Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-13 / 86. szám
EELET-MAGYARORSZÄO f. etM im. IprfRs ft Az asztalitenisz VB-röl jelentjük Igazán nem panaszkodhattak eddig az idei asztalitenisz-világbajnokságon jelenlévő versenyzők: a program nem volt kimerítő, megkímélte a legtöbb játékost. A magyar női csapat tagjai például a hétfői utolsó mérkőzésük után csak csütörtök este állták úlból asztalhoz és egy fordulót játszva eljutottak a legjobb harminckettőig. A férfi egyesben a selejtezőkből továbbkerült Rózsáshoz és Beleznavhoz most már csatlakozott Jónver, Klam- pár, Gergelv és Rörzsev is. A re<?<*eii-dálelőtti műsor után kialakult a már erő- sehb a4-e>s mezőnv. Maidnem meesHiletett sz eddigi legnagyobb mezlenetés. A sv*d Benyisson, a férfi elvárd favoritjn csak heves csatában győzött Sd arányban a nvnoatnémet Lie^k ellen Az e!ső magyar, oki nem rne«zbt-kózni er f r>1 A vél. RózcAs T3Zf»T* volt: balg'TCiT'cxT-i ocjó«; ff) $-1 pfómní ■v*>rc‘<:é*c,a+ T ptjcjfől n TI VII <tnfnÁmot Ingatott harmadik játékosától. A többieknek lobban sikerült a bemntatVozás. csak Kiamnár adott le egv játszmát ghanai ellenfelének. A többiek 3:0-ra nyertek. Kis túlzással: ezekben a napokban dr. Eiben Ernőnek, a nemzetközi szövetség magyar orvosának több tennivalóin volt. mint sok iátékos- nak. Először a ianán Takasi- mahoz hívták, aki súlyos se- ríncfáidalmakra panaszkodott, s a diagnózis kellemetlen sérülést állapított meg. Han« Alser, a nyugatnémetek svéd edzője vesegörcsökben fekszik szállodai szobájában, olyan az állapota. hoTv esetleg kénytelen hazautazni — mondotta dr. Eiben, Az elmúlt évben elhunyt Bams Viktor 27-szeres világbajnok nevét, viselő kupát slánlo+tak fel a legsoortsze- rfibh iátékosnak, az eredményt a vasárnap! záróünnepségen hirdetik ki. Most sem marad el a női Játékosok hagyományos szén- ségversenve. 4 * egyik jelölt a svéd Brlgjta Radberg. Nem töltik tétlenül a szarajevói napokat, az ide látogatott egykori világbajnokok és világbajnok csapatot vezetők sem. Az évekkel ezelőtt életre hívott Swaythliog Klub tagjai újjáválasztották a vezetőséget. Sidó Ferencet vezetőségi tagnak választották. Labclanigfóbajnokságok Fehérgyarmati járás, L osztály: agyszekeres—Vámosoroszl 3:1, Tunyogmatolcs—Penyige 10:2. Cé- génydányád—Fülesd 4:1. Panyola —Tiszabecs 6:2, Milota—Kölese 2 :S. Jánkmajtis—Csegöld 1:1, Szamos- újlak—Szatmárcseke 1:1. Fehérgyarmati járás, II. osztály: Sonkád—Túristvándi 4:0, Túrricse -—Kisar 3:2, Gyügye—Tiszakóród 2:i. Gacsály—Méhtelek 1:5, Na- gyar—Zajta 3:2. A Tisztaberek- Palád SE mérkőzés elmaradt, a találkozó két pontját 0:0 gólarány- nyal Palád SE javára írták. A járási labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Tisztaberek csapatát sorozatos ki nem állás miatt törölte a további bajnoki küzdelmekből. A szabályok értelmében a csapatok a Tisztaberek elleni mérkőzések két pontját játék nélkül kapják meg. SPORTTURMIX Az Állami Pénzverő kapott megbízást az új Magyar Népköztársasági labdarúgó Kupa elkészítésére. Az ötvösök az eredeti kupa kicsinyített mását használták mintának. Az MNK