Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-22 / 144. szám

oIPStA ws.‘Mnht* ». A NAP H í R E I KITÜNTETÉSEK. A tarta­lékos hadkötelezettségi ide- jüj5 alatt eredményesen, lel­kiismeretesen végzet) tartalé­kos katonai szolgálatuk, a katonai igazgatás terén huza­mos időn át végzett ió mun­kájuk, valamint példamuta­tó közéleti tevékenységük" el­ismeréseként a honvédelmi miniszter „Honvédelmi ér- demérem” kitüntetésben ré­szesítette a katonai hadköte­lezettség felső korhatárának elérése és a nyilvántartásból való kiválásuk alkalmából 20 év szolgálat után Molnár Pált, 15 év szolgálat után Da­léba Józsefet. Kása Sándort. Skalszki Edét. 10 év szolgálat után Haklik Miklóst. Nagy Jánost. Nádast Andrást. Papv Jánost. Szondi Ferencet. A kitüntetéseket a napokban adta át a megyei kiegészítő parancsnok. TÁRS ADAT.Ml ESKÜVŐ. Leveleken n Váci Mihály mű­velődési házban június 16-án első ízben rendeztek társa­dalmi esküvőt. Az esemény hivatalos része után az ifjú párt: Nagy Violát és Székely Sándort a KISZ és a terme­lőszövetkezet vezetői köszön­tötték. SZABADSÁGON az ÜZEM, A Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi részlegében június 25-én megkezdi az üzem vala­mennyi dolgozója a nyári szabadságát. A július 11-ig tartó szabadságidő 'alatt ren­dezik át a vasalótermet. DUNAI EMI ÉKTURA. A XV. Sobieski János dunai emléktúra június 22-től 26- ig tart. A lengyel és magyar vízi túrázók az esztergomi Sobieski-emlékmű megko­szorúzása után Nagymaroson és Szentendrén keresztül a Római-partig eveznek. KORSZERŰ TANÍTÁSI MÓDSZEREK. A megyei to­vábbképzési kabinet és a járási hivatal művelődésügyi osztálya rendezésében Nagy- kállóban a járás negyven al­só tagozatos nevelője június 18-tól 21-ig négynapos ének­zene tanfolyamon ismerke­dett a korszerű tanítási mód­szerekkel és a tananyagcsök­kentés feladataival. ARATNAK. Bács-Kiskun és Szolnok megye után csü­törtök reggel egyes Hajdú- Bihar megyei termelőszövet­kezetek földjein is munkába álltak az aratók. Ebben az esztendőben a sárrétudvari Arany Kalász Tsz gabona­tábláin dolgoznak az első kombájnok. Az őszi árpát vágják. Az ötvenhét hektá­ros táblán három gép dolgo­zik. KEREK ASZTAL VITA. A Magyar Közgazdasági Társa­ság Szabolcs-Szatrnár megyei szervezetének kereskedelmi szakosztálya június 22-én 11 órakor Nyíregyházán, a Sza- bolcs-szálló különtermében tart kerekasztalvitát. A té­ma a felügyeleti ellenőrzés tapasztalatai és hatékonysá­ga a kereskedelmi vállalatok munkájában. A Magyar Szocialista Munkáspá- Szabolcs-Szatmár megye) Bizott­sága és a megye) tanács napilapir Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: »491 Nyíregyháza. Zrínyi nona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. 30-03. Telexszám: megyében 344. megyéd kívül 73 344. Kiadja a Szabolcs megye) tap kiadd Vállalat Erínyi Hona a. 3 Te).: 30-00 Felelős kiadd: Mádl Latos Terjeszti a Magyar Posta Élőn zethető oármely oostahivatalná: a kézbesítőknél, a oosta hírlap­üzletekben és a Posta Központ Hírlap Irodánál <KHT Budapes’ V kerület József nádor tér i sz.) közvetlenül vagy oostautat ványon valamin átutalással a KHI 215—06 163 Pénzforgalmi tel- zőszámra Előfizetés) dl!: eev hónapra 20 forint tedexszám- 25 039 Kéziratokat nem jrzünk mee nem adunk vissza A rakamazi hídépítésnél dolgozó YC 34—77 rendszámú önürítő tehergépkocsit vezetője — kedden — nem az útviszo­nyoknak megfelelően vezette és a jármű a felázott, csúszós töltésről le.borult. Szerencsére ezúttal személyi sérülés nem történt. (Hammel József felvétele) Elhunyt Keleti Márton Hatvannyolc éves korában váratlanul elhunyt Keleti Márton filmrendező, három­szoros Kussuth-díjas, kiváló művész. Temetéséről később intézkednek. MESE A TŰZPIROS VI­RÁGRÓL. A Móricz Zsig- mond Művelődési Ház ba- , lettiskolájának évzáró vizs­gaelőadása június 24-én. 3 órakor lesz a nyíregyházi színházban. A növendékek a Mese a tűzpiros virágról cí­mű darabot adiák eíő. amely­nek koreográfiáját Molnárné Maresch Lili tervezte. VEZETŐKÉPZŐ. A báb- játekvgzetők kéthetes nyári tanfolyama június 30-án fe­jeződik be. Tizenhármán vizsgáznak a ..harmadikosok” közül 29-én a működési en­gedélyért. Év közben kon- zultációkon, bemutató .szín­padokon képezték őket. A MISKOLCI ADY END­RE MŰVELŐDÉSI HÁZ, va­lamint a diósgyőri Vármúzeum rendezésében csütörtökön immár harmadik alkalom­mal kezdődtek meg a diós­győri várjátékok. A korábbi évek gyakorlatával szembén az idén nem csak Borsodból, hanem az ország kilenc me­gyéjéből összesen 16 úttörő­őrs vesz részt a rendezvé­nyen. V1T-KÖLTSÉGHEZ. Va­sárnap Záhonyban 30 vasúti vagont raktak ki társadal­mi munkában a Debreceni Vasúti Igazgatóság dolgozói. Az így megkeresett összeget a VIT-számlára fizették be. A MÁJUS KÖZEPÉ­TŐL TARTÓ csapadé­kos időjárás kedvező a jonatánalma fejlődésé­re. A gyümölcsök már zölddió nagyságúak. A ker­tészek gondosan óvják a ter­mést a kártevőktől. Általá­ban már a hetedik, egyes he­lyeken pedig a kilencedik permetezést végzik. MERRE JÁRNAK A LE­PÉNYHALAK? Egy angol halászati laboratórium mun­katársai megfigyelték külön­böző tengeri halak viselkedé­sét. A halak hátára 5 cm-es műanyag csövet erősítettek, parányi rádió-adóvevővel és elemmel. A készülék felfogja a kutatóhajó mélységmérő berendezésének jeleit. és elektromágneses hullámok formájában felerősítve visz- szaveri őket. Ezzel a mód­szerrel sikerült 50 órán ke­resztül követni egy tőkehalat és egy lepényhalat a Balti­tengerben. Kiderült, hogy a lepényhal mesterien kihasz­nálja az apály és a dagály keltette áramlásokat; a fe­nékről felemelkedve megke­resi az áramlás fő sodrását és minden különösebb erőfe­szítés nélkül hagyja magát nagy távolságokra elvitetni. Közlekedési előadássorozat A közúti közlekedési aka­démia tíz előadásból álló so­rozatot szervezett a megye városaiban és nagyközségei­ben. A megyeszékhelyen tartott 60 előadásnak 1200 hallgatója volt, a tiszalöki tíz előadásnak 300, a kisvár- dainak 120. Még nem feje­ződött be a sorozat Tuzsé- ron, Nagvkállóban és Máté­szalkán. ahol négy. három, illetve hat előadás hangzott el eddig. További három já­rásban — Fehérgvarmaton. Nyírbátorban és Vásárosna- ménvban — ezután kezdődik a tanfolyam. Az előadások témái! a közlekedés egész­ségügyi, pszichológiai, mű­szaki. Jogi. fejlesztési, K H ESZ-. - m ód os í tás i problé­mái. Az előadók és a meg­hívottak részére június 22- én a fegyveres erők klubjá­ban tartanak megbeszélést az eddigi tapasztalatokról, a további feladatokról. SEGÍTSÉG a SZÖVET­KEZETNEK A lónyai KISZ- fiatalok az elmúlt vasárnap társadalmi munkában segí­tettek a növény ápolási mun­kában a helvi termelőszövet­kezetben. A szövetkezet vi­szonzásul hétezer forint ér­tékű sportfelszerelést vásá­rolt a fiataloknak. A DÖNTŐBE JUTÁSÉRT Á mátészalkai járás községi és vállalati önkéntes tűzol­tóinak 1973. évi versenyét június 24-én Jármiban ren­dezik meg. A járási verse­nyen BO csapat vetélkedik a megyei döntőbe jutásért MEGYÉNKBŐL HÄRMAN. Á „Kis kémikusok’* baráti körei csoportvezetőinek a TIT országos szervezete jú­lius 2—5-én tanfolyamot tart. Megyénkből hárman vesznek részi a tanfolyamon. HÁNY VILLÁMHÁRÍTÓ KELL EGY VÁROSNAK? A villámhárítók csak egy-egy épületet, vagy csak az épület egy részét védik a villámcsa­pásoktól. Nemrégiben román tudósok továbbfejlesztették ezt a hagyományos szerkeze­tet. Az új típusú villámhárí­tó 500 méter sugarú terület védelmét biztosítja. Az új megoldás alapelve nagyon egyszerű: a villámhárító vé­gén „ionizáló kúpot” helyez­nek el, mely a környező le­vegőt ionizálja. így a légkö­ri villamos kisüléseket a kúp magához vonzza és földeli. A román tudósok számításai azt mutatják, hogy néhány ilyen villámhárító elegendő egy egész város védelmére A TÉVÉBEN LÁTTUK: nyírségi nyomda Dózsa György a. 9. Felelős vezető: Holéczl István A Nyitott könyv-sorozat ne­mes vezérelve elkalauzolni a tévénézőt könyvkiadásunk egynémely erre a célra kivá­lasztott újdonságához. Az adá­sok lényege: olvasásra bírni a nézőt. Persze a néző asze­rint ítéli meg az általa még olvasatlan könyvet, amit be­lőle a képernyőn megeleve­nedni lát. Ez a körülmény több kérdés elé is állítja a sorozat szerkesztőit, s vala­melyest az adások kritikusa­it. Okkal-joggal választották - e ki éopen ezt a könyvet te­levíziós bemutatásra? Ha igen, jó helyen ütötték-e fel a lapjait, az onnan vett rész­letek megfelelnek-e a könyv iránti érdeklődés felkeltésé­re? Nem árulna-e el esetleg ebből a szempontból túl ke­veset a könyvről? Tulajdonképpen a végcél jó könyvekhez kedvet csinál­ni. De fennáll persze a ve­szély, hogy az adással elve­szik a jó könyvtől a néző kedvét. Vagy hogy rossz, ar­ra érdemtelen könyvhöz csi­nálnak kedvet. Bizonyára nem kis dilemmák ezek. Amellett azoknak is nyújta­ni kell valamit, akik egysze­rűen csak nézni akarják a tévét, az adott műsoridőben anélkül, hogy gondjuk volna az olvasással. Goda Gábor Egy naplopő naplója című filozofikus hangvételű regényének be­mutatása a Nyitott könyvben pozitív válaszokat adott a fentebbi kérdésekre. A televíziósok érzékletesen tárták fel. hogy a „naplopó” maga az író: Goda Gábor, aki önként tárulkozott ki — okulásunkra és szórakozá­sunkra. A napló silabizálásá közben pontosan végigkövet­hettük a szerzői szándékot, s azokat az ábrázolásbeli tör­vényeket —, amelyek igaz­gatják. motiválják Goda Gá­bor írásmiívészetét. A műsor­ban feldolgozott és bizonyos értelemben analizált napló- részletekből — világosan ki­rajzolódott egy huszadik szá­zadi szenvedélyes gondolko­dó és tenni akaró elmélkedé­se. Az önironikus, önéletraj­zi mozzanatokkal bővelkedő regényrészietek érdekesek, rokonszenvesek és mulatsá­PROGRAM gosaät voltait. Es aswS a leg­fontosabb: találőak is. Meg- éreztuk, hogy nem a törté­nések apró eseményei a fon­tosak, hanem a gondolati ref­lexiók, melyeket a jelenték­telen eseményeik a főhősben kiváltanak. Az egészben az volt a leg- rokonszenvesebb, hogy a te­levíziós közlés és feldolgozás­mód jól alkalmazkodott tár­gyához és rendeltetéséhez. Nem csinált nagyobb „ügyet” a témából, az irodalmi anyag­ból. a felvonultatott figurák­ból és sztorikból. mint amennyi éppen megilleti azokat. A feladat stílusos megol­dása Mihályfv Sándor jó rendezői érzékét dicséri. Szemléletesen és hangulato-_ san illeszkedtek az adásba a képi bevágások. Sinkovits Imre az író szerepében re­mek alakítással örvendezte­tett meg bennünket. Kiváló­an „vették körül” partnerei közül Solti Bertalan. Feleki Kamill, Simor Erzsi, Szilvás- sy Annamária A műsort bevezető beszél­getést, amelyben Hegedűs Géza kérdezgette az írót — életéről, műveiről, közérzeté­ről hosszúnak találtuk. Mindent együttvéve: az adás jó propagandája volt a könyvnek. O. Ss. 1973, moms 22, péntek PAULINA NAPJA A Nap kél 3 óra 4M! perckor, nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kél 22 óra 53 perckor, nyugszik 10 óra 25 perckor. Hatvan évvel ezelőtt. 1913. jú­nius 22-én született Szombathe­lyen Weöres Sándor költő, mű­fordító. a XX. századi magyar líra egyik kiemelkedő egyéni­sége. Elemi iskoláit Pápán és Csön- gén, középiskoláit Szombathe­lyen, Győrött, Sopronban vé­gezte, Pécsett fél évig volt jog- hallgató, majd másfél évig föld­rajz—történelem szakos bölcsész- hallgató. 1935-től filozófiát és esztétikát hallgatott, később filo­zófiai doktorátust is szerzett. 1951.-ig Pécsett. Székesfehérvá­rott. Budapesten tisztviselőskö- dött: azóta irodalmi munkássá­gának él. Tizennégy esztendős korában jelentkezeti figyelemre méltó. kivételes formakészsé­get eláruló, hangban a kora­beli magyar líráétól elütő köl­teményeivel. 1934-ben jelent meg Pécsett első verseskötete. ..Hideg van” címmel. Sűrűn publikált, napjainkban is min­den irodalmi folyóiratnál szíve­sen látott szerző. Doktori disszertációiét, költé- sxetpszichológiaí esszéjét fog­lalja magába 1939-ben Pécsett megjelent A vers születése” cí­mű kötete. Pályakezdése első éveitől tökéletesen ismerte a mesterség szabályait, s monda­nivalóját kivételes verbális erő. nagy képzeletgazdagság, művé­szi kifejezőerő jellemzi. Jelentős műfordítói tevékeny­sége is. Zivatar Várható Időjárás t»a esti*: időnként megnövekvő felhőzet, többíelé újabb eső, zivatar. Mér­sékelt, a zivatar Idején meg­erősödő változó irányú széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 1»—24 íok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: túlnyomóan felhős kid. megismétlődő esőkkel, helyen­ként zivatarokkal. Legalacso­nyabb hajnali hőmérsékletek 12—17 tok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 20—25 fok között. Jelentős mennyisé­gű (legalább 5 mm> eső az or­szág területének ao százalékán várható. Koisotb rádió ^ M*. Kedve» régi melódiák. — 9,00: Tizenkét szék. Folyta­tásos rádiójáték, üf és Petrov regényét rádióra alkalmazva, CL rész. — 9,25: Zenekari muzsika — 10,25 Édes anyanyelvűnk. — 19,10: Kik laknak a nagybőgő­ben? Kazys Saja meseregénye lyi Tanítóképző Intézet kama­rakórusa népdalokat enekel, ve­zényel: Békefi Antal. Keszthe­lyi Pál furulyázik. — 18,42: Gaz­daságtörténet es a gazdaság hétköznapjai. I. rész. Beszélge­tés Berend T. Iván egyetemi tanárral. — .18.52: Huszas stúdió. Lakhelye: Munkásszállás. — 49.54: Jó estet, gyerekek! —> 20.25: Uj könyvek (ism.) — 20.28: Hilde Güden énekel. Köz­reműködik a bécsi operettkó­rus. — 20,40: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. Esti hangverseny. Prokofjev müveiből. — 21,40: Katedra. Pedagógusok műsora. — 22.00: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. — 22.20: Aranyat érő rózsakertek. Dr. Mérő József írása. — 22.36 Ma­gyarországon először. Hurnik" Szulamit — dalciklus. — 23J5,'. Nóták. Nyíregyházi rádió 18.00—19,00: Eszak-tiszántiili krónika. — Billy Vaughn zene­kara játszik. — Vacsoraidőben. —; Lemezbemutató. — Sport. Televízió 17,5«: Hírek. — 17,35: Term«*»* barát. A Telesport turisztikai ma­gazinja : Zemplén-hegység. — 17.50: Családi ház. I. réssz. — 18.10: öt perc meteorológia.- — 18,15: Műsorainkat ajánljuk! — 18,40: A fy to trón. Közvetítés a Magyar Tu­dományos Akadémia martonvásári mezőgazdasági kutatóintézeté­nek fytotronjából. — 19,19: Rek­lámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,39: Tv-híradó. — XJto: Olvas­ta-e? Gárdonyi Gésa: A nyugalom édes kenyerén. — 30,40: „Balett- cipő”. Műsorvezető: Kun Zsírosai {színes ?) — 21.25: Hogy &ép««3ö, WTS-ban? Kállai poeur&oi műsora./ — 32.25: Tv-hírodé — ». KISSRLim «MC— *9 90: Zenás űr-sdnMz. t%4te macska. Lehár Ferenc Clo-eio cí­mű operettjének televíziói« válto- zafca (színest) — 31.95c TsMKNr&dé. — l. ihadtéte ti«m| • 1 Bratislava! tv n.ts. OkölviwS tóm SAaOlk nagy dijáért. — 16,4S: Hírek. — 16,50: Lányok, fiúk magazinja. — 17,40: Kerületeink hangja. — IMto Dalok. — 18,20: Autósok; motoro­sok. — 16,40: Esti mese. — ES,OO: Tv-hfradó. — lí.SOc Elet a (enaé- «cetben. — 3«,OS: Deciül Horgony 1973- Fopdalverseny. — SWP; *s»~ híradó. — a.58: 0.71 novel!»., szov­jet líra) fiira. — 32,40: Hé* bőfee mester, vidám veténeedAsomsak _ t Romái* t* 17,3»: Autóvezetőiméit. — «MIT-1 A legkisebbeknek!. — 29,99 2 Fiat- i tál népzenei művészek ve*<S£ké- j dője. — 20 25: Riport, — Tv-gíőtoasz Kölntől HasntmrgSg, — 21,SS; Kőonyűsenef bangv«**- senjL Moziműsor tinin mozis ■aid m MwarorawM MDK-fflm. »*11111’ E. k. fa 4 Ara*»«; MORGIANA, ______ ! A tlK SZEIfiO B8AC9I5Ä Csehszlovák fBm. E. k.: háromnegyed * Se 8 j órakor. KERTMOZD A LESZÁMOLÁS NAPJA Szovjet film E. k.: este 8 órakor. PÉNZT ARNYIT AS: DÉLUTÁN 6 órakor. BBKE MOZI: CHARLY Amerikai film E. k.: 4. 6 és a órakor. GORKIJ MOZI: SATANI ÖTLET Francia—olasz film. E. k.: 4, 6. 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: A 36-OS JELENTI folytatásokban. X. A csalogány. — 10,20: Verdi-áriák. — 11.00: Változó világtérkép. li,10: Artur Rubinstein zongorázik, Fritz Wunderlich énekel, zon­gorán kísér: Hubert Giesen. — 11,49: Kritikusok lóruroa. ördögh Szilveszter: A csikó. — 12,2-0: KS nyer ma — Dombó­váron? — Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13,45: Ki lakoltat ki? Riport. — 14,00. Csicseribolt. Irta: Urbán Gyu­la. — 14,25: A beszélő hintaló. Leszkay András rádió játéka gyermekeknek. — 15,10: Lukács Pál mélyhegedűn játszik, Rados Ferenc és Dénes Erzsébet zon­gorázik. — 15,35: Cigánydalok, csárdások. — 15,59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,00: A világ- gazdaság hírei. — 16,05: Meste­rek és maszekok. — 17,05: Kül­politikai figyelő. — 17,20: Be­mutatjuk új Melódia lemezün­ket Jelizaveta Gilelsz, Leonyid Kogan és Pavel Kogan négy Vivaldi-versenyművet hegedül. — 18,0«: „Kiáltunk emberebb világot.. .** Federico Garcia Lorca. Marsall László dokumen­tumműsora. —■ 19,40: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. (Élő!) A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekarának hangverse­nye. — 20,30: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban,. — 20,53: Operettdalok. — 21.04 Meditáció — az óvatosság ve­szélyeiről. — 21,14: A bigband mesterei. — 22,20: Dévai Nagy Kamilla énekel, Kecskés And­rás lanton és gitáron, Stadler Vilmos blockflőtén játszik. — 22,40: Karavánúton expresszvo­nattai. Csák Elemér útijegyzeté. —• 23,00: Operafinálék. — 0,10: Toronyzene. Petőfi rádió Izgalmas koreai háborús kém- film. E. k.: fél 6 és fél 8 órakor. 8.05: Carmen. Részletek Bizet operájából. — 9,03: Ezeregy^ dél- MÁTÉSZALKAI MOZI: előtt. A Gyermekrádió műsora. — 10,00: Zenés műsor üdülők- A MUNKASOSZTÁ! A nek. — 12.20: Magyar szerzők A PARADICSOMBA MEGY kórusművéből. — 12,45: Luis de Gongora versei. — 13,03: Zene- KISVARDAI MOZIS kari muzsika. — 14,00: Kettő­től hatig. . . A Petőfi rádió ze- a BOSZORKÄNYMESTER nés délutánja. — 14.45: A beat kedvelőinek.' — 15,33: Rivalda- NYÍRBÁTORI MOZIt fényben. — 18,95: Külpolitikai figyelő. — 18,29: A Szómba the- KAKUKK MARCI VEZETÉKES TELEVÍZIÓ: A kis országok tv-nézői gyak­ran nem élvezhetik zavarta­lanul az adásokat. A szom­szédos országok tv-adótor- nyai ugyanis gyakran azonos csatornán közvetítenek, így a képernyőn egyszerre két, vagy több kép jelenik meg. Ezért Belgiumban komolyan hozzáláttak a vezetékes tele­vízió kidolgozásához. Liége- ben pedig már folyik az első vezetékes adóközpont kiépítése, mely 380 000 készü­léket fog kiszolgálni. KAPCSOLAT A VILÁG­GAL. Évente csaknem fél­ezer idegen nyelvű orvosi szakkönyv cseréjét bonyolít­ja le a megyei kórház Gerlei Ferenc szakkönyvtára. A könyvtárközi kölcsönző­szolgálat lehetővé teszi, hogy a szabolcsi orvosok Európa és a tengerentúl minden je­lentősebb orvosi könyvtárá­nak könyveit kézhez kapják. Viszonzásul évenként 450— 460 szakkönyvet kölcsönöz a Gerlei-könyvlár a világ szin­te minden tájára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom