Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-15 / 88. szám

IW«, «prflte I*. «BUBT-MAGYARORSZÁG — vasarnabt MELLBKLOT CSENGER, 73 április Emlékezés Váci Mihályra A SZATMÁRI BUGYOR LEGALJÁN FEKSZIK. Mint kotlót a csibe, úgy üli kör­be hét csatolt község. Gazdasági, politikai, művelődési centrum. Központ a végeken. Aki innen útra kel a megyeszékhelyre, éj­jel fél kettőkor indul. Reggel fél kilencre ér Nyíregyházára. Vissza délután fél négykor kezdi az utat. Csengerbe éjfél előtt érkezik. Innen még ingázni sem érdemes. Ha mégis kimozdul valaki, Szálkánál tovább aligha tö­rekszik. Csengert sem igen háborgatják az ide­járok. Hogy van, azt onnan tudni: naponta szerepel a vízállásjelentésben. Hogy szóba esik, ha rendkívüli történik. Régebben csem­pésztörténetek és a sóháború vitte hírét. Az­tán az árvíz. A szenzációk elültek. A ka­tasztrófa elmúlt, a heroikus hónapok felett napirendre tért az ország, a megye, a járás. Ma mindennél izgalmasabb a hétköznapok prózája. Csengerben és a gondjaira bízott falvak­ban tizenegyezer ember él. Több mint nyolc­van százalékuk a mezőgazdaságban dolgozik. Gigászi méretű és két apró termelőszövetke­zetben, mini állami gazdaságban, kiegyensú­lyozott anyagi körülmények között és balsze­rencsés események halmazából adódó csőd­ben. A csengeri Lenin T6z átmenetileg el­vesztette a méretéből és adottságaiból kö­vetkező meghatározó szerepét. A tagok nagy részének foglalkoztatottsága megoldatlan, ter­melési struktúrája gyors modernizálódásra szorul, gépparkja özönvíz előtti állapotban, termelési költségei irreálisan magasak. A 20 milliós mérleg- és alaphiány depresszív ha­tása érezhető. Anyagi ereje, adózása hosszú ideig nem lesz érezhető a nagyközség fejlesz­tésében. Az állami gazdaság termelési profiljai le­tisztultak. Négyféle növényt termesztenek, ál­latok közül csak baromfit tartanak. Kisegítő üzemük, a fejlődő fatelep új munkalehető­séget kínált. így is csupán 400 főnyi mun­kásgárdát tudnak foglalkoztatni. A racioná­lis üzem- és munkaszervezés, a szigorú mun­kafegyelem nem enged lazítást. Náluk is, mint mindenütt a környéken, a gazdálkodás alapja az alma. A GAZDASÁGI HÁTTÉR tehát össze­tett. Mindezt bonyolítja egy sor gond, ami az árvíz következménye. Ma is, és holnap is ható konzekvencia ez. Csenger lakossága az új teleppel 10 százalékkal nőtt. Kiváló dol­gozó emberek, komlódtótfalusiak és nagygé- ciek költöztek ide. Súlyos anyagi teherként Viselik az építés törlesztendő részleteit, és fő­leg ők azok, akik türelmetlenül dörömbölnek nap mint nap munkáért. Nem nehéz megta­lálni az összefüggést a több tízmilliós törlesz­tési hátralék, valamint a munkalehetőség hiá­nya között. A nagyközség gondja a végleg megszűnő két falu, Nagygéc és Komlódtótfalu 136 csa­ládjának sorsa is. Hová fognak költözni? Mi­lyen munkát biztosítanak nekik? Miből épí­tenek majd? A különben egyetlen logikus lé­pes, a két község megszüntetése, Csengerben teremt újfent nehéz helyzetet. Gyors ütem­ben készül a gátrendszer a környéken. A ter­melőszövetkezetnek több mint 5000 hold föld­je esik a túlsó oldalára. Termelési és közle­kedési problémák sora vár megoldásra. A termelési és gazdasági kérdések meg­annyi vetülete nem egyszerűen vezetési fron­tokon jelentkezik. Legalább ilyen összetett az emberi oldala, hiszen mindaz, ami valahol egy-egy íróasztal mellett, mint koncepció szü­letik meg, egy-egy családban húsba vágó kér­dés, a jövő ügye, a hangulat befolyásoló ja, az egész település problémája. „Az én gyökerem a szamosháti földben van” — mondta egy negyven körüli férfi a ^Dühöngőben”. A tanácson elém tárt statisz­tika azt bizonyítja: innen még Mátészalkára is csak kevesen járnak el. Ebben a község­ben még a bevándorolt szülészfőorvos is Csen­gédnek vallja magát. Aki teheti, az egye­tem vagy főiskola után is hazakívánkozik, a pedagógusok több mint 30 százaléka idevaló. A simái öreg paraszt, az asszony a tejbolt- ban, a volt géci az új telepen, az éjjeliőr a gazdaság kapujában alig megfejthető okból fakadón, szinte áradó líraisággal vallja lak­helyének, boldogulása színterének ezt a tájat. Az összefüggések önként adódnak. Csen­gerben, itt, ahol a térkép vastag vonala, a gát hatméteres várfala, a Szamos zavaros vize, a távolság légritka közege egy sajátos világot teremt, itt kell megteremteni all ezer ember boldogságának lehetőségét. „Még el­gondolni is embertelen — fogalmazta a nagy­község egyik politikai vezetője —, hogy ván­dorlásra vagy költözésre kényszeresünk csa­ládokat, mert Itt egy zsákutca végére ke­rültünk.” Az energia, amely úrrá akar lenni a ma gondján, feszítő. Az állami gazdaság igazga­tójának íróasztalában vastag tanulmánykötet arról, miként hozhatnának létre egy mező- gazdasági feldolgozó üzemet, négyszáz ember foglalkoztatására. A nagyközségi pártbizott­ság előtt tudományos alaposságú elemzés ^ar­ról, mi a teendő 73-ban a mezőgazdaság szá­mára. A művelődési ház igazgatója kis Tra­bantján zötykölődik, egyedül, minden me­gyei menedzselés nélkül, hogy a községekben valamit tegyen a fejek formálásáért. A ta­nács elnöke' évi 2—3 milliós fejlesztési alap kilátástalan összege felett elmélkedik az ön­állóság öröméről és gondjáról. Egy falu fi­gyeli árgus szemekkel, hogy a korábban dó­rén megszüntetett, majd visszakapott gyer­mekgyógyászt státusra honnan kaphatnának egy orvost. Magas rangú vasutasokkal vitás­nak arról, mit tehetnének a közlekedésért. Van valami hősi abban, amit tesznek. Szívesen vinnék ide csoportokat, hadd tanul­ják, nai a szőkébb haza igazi szeFetete. Mert itt Csengerben nem siránkoznak. Már épül egy új központ a faluban. OTP- és tanácsi lakások, emeletes házak. Az árvíz után ké­szült 23 kilométeres vízvezeték-hálózatra újabb kutakat helyeztek. Hatvan gyermek számára bölcsőde, száz számára óvoda késziíl. Már bontakozik ki az új patika körvonala lg. A könyvtár helyet talált az újtelep egyik lakásában, betört a betű is a korszerű ottho­nokba. A tsz, ha pénzt nem is, de munkát kínál a község szépítéséhez. Százak dolgoz­nak a sportpálya építésén. Egy hónap múlva az utolsó szeget ütik az új gimnázium falaiba. MINDEN egy-egy üjabb kötelék, ami az itt élőt a községhez láncolja. Minden újabb kifejezője annak, hogy a központ kül­ső formájában is méltó akar lenni a címhez. De mindez vajon feloldja azokat az ellent­mondásokat is, amelyek itt feszülnek? Aligha. Mert nézzük ezeket, szeszélyes sorrendben. Ma Csengerben 300 gimanzista tanul. Sokan tanulnak tovább. De vajon ml térül vissza ebből a szellemi kapacitásból? Kevés. Csenger ma kevés helyet tud kínálni a vég­zetteknek. És aki nem tanul tovább? Vajon általános gimnáziumi tudása mire teszi al­kalmassá? Pedig a szakmunkás szinten mun­kaerőt foglalkoztató mezőgazdaság jelentheti « kiutat a jelenlegi hullámzó helyzetből. Vagy más. Ma a község lakosságának 10 százaléka cigány. Az iskolai tanulók között arányuk 21,2 százalék. Jelenleg a községben mintegy kétszáz cigányasszony terhes. A szűk foglalkoztatási lehetőség objektíve is le­hetetlenné teszi, hogy ennek a csoportnak munkát adjanak. Közülük kerülnek ki az in­gázók. ök azok, akik ma már érezhetően veszélyeztetik a község közrendjét. A közer­kölcsre gyakorolt hatásuk negatív. Az emberek ezreinél ma Is hat az árvíz okozta trauma. Sok csengeri érzi úgy, hogy jóllehet őket a tragédia mérsékeltebben érin­tette, az áldozat, amit vállaltak, túl nagy volt Egyesült szövetkezetek közösséggé for­málódása lassult le, felszínre kerültek szem­rehányások, az első pillanatok humánus lel­kesedése racionális számítgatásba csapott át. Közösségek bomlottak fel, szerveződtek újjá, heterogénné vált maga a község is. A vész pillanataiban elhangzott lelkes ígéreteket kérnek számon. A csengeri tsz gazdasági megrekedése a háztáji felé orientálta a tag­ságot, és kicsit a lényeget súrolja egy gazda vallomása: „Ha nekem van 30 almafám a ház mellett, abból megvan az évi 20 ezrem ... Tegyünk is bármilyen kitérőt, az út tör­vényszerűen visszakanyarodik a gazdasági alapokhoz. Csenger esetében ez a mezőgaz­daság, a termelőszövetkezet. Logikus, ez a nagyközség nem számíthat arra, hogy ipari bázissá váljék. Piaca, távolsága természete­sen determinálja jelenét és jövőjét. Ami ezen a talajon kinőhet, csak a mezőgazdasággal szervesen összefüggő feldolgozó ipar. Ez old­hatja meg a mai munkaerőgondokat, de je­lentősége csak nő akkor, ha a szövetkezet­ben kialakuló újfajta munkafegyelem, a nö­vekvő intenzitás és gépesítés nyomán erők szabadulnak fel. Mindez azonban messze túl­haladja egy nagyközség önálló lehetőségét. Még akkor Is, ha azt vesszük számba, hogy területén három termelőszövetkezet és egy állami gazdaság együttes erőfeszítését koor­dinálhatja. A koordinálás még nem jelent befolyást, márpedig a szándékok egyezteté­sétől igen messzi a megoldás. A CSENGERIEK MÉGIS OPTIMISTÁK. Pedig tudják, itt nagyon sok minden más, mint másutt. Itt a rádiónak csak a recsegése hallik. A tévé képernyőjén szemcsés a még idetaláló kép. Szívesek, mert ide ritkán té­ved tájékozódni akaró látogató. Még kutyáik is — pedig ezernél több van — farkcsóválva kísérik az idegent, vakkantásuk sem haragos. Büszkén mondják, Itt még az alma íze is más, mind az ezer vagoné, amit termelnek. Nehezen kimozdulok, még az ingyen szín­házjeggyel is csak néhányan tévednek be a kultúrházba. Házvégi lankáikon dédelgetik gyümölcsfáikat, közben még ma is dúl ben­nük a harc saját és közös között. Faluban élnek, de tanulmány bizonyította, már szem­benéznek a városiasodás okozta neurózissal Lakodalmas ünnepségnek beillő KTSZ-eskü- vőket rendeznek, de Infecundinnal szabá­lyozzák a családtervezést. Hordozói a protes­táns nyakasságnak. módszerét még a tsz- demakrácjába is átültetik. ^ Nézem a könyvtári statisztikát. A leg­keresettebb könyvek az útleírások. Figyelem az ifjúsági klub foglalkozásait, programját, egyetlen népszerű téma van: az úti beszámo­ló. Saámlólgatom a faluba járó újságok, fo­lyóiratok ezres nagyságrendjét, belőle árad a* igény: kapcsolatot a nagyvilággal. A szat­mári legvégső községben mindennek van va­lami szimbolikus jelentősége. Nem az elvá- gyás. A kapcsolattalálás. Csenger már nem járási székhely. A ráció diktálta így. Lecsappant az idejáró hi­vatalos autók száma is. Ha pár éven belül el­bontják a község határában a Szamos híd- ját, a ma még átmenők is elkerülik, A zsák, a bugyor bezárul. Vajon valóban bezárul? A NAGYKÖZSÉGI PA RTBIZOTT8ÁGON, a tanácson bármiről is essék szó, mindig megfogalmazódik az egyik nagy cél: minden lehetőséget meg akarnak ragadni, hogy Csen­ger és a vele véd- ée dacszövetségben álló llét község ne váljék perifériává. Hogy az itteni szív lüktetése Is hajtsa az országos vér­áramot. Hogy az oldódó ellentmondások után még Jobban csökkenjen a fizikai és lelki tá­volság. Márt Csenger te Magyarországon van. Akárhol járunk a megyében, szinte mindenütt szóba kerül a neve. Nemrég a ró­la elnevezett nyíregyházi tanyai diákotthon­ban, majd az Ujfehértóhoz tartozó Vadas­tagi általános iskolában, ahol az Állami-díjas tanítóházaspár együtt kezdte a tanyai taní­tóskodást Váci Mihállyal. Verseiből egy-egy szép idézet helyet kap a különböző előadá­sokban, rendszeresen műsorra tűzik alkotá­sait az irodalmi színpadok, minden évben szavalóversenyt rendeznek megyéjében tisz­teletére. Sorolhatnánk az irodalmi órákat, dolgozatokat, könyvtárosok vallomásait. az olvasók százainak, ezreinek megnyilatkozá­sait munkásságáról, költészetéről. S a bará­tok, ismerősök emlékezéseit, hisz nem csak e vidék szülötte volt ő, hanem országgyűlési képviselő is, versein, írásain kívül élőszó­ban is küzdött, hogy gyorsabban mozduljon az idő.,. Váci Mihály bárom éve halott, 1970. áp­rilis 17-én közölték a fájdalmas hírt: „Neg&- venhatodik életévében, rövid, betegség után, csütörtökön Hanoiban elhunyt Váci Mihály, Kossuth-díjas költő, országgyűlési képviselő, az Uj írás szerkesztője, aki egy magyar kul­turális delegáció tagjaként érkezett március utolsó napjaiban Vietnamba.” Aki költő, a „bibliai szegénységben élő” nincstelenek ta­nyai tanítója volt hat .éven át, műveiben to­vább él, költészetének ereje tettekre serkent, gondolatokat ébreszt. Amint a róla szóló kis monográfiában Ko­vács Sándor Iván írja: „Nincs még egy köl­tőnk Illyés Gyula óta, akinek indulását oly meghatározó erővel befolyásolná szülőföld és családi környezet. Szülőföldjéről egyszerre hozta magával a nyírségi tájak és a szociális nyomorúság élményét: a tébécé halálos fe­nyegetésén kívül egyedül ezt jussolta névte­len kis cteled őseitől, s költészetének és pró­zájának mindvégig éltető közege ez a ket­tős inspiráció.” Innen indult, Nyíregyháza pereméről, a sovány szőlődombok egyik zsuptetős cseléd­házából, hogy küldetést vállaljon, tehetségé­nek, emberségének lángolásával szolgálja a népét. Művészi hitelességű és a szó nemes értelmében vett közéleti költőként állt az elkötelezettek sorába és küzdött haláláig. Megvalósította, tulajdon életútjával summáz­ta a „Még nem elég!” kiáltvány-erejű prog­ramját. A megvalósult új lehetőségeinek ma­radéktalan kihasználásáért kiállt. S milyen szenzáció volt szőkébb hazájá­ban olvasni, kézbe venni újabb és újabb kö­teteit, az „Ereszalja”, a „Nincsen számodra hely”, a „Bodza” című könyveket, majd a beérkezés verseskönyvét a „Mindenütt ott- hon”-t. A „Mindenütt otthon” című kötetnek rriár a címe is lényeges tartalmi szintézist fejez ki, Vácinak ez a iegharmonikusabb műve 1957 utáni líránkba újat hoz: „költői kifeje­zése a konszolidáció lezáródásával felszaba­dult cselekvő, etikus energiáknak, a minde­nütt otthon bizakodó, tiszta közérzetét, a száz­húszat verő szív tevékeny buzgalmát su­gallja.” Költészetében a forradalmi költő­elődökhöz hasonlóan összekapcsolja a nem­zeti és a társadalmi kérdéseket. A „Kelet fe­lől” eímű drámai erejű, Igen népszerű ver­sében így beszél: A véres kardot mindig Innen vitték körül habos lovon, és előbb állt meg itt a szívben tatár nyíl, dzsida, fájdalom. Ki láng volt — Itt gyorsabban égett, — Apáczai, Csokonai! Ki itt felállt: -»> nem hajtott térdet! rebellis volt, aehonnai. Nemzeti és egyetemes értékek magas szintű művészi megformálása valósult meg ebben a legkiemelkedőbb alkotásában. Babona, mák-tea, a szekták ölték a tört cselédeket, s nyomorultabban mint a leprát, szenvedték szegénységüket: közös pitvar nyirkos földjére négy család köpte tüdejét. Ki Innen jön: —■ a nép nevére görcs fogja ökölre szívét A munkássága előtt tisztelgő Vád-monog­ráfiában olvassuk e költeményről, hogy „Vá­ci úgy mond e verssel igent az ellenforradal­mat is leverő szocializmusra, hogy nemzeti múltunk demokratikus és forradalmi hagyo­mányainak számbavételével történelmileg igazolja kizárólagos létjogosultságát.” S miközben a költő önmagát nem kí- mélően verseivel, köteteivel, prózai írásaival, esszéivel, műfordításaival a „Még nem elég” szellemében halad az úton, mint egy feli! dező, népét boldogítani akaró megszállott fi­gyel fel minden gyakorlati problémára, ameí> segíthetné előbbre vinni az országot. így jut a kezébe egy földrajztudós barátjának több ezer nyírségi kút vizsgálatáról szóló munká­ja. Arra a felfedezésre jut, hogy a nyírségi homok alatt föld alatti tenger húzódik, amely bőséges vízhozamot ígér a nagyüzemi öntö­zéshez. Költői képekben ad hangot ennek, s országgyűlési megnyilatkozásaiban, a megyé­ben járva is szorgalmazza a természet tar­talékainak kiaknázását, az ember győzelmét a mostoha természeti viszonyok felett. Sok élmény, motívum fogant itthoni tar­tózkodásából, mert 6oha nem szakadt el szü­lőföldjétől, a nyírségi emberektől. A nyír­egyházi temetőben „röppent fel a tanulmá­nyok, cikkek, vallomások gyűjteményének cí­met adó zsezse-madár. A nyírségi természet szépségeire ébreszt: a szülőföld édes mada­ra.” A kötet egyik legszebb darabja a Néni- ka tenyeremen című ismert verse. Sorol­hatnánk még további munkáit, a „Szegények hatalma”, az „Eső a homokra” című köte­teit és az utolsó verseket, amelyek folyóira­tokban, lapokban jelentek meg. Távol a szülőföldtől, a hazától halt meg. De mint búcsúztató beszédében Garai Gá­bor mondta: „Sorsrendezői fordulat volt, hogy ily szép költőhalál adatott neki.” Ott dobbant utolsót a százhúszat verő szív, ahol a világszabadságért küzdöttek, s amelynek kivívását már nem volt lehetősége megérni. Szőkébb hazájában, a Nyírségben — és szerte az országban — a költő tovább él munkái­ban, emberibb életre, méltóbb helytállásra, felelősségre serkent. I*. G. Vác< Mihály: E földet hogy szeretem 1 Fütyörészve kiállók az utcasarokra, mosolyom aranyait pazarolva. Jönnek öreg tanítók, akiket mint régi regényeket úgy szeretek: életük porba-homokba merült dűlőútjain én is indultam messze velü Ha nénike jön — tudom, mit sirogal: s tudom azt is: — azokat a sírokat hol fedi fűz! — s melyiket jelöli fejfa s kinek ég csak az oltáron a gyertya. Valamennyi öreg rokona nagyapámnak: — ez adósa, ezzel együtt iddogáltak, amaz emlékszik egy szép kacajára: — s én szívesen vagyok mindnek unokája! Hát még ha a lányaikat, fiúkat öntik elém dalosán az utak! Kemence-padok, küszöbök, ereszek esti meséiből ismerem mindezeket. — „Ez a bácsi szerette...” — de nevettük, ha susogta a pletyka, hogy — „ezek. együtt y* Csak ezek? — Azok is! Az is ott! Valahányról tudom én amit ő se hisz már magáról! S ha nádereszek emlékeivel szelíden merengő szemű férfiak jönnek velem szemben tudom: — ennek az apja gerendák lágy tenyerén nagy szögeket vert át: s emezé gyalogolt szomorú lova mellett dalára a sovány-sikolyú kerekeknek; annak bicegő lábú apja varázsos csomagok mellett volt ruhatáros S most ők, a fiák, — (valamennyi barátom) gyönyörű gondok gazdái orezágnyi határon Amerre sietve mennek: büszke, vidám szelet vernek köszönő kalapok alakjuk után. Ismerem őket mind! Ó, ismerem én itt az egek magasát, sírok nagypénteki mélyít, s a szíveket — a Múlt beletört dárdahegyéve! —— verve-szakadva azért, mit időnk dele érlel: istnerem én e földet, ahol az akácok pattogva, göreokkel hozzák a virágot, s szinte szemenkint acélossá kapálva érik csak nehezen a búza kalásza; hol a rozsfény-álmú rajongó gyermek. mint a vert-fém, dacok üllőjén szikrázva csitul emberré. E földet hogy szeretem! hol a késztető élet szele tépi a pázsit-kapaszkodású népet, s hol a gyökerek olyan mélyre nőnek, hogy termővé kötik fergeteges Időnket. Én szőke városom Szeretem lányos szeleid én szőke városom! kibontott hajú éjjeleid a felhő-vánkosokon; hullámzó szerelmeim ragyogását a szélrázta rozson. Szerelem-váró nyírfáid fehér sikolyát, mennyekbe vándorló jegenyék fasorát, s amivel fiadat te megáldod: a porfelleg-glóriát. Szeretem dűlő-utakon bújdosó bánataid, s a kerék-nyomokon a szelek szimatait, amikor keresik egeid le-lehunyt távlatait. Ez a táj tanított szeretni Hazátl Ez a por mutatott arányaidra — világ! Itt lett rokonom a Három-Milliárd! A Sors ide visszasodor s fölötted a vágy ki-kitár, »hogyan aranyosan a por tetőidre szitál, s fészek felett ölelőn kinyílik a szárny I Szeretem lányos szeleid én szőke városom! Szerelmeim ragyogását a szélrázta rozson, s kibontott hajú éjjeleid mindig szeretni fogom.! Bürget Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom