Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

t. <m EELET-OTAGYARORSZÄG — VASÁRNAP! MELLÉKLtff Heinrich Bolls Nyomozási jelentés JT eresek egy tízéves, valószínűleg sá- padty sötét hajú, szomorúságra hajla- f ÍT1"barna szemű kislányt. Okom van e hogy szép, Ismerem születési ide. f. *4 gyermek- és ifjúkora tartózkodási he­lyeit: Düren, Heisenberg, esetleg Palenberg, Aachen. Egy pontosan meghatározott évből, 1887- bol keresem. Utón van a Düren és Golzheim közötti országúton, Golzheimba igyekezvén, esetleg onnan jövet, nem tudom. Ha Golz- heimbe megyen, egy üres tálat cipel, ha on­nan jön, egy répalevéllel teli edényt. A Düren—Golzheim közötti távolság hét kilométer, a kislány teljes útja tizennégy ki­lométer. Nem tudom, mennyi időre van szük­sége egy tízéves kislánynak ahhoz, hogy ezt az útszakaszt megtegye, egy olyan úton, amelyről nem tudom, vajon már akkor is kopár, fasor nélküli volt-e. Tételezzük fel, hogy legalább három, esetleg hat óra? Azt is elképzelhetjük, hogy Odafelé és vissza az úton az üres és a teli tálat esetleg le kellett tennie, hogy vékony­ka karjait megpihentesse. Nem tudom, hány kiló répalevelet hozott a rokonoktól vagy Is­merősöktől, azt sem, ajándékozták vagy csak olcsóbban adták neki. Három óra? Négy vagy hat? Nyolc kilo­gramm, tíz, esetleg hét? Nem tudom. Azt sem tudom, mennyi pénzt takarított meg az üzleten. Tíz pfenniget? Harmincat vagy csak hetet? Nem tudom. A lányka úton van és én keresem. Máriának hívják és né­hány évtizeddel később az édesanyám lett. Az édesanyámról sok mindent tudok, er­ről a kislányról semmit. Nyolcvanöt éve gyakran átutazom Golz- heimon, Golzheim előtt gyorsan, Golzhelm- ban a megengedettnél gyorsabban, Golzheim után ismét viszonylag csökkentve a sebessé­get gépkocsimmal. Tételezzük fel, szézkilo- méteres sebességgel megyek. A hét kilomé­tert három, négy, esetleg hat perc alatt ro­bogom végig. Persze minden attól függ, mennyi mezőgazdasági jármű csoszog az úton, miként lehetséges őket megelőznöm, s milyen a szembejövő forgalom. Hát percnél több Időre semmiképpen nincs szükségem. Ha egész Idő alatt, amíg a kislány úton van, gépkocsival mennék, há­rom óra alatt Darmstadban lennék, hat óra alatt valahol Augsburg és München között, ezalatt a lányka még mindig az úton po- roszkábia. És milyen sűrűn tette meg a kislány ezt az utat. Egyszer? Többször? Minden évben? Miként hívják azokat az embereket, akiktől a répalevelet hozta, hogy hét vagy harminc pfenniget félretehessen? XJindezt nem tudom. Ha a kislány avj. nyolcvanöt évvel később látná az or. szagúton a gépkocsikat és az egyikben a fiát? Lát engem vajon? Én nem látom őt, habár mindig is őt keresem. Semmit nem tu­dok róla, legalábbis nem sokat. Szigorú édesanyja van, öt leánytestvére és két fiú, egy, enyhén szólva könnyelmű ap­ja, aki sokat szeret inni. Vajon mibe kerül egy pohár sör, egy konyak? Biztosan többe, mint amennyit a tízéves kislány a háromtól hat óráig tartó ballagással az üres és teli edénnyel megtakaríthat. Szeretnék beszélni vele, megkísérelném, hogy mindenről kikér­dezzem. Hogy megtudjam, mire gondol. Két három megfakult képről ismerem a kislány­édesanyának keserű, kedvtelen arcocskáját. Néhány anekdotát is tudok róla. A ponyva- regények becsapott gyámoltalanja volt. Látom a sokévtizedes fakó fényképen, hogy valamikor nagyon szép volt. Klasszikus gyámoltalan, klasszikus arccal. Katolikus, erős janzenista színezettel. Örömtelen puri­tán, egyházellenes, elkeseredett. Vágynék a kislánnyal beszélgetni az or­szágúton. Nem az édesanyámmal, vele sok­szor beszélgettem, de a tízéves kislánnyal soha. Mit gondol vajon, mit érez, mit vall be önmagának, mit rejt el maga és mások elől? Mit gondol iszákos, könnyelmű apjáról, aki két perc alatt többet vedel, mint amennyit ez a lányka három- vagy hatórai szerzetesi gyaloglásával megkeres. Most, nyolcvanöt évvel később szeretném ízekre szedni és összezavarni a tovatűnő időt —, hogy a lánykával szórakozzak. Magam­mal vinném, s bizonyára szívesebben ma­radna kinn a sivár országúton, minthogy Visszamenjen megkeseredett anyjához, kinek őrökké takarékoskodnia kell, mert egy érzé­ketlen férfi mindent elherdál. Mesélnivaló is lenne sok az öt leánytestvérről, a két fiúcs­káról, a családjával nem törődő apáról, a széttörő külsőségekről. TA e hát végül is mindez érdektelen szá- momra. Én azt a kislányt keresem szenvedélyesen, aki később az édesanyám lesz. Mindaz, amire gondolhatnék, amit elkép­zelhetnék, kinyomozhatnék, unalmas, mert tudom, miként bogozzák ki. Jól. Rosszul. Nem is annyira rosszul. Nem is oly kiválóan. Egy azonban biztos: a valószínűséggel meg­egyezően. Egy kicsit kérdést intézve így vagy úgy a problémához: irodalom? Nem azt keresem. Tízéves lánykát keresek, akiről nem tudok semmit. Nyolcvanöt évvel később, ugyan­azon az országúton robogok, és nem látom, nem hallom, semmit sem ismerek róla. Sok mindent elképzelek, majdnem mindent, de — mint említettem —-, az engem nem ér­dekel. Keresek egy tízéves kislányt, sápad­tat, sötét szeműt, szomorúságra hajlót, amely mindezek ellenére meglepően gazdag humor­ral van megáldva. Nem az emlékét, a reá vonatkozó tár­gyakat, hanem őt magát keresem. És egy valószínűen vörös hajú, sovány, szeplős tízéves kisfiút keresek, aki 1880-ban reggelenként az esseni Schwanenkamp ut­cából az iskolába futkároz. Victornak hív- ják, és számos évvel később az apám lesz. Apámról is tudok néhány dolgot, de erről a tízéves fiúcskáról semmit. Tudok néhány történetet, elmondott emlékeiből is őrzök né­hányat és mások is meséltek róla nekem, de őt nem ismerem. Legszívesebben széttörném az idők rend­jét, hogy apámat néhány percig éLve látva lássam, mielőtt a róla szóló emlékezések ha­gyománnyá válnának. Látni szeretném isko­latábláját, könyvelt, füzeteit, vékony karéj- nyl kenyérkéjét, zsebkendőjét, s az Is izgat, hordott-e már akkor Is szemüveget. Néhány apró mozaik megmaradt róla, életéről, me­lyekből összerakhatóvá válnék egy ember életútja. Nyomozni lehetne, kombinálni, el­képzelni róla az igazságot. Zsánerkép ke­letkezne, a hagyomány szerint vörös hajú, sovány fiúról, aki reggelenként a Krupp- gyár falai tövében iskolába megy. Ismert a környezet, én nem a fiú em­lékeit, hanem őt magát nyomozom. Szeret­nék a szemébe nézni, látni a zsebkendőjét, a füzeteit, az iskolapadját. Victornak hívják a fiút, 1880-ban tízéves és később az apám lesz. És saját magamat is teresem, tízévesen, kerékpárral, az iskolába baktatva. Nem az én emlékeimet, sem azt, amit mások ismernek rólam. És feleségemet keresem tízévesen, gyerekeim, barátaim, testvéreim. Szétrombolnám az átkozott időt. Látni 1923-at, 1935-öt, 1917-et, az iskolába vezető utat, játszva az utcán, áhitatosan a temp­lomban, a gyóntatószékben. Szeretném min­den tízévesnek a gyónását hallani. Mindent elképzelek: tízévest egy maradék birtokon 1957-ben; tízévest 1958-ban egy gimnázium udvarán; tízévest 1900-ból egy parkban. Me­sélnek róluk, emlékeznek rájuk, fényképek tanúskodnak létükről. Minden kéznél van: iskolai eszközök, katonakönyvek, imaköny­vek, gyermekrajzok, levelek, naplók lapjai; felhasználhatnék őket Én ennél többet szeretnék. Szemeik ned­vébe nézni, kezemet szójuk elé tartani, hogy érezzem lélegzetüket, látni akarom a kenye­ret, melybe harapnak, az almát, melyet má sok rágicsálnak. 