Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-20 / 92. szám
xxx. Évfolyam, 92. szám ARA: 80 FILLÉR isis. Április 20, péntek LAPUNK TARTALMÁBÓL,! Megfelelni a bizalomnak (3. oldali A szarvasmarhaprogram megvalósításáért (4. oldal) Megkapták az obsitot (5. oldal) Sportjelentéseink (7. oldal) A boltok ünnepi nyitva tartása (8. oldal) Biztató összegezés Fél esztendő sem telt el pártunk Központi Bizottságának novemberi állásfoglalása óta, amely — mint ismeretes — nagy fontosságú belpolitikai. gazdaságpolitikai feladatokat jelölt meg és körvonalazta a megvalósításukhoz vezető utat is. Szerdán ismét tanácskozott a Központi Bizottság, és az összegezés, amelyet az elmúlt időszak munkájáról, közelebbről, az első negyedévi gazdasági fejlődésről adhatott, feltétlenül biztató. Az ülésen elhangzott előterjesztések azonban elsőül a nemzetközi politikai helyzetet és az időszerű belpolitikai kérdéseket elemezték. Megállapították: a nemzetközi életben tovább erősödött enyhülés — amelyért a haladó, szocialista erők, mindenekelőtt a Szovjetunió és szövetségesei, köztük hazánk, lankadatlanul küzdöttek —, kedvezett békés épí- tőmunkánknak, társadalmigazdasági fejlődésünknek. Ami a novemberi állásfoglalás társa da lorn politikai céljait illeti, megállapítható, hogy a munkásosztály vezető szerepének erősítését szolgáló intézkedések országosan egyetértésre találtak, nem- csők a munkások részéről, hanem társadalmunk minden rétegében, ennek jó hatása érződik a munkások no- vekvő aktivitásában, a jó kezdeményezésekben, általában a közéleti tevékenység élénkülésében. A legfrissebb bizonyság a nagy érdeklődés mellett minap lezajlott ia- nácsválasztás, amelyben ugyancsak kifejeződött, hogy a lakosság túlnyomó többsége nem csupán egyetért a helyi és az országos célkitűzésekkel, hanem megvalósításukból is messzemenően ki akarja venni a részét. Szó volt a Központi Bizottság ülésén a népesedéspolitika hosszabb ideje napirenden lévő kérdéseiről is, és az elhangzott megállapítások alapján bizonyosnak látszik, hogy a következő időszakban átfogó anyagi, egészségügyi és nevelési intézkedések történnek, állami rendelkezések születnek a népesedési helyzet javítása érdekében. A gazdaságról tett megállapítások hasonlóan egyértelműek és — »mit jó hallani — nagy többségükben pozitívak. Hadd utaljunk itt mindenekelőtt arra a megfogalmazásra, miszerint „Változatlanul gyorsan emelkedik a munkatermelékenység”. Hasonlóképpen fontos eredmény, hogy jelentősen mérséklődött a munkaerő-vándorlás. A termelés mindjobban igazodik a belföldi szükségletekhez. és nemzetközi versenyképességünk is javult. Tudvalevő, hogy a novemberi elhatározásokat követően, a Minisztertanács kijelölte azt a félszáz ipari nagyvállalatot . és trösztöt, amelyeknek munkáját különös figyelemmel kíséri, valamint azt a hat nagyvállalatot is, amelynek egész termelési szerkezetét meg kell változtatni, természetesen, központi segítséggel. Ez a munka tervszerűen halad. Időközben megtörtént az iparban és éDÍtő- inarban dolgozó munkások és művezetők elhatározott rendkívüli béremelése is — egymillió-háromszázezer embert érintett, évi 2,5 milliárd forint értékben —, valamint több más. kedvező ioari bér- intézkedés. Itt említjük, hogy még egyetlen évben sem épült annyi lakás hazánkban, Vályi Filer és Péter János moszkvai tárgyalásai A KGST Végrehajtó Bizottságának ülésén Moszkvában tartózkodó Válni Péter miniszterelnök-helyettes csütörtökön a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről tárgyalt szovjet kollégáival. Vályi Pétert fogadta Nyi- kolaj Bajbakov szovjet miniszterelnök-helyettes, az állami tervbizottság elnöke. Ugyancsak csütörtökön délelőtt került sor megbeszélésre Vályi Péter és Mihail Leszecsko miniszterelnökhelyettes között. ★ Bokor Pál, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Hazánk külügyminisztere, Péter János, aki az elmúlt két hétben hivatalos látogatást tett Japánban, illetve a Mongol Népköztársaságban, útban hazafelé, megszakította útját Moszkvában. Péter János, aki nem hivatalosan időzik a szovjet fővárosban, csütörtökön délelőtt — Gromiko szovjet külügyminiszter távollétében — találkozott és eszmecserét folytatott Vaszilij Kuznyecowal. a szovjet külügyminiszter első helyettesével. Előzőleg, szerda este, közvetlenül Moszkvába érkezése után. külügyminiszterünk megbeszélést folytatott Nyikolaj Rogyionov szovjetkülügyminiszter-helyettessel is. A csütörtök délelőtti több, mint egyórás megbeszélésen Vaszilij Kuznyecov mellett részt vett a szovjet külügyminisztérium több más vezető diplomatája is. Magyar részről a szovjet külügyminisztérium Szmolenszk téri épületében megtartott találkozóra Péter Jánost elkísérte Monori István követtanácsos, hazánk moszkvai nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott megbeszélésen Péter János ég Vaszilij Kuznyecov, a nemzetközi kérdések széles körét érintették, s megkülönböztetett figyelmet szenteltek az európai biztonsági konferencia előkészítésével összefüggő kérdéseknek, továbbá más európai problémáknak. Vaszilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese az eszmecserét követően a külügyminisztérium Tolsztoj utcai vendégházában ebédet adott Péter János tiszteletére. Csütörtökön este Péter János külügyminiszter a Kreml kongresszusi palotájának színháztermében megtekintette Minkusz Don Quijote című balettjét a moszkvai Nagyszínház balettegyüttesének előadásában. Fehér Lajos fogadta Nguyen Thanh Binh-t Fehér Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese csütörtökön fogadta Nguyen Thanh Binh minisztert, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya ellenőrzési bizottságának elnökét. A baráti találkozón részt vett dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke és Hoang Coung, a Vietnami Köztársaság budapesti nagykövete is. A kötetlen, közvetlen hangú eszmecserén szó volt a két nép és kormányaik közötti kapcsolatokról. A VDK előtt álló hatalmas feladatokról, a háborús pusztítások következményeinek felszámolására irányuló erőfeszítéséről. Nguyen Thanh Binh miniszter hangsúlyozta, hogy nagyra értékelik hazájában a Magyar Népköztársaságtól kapott anyagi, erkölcsi, politikai támogatást, dolgozó népünk testvéri szolidaritását. Ennek számos jelével 1 találkozott küldöttségük az itt-tartózkodás során felkeresett üzemekben, gazdaságokban. intézményekben, a pártszerveknél és a népi ellenőrzési bizottságoknál folytatott megbeszéléseken. (MTI) 21 KISZ KB intéző Bizottságának illése Kiskörén Kiskörén ülésezett csütörtökön a KISZ KB Intéző Bizottsága és megvitatta a Tisza II. vízlépcső építése felett vállalt KISZ-védnökség tapasztalatait. Az ülésen — amelyen részt vett dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára — megállapították, hogy a legnagyobb magyar mezőgazdasági beruházás felett vállalt védnökség rendkívül eredményesnek bizonyult, s a KISZ-fiatalok munkájának is nagy része van abban, hogy április 17- én Kiskörén megkezdődhetett a duzzasztás. Ezer KISZ- alapszervezet és hatszáz úttörőcsapat fiataljai vettek részt közvetlenül vagy közvetve a beruházás megvalósításában. A kommunista műszakok alatt több, mint félmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Az intéző bizottság ülésén elmondták. hogy a továbbiakban elsősorban az öntözőfürtök megépítésében kémek segítséget a KISZ-fiataloktól. mint a múlt esztendőben, egyidejűleg döntés történt a nagyvárosok állami lakásépítésének, valamint a munkás és sokgyermekes családok s a fiatal házasok lakáshoz juttatásának fokozott támogatására. A lakáshelyzet további gyorsabb javítására intézkedések történtek. Az árszínvonal az elmúlt időszakban nem haladta meg a tervezettet, és ezen belül a gyermekruházati árak és ellátás is kedvezően alakult. Mindez fontos része a szóban forgó párthatározatok valóra váltásának, s ami — a belső gazdasági és külgazdasági helyzet biztatói körülményeit is figyelembe véve — bizakodást kelt és további jó munkára ösztönöz. Mintegy összefoglalóul, a Közoonti Bizottság üléséről szőlő közlemény azt állapiba meg a nemzetközi gazdasági Huszonkét tanács alakúié ülését tartották csütörtökön Ma fii össze a Nyíregyházi Városi Tanács — Pót választás Csaholeon Huszonkét tanács tartotta meg alakuló ülését csütörtökön megyénkben. Két választókerületben megtartották a pótválasztást: Baktalórántházán és Gávavencsellőn egy-egy tanácstagot választottak. Kisvárda város 70 tagú tanácsa csütörtökön megtartotta alakuló ülését. A tanácsülésen részt vett dr. Czimbalmos Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Ott voltak a városi pártbizottság vezetői, a város gazdasági, társadalmi életének képviselői. Részt vett. a tanácsülésen özr. Gáspár Istvánná országgyűlési képviselő is. Dr. Varga János a választási elnökség nevében beszámolt a választásokról. A tanács 13 tagú végrehajtó bizottság megválasztásáról döntött. A városi tanács elnökévé ismét Szabó Ferencet választották. Általány elnökhelyettes Úri Dezső, társadalmi elnökhelyettes Manzer La jós né. Április 19-én délelőtt a Jósa András Megyei Kórház orvosszállójában tartotta ülését az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága. Az ülésen a megyei bizottság elmúlt évi munkáját értékelték, amelyről előzetesen az írásos előterjesztéshez Perecsényi Jenőné, a megyei bizottság titkára fűzött szóbeli referátumot. Az 1972-ben megvalósított feladatokat a megyei bizottság vezető-irányító és szervezési, szakmapolitikai, kulturális nevelési és sport munkaterületeken, valamint a szakszervezeti tagok érdek- védelmében végzett tevékenysége szerint vizsgálták. A többi között alapvetően lényeges momentumként értékelték a megyei bizottság munkájában — a megyei tanács egészségügyi osztálya vezetőjével kötött együttműködési megállapodás alapján — a közös megyei irányelvek, szabályzatok, bér- és munkaügyi intézkedések készítését, érvényesítését. Ennek alapján készültek az alapsz^r- vi intézményi szabályzatok. Véleményezésüket és azok végrehajtásának ellenőrzését a megyei bizottság mellett múködó munkabizottságok végzik. így az alapszervezetek munkastílusa rendszerezettebb, tartalmasabb lett. erősödött a tagság és a választott tisztségviselők közötti kapcsolat. A megyei tanács egészség- ügyi osztályával kialakított jó munkakapcsolat következMegválasztásuk után a tisztségviselők és a vb tagjai ünnepélyesen letették az esküt. Ezt követően Szabó Ferenc városi tanácselnök a város eddigi eredményeiről, a következő évek terveiről beszélt. Hangsúlyozta: a várost szerető emberek minden jó javaslatára, az erők összefogására, az üzemek, az itt lakó emberek társadalmi munkájára is szükség van, hogy-a városfejlesztés céljait minél előbb meg tudják valósítani. A tanácsülésen megválasztották a tanács bizottságainak elnökeit és tagjait. A város tanácsa két megyei tanácstagot választott: Hegedűs Ferencet és Sohajda Sándorvét, akik már az előző ciklusban is megyei tanácstagok voltak. Az új városi tanács megerősítette a korábban elfogadott 1973. évi tanácsi munkatervet, majd bírósági népi ülnököket választott. Csütörtökön délelőtt alaményeként számos döntő fontosságú megyei feladatban, így például az egészségügyi törvény egészségügyi miniszteri végrehajtási utasításai ismeretében megyei egészség- politikai teendők kialakításában közreműködött a megyei bizottság. Több alkalommal kaptak tájékoztatást a megye egészségügypolitikai irányításáról, fejlesztéséről. A továbbiakban sokoldalúan elemezték az 1972-ben végzett munkát, majd meghallgatta a megyei bizottság az alapszervezetek és a megyei bizottság 1972. évi gazdálkodásáról készült jelentést. Megyénk 44 Ipari szövetkezete elnökének részvételével csütörtökön Nyíregyházán a K1SZÖV székházában értekezletet tartottak, amelynek napirendjén az 1972. évi szocialista munkaverseny értékelése és az első negyedév tervteljesítése szerepelt. Czimbalmos István, a KI- SZÖV elnöke tartott beszámolót, amelyet vita követett. A KISZÖV elnöke beszédében először az első negyedév tervteljesítésével foglalkozott. Elmondta többek között, hogy igen bíztatóan alakultak az egyes mutatók. Az ipari szövetkezetek többségénél figyelemreméltó a kuló tanácsülést tartottad Ököritófülpösön. A tanácsülésen részt vett dr. Csatlós Miklós, a mátészalkai járási hivatal elnökhelyettese, Barid István, a mátészalkai járási pártbizottság munka, társa. A korelnök. Erdélyi Béla megnyitója után javaslatot tettek az elnök személyér<% majd ötödszörre is Szécsi Antalt választották meg. A végrehajtó bizottság eskütétele után Szécsi Antal ismertette a két település —> Ököritófülpös és Rápolt —. négy évre szóló terveit. Beszélt a törpe vízmű és könyvtár létesítéséről, az oktatási intézmények korszerűsítéséről, a nők. az ifjúság és a3 idősek segítéséről. A harmincnégy tagú közi* községi tanács — a szóm® szédos győrteleki tanáccsal együtt — egy megyei tanácstagot választott: Dányá*> di Ottóné védőnőt. Ezeken kívül Ajak on, Dombrádon, Pete.ri'ázán, Győrieteken, Jármiban, Nyírmeggyesen, Bökönyben, Érpatakon, Kállóscmjénbenj Nagykállóban, Geszterédén, Nyírbélteken. Penészleken. Kálmánházán, Nagycserkeú szén, Kéken. Tisza teleken^ Nyíribronyban, Ramoe^ahá-«* zán tartották meg a tana-» csők alakuló üléséi, Tarpán ünnepi alakuló iái nácsülés volt: itt elősző# választottak nagyközségi kö* zös tanácstagokat Tarpa. Gn-4 lács és Tivadar lakói. A helyi tanácsok alakuld ülésein megyei tanácstagokat is választottak. Pénteken tartja alakuld ülését a Nyíregyházi Városi Tanács. Két ünnepi tanácsülésre is sor kerül: Jánkmaj- tison és Rozsályban. Mindkéé. helyen — a környező településekkel — először választottak nagyközségi közös tanácsot. Ugyancsak a választásokkal összefüggő esemény) Csaholeon pénteken egy választókerületben pótválasztásokat tartanak. fejlődés az elmúlt év azonoá időszakához viszonyítva. Ennek eredménye, hogy a megye szövetkezeti ipara a késztermék- és javító-szolgáltató tervét 113,9, az építőipar 108,6 százalékra teljesítette. A lakosságnak végzett munka 110 százalékos volt az első negyedévben. Az egy főre eső termelékenység 112,2 százalékra alakult. Az előadó ezután a fete adatokkal foglalkozott, majd az 1972. évi szocialista munkaversenyt értékelte. Bejelentette, hogy az elmúlt évi eredmények alapján a KISZÖV felterjesztésére az OKISZ elnöksége hat szövetkezetnek ítélte oda az Ország Kiváló Szövetkezet megtisztelő címet. Ezek: 3 Kisvárdai Vas- és Gépipari, a Nyíregyházi ELEKTER- FÉM, a Nagykállói Vasipari, a Nyíregyházi Cipőipari, a Nyírség Ruházati éa a Nyíregyházi Fodrász Szövetkezetnek. Miniszteri dicsérő oklevélben részesült és elnyerte a KISZÖV-elnökség vándorzászlaját a Tisza vasvári Építő- és Szolgáltatóipari Szövetkezet együttműködésről, hogy külgazdasági helyzetünk kedvező, ám a vele szemben jelentkező követelmények is növekednek. Ezt az értékelést túlzás nélkül kiterjeszthetjük a népgazdaság egész tevékenységére. Az eredmények amelyek a helyes elhatározásoknak és a sikeres végrehajtásnak köszönhetők. joggal töltik el jő érzéssel, örömmel a dolgozó, küzdő embert akkor is, ha világosan látja, érzi a szüntelenül növekvő követelményeket. így mutatkozik ez meg szűkebb körben, az egyéni, családi boldogulás vonatkozásában, egy-egy vállalat, intézmény keretei között. amelyhez munkánk, hivatásunk köt, és ilyen következtetésre juthatunk lakóhelyünk, városunk, az egész ország helyzetét mérlegelve is. Az alapszervezefek munkájáról tárgyait az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága Újabb hat kiváló ipari szövetkezet megyénkben