Kupa a napokban elkészül. (MTI fotó —Kuzsonyi GáLAPSZÉLEN A mezei futóversenyekről Az országos mezei futóbajnoksággal befejeződött a hi* vataios mezei idény az atlétikában. Érdemes röviden össze gezni a megyei mezei versenyek tapasztalatait. A rendelkezésre álló adatok bizonyítják, hogy az indulók száma örvendetesen megnőtt az előző évekhez viszonyítva. A járási versenyek jegyzőkönyvei még nem állnak mind rendelkezésre. De az ismert négy járási, városi és a megyei bajnok- ságok 1724 indulója így is felülmúlja a múlt évek statisztikáját. Bár történt előrelépés az indulók számában, mégis azt kell mondani, hogy ez a szám nem kielégitő. Ha csak Nyíregyháza iskolai tanulóinak létszámát vesszük alapul, az iskolai bajnoksággal felérő Tanácsköztársaság-emlékverseny 371 .befutója százalékosan nem is olyan sok. Különösen az általános iskolások összesen 97 versenyzője volt meglepően kevés. A korábbi évektien általános iskolai szinten á versenyek hiányát kifogásolták. Nos, ez a 97 fő nem azt bizonyítja, hogy egyértelmű helyesléssel találkozott a versenyrendezőség elképzelése. Különösen nem. ha azt nézzük, hogy az indulók 80 százaléka két iskolából — 10 és 12-es Számú — adódott. Pedig a közelgó úttörő-olimpia felkészülésében is sokat segíthetett volna a versenyeken való részvétel. Biztosíthatta volna a folyamatos felkészülés változatossá tételét, esetleg eddig fel nem fedezett tehetségeket is felszínre hozott volna. Középiskolai szinten jobb volt az indulók arányszáma. Színvonalas küzdelemben dőltek el a helyezések. A szakemberek számára is hozott tanulságot e verseny. Jövőre mérsékelni kell a versenyek tárját, és itt is évfolyamonkénti számokat kiírni. E csoportban jó néhány eddig ismeretlen futó hívta fel magára a szakemberek figyelmét tehetségével. Megtartásuk a sportág mellett edzőik fontos feladata lesz. Nagyban emelné e versenysorozat sikerét és színvonalát a jövőben, ha a pontverseny győztesei díjazva lennének. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójára kiírt versenyt hagyományossá kívánja tenni az atlétikai szövetség. Négy vándordíjra lenne szükség, és e díjak a fontos történelmi esemény méltó emlékeztetői lennének az ifjúság körében. A városi bajnokság is sikeresebb volt a korábbi évekénél. Emelkedett az indulók száma, de még messze van az 50-es évek résztvételi létszámához viszonyítva. Uj, örvendetes színfoltja volt a versenynek a legfiatalabbak számára rendezett 3-gs járőrverseny, mely nem más, mint három futó együttes indítása és táv közbeni egymás segítésére is módot adó csapatverseny. Nagyszerűen bevált, az egymásra utaltság fogalmát fejlesztő versenyszám. Jövőre megyei bajnokság rendezése is indokolt « szambán. A megyei bajnokság értékelése a közelmúltban már megjelent e lap hasábjain. Erről még csak annyit, hogy a serdülő csoportokban, a csapatverseny létszámát három főről négy. vagy öt főre*, kell enielni, mert jgy ,jobban szolgálná az atlétika tömegesítését. ' Vt- f Összegezve a megyei mezei futóversenyek tapasztalatait megállapítható, hogy sikeresebbek “'-'Voltak az elmúlt évek versenyeinél színvonalukban és az indulók számában is. További céltudatos munkával már a következő év mezei versenyein is várhatunk újabb fejlődést. Bányai István Ezüstérmes lett Miskolcon az ÉVISZ kosárlabdacsapata A Tanárképző jutóit tovább Az országos főiskolai, férfi kézilabda-bajnokság selejtezőjében egymás ellen játszott a két nyíregyházi főiskolai együttes. A Mezőgazda- sági Főiskola pályáján került sorra a mérkőzés, melyet a Tanárképző Főiskola csapata nyert meg 27:21 (13:10) arányban. A végig színvonalas mérkőzésen végig jobb volt a Tanárképző Főiskola csapata, mely a legjobb hat közé jutásért — későbbi időpontban — a Pécsi Műszaki Főiskola együttese ellen játszik Nyíregyházán. Elmaradnak a találkozók A megyei asztaliteniszszövetség értesíti a megyei férfi csapatbajnokságban szereplő együtteseket, hogy az április 15-re kisorsolt bajnoki forduló elmarad. Egyben kéri a csapatokat, hogy a fenti bajnoki forduló következő mérkőzéseit kölcsönös megegyezéssel hétköznapon játsszák le: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi II—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola. Vásárosnaményi Vörös Meteor—Ti szavasvári ITSK Vásárosnaményi Vörös Meteor—Tiszavasvári Lombik, Kisvárdai SE—Tiszalöki ME- DOSZ, Fehérgyarmat—Záhonyi VSC és Nagy káli ói Virágzó Föld Tsz II—Ajaki Tsz. A válogatottak bizony ítottak A napokban Debrecenben rendezték meg az év első olyan komolyabb repúlőmodellező versenyét, melyen a nyíregyházi modellezők számára is jó versenyzési alkalom nyílott. A nyíregyháziak az alábbi eredményeket érték el: Túra kategóriában: 1. Dóránt Vilmos, Balogh József 4:39 perces eredménnyel. 4. Páskai Ferenc. Urr László, Sebességi kategóriáiban: 3. Sipos Miklós 194 km/óra, 4. Pócsik Tibor 180 km/óra. Különösen a túra kategóriában győztes Dóránt, Balogh páros győzelme értékes, hiszen eredményükkel bizonyították, hogy rászolgáltak a bizalomra, mely szerint — a közelmúltban kapták meg az értesítést — tagjai lettek a válogatott keretnek. ISincs fér fi csapatunk az MI\K-ban A Tiszavasvári Lombik férfi kézilabdacsapata idegenben játszotta Magyar Népiköztársasági Kupa mérkőzését a Kazincbarcikai Vegyész ellen. A változatos és küzdelmes találkozót a kazincbarcikai együttes nyerte 19:16 arányban. Érdekesség, hogy az MNK- mérkőzéssed a Kazincbarcikai Vegyész 2:l-re „vezet” a Tiszavasvári Lombikkal szemben. Korábban NB II-be jutásért való osztályozón kétszer játszottak egymás ellen: 1971-ben a kazincbarcikai csapat nyert 18:16-ra. míg a múlt évben a tiszavasváriak 17:15-re. A Tiszavasvári Lombik mostani veresége után megyénk férfi kézilabdázói „befejezték” idei, MNK-beli szereplésüket Harmadik hely Pécsett Az elmúlt hét végéin Pécsett rendezték meg a Mecsek Kupa erdei futóversenyt. A nyolc kilométeres távon rendezett versenyen megyénk színeinek képviseletében Kiss József, az NYVSC atlétája vett részt. A verseny végeredménye: 1. Szekeres Jártas (Bp. Honvéd) 25:17,0, 3. Károly Kázmér (Csepel) 25:19,4, 3. Kiss József (NYVSC) 35:36,2 perccel. Tekintettel mm, bogy a nyíregyházi Kin fejbőr. készülésében még csak a formábahozó időszak elején tart, eredménye ezért is jónak mondható. Üzemi bajnokságok V ásárosna m ényban Vásárosnaményban befejeződtek az asztalitenisz- és sakkcsapatok részére kiírt üzemi bajnokságok. A nagy érdeklődés mellett lezajlott sportesemények végeredményei a következőik: Asztalitenisz: 1. Beregi Vasas, 2. Forgácslapgyár. 3. ÉRDÉRT Vállalat. 4. Vegyesipari Szövetkezet, 5. Vörös Csillag Tsz, 6. Járási KISZ Bizottság. Sakk: 1. ÁFÉSZ, 2. Bereg! Vasas, 3. Forgácslapgyár. 4. Gabonafelvásárló Vállalat. I\8i kispályás labdarúgás Az elmúlt hét végén került sor a megyei, női kispályás laixlarúgó-bajnokság tavaszi idényének első bajnoki mérkőzéseire — közölte sportrovatunkkal Néma Miklós. Az Idénynyitó forduló eredményei a következők: Kótafi Tsz—Nyíregyházi Agrotechnika 5:1 (2:0). Kó- taj, 250 néző, vezette: Márton M. Gólszerző: Gáli Mária 3, Kálya Mária 2, illetve: Tölgyesi Erzsébet. Tiszalöki Hódiköt—Tiszavasvári Lombik 2:1 (0:1). Tiszalök, 200 néző. vezette: Takácsné. A közelmúltban rendezték meg Nyírbátorban a nyírbátori járási általános Iskolák atlétikai csapatbajnokságának második fordulóját. Ez alkalommal négy mezei futószámot rendeztek meg. Eredmények: Lányok, TI. korcsoport, kb 550 méter: 1. Csáki Erika, 2 Méhész Mária, 3. Lucza Margit, 4. Kövér Magdolna (valamennyi Nyírcsászári) 5. Ba- racsi Zsuzsa (Nyírbátor, 2- es iskola), 6. Madai Gyöngyi (Kisléta). I. korcsoport, kb. 650 méter: 1. Antal Anikó, 2. Tarapcsák Erzsébet (mindkettő Nyírcsászári), 3. Báko- nyi Ildikó (Nyírbátor, 2-es iskola), 4. Vilhelm Mária (Nyírvasvári), *. Kiss Klára (Nyírbátor, 1-es iskola), 9. Tóth Ilona. Gólszerző: Kovik Irén, Be- nyusz Mária, illetve: Tóth Anikó. Nyíregyházi ÉPSZER —Kállósemjéni Tsz 1:0 (0:0). Kállósemjén, 300 néző, vezette: Varga. Gólszerző: Laczkovszki Anna. Nagykál- lói Bőrdivat Szövetkezet— Nagycserkeszi Tsz 5:0 (2:0) Nagycserkesz 200 néző. vezette: Fehér S. Gólszerző: Rózsavölgyi. Takács 2—2, Szuromi. Tiszabercell Tsz— Rakamazi Spartacus 0:0. Ti- szabercel. 400 (!) néző, vezette: Tóth B. A Nyíregyházi Cipőgyár—Tiszalöki ÁFÉSZ mérkőzés elmaradt, későbbi időpontban kerül sorra. Sikeres főpróba Szerdán délután Debrecen - t>en játszott előkészületi mérkőzést a Nyíregyházi Spar- tacus-Petőfi NB Il-es labdarúgócsapata. Vasárnap hazai gyenge játékkal vereséget szenvedett, s ezért a hétközi mérkőzést a szakvezetés amolyan főpróbának tekintette a szombati kistoronyéi találkozó előtt. Spartacus-Petőfi: Kovács — Kléninger, (Bohus). Bíró (Berta), Zsíros, Neumann, Sorbán, Gáspár. Kozma, Balogh (Nagy), Eszenvi. Kegye összeállításban játszottak a Debreceni TITÄSZ NB III-as csapatával. A vendégek javuló játékkal Eszenyi, Gáspár, Nagy és Berta góljaival nyertek 4:1 (2:0) arányban. A főpróba tehát Debre cenben sikerült, Kisterenyén szombaton várjuk a folyta tásL Fiúk, n. korcsoport, kb. 650 méter: 1. Nagy József (Nyírcsászári), 2. Kujbus Attila (Nyírbátor, 2-es iskola), 3. Mikó János, 4. Orgován József (mindkettő Kisléta), 5. Mankó Ferenc, 6. Bécsi László (mindkettő Nyírl>ogát). 1. korcsoport, kb. 850 méter: 1. Tóth Pál (Nyírbogát), 2. Mailár János (Nyírvasvári), 3. Bécsi Géza (Nyírbogát), 4. Méhész Sándor, 5. Sárga László (mindkettő Nyírcsászári), 6. Madura Mihály (Nyírbogát). A második forduló összesített pontversenye: 1. Nyírcsászári 77, 2. Kisléta 39, 3. Nyírbogát 37, 4. Nyírbátor. 2- es iskola 32, 5. Nyírvasvári 27, 8. Nyírbátor, 1-es ikola 13 ponttaL Miskolcon rendezték meg az országos középiskolai II. korcsoportos fiúk kosárlabda-bajnokságának hatos döntőjét. A legjobb középiskolás kosárlabdacsapatok országos döntőjében megyénk színeit a Nyíregyháza Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szak- középiskola képviselte. A nyíregyházi együttes — rövidebb sportnevén ÉVISZ — nagyszerűen szerepeit, hiszen végeredményben a rendkívül előkelő második helyen végzett Az országos hatos döntőben a nyíregyházi csapat az alábbi eredményeket érte el: Miskolci Földes Gimnázium-Nyíregyházi ÉVISZ 68:67 (29:27). Igen nagy küzdelemben, az utolsó percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Ld: Erdész 38, Nagy 17. Nyíregyházi ÉVISZ—Soproni Gimnázium 59:56 (29:27). Biztosan nyert a végigvezető nyíregyházi csapat. Ld: Erdész 23, Veress. Nagy Nyíregyházi ÉVISZ—Kaposvárt ITSK 89:74 (47:32). Jelentős tudásbeli különbség volt a két csapat között. Ld: Nagy 43, Erdész 29. Tatai ötvös Gimnázium- Nyíregyházi ÉVISZ 58:50 (32:23). Ez volt a nyíregyháziak utolsó mérkőzése, melynek eredménye nem befolyásolta már a végső sorrendet. Ld: Erdész. Veress 13—- 13. Végeredmény: 1. Miskolci Földes Gimnázium, 2. Nyíregyházi ÉVISZ, 3. Miskolci Kilián Gimnázium, 4. Soproni Gimnázium, 5. Kaposvári ITSK, 6. Tatai Ötvös Gimnázium. A nyíregyház» csapatban — Mester Gyula testnevelő tanár felkészítésével — a következő játékosok érték el a szép sikert: Veczán László. Nagy Antal, Hlatki Attila, Kádár István, Orbán Béla, Veress Zoltán, Zomborszki György, Erdész Attila, Sipos Gyula. Marsó Tamás, Mer- kovszui András és Szabó Sándor. 17—17. la 4=1 . _ JKabqlc&szatmíb megye ÉPÍTŐ'ÉS SZERELŐ VÁLLALAT NWBEGYHA2A. KALLÓ! V. 4. SZ. Telefon: 10-80, 10-81. NYÍREGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKÉRŐL GÉPKOCSI RAKODÓMUNKÁSOKAT FELVESZÜNK JELENTKEZÉS: LOVÁSZ MIHÁLY SZÁLLÍTÁSVEZETÖNÉL. (356) Béri László Járási általános iskolai atlétikai csapatbajnokság L T.-matolcs 17 13 2 2 52-22 28 2. V.-oroszi 17 11 1 5 70-21 23 5. Sz.-újlak 17 10 2 5 30-28 22 4. Csegöld 17 6 8 3 30-27 20 5. Fülesd 17 7 3 7 30-27 17 6. Penyige 17 5 7 5 27-40 17 7. C.-dányád 17 7 2 8 32-24 16 8. Kölese 17 7 2 8 19-23 16 9. Sz.-cseke 17 5 6 6 28-34 16 M. Milota 17 6 4 7 24-41 16 11. Tiszabecs 17 7 1 9 28-37 15 12. Panyola 17 $ 3 8 27-39 15 13. Jánkmajtis 17 4 3 10 16-38 11 14. N.-szekeres 17 l 2 13 21-33 6 1. Túrricse 13 10 2 1 24-12 22 2. Sonkád 13 9 3 1 42- 9 21 3. Nagyar 13 8 3 2 24-14 19 4. T.-kóród 13 7 —■ 6 28-21 14 5. Méhtelek 13 5 4 í 19-18 14 6. Zajta 13 5 3 5 13-22 13 7. Kisar 13 6 —■ 7 9-22 12 8. T.-istvándi 13 5 1 7 21-26 11 9. Gyügye 13 5 1 7 16-25 11 1«. Palád SE 13 3 1 9 14-18 7 11. Gacsály 13 2 1 1« 13-28 I 12. T.rberek 13 3 S> 1 felei 9 7-14 7 »ny István