1930 vagy 1935, labda a kéz­ben, körvonalak az aszfalton; minták a tá­lon, amelyben Mária egykoron a répalevelet hordta az országúton, s a tízéves, vörös ha­jú, sovány, szeplős kisfiú cipőjét keresem, akit Victornak hívtak. u , N em akarom vissza a múltat, ami el­múlt; a jelent keresem. Nem azt, amit mesélnek, nemcsak az igazat, a meg- változtathatatlant. Az elmúlt idők jelenét akarom. Be- és kiszállni, ahová és amikor én szeretnék. A Lipcse téri ugrókötelet ke­resem, és a kenyeret, amelyet a makadám- úton az iskolaudvaron ettek; látni szeret­ném még egyszer a krétavonalakat a Teo- burger utca járdáján; a szélmalmot a Schwanenkamp utca házának az udvarán; a sört, melyet a Peltzerger utca aszfaltján ki­öntötték, Korsóban hozták, hogy az öreg egy­szer otthon maradjon; a fényes üveggolyó­kat a Kreuzmacher utcából. És az almát, melybe egy lány 1940-ben beleharapott, vagy a másikat, melyet egy másik lány 1935- ben szedett kosarába. Nem emlékként, nem anekdotaként, nem vitrinben őrzött talizmánként, nem azért, mert az akkor volt, többé nincs és soha nem is lesz. A hajat akarom vissza, amely leesett fejemről. Révész Tibor fordítása A miskolci Nemzeti Színház jubileuma Országosan is jelentős kulturális esemény színhelye lesz hamarosan Miskolc. 1823. au­gusztus 24-én nyílt meg a miskolci Nemzeti Színház, hazánk első kőszínháza, amely ala­pításától a mai napig folyamatosan működik és tevékenysége, különösen az első évtizedek­ben nagy hatással volt az egyetemes magyar színházművészet kialakulására. 1973. augusztus 24-én, a 150. évfordulón ünnepi jcrogrammal emlékeznek az elmúlt másfél évszázadra. A napilapok és a rádió Reggeli krónikája, éste pedig a Magyar Tele­vízió híradója köszönti a színházat és méltat­ja az évforduló jelentőségét ’ A jubileumi évad fővédnöke Cseterki La­jos, a Központi Bizottság tagja, az Elnöki Ta­nács titkára. Védnökei — többek között — dr. Bodnár Ferenc, a Borsod megyei pártbi­zottság első titkára, Oláh György, a Heves megyei pártbizottság első titkára, Major Ta­más, a Nemzeti Színház főrendezője. Tasnádi Varga Évas CSAK NÉHÁNY PERC.. 1973, in™ a T" ( .......................” 1 1 ■■ "TV" ”1 ■■ ■■ ■ Párái Anna: JÚNIUSBAN A fák mögött fekete víztükör, részegen táncol millió bogár, csörren a lánc és mindjárt partot ér egy messzesikló csónak árnya már. Arany kenyér a hold, szelíd, kerek, mint kiskorom vacsoraasztalán, mikor a dongó verset dünnyögött, s piros gyűszűvel varrt ifjú anyám. Csörren a lánc. Valakit várok én. Fűszál remeg. Lépése dalt dobol. Csak néhány perc, csali néhány pillanat, s jön már felém az úton valahol. Csörren a lánc. Nem, nincs most semmi sem, magam vagyok. És ő van. Semmi más. Egy ősi ritmust játszik a szívem, erről zizeg a föld, a víz, a hars. Csörren a lánc. Hullámzó nagy vizek csónakja mögött összecsapjatok! Tündöklő sásból hálót szőjetek, s takarjátok be, álmos csillagok. Nagyanyám júniusban halt meg, rózsák gyászindulója harsogott, piros, fehér, rózsaszín, sárga hangjegyek tolongtak a kiskertnyi kottapapíron. Kiskertből ő csakhamar elindult, fájós gyomrára szorítva két kezét, búzatáblák konyha kövezetén járt, a hepe-hupás föld vödreiben, pipacsokkal, levágott kakasfejekkel. » egy régi ebéddel ékeskedett a rét. Szemhéja dermedő mezején hét aranypötty libáját hívogatni kezdte, míg — menekülő bárány a közelgő farkassal — egy tál élet az egy tál ürességgel megosztozott S ott feküdve, ott fehéren, 6záz heves szívdobogást kapó fehér rózsánál fehérebben, bármily élő moccanást magához szorított. Ám azokra, akik ágyát körülállták, alig ismert rá. Csak bólintgatott Az életre nevelni A mátészalkai középiskola 26. tanévéről Már májusban, a ballagáskor meglepőd­tem. A Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskola 6 érettségire készülő osztá­lya, összesen 196 „öregdiák” ballagott. Moc­canni is álig lehetett a folyosókon és az udva­ron, hiszen ott volt az összes tanuló, 804 di­ák, a 45 tanár, a ballagok hozzátartozói és vendégei. Az iskola előtti tér is tele volt szé­pen öltözött, ünneplő ruhás emberekkel és fia­talokkal. Felemelően szép és nagy ünnepség az érettségizők ballagása Mátészalkán. A ha­gyomány Is egyre több, egyre gazdagab. bár ez a gimnázium viszonylag a fiatalok közé tartozik. Ez a mostani még csak a 26. tan­év volt. Igaz, hogy 26 évvel ezelőtt csak 150 tanulója volt a gimnáziumnak. Az érettsé­gizők száma is több most, mint az első év­ben a diákok és a tanárok száma összesen. — Jelenleg Szabolcs-Szatmár megyében ez a legnépesebb és legösszetettebb középis­kola — mondta Nagy László igazgató. Rugalmasan a szükségletekhez Legnépesebb, mert ennyi diák a megyé­ben egy iskolában sehol sem tanul. A legösz- szetettebb, mert szakközépiskola is. A 804-hez még hozzá kell adni 213 levelező tanulót, akik közül 34 most érettségizett. A gimnáziumon belül működik fizika-matematika szakosított osztály is. A szakközépiskola-rendszerű oktatás 1965- ben kezdődött a gimnázium falai közt egy osztállyal. Akkor — a szükségleteknek megfe­lelően — mezőgazdasági gépszerelőket képez­tek az iskolában és a műhelyekben. 1967-ben viszont már ipari géplakatos szakra iskoláztak be egy osztályt. Egy ipari géplakatos osztály most is érettségizett. De a termelés — a nép­gazdaság — igényei változnak és a mátészal­kai gimnázium rugalmasan alkalmazkodik a szükségletekhez. 1971-ben már ipari gépészeti szakon iskoláztak be tanulókat. Ezek a fiúk és lányok most fejezték be a második évet. A Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szak- középiskolának társadalmi szerződése van a MOM mátészalkai gyárával. A szakmai kép­zést — elméletben és gyakorlatban egyaránt — a MOM-mal együtt végzik a gimnázium ta­nárai. 1969 óta egészségügyi szakközépiskolai ok­tatást (képzést) is végez a gimnázium, együtt­működve a városi kórházzal, annak vezetői­vel, orvosaival és ápolóival. Egy egészségügyi osztály most is érettségizett. Néhány leány érettségi feleletét magam is meghallgattam. Nagyon szépen feleltek irodalomból és törté­nelemből is, de a szakmából különösen. Dr. Csiszár Gusztáv, a kórház igazgatója, mint érettségi társelnök ezt mondta: — A legtöbb leány feleletét orvosegyetemi szigorlaton ts el lehetne fogadni, annyira jól értik a szakmát. Meg is jegyeztem néhány je­les felelő nevét. Elhatározásom, hogy figye­lemmel kísérem ezeket a leányokat és egy-két évi gyakorlati munka után, ha továbbra is kiválóak javaslom orvosegyetemi felvételüket. Megnyugtató eredmény Az érettségi már befejeződött. Az I. osz­tályokba a felvételek is megtörténtek. Az igaz­gató és a tanárok elvégezték a 26. tanév érté­kelését is. Az eredmény megnyugtató. Jelesen érettségizett 20 fiatal. A 804 diák összesített tanulmányi átlaga 3,3 tehát jobb a közepes­nél. A jeles rendű tanulók száma kereken 60, ebből 20 fizikai dolgozók gyermeke. Egy-egy tantárgyból 49 diák bukott, közülük 28 a fizi­kai dolgozók gyermeke. Az oktatást 45 állandó és 10 óraadó tanár végezte. 1967 óta egyetlen tanár se ment el az iskolából. A 45 tanár kö­zül 14 olyan, aki ebben a gimnáziumban érett­ségizett, majd elvégezte egyetemi tanulmá­nyait és ide tért vissza tanítani. Köztük Nagy László, az iskola igazgatója is. És sokan, leg­alább 150-en vannak Mátészalkán és a járás­ban olyanok, akik ebben az iskolában érettsé­giztek, majd továbbtanultak, tanárok, mérnö­kök, orvosok, agronómusok, stb. lettek és visz- szatértek a szülőföldre tanítani, termelni, ve­zetni. Mert szép számmal vannak már köz­tük vezető beosztásúak is- Sok egykori máté­szalkai diák dolgozik kutatóintézetben, orszá­gos vállalat, vagy intézmény központjában. Évente — a levelezőkkel együtt — már több, mint 200 tanuló érettségizik itt. Az ösz- szes tanuló 25 százaléka kollégiumban lakik. További 25% tanulószobás és 60 diák externis- ta. Eredményes az iskola tanulóinak kulturális tevékenysége és sportmunkája is. A sárospata­ki diáknapokról az idén négy érmet hoztak haza. Ismert az iskola népitánc-csoportja, énekkara és irodalmi színpada. A kézilabda­csapat bejutott az országos döntőbe, jelenleg a hat legjobb közt versenyez a még jobb helye­zésért.. Az iskolában az orosz'mellett tanulhat­nak a diákok angol, német és francia nyel­vet, az egészségügyi osztályban kötelező a la­tin nyelv is. Az elmúlt évben az iskola tanuló! csak Mátészalkán 100 000 forint értékű társa­dalmi munkát végeztek. Erősségük a természettudomány i J* Az iskola — a tantestület — jó munkáját bizonyítja a továbbtanulók száma is. Az érett­ségizők 60 százaléka — már több év átlagában — továbbtanulásfa jelentkezik a különböző felsőoktatási intézetekben. A jelentkezők felét már az első „menetben”, tehát közvetlenül az érettségi után felveszik. Ez igen jó eredmény, sokkal jobb az országos átlagnál, hiszen a fő­iskolákra és egyetemekre átlagosan háromszo­ros a túljelentkezés. A tanárok külön öröme, hogy a továbbtanulók 60 százaléka fizikai munkások gyermeke. A Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskola erőssége — a továbbtanulás­ra felvettek számának bizonysága szerint — alighanem a fizika és a matematika. Különö­sen a szakosított osztályokban. Eddig például minden évben az iskola két-két tanulója nyert felvételt szovjet egyetemekre, általában mű­szaki karokra. Az idén viszont duplázott az is­kola. Négy érettségizett diákja nyert felvé­telt szovjet egyetemekre. Közülük három a IV. c. osztály tanulója volt. (Osztályfőnök: Papp Gyula.) A három tanuló: Berényl György, aki speciális közlekedésgépészeti kar­ra nyert felvételt. Kádár István légi fényké­pészeti geodéta lesz. 'Csohán Ágnes orvosi egyetemre nyert felvételt. Eddig ő volt a KISZ Központi Bizottsága középiskolai tanácsának titkára. Tagja a városi KISZ-bizottságnak is. A negyedik szovjet ösztöndíjas Földvári Vik­tória a IV. b-ből, aki szintén speciális mér­nöknek készül. De tucatnyian vannak olyanok is, akik a külföldi egyetemeken a felvételi vizsgán 19 pontot szereztek. Felvételt nem nyertek, de pontjaikat a hazai egyetemek el­fogadják. És a hadsereg. Levelek — és már aktív tisztek — egész sora bizonyítja, hogy Zalka Máté szülőföldjén most is teremnek kiváló ka. tonák. A tiszti főiskolákon és néhány speciális fegyvernem egységeinél nagyon jó hírük van a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskola neveltjeinek. Az idén is hat fiút vettek fel katonai műszaki főiskolára. És az iskola neveltjeinek többségét lokátoros, meg más speciális fegyvernemekhez hívják be tényleges katonai szolgálatra. Az elismerés sohasem késik sokáig: jó növendékek, jó tisz­tek. jó katonák a mátészalkai fiúk. Igaz, hogy az iskolában elismerten színvonalas a honvé­delmi nevelés és oktatás is. Javuló feltételek A 26. tanév tehát lezárult. Pót, lényegében már a 27-et is előkészítették. Az idén tovább javul a helyzet. Két új kollégium is épül Má­tészalkán. Egyik a gimnáziumnak, másik áz ipari szakközépiskolának, de abban kapnak el­helyezést a gimnázium szakközépiskolásai is. Az idén 200 ezer forintot kaptak a tanácstól új padok vásárlására. A bútorok, berendezések korszerűsítése folyamatos, de még több pénz kellene. Legnagyobb probléma azonban a zsú­foltság. A 14 tanteremben 23 osztály tanul. Nagyon kicsi, szűk az udvar is. A mindössze 26 éves iskola — Szabolcs-Szatmár megye leg­nagyobb középiskolája —^ abogy mondani szokás: túlnőtte falait. Ma a levelezőkkel együtt ezernél több tanulója van. Hétszer annyi, mint 26 évvel ezelőtt „ Szendrel József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom