Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-26 / 147. szám
Í9T? "n'tií ^-f'TTvr * f a. r v a t? apó"? * /« S o!ffa? EGÉSZSÉGÜGYI NAPOK SPORTPARK jUTALMAK MELEG LEVEGŐT FÚfNAK A SÁTORBA A megyei egépuségiievelési csoport munkájáról ,,A betegségeket megelőző gyógyító munkában “ jobb eredményeket tudnánk elérni, ha a lakosság körében jobban állnánk az egészség- nevelési feladatok megvalósításával.” Az idézett gondolatot dr. Magyar János, a Szaboles-Szatmár Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályának a vezetője mondta el a megyei egészségnevelési csoport munkaértekezletén. A KÖJÁL-székházban a napokban rendezett megbeszélés vitaindító előadását dr. Juhász La.ios egészségnevelési főorvos tartotta. Szólt arról az áldozatkész egészségnevelési tevékenységről, melyre a további munkát alapozhatják. Az eddigi egészségnevelési munkát segítették az ilyen vonatkozású' megyei hagyományok is. Ismertette, a megyei egészségnevelési csoport (MENCS) által eddig végzett munkát. 1972-ben 1478 egészségügyi felvilágosító előadást tartottak, amelyen 41 ezren vettek részt. Ezenkívül a fogászati hónán 1 alkalmából 270 előadáson 26 ezer hall- gatót számoltak. Jelentősek voltak 1973 áprilisában az egészségügyi világnap, „Az egészség otthon, a családban kezdődik” jelmondattal meghirdetett rendezvényei. Kétszázhatvan egészség- ügyi felvilágosítást tartalmazó filmje és 54 hasonló jellegű magnetofonszalagja van a MENCS-nek. Az elmúlt év folyamán más egészségnevelési témájú propagandaanyagokkal ezek is járták a megyét és segítették a lakosság közötti egészségügyi felvilágosító munkát. A megyei költségvetésből eddig évente egy lakosra 60 fillér jutott egészségnevelési célok megvalósítására. A legjobb megyékben ez az ösz- szeg meghaladja a két forintot. Beszámolt az előadás arról a segítségről, amelyet a- MENCS az együttműködési szerződés keretei között a megyei Vöröskereszttől. a Hazafias Népfronttól, a TIT- től, a mezőgazdasági osztálytól és a művelődésügyi osztálytól, valamint a Besse- nyei György Tanárképző Főiskolától kapott. Rajtuk kívül a vállalatok és intézmények egész sorával állnak alkalmi kapcsolatban. akik szintén segítik az egészség- nevelési feladatok megoldását. A jövő generáció egészség- nevelését szolgáló célzattal hozták létre a nyírteleki 2-es számú általános iskolában, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban, és a berke- szi gyermekotthonban az egészségnevelési „modell” is-\ kólákat, melyek számát tovább növelik, elsősorban a szakmunkásképző intézeteknél. Van a MENCS-nek egy havonta megjelenő kiadványa is, amely a szakemberek és az érdeklődők tájékoztatását szolgálja. Az év első felében sorrendben a gyógyszergyártás és felhasználás, a mezőgazdaságban végzendő egészségnevelés problémái, a neurózis (a magasabb idegtevékenység funkcionális megbetegedése) „Az egészség otthon a családban kezdődik' , a csecsemőhalálozás jelenlegi kérdései témaköröket dolgozták fel a tájékoztató füzetei. A következő számokban a nemi betegségekről, a táppénzes állomány jelenlegi helyzetéről, a mentálhigiénéről. az alkoholfogyasztás káros hatásairól, a tbc jelenlegi , állásáról,- a jó fogról, a daganatos betegségekről tájékoztatják a megyei szakembereket és az érdeklődőket. Egy kiemelkedő megyei egészségnevelési rendezvényt is megvalósít ebben az évben a csoport. 1973. szeptember 17—30 között „Szatmári egészségügyi napokat" szervez. Az ünnepélyes megnvitóra szeptember 17-én Győrieteken kerül sor. A megnyitás napjának előadássorozatai az egészségnevelés egyes kérdései Sza- bolcs-Szatmárban, és a lelkiegészség megóvása témaköröket öleli fel. Az egészségnevelési csoport munkatársai kiemelték az egészségügyi felvilágosító tanács létrehozását és - a sportparkok megvalósításának a gondolatát. A munkaértekezleten dr. Magyar János emléklapot és pénzjutalmat adott át kiemelkedő egészségvédelmi munkájuk elismeréséül Kovács Ilonának (Kisvárda), Mandula Tárnáménak (Nyíregyháza). Szatlcczky Istvánnénak, (Mátészalka) és Zalátnai Ká- rolynak (Berkesz). NEM FŐZ — CSAK TÁLAL Segítség a háziasszonyoknak A SzabolcsrSzatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi és az élelmiszer kiskereskedelmi vállalatok közös rendezésében, valamint három vállalat — az AMFORA, a FŰSZERT, a COM- PACK — és a debreceni hű- töház közreműködésével „Nem főz — csak tálal, korszerű élelmiszerek és tálalás” címmel kiállítást nyitottak Nyíregyházán, a Szabadság téren. A bemutatón olyan élelmiszereket állítottak ki, melyeket csak fel kell melegíteni és már tálalhatók. Népszerűsítésükre szükség van, mert kevesen vásárolják ezeket a termékeket, pedig sok felesleges munkától kímélik meg a háziasszonyokat. A mirelitfőzelékek hússzeletekkel, ;j konzerv töltött káposzták és paprikák nemcsak táborozásnál nélkülözhetetlenek, a darált húskonzervek főzelékekhez is felhasználhatók hússzeletek helyett. Az étkezéseknél elem ’ - hetetlen az ízléses tálalás. A rendezők úgy állították ösz- sze a termékféleségéket, hogy egyben útmutatót adnak ahhoz is, melyik ételhez milyen terítéket alkalmazzanak. A konzerv- és mirelitárukhoz a változatos mintás virág, magyar motívumos — francia jénai tálakat ajánlják, nemcsak a főétkezéshez, de a reggelikhez és a vacsorákhoz is. A fazekakat és a lábasokat jól helyettesítik. A szörpök, a befőttek és az üdítő italok mellett. olcsóbb poharakat, kompótos tálakat mutatnak be. Újdonság a Nyírkémia pezsdítő ivóvize, ami felveszi a versenyt a kedvelt borsodi vízzel Az italoknál színes és fehér metszett poharakat, a kávé és teaf'élék- nél kerámia, porcelán készleteket, kávéfőzőket találhat , a látogató. „Konfekció” tesz- : taként emlegetik még sokan | a kész leasüteménveket, linzereket. Izük és változatosságuk azonban cáfolja ezt a megjegyzést. A kiállításon l'ét asztalon mutatják be a helves tálalást. terítést. Szakmai felvilágosítást a két. kiskereskedelmi vállalat szn.kemherei adnak. A kiállítás kedden zárul. Könyvtárak — jutalmul a Tisza menti tsz-ek legjobbjainak A Tisza menti Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének társadalmi és ön- kormányzati bizottsága legutóbbi ülésén megtárgyalta a terület tagszövetkezeteiben folyó szocialista munkaversenyt. Június közepéig már 33 termelőszövetkezet jelezte a Verseny adatait és már ezekből is nagyarányú fellendülés állapítható meg. Míg az elmúlt évben a Tisza mentieknél 176 brigád versenyzett a szocialista cí-_ mért. idén eddig már 208 szocialista brigád csatlakozott a versenymozgalomhoz. Még örvendetesebb, hogy a tavalyi hét ifjúsági brigád száma idén 23-ra, a 36 nőbrigád pedig 57-re szaporodott. A megtisztelő címet közülük már elnyerte 168 brigád 3341 taggal. A bizottság megállapította, hogy az elmúlt év jó gazdasági eredménye révén tiz termelőszövetkezet érdemel elismerést. Közülük hatot — a napkori Kossuth, a tiszaberceli Bessenyei György, a pátrohai Zöld Mező, a mándoki Uj Élet, a nyíregyházi Vörös Csillag és a tiszamogyorósi Egyakarat Termelőszövetkezeteket a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a Kiváló szövetkezet kitüntetéssel jutalmazta — és vele a tagonkénti ötvenforintos külön j utalomkeretet is megkapták, kiosztották. A másik négyet — így határozott a bizottság — a szövetség jutalomkeretéből kell megA Kölcsey családdal rokoni kapcsolatban állt bakon- szegi Miskolczy család sok értékes dokumentumot őriz a reformkor nagy költőjéről és politikusáról. Kölcsey Ferenc végrendeletét Miskolczy Józsefné az elmúlt esztendőben a Hajdú-Bihar Megyei Tanácsnak ajánlotta fel, s most újabb értékes dokumentumokat adott át az illetékes szakembereknek. Az áimosdi Kölcsey-emlékház a Bölény ajándékozni. A rendelkezésre álló tízezer forintból három-három ezer forint értékű szakkönyvtárat kapnak a nyíregyházi Ságvári és a rakamazi Győzelem, két-két ezer forintos könyvtárjutalmat adnak a két kisebb szövetkezetnek, a kisvárdai Rákóczi és a tiszakanvári Havasi Gyopár szövetkezeteknek — természetesen a szövetség elismerő oklevelével együtt. és a Kölcsey család örökségére vonatkozó irattal gazdagodott. a szatrnárcsekei Köl- csey-emlékszooa megkapta a Szemere Pnlné leveleit, amelyet Kölcsey Ádámréhcz írt. a bakon sz^gi Bessenye1-emlékház többek között Rákóczi Zsigmond-levelet vehetett birtokába a fejedelem aláírásával. A debre- ni kollégium könyvtára színtér, két értékes dokumentummal gazdagodott. Újabb Kölcsey-dokurnentumok Műszaki átadások előtt Sóstón Az utóbbi időben egyre több embert, foglalkoztat a Sóstó problémája, hiszen a melegstrand egyik legkedveltebb részén most „csatatér” van. A munka 1972. évben kezdődött még. Az első ütem a verseny medence lefedésének, illetve téliesítésének mélyépítési munkálatai volt. Ezt követte a lelátó épülete alatti gépház kialakítása, amely mind a tervezőtől, mind a kivitelezőtől komoly körültekintést és szaktudást igényelt, a megoldás egyedi jellege miatt. A medence lefedését a Győri Pamutszövő és Műbőrgyár által leszállított sátor biztosítja. A sátor anyaga polyester szövetre kétoldalt felhordott hő- és hidegálló vízhatlan PVC-Gt'aboplan műbőr. A sáíor fenntartását és a kellő belső hőmérsékletet meleg levegő befűvalásával oldják meg, az ehhez szükséges gépészeti berendezéseket a lelátó épületében helyezik el. Az átalakítás során a lelátó épületében lévő öltözők érintetlenül maradtak, innen zsilipkamrán illetve kiúszón keresztül juthatnak a vendégek a medencébe. A lefedés kivitelezésével egvidőben megkezdődött egy másik beruházás előkészítése is. Régi probléma, hogy a nielegstrand medencéinek vize főleg egy- egy forró nyári vasárnapon bizony nagyon szennyezett. Tekintettei arra. hoav a fürdő vállalat az utóbbi időben vízhiánnyal küzd. a megoldást csak egy modern víztisztító berendezés beszerzése és beépítése tehette lehetővé. Tárgyalások kezdődtek egy olasz céggel, amelvik ilven — speciálisan uszodák vizének tisztítására alkalmas — berendezéseket gyárt. A tár- gvalások eredménvesnek bi- zorvultak. így a berendezés megrendelése is megtörtént. Ennek elhelyezése azonban még a teljesítés kivitelezésénél is nasvobb problémákat vetett fel, hiszen a külföldi A nyii-egyházi tanárképző főiskolán a diplomakiosztó ünnepséggel véget érő tanév csak a tanítás befejezését jelenti. A nyári vakáció hónapjaira tervezett program már elkészült; országos tanácskozások, módszertani továbbképzések, diáktalálkozók szervezése tanúsítja, hogy a szünetben sem szűnik meg az „élet”. Június 22-én már be is fejeződött az első nyári rendezvény : az etikát oktató főiskolai tanárok konferenciája amelyen 25 vendég vett "észt az ország különböző fő- ; - kóláiról. Ezt a tanácskozást a június 251—július 8 között rendezendő, évenként megismétlődő, orosz nyelv oktatók továbbképzése követi. Az Országos Pedagógiai Intézet 90 nyelvszakos tanárt hív meg erre a programra. A főiskola ad otthont a hónap végén a kétnapos gyógypedagógiai tanácskozásnak. partnerrel a kapcsolatot még nehezebb volt fenntartani. A napi 10—12 órás munkának eredményeképpen az olasz szerelő megérkeztekor a munkaterület rendelkezésre állt, megkezdődhetett a víztisztító berendezés szerelése. A kezelő személyzet feladata les/ kiegyensúlyozni egy kezdeti kezelés alkalmazásival a vizet. Az est követő időszakos kezeléseket oly módon kell elvégezni, hogy a víz ne hagyjon az uszodában mag- néziumos vagy meszes lerakódásokat, ne váljék színezetté, rossz szagává. ízűvé, ne lépjen fel alzásorfás. lecven steril és sterilizáló hatású az új szennyeződésekkel szemben, ugyanakkor ne csípje a szemet, a bőrt. egyszóval semmiképp ne ártson a szervezetnek. Külön feladat a Sóstón, Elsején lesz két és fél esztendeje, hogy a Tokaj hegyaljai Pincegazdaság sóstóhegyi 650 hektáros szőlőjét és a hozzá tartozó üzemi és kereskedelmi egységeket, a pincészetet és a palackozót átvette az Eger—Gyöngyösvidéki Pince- gazdaság. Most nagy elhatározásra jutottak; 30 millió forintért megkezdik az egész vertikum nagyarányú rekonstrukcióját. Nyíregyházára érkezett az ÉLTEBV egy mérnökcsoportja az elkészített tervekkel és a pincegazdaság vezetőivel, valamint az építkezést elvállaló ' KEMÉV irányítóival bejárták azt a területet, ahová az új üzemel felépítik. Az építkezés már elsején elkezdődik és a jövő esztendőben be szeretnék fejezni, de egyes üzemrészek már az idei szüretet is köny- nyebbé fogiák tenni, például a tárolótér.8 ezer literes bőkezdődik. A főiskola KISZ- fcizoítságának meghívására augusztus 1—20 között lengyel főiskolai hallgatók ismerkednek megyénk és Nyíregyháza nevezetességeivel. Augusztus 2—4 között ismét egy országos tanácskozás színhelye lesz a főiskola. Több mint 100 résztvevővel itt tartják a népművelés) intézettel és a nyíregyházi városi művelődési központtal közös rendezésben az orszá- I gos népművészeti konferenci- ! ót, amely a főiskola kerengő- | jében megnyíló kiállítással fe- jeződik be; az országos nép- művészeti pályázatra érkezett több száz tárgyból. A nvári program augusztus 22- től 25-ig mintegy 100 meghívott vendég részvételével az országos nyelvészeti konferenciával fejeződik be. változzék. Az e feladatok meg valósi; ás.moz szükséges vegyszeren adagolásai a szúró berendezés tartozékai képező automatikus — de kézileg is működtethető —vegyszeradagolok biztosítják. A kivitelezés üteme mosi már gyors, a beren-Jégás technológiai Szerelésének készültségi foka 90 százalék. Hátravannak még azonban a szűrőházak épületének szakipari munkái, illetve most foly >ak ;i versenymedence körül a t érburkolási munkák. E hónap végén kezdődik a próbaüzem és ennek sikere eseten a jövő hónao elején a berendezés műszaki átadása is megtörténik így előreláthatólag rövid időn belül a strandolni- kívánók birtokba vehetik a verseny-medencét ts. / vítése és a szovjet szőlőfeldolgozó. gépsor, amelynek oe- s/.erzésável nem várják meg az épület elkészültét, hanem — ha másképp nem megy — sátorban is működtetni lógjak már idén ősszel. A nagy rekonstrukcióra éppen azért van szükség, mert az öt menyéből felvásárló és ugyancsak öt megyét borféle- ségekkel ellátó üzem jelenlegi állapotában már nem győzte a munkál. Kicsinyek voltak a raktáraik, túlzsúfolt a palackozója, a szőlöpréssk' nerp győzték a lassan, de fokozatosan növekedő ti szán túli szőlőtelepítésekkel és a termőre forduló új szölrjtelepülések term ésmejnny ■ -végével a versenyt. Emiatt aztán szüret idején nagyobb zsúfoltság volt a. pincegazdaság előtt, mint a legrosszabbul szervezett almaszüretek ideién. Teherautók álltuk egész nap, várva, amíg átveszik a termésű és ez nem használt, a szőlő és a bor minőség vek sem. A 30 millió körüli építkezés legnagyobb objektuma eg’ 40 ezer mázsa szóló feldolgozására alkalmas ü cm lesz. \z iparvágány mellé telepítik. Ebben fog dolgozni a szovjet folyamatos gépsor. amely óránkénti 150 mázás teljesítményével napi 15—29 ezer múzsa szőlőt f-'d feldolgozni és ez a legjobb szőlőtermés esetén is lépést tud tartani a -.zürelelők beszállításaival. A másik beruházási rész a tárolótér bővítése lesz. A jelenlegi 10 ezer hektoliter befogadó képességhez még 15 ezerre alkalmas bővítést' létesítenek. Nem lesz lényegtelen az ellátás szempontiából o nagy palackozó megépítése sem. Ez főleg kereskedelmi szempontból lényeges, meri a pincegazdaságnak csak a saját területén 66 féle tájjellegű borból lehetne összeállítani a választékát, de a jelenlegi túlzsúfolt palackozóból ezt képtelenek voltak teljes választékban megvalósítani. Üisé^hordás, zsáktrsxthás A tanárképző főiskola nyári programjából hogy a víz gyógy víz jellege ne Rnmatwit-. István műszaki ellenőr Üj sző lő felelő! gosó üzem Nyíregyházán A júliusi programban szintén helyet kapott egy országos tanácskozás, a honismereti szakkörök vezetőinek országos konferenciája. Erre az ötnapos rendezvényre 120 vendég érkezik. A tanácskozásokat pihentető, megyejáró kirándulások egészítik ki. A vendégek megismerkednek Felső-Szabolcs nevezetességeivel, majd szatmári és beregi körúton vesznek részt. Ezen a kiránduláson találkoznak a Gergelviugornyán rendezendő országos honismereti diáktábor résztvevőivel. A főiskolai Stúdium-ge- nerale nyári továbbképzését hílius 14—24 között tartják. Egy nem főiskolai témájú tanácskozásnak is helyet, adlak. Itt rendezik július 12— 13-án a szállítási témákkal 'oglalkozó Fuvarpiac-fórumot ;eíet-magyarországi közlekedési és szállítási szakemberek részvételével. A nyár utolsó hónapja külföldi vendégek fogadásával Dolgozó Ezekben a napokban több általános és középiskolás kopogtat be a városi tanács ügyfélszolgálati irodájába. Munkahelyet keresnek, ahol a nyári szünetben dolgozhatnak. A választási lehetőség nem nagy. A legtöbb üzemben a nyári szünidőben a szakgyakorlatos diákok dolgoznak, s ahol van lehetőség egy-két iskolás alkalmazására, ott elsősorban a saját dolgozóik gyerekei közül válogatnak. Nyíregyházán, a gabona- felvásárló, az UNIVERSIL. . KEMÉV. a Ságvári Tsz és a posta alkalmaz nagyobb létszámban diákokat. Az utóbbi még mindig vár jelentkezőket. Esti Hírlap rendszeres kihordására, utcai árusítására. A gabonafelvásárlő 14— 16 éves korúakat alkalmaz deákok \ zsájctisztitásra. A gyerekek napi hat, esetleg nyolc órában is dolgozhatnak órabérben, vagy teljesítményben, s ezáltal a szorgalmasabbak az iíiOO forintot is megkereshetik. Az UNIVERSIL a szak- gvakorlatosokon kívül ötven diákot tud alkalmazni, akik szintén jelentősebb zsebpénzt kereshetnek a nyári szünidő alatt. A nyíregyházi Ságvári Tsz júliusban paradiegomsze- vsre kíván iskolásokat alkalmazni. mintegy kétszáz főt. A szorgalmasabbak itt is megkereshetik a napi 60 forintot. Augusztusban a betakarítás ideje alatt a termelőszövetkezet aratói mellé vizhordásra és egyéb könj. ■ nyebb munkára alkalmaznak diákokat, (bakonyi)