz-MÁVAG csatársorának tehetetlensége és kapusainak rossz teljesítménye miatt vesztett. G: Antoni, Vad. Jó: Vad, Jernei, ill, Marczell. NB II DELI CSOPORT 1. FÖSPED 4 2 2 — 8-2 b 2, Szegedi D. 4 9 1 1 5-4 5 3. Vác 4 2 — 2 4-4 4 4. Kiskunhalas 4 — 1 3 2-9 1 A félbeszakadt Vác—Kis­kunhalas mérkőzést a pályán elért 2:0-ás eredménnyel iga­zolták. FÖSPED Szállítók—Kis­kunhalasi MEDOSZ 5:1 (4:0). Czabán Samu tér, 300 néző. V: Maczkó II. A FÖSPED, különösen az első 45 percben, szinte tetszés szerint lőtte góljait a rendkívül bizonyta­lan halasi védelem mellett. Szünet után teljesen ellapo­sodott a játék. G: Major (2). Losonczi, Csépán, Horváth, ill. Szőke. Jó: Kiss, Kanyó, Losonczi, Major. NB I B A-CSOPORT Oroszlányi Bányász—Egri Dózsa 3:1. (1:1). Oroszlány, 400 néző. V: Tátrai. Orosz­lány: Fiedler —Németh (Csi­nos), Máté, Jelinek, Vizkeleti (Sárosi), Szabó, Koródi, Papp, Holánszky (Tambor), Kovács, Tóth. Eger: Landi — Laka­tos, Mészáros, Horváth, Sae- Patvaros (Szobusztó), Váci Híradás—Szegedi Dó­zsa 1:0 (1:0). Vác, 500 néző. V: Dér. Jó iramú mérkőzés, mindkét együttesnek elsősor­ban a védelme játszott jól. Kiállítva dr. Héger. G: Ba­logh. Jó: Kriska. Botin, Szu- nyogh, ill. Bíró, Kiss, Juhász, Szalai. Győri Dózsa—Pápai Texti­les 1:0 (1:0). Pápa, 300 néző, V: Grobits. A végig többet támadó pápaiak ellen a Gy. Dózsa nagy potyagóllal győ­zött. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. G: Halasi. Jó: Tasná- di, Csollány, Vígh, ill. Hor­váth Z., Varga, Gáspár, Nagy. Győri Elektromos—KO­MÉP (Tatabánya) 0:0. Győr, 200 néző, V: Félix. A harcos felfogásban és lelkesen küz­dő KOMEP egv félidőn át irányította a játékot, Szünet után feljavult a Gy. Elektro­mos, de a kapu előtt csatárai nem bizonyultak elég határo­zottnak. Jó: Tamás, Nagy, Fajkusz, ill. Horváth G,, Gu- golya. Cselédes. Debreceni EAC—Békés­csabai VTSK 3:1 (2:1). Bé­késcsaba, 600 néző. V: Füze­si. A kitűnő erőben levő és technikailag is jóval képzet­tebb egyetemisták győzeme teljesen megérdemelt. G: Kiss L. (2), ill. Csathó (öngól). Jó: Varga, Csathó, Gottdie- ner, Kiss L., Petróczki, ill. Kovács, Varga M., Bunda. MGM Vasas (Debrecen)— Gyulai MEDOSZ 4:0 (3:0). Debrecen, 300 néző. V: Brin- ken. A debreceniek minden csapatrészükben jobbnak bi­zonyultak. G.: Tatai II, Csürke, Molnár, Szabó B. Jó• Tatai I, Szabó B., Kovács, Csürke, ül. Fábián, Kovács. NB II PESTI CSOPORT 1. III. kér. 4 3 1 — 20- 5 7 2. KTE 4 3 — 1 14- 6 6 Gyöngyös 4 2 2 — 9- 3 6 i. ÉPGÉP 4 1 2 1 10-10 4 5. KISTEXT 4 1 1 2 2-13 3 S. Esztergom 4 1 — 3 9- 8 2 7. Láng 4 1 — 3 8-12 2 8. KELTEX 4 1 — 3 2-17 2 III. kér. TTVE—KELTEX 5:0 (2:0). Hévízi út, 500 néző. V: Szatió I. Az óbudaiak a mérkőzés nagy részében nyo­masztó fölényben játszottak; számos gólszerzési alkalmat elmulasztottak. G.: Simon (2), Bácsfai (öngól). Kocsis (11- esből), Dinopulosz. Jó: Eise- mann, Tóth, Simon, Pécsi ill. Bácsfai, Zsidákovics, Dvorak. Gyöngyösi Spartacus—Va­sas Láng 4:2 (2:1). Gyöngyös, 1000 néző. V: Fehér II. A gyöngyösiek végig irányítot­ták a játékot, a fővárosiak kemény bele menésekkel pró­bálták a hazaiak lendületét megtörni. A gyöngyösiek li­est hibáztak. G: Szatmári (2), Sármány, Budai, ül. Ács, Prandóczky. Jó: Ács (a me­zőny legjobbja), Barta, Szat­mári. ill. Tyavoda, Bazsó, Sárvári. Esztergomi Vasas—KIS- TEXT 6:1 (4:1). Esztergom, 300 néző. V- Petrovai. Az esztergomiak tetszés szerint lőtték góljaikat. A KTSTEXT együttese gyenge teljesít­ményt nyújtott. G: Balogh (4), Varga, Debre, ill. Bene (11-esből). Jó: Debre, Jám­bor, Balogh, ill. Leitenburg. Kecskeméti TE—ÉPGÉP 1:3 (0:1). Kecskemét, 800 né­ző. V: Pádár Az I. félidőben csak játszadoztak a csapa­tok. szünet után viszont nagy iramú, érdekes játék ala­kult ki. Az ÉPGÉP Rákos révén kihagyott egy 11-est. G: Bende II (2). Balatoni. Porhanda (11-esből), ill. Bleicher III, Mohácsik, Ju­hos (11-esből), Jó: Varga. Franczkó, Bánhidi, ill. Blei­cher III, Domonkos, Mohá­NB II1-AS CSOPORT 1. Kiskun f. 4 3 1 — 1«- 5 7 2. Sashalom 4 9 2-7-3 6 3. Bp. Vegyim. 4 2 ■ 2 8-5 4 4. Postás SE 4 1 2 1 4- 4 4 5. Lehel 4 1 1 2 8-8 3 6. Hatvan 4 l 1 2 7-12 3 7. Gázmüvek 4 i 1 2 1- 9 3 8. UFC 4 l ■ 3 3-11 2 Kiskunfélegyházi Vasas— Újlaki FC 4.1 (0:1). Bécsi út, 200 néző. V: Ónodi. Az újla­kiak szünet után teljesen visszaestek, a vendégek ilyen arányban is megérdemelten győztek. G.: Farkas (3), Jer­nei, ül. Bazsó. Jó: Gulyás, Farkas, Lantos. Az UFC-ből senki sem játszott jól. * Sashalmi Elektronikus— Hatvani Kinizsi 1:1 (3:1). Pirozsrózsa u., 200 néző. V: Gergely. A sashalmiak jó já­tékkal nyertek, a hatvaniak gyengén játszottak, 4 :l-es ál­lásnál 11-est hibáztak. G.: Tóth I (3), Vitéz (11-esből), ill. Szabó. Jó: Tóth I (a me­zőny legjobbja)., Gajárszky, Sworda, Mozsotics, Köziéi, ill. Mészáros, Konkoly, Kővágó. Lehel SC (Jászberény)— Gázművek MTE 5:0 (4:0). Jászberény, 400 néző. V: Tó- vizi. Mindkét félidőben a he­rényi csapat irányította a já­tékot. G: Gergely (2), Juhász (2), Kátai. Jók: Karkusz, Ká- tai, Juhász, Gergely, ill. Sza­bó. Postás SE—Bp. Vegyimű­vek 2:1 (0:0). Egressy út, 100 néző. V: Bikszádi. A Postás mindvégig ‘ többet támadott, megérdemelten, de — szeren­csével győzött. Darvai (Pos­tás SE) kiállítva. G: Iglói (2, egyet 11-esből), ill. Nyikos (11-esből). Jó: Iglói (a me­zőny legjobbja), Szekszer, Lengyel, ill. Csányi, Lettner. B-CSOPORT 1. Törekvés 3 2 — 1 7-4 4 2. Szf. MÁV 3 1 2 — 4-3 4 3. Cegléd 3 1 1 1 b-6 3 4. Szolnok 3 — 1 2 4-8 1 Székesfehérvári MÁV Elő­re—Törekvés 2:1 (1:1). Biha­ri út, 500 néző. V: Lauber. Az első félidőben a jobb csa­társorral rendelkező fehérvá­riak irányították a játékot. Szünet után nagy iram, küz­delmes játék folyt. A győz­tes gól nagy kapushibából esett, G: Bőké (2), ül. Balázs (11-esből). Jó: Győré, Ur, Mester, LeChner, ill. Komáro­mi. Nagy, Parragh, Kollár. Ceglédi V SE—Szolnoki 1. Dorog—Kecskeméti SC 2 od 2. Oroszlány—Eger 1 3:1 3. Budafok—Várpalota 1 2:0 4. Ganz-M.—KKFSE •» 0:2 3. Vác—Szegedi D. l i ;© b. Pápa—Győri D. 2 0:1 7. Zal. D.—Táncsics SE 9 1:3 8. BVTSK—DEAC 2 1:2 9. Rudabánya—Nyíregyháza 1 2:1 10. PVSK—DVSC 1 3:2 11. SZVSE—MÁV DAC 1 2:0 12. Törekvés—Szf. MÁV 2 1:2 13. Cegléd—Szóin. MÁV 1 4:? 14. KTE-ÉPGÉP 1 4:2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 29. heti totónyeremé­Barátságos mérkőzést A Zalegerszegi TE NB I- es labdarúgócsapata szom- bat délután Kisvárdán, az újonc NB III-as Kisvárdai SE labdarúgócsapatával ját­szott barátságos mérkőzést. A Kozma (Egeressy, Budai) játékvezetői hármas közre­működése mellett, mintegy 1200 néző előtt lezajlott ta­lálkozón a két együttes az alábbi összeállításban kez­dett: ZTE: Déri — Molnár, Papp, Filó, Gáspár, Miha­lecz, Szimacsék, Soós, Sza­bó, Kocsis, Kelemen. KSE: Kovács B. — Re- gőczi, Jerkus, Komáromi, Göncz, Kovács Z., Kovács M., Zámbori, Does, Antal, Szeregnyi. Csere: Darvai dr., Kulcsár, Gólyán, Nagy Andor. Változatos játék alakult ki kezdés után. Az NB I-es csapat láthatóan könnyedén és tetszetősen is játszott. A nagy becsvággyal küzdő hazai együttes viszont sok örömet okozott szurkolói­nak, hiszen az NB I-es el­lenféllel szemben is igen jó teljesítményt nyújtott. A ZTE a 20. és 25. percben Szabó két góljával szerzett előnyt. A kisvárdai együt­Osztályozó mérkőzés: Nyíregyháza, 100 néző, ve­zette: Vigh (Ilcsik, Bónás). Volán: Tóth — Gillányi, Demeter, Kiss, Krasznavöl- gyi, Papp (Megyesi), Hajdú, Zajácz, Dragony, Sólymos (Horváth G ), Horváth Qy. Bököny: Oláh — Papp Gy., Lakatos, Szálku M., Sarkadi, Papp T., Geréb, Papp J., Szoták, Pistár, Horváth (Szálku T.). A mérkőzés előtt hatal­mas eső zúdult a pályára, amely víz- és sártengerré alakította a játékteret. Az irreális talajon a Volán kez­dett jobban, s a 9. percben már a harmadik gólhelyze­tet hagyták ki csatárai. Ez­után a vendégek kerültek mezőnyfölénybe, de mégis ők kaptak gólt. A 15. perc­ben a kapus és a védők „jóvoltából” Horváth Gy. közelről lőhetett a hálóba, 1:0. A 25. percben egyenlí­tési alkalmat szalasztott el a bökönyi Szoták. A csatár szépen ment el Gillányi mellett, de kisodródott, s a kifutó kapusba lőtt. Egy perc múlva Papp T. fejesét védte jó érzékkel Tóth. A 28. percben Kiss és Krasz- navölgyi csak szabálytata­mii tudta szereim » M»-abob nyék az illeték levonása után a következők: 13 találatos, amely egyben 13 plusz 1 találatos szelvény is, két darab, a nyeremény és a jutalom együttesen egyen­ként 545 044 forint. 12 találatos 112 darab, nyereményük egyenként 3169 forint. 11 találatos 1016 da­rab, nyereményük 349 fo­rint. 10 találatos 6781 darab, 78 forinttal. A nyeremények az illeték levonása után ér­tendők, a közölt adatok tájé­koztató jellegűek. (MTI) tes a 33. percben Szeregnyi góljával szépített. A második félidőben a két csapat az alábbi össze­állításban játszott: ZTE: Bolemányi — Mol­nár, Vigh, Filó, Józsi, Mi- halecz, Tóth J., Czibik, Krajcs, Rácz, Kelemen. KSE: Kovács B. — Re- gőczi. Kulcsár, Komáromi, Kovács Z., Kovács M., Zámbori, Darvai dr., Does, Antal. Csere: Nagy Andor. Ebben a játékrészben is végig színvonalas és jó ira­mú játék folyt a pályán, s a találkozó végeredménye i Szimacsék fejesgóljával a 80. percben alakult ki. A Zalaegerszegi TE együt­tese vasárnap Hodászra utazott, ahol a megyei II. osztályban szereplő Hodá- szi Tsz labdarúgócsapatával játszott hírverő jellegű ta­lálkozót. A nagy esőtől fel­ázott pályán az NB I-es csa­pat 7:0 arányú győzelmet aratott. A ZTE a hodászi mérkőzéssel befejezte Sza­bol cs-Sza tímár megyei por­tyáját, s hétfőn a kora dél­előtti órákban elutazott ha­za, Zalaegerszegre. , Terebessy Attila Papp T.-t. A szabadrúgást hárították a védők. Nagy potyagóllal kezdő­dött a II. félidő. A 49. percben Hajdú 35 méterről lövésre szánta el magát, a vizes labda Oláh kezéből ki­perdült, s a hálóba pattant, 2:0. Az 57. percben ismét kapushibábói Dragony fejel­hetett az üres kapuba, 3.D. A 76. percben egy szabad­rúgásból lőtt labda a sor­falon irányt Változtatva, erejét vesztve gurult a bö­könyi kapu felé. Oláh köny- nyedén akarta felszedni a labdát, de az a lábai kö­zött „vánszorgott” a háló­ba, 4:0. Két kihagyott Vo­lán-helyzettel ért véget a mérkőzés. A két csapat összecsapá­sa alacsony színvonalú mér­kőzést hozott, a játékosokat csak akarásukért illeti di­cséret. Kiegyenlített első félidő után enyhe mezőny­fölénybe került a Volán, s három nagy kapushiba meg­pecsételte a bökönyi csapat sorsát. A vendégek a me­zőnyben egyenlő partneréi voltak a hazaiaknak. Nem érdemeltek ilyen arányú ve­reséget. Jók: Tóth, Papp. Dragony, Sólymos, Sietve Papp Gy., Suekadj, Basp T» és fierefe Zalaegerszeg— Kisvárda 3:1 (2:1) Nyíregyházi Volán—Bökönyi Kossuth Tsz 4:0 (1:0) NB II DÉLNYUGATI CSOPORT 1. K. Rákóczi 4 3 1 — 12- 5 7 2. Táncsics SE 4 3 ■- 1 8- 4 6 3. Máza-Sz. 4 — 2 2 4- 7 2 4. Zalaeg. D. 4 — 1 3 3-11 1 Táncsics SE—Zalaegersze­gi Dózsa 3:1 (2:0). Zalaeger­szeg, 200 néző. V: Grubies. A kaposvári csapat átgondol- tabban, erőteljesebben, gól- ratörőbben játszott. G: Mo- sonyi, Hangai, Papp, ill. Mi- nácsik. Jó: Garamvölgyi, Pon­tyok, Mosonyi, ill. Minácsik, Erős. NB I B B-CSOPORT 1. Budafok 4 3 1 _ 11- 3 7 2. KKFSE 4 2 1 1 8- 7 5 3. Ganz-M. 4 1 — 3 9-13 2 4. Várpalota 4 — 2 2 4- 9 2 NB II DÉLKELETI CSOPORT 1. DEAC 4 4 — — 9-2 8 2. MGM 4 1 1 2 5-4 3 3. BVTSK 4 1 1 2 5-9 3 4. Gyula 4 1 — 3 5-9 2 1. Nyíregyháza 3 2—1 7-3 4 2. Borsodi B. 3 2—1 4-5 4 3. Rudabánya 3 1—2 3-4 2 4. Ózd 3 1—2 3-5 2 A Nyári Totp Kupa to­vábbi eredményei a követ­kezők; ! 1, Oroszlány 4 2 1 1 9-« 5 2. Kecskemét 4 2 1 1 5-5 5 3. Dorog 4 2 — 2 b-4 4 4. Eger 4 — 2 2 3-8 2 NB n NYUGATI CSOPORT 1. Győri Dózsa 4 4 — — 11-1 2. Győri E. 4 2 1 1 4-7 5 3. Pápa 4 1 — 3 4-b 2 h EOftJEP | — 1 3 hé 1 VASUTAS TOTÓ KUPA A-CSOPORT 1. Pfctsi VSK * 1 9 2' 2 __ 6- 4 6 2. MÁV DAC 4 2 1 1 7- 2 5 3. Debr. VSC 4 1 1 2 5- 7 3 4. Szeg VSE 4 1 — 3 5-10 2 DVSC—MÁV DAC 0:3 — így igazolták a múlt héten elmaradt mérkőzést. Szegedi VSE—MÁV DAC (Győr) 2:0 (1:0). Szeged, 400 néző. V: Alföldi. SZVSE: Si­mái — Csigér, Terhes V., Tóth, Herold, Bolgár, Kiss (Szabó), Tímár, Sándor, Ku- tasi, Horváth. MÁV DAC: Tóth — Kiss, Kovács, Nagy J. (Szalai), Vajki, Molnár, Buti, Gyomoréi, Pálos (Hor­váth) , Lénárt, Szekeres. Mindkét félidőben jó- iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. Az első 45 percben a vendégek, szünet után a SZVSE támadott többet. A győri csatárok a legjobb helyzetekben is hi­báztak. G: Sándor, Kutasi. Jó: Herold, Kutasi, Horváth, ül. Kovács, Buti, Gyomoréi. Pécsi VSK—Debreceni VSC 3:2 (2:1). Pécs, 800 né­ző. V: Műdig, PVSK: Ábra­hám dr. (Sólyom) — Kanyar, Szabó, Hamar, Balázs I., Grünwald, Nagy, Kaszás, Ra­dies (Egri II). Mihály (So­mogy vári), Varga. DVSC: Kun — Kuchta, Tóth, Lipők, Sóvágó, Krakkó, (Petróczki), Nagy F„ Kosa, Pataki, Erzse (Garabuczi), Szojka. A PVSK végig többet kezdeményezett, a vendégek csak a hajrára javullak fel. G: Nagy. Mi­hály, Grünwald, ill. Szojka, Kanyar (öngól). Jó: Balázsi., Grünwald, Kaszás, ill. Kun, Lipők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom