Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-04 / 79. szám

JBLBT-MAOYAROHSZAö ft Rajt a kézilabda megyei bajnokságban* 29 mérkőzés, 15 vereség hazai pályán A korábbi évektől eltérő­en az 1973. évi kézilabda megyei bajnokságot mind az ifjúsági, mind pedig a fel­nőtt mezőnyben két héttel korábban kezdték el. így a bajnokság hamarabb befeje­ződik, a nyári szünet teljes egészében a csapatok ren­delkezésére áll majd. A felnőtt és ifjúsági me­zőnyben 29 mérkőzést ját­szottak le. Három csapat sza­badnapos volt. Egyébként Időközben a bajnokságban részt vevő csapatok száma öl­re emelkedett! A lejátszott mérkőzések közül két talál­kozó döntetlenül, mig 15 mérkőzést a vendégcsapatok nyertek meg. A felnőtt me­zőnyökben szereplő újonc együttesek bemutatkozása nem a legjobban sikerült, mivel a női mezőnyben a Nyírbátori MEDOSZ súlyos vereséget szenvedett Tisza- vasváriban, míg a férfiaknál Kemecse és Fényeslitke egy­aránt hazai pályán kaptak ki. Az ifjúsági bajnokságok­ban is akadt néhány várat­lan eredmény. Az újoncnak számitó Baktalóránthá2a biz­tosan verte a múlt évi baj­nokcsapat — tegyük hozzá erősen átszervezett, fiatal — Mátészalkai ITSK együttesét. A férfi II. osztályban négy mérkőzésből három találko­zón a vendégcsapatok, sőt a női ifjúsági I. osztályban öt mérkőzésből négy találkozót nyertek meg a vendégcsapa­tok, FELNŐTT NŐI MÉRKŐ­ZÉSEK: Tuzséri Hungarofruct—Gé- gényi Tsz 10:5 (3:2), vezette: Pápai. 4:4-ig igen jól birta a vendégcsapat, utána kissé el­fáradtak és a hazai együttes biztosan nyert Gólszerzők: Lakatos 6, Tímár 3, Németi 1, illetve: Gál 3. Batári, Lá­czay 1—1. Vásárosnaményi Vörös Me­teor—Hodászi Tsz 12:3 (6:3). Vezette: Veress. A vendégek kezdtek jobban, már 3:l-re vezettek, de ezzel úgy látszik minden góllövő „tudományu­kat” ellőtték. A hazat együt­tes biztos győzelmet aratott. Gólszerzők: Szőke, Tóth 5—5, Juhász 2, illetve Gaj- dics 2, Tejfel 1. Kisvárdai Bessenyei Gim­názium-Nyíregyházi Sparta­cus-Petőfi 5:6 (1:2), vezette: Tassi. Alacsony színvonalú találkozón a hazai csapat cserejátékosok nélkül ját­szott és ez döntött. Gólszer­zők: Szántó 2, Bálint, Róka, Valla 1:1, illetve: Buzási 2, Hegedűs, Lakatos, Mészáros, Virágh 1—1. Tiszavasvári Lombik— Nyírbátori MEDOSZ 28:6 (16:4). Vezette: Ujlaky. A rutinos hazai együttes nagy fölényben játszott Gólszer­zők: Dobsi 11, Kósa 10, Man- hercz 4, Kovács 2. Nyalka 1, illetve: Petermann 3, Kard­samé 2. Kiss 1. Mándoki Gimnázium— —Nyíregyházi Volán 7:24 (4:15). Vezette: Pápai. Igen sportszerű mérkőzésen bizto­san nyert a múlt évi bajnok. Gólszerzők: Rákosi 3. Ba­logh É. Balogh I, Sajtos, Zol­ler 1—1. illetve: Makovl 12, Varga 8. Csekei 2, Darkó, Szerednyi 1—1. Nyíregyházi Tanárképző TI—Nyíregyházi UN1VER- S1L 10:10 (6:5). Vezette: Lé­vai. Veress. A mérkőzési még hét közben játszották le. jó játék nem alakult, ki. csak küzdelem folyt. Gólszer­zők • Beresnyák 4 Jász, Lo vas 2—2. Koszta Papp 1—1 illetve: Bakai 4. Sasváriné Héri 2—2, Szölíősi. Sztás 1—1 FELNŐTT FÉRFIMÉRKÖ- ZÉSEK: Kemecse i MEDOSZ—Asz­talos SE 19:26 (10:9). Vezet­te: Nagy, Zsurakovszky. Szünet után a rutinosabb vendégcsapat biztosan nyert. Gólszerzők: Fiesor 11, Ba­logh. Szalontai 3—3, Nyer­ges 2, illetve: Zajácz 10, Er­dei, Benczúr 6—6, Oláh 3, BedéQs 1. ópályi MEDOSZ—Hodászi Tsz 14:14 (6:6). Vezette: Pet- ró, Bódi. A hazai csapatból Májer, Veress nem játszha­tott, mivel nem volt érvé­nyes sportorvosi engedélyük, emiatt veszítettek egy pon­tot. Gólszerzők: Fekete 5, Fenyvesi 4, Balogh 2, Écsi, Nagy Tóth 1—1, illetve: Sin- ka J. 6, Sinka Gy. Végh, Kujbus P. 2—2. Kovács. Mol­nár 1—1. Fényeslitkei Tsz—Nagykál­lói MEDOSZ 19:23 (7:13). Vezette: Vass. dr. Bicsérdy. Az utolsó tíz percben jól játszott a hazai csapat, hi­szén 21:12-es nagykállöi ve­zetés után tették szorosabbá az eredményt. Gólszerzők: Csimbók S. 9, Pócsik Csimbók T. 3, Ldppai B, Gyüre 1—1, illetve: Kondor 9, Tóth 8, Papp 3, Munkácsi, Füzes, Szálkai 1—1. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Nyíregyházi Me­zőgazdasági Főiskola 19:13 (11:6). Vezette: Palásti I, Pa­lásti II. Közepes színvonalú mérkőzés, mindkét csapat sok hibával játszott Gól­szerzők: Balogh. Pokol 4—4, Kaposi, Tamás 3—3. Erdélyi 2, Benkel Dürgő, Zsenyuk 1—1, illetve: Bazula 5, Har- sányi 3, Bucsi 2, Mátyási, Tóth Molnár L—l. A mezőny leg­jobbja Mátyási kapus. (Mezg. Főiek.) f Ifjúsági női l. osztály ered­ményei: Tiszavasvári ITSK—Tteza- löki Gimnázium 1:14, Máté­szalkai MEDOSZ-Vörös Me­teor TK—Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium 5:12, Baktató- rántházi Gimnázium—Nyír­bátori Gimnázium 4:1, Csen- geri Gimnázium—Demecseri Gimnázium 3:14 (!). Kisvár­dai Császy Gimnázium— Nyíregyházi Kölcsey Gimná­zium 4:19. Ifjúsági női II. osztály eredményei: Nyíregyházi Tanárképző- Fehérgyarmati ITSK 6:12, Fehérgyarmati Közgazdasá­gi—Nyíregyházi 107-es ITSK 13:1, Nyírmadai MEDOSZ— Kisvárdai Bessenyei Gimná­zium 2:18, Nyíregyházi Ke­reskedelmi—Besztercei Tsz 10:2, Nyíregyházi Háziipari SC—Ibrányi Gimnázium 0:7 Ifjúsági férfi I. osztály ered­ményei: Tiszavasvári ITSK—Nyír­egyházi 110-es ITSK 25:15, Mátészalkai Mezőgazdasági Szakközépiskola—Nyíregy­házi Zrínyi Gimnázium 19:16, Baktalórántházi Gim­názium—Mátészalkai ITSK 15:11, Nyíregyházi Spartacu*- Petőfi—Mátészalkai Esze Ta­más Gimnázium 11:20 (!), Nyíregyházi Krúdy Gimná­zium—Nyíregyházi Kossuth Szakközépiskola 13:11. Ifjúsági férfi TI. osztály eredményei: Baktalórántházi Mezőgaz­dasági—Kisvárdai ITSK 13:19, Nyíregyházi Sparta­cus-Petőfi—Nyírbátori ITSK 16:21, Fehérgyarmati Gim­názium—Nyíregyházi 107-es [TSK 19:8. Nyíregyházi ven­déglátó—Nyírbátori Vasas 12:22. Kisvárdai SE szabad­napos. Spartacus-Petőfi-győzelmek az NB II nyitányán A Mezőgazdasági Főiskola csapatának egyik leütését há­rítja a Spartacus-Petőfi sánca, a kép baloldalán. (Hammel J. felvétele) Az NB n-es röplabdabaj­nokság első fordulójában a négy nyíregyházi együttes egymás elleni rangadóval kezdte az idényt. Mind a női, mind a férfimérkőzésen a Spartacus-Petőfi csapatai győztek. Eredmények: NyíregyhAA Spartacus­Petőfi SC—Nyíregyházi VSC 3.-0 (15:6, 15:4, 15:10). Női mérkőzés. Spartacus-Petőfi: Hlyéé, Sasváriné, Máté, Martonné, Szilágyi, Kállainé. Csere:. Pázmándy, Szabó, Spanyol, ! Bodnár, Hosvai. NYVSC: Borbély, Sztankó,' Pászkány, Nagy, Pelle, Gerda. A volt NB I-es csapat na­gyobb rutinja révén biztosan és megérdemelten nyert Nyíregyházi Spartaeus­Petőfi SC—Nyíregyházi Me­zőgazdasági Főiskola 3.-0 (15:9, 17:15, 15:10). Férfi­mérkőzés. Spartacus-Petőfi: Bogdán­falvy, Oláh, Mezei, Parti, Bartha, Balázs. Csere: dr. Veress. Főiskola: Máthé, He- tey, Gáli, Muhi, Horváth, Szabó. Csere: Dutka. Közepes ssiwvwJA talál­kozón nyert a Spartacus-Pe- íőfi. A főiskolád együttes csak á ni'ááóöiK játszmát tette teljesen nyílttá. Tájékozódási futást Felszabadulási Vasárnap délelőtt a sóstói erdőben, új, színes térképpel került megrendezésre a me­gyei felszabadulási váltóver­seny, amelyen több mint száz versenyző állt rajthoz. Külön dicséretre méltó, hogy a kis­várául Császy és Bessenyei gimnáziumok egyaránt 21 versenyzőt Indítottak a ver­senyen. Eredmények: Férfiak, pályaadatok, táv 4300 méter, 11 ellenőrző pont, A-pálya: 1. Nagy József (Bottyán SE) 28:31, 2. Hrenkó László (Elektromos) 32:55. 3. Auxi Sándor (MHSZ Rádiós Klub) 37:13. B-pálya: 1. Haj­dú László (Elektromos) 36:31, 2. Bálint János (Pálma SE) 37:57, 3. Sipos József (107. ITSK) 38:03. C-pálya: 1. Venczel Miklós (MHSZ Rá­diós Klub) 30:12, 2. Mikolai András (107. ITSK) 38:11, 3. Zsíros Sándor (Bottyán SE) 42:19. Csapatban: 1. Bottyán SE (Nagy, Merkovszki, Orosz) váltóverseny 152:00, 2. MHSZ Rádiós Klub (Auxl, Kapczár, Venczel) 1:52:30, 3. 107. ITSK (Ador­ján, Sipos, Mikolai) 1:54:15. Nők, pályaadatok, táv 3100 méter, 7 ellenőrző pont, A- pálya: 1. Rontér Gabriella (Pálma SE) 34:25, 2. Csizma­dia Györgyi (Bessenyei G.) 36 :35, 3. Bartha Ildikó (MHSZ Rádiós Klub) 38:12. B-pálya: L Laskai Gabriella (MHSZ Rádiós Klub) 33:25, 2. Fesz- tóry Gabriella (Pálma SE) 41:11, 3. Dombrádi Katalin (Császy G.) 1:40:36. C-pálya: 1. Czipka Mária (Császy G.) 40:44, 4. Leskovics Margit (Császy G.) 42:22, S. Szabó Katalin (Császy G.) 51:04. Csapatban: 1. Császy,G. L (Papp, Kiss, Czipka) 2:57:20, 2. Császy G. II. (Bötykös, Dombrádi, Leskovics) 1:58:30, 3. MHSZ Rádiós Klub (Bar­tha, Laskai G., Laskai Zs.) 3:4055. Tarcsa Bálint Asztalitenisz NB Hí * Nagykállú—Bp. Építők 18:7 Ezúttal a Budapesti Építők csapata játszott bajnoki mér­kőzést Nagykállóban. Leg­utóbb a vendégek Nagykálló­ban is győzni tudtak 13:12 arányban, amikor a káliói csapatnak semmi sem sike­rült. Ezúttal Kovács II. se­gítségével fordított volt a helyzet. A hazai csapat egy­más után aratta győzelmeit s mér kezdetben sejteni lehe­tett. hogy nagyarányú győze­lemmel sikerül a visszavágás Most tehát inkább a vendé­gek panaszkodhattak a bal neMDcsén. A »«gysrárré vereség azért minősíthető kissé túlzottnak, mert a ki­tűnő játékerőt képviselő sze­gediek ellen éppen legutóbb arattak meglepő győzelmet a vendégek. Mindez azonban semmit sem von le a nagykállól csa­pat győzelmének értékéből, annak minden tagja dicsére­tet érdemel. A győzelmeket Kovács n. és Koreai 5—5, Vajda 1 és Upcsey 1—*, Vaf­Ünnepi sportműsor Atlétika: Felszabadulási kegyeleti váltófutás Nyíregy­házán délelőtt 8 óra 30 perckor. A váltó útvonala: Káliói úti vasúti sorompó— Vöröshadsereg u.—Eötvös tu —Malinovszkij-emlékmű. Asztalitenisz: Felszabadu­lási asztalitenisz emlékver­seny a nyíregyházi 12-es ál­talános iskola tornatermében délelőtt 8 óra 30 perckor. Ugyanitt kerül sor az SZMT Kupa csapatbajnok­ság négyes döntőjére is. A következő csapatok küzdenek a helyezésekért: Vízügyi Igazgatóság, Mátészalkai Sü­tőipar, Tuzséri MEDOSZ, Pályaválasztási Intézet. A torna 8 óra 30 perckor kez­dődik. Kézilabda: Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola- Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, férfi főiskolai se­lejtező mérkőzés a Rákóczi úti. Mg Főiskola-sporttele­pen, délelőtt 10 órakor. A Tiszavasvári Lombik férfi­csapata MNK-mérkőzést ját­szik Kazincbarcikán. Mándo­ki Gimnázium—Nyíregyházi Tanárképző II., 9 óra, vezeti: Palásti II. Női megyei bajno­ki mérkőzés. Felszabadulási vfllámtorna Nyíregyházán, az UNIVERSIL SC-pályán délelőtt 8 óra 30 perctől. Rész vevő csapatok: Mátészalkai MEDOSZ, Nyíregyházi Tanár­képző, Nyíregyházi UNIVER­SIL, Nyíregyházi Kölcsey Gimnázium. (Női torna.) Labdarúgás, megyei I. osz­tály: Nyíregyházi MEDOSZ —Nagyecsedi Tsz, vezeti: De- meter Cs. (Erdei, Pusk Nyírbogdányi Lombik—Nagy- kálló, vezeti: Király L. (Né­meth M., Kun). Balkány-— Nyh. Spartacus-Petőfi II, vezeti: Kozsla (Balkányi* Ta- más). Nyírmada—Nyh. Dó­zsa, vezeti: Tölgyesi (Balogh K., Kertész). Tyúkod—Vásá­rosnamény, vezeti: Ambrps (Dévényi II., Ilcslk). Fehér- gyarmat—Nagyhalász, vezetil Bánás (Kárászt, BáierV NYVSC—Nyírbátori ME­DOSZ, vezeti: Vári I. (Ba­logh, Pétervári). Nyh, Épí­tők—Kisvárdai SE, vezeti» Dalanics (Jármi, Gáli). Valamennyi megyei I osz­tályú bajnoki mérkőzés egy­aránt 16 órakor kezdődik. Barátságos mérkőzés: Rre kamazi Spartacus—Kazinc­barcikai Vegyész, Rakamax 15,30 óra. Totótanácsadó 8. játékhét le Salgótarján (10) —MTK <M). A hazai együttes mindkét pont megszerzésére komoly esélyes. Tipp: 1. S. Diósgyőri VTK (IC)—Pécsi MSC (15). E találkozó Is - bár nagy jelentőségű — a hazaiak győzelmét ígéri. Tipp: L J. Komlói Bányász CM)—VI- de ©ton (6). A komlói csapatnak is szüksége van a pontra. Tipp: x, l. 4. Szegedi EOL (9)—Bába ETO (S). A győriek aligha tudnak győzni Szegeden. Tipp: 1« x. NB I B L BKV Bőre (W)~OronIány <J). Idegenben is többre képes ■ vidéki együttes. Tipp: x. X. 8. Várpalota (11)—Dorog (4). A vendégeknek ugyancsak nehéz dolguk lesz Várpalotán. Tipp: L. MB H, ÉSZAK l Esztergom (14)—Vác (k Teljesen nyíltnak ígérkezik a találkozó, hiszen mindkét csa­pat számára égetően szükséges a győzelem. Tipp: x, 1, 1 a. Nagybátony (11)—Lenin város (C). Nagybátonyból nehéz dolog­nak tűnik pontot szerezni. Tipp: 1. x. OLASZ A OSZTÁLY *. Cagliari (S)—Lazio (S). A hazai csapat mindkét pontot megszerezheti. Tipp: L 16. Palermo (15)— Lanerottd (14). Az azonos teljesítményt nyújtók összecsapását a pálya­előny dönti majd el. Tipp: 1» 11. Sampdoria (12)—Milan (1). A listavezető csapat idegenben is esélyesebb. Tipp: 2, x. 12. Verona (10)—Napol! <*). A pályaelőnyre e találkozón is szá­mítanunk kell. Tipp: 1, x. OLASZ B OSZTÁLY O. AacoM (7)—Genoa (1). roa és döntetlen körüli ered­mény várható. Tipp: x. 1, 2. POTMERKÖZESEK It Msnton (U)—Varege (Q. Idegenben is a vendégcsapat esélyesebb. Tipp: x. 1 IS. Como (9)— Bari (19). A pé­lyaelőny a végeredményre la döntően kihat majd. Tipp: l, x. 18. Foggia (S)—Cesena (2). 1 találkozón Is a hazai csapat Ja­vára billen a mérleg nyelve. Tipp: 1, x. A válogatott mérkőzések Matt csak a B osztályban volt for­duló. Ai L helyen álló Genoa tovább nOvelte előnyét. Bari—Aacon iá. diai 1 Cesena—Catanzaro Óra, Bresda—Como 2:0, Catania— Foggia 0:0, Genoa—Mantova 3:0. Taranto—Monza 0:1. Varese—Pe­rugia 21, AS Regglna—Reggiana 1:0. (Az Arezzo—Novara mér­kőzés eredményét nem . kaptuk meg). ♦ Úttörő-olimpia Nagykúllóban Nagyszámú induló és szín­vonalas gyakorlatok jelle­mezték a Nagykállóban meg­rendezett járási úttörő-olim­pia torna döntőjét Eredmé­nyek: Kisdobos leányok: Talaj: 1. Somogyi Judit 2. Szabó Jú- lianna, 3. Nagy Judit Ugrás: 1. Szabó Júlianna, 2. Somo­gyi Judit, 3. Dobó Katalin. összetett: 1. Somogyi Judit, 2. Szabó Julianna, 3. Máté Erzsébet (valamennyi Nagy- kálló II. iskola). Úttörő leányok TI. korcso­port: Talaj: 1. Tóth Júlianna, 2. Ratkó Éva, 3. Vass Erzsé­bet Ugrás: 1. Vass Erzsébet 2. Győző Katalin, 3. Tóth Júlianna. Összetett: 1. Tóth Júlianna, 2. Vass Erzsébet, 3. Győző Katalin (valamennyi Nagykálló H. tek.) Úttörő leányok I. korcso­port 1. osztály: összetett: 1. Borsi Erzsébet 2. Plajos Ilona (mindkettő Nagykálló L Is­kola). Úttörő leány I. korcsoport: Talaj: 1. Vékony Edit, 2. Bogdány Piroska. 3. Hekman Piroska. Ugrás: 1. Tóth An­na, X. Hekman Piroska, 3. Bogdány Piroska, összetett: 1. Hekman Braks, ivém*' Kisdobos fiúk: Talaj: 1. Gyallai József, 2. Kiss József. 3. Papp János. Ugrás: 1. So­mogyi Tibor, 2. Papp János, 3. Kiss József, összetett: L Papp János, 2. Somogyi Ti­bor, 3. Gyallai József (vala­mennyi versenyző NagykáOó IL iskola). Úttörő fiú n. korcsoport: Talaj: 1. Juhász György, 2, Illés István, 3. Diósi János. Ugrás: 1. Juhász György, 1 ülés István, 3. Diósi János. összetett: 1. Juhász György. 2. ülés István, 3. Diósi János (valamennyi versenyző Nagy­kálló II. iskola). Úttörő fiúk L korcsoport Talaj: 1. Somogyi István, 2. Végső János, 3. Nagy József. Gyűrű: 1. Végső János, 2. Nagy József, 3. Somogyi Ist­ván. Ugrás: 1. Nagy Sándor. 2. Nagy József, 3. Somogyi István, összetett: 1. Nagy Jó­zsef, 2. Somogyi István, 3. Végső János (mind kállói IL iskola). Csapatban: 1. Nagy­kálló IL „B" (Sajtos Jánog, Nagy András, Bálint Béla. Sándor László, Végső János, Somogyi István), 2. Nagykál­ló II. iskola »A”. ▼«*) Gén L Genoa 27 IS 16 l 36-19 4# 2. Cesena 27 14 8 5 31-18 34 s. rom» 27 IS 8 8 27-18 34 4. Varese 37 U. 10 C 24-19 32 JL Catania 37 9 13 S 18-12 91 «. Catanzaro 27 10 10 7 32-19 66 1. Ascoli 27 12 8 9 27-25 38 8. Brindisi 27 9 11 7 26-19 29 9. Como 3 9 10 S 27-25 2t 16. Bari 27 7 14 6 20-21 2S Ll. Arezzo 28 7 11 8 16-17 25 L2. Regglna 27 7 11 0 1S-17 JK L3. Novara 2ß 7 10 9 22-24 24 4. Reggiana 17 6 11 10 19-22 23 15. Monza ZI ti 11 10 14-22 23 c. Taranto. 27 4 14 9 22-31 22 1. Perugia 27 7 7 13 21-27 21 .8. Brescia 27 4 12 11 14-28 28 9. Mantova 27 5 9 13 9-25 19 Leceo 27 4 10 13 14-» u Tóth A tflta

Next

/
Oldalképek
Tartalom