Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-11 / 84. szám
A Kelet-Magyarország melléklete Napjaink Segítség N' em mindennapi történetet hallottam a minap. A dolog leírása különben égj-szerű. A repülőtér környéki egyik utcában nem volt villany. Árvácska az utca neve — mondták is az ott lakó családok, hogy ők Nyíregyháza árvácskái, mert körülöttük ég a fény, de náluk csupán petróleumlámpa világít, amikor a gyerek hazamegy az iskolából és tanulni akar, vagy ha a család asszonya odaül a varrógéphez, vagy a kézimunka fölé hajol. Nos, az Árvácska utca lakói — nincsenek sokan, de jó néhány család legnagyobb gondja mégiscsak ez — sokadszor teszik szóvá. panaszolták el nehéz helyzetüket. A tanácstagi beszámolókon ez volt a legfőbb téma, de erről szóltak az istentudja hányadik jelölőgyűlésen is, s ezzel mentek a fogadónapokra. A tanácstagjuk — egy egyszerű asz- «zony — mondta, hogy elérnek egyszer ide is a villanyoszlopok, s ■árammal teli drót fut majd e házak sora közt is. Szóvá is tette a tanácsüléseken, ahol feljegyezték, megígérték. hogy amint lehetőség, pénz lesz rá, »zonnal megkezdik a munkát. Most, hogy a tanácsválasztásra készültünk, a városi népfrontbizottság újból körülnézett: kik végezték jól a munkájukat az eddigi tanácstagok közül, s kik nem. Kik azok, akiket nyugodt lelkiismerettel lehet a ■választóknak újból jelölésre javasolni, s mely választókörzetek azok, ahol új jelölésre van szükség. Az Árvácska utcaiak tanácstagasszonya beszámolt a választóknak, elmondta, mit tett. s mit nem sikerült, hiába akart, szeretett volna. Ezek között volt a régen vajúdó villanyügy. Az asszony azt mondta, hogy nem állhat oda újabb jelölőgyűlésen az Árvácska utcai választók elé, akiknek sokszor ő előtte is megígérték a villanyt, de még ma sincs. / A Hazafias Népfront városi bizottsága és az első kerületi népfrontbizottság megértette a tanácstag helyzetét, s az utcabeliek jogos kérését. De pénz változatlanul nem volt erre a célra. Illetve...! Kaptak az elmúlt év végén a kerületek közötti társadalmi munka szervezéséért, jó végzéséért százezer forintot, amit a kerület fejlesztésére lehet fordítani. Nem nagy pénz. nem lehet belőle óriási beruházásokba kezdeni, de valamihez azért jó lehet — gondolták a népfront illetékesei, s van. aki azt javasolta, hogy vegyenek a KISZ-helyiségbe felszerelést, van. aki azt mondta, gyűjtsenek hozzá, s valami komolyabb dologba fektetik. Elmondták ezt az Árvácska utcai esetet ■nekik, amire a válasz egyhangúan az volt, hogy próbálják meg a villany bevezetését ebbő] a pénzből. Többen kételkedtek: százezer forintból nem lehet bevezetni a villanyt ide, még kétszázezer is kevés erre a célra. Megpróbáljuk a pártvezetőség segítségét kérni — határoztak később. A pái’tvezetőség sem jutott többre. Szá- móttak. de a százezer jóval kevesebb összeg annál. hog\ a villany bevezetésére elég lehessen Így jutottak el a városi pártbizottsághoz. A aártbizottság munkatársai elmentek a TITÁSZ nyíregyházi üzemigazgatósága kommunistáihoz: ilyen és ilyen a gondunk, segítsetek. Van a kerületnek százezer forintja ezzel talán el lehetne indulni, számolják ki a szakemberek hogy mennyit kell még ehhez pótolni, hogy kigyuljon a villany az Árvácska utcában. A TITÁSZ kommunistái csak azt ígérték hogy megnézik a dolgot, mit lehet tenni:' s majd visszaszólnak. Ásták a gödröket, szállították az oszlopokat. Mire a cipőgyári munkásnő tanácstagi újrajelölő gyűlésére sor került a választó- körzetben. már álltak a villanyoszlopok. Április másodi kán már feszültség alá helyezték a vezetéket — olvashattuk a Kelet-Magyar- országban. Április harmadikén — az ünnep előtt — az utcában kigyulltak a fények az oszlopok villanykörtéin. És májusban — elsején. a munka ünnepe éjszakáján — az lesz a legszebb éjjeli zene és a májusfák máiusfája ebben az utcában, hogy a lakásokban is égn' fognak a csillárok, szól a radii' megvilágosodik a tv képernyője. És ami a történetből igazán nagyszerű: 8 TITÁSZ azt mondta, hogy nem kell a plusz százötvenezer forint. S azt. hogy a *sázezre+ is visszaadják az első kerületnek. Kell az nekik másra is... «. 4. Társulat nélkül Színházunk jelene Töröcsik Mari és Sztankay József színházunk előtt ügy kicsit jelképes is volt — erre ta- ■*-' Ián később döbbentünk rá — hogy az idei művészeti hetek megnyitóját a Móricz Zsigmond Színházban rendezték. Február 28-án este 6 órakor a hetek első művészeti eseményére a színház emeleti galériájában került sor. Megnyitották a Magyar színészportrék című kiállítást. A Színháztörténeti Múzeum gazdag anyagából válogatott 34 festményből és hat szoborból álló gyűjtemény ilyen összeállításban először került a közönség elé. Dr. Cenner Mihály, a Színháztörténeti Intézet munkatársa megjegyezte: a művészet eszközeivel megörökített nagy színészegyéniségek közül többen itt kezdték pályafutásukat, Nyíregyházán. Most portrékban ..hazajöttek” és illő. hogy a nyíregyházi közönség megismerje őket. Már csak az idősebbek emlékeznek arra az időszakra, amikor a megyeszékhely állandó színtársulattal rendelkezett, s több neves rendezőt, színészt adott az országnak. S a nagy színházi múltú város — mondta á színháztörténeti kutató — az idén ünnepli az állandó nyíregyházi színjátszás százéves évfordulóját. Ezért tekinthetjük egy kicsit emlékező aktusnak is, hogy a színházban vette kezdetét a változatos kulturális eseménysorozat, amelyet a nyíregyházi művészeti hetek néven tart számon a közvélemény. A megyeszékhely művelődési életében évről évre nagyobb szerepet kap a Móricz Zsigmond Színház is, mintha csak bizonyítani akarná: állandó társulat nélkül is kialakulhat pezsgő színházi élet. Minden évben több néző tekinti meg á változatos műfajú előadásokat. A Móricz Zsigmond Színház vezetői ** több hivatásos együttes műsorából válogathatnak. sokszínűbb és már a hazai .pályán” kipróbált darabokat hozhatják el Nyíregyházára, szinte garantált közönségsikerrel. Az elmúlt évadban a legtöbb előadást. 85-öt a debreceni, 35-öt a Déryné tartotta Nyíregyházán. Az ŐRI 12. az Országos Filharmónia 13, s egy vendégjátékkal a Miskolci Nemzeti Színház gazdagította a produkciók 6zámát. választékát. Sajnos sem a debreceni Csokonai, sem a Déryné Színház nem tudja növelni a nálunk tartandó előadások számát. Ezért az előadások többségre bérletes formában „elkel”. Ez jó. sőt nagyon is jó, mert tíz évvel ezelőtt alig sikerült három előadássorozatot eladni 676 bérletesnek, most pedig 16 előadássorozatot vásároltak meg a bérletesek, szám szerint 8368-an. Az örvendetes bérlet- vásárlások mellett gond, hogy kevés jegy marad azoknak, akik még nem rendszeres színházlátogatók, a pénztárnál akarják megváltani egy-egy előadás jegyeit. Erre — különösen egy „menő” darabnál aligha van lehetőség. Évenként mintegy 10—15 előadással többre volna szükség, hogy a nem bérletesek is eljussanak a különböző előadásokra. A műsorpolitikát sajátosan alakítja a társulatnélküliség. önálló műsorpolitlká ról aligha lehet szó, legfeljebb gondos, szelektált. a műfaji arányokat is tekintő válogatásról. KTem a nosztalgia miatt, hanem mint f’* tényeket említjük fel a sajátos színházi gondokat. A Móricz Zsigmond Színház j a fearáM* «vetben sem sajnálták a fáradtságot, hogy bővítsék a kapcsolatokat és az igen leterhelt, előadásainak számát emelni nem tudó Déryné és az állandó partnerként fellépő Csokonai Színházon kívül távolabbi társulatokat is elhozzanak Nyíregyházára. így volt ez néhány évvel ezelőtt, amikor a miskolci, a kecskeméti, sőt a kaposvári színház együttese is járt a nyíregyházi színházban. A kialakult országosan elfogadott „tájolási” körzetek azonban, úgy tűnik merev korlátokat szabnak ennek a törekvésnek, nem bővíthetők érdemben a további kapcsolatok. Kárpótlásul egy évben egy. vagy két esetben fővárosi színházak vendégszereplésével is igyekszik új színt, egyben színvonalas élményt nyújtani a szabolcsi közönségnek a nyíregyházi színház. Legutóbb a „Huszonötödik Színház” művészeinek tapsolt a nyíregyházi közönség. Korábban a Nemzeti és a Katona József Színház gárdája látogatott el hozzánk. Ezek a meghívások azonban nehézkesek, nem mindig a kívánt művet tudják „lehozni”, emellett igen költséges is egy-egy fővárosi színház vendég- szereplése. amelyet természetesen nem a közönség fizet meg. hanem a jegyek „önköltségét” pótló városi művelődési és tanácsi szervek. Mégsem szűkül le pénzügyi kérdéssé a nagyobb színházak vendégszerepeltetése, szükség van a kitekintésre, az élvonalbeli színházak meghívására a fővárostól legtávolabb eső városban. A színházi évadban azonban „kapacitás” problémák is nehezítik a színvonalasabb, változatosabb rendezvények lebonyolítását. Ezért is tartjuk életrevalónak, időszerűnek, hogy jobban kihasználják a nagy befogadóképességű szabadtéri színházat. A csillagos egű színházat, ahol a nyíregyházi nyár kulturális programjában -i— az idén — a Szentendrei Teátrum vendégjátékát tervezik, melyet évenként rendszeressé akarnak tenni. A százéves állandó színjátszását ünn neplő Nyíregyházának vannak tennivalói, hogy a színház hatóköre tovább bővüljön. Ezek legfontosabb módja és lehetősége a színvonalasabb, változatosabb műsorpolitika, az igényesebb válogatás. A bérlet- tulajdonosok körének bővítésével egy időben szükséges elegendő „nyitott” előadásokról is gondoskodni, amelyek lehetővé teszik az alkalmanként színházba járók bejutását is a múzsák otthonába. Ez, úgy véljük, nem egyedül az előadások számának növelésével érhető el, hanem egy kicsit a szemlélet változtatásával is. A holnapra is gondolnak a százéves jubileumon a nyíregyházi színházi szakemberek. Évről évre bővül az általános, a szakmunkás és a középiskolások száma, akik maradandó színházi élményekkel teszik teljesebbé irodalmi, művészeti ismereteiket, kapnak érzelmi hatásokat a tananyaghoz kapcsolódó művek átéléséhez. A korábbi években előfordult, hogy nem mindig az életkori sajátosságoknak megfelelő művek kaptak helyet az iskolai előadássorozatokban, de az utóbbi időben javult a valóban tartalmas és az iskolai tananyaggal is te lat kozó műsorok aránya. Színházunk szép múlttal, elismerésre méltó jelennel, es sok feladattal indulhat tovább. BSB Gésa Külterület /'■> satlanósan „bizonyították” nemrég Borbánya lakóinak, hogy ők r. r.u tartoznak Nyíregyházához.. Történt, hogy éppen a*. „Nyíregyházi Élet” hasábjain összefoglaltuk a községnek is beillő település örö- meit-gondjait. Tekintettel arra, hogy ;.■_ aei- lékle'.et csuk Nyíregyházán terjeszti a posta — Bjrbanyára olyan lapokat juttattak, amelyekben hiába keresték az olvasók a „Nyíregyházi £let”-et, következésképp az éppen róluk s-.óló írást... Szó. ami szó, fonák egy helyzet! Nem nehéz elképzelni, hogy akik eddig is úgy vélekedtek: a külterületek amolyan „mostohagyermekei” a városnak — most elengedték szárnyaló fantáziájukat, s eképpen következtettek: „Nem hogy milliókat, de mé; újságpapírt sem kapunk... A központban neonok viliódznak, itt meg vaklálunk a sötétben... A pénzt mi is befizetjük a közös kasszába, de azokat a forintokat a belváros cicomázására költik...” Hosszan lehetne még sorolni a hasonló véleményeket, amelyek — ha közvetlen, s ík érdekből fakadnak is — valamennyi igazságot mégis csak felfednek. Mert mi is a helyzet? Azok, akik a belvárostól 3—4—5 kilométerre laknak, reggelente bebuszocnak a város üzemeibe, a főtér környéki hivatalukba. intézményekbe dolgozni. Közben látják. hogy itt is csatornáznak, ott is építenek, toronyházak emelkednek a magasba, sötétedéskor fényrózsák teremtenek nappali világosságot a Kossuth tér környékén. Aztán hazamenet, kinn a város peremén ők kerülgetni kénytelenek a sarat — mert kevés még a kőjárda — cipelhetik a teli, nehéz szatyrot — mert kevés a jól eUátott bolt — nincs hova beülni szórakozni — mert a« egyetlen kocsmában vágni lehet a füstöt. Aligha fér kétség ahhoz, hogy a központ* tói kilométerekre lakók is vágynak vezetékei vízre, csatornázásra, reggelente friss, ropogás kenyérre, s arra. hogy egy jó filmért ne kelljen beutazniuk a városközpontba. Ezek egyike, másika nem is igényelne nagyobb befektetést, s már csak emiatt is jó adrig jogos, egészséges türelmetlenség tapasztat ható a város peremén. Talán nem látják mindezt a leg illetékesebbek, a város vezetői? Látják, jobban^ mint gondolnánk, csakhogy: sok minden feszit a belvárosban is. Ázom a területen, ®hoi mégiscsak több ember ét ahol több lak cat. kell ellátni; ahol sok régi mulasztást egyszerre kellene megoldani; ahol például mc< játszótérből „prériből” sincs elegendő a gyermekeknek. Kétségtelen, hogy a külterülete« etek rendszeresen fizetik a fejlesztési hozzájár«. lást. Egy család megérzi, amikor befizeti a kétszáz forintot. Mégis: hány kétszáz forint szükséges például arra. hogy mondjuk Borbányán vagy a Ságvári-telepen csak egykét utcán betonjárdát építsenek — az út- kövezésről, egy komolyabb áruház eikésza- téséről hem is beszélve. Korántsem célunk, hogy mindenáron bebizonyítsuk: a külterület sem mostoha „gyérmeke” a megyeszékhelynek. Sok tekintetben falusiasak ezek a települések és kiütközik a kontraszt, ha péláui Borbánya valamelyik részét próbáljuk hasonlítani k Északi kőrúthoz, vagy a jósavárosi új negyedhez. A „városmag” persze sok olyan funkciót ellát, amelyből — ha nem is épületekben, külsőleg megmutatkozó fejlesztésekben — a peremkerületek is részesednek. (Sokan itt találnak munkát, gyermekeik ide járnak iskolába, egy üzlet az ő igényüket i» kielégíteni hivatott, stb.) Igv talán máris másként lehet — és kell! — megítélnünk » külterületek gondjait, bajait. Nyilvánvaló, hogy ■—■ az anyagi erőhö* mérten — a jövőben sokkal többet kell tenni a városszéli települések gondjainak megoldásáért. Ezeket a problémákat nemrég a je- lölőgyűléseken mindenütt alaposan feltérképezték; az igények és a megoldásukra elhangzott javaslatok a legilletékesebb helyre, a városi tanácshoz jutottak el. ahol a közeljövőben kiválogatják a legsürgősebb feladatokat, s döntenek, mikor, milyen módon oldják meg azokat. Aligha váriiató, hogy most már egycsa- pásra megoldódnak a bajok, hiszen akár az utak javítását,. a sötét utcák kivilágítását, vagy a vízellátás javítását vesszük példaként, valamennyinél kiderül: ezekre nem néhány ezer, hanem sokkal több millió forintra van szükség. Közben változatlanul tornyosulnak a fejlesztési nehézségek a megyeszékhely központjában, ahol például nemrég kezdődött el a belváros nagy arányú rekonstrukciója. Ahhoz, hogy szűkebb hazánk székhelye valóban felnőjön az igazi, jelentősebb városok sorába, igen sok millióra van szükség. Ha mér szóba hoztuk a peremkerületek lakosai által befizetett fejlesztési pénzeket, az is idekívánkozik: Nyíregyháza gyorsabb tempójú urbanizálódását aligha tudnánk megoldani ezekből az összeadott száz forintokból. Városunk a kiemelt, települések köze tartozik és ez azt is jelenti, hogy a központi pénzforrásokból is több jut ma már ide. Ipari létesítményekre, új lakónegyedekre, szanálási fedezetre és más létesítményekre. Kiszakítani ezekböj a milliókból a peremkerületeknek természetesen lehet es kell is. Mégis igazuk van azoknak, akik azt mondják: nem mindig pénz kérdése az, hogy a külterület valamivel közelebb kerül jön a belvároshoz. Ahhoz sem kellettek volna tíz- es száz ezrek, hogy például a borbányasiak legutóbb elolvashassák a róluk szóló írást A*«
